Pál és Barnabás elindul János Márkkal az első missziós útjára. Lukács arról tudósít, amikor elhagyták Antiókhiát. Olvassuk el az ApCsel 13,4-12 szakaszt.
4 Ők így a Szentszellemtől küldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusra. 5 Amikor Szalamiszba értek (ez Ciprus keleti végén volt), hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt mint segítőtárs (ő volt János Márk). 6 Miután bejárták az egész szigetet Páfoszig (ez volt a főváros a sziget nyugati végén), találkoztak egy zsidó varázslóval és álprófétával, akinek Barjézus volt a neve. 7 Ez közel állt Szergiusz Paulusz helytartóhoz, aki értelmes ember volt (Ciprus a Római Birodalom része volt, a szenátus fennhatósága alatt állt, a helytartó pedig Róma képviselője volt a szigeten). Ő magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta az Isten igéjét. 8 De Elimász, a varázsló – neve ugyanis ezt jelenti – szembeszállt velük, és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől. 9 Saul pedig, akit Pálnak is hívnak, megtelve Szentszellemel ránézett, 10 és így szólt: Te mindenféle csalással és gonoszsággal tele ember, te ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem szűnsz meg elferdíteni az Úr egyenes útjait? (Ezek nem voltak valami barátságos szavak – nem volt politikailag korrekt.) 11 Most íme, az ÚR keze rajtad van, megvakulsz, és nem látod a napot egy ideig! Erre hirtelen homály és sötétség szállt rá, és botorkálva keresett vezetőket. 12 Mikor a helytartó látta a történteket, hitt, elámulva az Úr tanításán.
A vasárnapi iskolás gyerekek vagy a nemrég megtért hívők először a történeteket olvassák a Bibliában, így a Pál utazásairól szóló beszámolókat is. Fontos, hogy ismerjük ezeket, hogy jobban megérthessük Pál leveleit. Ma az apostol első missziós útjával foglalkozunk, akit Antiókhiából küldtek ki.
Legutóbb azt mondtuk, hogy a 13. fejezet vízválasztó az ApCsel-ben. A 2. és a 13. fejezet mindegyike kulcsfejezet. A 2. fejezetben elterjed az Ige a zsidók között, a 13.-ban pedig kezd behatolni a Földközi-tenger vidékére, a pogányok vidékére. Ez egy újabb lépés a missziós parancs teljesítésében, amely szerint „tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig“.
Legutóbb láthattuk, hogy most már nem Péter, hanem Pál apostol kerül az események középpontjába, a helyszín pedig már nem Jeruzsálem vagy Palesztina, hanem Antiókhia, illetve az egész világ. Egy kommentár ezt így foglalja össze: Megjelenik az igazi vallás, és felülkerekedik a hamison, ami addig a Római Birodalomban uralkodott. Pál második Péterként lép fel a szolgálata kezdetén, megzabolázza a másik varázslót, Simont, akit Simon Barjézusnak hívnak.
Az a történet, amit olvastunk, nagyon jellemző a mi korunkban is. Bárhol nyitjuk ki a Bibliát, találunk üzenetet a saját korunk számára. Pál az első missziós útján eljutott Ciprusba, ahol az emberek szerették a hókuszpókuszt, és gyakorolták is. A mostani generációt Európában és világszerte is elárasztja a varázslás, a mindenféle ezoterikus praktikák.
Cipruson voltak varázslók, mágusok, boszorkányok és mindenféle istenségek, ereklyék is, éppúgy, ahogy ma is vannak nálunk ilyenek. Az újságokban van horoszkóp, a TV-ben látók szerepelnek, és az emberek rózsafüzéreket és más kegytárgyakat vesznek. Sokan minden nap elolvassák a horoszkópjukat, vagy a jóstáblák, más néven boszorkánytáblák tanácsaihoz igazítják az életüket. Divatosak a spiritiszta szeánszok, amik egészen a sátán imádásáig elmennek. Mindez nem új keletű. Csak elég idősnek kell lennünk ahhoz, hogy tudjuk, ezek a dolgok mindig is léteztek. Van valami az emberben, ami fogékony az ezotériára.
