Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja,
13 mert ismertté lett az egész testőrségben, és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet,
14 úgyhogy az Úrban testvéreink többsége fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét. 15 Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik a Krisztust: 16 ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, 17 azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban. 18 Mert miről is van szó? Egyedül arról, hogy bármelyik módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok. Az Apcsel 22-25-ben Lukács részletesen leírja, hogyan került Pál apostol fogságba. Amikor Pált letartóztatták Jeruzsálemben, összeesküvést szőttek ellene. Lukács írja, hogy ellenségei annyira elszánták magukat arra, hogy Pált megöljék, hogy fogadalmat tettek: se nem esznek, se nem isznak, amíg meg nem ölik őt. Pál unokaöccse – az egyetlen rokona, akit az ÚSZ említ – hallott erről az összeesküvésről és jelentette a római hatóságoknak. Ők úgy látták jónak, hogy áthelyezik Pált Jeruzsálemből Cezáreába. Itt került Márk Antóniusz Félix őrizetébe. 2 évig volt fogságban ebben a városban. Innen írta levelét talán Kr.u. 59 körül a filippibeli hívőknek.
Közben a filippibeliek azt kérdezték magukban, vajon mi történt Pállal. Hallottak letartóztatásáról Jeruzsálemben, hogy többször ostorozták és élete veszélyben forgott. Tudták hogy Cezáreába került. Nemcsak Pál miatt aggódtak, hanem az evangélium terjedése miatt is. Mi lesz az evangéliummal, ha Pál börtönben van? Vége van az evangélium terjedésének? Az 1,12 utal arra, hogy a filippibeliek üzenetet küldtek Pálnak, talán Epafrodítoszon vagy máson keresztül, és érdeklődtek hogyléte iránt. Pál ezért így ír: „Szeretném, ha tudnátok, testvéreim…”, mint válasz az érdeklődésükre. Börtönbe kerülése elcsüggesztette a filippibelieket. Az 1,12-ben felvilágosítja a testvéreket, hogy mi is történt az előző hónapokban.
Az 1,12-18 két egymással szoros kapcsolatban álló részre oszlik. Az 1,12-14 elmondja, hogyan terjed az evangélium Pál bebörtönzése ellenére is. Az 1,15-18 a Krisztus hirdetéséről beszél. Némelyek ugyan irigységből és versengésből hirdetik a Krisztust, Pál mégis örvend annak, hogy terjed az evangélium.
Hogyan magyarázza az evangélium terjedését? Meg akarja győzni a testvéreit, hogy az ami vele történt, nem akadály az evangélium terjedésében. Az evangélium terjed ennek ellenére is. Sőt, az ő bebörtönzése által terjedt tovább az evangélium.
Figyeljük meg, mennyire tartózkodóan említi Pál apostol saját körülményeit! „Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja.” Csak a legszükségesebbet említi meg magáról. „Ne aggódjatok, se miattam, se az evangélium miatt.” – mondja a sorok között.
Mit tehetett Pál apostol, mialatt láncba volt verve? Hogyan terjedhetett az evangélium, ha a nemzetek apostola börtönben volt? Pál azt mondja: az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja. A „terjedés” szó egy nagyon képletes kifejezés. Annyit jelent, hogy fákat és más akadályokat ki kell vágni és el kell távolítani azért, hogy egy hadsereg előre tudjon haladni. Az 1,12-ben egy fontos elvet lehet felismerni! Az elv, mely ezekben a versekben és amely az egész levélben uralkodik, a következő: Azokat a dolgokat, amelyek emberi szemmel nézve akadálynak és vereségnek látszanak, az isteni gondviselés a győzelem eszközeivé változtatja! Amiről azt hittétek, hogy akadály lett az evangélium terjedésében, vagyis a láncaim, azok lettek az evangélium terjedésének eszközeivé. Az Igében ezt mindig újból és újból láthatjuk, például József életében is. Az üdvtörténetben fontos szerepe lett volna. Mit olvasunk róla? Eladták rabszolgának. Hogyan fog Isten üdvterve beteljesedni? Pontosan azáltal, hogy Egyiptomba került. – Vagy Izrael, akik miután elhagyták Egyiptomot, szembetalálták magukat a Vörös tengerrel. Micsoda akadály! Mégis ez volt a győzelem eszköze Isten akarata szerint. – Vagy Jób! Olyan valaki, aki egész erejéből az Urat akarta szolgálni és egyszerre próbatételek sorozata kezdődött az életében. Mindent elvesztett… és mégis Isten ezáltal ismertette meg vele saját személyét és jellemét. – Vagy a legnagyobb példa: Az Úr Jézus Krisztus keresztje. Mit mondott Péter, amikor hallotta, hogy az Úr felmegy Jeruzsálembe, hogy meghaljon? Ez sohasem történhet meg veled! Ez vereség lett volna, mely az ő messiási feladatát csődbe vezette volna. Jézus rendre intette! Ami vereségnek látszott, a kereszt, a halál, az vált a győzelem eszközévé! Ez az elv a 2Kor 4,7-ben jelenik meg a legjobban lefestve, ahol Pál apostol szolgálatáról olvasunk. Az első hat versben az újszövetség evangéliumának dicsőséges voltáról beszél, mely rá lett bízva. Ez a kincsünk (az evangélium) pedig cserépedényekben van, (utal az ő törékeny testére) hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy a Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek. Ki gondolná, hogy az aki szorongattatásban, kétségek között van, üldözött, eltiport, aki a halál szélén áll, az lesz a győzelem eszköze Isten kezében! Éppen a gyengeség, a nehézségek, az eltiportság teszi lehetővé Isten dicsőségének nyilvánvalóvá válását. – Ami emberi szemszögből a vereség okának látszik, éppen az lesz az isteni gondviselés által a győzelem eszköze. Ezt akarja Pál mondani a Fil 1,12-ben is: Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja.
