Ma két igehelyet fogunk elolvasni: a Zsid 2,1-4-et és a Lk 8,4-15-öt.
Zsid 2,1-4: Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk. 2 Mert ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését, 3 akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az ÚR hirdetett először. Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra, 4 Isten pedig velük együtt tett bizonyságot jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szent Szellem ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott szét.A Lk 8,4-15 a magvető példázata. Amikor ezt az ismert példázatot olvassuk, akkor arról kapunk példázatot, illusztrációt, hogy ezt a nagy üdvösséget el is lehet hanyagolni, el is lehet vetni. 4 Amikor nagy sokaság gyűlt össze azok közül is, akik városról városra csatlakoztak hozzá, ezt mondta nekik példázatban: 5 Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak. 6 Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. 7 Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. 8 Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, száz-szoros termést hozott.” Majd emelt hangon hozzátette: Akinek van füle a hallásra, hallja! 9 Ekkor megkérdezték tőle tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat. 10 Ő ezt mondta: „Nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országa titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek.
11 A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje. 12 Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. 13 Akiknél a sziklás földre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elpártolnak. 14 Akiknél a tövisek közé esett, azok hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják azt, és nem érlelnek termést. 15 Akiknél pedig a jó földbe esett, azok igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.
A mai téma: Az elsodródás veszélye. Melyek az élet és a Biblia legnagyobb kérdései? Az egyik ez: Van-e élet a halál után? Vagy: Hogyan igazulhat meg az ember Isten előtt? Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Mit tegyek Jézussal, hogy üdvözüljek? Mi történik, ha az egész világot megnyerem, de a lelkemet elveszítem? Hol vagy? Ezt kérdezte Isten az Édenkertben az embertől. Ha arról kéne könyvet írnom, hogy melyek az életnek és a Bibliának a legnagyobb kérdései, akkor egy-egy fejezetet szentelnék ezeknek az igeverseknek, amelyeket ma tanulmányozni fogunk. Hogyan menekülhetünk meg, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel? Az egész világ csatatér, ami roncsokkal van tele, amelyek a nemtörődömség, az elhanyagolás miatt keletkeztek. Fiatal, ígéretes jövő előtt álló emberek, akik a fiatalság erejével és energiájával kezdték. De amikor elteltek a napok, és jöttek az élet problémái, elkezdték az életüket berendezni, egy központi jelentőségű értelem, cél után kutatva, elkezdtek sodródni, letérni a helyes útról, míg végül az életük veszendőbe ment. A világ valóban csatatér. Tele van romokkal és roncsokkal, amelyek a szellemi dolgok iránt tanúsított nemtörődömség miatt keletkeztek. Azáltal, hogy az ember megtagadta, hogy élete középpontjába Jézus Krisztust helyezze.
Azt mondják, amikor Napóleon a sivatagon kelt át seregével, a katonák rettentően megszomjaztak a hőség miatt. Délután az egyik katona így kiáltott fel: Egy tavat látok! A többiek a víz irányába siettek, de hamarosan észrevették, hogy a víz gyorsabban távolodik előlük, mint ahogy ők haladtak. Néhányan futottak, de a víz gyorsabban tűnt el előlük, mint ahogy futni bírtak. Nemsokára rájöttek, hogy délibábot kergetnek. – Az az élet, aminek a középpontjában nem Jézus Krisztus áll, olyan, mintha délibábot kergetnénk. Soha nem fogjuk megérteni az életet, amíg fel nem fogjuk, hogy minden értelemmel és céllal rendelkező lét középpontjában a Jézus Krisztussal való bensőséges kapcsolatnak kell állni. Hogyan menekülhetünk meg, ha elszalasztunk egy ilyen nagy üdvösséget? – kérdezi a Zsidókhoz írt levél szerzője.
