3. A keresztyén értelem fejlesztése Róm 12,1 kk.

Ez a téma nagyon fontos, hiszen ami első látásra szembetűnik a hitvalló keresztyén gyülekezeteket szemlélve, az a felületesség. Sajnos a mai társadalmunkra jellemző felületesség a gyülekezeteken is érződik. A hívő keresztyén természetesen egy gondolkodó ember, hiszen gondolkodás nélkül senki nem érti meg az evangéliumot, és nem jut hitre. Kultúránk azonban a hívőkre is befolyással van, és tudnunk kell, hogyan működik, miként lehet ellenállni ennek a hatásnak. Volt szó a TV-ről, amely kiöli a gondolkodást az emberekből. Akkor dobjuk ki a TV-t az ablakon? Ez szinte lehetetlen a mai TV-kultúrában, és ha megtennénk, akkor nem nézhetnénk meg egy meccset, de nem láthatnánk Federet vagy Nadalt sem teniszezni. Az ellenállás nem abban áll, hogy megszabadulunk a képernyőtől. A középkorban voltak emberek, akik „kiszálltak” a megromlott társadalomból, és egy kolostorba vagy a sivatagba vonultak vissza. Mi nem ezt az elhivatást kaptuk, azt azonban igen, hogy helyesen bánjunk a TV-vel. Láttuk a Róm 12,1-2-ben, amelyben Pál levele témájának alkalmazására tér rá, hogy testünk odaszánása az elménk odaszánásával kezdődik. Pál azt mondja, ne igazodjatok e világhoz, a TV-kultúrához, mely körülvesz, hanem változzatok meg bensőtökben értelmetek megújulásával. Serkentsük egymást a szellemi és bibliai dolgokkal való foglalkozásra, hogy növekedhessünk a kegyelemben, és ne a világhoz igazodjunk.Mit kell tennünk? A következőkben szeretnék néhány tantételt megvizsgálni, amelyek irányt mutatnak gondolkodásunkra nézve, ha a világot szemléljük, amiben élünk. Szó volt már arról, hogy az istenképünkbefolyással van gondolkodásunkra és életünkre. Az istenképünk ellentéte a szekularizációnak. A szekuláris, világi gondolkozás szerint nincs a láthatón, a mérhetőn és a tapinthatón kívül semmi. Ha ez igaz volna, akkor azon kellene igyekezni, hogy mindent kihasználjunk, ami élvezetet okoz, mert ha meghalunk, mindennek vége van. Ha hívő keresztyének vagyunk, akik hiszünk abban az Istenben, aki saját képére teremtett, akinél az örökkévalóságot fogjuk eltölteni, akkor azt a munkát fogjuk végezni, amit ránk bízott. Ha ezen a szemüvegen át tekintjük életünket, kudarcainkat, a szenvedést, a halált és a szépet, a sikert, a szórakozást, akkor csak Istennek akarunk tetszeni, és neki akarunk szolgálni.

Foglalkoztunk a gonoszságról szóló tanítással is a Róm 1,18-32 alapján. A Róm 1-ben találjuk kultúránk bibliai analízisét. Különösen akkor, ha a TV szemüvegén keresztül vizsgáljuk. Vannak adások „gazdagok és híresek” (the rich and famous) címmel vagy gondolhatunk a Dallas és Denver típusú sorozatokra. Ezek a következőt szuggerálják: Ezt szeretném én is! Szeretnék gazdag és híres lenni, ez az életem célja! Ez azonban csak fantázia, tiszta hazugság. A Róma 1-ben az Isten nélküli világról olvasunk. Pál egy lejtőn látja a világot, ami lefelé halad. Végül minden, ami rossz, az jó, minden, ami csúnya, az szép, a szép pedig csúnya. Ilyen a mai kultúránk állapota. Ezer példát lehetne felhozni. Pál szerint ez őrület, eszeveszettség.

