A jelen korszak természetét tanulmányozzuk, ahogyan azt Jakab apostol látta. Az igehelyeket megadtam, különös tekintettel Jakab ótestamentumi idézetére. Jó még egyszer elolvasni ezeket a verseket. Nézzük először az Ám 9,7-15-öt. Említettem legutóbb, hogy ezt a passzust a „látszat elleni harcnak” is nevezték. Ámósz Izrael ellen szól ítélő szavakat. „Nem olyanok vagytok-e előttem, Izrael fiai, mint az etiópok? – így szól az ÚR. Én hoztam ki Izraelt Egyiptomból, a filiszteusokat meg Kaftórból és az arámokat Kírből!” Ha isteni ítéletre kerül a sor, akkor nincs különbség a kiválasztott Izrael és a népek között. „Az én Uram, az ÚR szemmel tartja a vétkes országot. (Ez Izrael.) Kipusztítom azt a föld színéről! Bár mégsem pusztítom ki egészen Jákób házát – így szól az ÚR. Mert én parancsolok a népeknek, és megrostálom Izrael házát, mintha rostával ráznák, de egy szem sem esik a földre.” Ez egy világszerte bekövetkező ítéletet jelent Izrael számára. Szét lesznek szórva a népek közé és Isten ezt mint nevelő ítéletet fogja felhasználni esetükben. Amikor azt mondja, hogy egy szem sem esik a földre, az nem azt jelenti, hogy a gabona nem hullik le, hanem azt, hogy minden egyes izraelita ítélet alá kerül. Akik átesnek a rostán, az a maradék. Azok, akik nem esnek át rajta, a bűnös nemzet egyedei.„Fegyvertől halnak meg népem vétkesei, akik azt gondolják: Nem ér el minket, és nem talál ránk a veszedelem.” Az izraeliták hivatkoznak az isteni kiválasztásra! „Mi vagyunk a kiválasztottak, ezért nem érhet ítélet és fegyelmezés.” Ámósznak más a felfogása a kiválasztottságról, hiszen azt mondja a 3,2-ben: „Csak veletek léptem közösségre a föld minden nemzetsége közül, ezért kérem számon rajtatok minden bűnötöket.” Isten kiválasztott népe isteni fegyelmezés tárgya volt bűnei miatt. Miután ezt mondta (11. v.): „Azon a napon (Ez egy prófétai, egy messiási szó. Amikor az Ótestamentumban ez a kifejezés olvasható, akkor az mindig utalás a messiási korra.) fölállítom Dávid összedőlt sátorát, kijavítom réseit, helyreállítom romjait, fölépítem, és olyan lesz, mint hajdan. Birtokba veszik Edóm maradékát és mindazokat a népeket, amelyeket majd rólam neveznek el – így szól az ÚR, aki ezt véghezviszi.” Amikor azt mondja: a népeket, amelyeket majd rólam neveznek el, akkor megmentett, üdvözült pogányokról van szó. Izrael azon a napon meg lesz áldva, lesz egy királyságuk és uralkodni fognak a népek felett. „Eljön majd az idő – így szól az ÚR –, amikor nyomon követi a szántó az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt. Must csurog a hegyekről, és ömlik a halmokról. Jóra fordítom népemnek, Izraelnek sorsát. Az elpusztult városokat fölépítik, és laknak bennük. Ültetnek szőlőket, és isszák azok borát, kerteket művelnek, és eszik azok gyümölcsét. Elültetem őket földjükbe, és többé nem tépik ki őket földjükből, amelyet nekik adtam. Ezt mondja az ÚR, a te Istened.” Isten a földet örökre nekik adja.
Lapozzuk fel az Újtestamentumot, az ApCsel 15-öt, ahol Jakab a zsinaton idézi Ámószt. Említettem, hogy fontos a gondolat fonalára figyelni ebben a passzusban. A kérdés a körülmetélés volt Antiókhiában és ezzel kapcsolatban a kegyelem szerepe az üdvösségben. Ez egy olyan lényeges kérdés lett, hogy Pált és Barnabást elküldték Jeruzsálembe a kérdést tisztázni. Az úton találkoztak testvérekkel, akik számára nagy öröm volt, ahogyan Isten Szelleme működött, és amiről Pál bizonyságot tett nekik.
Jeruzsálemben is heves vita várta őket. A vita végén Péter felállt (15,7): „Amikor nagy vita támadt, Péter felállt, és így beszélt hozzájuk: »Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét, és higgyenek. A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentszellemet, mint ahogyan nekünk, és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket. Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát tegyetek a tanítványok nyakába, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni? Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők.«” Gondolom, ekkor már vége volt a vitának. Három dolog nyilvánvaló lett.