A Zsid 1-ben azt írja a szerző, hogy Jézus Krisztus Isten kinyilatkoztatása, és mi egyedül őáltala jöhetünk Istenhez. Ezután veszi az Írást, az Ószövetséget, amit a gyerekek tanulmányoztak. A gyerekek akkoriban nem jártak vasárnapi iskolába, ennél jobb dologgal rendelkeztek. Hogy mi volt ez? Az édesapjuk térde. Az édesapa a térdére ültette a gyereket, kinyitotta az Írást, és nap mint nap tanította Isten szavát. Aztán a gyerekek feltekintettek az édesapjukra és az édesanyjukra, és felfedezték, hogyan hat az Írás alkalmazása a családi életre és a közösségre. A vasárnapi iskola csak a második legjobb megoldás. Bármennyire is jártas a Bibliában és a pedagógiában a vasárnapi iskolai tanár, sohasem lehet olyan jó, mint a szülők. A gyerekeket tanítják, de az idő nagy részében játszanak, barkácsolnak, és Istenről beszélnek. Az Ószövetségben az emberek a gyerekeket az ölükbe véve tanították. – A Zsidókhoz írt levél szerzője a térdére ülteti olvasóit, kinyitja előttük az Ószövetség könyveit, és elmagyarázza nekik, mit tanítanak az Írások Jézus Krisztusról. Veszi a 7 nagy szakaszt, amellyel az elmúlt alkalommal foglalkoztunk, Jézus mindent felülmúló dicsőségét, Isten utolsó kinyilatkoztatását, aki több mint az angyalok, és a zsoltáríró szavaival fejezi be: „Nagy vagy te, csodákat teszel, te vagy Isten egyedül.” (Zsolt 86,10)
Most itt az ideje a figyelmeztetésnek, mondja a levél írója.
Így kezdi: „Ezért…” (2,1) Nagyon óvatos. Tudja, miről beszél. Ha valakit az Újszövetségből nagyon szeretek, az Pál, de aki még kedvesebb számomra, az ennek a levélnek a szerzője. Rendelkezik mindazzal a bibliai jártassággal, amellyel egy apostolnak rendelkeznie kell, de ezen felül megvan az a képessége is, hogy gondolatait azok teljességében, és egyidejűleg nagyon precízen fejezze ki. Logikusan gondolkodó ember. Először megrajzolja Jézus Krisztusról ezt a nagyszerű képet, majd azt mondja: „Ezért…”. Isten Jézus Krisztusról tett kinyilatkoztatásának nagysága fényében nekünk EZÉRT még inkább figyelnünk kell… Ha Istennek csak az a kinyilatkoztatása létezett volna, amelyet Mózesnek adott angyalok által a törvény formájában, akkor már ezt elég komolyan kellett volna vennünk. Ez Isten szava volt Izraelhez. De most, amikor Isten utolsó üzenete, az utolsó kinyilatkoztatás megérkezett, Isten a Fián keresztül szólt. Most, amikor ez a hatalmas kinyilatkoztatás Jézus Krisztusban elérte a tetőpontját, különösen elővigyázatosnak kell lennünk.
Ha csak logikai szempontból tekintenénk, akkor arra a következtetésre kellene jutnunk, hogy mindennek nagy figyelmet kellene szentelnünk, amit Istentől kapunk. Hiszen ez logikus! És helyes is! Istent illeti az első és legjobb hely az életünkben. Úgy illik, hogy neki adjuk minden erőnket, amit tőle kapunk. Ez illik Istenhez, mert ő a teremtőnk. És ez illő számunkra, mivel mindaddig, amíg át nem adjuk neki magunkat, nem vagyunk képesek felfedezni és kibontakoztatni a lehetőségeinket. Mindenki más számára is így illő, mert az olyan ember, aki nem Jézus Krisztusba helyezi a bizalmát, aki nem ismeri el Jézus Krisztusban Isten tekintélyét az élete fölött, az nem lehet igaz a gyülekezete előtt, és az előtt a közösség előtt, amelyben él. Végül majdhogynem azt mondhatjuk, hogy bármely ember részéről erkölcstelen dolog visszautasítani Isten kinyilatkoztatását Jézus Krisztusban, mert ezáltal az illető az embertársával is igazságtalanságot cselekszik.