A keresztyén ember először Istennel számol, és ha a világra tekint, akkor nem csodálja azt, hanem felismeri, hogy a világ ellenséges Istennel szemben, megérett az ítéletre és nem csodálatra méltó.

Felvetődik a kérdés: Honnan tudhatjuk ezt? Ha azt mondjuk, Istennél keresendő a válasz, honnan tudhatjuk, hogy van Isten? A világ nem hisz benne. Ha hisszük, hogy van Isten, akkor honnan lehet tudni, hogy milyen ez az Isten? A hitünk, a kultúránk határozza meg Istent? A válasz: Isten kijelentette magát a Szentírásban. Így érkezünk a harmadik fontos tanításhoz:

Tanítás a kijelentésről

Ahogy a keresztyén tanítás Istenről a szekularizmus ellentéte, úgy a kijelentésről való tanítás a relativizmus pontos ellentéte. A relativizmus korában nincsenek abszolútumok, abszolút értékek. Ha feltesszük, hogy Isten kijelentette magát, akkor Ő abszolútumokat szögezett le, amelyek megszabják életünket, és amelyek szerint kell élnünk, ha neki tetszeni akarunk.

Szeretném két idézettel kezdeni. A skót James Orr írt egy könyvet a keresztyén világnézetről „The Christian View of God and the World” címmel. Ebben azt írja: Minden ismeret Istenről és ebből adódóan minden vallás kijelentésen alapszik. Ezért fontos a kijelentésről való tanítás. Említettem Harry Blamires-t, aki a The Christian Mind ill. a Developing the Christian Mind c. könyv szerzője. Ő a következőt írja: A keresztyén gondolkodás a kijelentés alapján működik. A világi ember a saját szekularizálódott elméje alapján gondolkozik. A keresztyének számára Isten realitás, és a keresztyén teológia nem más, mint az isteni kijelentésen alapuló igazság.

Hogyan jelenti ki magát Isten számunkra? A kijelentésnek három formája van:

A) Isten kijelenti magát a történelemben. A Biblia egy történelmi könyv. Az Ószövetségben Isten Izrael történelmében jelenti ki magát, különösen a Sínai-pusztában. Az Újszövetségben elsősorban Jézus Krisztus személyében.

B) Isten kijelenti magát a Szentírásban. Isten a Sínai-hegyen beszélt Mózessel, aki leírta azt, amit Isten mondott. Isten szólt a próféták által, szólt királyokhoz. Az Újszövetségben a négy evangéliumon, az apostolok levelein, stb. keresztül szól Isten kijelentése.

C) Létezik szubjektív kijelentés. Ha olvassuk a Bibliát, Isten szelleme megvilágítja a verseket és beoltja szívünkbe. Amíg a Szentszellem nem világosítja meg az Igét, addig az olvasott versek semmitmondóak. Miért kellene ezt elhinni? – tehetnénk fel a kérdést. Amikor a Bibliát olvasva Isten Szentszelleme hatni kezd értelmünkre, és az Ige behatol szívünkbe, újjászül, egy új természettel ajándékoz meg, akkor felkiáltunk: „Isten szólt most hozzám az Igén keresztül”.

Ha megértjük a kijelentés hármasságát, akkor megtudjuk, miért olyan fontos a Szentírás. Ha azt mondjuk: Isten kijelentette magát a történelemben, akkor a kérdés az: „hol jelentette ki magát Isten a történelemben?”. Sok minden történt ugyanis a történelemben. Kijelentette magát Isten Nagy Sándor hadjárataiban? Vagy a második világháború történetében? Mit mond Isten? Ezt le kellett írni, a Biblia írja le Isten történelmi kijelentését. Nem tudjuk, mit tesz Isten a történelemben, ha nem olvassuk a Bibliát. A szubjektív kijelentéshez is szükség van a Bibliára. Isten nem úgy szól, hogy kiállunk a mezőre, kitárjuk a karunkat és felszólítjuk Istent, hogy szóljon hozzánk. Nekem van egy gondolatom, másnak van egy másik gondolata – lehetünk így valamiben is biztosak? Csak ha tanulmányozzuk Isten kijelentését a Bibliában, akkor fog tudni Isten hozzánk szólni. A reformátorok ezt erősen hangsúlyozták: Az Ige és a Szentszellem összetartoznak. Csak akkor tud Isten szólni hozzánk, ha a Szentszellem feltárja az Igét számunkra. A reformátorok szerint a Biblia a Szentszellem nélkül csak papír és nyomdafesték. A Szellem a Biblia nélkül tévelygéshez vezethet. A Biblia a fundamentumunk.

