Mai témánk: Habakuk, az igaz ember hite által él. Ami Habakuknál különösen feltűnik, az a tény, hogy a történelem Isten előrelátását követi, azért, hogy megvalósítsa az üdvtervét. A Példabeszédekben a következőt olvashatjuk:
„Az embernek az értelme terveli ki útját, de az ÚR irányítja járását.” (Péld. 16,9)
Ez az állítás csak megerősíti, hogy az Úr az, aki minden egyes ember életét meghatározza. Terveket szövögethetünk, megpróbálhatjuk a jövőnket előre eltervezni, de végül az Úr irányítja a lépéseinket. Különösen érvényes ez Izráelre nézve, ahogy Habakuknál is láthatjuk. Habakuk Istennel folytatott párbeszéde kapcsán megtanulja azt az igazságot, hogy a történelem Isten előrelátását követi, azért, hogy az üdvterve megvalósuljon.
Habakuk könyvének az olvasása során egy másik kérdésre is választ kapunk, miszerint: Miért megy olyan jól a gonoszoknak? Gyakran feltesszük ezt a kérdést, amivel a Biblia néhány helyen foglalkozik is. Legjobb példa ennek illusztrálására a 73. zsoltár. A zsoltáros nem érti, hogyhogy a gonosz sikert sikerre halmoz, a jónak pedig rosszul megy a sora? Nagy probléma volt ez számára, mindaddig, amíg el nem ment a szentélybe és meg nem értette, milyen végük lesz a gonoszoknak. Látta az igazságtalanok végét és látta azt is, milyen csodálatos dologban lesz részük az igazaknak.
Kívülről szemlélve az eseményeket úgy tűnik, hogy a káldeusok részesültek az áldásban és Izráel volt az, akit Isten megvetett. Isten egy szentségtelen népet használt fel arra, hogy Izráel népét megfegyelmezze; Izráelt, azokat az embereket, akik tulajdonképpen igazabbak voltak, mint a káldeusok.
Péter ezzel a témával is foglalkozik a levelében. Azt mondja, a történelem, az az időszak, amiben élünk, mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy Isten tervei megvalósuljanak, elérjék az üdvtörténeti céljukat. Figyelmeztet bennünket, hogy az utolsó időkben néhányan a következő kérdéssel hozakodnak majd elő:
„Hol van az ő eljövetelének ígérete?”
Ugyanebben a levélben később a következőket is megfogalmazza:
„Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.”
Ha csak a pillanatnyi helyzetünket szemléljük, nem látjuk meg a valóságot. Gyakran száz évekre van szükség, amíg az ember megérti a tényeket és a történelem folyását. Közben azt is megtanuljuk, hogy az Úr nagyon türelmes.
Most egy kicsit ismételni fogom magam. Történt egyszer, hogy egy paraszt a tehénfejést követően bement a házba valamiért, majd miután visszatért, észrevette, hogy a tehén megitta a tejet. Azt gondolta: Úgyis vizes volt, jobb lesz, ha még egyszer keresztülmegy az állaton.
Jó dolog az ismétlés, hiszen az ember feledékeny, és talán már nem emlékszünk, miről volt szó legutóbb. Ez a prófécia alapállításaiban viszonylag egyszerű. A prófétának problémája támadt Izráel népével. Az első versekben az erőszakról beszél. Panaszával Istenhez fordul, nem pedig emberekhez, majd megkérdezi az Urat, miért is nem törődik mindezzel? Isten miért olyan közömbös a gonosszal szemben? Válaszra vár, amit meg is kap. Az 5-11. versekben elmondja, hogy Isten hogyan fog cselekedni és azt is megtudhatjuk, hogy mindezek még a próféta életében megvalósulnak. Habakuk megkapja a prófétai megbízást, így elmondja, hogy a káldeusokat Isten eszközként használja majd a nép bűneinek a megítélésében.
Ez a megoldás igencsak piszkálja a prófétát és egy furfangos kérdést tesz fel Istennek a 13. versben: Hogyan lehetséges, hogy a szent Isten szentségtelen népeket használ fel az ítéletének a végrehajtásához? Istentől itt újra kap egy választ.
Olvassuk Habakuk 2,2-től:
„Az ÚR szólt is, és ezt mondta: Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni! Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el. Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él.”
Vizsgáljuk meg először a 2-3. verseket, ahol Isten a válaszadással kecsegtet. A prófétától egy gyakorlati tanácsot kapunk. Amikor az Úrtól választ várunk, három dolgot kell tennünk. Először is az Úr elé kell terjeszteni az ügyünket, ahogy a próféta is tette. Panaszkodott ugyan Istennek, viszont a következőket mondta:
„Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra.”