Egy ismert prédikátor egyszer „ébredési összejövetelnek” nevezett előadássorozatot, evangélizációs alkalmakat tartott. A hallgatóság körében volt két jogász. Egyik nap az evangélista magához hívta ezt a két jogászt, hogy szellemi kérdésekről beszélgessen velük. Azt kérdezte tőlük: Hogyhogy önök minden este eljönnek az előadásokra, mégsem adták át az életüket Jézus Krisztusnak? A válasz így hangzott: Nagyon szépnek találtuk a prédikációt, és nagy hatással volt ránk, amit ön mondott. De van valami, ami visszatart bennünket. Mi az? A jogászok szabadkoztak, és azt mondták: Ne vegye tőlünk rossz néven, de az oka a következő: Amikor letelepedtünk ebben a városban, találtunk egy ügyvédet, aki ma már bíró. Ő az egyik legjobb ember a városban, példakép mindannyiunk számára. Ő sohasem fogadta el megváltójának Jézus Krisztust. – Truit úr, az evangélista ezt mondta: „Tudom, mit kell tennem.” Ismerte a bírót, és felkereste a hivatalában. Ezt mesélte: „Elmentem az irodájába, üdvözölt, én pedig mondtam, hogy lenne egy kérdésem számára. Egy etikai kérdés.” Mire a bíró: „Ön, a prédikátor jön hozzám, hogy egy etikai kérdésre választ kapjon?” Igen, a kérdésem a következő: „Van-e erkölcsi joga egy embernek hivatalt viselni egy önkormányzatban, amely által másokat visszatart attól, hogy személyes kapcsolatot alakíthassanak ki Istennel?” A bíró ránézett, és halkan ezt mondta: „Truit úr, ennek az embernek nincs joga hivatalt viselni, ha ezáltal távol tart másokat a helyes úttól.” Truit így válaszolt: „Van ebben a városban két jogász, akik példaképüknek tekintik önt, és azt állítják, hogy ön miatt nem akarják elfogadni Jézus Krisztust. Bíró úr, egy erkölcsi kérdésem van önhöz.” A bíró ránézett és ezt mondta: „Erre a kérdésre nem tudok válaszolni.” Truit úr elhagyta az irodát. Ugyanezen az estén a két jogász és a bíró is ott volt az előadáson. Amikor a döntésre való felszólítás ideje elérkezett, a bíró volt az első, aki kiment a pódiumhoz. Elmondta az evangélistának, hogy miután elhagyta az irodáját, letérdelt, és ezt mondta: „Nagy Isten, ha én kívül maradok a te országodból kizárva, és a befolyásom másokat is visszatart attól, hogy bemenjenek a te királyságodba, akkor segíts, hogy a befolyásom és a lelkem is megmeneküljön. Itt vagyok, hogy bizonyságot tegyek arról, hogy elfogadtam megváltómnak Jézus Krisztust.” Truit úr pedig így szólt: Forduljon meg és nézzen oda! A két jogász is a pódium felé tartott. Azt mondták a bírónak: Amikor láttuk, hogy ön kimegy, tudtuk, hogy nekünk is meg kell tenni ezt a lépést.
Gyakran elfelejtjük, hogy igazságtalanságot cselekszünk embertársainkkal, ha nem tesszük rendbe Jézus Krisztussal való kapcsolatunkat. De szerzőnk nem így érvel. Nem azt mondja, hogy igazságtalanságot teszel Istennel, saját magaddal, vagy másokkal. Egyszerűen azt mondja, hogy Isten hatalmas kinyilatkoztatásának fényében, amely Jézus Krisztus által adatott, és az isteni ítélet bizonyosságának fényében Jézus Krisztushoz kell jönnünk. 2,1 Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.
Nincs diplomám görög nyelvből, de megtanultam a következőket: Az a szó, amit az „elsodródni” igével fordítanak, ezt jelenti: sokkal jobban kellene vigyáznunk, hogy amit hallottunk, ki ne csússzon a kezeink közül. Mintha fennállna a veszély, hogy ezeket a dolgokat el is veszíthetjük. A szót arra használták, amikor egy gyűrű lecsúszik az ujjunkról, és elveszítjük.
Volt egy jelenet egy filmben, amiben a vőfély elfelejtette magával vinni a jegygyűrűket az esküvőre. Ez egy vígjáték volt, mindenki nevetett. Vagy amikor a gyűrűt leejtik, és a menyasszony, a vőlegény és körülöttük mindenki térden csúszva keresi az elgurult gyűrűt. Lecsúszott, elsodródott.
