Pál antiókhiai prédikációjával kétszer szeretnék foglalkozni. Ez egy fontos prédikáció fontos elemekkel, melyeket meg kell ismerni. Ma az ApCsel13,13-25-öt olvassuk.
Pált a Szíriában lévő antiókhiai gyülekezet első missziói útjára küldte. Volt Cipruson és most átkelt a kis-ázsiai szárazföldre és megérkezett a pizidiai Antiókhiába. Két Antiókhia volt Kis-Ázsiában, Frígiában, amelyről most olvasunk az a pizidiai Antiókhia.
Aztán Pál és kísérői elhajóztak Páfoszból, és eljutottak a pamfíliai Pergébe; János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe. Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a pizidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába és leültek. Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a pizidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába és leültek. A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk, és azt üzenték nekik: Testvéreink, férfiak, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok!”Pál felállt, intett a kezével, és ezt mondta: Izráelita férfiak és ti, istenfélők, halljátok! A kifejezés: „ti, istenfélők” azokra a görögökre irányulhat, akik közel érezték magukat a judaizmushoz és a zsinagógában voltak. Nem voltak körülmetélve és nem tartoztak Izrael népéhez. Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor jövevények voltak Egyiptom földjén, és hatalmas karjával kivezette őket onnan. Azután közel negyven esztendeig hordozta őket a pusztában. És miután eltörölt hét népet Kánaán földjén, örökségül adta nekik azoknak a földjét. Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott nekik egészen Sámuel prófétáig.Ekkor királyt kértek maguknak, Isten pedig Sault, Kís fiát, a Benjámin törzséből való férfit adta nekik negyven esztendőre. Emlékszünk, amikor a nép királyt akart, Sámuelnek nem tetszett. Sámuel Istenhez imádkozott és Az ÚR pedig ezt mondta Sámuelnek: Hallgass a nép szavára mindabban, amit mondanak! Mert nem téged vetettek el, hanem engem vetettek el, hogy ne én legyek a királyuk. (1Sám8,7) Világos, hogy a nép kívánsága – pont annyira, amennyire más népek kívánsága – visszatetsző volt Isten számára. Igazi emberi jellemvonás ez! Ez tudja jellemezni a gyülekezeteket is.
Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, akiről bizonyságot is tett, és ezt mondta: Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat.Az ő utódai közül tette Isten Izráel üdvözítőjévé Jézust, ígéret szerint,miután János előre meghirdette, még az ő eljövetele előtt, Izráel egész népének, hogy térjenek meg és keresztelkedjenek meg. Küldetése végén János így szólt: Én nem az vagyok, akinek ti gondoltok engem. Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani.
Egy olyan világban élünk manapság, amelyik sokkal több kihívást rejt számunkra, mint elődeink számára. A humanista filozófia, a neomarxizmus és az ezzel rokon felszabadítás teológia, a modern tudományok, amelyek leváltották a Bibliát. A szexszel telített média, a világ, az erejét vesztett vallás, az emberek egyháztól való elfordulása mind igazi kihívás számunkra. Dosztojevszkijtől származik: „ha nincs többé Isten, minden szabad” ez jellemző az egyre inkább kaotikusabb világunkra.
Gallup, egy híres közvéleménykutató intézet felmérést végzett néhány évvel ezelőtt diákok között. A diákok többsége azt mondta, hogy az intézményes vallás az élete számára irreleváns. Egy fiatal ember pedig a következőt mondta: „hiszek Istenben, de nem találtam egyházat, amelyik az igényeimet kielégíthetné. Nem látok összefüggést a templombajárás és a jó élet között.” Ha ennek a fiatalembernek élő hite volt, akkor nem tanult arról, amit a Szentírás mond. Sokan kritizálják a keresztyénséget és mondják, hogy ha a kereszténység történetéről tanulunk, akkor az igaz hitet valahol máshol kell keresni, mert keresztyének más keresztyéneket üldöztek és öltek meg. Ez igaz!