Nem elég, hogy előhozakodunk a kérésünkkel, hinnünk kell, hogy azok válaszra találnak. Ez olyan hitbeli viselkedésmód, aminek türelemmel kell párosulnia. Ha Istentől válaszokat szeretnénk kapni, a kéréseinket abban a hitben tárjuk elé, hogy megválaszolja és közben a türelemben is gyakoroljuk magunkat. A válasz jöhet azonnal, de jöhet később is. Gyakran csak a halálunk után érkeznek meg a válaszok. Erre számos példát lehetne felhozni. A kitartás azonban fontos. A válasz lehet „igen”, lehet „nem”, esetleg „várj”.
„Az ÚR szólt is, és ezt mondta.”
A válaszban a prófétával három dolgot közölt Isten:
„Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni!”
„Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik.”
Végezetül:
„Hamarosan célhoz ér, és nem csal meg.”
Az a kifejezés, hogy „célhoz ér”, héberben „levegő után kap”. Ha atlétikai közvetítést nézünk, észrevehetjük, miután a futók célba érnek (mindegy, hogy 200 m-es futásról vagy maratoni távról van szó) levegő után kapkodnak. Biztosan bekövetkezik, nem marad el.Hamarosan célhoz ér.
Lehetséges, hogy Habakuk próféciája az életében nem teljesedik be, csak a messiási időkben. A kommentárok szerint a héber szöveg erre utal. Amit a próféta mond pl. a 14. versben, abból is ez következik:
„De a föld tele lesz az ÚR dicsőségének ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja.”
Elsődlegesen azonban mindenképpen Habakuk idejére vonatkozik, amikor is a káldeusok eljönnek és mindent megsemmisítenek.
Amit az Úr kihangsúlyoz, hogy biztosan bekövetkezik. Erre a tényre kétszer is felhívja a figyelmet:
„Ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.”
Habakuk megkapja a kérdésére a választ, ami érthető, világos és biztosan bekövetkezik, nem marad el.
Magát a választ aprólékos részletességgel a 4-5. versekben találjuk:
„Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él. Bizony, a bor megcsal, nagyhangúvá lesz a férfi, nem nyughatik. Szélesre tátja torkát, mint a sír, telhetetlen, mint a halál, magához ragad minden nemzetet, magához gyűjt minden népet.”
Habakuk központi üzenete ez, amit értelmezhetünk pozitívan vagy negatívan.
„Az elbizakodott embernek nincs békessége a szívében.”
Ez az jelenti, hogy a hitetlen nem talál békét a szívében.
Az 5. versben a következőt olvashatjuk:
„Bizony, a bor megcsal, nagyhangúvá lesz a férfi, nem nyughatik.”
Leírja, milyen végük lesz a hitetlen káldeusoknak. A babilóniaiak és a káldeusok is ismertek voltak a bor és az erős alkoholos italok szeretetéről. Erről pl. a Dániel 5-ben olvashatunk Bélsaccar lakomájánál. Nem szeretnék prédikációkba bocsátkozni, mit tanít a Biblia az alkoholos italokról. Úgy gondolom, nem arról van szó, hogy az ember nem ihat meg egy pohár bort, esetleg sört. Döntse el mindenki saját maga, különbséget tud e tenni az alkohol élvezete és a függőség között. A Biblia igen keményen int bennünket, de nem akarunk törvényeskedni ebben a kérdésben. Legyen a káldeusok élete egy intő példa számunkra! Ne is csábítsunk senkit az ivászatra, ha tudjuk, hogy az illető nem tud nemet mondani az alkohol csábításának! A gyülekezetünkben úrvacsora alkalmával szőlőlevet veszünk, éppen azok miatt az emberek miatt, akiknek már a bor illata is problémát jelenthet.
Mik a hitetlen káldeusok gonoszságának a következményei, akiket a bor szeretete olyannyira megrészegített? A káldesusok tulajdonságai nagyon szemléletesen le vannak írva:
„Szélesre tátja torkát, mint a sír, telhetetlen, mint a halál, magához ragad minden nemzetet, magához gyűjt minden népet.”
A babilóniaiak és a káldeusok a kisebb nemzeteket egyszerűen elnyelték, így győztes hatalmakká váltak.
Majd a próféta a hűséges emberekről, a hívőkről kezd el beszélni:
„…de az igaz ember a hite által él.”
A bibliaolvasó ember számára bizonyára ismerősen cseng ez a szakasz az Újszövetségből, ami ott igen nagy szerepet kap:
„…de az igaz ember a hite által él.”
