Láthattuk, hogy az Efézusi levél 1,3-14-ig terjedő szakasz az Atya, a Fiú és a Szent Szellem tevékenységével foglalkozik. A mai igetanulmányozásunk tulajdonképpen egyetlen hosszú mondat.
Az Atya az, aki kiválaszt, a Fiú végrehajtja a megmentést, amiről a 7-12-ig tartó versekben olvashatunk, végezetül a Szent Szellem munkája zárja a sort. A Szent Szellem a Fiú által hozott megváltást alkalmazza oly módon, hogy gyümölcsöket terem.
Az 1-12-ig terjedő rész tanulmányozásakor erőteljesen hangsúlyoztam Isten szuverenitását. Az első két versből kiderült, hogy Pál apostol Isten akaratából lett kiválasztva. A kegyelem és a békesség is az Atyától és az Úr Jézus Krisztustól származik, nem pedig emberektől. Ebben az átvezetésben háromszor fordul elő, hogy minden az Ő kegyelmének a dicsőségére van:
„…hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.” (Ef. 1,6)
Majd az 1,12-ben:
„…hogy dicsőségének magasztalására legyünk.”
Végezetül a zárórészben:
„…megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.” (Ef. 1,14)
Az Atya, a Fiú és a Szent Szellem egész műve azt a célt szolgálja, hogy a dicsőségének a magasztalására legyen. Már önmagában véve egy bizonyíték, hogy a megváltás egyedül Isten műve. Ha a megváltás Isten műve mellett az emberek érdeme is lenne, akkor nem lenne a teljes tisztelet Istené. Azonban a 6. versben a következőt olvashatjuk:
„…hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.”
Majd a 12. versben:
„…hogy dicsőségének magasztalására legyünk.”
Végezetül:
„…dicsőségének magasztalására.”
Ezek az idézetek megerősítenek, hogy Isten egyedül, saját maga akaratából váltott meg minket.
Vannak emberek, akik azt állítják, ha nagyon erősen és csak egyoldalúan Isten munkálkodására helyezzük a hangsúlyt, akkor már nem szükséges evangelizálnunk, hiszen Istennek megvan a terve, akarata, tehát nem kell törődnünk semmivel, mivel minden az Ő elgondolása szerint fog történni. Mindezt a gondolatmenetet a 11. versre alapozzák:
„Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik.”
Furcsa reakció, ha Isten szuverenitását ilyen módon hangsúlyozzák. Humanista nézettel állunk szemben, ami nem felel meg a Bibliának. Az Írás csak azt mondja, hogy Isten az üdvösségünk forrása, viszont felszólít bennünket az evangelizálásra,az örömhír terjesztésére, az imádkozásra, illetve a bizonyságtevő életmódra.
Bárki, aki az evangelizálást nem találja fontosnak, mondván, hogy Isten az egyedüli megmentő, akkor még soha nem olvasta Pál leveleit. Két dologról lehet szó:
1) Az üdvösség nem egyedül Istentől van, hanem embertől is.
2) Ha abból a tényből indulok ki, hogy Istentől származik az üdvösség az Ő akarata szerint és én hamis következtetéseket vonok le.
Személy szerint nekem nem jelent problémát, ha valamit nem teljesen értek. Azt olvasom a Bibliában, hogy az Úrtól van az üdvösség, Ő a saját belátása szerint cselekszik és mi a világ alapjaitól kezdve kiválasztottak vagyunk. Egyidejűleg azt is olvasom, hogy legyek bizonyság, hirdessem és terjesszem az evangéliumot és imádkozzak. Ezeket teszem, akkor is, ha nem értem, hiszen ott áll a Bibliában.
