Ma a Szentírás két helyéről fogunk olvasni, Numeri (4.Móz) 19-ből, majd a Zsid 9,11-14-ből.
Numeri 19. egy igen hosszú fejezet, de ahhoz, hogy a Zsidókhoz írt levél igeverseit megérthessük, az egész fejezetet el kell olvasnunk. Numeri 19,1-3: „Azután így beszélt az ÚR Mózeshez és Áronhoz: 2. Ez a törvény rendelkezése, amelyet megparancsolt az ÚR: Mondd meg Izráel fiainak, hogy vigyenek neked egy hibátlan vörös tehenet, amelynek semmiféle fogyatkozása nincs, és még nem volt rajta iga. 3. Adjátok azt Eleázár papnak, és ő vitesse ki azt a táboron kívülre, és vágják le a jelenlétében.” Ebből a részből világossá kell válnia számunkra, hogy itt újra Jézus Krisztus szolgálatának ószövetségi bemutatásáról van szó. Egy fogyatkozás nélküli állat, az Úr bűn nélküli volta. A városon kívüli levágás: Jézus Jeruzsálem falain kívül szenvedett. Megölték: A bűnbocsánat csak vér kiontása által történhet.
Numeri 19,4-9: „Vegyen Eleázár pap vért az ujjával, és hintsen a vérből hétszer a kijelentés sátra elé. 5. Azután égessék el a tehenet a szeme láttára, a bőrét, a húsát és a vérét a ganéjával együtt égessék el. 6. Vegyen a pap cédrusfát, izsópot és karmazsin fonalat, és dobja a tehén égő részei közé. 7. Azután mossa ki ruháját a pap, mosakodjék meg vízben, majd menjen be a táborba, de tisztátalan lesz a pap estig. 8. Mossa ki vízben a ruháját az is, aki elégette a tehenet, és mosakodjék meg vízben, de tisztátalan lesz estig. 9. Egy tiszta ember szedje össze a tehén hamvát, helyezze el a táboron kívül egy tiszta helyre, és legyen az Izráel fiai közösségéé, hogy vétektől megtisztító vizet készítsenek vele.” A hamu a végrehajtott és beteljesedett ítéletnek, vagyis Krisztus beteljesedett váltságművének szimbóluma. „10. De mossa ki a ruháját az, aki összeszedi a tehén hamvát, és legyen tisztátalan estig. Örök rendelkezés legyen ez Izráel fiai és a köztük tartózkodó jövevények részére.11. Ha valaki megérint bármely emberi holttestet, tisztátalan lesz hét napig.12. Az ilyen tisztítsa meg magát azzal a vízzel a vétektől a harmadik és a hetedik napon, akkor tiszta lesz. De ha nem tisztítja meg magát a harmadik és a hetedik napon, akkor nem lesz tiszta.13. Mindaz, aki halottat, emberi holttestet érint, és nem tisztítja meg magát, az tisztátalanná teszi az ÚR hajlékát. Ki kell irtani az ilyen embert Izráelből. Amíg nem hintették meg tisztító vízzel, addig tisztátalan lesz, rajta van a tisztátalanság.14. Ez a törvény, ha egy ember meghal a sátorban: Tisztátalan hét napig mindenki, aki bemegy abba a sátorba, vagy ott van a sátorban.15. Tisztátalan minden nyitott edény, amelyre nem kötöttek födelet.16. Mindaz, aki a mezőn fegyverrel megölt embert vagy halottat, emberi csontot vagy sírt érint, tisztátalan lesz hét napig.”
Ennek az értelme a következő: A halál a bűn következménye. A halál minden nap a bűnre kell, hogy emlékeztessen bennünket, és minden nap megvan az esélye annak, hogy valami tisztátalan dolgot követünk el. A halállal való mindenfajta érintkezés tisztátalanságot jelent. Hívőkként állandóan emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy amíg e világban élünk, mindig ki leszünk téve mindazoknak a bűnöknek, amik a világban vannak.„17. Vegyenek a tisztátalanért az elégetett vétekáldozat hamvából egy edénybe, és öntsenek rá forrásvizet.18. Azután vegyen egy tiszta ember izsópot, mártsa a vízbe és hintsen a sátorra, az összes edényre és azokra, akik ott vannak, majd arra is, aki csontot vagy megölt embert, halottat vagy sírt érintett.19. Hintse meg a tiszta a tisztátalant a harmadik és a hetedik napon, és miután megtisztította őt vétkétől a hetedik napon, az mossa ki a ruháját, mosakodjék meg vízben, és este már tiszta lesz.”