A keresztyének keresztyének általi üldöztetése azonban nem hasonlítható össze azzal, amikor más vallások és ideológiák üldözik a keresztyéneket. Joseph Sztálin 35 millió ortodox keresztyén gyilkoltatott meg. Az örmény keresztyének milliói, akiket a törökök lemészároltak, genocídiumként fémjelezzük. Arról, amit manapság a muszlim országokban a merényletekkel a keresztyének és a templomok ellen elkövetnek, naponta olvashatunk a lapokban. A keresztyének más keresztyének ellen irányuló üldözés nem összehasonlítható a világon átívelő üldöztetéssel.
Ha utánagondolunk az lehet a benyomásunk, hogy a mi korunk rosszabb, mint az antik világ és nehezebb ma az evangéliumot hirdetni, mint korábban. De az a kis ember, név szerint Saul vagy Pál, nagyjából ötven éves lehetett, és ugyanaz volt a problémája, mint nekünk. Ám az ő ellenzékének talán más neve volt, de a filozófusok
és az, amit tanítottak nagyon is hasonló volt a mai korhoz. Nekünk ezeken kívül még ateista filozófusokkal is szembe kell néznünk. A filozófiák jobbak voltak, mint a maiak. Pál más vallásokkal is kénytelen volt találkozni a morális széthulláson kívül, gyakran pont azokban a gyülekezetekben, ahol szolgált. Gyakran volt a hallgatóságuk ortodox a hitükben, bigott, de kemény és jeges volt a szívük, ha az evangéliumról volt szó. – Ha ma az evangelikál gyülekezetekre gondolunk, akkor felmerül Izrael története.
Mit hirdetett Pál a kor emberének? Ha áttekintjük a tanítását, akkor egyszercsak előttünk van a leghosszabb prédikációja, amelyet Lukács feljegyzett. A hallgatóinak a megváltásról mesélt, ami ott áll Isten Igéjében, a Tanakhban. Észre kell vennünk, hogy Pál és más apostolok is nem új technikát alkalmaztak, nem volt szükségük új terminológiára. A Tanakh nyelvét használták, ami az Ószövetség és ez semmivel sincs felhígítva. Ha valaki ezt a prédikációt olvasta, tudhatja, hogy ez egy mély teológia. Az apostol is tudta, hogy egyesek elfogadják az örömhírt, mások azonban elutasítják.
Mondhatnánk, „minden korszak embere hozzászokott az Ószövetség kánaáni nyelvezetéhez és a gondolkodásmódjához”. De nem szabad elfelejteni, hogy az Ószövetség vége és Jézus érkezése között egy közel 400 évnyi szünetet találunk. Amikor az apostolok elkezdték hirdetni az Igét, talán több, mint 400 év is volt. De ugyanaz az Ige volt az, ugyanaz a nyelv, ugyanaz az igazság, amit az apostolok hirdettek. –Ez számunkra is fontos tanítás kell legyen! Hittek Istenben és a Szentszellemnek, hogy az Ige utat találhat a szívbe. Bizonyos volt, hogy egyesek elfogadják az evangéliumot, mások azonban elutasítják azt. Ma is pontosan így van ez.
Nincs más inspirált Ige a Biblián kívül, az apostolok számára ez volt a Tanakh, amelyet hirdettek. Szeretem az apostolok ezen prédikációit, mert Izrael egész történetén keresztül mutatja be nekünk Isten ígéreteit és különösen Isten Dávidnak adott ígéretét, a szövetséget, melyet Isten kötött Dáviddal Dávid trónutódlásáról. Eljön majd a királyság és egy király ül majd a trónra, Dávid utódja, aki az egész világon fog uralkodni.
Egy történeti áttekintést kapunk, amelynek a csúcspontját egy felszólításban éri el. Hogy a hallgatói ne kövessék el ugyanazt a hibát, mint Jeruzsálem polgárai, amikor azok a megváltójukat elutasították és a keresztre szegezték. Lukács úgy kezdi híradását a 13. versben a pizidiai Antiókhiában: Azután Pál és kísérői elhajóztak Páfoszból… Ez a kifejezés „Pál és kísérői” itt fordul elő először. Úgy tűnik, hogy Pálnak vezető szerepe volt a csapatban, akik vele hirdették az Igét az első missziói útján.