Tehát számomra ez nem jelent gondot. Tudjátok miért? Igencsak demotiválóan hatna rám, ha úgy lennék felszólítva az Ige terjesztésére, hogy közben ne tudnám, Isten az, aki az embereket megmenti. Félelemmel beszélnék a hitemről, ha tudnám, hogy én vagyok a felelős az emberek üdvéért. Viszont ez éppen fordítva van. Mivel tudom, hogy Isten munkálja ki az üdvösséget az Ő szuverén akarata szerint és azt is tudom, hogy az Igén, az imádságon és a bizonyságtételeken keresztül munkálkodik, ezért reménykedem az eredményben. A bizonyságtétel, az evangelizálás, az imádkozás bátorítólag kell, hogy hasson ránk, mert csak így tudja Isten az akaratát véghezvinni. Az Úr azt mondta, hogy csak az igehirdetés, az imádkozás és a bizonyságtevő életmódunkon keresztül tudja elérni a célját. Ha a bizonyságtételem vagy prédikációm ellenére az emberek közömbösek maradnak, esetleg elutasítják az örömhírt, gondolhatnám azt, hogy miattam nem akarnak foglalkozni az evangéliummal. Elkeseredésemben talán az életemet is eldobhatnám magamtól.
A lelkek megmentése egyedül Isten kezében van, de csodálatos dolog, hogy lehetőségünk van eszközként szerepelni. Nincs nagyobb elhívás annál, mint Isten munkatársának lenni. Ez nem csak a lelkészekre és az igehirdetőkre vonatkozik, hanem minden egyes hívőre. Isten munkatársa lehetsz az imában, a bizonyságtételben és az örömhír terjesztésében. Isten bátorít téged és engem is: Éld az életed annak a tudatában, hogy Ő képes megmenteni. Ő megszabadított téged is és engem is. Nemde? Ily módon másokat is meg tud menteni.
Az evangelizáció egyetlen reménye, hogy a szuverén Isten munkálkodik. Ez a vigaszunk és bátorítólag hat ránk. Az evangelizáció eredménye az önállóan, függetlenül működő Isten kezében van.
Röviden szeretnék még visszatérni az Ef. 1,12-re, ahol írva található, hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedtünk Krisztusban. Kik azok a „mi”, akik előre reménykedtünk a Krisztusban? Talán Pál azokra az első keresztyénekre gondolt, akiket meglátogatott vagy ahol prédikált? Ők lehettek azok, akik előre reménykedtek a Krisztusban? Nem valószínű, hogy az apostol rájuk célzott. Lehetséges, hogy egyszerűen csak a következőt akarta kifejezésre juttatni: Zsidó vagyok és mi ószövetségi istenfélő emberek vártunk az eljövendő Messiásra, tehát mi voltunk azok, akik először hívőkké lettünk.
Nem gondolom viszont, hogy ez az apostol gondolataiban lett volna. Arról lehet szó, hogy mi zsidók vagyunk és az első hívők a gyülekezetekben zsidók voltak.
Akik pünkösd napján a Szent Szellembe bemerítkeztek, mind zsidók voltak. Csak amikor Isten terve kibontakozott, és a prédikációk hatására egyre több más nemzetiségű ember is hitre jutott, akkor jöttek létre többségében nem zsidók alkotta gyülekezetek. Pogányokkal még manapság is szaporodnak azon gyülekezetek, ahol tiszta igehirdetés zajlik, és mindaddig folytatódik, amíg a népek teljes számban be nem jutnak, mint ahogy azt a Róm. 11,25-ben olvashatjuk. Éppen ezért úgy gondolom, hogy mi, akik előre reménykedtünk Krisztusban, utalás az első messiáshívő zsidókra.
Az 1,13-14 versekben az apostol Isten megváltó munkájának földi alkalmazásáról és a Szent Szellemről beszél. A 12. versben leírja, hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedtünk Krisztusban.Majd a 13. versben így folytatja: Őbenne pedig titeket is pogányokat, akik a zsidókkal együtt hitre jutottatok. Ezek a pogányok Isten kegyelme által ugyanabban az áldásban részesedtek, mint a zsidók.