A Róm. 1,17-ben idézi Pál ezt a mondatot, amivel megerősíti az egész levél küldetését. Az evangéliumról ír:
„…hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére,… (17)mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.”
Hab. 2,4-ben található mondat nem az eredeti, a próféta valakitől vette. Azt mondják, Pál Habakuk fia volt, Ágoston az unokája, Luther pedig az ükunokája. A valóságban Habakuk Mózes ük-ük-ükunokája volt. Mózes a Gen.15,6-ban a következőt írta Ábrahám hitéről:
„Abrám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt.”
Habakuk ismerte a Genezisben található részt, amit a megfelelő helyen alkalmazott. Ez egy fontos momentum, hiszen a „hit” témáját illetőleg nagy viták alakultak ki. Mi a hit? Liberális teológusok állítják és a héber kommentárokban írva található, hogy Pál Habakuk próféciáját nem egészen értette meg. Szó szerinti fordítás szerint az igaz ember a hűsége miatt fog élni. A rabbik azt mondják, hogy az igaz ember a törvény iránti hűsége miatt marad életben. Szerintük Pál félreértelmezte Habakukot.
Megdöbbentő, hogy 2000 év távlatából az emberek mindent jobban tudnak, mint Pál. Ez nem más, mint arrogancia és pökhendiség. Pál igen mélyre ásott az Ószövetségben. Egyetértek Pállal, és elutasítom azokat, akik a tanításait megkérdőjelezik.
Sok teológusnak és bibliamagyarázónak a téves értelmezése abból fakad, hogy nem ismerik fel az összefüggést a Gen. 15,6 és „Az igaz ember pedig hitből fog élni” kijelentésközött.
Sok más dolog felett is átsiklanak, amelyek közül megemlítenék néhányat. Az egyik, hogy a „hit” szó, héberül „emuná”, valójában hűséget jelent. De nem az erkölcsi törvények iránti hűséget, hanem hűséget Istenhez és a bizalomban való kitartást. Az „emun” szó jelentése szilárd, állandó. Ebből a szóból származik az „ámen”. Az igeszakasz fordítása tehát: hitt az Úrnak.
Amikor Ábrahám a tekintetét az égre emelte és meglátta a csillagokat, áment mondott Istennek. Annyian lesznek az utódaid, mint égen a csillagok. Erre áment mondott. Ez a hit lényege, eszenciája. Fontos tudni, hogy az „emuná” nem az erkölcsi törvények szilárdságára és állandóságára, nem is emberekre vonatkozik, hanem Istenre. Mindez a Gen. 15,6-on alapszik, ahol a következőt olvashatjuk:
„Abrám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt.”
Ábrahám hűsége, az „emuná” arra a magatartásformára vonatkozik, amit Isten ígéretei váltottak ki belőle. Ezenkívül a Neh. 9,7-8 Ábrahám „hűségére” utal a hasonló jelentésű „ámen” szóval. Ugyanez a hivatkozás található a Gen. 15,6-ban. Ábrahám látta az égen a csillagokat és hitt Istennek, Isten ígéretére hagyatkozott. Amennyiben „Az igaz ember a hűsége miatt fog élni” fordítást használjuk, akkor Ábrahám hűsége Isten ígéreteire vonatkozik. Teljesen Istenre bízza magát.
„Az igaz ember pedig hitből fog élni” mondatLuther Márton legnagyobb kijelentése volt. Számos írásában beszámol arról, hogyan jutott el Isten által az igazság megismeréséhez. Amikor Isten igazságáról olvasott, ezalatt azt az igazságot értette, ami a mi részünk volt. Akárhányszor csak ez a tény eszébe jutott, félelem fogta el.
Kapcsolatát Istennel elég nyomasztóan élte meg, éppen ezért mindent megtett, hogy elnyerje az Úr tetszését. Isten igazsága mumus volt számára, így érthető, miért is hajtott annyira ennek az igazságnak az elérésére. Istent egy haragvó idős bácsinak képzelte, aki szivárványon ülve az igazság villámait szórta az emberekre. Hogyan mondhatta Pál, hogy az örömhír az embereknek Isten igazságát hirdette? A felismerés felnyitotta a szemeit, mintha csak újra született volna, mintha átlépett volna a mennyországba, a paradicsomba. – Az a tény, ami eddig félelemben és rettegésben tartott, Istennel való igazi kapcsolathoz vezetett. „Istenigazsága”, amitől korábban annyira tartottam, a kedvenc kifejezésemmé vált.
„Az igaz ember pedig hitből fog élni.”