A 7. versben azt mondja Péter: „…engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét, és higgyenek. A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentszellemet, mint ahogyan nekünk” Más szóval, nincs különbség. A pogányok mint pogányok üdvözülnek, mert ugyanabban az áldásban részesülnek, mint a zsidók.
Másodszor, apostoli hitvallásában azt mondja: „Ellenben abban hiszünk (mi), hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők.” Itt többes számot használ Péter, tehát mind egyetértettek abban, hogy nincs különbség az üdvösség elnyerésének módjában. Mindegyikük kegyelemből menekült meg. Ebben a pillanatban megválaszolta a kérdést, ami miatt Jeruzsálembe jöttek!
A harmadik bizonyíték az események sora volt. A 12. versben olvassuk „Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés.” A görög szövegben ez hangsúlyos, mert előtte nem voltak csendben. Úgy látszik, elfogadták Péter álláspontját. „…és meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen sok jelt és csodát tett általuk Isten a pogányok között.” Amikor Pál és Barnabás befejezték beszámolójukat, megint csend lett. Ekkor állt fel Jakab. Hogy miért állt fel és miért mondta azt, amit mondott, arra majd később térünk vissza. Amit azonban mondott, annak nagy jelentősége van. „Atyámfiai, férfiak, hallgassatok meg! Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott Isten először arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen az ő nevének.” Ez egy utalás volt arra, ami Kornéliusz házában történt. Nem mondja azt, hogy minden pogány meg lesz mentve. A pogányok közül fog magának népet szerezni, a pogányok tömegéből fog Isten kiválogatni egyeseket, egy népet. A pogányok Isten népe lesznek. Ezeknek a szavaknak nagy súlya volt a zsidó hallgatóság fülében! 15. v.: „És ezzel egyeznek a próféták szavai…” Az „ezzel” arra vonatkozik, ami közvetlenül ezelőtt hangzott el, „hogy a pogányok közül népet szerezzen az ő nevének”. „És ezzel egyeznek a próféták szavai, ahogyan meg van írva: Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom, hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a pogányok, akik között elhangzik az én nevem. Így szól az Úr, aki ezt véghezviszi…”
Ha az Írást tanulmányozzuk, mindig felmerülnek kérdések. Lapozzunk vissza az Ámósz 9,11-hez. „Azon a napon fölállítom Dávid összedőlt sátorát.” Így idézi az Újtestamentumot: „Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom.” „Ezután” helyett „azon a napon”. Az Ótestamentum azt mondja: „kijavítom réseit, helyreállítom romjait, fölépítem, és olyan lesz, mint hajdan”, az Újtestamentum pedig ezt: „…romjait is felépítem, és helyreállítom…” A 12. versben ezt találjuk: „Birtokba veszik Edóm maradékát és mindazokat a népeket…” Az Újtestamentumban ez áll:„…hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a pogányok…” Ez másként hangzik!
Ha az Újtestamentum írói idézik az Ótestamentumot, akkor mindig több lehetőség áll fenn:
– vagy körülírják a verset, parafrázist formálnak belőle,
– vagy idézik a héber szöveget, ha ismerik azt, (gyakran nem ismerik a héber szöveget, pl. a Zsidókhoz írt levél írója majdnem kizárólag a Septuagintából idéz.)
– vagy kombinálhatnak, sőt olyan szöveget is idézhetnek, melyet mi nem ismerünk. (Az írók szabadságának nincs nagy jelentősége, kivéve, ha az Ótestamentum értelmét érinti az idézet.)
Ha egy verset idéznek és következtetést vonnak le belőle azért, hogy érveiket alátámasszák, mi pedig felütjük az Ótestamentumot és nem találjuk ott a kérdéses verset, akkor nehézségbe ütközünk. (Persze mindennek előfeltétele, hogy higgyünk a Biblia tévedhetetlenségében. Ha ebben nem hiszünk, akkor is van egy problémánk, de az persze egy más probléma. Akkor az a gond, hogy honnan tudhatom, hogy mely verseknek higgyek és melyeknek nem).