Érdekes, már csak azért is, mert vannak emberek, gyülekezetek, akik nem értették meg, hogy a keresztyén gyülekezet az ószövetségi ígéretek beteljesedésének a talaján keletkezett. Pünkösd napján a hívők vették a Szent Szellemet, a Gyülekezet pedig évről évre szaporodott zsidó és pogány megtérőkkel. Ez az egyre növekvő test tulajdonképpen zsidókból állt, akiken beteljesedtek az ószövetségi ígéretek. Egy maradékról van szó és a mai napig Krisztus Gyülekezetében a zsidók maradéka megtalálható. Isten teljesítette ezeknek a zsidó hívőknek tett ígéretét.
A Szent Szellem eljövetelével megszületett a Gyülekezet és az emberek az összes messiási ígéretet megkapták. Megadattak nekik az Ábrahámnak tett ígéretek, kivéve az ígéret földje, ami majd egy jövőbeli esemény lesz. Viszont a Szent Szellem azoknak az ígéreteknek egy része, amelyeket Isten adott Ábrahámnak. Ha visszalapozunk a Gal. 3,13-14-hez, a következőket olvashatjuk:
„Krisztus megváltott minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ” -azért, hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a népeké legyen, és hogy a Szellem ígéretét hit által megkapjuk.”
Azért történt mindez, hogy az az áldás, amit Isten Ábrahámnak ígért, Jézus Krisztus által minden nemzethez eljusson, és hogy hit által a Szent szellem ígéretét megkapják. Az az áldás, ami évszázadokkal korábbanÁbrahámnak megadatott, Pünkösdkor, a Szent Szellem kitöltése által beteljesedett. Így a hívő zsidók megkapták az áldást, de nem teljesen, hiszen egy része a jövőben fog bekövetkezni. Viszont messiási áldásról volt szó. Más nemzetekből származó újjászületett emberek Izráel olajfájába oltatnak be és részesedni fognak az olajfa kövérjéből, hogy Pál apostol Rómaiakhoz írt levelében található képet használjam. Úgy gondolom, Pál az Efézusi levélben is ugyanerről beszél. Lapozzunk a Róm. 11,11-hez:
„Kérdem tehát: Azért botlottak meg, hogy elbukjanak? Szó sincs róla! Viszont az ő bukásuk által jutott el az üdvösség a népekhez, hogy Isten féltékennyé tegye Izráelt.”
Előtte a 11,5-ben a következőt mondja az apostol:
„Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint.”
Vannak tehát zsidók, akik részesedtek az áldásban. Folytassuk a 11,12-vel:
„Ha pedig az ő bukásuk a világ gazdagságává lett, veszteségük pedig a népek gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek.”
Jövőbeli eseményről van szó, amikor Izráel egésze megmenekül.
„Ezt pedig nektek mondom, a népeknek: amennyiben tehát én a népek apostola vagyok, az válik szolgálatom dicsőségére, ha valamiképpen féltékennyé tehetem véreimet, és így megmenthetek közülük némelyeket.Hiszen ha elvettetésük a világ megbékélését szolgálta, mi mást jelentene befogadtatásuk, mint életet a halálból? Ha pedig a zsenge szent, a tészta is az, és ha a gyökér szent, az ágak is azok.” (Róm. 11,13-16)
Az apostol utal az ábrahámi ígéret két képére és mindarra, ami azokból származik. A fának és a gyökereknek a szimbolikájával jobban be lehet mutatni a növekedést és a fejlődést, éppen ezért megy vissza az olajfa és az ágak képének az ábrázolásához. Tudjuk, hogy a természetes ágak Izráel, a vad hajtások pedig a pogányok. Vegyük észre, hogy a természetellenes ágak be vannak oltva az olajfába, így osztoznak a természetes ágaknak járó áldásokból.
„Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél, ne dicsekedj az ágakkal szemben.” (Róm. 11,17-18)
Más szavakkal élve, nem a más nemzetekből származó keresztyének birtokolják az ábrahámi áldást. Ábrahámnak adott ígéretek felelősek az áldásért.