Ennek a görög szónak nem ez a jelentése. Inkább ránk vonatkozik. Így kellene körülírni: „Ezért méginkább vigyáznunk kellene arra, amit hallottunk, nehogy valamiképpen elsodródjunk mellőle.” A kép tehát nem egy ujjról lecsúszó gyűrű képe – bár gyakran így használják – hanem sokkal inkább egy hajózással kapcsolatos kifejezés. Egy hajót ábrázol a legénységével, amely befut a kikötőbe, de a legénység elszámítja magát, és nem számol az áramlatokkal vagy az árapállyal, eltéveszti a kikötőt, elsodorja az áramlat, végül hajótörést szenvednek. Ez az a kép, amelyet a 2,1 vers a szemünk elé tár. Tudom, hogy a szerző hitvalló keresztényeknek ír. Azoknak a többsége, akikhez a levél szól, kereszténynek vallja magát, de vannak köztük olyanok is, akikkel kapcsolatban a szerző nincs meggyőződve arról, hogy valóban keresztények. Olyan ez, mint minden evangéliumi gyülekezetben. A többség újjászületett hívő, de mindig vannak olyanok, akik csak eljárnak a gyülekezetbe. Sokan megtértek Krisztushoz, de szellemileg nem növekedtek, sohasem váltak hitben tizenévessé vagy nagykorúvá. Talán egyáltalán nincs is megélt valóság a hitük mögött. Éppen ezért olyan időszerű ez a szó! Ezért akar a szerző figyelmeztetni bennünket, hogy lehetséges elsodródni a céltól. De ha elsodródunk mellőle, akkor hirtelen bekövetkezik a hajótörés.
Hogyan sodródhat el az ember? Először is, létezik egy sátáni megtévesztés. Igyekszem a lehető legtisztábban átadni az Ige üzenetét. Itt-ott becsúszik valami, ami tőlem van, nem a Szent Szellemtől. Én csak ember vagyok. De amit mondok, az Jézus Krisztus evangéliuma.
Amikor a kertben elvetjük a fűmagot, megfigyelhetjük, ahogy odarepülnek a madarak és kicsipegetik a magokat a földből, amint elhagyjuk a kertet. Hirdetjük az Igét, és aztán jönnek a madarak, amelyek a sátáni megtévesztést jelképezik, és felcsipegetik a magot. Nem látjuk őket, de ezek a madarak ott vannak, is kiszakítják az Igét a szívekből, hogy az ember ne higgyen az üzenetnek és ne váljon valósággá az életünkben.
Másodszor, ott a kísértés. Halljuk az Igét, és örömmel fogadjuk. De aztán jön a kísértés és már oda is a mag.
Harmadszor, elárasztanak bennünket a hobbik, a szórakozás, a tévéműsorok, a gazdagság és az élet gondjai. Az Igemag a szívünkbe hull, reagálunk is rá, de aztán a kicsírázó gyenge növényt megfojtják a mellékes, lényegtelen dolgok. A növény sohasem terem gyümölcsöt. Az ember elsodródhat a kikötő mellől.
A szerző ezután leírja a romlás okait.
2,2 Mert ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését, … Mit ért ezen? Az ószövetségi időkben, ha az emberek nem engedelmeskedtek Isten Igéjének, azt nyomban követte az ítélet. Az ószövetségi Ige kinyilatkoztatása pedig kisebb jelentőségű volt, mint a mostani. Az a kinyilatkoztatás, amit Mózes az angyal által kapott, és Izrael gyermekeinek hirdetett, a törvény általi kinyilatkoztatás, alacsonyabb rendű. A tízparancsolat is ehhez tartozik. A lévita szertartások is egy alacsonyabb rendű kinyilatkoztatás részei. Ha pedig egy alacsonyabb rendű ószövetségi kinyilatkoztatásnak nem engedelmeskedve azonnal ítélet következett az emberre, mennyivel inkább érvényes ez most! 2,2-3a: 2 Mert ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését, 3 akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel?
Nincs időnk arra, hogy a megmenekülésről beszéljünk. Sokan, akik ezt a levelet nem jól értik vagy magyarázzák, azt gondolják, hogy az ítélet Isten gyülekezetére vonatkozik. De a mi szövegünk nem ezt mondja. Itt az örök ítéletről van szó. „Hogyan menekülünk meg az örök ítélettől, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel?” Az evangélium nem csökkenti, hanem inkább növeli az ítélet veszélyét. Az evangélium hallása által nagyobb a felelősségünk. 2,3a: Hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel? Ezt a kijelentést nem hígíthatjuk fel. Örök ítéletről van benne szó. Hogyan menekülhetünk meg az örök ítélettől, ha Isten Igéjével, a kinyilatkoztatással nem törődünk, elhanyagoljuk?