Itt az Ótestamentum azt mondja: „Birtokba veszik Edóm maradékát”, az Újtestamentum viszont ezt: „…hogy keresse az emberek maradéka az Urat” Miért? Az egyik oka az lehet, hogy a héber szövegben a „Charasch” annyit jelent, mint „birtokolni”. A „Darasch” azt jelenti: „keresni”. Csak egy betű a különbség és ezt könnyű a kéziratokban felcserélni. A Septuaginta fordítói talán egy másik igét olvastak, mint ami a héber szövegből ismert. Lehet, hogy más kéziratuk volt, mint amit mi ismerünk. Nincs eredeti kéziratunk egy bibliai könyvről sem! Valószínűleg egy fordítási zavar okozta ezt a különbséget ezen a helyen. Az Újtestamentum írói, s Jakab, aki itt a szerző, a Septuagintában volt járatos, ezért mondja azt, hogy keresse az emberek maradéka az Urat. Jakab többi idézete is jobban hasonlít a Septuagintára, mint a héber szövegre.
Van itt még más is, amit meg kell említeni. Vannak szavak, melyek az Ótestamentumban tárgyesetben állnak (Objekt), az Újtestamentumban viszont alanyesetben (Subjekt). „Idom” = Edóm és „avam” (héb.) = ember. Ha a héber szövegben nem írjuk ki a magánhangzókat a betűk alá, akkor a mássalhangzók, azaz a héber betűk azonosak. Ha csak a mássalhangzókat olvassuk, akkor nem fogjuk tudni, – hacsak nem a szövegösszefüggésből – hogy a szavak mit jelentenek, embert vagy Edómot. Ezért áll az Ótestamentumban: „Birtokba veszik Edóm maradékát és mindazokat a népeket…”, az Újtestamentumban pedig: „…hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a pogányok”. Látni lehet ebből, hogy ha valaki tényleg tanulmányozza a Bibliát, kérdései vannak, ezeknek utánajár és kutat, akkor ilyenekkel fog találkozni.
Ha összehasonlítjuk az ótestamentumi és az újtestamentumi szövegeket, akkor még néhány fontos dolgot meg kell említeni, hogy megértsük, hogyan használta Jakab az Ótestamentumot. Jakab az Ámósz könyvéből vett idézetét avval kezdi: „Ezután”. Ámósz ezzel szemben így kezdi: „Azon a napon”. A héber szöveg, és a Septuaginta megegyezik: „Azon a napon”. Jakab azonban azt mondja: ezután, vagy ezek után. Vannak, akik azt mondják, hogy az „azon a napon” vagy „ezután” ugyanazt jelentik. Gondolkozzunk el efelett: ezek nem jelentik egészen ugyanazt. Másodszor: Jakab rendszerint a Septuagintából idéz. Itt azonban eltér ettől, és mert eltér a normális, szokott használatától, azt mondja „ezután”. Ebből arra lehet következtetni, hogy Jakab ezt szándékosan változtatta meg. Meg kell kérdeznünk tehát, mi a jelentősége az „ezután”-nak? Jakab más szavakat használ, ez ellentmond a stílusának, szokásainak, ezért mondhatjuk, hogy ezt szándékosan tette. Ha ez így van, jogos-e ez? Persze, mert a tartalma összhangban van az Ótestamentum szövegével és kontextusával. Ha pedig Jakab módosította az ótestamentumi verset és ezt szándékosan tette, akkor mi volt ennek az értelme? Miért változtatta meg az Ám 9,11-et?
Jakab azt mondta: „És ezzel egyeznek a próféták szavai”, többes számban. Persze Jakab elsősorban Ámószra gondolt, de vannak más hasonló helyek is az Ótestamentumban, mint pl. a Jer 12,15. Miért módosította a szöveget? A legegyszerűbb válasz a következő: Jakab szemében Ámósz olyan eseményekről beszél, melyek követni fogják a jelen eseményeit. Ha ez egybevág, akkor igazolja azt, amit korábban említettem, hogy a 11. versben az a kérdés, ami miatt a jeruzsálemi zsinat összejött, már tisztázásra került. Ezért a helyzet fényében Jakab úgy véli, most neki valami mást kell mondania. Alkalom volt ez arra, hogy mondhasson valamit a pogányok és Izrael viszonyáról Isten üdvtervében. A zsinat végén összefoglalják a megbeszélt témát és egy levelet írnak.