„Azt mondod erre: „Azért törettek ki ágak, hogy én beoltassam.”(Róm. 11,19)
Sokan azon a véleményen vannak, hogy Izráel elvettetett, azért, hogy a pogányok megmeneküljenek. Bizonyos értelemben ez igaz, viszont lehet ezt rosszul hangsúlyozni. Ezért mondja Pál a 20-22-ig versekben:
„Úgy van: azok hitetlenség miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj! Mert ha Isten a természet szerinti ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni. Lásd meg tehát Isten jóságát és szigorúságát: az elbukottakkal szigorú, veled pedig jóságos, ha megmaradsz jóságában, mert különben te is kivágatsz.”
A nemzeteknek adott üdvösség is véget ér egyszer. Szemtanúi vagyunk annak, hogyan esnek szét gyülekezetek az utolsó időkben.
„De az elbukottak is, ha nem maradnak meg a hitetlenségben, beoltatnak majd, mert Istennek van hatalma arra, hogy ismét beoltsa őket. Hiszen ha te a természeted szerinti vadolajfáról levágattál, és természeted ellenére beoltattál a szelíd olajfába, akkor mennyivel inkább be fognak oltatni a saját olajfájukba azok (Izrael), akik természetük szerint odatartoznak!” (Róm. 11,23-24)
A kép egyszerű. Van egy olajfa; a természetes ágak levágatnak és a vad ágak beoltatnak. Ezt egyetlen szőlősgazda sem tenné, amit Pál is tudott. Viszont szüksége volt az ábrázoláshoz egy képre. Azt mondja, hogy a természetellenes, idegen ágakat beoltják, azért, hogy az olajfa kövérjéből, Izráel ígéreteiből részesedjenek. Így kapják meg Ábrahám, Izsák és Jákob áldását. Az illusztrációt a következőképpen zárja Pál a 24. versben:
„Hiszen ha te a természeted szerinti vadolajfáról levágattál, és természeted ellenére beoltattál a szelíd olajfába, akkor mennyivel inkább be fognak oltatni a saját olajfájukba azok, akik természetük szerint odatartoznak.”
Jól zárja ezt a szívébe minden svájci, német, francia, magyar keresztyén! Izráel egy időre félretétetett, azért, hogy te részesülj az áldásából kegyelem által.
Szerintem erre gondolt Pál, amikor az Ef. 1,12-ben azt mondta, hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedtünk Krisztusban.Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szent Szellemmel.
Pál kijelenti, hogy zsidók voltak azok az emberek (tehát ő és a társai), akik az első gyülekezeteket alkották, akik elsőként reménykedtek Krisztusban, de ti is hívőkké lettetek, és ezáltal megkaptátok a messiási áldást. Az Apostolok Cselekedetei tulajdonképpen annak a története, hogyan bontakozott ki a zsidók áldása a pogány világban. Isten az ígéreteket Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak adta, és Isten kegyelme és kiválasztása által a nem zsidók is ezeknek az ígéreteknek az áldásai alá kerültek. Isten terve egyszerűen csodálatos és legyünk hálásak azért a hitért, amit nekünk ajándékozott.
Ábrahám, Izsák, Jákob, Gedeon, Sámson, Ézsaiás, Jeremiás, Mikeás és Keresztelő János vonalából származom. El lehetne képzelni jobb társaságot?
„Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek…”
Miután hallották Isten szavát, hívőkké lettek. Világos, hogy az evangélium, Isten igéje volt az eszköz a hitre jutásukban. Éppen ezért olyan fontos az evangélium hirdetése. Az evangélium nem más, mint Jézus Krisztus személye és őt kell közvetítenünk embertársaink felé.