Egy néhány generációval ezelőtt élt híres prédikátor volt P. T. Forsythe. Ismert teológus volt. Eleinte liberális volt, de aztán megtért. Igehirdetésében nagy hangsúlyt helyezett Jézus Krisztus istenségére és a Jézus általi üdvösségre. Az Egyesült Államokban evangélizált, és amikor visszatért Angliába, Campbell Morgan-nel beszélgetett az élményeiről, és egy vidám történetet mesélt, ami az egyik teológiai fakultáson történt meg vele. Az iskola homiletika (egyházi szónoklattan) professzorának az volt a szokása, hogy minden hétfőn megkérdezte azokat a hallgatókat, akik vasárnap igét hirdettek, hogy mit és hogyan prédikáltak. Forsythe úr az egyik ilyen osztályban ült, a professzor pedig megkérdezte az egyik hallgatót, miről prédikált vasárnap. „Igen, a vasárnap esti alkalmon prédikáltam.” Mi volt a textusa? A Zsid 2,3/a nagy textusát használtam. Csodálatos! És hogyan magyarázta ezt a részt? A két kézenfekvő pontról beszéltem. Melyek voltak ezek? Az első: „ilyen nagy üdvösség”. Nagyszerű, mondta a professzor. És mi volt a második pont? A 2. pont egy kis tanács volt, hogy hogyan lehet megmenekülni, ha nem törődünk az üdvösséggel. – Liberális szószékeken még most is gyakran prédikálnak ilyesmit. A mi szövegrészünk szerint viszont nincs menekvés, ha elhanyagoljuk ezt a nagy üdvösséget!
A szerző azt mondja, ez nagy üdvösség. Miért ilyen nagy? Az eredete miatt ilyen nagy. Isten volt az, aki az igéjében szólt. A Jn 3,16-ban ezt olvassuk: Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Isten szeret, Isten ad. Az egyetlen, amit tennünk kell, hogy elhiggyük az üzenetet. Lehet-e valami ennél egyszerűbb? Isten szeret, Isten ad, és arra kér, hogy fogadjuk el. Ezért „jó hír” az evangélium. Az egyetlen, amit tennünk kell, hogy azt mondjuk: Köszönöm Uram, hogy értem adtad Jézus Krisztust. Az üdvösség azért olyan nagy, mert Isten az, aki felkínálja. Mert Jézus Krisztus ennek az üdvösségnek a beteljesítője.
A 2,9/b-ben ezt olvassuk: hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált. Jézus volt az, aki a bűn terhét magára vette azért, hogy az ember élhessen. Azért ilyen nagy az üdvösség, mert a Szentháromság második személyének része van benne. Gondolkozz el rajta: A Szentháromság örök Istene az ő teljességében magában foglalja ezt a nagy üdvösséget. Azért olyan nagy, mert a Szent Szellem a közvetítője ennek az üdvösségnek. Egy nap meghallottad Isten szavát. Eleinte talán különös volt, talán már többször is hallottad, de végül megmagyarázhatatlan módon világosság támadt benned, és befogadtad az üzenetet, megnyitottad Neki a szívedet, és azt mondtad: Köszönöm Uram, hogy Jézus Krisztus meghalt értem, elfogadom őt életem személyes megváltójának. És örültél, hogy meghoztad ezt a döntést. De végülis Isten volt az, a Szent Szellem, aki a szívedben világított. Ezért olyan nagy az üdvösség, mert a Szent Szellem közvetíti.
Azért is olyan nagy, mert nagy volt az ára. Jézus Krisztusnak kellett meghalni érte.
A tárgya miatt is olyan nagy. Ez a szeretet a legrosszabb embert is eléri. Ha őszinték akarunk lenni, sok olyan tagja van Isten családjának, akit csak nagyon nehezen lehet szeretni. Nem így van? Isten Igéjében az a csodálatos, hogy még a legrosszabb embert is eléri és megváltoztatja. Más ember lesz belőle. És eljön az idő, amikor Isten országa minden egyes tagjának a szemébe nézhetsz, és képes leszel örülni! Hát nem csodálatos lesz, ha a mennyben egy olyan férfi- vagy nőtestvérrel foglalhatunk helyet, akinek ma itt a földön talán kitérünk az útjából, és örülhetünk majd annak, amit Isten elvégzett az ő életében. Hogy fogunk majd örülni, ha olyan emberekkel találkozunk majd ott, akik egész életükben lázadtak Isten ellen. – Tehát a tárgya miatt is olyan nagy ez az üdvösség.