Sokan hivatkoznak egy különös, személyes kijelentésre. Az ilyennel óvatosan kell bánni! Ha valaki azt mondja: „tanulmányoztam az Írásokat, és erre a következtetésre jutottam, ezt mondta az Írás számomra”, és egy másik keresztyén is azt mondja: „én is olvastam ezeket a verseket, és azt hiszem igazad van a következtetéseddel”, akkor ezen az úton tudunk ismeretben növekedni.

Olvassunk el egy szakaszt a Timóteushoz írt 2. levélből, mely az írással foglalkozik. A 2Tim 3,1-5 ismert versek, amelyekben Pál az utolsó időkről beszél. 1 Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. 2 Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek; 3 szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, 4 árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent. 5 Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el tehát ezektől. Pál azt mondja, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az „utolsó napok” kifejezést különböző módon lehet érteni a Szentírásban. Érthetjük alatta a legutolsó napokat, közvetlenül az Úr második eljövetele előtt. Alkalmazhatjuk ezt a kifejezést az első és második advent közötti egész korszakra. Mit mond Pál Timóteusnak? Az Úr eljövetele előtti utolsó napokra gondol vagy a gyülekezet egész korszára? Ha Pál az Úr eljövetele előtti utolsó napokra gondolt volna, akkor ez Timóteus számára nem bírt volna jelentősséggel. Timóteus ezt már nem érte meg, meghalt. Pál tehát a jelen korszakról beszél ezekben a versekben. Vonatkozik ez korunk napjaira is? Természetesen. Az emberek csak magukat szeretik, amit a fordítás „önzővel” ad vissza. Csak magukkal törődnek. Ezt nevezik az „új nárcizmusnak”. Az emberek az uszoda peremén ülnek, és tükörképüket látják a vízben. …pénzsóvárak lesznek, szeretik a pénzt. …dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók. Korábban ezeket rossz tulajdonságoknak tartották. Ma, ha valaki dicsekszik vagy beképzelt, azt körülrajongják, utánzásra méltónak tartják. Az arrogáns férfiaknak jobb esélyeik vannak a nőknél, mint az udvariasoknak! …szüleikkel szemben engedetlenek, amit ma a generációk közötti szakadéknak neveznek (Generation gap). …hálátlanok, szentségtelenek, amit ma az új erkölcsnek (new morality) neveznek, de ami tulajdonképpen erkölcstelenség. …szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak – ez jellemzi mai társadalmunkat. A napilapokban minden hírt ez jellemez.

Gondolhatnánk, hogy ez mind már épp elég rossz, de a legrosszabb az 5. versben áll: Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Pál nem a pogány világot említi, hanem a látható egyházat, a gyülekezetet. Azokról beszél, akiket megkereszteltek, akik vasárnap a templomokban ülnek, akik részt vesznek az úrvacsorában, akik aktívak a gyülekezeti életben. Társadalmunkat vizsgálva mindezek a rossz tulajdonságok egészen szembetűnők, de egyben láthatjuk, hogy megtalálhatók a gyülekezetekben is! A gyülekezetekben nagyon sokan vannak, akik önmagukat szeretik, számos vezetőt találunk, aki a saját kiskirályságát építi. Nem Krisztus királyságát építik, hanem nagyobb gyülekezeteket akarnak, több pénzt és bevételt. Minden gyülekezetben van persely, de nagy a veszélye annak, hogy a pénzt jobban megszeretjük, mint a szolgálatot. …dicsekvők, gőgösek – ezek mind megtalálhatók a gyülekezetekben. A gyülekezeti családokban is ott az engedetlenség. …szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek – gyakran több a szeretetlenség, a rágalmazás a gyülekezetekben, mint a világban.