A víz és a hamu használatának arra kell emlékeztetnie az izraelitákat, hogy a tisztátalan személy rituálisan megtisztul. Ma pedig arra kell, hogy emlékeztessen bennünket, hogy Jézus elvégzett váltságművének elfogadása ma és holnap megtisztít minket és megkapjuk bűneink bocsánatát. „20. De aki tisztátalan, és nem akar megtisztulni vétkétől, azt az embert ki kell irtani a gyülekezetből, mert az ÚR szent helyét tisztátalanná tette, és nem hintették meg tisztító vízzel, ezért tisztátalan.” Az a hívő, aki nem akarja beismerni a bűneit, tisztátalan! „21. Örök rendelkezés legyen ez is: aki a tisztító vizet hinti, mossa ki a ruháját. Mert aki megérinti a tisztító vizet, tisztátalan lesz estig.22. Minden tisztátalan, amit a tisztátalan megérint. Ha egy ember ér hozzá, az is tisztátalan estig.”
A Zsid 9,11-14 olvasásakor figyeljünk fel a következő szavakra:, a tehén hamva, meghintés, tisztátalanok. Soha nem fogjuk megérteni a Bibliát, ha nem ismerjük az Ószövetséget. Azért lesz gyakran a Zsidókhoz írt levél elhanyagolva, mert az Ószövetség nem ismerős számunkra. Ezért egy nehezen érthető könyvnek tűnik. Zsid 9,11-14: „Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. 12. Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. 13. Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, 14. akkor a Krisztus vére, aki örökkévaló Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.”
Mai témánk „az örök megváltás”. Donald Grey Barnhouse azt mondja a Zsidókhoz írt levélről: „A Zsidókhoz írt levél azért íródott a zsidóknak, hogy megtanuljanak többé nem zsidók lenni.” Pontosan ezt szeretné elérni az író. Meg akarja győzni a hívő zsidókat, hogy ne engedjenek a judaizmushoz való visszatérés kísértésének. Hogy meggyőzze őket az Ószövetség 3 helyét idézi. Az egyik a 110. Zsoltár, ahol Melkisédek rendje szerinti új papságról van szó. Aztán a Jeremiás 31-et idézi, ahol az új szövetségről van szó. Végül pedig, a 10. fejezetben, a 40. Zsoltárhoz nyúl vissza, ahol az új áldozatról van szó.
A Zsid 9,11-től elvezet minket a 40. Zsoltárhoz, hogy megtanítson, Jézus Krisztus áldozata az ószövetségi áldozatok befejezését és beteljesedését jelenti. A 9. fejezetben leírta, hogy a régi szövetségnek volt egy szentélye, egy szent sátora. Volt egy szertartása is. De ez a szent sátor és szertartás nem volt teljes. Van egy jobb szentély a mennyben és van egy jobb áldozat, Jézus áldozata.
A Zsidókhoz írt levelet olvasva észre fogjuk venni, hogy az író nem lett volna boldog a modern teológusok és másféle mai világnézetek miatt.
Arthur Schlesinger professzor, az USA ismert politikusainak és elnökeinek egyik tanácsadója, mintegy 30 évvel ezelőtt a következőket mondta: „A hivatalos liberalizmus a felvilágosodás eredménye volt, megtermékenyítve a tudomány, a polgári önelégültség és a haladásba vetett hit által” (és ma hozzátehetnénk, hogy egy óriási csalás által, amit Schlesinger nem mondott ki).
A történelem nem jóságos! Meglepő, hogy egy történelem professzor ilyen tanítást képvisel. És a legrosszabb, hogy a következőket mondta: „Leszámolt a bűn és a kárhozat abszurd keresztény mítosszával a és arra a meggyőződésre jutott, hogy az emberekben lévő gyengeségeket nem Krisztus keresztje által kell törleszteni, hanem a történelem jóságos kibontakozása által.”