Barnabás és János Márk, aki Barnabás unokaöccse volt – vele voltak. Ami a tanítást és az igehirdetést illeti, Pál volt a vezér. Barnabás fellépése és megjelenése azonban felülmúlta Pálét. A 14. fejezetben, ahol a Lisztrai és a Derbéi missziójukról olvasunk, az emberek Barnabást Zeusznak mondták, Pált pedig Hermésznek, mivel ő volt a szóvivő. (Jupiter és Merkúr) (14,12). Zeusz a főisten volt az istenek Pantheonjában és ezért volt Barnabásé a tiszt, hogy ő beszéljen.
Amit Barnabásnál különösen is csodálni kell az az ő alázatossága, hogy a másodhegedűs szerepét vállalta. Ezt be kell számítani neki!
Olvastuk is, hogy János Márk elhagyta a csoportot, amikor Pergába utaztak. Később azt olvassuk, hogy az apostol helytelenítette azt és amikor Barnabás tanácsot adott, hogy Márknak később csatlakoznia kellene a csoporthoz, ő elutasította azt.
Nem tudjuk, miért hagyta ott János Márk őket. Néhányan azt vélik, hogy a pogányok megtérése keltett benne visszatetszést, mások azt gondolják, hogy félt az Antiókhiába vezető úttól, hogy a dombos vidéken rablók áldozatául esnek. Mások úgy vélekedtek, hogy anyámasszonykatonája volt és haza akart menni. Nem tudjuk. Azt tudjuk csak, hogy Pál Barnabással később János Márkról egy testvéri vitát folytatott. Csak azt olvassuk, hogy ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a piszidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába és leültek.
Hogyan folytak az istentiszteletek a zsinagógákban? Szombaton gyűltek össze az emberek a zsinagógában. A presbitereké volt a vezetés és a gyülekezetben a felügyelet. Ők voltak az építkezésért a felelősek, az istentiszteleti rendért és minden adminisztrációs tevékenységért. Azonban nem voltak automatikusan a Tóra tanítói. Az Ige tanítói azok voltak, akiket mi manapság szellemi gondolkodású és megajándékozott embereknek nevezhetnénk. – A sabbath-i istentisztelet imádsággal kezdődött. Aztán a Tórából olvastak, a Parasát, a heti kijelölt részt és aztán a prófétákat. Ha valakinek volt ajándéka az írásmagyarázatra, akkor annak lehetősége volt az Igét exegetálni. – Emlékeztek az Úr Jézusra a názáreti zsinagógában. Miután felolvasott a Tórából és a prófétákat, letette a tekercset és tanított. Látható volt, hogy volt mondanivalója az olvasott szöveghez.
Egy hellén zsinagógában nem ültek, hanem álltak a tanítás alatt. Ez is egy olyan zsinagóga volt és ezért olvassuk ezt a 15. versben: A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk, és azt üzenték nekik: Testvéreink, férfiak, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok!
Ez nagyon érdekes, mert ez a szolgálat szabadságának bizonyítványa, nem csak az akkori zsinagógában, hanem a korai egyházban is. A presbiterek felügyelték a gyülekezetet. Egyeseknek volt ajándéka az Írás magyarázására, egyeseknek pedig nem. Ezért mondja Pál, hogy a vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek: elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak. (1Tim5,17) Ez mutatja nekünk, hogy a presbiterek nem pásztorok, prédikátorok vagy lelkészek voltak, mint ahogyan azt sok egyházban – köztük a kisegyházakban a szabadkeresztyének is így értik. A presbiterek azok a férfiak voltak, akik a gyülekezet felügyeletéért voltak felelősek. Különböző ajándékaik voltak, de készek voltak az Írás, a hit nagy igazságait közvetíteni. Óriási szabadság uralkodott a szolgálatban.