Ha minden ilyen rossz, mit tegyünk? – kérdezhetnénk Pál apostolt. Pál az egész fejezetben arról ír, hogyan hatol be a világ a gyülekezetekbe, és hogyan válik a 21. században a gyülekezet világiassá, de arra nem bíztat, hogy ezen változtassunk vagy harcoljunk ellene. Pál tanácsa a hívők felé: te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad… (2Tim 3,14). Miért? Mert (16) a teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; és ha ezt teszed, akkor (17) tökéletes lesz az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.Miért tud ilyet mondani Pál? Azért, mert a Biblia nem olyan, mint a többi könyv. Mert a Biblia Istentől ihletett, minden más könyvet pedig emberek írtak. Az „ihletett”-nél jobb kifejezés a „lehelt”. Ahogyan az embernek beszéd közben lehelet jön ki a száján, úgy Istennél is, ha beszél, akkor az isteni szó lehelet. A Biblia minden oldalán Isten „imprimatuma” áll. Isten könyve autorizált, és benne Isten az autoritás: Ő azt tesz, amit akar, és ha valamit mond, az parancs, és minden szava hiteles és tévedhetetlen, mert Isten nem tud hazudni. Ahogyan Isten a szavával teremtette meg a világot, úgy tud új életet teremteni halott szívekben is. Ezért kell a Szentírás tanításán alapulnia mindennek, amit gondolunk és amit teszünk.

A probléma az, hogy ma olyan kultúrában élünk, amely nem hisz az igazságban. Említettem már, hogy az Istenről szóló tanítás a szekularizáció, a világiasság ellenszere. A kijelentésről való tanítás a relativizmus ellenszere. A kultúránk nem hisz az igazságban, és nem hisz az abszolútumok semmilyen formájában. Sokak által ismert C.S. LewisCsűrcsavar levelei (Screwtape letters) c. könyve. A könyv elején Csűrcsavar utasításokat ad fiatalabb ördögkollégájának, Ürömvölgyi öccsének, Wormwoodnak. Csűrcsavar tanácsokat ad válaszképpen arra, amit Ürömvölgyi tett. Egy fiatalember veszélyben van, hogy megtér és keresztyén legyen, és Ürömvölgyi vissza akarja őt tartani azáltal, hogy körülveszi őt hitetlenekkel. Bemutatja őt egy vele egykorú ateistának, aki számos érvet hoz fel a keresztyénség ellen. Erről írt Csűrcsavarnak, felettesének, aki válaszol: „Látszik, hogy fiatal ördög vagy, mert amit csinálsz, az butaság.” Néhány generációval korábban ez egy jó módszer lett volna, de ma senki nem hisz az igazságban. Ezért az érvek nem használnak. Érveket Isten használ, ő használja az emberek értelmét. Meggyőzni ezt a fiatalembert csak úgy tudod – javasolja Csűrcsavar –, ha elhalmozod őt zsargonnal. „Ne mondd neki, hogy a keresztyénség helytelen vagy rossz, mondd neki, hogy az divatját múlta, antik vagy irreleváns. Zsargon a legjobb eszköz, hogy távol tartsd a gyülekezettől.”

Pontosan ez tapasztalható az emberekkel való beszélgetés során. Az embereket nem érdekli az igazság. Az emberek egyszerűen elvetik a keresztyénséget anélkül, hogy megvizsgálnák, mit állít egyáltalán.