Jakab, habár a kérdés tisztázva volt, arra gondolhatott, hogy ezek a hívő farizeusok, akik az egész kérdést felvetették, most vereséget szenvedtek és valamivel meg kell őket nyugtatni. Jakab, mint a jeruzsálemi gyülekezet vezetője, felállt és ellátta sebeiket. Igaz, hogy most eljött a pogányok üdvösségének ideje és a hívő pogányok egyenjogúak a hívő zsidókkal, de a zsidók jövője és az ő elsőrendűségük, amikor birtokolni fogják Edómot és a népeket, a prófécia érvényben marad. Ezt bátorításnak szánta. Emlékeztette őket, hogy Istennek az Ótestamentumban tett ígéretei fennállnak és nem változtak meg.
Ha az Ám 9,7-10. kontextusát összehasonlítjuk Izrael jelen állapotával, Jézus szenvedéseinek és a gyülekezet első napjainak fényében, akkor Jakab arra is gondolhatott, hogy ma van Izrael elvettetésének napja. Ha Pál kifejezését akarjuk használni, ez a nap a pogányok üdvösségének napja. Más szóval: Jakab az Ám 9,7-10-et az ő napjaira alkalmazza és emlékezteti őket, hogy ez a nap annak a napnak a része, melyet Isten meghirdetett, hogy a népet megfegyelmezi úgy, hogy szétszórja Izraelt a népek közé. Megrostálja őket és minden bűnös fennmarad a rostán ítéletre, kivéve a maradékot. Nézetem szerint ezek voltak Jakab gondolatai. Talán hangsúlyozni akarta a jövőt, hogy amikor Krisztus visszajön, a pogányok meg lesznek mentve mint a pogányok (mármint a kiválasztott pogányok) teljessége.
A diszpenzacionalisták az „ezután” kifejezést az Ám 9,14-gyel hozzák kapcsolatba, mely teljesen kiszakítja ezt Ámósz könyvének teljes összefüggéséből. Talán erre még vissza fogunk térni.
Van még egy különbség az Ótestamentum és az Újtestamentum között. Jakab módosítja mind a héber, mind a görög szöveget az ApCsel 15,16-ban: „ezután visszatérek”, azaz „vissza fogok térni”. „Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát.” Ha azonban az Ám 9,11-et olvassuk, ott az áll: „Azon a napon fölállítom Dávid összedőlt sátorát” Szó sincs visszatérésről. Itt egy betoldás van: Visszatérek! Felmerül a kérdés, hogy Jakab itt is szándékosan told-e be a szövegbe. Meg akarja velünk értetni, hogy az, amiről beszél, akkor fog megtörténni, amikor az Úr visszajön. A visszatérés utalhat az Úr második adventjére. Ha ez igaz, akkor ez lenne az egyetlen hely, ahol az „anasztrézo” (gör.) ige, a második adventre vonatkozik.
Másodszor, van a héberben egy kifejezés, mely azt jelenti, hogy valami még egyszer meg fog történni. Ilyenkor az Ótestamentumban azt olvashatjuk: vissza fogok térni és ezt és ezt fogom tenni. A héber „schuw” jelentése az, hogy megint fogok valamit tenni. Hajlok arra, hogy Jakab, amikor ezt a betoldást teszi, nem a második adventre gondol. Amit Jakab világossá akar tenni avval, hogy Ámósz szavait megtoldja, az az, hogy egy újraépítésről beszél. Nem egy felépítésről, hanem egy újjáépítésről. Azon a napon újjáépítem Dávid összedőlt sátorát.
Még valami, egy harmadik dolog, ami más. Mind Ámósz, mind a Septuaginta használ olyan kifejezéseket, melyek a dávidi királyság, monarchia restaurációjára (újbóli beiktatására) vonatkoznak. Az Ám 9,11-ben ez áll:„…helyreállítom romjait, fölépítem, és olyan lesz, mint hajdan”. Kapcsolat áll itt fenn aközött, ami történni fog és ami valaha történt. A Septuagintában ez olvasható: „mint a kor napjaiban”, ami egy idióma, egy kifejezés, mely ugyanezt fejezi ki.
Az Újtestamentum erről nem ír. Itt csak az áll: romjait is felépítem, és helyreállítom. A „hajdan” nem fordul elő, ezt nem is volt szükséges megemlíteni, így Jakab kihagyta.
Említettük már az Ám 9,12-t: „Birtokba veszik Edóm maradékát és mindazokat a népeket”, és az ApCsel 15,17-et „…hogy keresse az emberek maradéka az Urat és mindazok a pogányok, akik között elhangzik az én nevem”. Kérdés még az, hogy az „emberek maradéka” a pogányokra vagy a zsidókra vonatkozik. Ez egy vitatott kérdés. Azt hiszem, minden további nélkül mondhatjuk, hogy ez Izraelre vonatkozik.