A Zsidókhoz írt levél szerzője teljes mértékben meg van győződve arról, hogy a kereszten kívül nincs megváltás. – A fejezet későbbi részében azt írja: „Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat”. A Zsidókhoz írt levél olvasása közben az a benyomásunk támad, hogy az író nem csak úgy gondolja, hogy az áldozatok fontosak és alapvetőek, hanem szinte azt mondja: Az áldozat minden! Ami az Istennel való kapcsolatunkat illeti, abszolút szükséges, hogy higgyünk abban az áldozatban, amit Jézus Krisztus hozott értünk.
A szerző egy intelligens és olvasott ember volt. Tanítását az ószövetségi szertartások háttere előtt építi fel, melyeket olvasói mind nagyon jól ismertek. Beszél a Jom Kippurról, az engesztelés napjáról. Figyelmünket a bikára és a bakkecskére irányítja, amelyeket ezen a napon áldoztak fel. Különösen arra a bikára, amelyet levágtak, és amelynek vérét bevitték a szentek szentjébe, hogy Isten igazságosságát kielégítsék. A másik állatot pedig, miután megvallották Izrael bűneit, kiűzték a pusztába. Ezzel azt hangsúlyozták ki, hogy Izrael bűnei a helyettes áldozat által elvétettek.
Ma az író a fiatal vörös tehén szertartásába vezet be minket. E háttér információ ismeretében vezet be minket az Újszövetségbe. Megfigyeli a szent sátort, és látja, hogy a Jom Kippur szertartásban nem volt végérvényes és teljes Istenhez való járulás. Senkinek nem volt szabad bemenni a szentek szentjébe a főpapon kívül, és neki is csak évente egyszer. Ezt Isten határozta meg így, hogy az emberekben tudatosodjon, hogy a bűneik elválasztják őket Istentől. Az év 364 napján egy tábla függött a szentek szentje bejáratánál: Belépni tilos! A bemenetel joga egyetlen ember, a főpap számára volt fenntartva. Ez azt a tanítást fejezte ki: Az emberek nem járulhatnak Istenhez. Az engesztelés napján az jut kifejezésre, hogy el fog jönni egy nap, amikor az ember közeledhet Istenhez. – Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az Ószövetségben senkinek sem volt Istennel kapcsolata! Volt, de nem a szent sátoron keresztül, nem a törvényen keresztül. A megígért megváltóban való hit által voltak kapcsolatban Istennel, akinek el kellett jönnie. A törvény egy akadály volt.
Az a tény, hogy a válaszfal nem betonból vagy téglából készült, hanem egy függöny volt, azt is kifejezte, hogy eljön egy idő, amikor az Istenhez való odajárulás lehetséges lesz. A főpapnak oldalra kellett húznia a függönyt. Az ószövetségi szertartás bővelkedik tanításokban!
Írónk az olvasott 4 versben kihangsúlyozza azt a tényt, hogy miután Jézus Krisztus egyszer és mindenkorra feláldozta magát, az ember számára lehetővé vált az Istenhez való járulás. Azt mondja a 9,11-ben: „Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.” Jézus Krisztus nem olyan pap, mint amilyen Áron volt. Ő nem egy 3m3–es földi helyiségben szolgál, hanem a mennyei szentélyben. Ez a végérvényes papság helye. 4000 év várakozás után végre van bűnbocsánat és megnyílt az út Istenhez. A tilalom, „Belépni tilos”, 1500 éve után szétszakadt a függöny, és az ember Istenhez járulhat. Az Úr Jézus születése után 33 évet várt a Szentszellem, amíg Jézus fel nem kiáltott a kereszten: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”, és akkor kettészakadt a függöny fentről lefelé, ami azt fejezte ki, hogy Isten volt az, aki azt szétszakította. Az ember már odajárulhat Istenhez a bűnök bocsánatáért való áldozat vére által. Ez abszurdnak hangzik, mert az ember nem hallja szívesen, hogy önmagától nem tud Isten tetszésére lenni. Ez sérti az ember büszkeségét. De csak ez által a sérülés által gyógyulhat meg az ember. Olyan ez, mint a sebészek metszése. Az ember nem szívesen hall róla, de gyakran ez az egyetlen remény a gyógyulásra.