Luther e mondaton való elmélkedése a reformáció kiindulását jelentette. Ha nem lett volna reformáció, most mi sem lennénk itt és nem elemezhetnénk ezt az igeszakaszt.
Melyik hit ment meg? Miért az a hit ment meg, ami elfogadja Jézus Krisztus személyét és váltságáldozatát?
„Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfija, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.”
Ez az igazság és hit ment meg, ami Jézus személyére és váltságáldozatára hagyatkozik.
Erről az egyetlen igeszakaszról még sokmindent el lehetne mondani. Egyvalamit azért szeretnék kiemelni: A hűséges ember igaz, és az igaz embert ajándékozza meg Isten a bizalmával. Ezt azért mondom, mert sok ember úgy gondolja, lehetünk igazak Istenbe vetett hit nélkül. Emberi mértékkel mérve nem lehetséges igaznak lenni. Az az ember, aki élő hittel fordul Isten felé, igaz, és csak az igaz ember hisz Istenben.
Minden ember bűnösként születik erre a világra, anélkül, hogy bármilyen kapcsolata is lenne Istennel. Az idők folyamán erre ráeszmélhetünk, mielőtt beleesnénk a legnagyobb bűnbe, Isten visszautasításába. Hogyan lehet az ember igaz, ha elkövette a legnagyobb bűnt és hátat fordítva Istennek már nem hisz benne? Az igaz ember az, aki hittel rendelkezik és a hűséges ember, aki hisz, igaz.
Most elérkeztünk a káldeusokról kimondott átkokhoz. A bevezető szakasz és a végkövetkeztetés között ötször található a „jaj annak” felszólítás. Jaj annak, aki fosztogat, jaj annak, aki kapzsi, erőszakos, kicsapongó és bálványimádó. A Biblia tele van „jaj annak” intéssel; maga az Úr Jézus is gyakran figyelmeztette így az embereket, az ószövetségi „jaj annak” felkiáltásból itt pedig ötöt találhatunk.
A bevezetés a 6. verssel kezdődik:
„De majd mindezek (ez az jelenti, hogy a babiloni agresszió összes áldozata) példázatot költenek, és ilyen jelképes hasonlatokat mondanak róla: Jaj annak, aki rakásra gyűjti, ami nem az övé – de meddig? – és másoktól elvett javakkal gazdagodik!”
A próféta ezeket a verseket gúnydalhoz hasonlítja, amelyeket a káldeusokról költöttek jelképekben elmesélve. Az öt „jaj annak” intéshez nincs mit hozzáfűzni:
„De rád támadnak hirtelen, akik marcangolnak, fölébrednek, akiktől reszketsz, és zsákmányul esel nekik. Mivel te sok népet kizsákmányoltál, te is zsákmányul esel a többi népnek; azért, mert emberek vérét ontottad, és erőszakosan bántál országokkal, városokkal és a bennük lakókkal.” (Egy modern német bibliafordítás szerint: Hab. 2,7: Mielőtt ellátnád magad, mindent kamatostul fognak visszakövetelni tőled. Reszketni fogsz tőlük – eképpen esik zsákmányul a rabló. Ahogy minden népet kifosztottál, úgy fosztanak ki ők is téged. Megfizetnek neked azért, mert embereket öltél és a városaikat, országaikat pusztává tetted.) A babilóniaiak számos népet kifosztottak, végül maguk is hirtelen zsákmánnyá váltak. A „hirtelen” szó arra az éjszakára vonatkozik, amikor Círus perzsa király Babilóniát legyőzte. Mindezt a tényt bibliai és történelmi dokumentumok bizonyítják.
A második jajkiáltás a kapzsiságra utal. Manapság már nem létezik ez a tulajdonság J, ennek ellenére olvassuk el a 9-11-ig tartó verseket:
„Jaj annak, aki a házába tisztességtelen hasznot gyűjt, aki fészkét magasba rakja, hogy megmenekülhessen a fenyegető veszedelemtől! Házad gyalázatára vált, amit terveztél. Önmagad ellen vétkeztél, amikor sok népet tönkretettél, mert a kő is kiáltoz a falból, és a tetőgerenda válaszol neki.”
A káldeusok sok nemzetet bekebeleztek. Nabukadneccár azt mondta, hogy a falak megerősítésének és a város feldíszítésének csak egyetlen célja volt: örökkévaló nevet szerezzen az uralmának. Sok népet azért hurcolt el, hogy Babilónia olvasztótégelyébe bekerüljenek, de pont ez a deportálás vezetett az összeomlásához.