C.S. Lewis maga is nagy apologetikus volt, de még nála is nagyobb volt e tudomány terén Francis Schaeffer. Schaeffer ezt a modern kulturális relativizmust Johann Friedrich Hegelre, a német filozófusra vezeti vissza, aki a történelmi dialektika fogalmát vezette be a filozófiába. Hegel azért használja a dialektikus relativizmust, mert szerinte az egész történelem ennek alapján működik. Ezt vette át Karl Marx, aki összeolvasztotta eztFeuerbach materializmusával és ebből lett a kommunista dialektikus materializmus filozófiája. Hegel nem volt kommunista, ő csak ezt a történelmi látást képviselte. Hegel filozófiája szerint a történelem minden fordulópontján emberek megegyeztek valamiben, amit igazságnak tartottak. Ez persze nem az igazság maga, hanem csak az, amit ezek az emberek a történelem bizonyos pontján igazságnak tartottak. Ezt neveztéktézisnek. Más emberek ezt másképp látták, és idővel egy másik szemszögből nézve más látás alakul ki. Ezt az új látást antitézisnek nevezték. A tézis és az antitézis képviselői vitatkoztak és mindegyik látás változott egy kicsit. Végül megegyeztek egy közös látásban, amit szintézisnek neveztek. Ha ekkor valaki azt állította volna, hogy „végre megtaláltuk az igazságot”, akkor Hegel azt mondta volna: ez csak egy újabb tézis. Ezután jön egy újabb antitézis és így tovább. Minden csak időleges. Így folyik a történelem. A történelem minden pontján van egy bizonyos igazság, de ez holnap már nem igazság. Ha valaki azt állítja, hogy „ez az igazság”, akkor ez csak számára igazság, mások számára nem feltétlenül az.

Az evangélium hirdetésekor is ezzel találjuk magunkat szemben. A következő válasz várható az evangéliumra: „Számodra ez az igazság, ez a te véleményed, de nem az enyém.” Hogyan reagáljunk erre? Mit tegyünk? Ha azt mondjuk: „Nem, ez nem az én véleményem, ez Isten Igéje.”, akkor ez arroganciának tűnik, de mi nem akarunk arrogánsak lenni. Tehát nem tudjuk, mit kell tennünk. Fennakadunk, és elvágjuk a beszélgetés fonalát, abbahagyjuk az evangelizálást. Mit tehetünk?

Fel kell ismernünk, hogy Isten közölte velünk az igazságot, amit mások számára érthetővé kell tenni. Mit válaszoljunk tehát, ha az evangéliumról beszélgetve azt mondja beszélgető partnerünk, hogy „ez csak a te véleményed”? Ilyen esetben ne hivatkozzunk a Bibliára, mert az az illető számára nem mérvadó. Mi lehet a válaszunk? – „Egyetértek veled, ez az én véleményem, azonban a kérdés nem az, hogy kinek a véleménye ez. A kérdés az, hogy igaz-e ez a vélemény.” Erre nem gondol senki. Igaz ez?!

Evangelizáláshoz gyakran világi eszközöket, módszereket alkalmazunk. A pragmatizmus eszközét alkalmazva azt mondjuk: Próbáld ki és majd meglátod, hogy működik! Persze hogy működik, de nem mindig úgy, ahogyan azt az emberek elképzelik. Ha valaki azt hiszi, hogy ha keresztyénné lesz, akkor minden dolga jól fog sikerülni, és sok pénze lesz, akkor csalódhat. Gondoljunk Zákeusra; Krisztus követése neki igen sok pénzébe került! – Ha így „áruljuk” a keresztyénséget, akkor az csak egyike lesz a sok lehetőségnek, amit a világ kínál az életcéljuk elérésére. Eljön valaki a gyülekezetünkbe, kipróbálja, egy ideig jár, aztán ha nem tetszik, elmegy és kipróbál valami mást. Gyakran előfordul, hogy már szinte forgóajtó van azokban a gyülekezetekben, ahol nem Isten igazságát képviselik. A keresztyénség gyökere az igazság: Isten világosan szólt és világosan cselekedett, és érthetővé tudja tenni magát a Szentszellem segítségével.