Úgy gondolom, ha az Ótestamentumot és az Újtestamentumot tanulmányozzuk, világos, hogy az ótestamentumi passzus mögött a gondolat a dávidi királyság vissza-, illetve helyreállítása volt. Ugyanazt a nyelvet használja az Újtestamentum: „…és felépítem Dávid leomlott sátorát”. Ez önmagában elég bizonyíték arra, hogy itt nem a gyülekezet felépítéséről van szó, hanem Dávid királyságáról. Egy kommentárban a következőket írja a szerző: „A gondolat háttere Dávid királysága. Azokat a nemzeteket, melyeket Dávid meghódított és melyek felett uralkodott, Jahve birtokának tekintette, ezek a helyreállított királyság részei lesznek. A királyság nem egy világot átfogó királyság lesz, hanem egy ébredés, melynek körvonalai a múltban keresendők, mely már létezett, Izrael történelme idején”.
A szöveg hermeneutikai és exegetikai analízise
Két amillennialista értelmezőt vizsgálunk meg először. A vita forrásához nyúlunk vissza. Hogyan támogatja Ámósz Jakab érveit, és hogyan látta Jakab a mostani korszakot? Melyik teológiai táborhoz tartozik Jakab? Az amillennialista, a diszpenzacionalista premillennialista vagy a történelmi premillennialista táborhoz?
Az amillennializmusnak és a premillennializmusnak különböző változatai léteznek. Szent Ágoston volt az amillennialisták atyja. Ha azonban csak az ő nézeteire szorítkoznánk, akkor nem vennénk komolyan az amillennialista szemléletet. Szent Ágoston egyetlen ellenvetése az volt, hogy a premillennialisták túlfeszítették az ótestamentumi versek értelmezését és arról beszéltek, hogy a királyságban mértéktelen zabálás és falánkság lesz, és egyoldalúan a testies örömöket ecsetelték. Ez felháborította Szent Ágostont, és mivel ezt a képet a premillennialisták mint a Biblia tanítását tekintik, ő egy másik utat választott. Ezért vele nem kell foglalkoznunk.
Oswald T. Ellis (Princeton Theol. Seminary, az Ótestamentum professzora volt) írt egy könyvet A prófécia és a gyülekezet címmel. Az amillennialisták mind osztották a nézetét. Sőt, sokan egyetértettek vele még azok közül is, akik ugyan premillennialisták voltak, de nem szerették a diszpenzacionalizmust. Ellis tulajdonképpen a diszpenzacionalista teológiát támadta, de egy amillennialista változatot kínált fel. Foglalkozik Ámósz idézetével és nézetét a következőképpen lehetne összefoglalni.
Először is, a zsinat témája a pogányok helyzete volt a gyülekezetben és a mózesi törvény betartására vonatkozó kötelességük. Más szóval, a keresztyén gyülekezet természete volt a téma, valamint a pogányok és a zsidók egymáshoz való viszonya a gyülekezeten belül.
Mondtuk, hogy ez így valószínűleg nincs rendben. Ellis nem is gondolt arra, hogy az ApCsel 15,11 után a zsinat nézetében változás, törés történt. Ezért feltételezi, hogy amikor Jakab Ámószt idézi, a kezdeti témáról foglal állást.
Ellis továbbá azt állítja: Jakab idézete a keresztyén gyülekezet építésére vonatkozik. A diszpenzacionalisták tévednek, ha a prófécia átsiklik a gyülekezet korszaka felett. Azt hiszem, hogy ebben Ellisnek igaza van. Nem gondolom, hogy a prófécia átugrik a gyülekezet korszakán. Az Ótestamentum próféciáiban sok utalás van a gyülekezet korszakára. Sok diszpenzacionalista komoly hibát követ el, amikor azt állítja, hogy nincs kapcsolat az ótestamentumi kor és a jelen korszak között. Említettem, hogy Lewis Sperry Chafer a gyülekezetet, egyfajta „közbevetésnek” (intercollagion) tartotta Isten üdvtervében, azaz ennek semmi kapcsolata nincs az előzményekkel és avval, ami utána fog következni. Említettem, hogy Chafer a helyes kifejezést használta, de rossz helyen. A „közbevetés” a törvény korszaka, nem a gyülekezeté. A törvény jött be a Sínai hegyen és ért véget a keresztnél. Sajnos a mai napig is hangoztatják diszpenzacionalisták, hogy a mostani korszaknak nincs semmi kapcsolata az ótestamentum korával, és nem kapcsolódik a következő korszakhoz sem
Ellis harmadik érve: Ámósz idézete közvetlenül és határozott módon utal a pogányok helyzetére a gyülekezetben. Meg lehetne vele egyezni, de meg kellene kérdezni: „hogyan utal ez a pogányok helyzetére?”. Ellis azt mondaná, hogy ez beteljesedett, de ezt más oldalról kell megvizsgálni. „Ezután visszatérek, és felépítem” – Ellis ezt így értelmezi: Jakab szemszögéből ez nem vonatkozik a jövőre vagy a második adventra. A gyülekezet korszaka és a pogányok összegyűjtése nyilvánvaló bizonyítékai Dávid fia szuverenitásának világszerte. Ellis szerint ez Jakab apostol nézete.