Jézus tehát a legnagyobb, nem emberkéz által készített szentélyben szolgál. Szinte elképzelhetetlen gondolat, hogy ma egy ember a mennyben, Isten közvetlen jelenlétében van, egy tökéletes, megdicsőült ember, jelenleg az egyetlen, aki az örök szentélyben szolgál.
Szerzőnk itt nem tart szünetet, hanem folytatja; 9,11-12: „Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. 12. Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.”
Az erekben folyó vér életet, a kiontott vér halált jelent. A kiontott vér erőszakos halálra utal, és Jézus Krisztusnak ilyet kellett elszenvednie. A saját vérén keresztül juthatott be Isten jelenlétébe. Igeszakaszunk nem azt mondja, hogy Ő vitte be a vért, hanem azt mondja, hogy a vére által, vagy a vérén keresztül ment be a szentélybe. A vér térben és időben egy történelmi pillanatban ki lett ontva. De a vére érdeméért Jézus bemehetett Isten jelenlétébe. Isten igazságossága és szentsége kielégíttetett az Ő halála által.
Bizonyára észrevettük mindannyian, hogy Ő egyszer s mindenkorra bement. Nem kétszer, nem többször. A függöny nincs többé. Micsoda hatalma van Jézus Krisztus vérének! Senki nem lesz ott a mennyben, aki nem tud Isten előtt arról tanúskodni, hogy „vér által vagyok itt”. Minden ember csakis Jézus Krisztus áldozata által kerülhet a mennybe. Jézus Krisztus volt az egyetlen ember, aki saját érdeméért mehetett Isten jelenlétébe. Az összes többi embernek az Ő vére által kell oda bemennie. Jézus vérének hatalma volt arra, hogy megnyissa a sírt, kihozza az Urat a sírból és biztosítsa számára, hogy Isten jelenlétébe kerüljön és az Atya jobbjára üljön, és hatalmat adott neki arra is, hogy engem és mindazokat, akik hisznek ebben a vérben, Isten jelenlétébe vigyen. Ezt mondja Pál is: „Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába”, mert a vér hatalma által fel vagyunk erre hatalmazva. Nem az egyházhoz való tartozásom által, a keresztség által vagy bármi más által. Jézus Krisztus az én közbenjáróm, ügyvédem, a mennyben. Ő képvisel engem a bíróság előtt. Még a tárgyaláson sem kell részt vennem. Ő van ott helyettem. Teljhatalmat adtam neki az életem felett és ezt el fogja ismerni Isten az ítélet hozatalnál. Jézus Krisztus az én jogi képviselőm. ŐBENNE vagyok jelen, anélkül, hogy valóban ott lennék. A megváltást csak rajta keresztül lehetséges, nem lehet megtalálni sem a pokolban, sem a mennyben, hanem egyedül csak ŐBENNE. Az örök megváltást, nemcsak ideiglenest, mint az Ószövetségben.
A „megtalálni” szó görögül úgy hangzik, hogy „Heuresko”, innen származik a Heuréka szó is. Spurgeon mondta: „Az Úr egy hatalmas „Heurékéval” ment be a mennybe: „Megtaláltam”!” Az Úr kifizette értem a váltságdíjat, nem kell leszállnom a sírba – ahogy a zsoltáríró kifejezi. A megváltás nem egy új szó. A Biblia témája maga a megváltás. Az örök megváltás. Amíg Jézus Krisztusnak nem kell elhagynia a mennyet, van megváltás számomra. Ez pedig soha nem fog megtörténni. Örökké Krisztussal leszek. Amikor a Jelenések könyvének ítéletei, a pecsétek és a trombiták kiöntetnek a földre, akkor a mennyben leszek, örök biztonságban Jézus Krisztussal. Az örök büntetés, az örök kárhozat szörnyű szavak. De ezt át kell élniük mindazoknak, akik Jézus Krisztust elutasítják. Az örök megváltás azonban elfedezi az örök büntetést. Ha Jézus Krisztusba vetem a bizalmamat, akkor meg vagyok váltva most és mindörökké.