Az evangelizációnak mindig lesz egy kemény oldala. Mit értek ez alatt? Mai kultúránkban mindenki szereti azt tenni, amit akar, nem szereti magát korlátozni vagy beszűkíteni. Ha azonban a Bibliára hivatkozunk, akkor az meghatározza, mi jó és mi nem jó. Ha valaki azt mondja: „elhagyom a feleségemet, mert nem értjük meg egymást, és én ezt helyesnek tartom”, akkor nekünk meg kell mondanunk, hogy ez helytelen. Szemünkre fogja hányni, hogy nem értjük meg a helyzetét, és ez igaz lehet, de mégis, a Bibliának van egy mércéje. Elkövethetünk hibákat, elbukhatunk, de ez nem változtat a bibliai igazságokon. Mi másként viselkedünk, mert másként gondolkozunk, azért mert hiszünk az isteni kijelentésben.

Még két dolgot szeretnék megemlíteni. Beszéltünk Istenről, a gonoszról, a kijelentésről. Essen most néhány szó az evangéliumról, és az üdvösségről, a megmentetésről a Róma 3 alapján.

A Róma 1-ben Pál leírja azt a kultúrát, amely elveti Istent, ahol az egyének elmenekülnek Isten elől. Sokan állítják ugyan, hogy a világ rossz, de úgy gondolják, hogy ez nem vonatkozik rájuk, mert ők erkölcsösek és vallásosak. Pál összefoglalja: „Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem” (Róm 3,10-12). A 3. fejezet végén rátér az evangéliumra.

Három görög fogalom van itt, mely kifejti, mit tett Isten érettünk Jézus Krisztusban. A Róma 3,24 és az azt követő versekben szó van a kegyelemből való megigazulásról, a megváltásról, mely Jézus Krisztusban jött el, ill. beszél az engesztelő áldozatról. Megkísérlem ezeket az alábbi ábrán összefoglalni.

Atya

engesztelő áldozat megigazítás

Fiú Keresztyén

megváltás

Balra az engesztelő áldozat a legkeményebb oldal. Ez veszi el Isten haragját a helyettesítő áldozat árán. Ez az, ami Jom Kipurkor történt az Ószövetségben, amikor a főpap a szentek szentjében a vért a szövetség ládájának fedelére öntötte. Mi megszegtük a törvényt, ami a ládában volt, de a vér befedi vétkeinket. Ártatlan vér lett kiontva. Ez az engesztelő áldozat. A nyíl az Atya felé mutat, mert Jézus ezt az Atyáért tette. Jézus kiengesztelte az Atyát.

Jobb oldalon a megigazítás vagy megigazulás fogalmak állnak. Ez összeköti az Atyát mivelünk. Ezen áll vagy bukik a gyülekezet. Ezt hangsúlyozta Luther, szemben a katolikus egyházzal. A katolikus egyház a mai napig nem vonta vissza a Tridenti zsinat határozatát, amiben a megigazulás fogalma teljesen eltér a bibliai megigazulástól. A nyíl az ember felé mutat, mert az Atya igazít meg minket. Erről beszél Pál a Róma 3-ban.

A háromszög alapvonala a megváltás. Jézus megváltott a bűn rabságából. A nyíl felénk mutat, mert Jézus megváltotta az ő népét.