Habakuk leírása fantasztikus! Egy házat látunk magunk előtt, egy templomot, amikor azonban jön Isten ítélete, a következőt olvashatjuk a 11. versben:
„Mert a kő is kiáltoz a falból, és a tetőgerenda válaszol neki.”
A falak hangokat adnak ki magukból, a kövek és a tetőgerenda egymással beszélgetnek. Hasonló ez a földrengéskor hallható félelmetes falrecsegéshez, mielőtt összeomlik az épület. Habakuk nyelvezete nagyszerű!
A harmadik „jaj annak” intés az erőszak ellen szól:
„Jaj annak, aki vérontással épít várost, és aki álnoksággal emel várat! Hiszen a Seregek Ura így határozott: Amiért a népek fáradoznak, azt tűz pusztítja el, amiért a nemzetek fáradoznak, az semmivé válik. De a föld tele lesz az Úr dicsőségének ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja.”
Az utolsó szakaszt gyakran félreértelmezik. A próféta nem csak egy csodálatos jövőképet tár elénk, hanem Babilon biztos megsemmisülését is. Az Úr ismerete fogja beborítani a Földet, nem pedig Márduk, a babiloni isten. Ez a prófécia az egyik fél számára ígéret, a másik félnek ítélet.
A következő „jaj annak” felszólítás a kicsapongásról szól, amit a Hab. 2,15-17-ben olvashatunk:
„Jaj annak, aki leitatja embertársát, mérget kever italába és lerészegíti, hogy lássa gyalázatát! Szégyen fog eltölteni dicsőség helyett, neked is innod kell majd, támolyogni fogsz, amikor neked nyújtja az Úr jobbja a poharat, és szégyen borítja dicsőségedet. A Libánon ellen elkövetett erőszak visszaszáll rád; a vadállatok kipusztítása miatt majd te is rettegni fogsz. Hiszen te emberek vérét ontottad, és erőszakosan bántál országokkal, városokkal és a bennük lakókkal.”
(Egy modern német bibliafordítás szerint: Hab. 2,15: Elvesztél, ugyanis a szomszéd népeknek mérgező, bódító itallal tele poharat adtál. Úgy támolyogtak, mint a részegek, te pedig élvezted a szégyenüket. (16)Te magad hamarosan a szégyen miatt megszűnsz, odalesz az összes dicsőséged. Az Úr odanyújtja neked a haragjával telt poharat. Ki kell innod, majd összezuhansz. Így vonul a tisztességed is a mocsokba. (17) Libánont letaroltad, vadjait kiirtottad. Ez még visszaüt rád! Embereket öltél, városaikat és országaikat leromboltad. Mindezekért bűnhődnöd kell.)
Egy alkoholista ember képét használja a próféta a káldeusok romlásának a bemutatására. A részeg olyan dolgokat tesz meg, amit józan állapotában nem tenne. Aki ittas, felfedi magát, majd jön a teljes szégyen, miután a gyomrába bevitt alkoholt viszontlátja.
„Neked is innod kell majd, támolyogni fogsz, … és szégyen borítja dicsőségedet.”
Végezetül az utolsó „jaj annak” felkiáltás a 18-19. versben a bálványimádásról szól.
„Mit használ a bálványszobor? – hiszen csak szobrász formálta! Mit ér az istenszobor? – hamis útmutatást ad! Bár bízott benne, aki megformálta, csak néma bálványt készített. Jaj annak, aki a fának mondja: Ébredj! – és a néma kőnek: Kelj föl! Adhat ez útmutatást? Arannyal, ezüsttel van ugyan borítva, de semmilyen lélek nincs benne!”
A 20. versben olvashatjuk a végkövetkeztetést:
„Az ÚR azonban ott van szent templomában: csendesedjék el előtte az egész föld!”
Mindezzel kifejezi, hogy az Úr mindenható, szuverén, szent és mindent kézben tart. Értelmetlen az embernek az öklét rázni az ég felé. Inkább hódolattal csendben kellene várnunk az Ő eljövetelét. Ez nem arra való felszólítás, hogy az istentisztelet előtt maradjunk csendben és mélyedjünk el. A törvényszéki szolga szavai ezek. Miután a bíróságon a bíró belép a terembe, a törvényszéki szolga csendre inti az ott ülőket. A tárgyalás elkezdődik, a végén pedig megtudják az ítéletet. Isten haragvó felkiáltása ez a káldeusokról, akik gúnyt űztek belőle és azokról az emberekről, akik nem hittek a Fiúban, Jézus Krisztusban.
Remélem, ez az üzenet nem tette vagy nem teszi élvezhetetlenné a napotokat, de az igazság fontosabb, mint a nyugalom. Ámen.