Egy misszionárius egy indián törzsfőnöknek hirdette az örömüzenetet. A törzsfőnök azt mondta: A Krisztus-út jó, de én a saját indián utamon fogok járni. – Amikor a halálos ágyán feküdt, hívatta a misszionáriust és megkérdezte tőle: Járhatnék mától a Krisztus-úton? Az én utam itt véget ért.
Nagyon örülök annak, hogy az örök megváltás itt nem ér véget. Részesültél az örök megváltásban? Biztosan tudod ezt? Miért lehet ez a tiéd? Van erre válaszod? Tudod, hogy a te közbenjáród az Atya jobbján ül? Tudod, hogy miatta elfogadott vagy? Megvan ez a meggyőződés a szíved mélyén? A tiéd lehet.
Most következik a 9,13-14: „Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, 14. akkor a Krisztus vére, aki örökkévaló Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.”
Megkérdezhetnénk, hogy hogyan szerzett Jézus örök megváltást? Itt a válasz: Az Ószövetség áldozatai és szertartásai csak a testre voltak hatással. Jézus vére ezzel szemben a belső emberre hat.
Vessünk egy pillantást egy kifejezésre, amit gyakran nem értenek. Jézus Krisztus az „örökkévaló Szellem” által lett bemutatva, mint áldozat. A Szellem szó alatt gyakran Isten Szellemét, vagyis a Szentszellemet értjük. Ezen a helyen azonban nem vagyok biztos, hogy azt jelenti. Ennek a szónak a görög nyelvben nincs névelője, ami semmit sem bizonyít. Azonban a 9,8-ban az író megemlíti a Szentszellemet és itt van a szónak névelője. De a Zsidókhoz írt levélben az áldozatot mindig magának Jézus Krisztusnak tulajdonítja a szerző. Ő az, aki feláldozza saját magát. Ő az, aki örök üdvösséget szerzett. Ő az, aki tisztára mosott minket a bűneinktől. Ő az, aki saját testét adta oda áldozatul. Senki más által nem mutathatta be az áldozatot. – Ezen kívül ez nagy kontrasztot jelentett az állatáldozatokhoz képest. Az állatok, a bakok, a bika és a vörös tehén irracionális lények, nem gondolkodnak úgy, mint az emberek. Az ő áldozatuk nem önkéntes áldozat volt. Az állatok nem akarták, hogy feláldozzák őket. Nem mondták azt: Szeretném feláldozni magam, Jézus Krisztus előképeként. Szabad akarat nélküli, értelem nélküli áldozatok voltak.
Az író a következőt akarja nekünk mondani: Miközben a bakok, a bika és a tehén vére a test megtisztítására szolgál, a mi Urunk Jézus Krisztus tudatosan, racionálisan és önként tisztította meg áldozata által a mi lelkiismeretünket. Ezért gondolom, hogy az „örökkévaló Szellem által” kifejezés azt jelenti, hogy „az Úr saját örökkévaló Szelleme által”. Az Úrnak volt teste, lelke és szelleme. Írónk itt azt szeretné hangsúlyozni, hogy a mi Urunk áldozata önkéntes áldozat volt. Annyira szeretett minket, hogy odaadta értünk önmagát. Teljes lényével szeretett minket. Saját örökkévaló Szelleme által szeretett minket, és mint feddhetetlen áldozatot feláldozta magát Isten előtt. A halál és a bűn örökkévaló dolgok és Ő ezekért az örökkévaló dolgok miatt áldozta fel magát, és ezért az Ő megváltó munkája is örökkévaló.