Jézus a megváltó, aki kapcsolatban áll az Atyával és velünk. Isten a bíró, aki az engesztelő áldozatért megigazítja a bűnöst. Pál felveti a kérdést: Hogyan rendeződött a megváltás kérdése Jézus eljövetele előtt? Hogyan üdvözülhetett Ábrahám, Mózes és Dávid? Ők mind bűnösök voltak. Hogyan üdvözítette őket az igazságos Isten? Jézus halála után értjük csak meg, hogyan lehet Isten mind igaz, mind megigazító. Jézus halt meg értük, ő hordozta a büntetést. Róm 3,25 Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte 26 türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz. Az ember esetében az ábrán mindkét nyíl az ember felé mutat. A bűnös embernek semmi része nincs az üdvösségében. Jézus az, aki megvált, és Isten, aki megigazít, mi csak élvezői vagyunk a megváltás művének.

Fontos felismerni, hogy ez nem egy filozófia, emberi elgondolás, hanem egy objektív valóság, történelmi tény. Jézus megjelent a történelemben, meghalt a kereszten, meghozta vérével az engesztelő áldozatot, és Isten ennek alapján megigazítja a bűnöst.

Szeretnék még valamiről említést tenni: Hogyan látjuk mi embertársainkat? Korunk nem törődik az egyénekkel, egy nagyon személytelen korban élünk. A mechanikus és materialista társadalom az embert csak funkcióiban veszi tudomásul, mint egy gépezet részét. Másrészt az ember csupán maga körül forog, csak magával foglalkozik. Ezek a szociológiai változások jellemzik társadalmunkat a 20. és 21. században. Azért szociológiai változások, mert szociológusok dokumentálták. Daniel Yankelovich: „New Rules” c. könyvében említi, hogy a nyugati társadalomban élő emberek a 70-es években az önmegvalósítást és önkiteljesedést kezdték keresni ahelyett, hogy életcéljukat a másokért hozott áldozatokban lássák. Tom Wulff használta 1976-ban először a „Me Decade” (Az „én” évtizede) kifejezést. A hatvanas évek előtt az emberek törődtek egymással, voltak történelmi értékek, melyek megszabták az életet. Áldozatot hoztak emberek másokért. A hetvenes években ez megváltozott, mindenki csak magával törődött, és ez minden közösségi forma széteséséhez vezetett. A család, a társadalom alappillére elvesztette funkcionális lényegét. A versengés, a könyöklés azóta is hajtóerő a gazdasági életben.

Mi keresztyének kérdezzük: Ezt akarta Isten? Nem, Isten az embert egy családba helyezte a paradicsomban. Azt mondta: „Nem jó az embernek egyedül lenni”. Megteremtette Évát, gyerekeik születtek, családokat alapítottak. Isten hozta létre a gyülekezetet, mely Jézus Krisztus teste, ahova embereket befogadnak, otthont adnak és táplálják őket. Sajnos sok olyan gyülekezetet találunk, amely ugyan nagy, de nincs benne közösség. Törődnünk kell az emberekkel otthoni környezetünkben és a gyülekezetben egyaránt.

Az alábbiakban essék szó néhány alapvető szabályról, amit szem előtt kell tartanunk:

a) Az emberek fontosabbak, mint egy program. Ha fontosabbá válik egy program, a gyülekezet vagy más vallásos szervezet, akkor baj van. Egy program lehet nagyon fontos, de ha az már nem az emberek segítségére szolgál, akkor elvéti a célját. Ha megharagszol, amiért az emberek nem támogatják a programodat, akkor tudhatod, hogy valami nincs rendjén.