A presbitereknek pásztori szolgálatuk volt, de csak azok szolgálhattak az Igében, akiknek erre ajándékuk volt. A korai egyházban voltak próféták, akik felálltak az istentiszteleten, hogy valamit megosszanak a gyülekezettel. Ezért figyelmezteti az apostol a thesszalonikaiakat, a Szellemet ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg, de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg! (1Thessz5,19-21) A zsinagóga szabad szellemiségét vette át a gyülekezet. Meg kell kérdeznünk magunktól, hogy nem szervezzük-e túl magunkat!
Az Újszövetségben nincs információnk arról, hogyan kezdődött el vagy kezdődik a presbiteri hivatal, egyszerűen azért, mert a zsinagógai rendet vette át a gyülekezet. Ennek a szabad szolgálat princípiumnak köszönjük meg, hogy Pál csodálatos prédikációját feljegyezték nekünk. Vannak bizonyos dolgok, amelyeket a gyülekezeteknek alkalmazniuk kellene, és ez az egyik, amelyet a korai egyházban gyakoroltak.
Hogyan kezdi Pál a beszédét? Egy üdvtörténeti áttekintést ad és Izrael kiválasztásával kezdi. Izráelita férfiak és ti, istenfélők, halljátok! Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat. Miért kezdi a kiválasztással? Azért, hogy ezt beleilleszthessem a prédikációmba? Nem, hanem, mert azzal kell elkezdenünk, ha mi a szellemi áldásról akarunk valamit mondani. Isten szuverén kiválasztása a mindenkori áldások és szerencse forrása a Krisztusban hívők számára. Ahogyan Pál később az efezusiaknak ír: Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. (Ef1,4)
A kiválasztás mindig szeretetből történik és a szeretetnek nincs alapja, hanem Isten szívéből vagy lényéből származik – mondta egyszer egy hívő puritán. Szeret, mert szeret, ahogyan az 5Móz7,7-8-ban áll: Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az ÚR, mintha valamennyi nép közt a legnagyobbak volnátok, hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép közt,hanem azért, mert szeret benneteket az ÚR, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett. Isten szeretetének nincs kezdete, sem vége és nem szakad meg. Ezért kezdi Pál azzal: Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat… Pál ugyanazt a szót – exelexatot – használja, amit az efezusiaknak ír az Ef1,4-ben: Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben… Ugyanaz a szeretet választotta ki Ábrahámot, Izsákot és Jákobot, amelyik téged vagy engem választott ki, amikor hitet ajándékozott nekünk. Ha problémád van a „kiválasztással” és nem érted, egyszer majd megérted az örökkévalóságban. Aztán azt mondja Pál, hogy Isten naggyá tette a népet, amikor jövevények voltak Egyiptom földjén… Ez egy utalás a 2Móz1-re. Isten Jákob családját Egyiptomba vezette és ott 400 év alatt sokasodtak meg és lettek milliónyian. Aztán így szól: és hatalmas karjával kivezette őket onnan; Pál tovább magyarázza a 2Móz6-ot és megemlíti a szabadítás csodálatos ígéreteit, ahogyan a fogságból népét a Vörös-tengeren átvezette.
Pál nem időzik sokat itt, hanem megemlíti azt, ami a népre vár a 18. versben: Azután közel negyven esztendeig hordozta őket a pusztában. És miután eltörölt hét népet Kánaán földjén, örökségül adta nekik azoknak a földjét. Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott nekik egészen Sámuel prófétáig. Ekkor királyt kértek maguknak. Itt megtorpan Pál. Számára ez fontos, mert már itt árnyékot vet a csúcspontra, ami el fog jönni, amikor a nép a Messiását a keresztre adja. Hogyhogy? Ritka, hogy azt állítsuk, ha valaki királyt szeretne az valami rossz dolog. De be kell látnunk, hogy Izrael királya Isten volt és népe úgy akart királyt magának, ahogyan az más népeknél volt. Isten azt mondja Sámuelnek az 1Sám8,7-ben: Az ÚR pedig ezt mondta Sámuelnek: Hallgass a nép szavára mindabban, amit mondanak! Mert nem téged vetettek el, hanem engem vetettek el, hogy ne én legyek a királyuk.