Nézzük meg ezt az eseményt a szövegkörnyezet összefüggésében. Az antiókhiai gyülekezet az Urat szolgálta és imádkozott. A „szolgálat“ feltételezésem szerint magában foglalta az istentiszteletet, ahol kenyeret is törtek. Ez egy papi és szellemi szolgálat, amelynek során az egyik próféta felállt és ezt mondta: „Van egy üzenetem az Úrtól! Válasszuk ki Pált és Barnabást egy olyan munkára, amelyre az Úr el fogja hívni őket!“
Így aztán Pál és Barnabás segítőjükkel, János Márkkal együtt útnak indulnak Nyugat felé. Pál Isten vezetését kéri magára és a szolgálatára. A Galatáknak pl. így mutatkozik be: 1 Pál apostol – aki nem emberektől, nem is emberek által kapta elhívását, hanem Jézus Krisztus által, és az Atya Isten által, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül… Így szólt az Úr a próféták által, Pál pedig arra érzett indíttatást, hogy Barnabással Ciprusra utazzon.
Feltehetjük a kérdést: Miért mennek Ciprusra? Az én válaszom a következő: A Bibliában sok minden történik, amit nem tudunk az értelmünkkel felfogni. Nem irracionális dolgok ezek, mivel Isten is racionális. Majd csak a mennyben fogjuk megtudni az események logikáját. Tehát miért nem Észak felé mentek, hanem erre a szigetre?
Az egyik ok az lehetett, hogy Ciprus olyan sziget volt, ahol a keleti és a görög kultúra keresztezte egymást, a társadalom görögök és rómaiak keveréke volt. A szíriai Antiókhia olyan közel volt, hogy bizonyos napokon Ciprusból látni lehetett a szíriai dombokat. Csak kb. 100 km-nyi távolságra volt. – Ne felejtsük el, hogy Barnabás ciprusi származású volt. János Márk, Barnabás unokatestvére azt mondja, hogy a családja Ciprusban volt. Tehát ott is volt zsinagóga. Az ApCsel 13,5-ben ezt olvassuk, hogy a zsidók zsinagógájában hirdették Isten igéjét. Sok zsidó élt Cipruson, és az Úr már sok szívet felkészített arra, hogy befogadják a Messiást.
Ha visszalapozunk a 11,19-hez, ezt olvassuk: Azok, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak. 20 Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi. Amikor ők eljutottak Antiókhiába, a görögökhöz is szóltak, és hirdették az Úr Jézust. Ez volt tehát Barnabás és János Márk hazája, és már voltak ott keresztények, valamint sok zsidó is. Az apostoli hagyomány szerint Pál először mindig a zsinagógába ment, aztán a görögökhöz. Ez volt tehát az a hely, ahova Isten Szelleme vezette őket. Ciprus római fennhatóság alatt állt, a római szenátus kormányozta, és Szergiusz Paulusznak hívták a helytartót. Ciprus híres volt a rézbányáiról és hajógyártásáról. A szigetet „Macaria“néven is emlegették, ami annyit jelent, mint „boldog sziget“. Sok évvel ezelőtt gyakran lehetett olvasni az újságokban egy bizonyos Makariosz nevű görög ortodox püspökről. – Páfosz volt a sziget fővárosa, ahol Afroditét, a szerelem istennőjét tisztelték.
Afrodité, a szépség és a szerelem istennője, aki az ember értelmét elrabolja, a tenger habjaiból emelkedett ki születésekor. Az Uffizi-képtárban található a híres Botticelli-kép, a „Vénusz születése“, amelyen az látható, hogyan emelkedik ki a tenger habjai közül. „Afrosz“ a „hab“ szó görög megfelelője.
Lukács az 5. versben így számol be:5 Amikor Szalamiszba értek (ez volt Ciprus keleti vége),hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. Ezután kelet felé indultak Páfoszba, ahol találkoztak egy mágussal, a Barjézusnak is nevezett álprófétával, aki zsidó volt.
Ahogy Lukács ezt az embert jellemzi, az olyan, mint három pörölycsapás. Mágus volt a férfi, varázsló, aki azt állította, hogy hatalma van a szellemvilág fölött. Elimásznak, azaz bölcsnek nevezte magát. Játsszunk el a gondolattal, hogy látunk egy plakátot, amin ez áll: „Gyertek és hallgassátok Elimászt, a varázslót. Ő majd választ ad az örökkévalósággal kapcsolatos kérdéseitekre.“
Lukács „álprófétának“ is nevezi őt. Pénzért félrevezetett embereket, különösen Szergiusz Pauluszt, hiszen ő volt a sziget legbefolyásosabb személye, és biztosan jól meg is fizette a mágust. A magas beosztású kormányhivatalnokok mindig tartottak maguk körül varázslókat és jósokat, hogy a varázslataikkal bebiztosítsák a hatalmukat és tekintélyüket.