Pál az Ef. 1,13-ban a következőket mondja:
„Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szent Szellemmel…”
Figyeljük meg a sorrendet: hallottátok az igazság igéjét, majd hívőkké lettetek, végül eljegyzett pecsétjével, a megígért Szent Szellemmel. Meghallani, hinni és pecséttel eljegyezve lenni! Nincs elpecsételés hit nélkül, és nincs hit hallás nélkül. Ez a sorrend nagyon fontos. Amikor azt mondja az apostol, hogy Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szent Szellemmel,akkor nem azt akarja kifejezésre juttatni, hogy a lépések között hosszabb időnek kell eltelnie. Más szavakkal élve: Akiben ti hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével. A hit logikus módon az elpecsételés előtt áll, viszont ez nem jelent időrendi sorrendet. Ha valaki hitre jut, abban a pillanatban el van pecsételve a Szent Szellem által. Miért hangsúlyozom mindezt? Mert néhány tanítás szerint lehet az ember úgy hívő, hogy még nem töltekezett be a Szent Szellemmel. Egy bizonyos speciális összejövetelen kérni kell a Szent Szellem kiáradását, aminek jeleként az illető nyelveken tud majd szólni. Talán hitre jutás után évekkel később száll az emberre a Szent Szellem és kezd el nyelveken szólni. Nem! Ha valaki hisz, megkapja a Szent Szellemet, még akkor is, ha semmit sem érez. Sőt, még ha kételkedik benne, akkor is igaz.
Nyisd ki a Bibliád a Jn. 7,37-39 résznél, ami ezzel a témával foglalkozik:
„Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.”
Majd a 39. versben János apostol egy kis észrevételt fűz hozzá:
„Ezt pedig a Szellemről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Szellem, mivel Jézus még nem dicsőült meg.”
Figyeljük meg alaposabban: Akit a benne hívők fognak kapni. Jézus Krisztusban való hit az előfeltétele annak, hogy megkapja az ember a Szent Szellemet. Szó sincs arról, hogy imádkozni kellene a Szent Szellem eljöveteléért, azért, hogy az ember nyelveken szólás által bizonyodhasson meg, hogy a birtokában van. Minden hívőben ott lakozik a Szent Szellem, akit ajándékba kapott akkor, amikor a bizalmát Jézusba helyezte. Pál hasonló dolgokat mond a Gal. 4,4-6-ban:
„De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atyám!”
Mi a bizonyíték arra, hogy Isten gyermekei vagyunk? Az, hogy a Szent Szellem a szívünkben van. Minden igaz keresztyén rendelkezik a Szent Szellemmel.
Pál apostol azt mondja, ahhoz, hogy megmeneküljünk, először hallásra van szükség, majd hitre, és miután hitre jutunk, jegyez el pecsétjével, a Szent Szellemmel. Elpecsételés. Egy új szó. Mit értünk ezalatt? Ehhez a fogalomhoz, ami szemünk elé tár egy képet, különféle jelentést rendelhetünk. Néhány kommentár szerint egy értékelésről van szó, azaz valamit jogerőre emelni, ami kötelező erővel bír.Aki elpecsételtetett, az Krisztus testének valódi tagja vagy érvényesen Jézus Krisztushoz tartozik. Lehetséges magyarázat, azonban úgy gondolom, hogy tulajdonképpen egy birtokviszonyt ábrázol. Aki hallja az Igét és hittel elfogadja azt, az elpecsételtetik a Szent Szellemmel. Az Úr tulajdonaként van megjelölve. Az elpecsételés a tulajdont fejezi ki. Isten ismertetőjele minden egyes keresztyén esetében.
Tudjátok, miért olyan fontos ez? Sokan úgy gondolják, ha valamikor réges-régen hoztak egy döntést, ezáltal ők keresztyének. Sok szülő fájdalmas tapasztalatot szerzett a gyerekeivel kapcsolatban ezen a téren. Járnak egy evangéliumi gyülekezetbe, majd a gyerekek 6-8 évesen hitvallást tesznek. Majd jön a serdülőkor és mindentől elfordulnak, ami kegyes: Jézusról, Isten igéjéről és a hívőkről hallani sem akarnak többé. A szülők elszomorodnak, amikor a gyerekeik megtéréséről van szó: Ez egy tévedés.
Valódi volt a döntés? Ha az ember igazán hisz, a hit ismertetőjele a Szent Szellem jele.
„Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atyám!”