Ez egy fontos applikáció, alkalmazás a helyi gyülekezet számára. – Tudjátok, nekünk nincs „pásztorunk” (lelkész, prédikátor). Ha Rico vagy én prédikálok, az nem jelenti azt, hogy mi gyülekezeti elöljárók vagyunk. Nekünk nincs egyházfenntartói járulékunk, amint az a többi egyháznál az egyházi adó. Nincs névsorunk a gyülekezeti tagjainkról. Ez azért van, mert a presbiterek meg vannak győződve arról, hogy az Újszövetség ilyesmit nem követel a gyülekezetektől.
Ez olyan, mintha most azt mondanánk, hogy „akarunk egy pásztort, ahogyan más gyülekezetekben van”, vagy „állítsunk össze egy gyülekezeti taglistát, ahogyan más gyülekezeteknél van”. Vagy „akarunk egy kötelezettségi rendszert, hasonlót az egyházfenntartói járulékokhoz, mert jó, ha a gyülekezeti bevétel biztosított”. A gyülekezetnek nagy szabadsága van és én nem akarom azt mondani, hogy a mi utunk az egyetlen út a gyülekezetek számára. Fontos tisztán látnunk: Soha nem tehetünk olyat a nagy szabadságunkban, ami sérti az Isten Igéjét. – Ha a gyülekezet azt mondaná, „akarunk egy pásztort”, az nem a presbiterek elleni lázadás lenne, hanem Isten elleni és az ellen, amit az Írás tanít nekünk. – Ők királyt akartak, ami lázadás volt Isten ellen.
Egy gyülekezetben, amelyiknek sose volt lelkésze, egy nap lelkészt iktatnak be. Valaki megkérdezi a gyülekezet presbitereit: miért tettétek ezt? A válasz ez volt: Ő tehermentesít minket! Mondhatnánk, hogy a presbiterek valaki másra hárították át a felelősséget. A presbiterek nem töltötték be kötelességüket: a nyájat gondozni, védelmezni, tanítani.
Pál tovább mondta: Isten pedig Sault, Kís fiát, a Benjámin törzséből való férfit adta nekik negyven esztendőre.Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, akiről bizonyságot is tett, és ezt mondta: Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat.
Pál itt idézte Isten tanúságát Dávidról, aki Istennel szövetséget kötött, hogy az Ő házából származik majd a király. A királynak Júda törzséből, Dávid házából kell származnia. A dávidi szövetség legszebb líriai kifejeződése a 89. zsoltár. Ebből kell olvasnom most néhány részt. A zsoltár leírja az eljövendő királyt: Hűségem és szeretetem vele lesz, és nevem által emelkedik hatalma. Ráteszem kezét a tengerre, jobbját a folyókra. Így nevez majd engem: Atyám vagy, én Istenem, szabadító kősziklám!Én pedig elsőszülöttséggel ajándékozom meg, felséges lesz a földi királyok között. Örökké megtartom szeretetemet iránta, és szövetségem állandó lesz vele.Megőrzöm nemzetségét örökké, és az ő trónját, amíg csak meglesz az ég. Mindenkor gondoskodom utódairól és trónjáról, míg csak meglesz az ég.Ha fiai elhagyják tanításomat, és nem élnek törvényeim szerint, ha megszegik rendelkezéseimet, és nem tartják meg parancsolataimat, akkor bottal büntetem meg őket vétkükért, és csapásokkal bűnükért. De szeretetemet nem vonom meg tőle, és nem csalom meg, mert hűséges vagyok. Nem szegem meg szövetségemet, nem másítom meg, ami a számon kijött. Megesküdtem egykor szentségemre, és nem fogok hazudni Dávidnak:Örökké lesz utódja, trónja előttem lesz, mint a nap,Örökké lesz neki utódja, trónja előttem lesz, mint a nap,megmarad örökre, mint a hold, a fellegek közt lakó igaz tanú.