Harmadszor pedig azt mondja Lukács, hogy ez az Elimász zsidó volt. Amikor olvassuk az Újszövetséget és az ősegyház történetét, akkor fel kell tennünk a kérdést: Hogy lehetett olyan sok tévtanító zsidó? Talán az a válasz, hogy az első evangélisták, akik az örök üdvösségről beszéltek, olyan emberekkel kerültek kapcsolatba, akik mágikus erőt tulajdonítottak maguknak. A zsidóknak hatalmas örökségük volt: ők ismerték Istent. – Amikor keresztényekkel beszélget az ember (akár evangéliumi, akár liberális hátterűekkel), ők többé-kevésbé nagy tudással rendelkeznek a keresztény tanokról, pl. a Szentháromság tanáról. Ha azonban olyan országba megyünk, ahol ismeretlen a kereszténység, akkor a hit alapfogalmainál kell kezdeni a dolgokat: Isten léte, tulajdonságai stb. Mivel Európából lassan kihal a kereszténység, itt is úgy kell kezdenünk a munkát, mint egy pogány országban.
A zsidóknak különleges kiváltságuk volt, a múlt nagy hagyománya volt az övék. De a hamis hívők, akik elhagyták a hitet, a tudásukat saját hasznukra fordították. Ismereteiket összevegyítették az Alexandriában vagy Frígiában tanult ezoterikus dolgokkal. Milyen tragikus, ha az emberek, akiknek Isten bölcsességét kellene hirdetniük a világban, varázslással és ezoterikával vegyítik azt. Simon mágus és Elimász is tragikus figurák a történetben. Emberek, akiknek Isten igazságát kellene hirdetniük, hamis dolgokat terjesztenek. – Amikor Pál a rómaiaknak ír, azt mondja, hogy nem a tudáson van a hangsúly, hanem a hiten. Ezt írja: Az a zsidó, aki belsőleg az, és az a körülmetélkedés, amely a szívben van, Szellem szerint és nem betű szerint (Róm 2,28). Nem azt mondja, hogy a körülmetélkedés felesleges, de azt hangsúlyozza, hogy a külső mögött ott kell lennie a belső tartalomnak, különben a külsőségnek semmi értelme.
Mit jelent a Barjézus vagyis Barjeshua név? Mit jelent az, hogy Jeshua? Azt jelenti: az Úr megment. Barjeshua tehát „az Úr megmentésének fia“. A név már önmagában egy ellentmondás.
Lukács azt mondja, hogy Szergiusz Paulusz, a helytartó, „értelmes ember“ volt. Azért volt értelmes, mert Isten kegyelméből az igazságot kereste. Az ördög fél az olyan emberektől, akik szeretnek gondolkodni, és azokat szereti, akik nem szívesen gondolkodnak. Az olyan emberek is nagyon kedvére valóak, akik a gondolkodást ráhagyják másokra. Szereti azokat, akik azt mondják: „Én is ugyanazt hiszem, amit XY“. Ha megkérdezzük az illetőt, hogy pontosan mit gondol, akkor rendszerint visszakérdez: „Ön hogyan vélekedik erről?“ Vagy így válaszol: „XY ezt és ezt mondta.“ Mit gondolunk tulajdonképpen? Ez olyan, mint amikor egy kisgyereknek akarjuk beadni a gyógyszert: „Csukd be a szemed, nyisd ki a szád, és nyeld le.“ Nektek is ezt mondjam? Vannak olyan emberek, akik nem készek arra, hogy elgondolkodjanak a szellemi, transzcendens dolgokról.