Ne akarják a szülők bebeszélni a gyerekeiknek, hogy keresztyének, amikor a Szent Szellem jele az életükben nem felismerhető. El lehet mondani a gyerekeknek, hogy az évekkel korábban hozott döntésük nem érvényes, hivatkozva a cselekedeteik következményeire és a Szent Szellem távolmaradására az életükben. Isten gyermekének az ismertetőjegye a Szent Szellem jelenléte. Ez az állítás nem csak a gyerekekre, hanem a felnőttekre is vonatkozik. Vasárnapról vasárnapra járnak a gyülekezetbe, majd Isten igéjének hallgatása közben sokan elszunyókálnak. Egy hívőtől azonban elvárható lenne, hogy a Szent Szellem jelenlétének a jegyei láthatóak legyenek az életében.
„…hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szent Szellemmel.”
Eljegyzett azzal a Szent Szellemmel, amit Isten Ábrahámnak ígért, amit az Úr nekünk ígért, és ami végezetül Pünkösdkor kitöltetett. Említettem, hogy az elpecsételés a birtoklás egy jele. Wycliff bibliafordítók gyakran nehézségbe ütköznek egy-egy bibliai fogalom törzsi nyelvbe történő átültetésekor. Egyszer az egyik bibliafordító a „pecsét” jelentését nem találta az adott törzs nyelvében, hiszen a tulajdonnak ez a kifejezése ott ismeretlen volt. Ebben a törzsben az emberek a marháikat megbélyegezték. (Manapság Svájcban és Németországban a marhákat sárga jelzéssel látják el.) Éppen ezért a bibliafordító az Ef. 1,13-at a következőképpen fordította:
„Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, megbélyegzett, a megígért Szent Szellemmel.”
Ez az Úrhoz tartozás jele.
Hitelesség, birtoklás, érvényesség. Szerződés megírásakor, ahhoz, hogy az hiteles legyen, el kell menni a közjegyzőhöz, ahol hitelesítik. A jegyző lepecsételi a dokumentumot, ami a szerződés valódiságát bizonyítja. A Szent Szellem a pecsét a hit valódiságára és arra a tulajdonviszonyra, hogy a hívő az Úrhoz tartozik.
Pál még egy lépéssel továbbmegy a 14. versben:
„Aki örökségünk záloga.”
A szó nem más, mint ígéret, fogadalom, kötelezettség. Ez a föníciai kereskedők egyik kifejezőeszköze volt. Az Újszövetség idején az előre fizetés alapja a becsületszó volt. Manapság részletre történő vásárlás esetén először szerződést kötnek egymással a felek, majd ezt követi az előleg fizetése. A becsületszó nem csak kötelezettséget jelentett, hanem magába foglalta azt a pénzt is, amit vásárláskor le kellett tenni. A modern görög nyelvben a jegygyűrű, amit a vőlegény ajándékoz a menyasszonynak, az az „ara bon”, tehát előre fizetés.
A Szent Szellem a jegygyűrűnk. A házasságra nézve kötelezettséget jelent. Az esküvői lakoma biztos. Rendelkezünk a gyűrűvel és várjuk a Bárány menyegzőjének az eljövetelét.
Végezetül Pál így zárja:
„Aki örökségünk záloga, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.”
Az Ő dicsőségének a magasztalása jövőbeli történés. John Stott az efézusi levelek értelmezése során a következő gondolatokat fűzte ehhez a vershez:A „dicsőségének magasztalására” szavakat muszáj kifejteni.
Ez igaz, hiszen az Atya, a Fiú és a Szent Szellem munkálkodásának a tetőpontjáról van szó. Az Atya kiválaszt, a Fiú megvált, a Szent Szellem pedig a hívőben lakozást vesz, abban a hívőben, aki Krisztus vére által lett megváltva. Ember központú világunk mindent emberi szemüvegen keresztül szemlél. Ez az evangéliumi keresztyéneket is befolyásolja. Prédikációkban, és a gyülekezeti énekek szövegeiben gyakran észrevehetjük, hogy az ember
Isten dicsőüljön meg az Ő üdvtervében és a mi életünkben, amit kegyelemből kaptunk. Amen.