Más szavakkal, Isten jót áll az ígéreteiért. Erről beszél Pál a 23. versben: Az ő utódai közül tette Isten Izráel üdvözítőjévé Jézust, ígéret szerint. A felhőkön lakó tanú igaz. Az Úr Jézus, aki Dávid fia eljött és Izraelnek mostmár van megígért megváltója. Jegyezzük meg, hogy az ország szétszakadása után jött a fogság, az összeomlás és mégis a felhőkön lakó tanú igaz, és a kijelölt időben megszületett az Úr Jézus, a szolgálatát elvégezte, meghalt a kereszten és Izrael megváltója lett. A dávidi szövetség innentől kezdve magába foglalta a népeket, más népekből származók is mehetnek hozzá, hogy megváltsa őket.
Nem figyelemreméltó ez nektek, hogy Pál még keresztelő János nevét is megemlíti itt? Miután János előre meghirdette, még az ő eljövetele előtt, Izráel egész népének, hogy térjenek meg és keresztelkedjenek meg. Küldetése végén János így szólt: Én nem az vagyok, akinek ti gondoltok engem. Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani. Talán voltak ott olyan emberek, akik Jánost vélték a megváltónak és ezért mondja Pál, hogy „Nem, nem ő az.” János mondta magáról: Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. (Jn3,30)
Pál nagy sebességgel repül keresztül Izrael történetén kezdve az isteni kiválasztástól egészen addig, ameddig minden ígéret teljesült Jézus Krisztusban. Ami nekem itt újra tudatossá vált: Pál az Ószövetségből hirdette Krisztust. Csodálatos előképei voltak. Az Úr Jézus maga az emmausi úton sem tett mást, minthogy a tanítványainak az Ószövetséget magyarázta, ami róla szólt. Magáról beszélt az Ószövetség alapján!
Vagy Fülöp, amikor az eunukh kocsija mellett futott és az Ézs53-at olvasta, elmagyarázta az eunukhnak, hogy ez a szöveg Krisztusról szól. – Pál gyorsan átfutotta Izrael történetét, megemlítette a csúcspontokat és toronyiránt kormányozta oda a történetet Krisztushoz. A prédikációját a 38-39. versekkel zárta: Vegyétek tehát tudomásul, atyámfiai, férfiak, hogy őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát,és mindabból, amiből Mózes törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz. Vigyázzatok tehát, hogy be ne következzék az, amit megmondott az Úr a próféták által:„Lássátok meg, ti gúnyolódók, ámuljatok, és semmisüljetek meg, mert olyasmit viszek véghez napjaitokban, amelyet el sem hinnétek, ha valaki elbeszélné nektek.”
Gondolom nagy csend lehetett a zsinagógában ezután a prédikáció és intés után. Bizonyára még a légyzümmögést is meg lehetett volna hallani. Kérték Pált, hogy jöjjön újra a következő szombaton.
A következő alkalommal Pál prédikációjának a folytatását fogjuk olvasni és azzal fogunk foglalkozni. A figyelmeztetés, amit a prédikációja végén tartott, szeretném, ha mindezek ellenére itt állna:Vigyázzatok tehát, hogy be ne következzék az, amit megmondott az Úr a próféták által:„Lássátok meg, ti gúnyolódók, ámuljatok, és semmisüljetek meg, mert olyasmit viszek véghez napjaitokban, amelyet el sem hinnétek, ha valaki elbeszélné nektek.”Ha Jézussal találkozunk két lehetőségünk van, nincs harmadik opció: Vagy átadod a Megváltónak testedet és lelkedet vagy elutasítod Őt. Az Úr Jézus eljött, a megígért Megváltó, a Messiás, Júda törzséből és Dávid házából és engesztelő áldozat lett a kereszten a bűneidért.
Adja meg Isten, hogy a Szentszellem mozgósítsa szívedet, hogy ezáltal átadhasd magadat neki. Higgy Benne és abban, amit neked mond. Két lehetőséged van: Átadni magadat neki vagy taszítsd el magadtól Őt.
Ámen.