Szergiusz Paulusz értelmes ember volt. Hallgatta Pált és Barnabást, de nem nyelt le mindent, amit Barjézus mondott neki. Egy bölcs, értelmes ember, aki gondolkodik a szellemi dolgokon, az meg fogja találni az igazságot. Szergiusz Paulusz szívében a Szentszellem már előzetesen munkálkodott. Akarta hallani Pált és Barnabást. Ez zavarta Elimászt, és azt olvastuk, hogy szembeszállt velük. A szöveg arra utal, hogy ezt már megelőzték korábbi viták és eszmecserék a témáról. A 13,7-ben azt olvassuk, hogy a helytartó hallani kívánta az Isten igéjét. Egyes kéziratokban ráadásul azt olvassuk, hogy örömmel hallgatta őt (mármint Pált). Elimász észrevette, hogy a helytartóra gyakorolt befolyása kicsúszik a kezéből, ezért elkezdett vetélkedni Pállal és Barnabással. Nincsenek arról feljegyzések, hogy mik hangzottak el. Kár, mert szívesen belehallgattam volna. Arról sincs tudomásunk, hogy Mózes és a fáraó mit beszéltek egymás között, éppúgy, mint ahogy azt sem tudjuk pontosan, mi hangzott el Péter és Pál között, amikor a törvény és a kegyelem viszonyáról beszélgettek. – Minden bizonnyal vitatkoztak egymással, mint manapság a bibliakritikusok. Elimász talán azt mondta: „Hogyan hihet valaki Pálnak és Barnabásnak, mikor ők olyasmiről beszélnek, amik az evangéliumokban vannak, de az teológia. Akik az evangéliumokat írták, azoknak megvan a saját teológiájuk. Nem tudhatjuk, hogy amit leírtak, az tényleg megtörtént-e. Vagy hogy a Krisztus, akiben hiszünk, a történelmi Krisztus-e. Akiről Pál beszélt, az valóban az a Krisztus, aki Palesztinában élt?“
Egyébként volt velük egy szemtanú is, János Márk. Ő jelen volt Jézus elfogatásánál. Őt is el akarták fogni, de ő elmenekült, a ruháit is hátrahagyta, és meztelenül futott el. Ő közbevethette volna: „Egy pillanat! Én ott voltam azoknál az eseményeknél, amiről Pál és Barnabás beszél!“ El tudom képzelni, hogy a felszabadítási teológia vagy más tévtanítások előfutárairól diskuráltak. Akkor is és ma is sokféle tévtanítás létezett, és mindig ugyanaz a mintázata ismétlődik.
Talán arról is vitatkoztak, amit ma jóléti evangéliumnak nevezünk. Talán Elimász látva a három zsidót, akiken nem volt szép ruha, és nem volt tele az erszényük pénzzel, így szólt hozzájuk: „Nézzetek rám, Isten megáldott engem szép öltözettel, az ajtó előtt az a szép autó az én Mercedesem, ez is Isten áldásának a jele. Isten nem akarja, hogy az ő gyermekei ilyen szegényes öltözékben járkáljanak, mint ezek. Fogadjunk, hogy még 3 drachma sincs náluk.“ Egy ilyen „evangélium“ sok emberre nagy hatást gyakorol. – Végül pedig Pálnak elege lett ebből, és a Szentszellem munkálkodott a szívében. A 9. versben ez áll: Saul pedig, akit Pálnak is hívnak, megtelve Szentszellemel ránézett. Pál haragos volt. A benne lakó Szentszellem itt most azért töltötte be őt, hogy elvégezzen egy különleges feladatot. Pál izgatott volt, feldúlt, és most egy „szeretetteljes” szó következik.
Pál erre a témára nagyon érzékeny volt, hamar felforrt benne az indulat, ha tévtanításokról volt szó. Amit Elimásznak mondott, azt a mostani időkben szeretetlennek mondanánk, politikailag igencsak inkorrektnek. De amit mondott, azt a Szentszellem mondatta vele: Te mindenféle csalással és gonoszsággal tele ember, te ördögfajzat, te minden igazság ellensége!Az Elimász név bölcset jelent, de Pál apostol azt mondja neki: Te egy csaló és gonosz szörnyeteg vagy!
Barjézus azt jelenti: „az Úr megmentésének fia“, de Pál úgy hívja: ördögfajzat. Elimásznak Isten prófétájának kellene lennie, de Pál apostol úgy jellemzi őt, mint aki „minden igazság ellensége“. Azután ezt mondta neki:11 Most íme, az ÚR keze rajtad van. Másképp fogalmazva: Nézd meg Isten csodáit! Te varázsolgatsz, Isten pedig valóságosan cselekszik. Így aztán Elimász megvakul. Nem hirtelen történt ez. Pál apostol azt mondta: Megvakulsz, és nem látod a napot egy ideig! Erre hirtelen homály és sötétség szállt rá, és botorkálva keresett vezetőket. Az ige homálynak és sötétségnek nevezi, ami leszállt rá. Mi, idősebbek gyakran megtapasztaljuk ezt, amikor reggel felébredünk. Amikor kinyitjuk a szemünket, minden elmosódottnak tűnik, és el kell telnie egy kis időnek, amíg a környezetünk kontúrjai újra élesen látszanak. Ez történt Elimásszal is, csak éppen fordított irányban.
Szinte látom magam előtt, ahogyan Elimász elkezdte dörzsölni a szemét, és talán a szemüvegét kereste, és kiáltozott: Ó, Zeusz, megvakulok! – Mindez gyorsan történt, mégis igénybe vett némi időt, végül pedig teljesen elsötétedett minden a szeme előtt, és megvakult. – A szellemi vaksághoz hozzájött még a fizikai vakság is, amely visszatükrözte a lelkében levő sötétséget.