A harmadik, ami miatt olyan nagy: az eredménye. Van örök élet! Az öregedés jele, ha az ember előveszi a családfáját. A mi családunk történetét az 1530-as évig tudjuk visszavezetni. Minden tulajdonságomat, a jókat és a rosszakat is, az őseimtől örököltem. Amikor azonban beoltattam Isten családfájába, gyökeret vertem Jézus Krisztusban, és örök életet kaptam, akkor megörököltem Isten minden előnyös tulajdonságát, erényét és dicsőségét. A múltam és a jövőm az enyém. Az örök élet lesz az örökrészem. Milyen nagy üdvösség! A gyümölcsei miatt is ilyen nagy.
És nagy a büntetése miatt is! Hogyan menekülhetünk meg…
A szerző azt mondja, a teljes Szentháromságnak része van ebben az üdvösségben. Azt mondja: „amelyet az ÚR hirdetett először”. Az Úr Jézus volt az első, aki a teljes üzenetet hirdette. Aztán így folytatja a szerző:Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra, 4 Isten pedig velük együtt tett bizonyságot jelekkel és csodákkal, sokféle erővel. Jézus hirdette először, az Atya Isten pedig jelek és csodák által megerősítette, amikor az apostolok és a tanítványok hirdették az Igét. Férfiak nyelveken szóltak, halottak támadtak fel és voltak, akik megkapták a gyógyítás és a csodatevés ajándékát. Mindez az Atya által ment végbe! Ezután ezt mondja a szerző: 4 Isten pedig velük együtt tett bizonyságot jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szentszellem ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott szét.
Így volt része mind az Atyának, mind a Fiúnak, mind pedig a Szent Szellemnek az Ige hirdetésében. – A Zsidókhoz írt levél keretén belül nincs időnk erre kitérni, de bizonyára észrevettétek, hogy ezek a jelek és csodák múlt időben állnak a szövegben. A szerző azt írja, hogy az evangélium az apostolok által érkezett hozzánk, akik hallották az Urat. Azt írja, hogy amikor az apostolok prédikáltak, Isten Szelleme adta ezeket a jeleket és csodákat, és múlt időbe teszi. Azokban a napokban, amikor a levél íródott, ezek a jelek már megszűntek. Már nem volt rájuk szükség, mert elkezdett terjedni Isten Igéje.
Zárásként két fontos következtetést szeretnék elmondani:
1.) Az elsőt nem nehéz kitalálni: az éberség felelőssége. A Szentháromságtól származó üdvösség olyan üdvösség, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nagyon mélyreható az, hogy a bűn, amelyet a levél szerzője a középpontba helyez, nem az ellenségeskedés, nem az ellenállás, nem valami nyilvánvaló vétek, nem fajtalanság, erkölcstelen magatartás. Az a bűn, ami ezeket a hitvalló keresztényeket, a levél címzettjeit fenyegeti, nem más, mint az iránytévesztés veszélye, a közömbösség miatti elsodródás. Erről van szó, nem többről és nem kevesebbről.
Vannak köztünk fiatalabbak és idősebbek is. Nekik lehetőségük van reagálni a hirdetett Igére. Tudjátok, hogy lehetséges hétről hétre hallgatni az igehirdetést, míg már minden olyan ismert lesz, hogy már nem is vesszük észre. Lehetséges úgy ismerni az igazságot, hogy közben egyáltalán nem vesszük észre, hogy hiányzik annak valósága a szívünkből. Ennek egész egyszerűen a hanyagság az oka. Az elsodródás. Már annyiszor hallottad. A veszély pedig az évek múltával növekszik. Sokan vannak köztünk, akik már 20, 30, 50 éve hallgatják az Igét, de egyre nehezebb a szívünkbe zárni, ha nem törődünk vele. Ha elsodródunk. A levél további részében látni fogjuk, hogy vannak esetek, amikor idővel már lehetetlen visszatérni oda, ahol még tudunk válaszolni az Igére, ahol az Ige meg tud szólítani bennünket.
2.) A második tanulság sincs elrejtve. Ez nem más, mint a hanyagság fatális következményei. Lehetséges, hogy egy ember elsodródik és az örök ítélet alá kerül. Tudjátok, melyik a Biblia legveszélyesebb szava? Gyűlölet? Nem. Félelem? Nem. Bosszú? Nem. Halál? Nem. A legveszélyesebb szó: HOLNAP. Ez egy drog, ami az örök elalváshoz vezet.