Végezetül azt mondja: „hogy szolgáljunk az élő Istennek.” Ha valaki az élő Istent szolgálja, akkor nem halott cselekedetekkel szolgál neki! Halott imádságokkal, közömbösen, szeretet nélküli cselekedetekkel. Ha valaki az élő Istennek szolgál, akkor élő imádságokkal, élő bizonyságtétellel, élő tevékenységekkel szolgál neki abban az új életben, amit Isten ajándékozott neki. Bárcsak ilyen élő tevékenységek lennének a mi gyülekezeteinkben is, mindabban, amit teszünk. Az embereknek meg kellene érezniük ha köztünk vannak, hogy Isten szelleme lakik köztünk. Nincs visszataszítóbb, mint amikor az emberek érzik hideg szavainkat és tetteinket, miközben egy élő Istenről beszélünk nekik. Ez szerintem istenkáromlás. Ha Jézus Krisztussal untatjuk az embereket, az istenkáromlás. Miattunk káromolhatják Istent.
Két gondolattal szeretném befejezni: az engesztelés napjának és a tehén feláldozásának az a haszna, hogy előképként szolgálnak. Az első az örök megváltás előképeként, a második pedig a tisztátalanságokból való megtisztulás előképeként, ha megvalljuk bűneinket. Haszon csak akkor származott ezekből, ha az áldozat személyes Istenhez való odafordulásból fakadt. Újra és újra azt olvastuk, hogy ha az izraeliták közül valaki ezt nem végezte el, akkor kizárták Izrael közösségéből. Be kellett látniuk és be kellett vallaniuk maguknak, hogy szükségük van a megváltásra. Számukra ezek az áldozatok csak egy évre szóló áldozatok voltak. Ami a tehenet illeti, ha valaki megérintett egy halottat – és ez nem volt nehéz, hiszen olyan könnyen tisztátalanná tesszük magunkat – nem lehetett mindaddig tiszta, amíg a táboron kívül meg nem hintették azzal a vízzel, amelybe a tehén hamva volt keverve. Előfordult, hogy meg volt a lehetőség a tisztulásra, az illetőnek tudomása volt róla és mégsem tisztult meg!
Egy hajó süllyedni kezdett. Csak a kapitány és három férfi maradtak a fedélzeten. A kapitány megparancsolta nekik, hogy engedjék le a mentőcsónakot, szálljanak be és kössenek ki a legközelebbi szigeten. A férfiak azonban nem mozdultak. Akkor a kapitány megkérdezte az elsőt, miért nem teszi, amit mondott. A férfi azt válaszolta: Tisztában vagyok vele, hogy mit parancsolt, de én nem hiszem, hogy ez a csónak képes elvinni engem egy szigetre. – A második azt válaszolta: Megértettem, hogy mit mondott, és el is hiszem, hogy a csónak el tud vinni egy szigetre, de nem akarom megpróbálni. – A harmadik azt mondta: Megértettem, hogy mit mondott, és el is hiszem, hogy a csónak el tud vinni egy szigethez, rögtön beszállok.
Ennek az utolsónak bibliai, megmentő hite volt. Az egyházatyák „notitiaról”, „assensusról” és „fidutiáról” beszéltek. „Notitia” = percepció, tudomásulvétel; „assensus” = egyetértés; „fidutia” = bizalom. Lehetséges az igazságot ismerni és mégis elutasítani. Lehetséges az igazságot ismerni, egyetérteni azzal és mégis elvetni. Csak az igazságba vetett személyes bizalom hoz megváltást, üdvösséget. Te hogy állsz ezzel?
Végül: A papok magukra hintették a vért, amikor bementek szolgálatra a szentélybe, ahová rajtuk kívül senki nem mehetett be. – A főpap is magára hintette a vért, amikor belépett a szentek szentjébe, ahová rajta kívül senki sem léphetett be. Ő maga is vér által menmt be.
A bejárat nyitva áll, bárki beléphet, de csak a vér által. Arra kérlek, hogy vedd igénybe ezt a vért, ha eddig még soha nem tetted meg. Mondd el az Úr Jézusnak, hogy el akarod fogadni Őt személyes Megváltódnak. Mondj ezért köszönetet. Ha ezt megtetted, akkor átmentél a halálból az életre, a sötétségből a világosságra. A keresztyének fel vannak szólítva arra, hogy menjenek be a szentek szentjébe és lakjanak ott. Ez az, amit a Zsidókhoz írt levél tanítani akar nekünk.