Negyedszer, Ellis azt állítja, hogy a „felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem”, nem egy eljövendő dávidi királyságra utal, hanem a gyülekezet korszakára és a pogányok egybegyűjtésére. Annyit beismer, hogy Isten üdvtervében az ige szerint benne van a mostani korszak, melynek csúcspontja lesz a második advent.
Néhány kritikus megjegyzés Ellis nézeteihez:
Ellis felfogása a zsinat témájával kapcsolatban gyenge lábon áll, habár a téma része volt a zsinatnak. Nem látja, hogy az ApCsel 15,11, Péter kijelentése egy csúcspont volt és evvel a vita el volt döntve. „Ellenben mi hisszük, (ebben egyetértünk!) hogy mi is (Isten Izraelje, a maradék) az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők”, azaz mint a pogányok! A pogányok egyenjogúak a gyülekezetben. Az ApCsel 15,1-29 foglalkozik a pogányok üdvösségével, és hogy hogyan illik ez bele Isten üdvtervébe, a gyakorlati történelmi helyzetbe. Jakab megvilágítja ennek Isten átfogó üdvtervéhez való viszonyát és végül, hogy hogyan bánunk ezzel a kérdéssel a korai keresztyén gyülekezetben. Jakab záró szavai és a zsinat döntése foglalják össze a helyzetet.
Másodszor, Ellisnek arra a nézetére, hogy a versek a keresztyén gyülekezet felépítésére vonatkoznak, azt kellene válaszolni: egyrészt igen, másrészt nem. Igen, a pogányok üdvössége benne van az idézetben és nem lehet azt mondani, hogy a prófécia átsiklik a gyülekezet korszaka felett. A kérdés az, mennyiben vonatkozik Ámósz próféciája a jelen korszakra? Erre a választ az Ám 9,7-10. adja meg, tehát a megelőző versek, melyek a zsidó nép ideiglenes elvetéséről és a pogányok áldásáról beszélnek, amiről a Deut 32,21. szól. Pál ezt megerősíti, ez történik most, és ahogyan Jakab idézi Ámószt, az összhangban van ezzel a nézettel. Pontosan ezt mondja a Jakab 15,14-ben, ahol elismeri a pogányok jelenlegi kiválasztását a nemzetekből. Ámósz szavai Isten pillanatnyi munkájáról beszélnek, és ahogy Jakab használja Ámósz szavait, az „ezután” arról szól, amiről Ámósz ír az Ám 9,11-15-ben.
Világos előttem, hogy ahogy Jakab módosítja Ámószt („azon a napon” helyett „ezután”-t mond), az szándékos.
Remélem nem untatlak ezzel, de ha ilyen kérdésekkel foglalkozunk, akkor az munka, ugyanakkor nagy öröm is lehet, ahogyan kibontakozik az ige szépsége a szemünk előtt. Fontos, hogy ha „nézeteink” vannak és „látásokra” hivatkozunk, akkor ne csak majmoljunk másokat, hanem magunk vegyük kezünkbe a Bibliát és tegyünk fel őszinte kérdéseket… Sose szabad, hogy úgy legyen, hogy nekem egy tanító ezt és ezt mondta, és mert ő egy kedves és szent ember, osztom a nézetét. Ha ez így lenne, akkor én ma sok mindent nem hinnék, amiről tudom, hogy a Biblia tanítja. Engem sok mindenre tanítottak emberek, tanítók, akiket szerettem és nagyon becsültem, de amit tanítottak, sok tekintetben nem állja meg a helyét a Biblia fényében. Magam is sok mindent hittem, sőt tovább tanítottam, amit ma már nem tudnék képviselni. Egyetlen tanító sem tökéletesen megbízható.