Itt állt tehát a bölcs próféta, aki azt hirdette, hogy az élet minden kérdésére tudja a választ, és most tapogatva keresgélt fogódzót és olyan embert, aki vezetné őt. Nem tudom, volt-e olyan, aki tudott vagy akart neki segíteni. Talán van a történtekre orvosi magyarázat is, lehet, hogy elzáródott egy ér az agyában, de nem tudjuk pontosan.
Szergiusz Paulusz megfontolt ember volt, és azt olvassuk a 12. versben: „amikor a helytartó látta a történteket, hitt, elámulva a csodán.“ Akinél itt van a Bibliája, el is olvashatja. Tényleg így van a 12. vers? Nem! A helytartó nem a csoda miatt kezdett el hinni. A 12. vers valójában így hangzik: 12Mikor a helytartó látta a történteket, hitt, elámulva az Úr tanításán.Pál Isten igéjét hirdette, és a csoda csak igazolta a beszélőt. A helytartó a tanításon keresztül menekült meg!
Jeremiás és Ezékiel könyvében a hamis tanítókról ez áll: Odavan az igazság, kiveszett szájukból.(Jer 7,28) John Milton ezt úgy nevezte: „vak szájak”. A pásztorokról van itt szó, akik arra kaptak elhívást, hogy gondot viseljenek a nyájra és törődjenek a jólétükkel. Pál azt mondta a véneknek: Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentszellem, hogy legeltessétek az Isten gyülekezetét, amelyet tulajdon vérével szerzett! (ApCsel 20,28). Ha egy elöljáró vak és nem ismeri az igazságot, ha nem vigyáz a nyájra, akkor nincs létjogosultsága. Akkor nem ő táplálja a nyájat, hanem a nyáj táplálja őt.
A rádióban, a tv-ben, a sok vallásos magazin és kiadvány között nem könnyű eligazodni, ugyanis sokszor összemossák Isten igéjét emberi cselekedetekkel és eszmékkel.
Pál olyan embernek hirdette Isten igéjét, aki vágyott az igazságra. De jelen volt Barjézus, aki ellentmondott Pálnak, és emiatt vaksággal bűnhődött. Isten szeretete arra indította Pált, hogy hirdesse a helytartónak Isten igéjét. Az Úr Jézus azt mondta, hogy nem a világért imádkozik, hanem azokért, akiket az Atya neki adott, és akik az igehirdetés útján hisznek benne. Isten azt akarja, hogy az övéi megismerjék Őt.
De feltehetjük a kérdést: Mi a helyzet Barjézussal? Az Úr jelet adott neki a vakságon keresztül. De a szövegben az áll, hogy „egy ideig“ nem fog látni. Volt tehát lehetősége, hogy elgondolkozzon az életén és a tevékenységén. Jó lenne, ha találkoznánk vele, amikor majd a mennyben leszünk. Jó lenne megtapasztalni, hogy Isten kegyelme és irgalma, valamint a Szentszellem munkája által ez az ember megmenekült.
Zárásként elmondhatjuk, hogy egy embernek lehet sok előnyös tulajdonsága és adománya, mégis elveszhet. A helytartó bár nagy befolyása volt, mégis elveszett ember volt. – Ő azonban kereste az igazságot. Elege volt a görög filozófiából, Barjézus varázslásaiból, és a római materializmusból. Szívében békére vágyott. Csakúgy, mint ahogyan Ágoston mondta híres mondatában: Az ember Istenért teremtetett, és nem talál nyugtot, amíg meg nem nyugszik Istenben. Szergiusz Paulusz szeretett volna nyugalmat találni, és örök életre vágyott. Pál a hitről beszélt neki.
Mi is azt a hitet hirdetjük, amit Pál apostol prédikált. Ő Páfosz után Pizídiában prédikált és ezt mondta: Vegyétek tehát tudomásul, testvéreim, férfiak, hogy őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát, és mindabból, amiből Mózes törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz. (ApCs 13,38).
Ezért mi is azt a Jézus Krisztust hirdetjük nektek, aki által megbocsáttatnak a bűneitek. És ha a te szívedben is úgy munkálkodik a Szentszellem, mint Szergiusz Paulusz helytartóban, és ugyanaz a vágyakozás van a szívedben, akkor Isten teljesíti a kívánságodat. Az Úr Jézus azt mondta, hogy aki hozzá jön, azt ő nem küldi el. Ő meghalt a kereszten a bűneidért, és arra hívja abűnösöket, hogy övék legyen a kegyelem és az örök élet. … nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk. Nem igaz, hogy sok út van és sok megváltó. Csak egyetlen Megváltó van, és hozzá kell jönnöd.
Amen