b) Fontos, hogy elkötelezd magad a gyülekezetednek. Más egyházak közötti szervezet, egyéb, a gyülekezeten kívüli vallásos feladat ne akadályozza a helyi gyülekezetbeli munkát. Miért? Hol találunk erre utalást a Bibliában? Jeremiás könyvének 32. részét alkalmazhatjuk ennél a kérdésnél. Isten megparancsolja a prófétának, hogy vásároljon egy szántóföldet. A babiloni hadsereg körülvette már Jeruzsálemet, és Jeremiást el fogják hurcolni. Jeremiás kimondja, hogy a város az ellenség kezébe fog kerülni, ezért gyűlölik őt és megkísérlik megölni. Végül Isten megparancsolja a prófétának, hogy vagyonából, ezüstért vásároljon egy szántóföldet. Miért kellene ilyesmit tenni, ha a város egy hét múlva el fog esni? Nem lenne jobb az ezüstöt elásni? Jeremiás egy hosszú imádságban logikus ellenérveket hoz (Jer 32,17): Ó, Uram, URam! Te alkottad az eget és a földet nagy hatalommal és kinyújtott karral. Neked semmi sem lehetetlen. 18 Te irgalmas vagy ezerízig, de megfizetsz az atyák bűnéért fiaiknak is, te nagy Isten, te hatalmas, akinek Seregek URa a neve!És így tovább… Istent magasztalja, de ezzel leplezi szíve nyugtalanságát. Az imádsága végén kimondja: 24 Az ostromsáncok már a városig érnek, elfoglalására készen, és ez a város fegyver, éhínség és dögvész folytán az ostromló káldeusok kezébe kerül. Amit megígértél, megtörtént, amint látod! 25 És mégis ezt mondtad nekem, Uram, ó, URam: Vedd meg ezt a szántóföldet ezüstért, és hitelesíttesd tanúkkal! – pedig ez a város a káldeusok kezébe kerül! Ennél furcsább tanácsot életemben nem hallottam! Gondolom, itt Isten félbeszakította imádságát. A fejezet végéig Isten szól Jeremiáshoz. „Tudom, hogy a káldeusok ott vannak. Én küldtem őket. Persze, el fogják foglalni a várost, ezért küldtem őket.” De ez nem az utolsó szó. Isten utolsó szava:

(Jer 32,37) Összegyűjtöm majd népét mindazokból az országokból, ahová szétszórtam lángoló haragomban és nagy felháborodásomban. Visszahozom őket erre a helyre, letelepítem, és biztonságban lesznek. 38 Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. 39 Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk legyen nekik is, meg utódaiknak is. 40 Örök szövetséget kötök velük, nem fordulok el tőlük, jót teszek velük, és olyanná teszem szívüket, hogy féljenek engem, és ne hajoljanak el tőlem.

Természetesen az Ige helyes fejtegetéseként először a szöveget kell összefüggésében tanulmányozni és azután levonni az elveket. Ez a szakasz elsősorban Istennek az új szövetsége, amit Izraellel köt, és amely Jézus Krisztusban és az ő második eljövetelekor fog kiteljesedni.

Isten azt mondja, Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek, tehát Isten népéről van szó, azokról is, akik be lettek oltva Izrael olajfájába. Mi az Újszövetség népe vagyunk. Itt találjuk a válasz az elvek ellen hozott érveinkre. Itt emberekről van szó.

Ha pedig a helyről beszélünk, akkor a szomszéd kertjében a fű mindig zöldebb, mint a miénkben.

Ha kitartásról, maradandóságról van szó, akkor a probléma a fáradság; belefáradunk, hamar készek vagyunk valamit feladni.

Mit mond Isten? Én hű maradok népemhez, akivel szövetséget kötöttem. Hű maradok a helyhez, ahová állítottam őket. És ha én hű vagyok, akkor te is hű maradhatsz. (Fil 4,13) Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem. Mire van ma a legnagyobb szükség? Igazi gyülekezetekre, akik ismerik Istent, akik hirdetik az Igét, akik ismerik a Bibliát és az Ige alapján élnek. Azért mert a hívők tudják, hogy az Úr megváltotta őket Jézus Krisztus kereszthalála által, mely történelemi tény térben és időben, azért tudnak kimenni a világba és hívogatni, bátorítani embereket mindennap. A világ vágyódik egy ilyen helyre anélkül, hogy tudnák.

Ezért ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.

Leave a comment