Ne dicsekedj a holnapi nappal, mert nem tudod, mit hoz az a nap! (Péld 27,1)
Tehát akik azt mondjátok: Ma vagy holnap …; azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! (Jak 4,13-14)
Volt egy Félix nevű férfi. Bámulatra méltó ember volt. Rabszolgaként kezdte, aki Júdea tartomány helytartói tisztségéig vitte. Ő volt az első rabszolga, aki ilyen magas hivatalig jutott. A Félix név jelentése „szerencsés”. Szerencsés úr volt a neve, azonban nagyon szerencsétlen ember volt. A hagyomány arról számol be, hogy egy varázslót szerződtetett azért, hogy az egy Druzilla nevű nőt elcsábítson neki. Egy másik férfi házastársa volt, de Félix feleségül vette, vagy valószínűleg egyszerűen csak együtt éltek. Druzilla Heródes unokája volt, I. Heródes Agrippa király lánya. Félix Júdea helytartója volt. Kormányzóságának ideje alatt egy Pál nevű férfi érkezet Cézáreába, Félix és Druzilla pedig helyet foglaltak, hogy meghallgassák. Félix „sokat tudott erről a tanításról” (ApCsel 24,22). Pál olyan egyenesen szólt Félixhez, hogy az elkezdett reszketni. Az igazságról, az önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről beszélt ennek a házasságtörő kapcsolatban élő párnak. Az önuralomról beszélt ezek előtt a vágyaik által uralt emberek előtt. Azután az ítéletről szólt. Lukács azt írja, hogy Félix megrémült. Ez a Szent Szellem hatása volt a szívében. Ha egy ember elkezd félni, mert hirtelen rájön, hogy nem fogadta el Jézus Krisztust, és így az örök ítélet felé halad, akkor ez Istennek a Szent Szellem által működő kegyelme, mert Isten szereti ezt az embert. A félelem kegyelemteljes érzelmi rezdülés, amelyet az isteni gyengédség vált ki.
Ám Félix félelmében nem az Istenhez fordult, hanem ezt mondta Pálnak: „Most menj el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak.”
Félixet meggyőzte Pál, de ő halogatta az odaszánás lépését. A halogatás megkeményít. Félix számára ott volt az alkalom, Pál jelenlétében, az örökkévalóság tekintetében, de ő azt mondta: „Most menj el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak.” Félix, nincs alkalmasabb idő számodra! Ha megrémítette őt a Szent Szellem, akkor az volt az alkalmas idő! – Az ApCsel elején olvasunk egy férfiról, aki reszketett Páltól való félelmében, de megragadta a kegyelmet. Ez a filippi börtönőr volt, aki így kiáltott fel: „Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” (ApCsel 16,30) Ezt a választ kapta: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe.”
Halogatás, tétovázás, megkeményedés. Ezt egyéb bűnök követik. Félix pénzt akart Páltól, hogy szabadon bocsássa. Fukar volt és kapzsi. – A fejezet ezzel végződik: „Két esztendő múlva Porciusz Fesztusz lett Félix utóda. Félix pedig fogságban hagyta Pált, mert kedvébe akart járni a zsidóknak. (ApCsel 24,27) Elveszett, mert nem törődött az örömhírrel, és elvétette a célt. Druzilla, a felesége mellette ült, és meg sem rezzent. Ha Jézus Krisztus üzenete meg sem rezdít, akkor nem tehetek semmit. Ha a Szent Szellem nem hatott a szívedre, mit mondjak én? De az, aki megremeg, akiben félelmet kelt a gondolat, hogy elmulaszthatja Jézus Krisztus üzenetét, annak azt szeretném mondani, hogy még ma kiáltson Istenhez, és mondjon köszönetet azért, hogy adta a Fiút, Jézust, aki meghalt érte.
Egy walesi igehirdető egyszer a Zsid2-ről prédikált, és a következő szavakkal fejezte be a prédikációját: „Egy nagyon komoly kérdést kell feltennem. Én nem tudom rá a választ, önök sem tudják, és ha itt lenne egy angyal, az sem tudná megválaszolni. Egy pokolbéli ördög sem tudna rá válaszolni.” Síri csend lett a templomban. Azt mondta: „Hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel?”