Vannak evangéliumi gyülekezetek – nem csak karizmatikus gyülekezetek –, akik a „jólét tanát” (prosperity doctrin) tanítják. Azt hirdetik, hogy a Páléhoz hasonló élmények, a nehézségek, betegségek stb. vagy sátáni eredetűek, melyek az Isten akaratának ellenállnak, vagy Isten büntetése a bűneink miatt, vagy annak a jele, hogy nem élünk Isten akaratának megfelelően. Elképzelhető-e, hogy Isten Pál apostolt 2 évre láncba verte ahelyett, hogy nagy TV kampányt rendezett volna, hogy egész KisÁzsiát befedje prédikációs szolgálatával? Vajon Isten örömet talált volna abban, hogy Pál apostolt üldözték, eltiporták és kétségbeejtő helyzetekbe került? Nem az Isten akarata, hogy gyermekei boldoguljanak?
Pál azt mondja, nem, ez nem szükségszerűen az Isten akarata. Éppen a gyengeségünkben, törékenységünkben, szenvedéseinkben lesz az evangélium és Krisztus kegyelme láthatóvá és dicsőítve.
Megkérdezhetnénk Pál apostolt: mi a bizonyítéka annak, hogy a te bebörtönzésed nem akadály volt, hanem sokkal inkább az evangélium előmenetelére szolgált? Hol a bizonyíték?
Két bizonyítéka is van: 1,13 „mert ismertté lett az egész testőrségben, és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet”. Nem csak az vált ismertté, hogy Pál börtönben volt. Mi haszna lett volna ennek? Egyik fogoly olyan mint a másik. Az lett ismert, hogy Krisztusért viseli a bilincseket! Talán sokan azt gondolták, hogy Pál bilincsei az evangélium végét jelentik. Az a tény, hogy Heródes pretóriumában volt fogoly, mely fogság hosszúra, majdnem 2 évre nyúlt, alkalmat adott arra, hogy Krisztus evangéliuma behatolhasson a római kormánykörökbe, amire másként nem lett volna lehetőség. El kell ehhez olvasnunk az Apcsel 22-25 részeket. Római tisztek, századosok, tribunusok, katonák mind hallhatták az Igét. Így hallották az Igét Félix, Fesztusz, Agrippa király és feleségeik. Az őröket naponta többször váltották és bizonyára több száz emberrel beszélhetett Pál e két év alatt. Biztos vagyok abban, hogy Pál minden új őrnek elmondta, miért is van láncba verve. Nem egy bűntettért, hanem a Krisztus bizonyságtételéért. – Ekkor hatolt be először az evangélium a római kormányzati rendszerbe. Biztos vagyok abban, hogy a testőrségi barakkokban beszéltek erről a szokatlan fogolyról, aki más volt, mint a többi fogoly. Az ő türelme, bátorsága, nemes magatartása megkülönböztette őt. Tudjuk azt is az Apcselből, hogy annak ellenére, hogy börtönben volt, fogadhatott látogatókat. A látogatókkal való beszélgetéseket szintén hallhatták az őrök. Pál talán szándékosan hangosan beszélt, hogy hallhassák őt. Tudjuk azt is, hogy leveleit a börtönben diktálta. Mit gondolhatott az az őr, aki hallotta, amint a filippi levelet diktálta!? Amikor Jézus Krisztusban való öröméről beszélt. Talán hallották, amint Pál imádkozott! Erről olvastunk, amikor Pál és Szilás Filippiben volt börtönben. A folyok hallották őket imádkozni. Hány börtönőr, katona tért meg ezalatt az idő alatt?! A hír terjedt és Pálról beszélt az egész város! Ez emlékeztet arra, amit a 2Tim 2,8-9-ban ír: Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom, amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Az Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve.
Mit tanulhatunk ebből? Nincs nagyobb és hathatósabb bizonyságtétel Krisztusért, mint a mi próbatételeink és szenvedéseink. Ezt persze nem szeretjük hallani. Ha a keresztyén életünk könnyen fut, akkor kevesen vesznek tudomást rólunk. Ha a világ véleménye szerint fel kellene adnunk hitünket és el kellene keserednünk a reménytelen helyzetben, akkor lesz az evangélium megdicsőítve. Ha a világ arra számít, hogy feladjuk, hogy bedobjuk a törülközőt és azt látják, hogy úgy viselkedünk, mint Pál, hirdetve ezzel az evangéliumot, akkor lesz az evangéliumnak a legnagyobb a hatása.
Vajon hogyan értékelte Pál saját hitét? Ha arra gondolunk, hogy Pál és Szilás láncokban voltak Filippiben, vajon nem kérdőjelezték meg Isten szuverenitását, jóságat és kegyelmét? Nem keseredtek el, sőt éjfélkor énekeltek. Pál ekkor sem mondta, hogy „Isten biztosan elfelejtett”. Isten Filippibe vitt, azután Efezusba, majd Jeruzsálembe, ahol letartóztattak, megvertek, és most itt ülök két éve Cezáreában. Elfelejtett Isten? Vagy gyűlöl engem Isten? Miért velem történik ez, miért nem Lukácsal vagy Timóteussal? Nem én vagyok az apostol, nem én láttam a feltámadt Krisztust? Nem engem küldött Isten a nemzetekhez? És most itt ülök láncokban? – Vagy talán azt mondta volna: „Azt hittem Isten évekig fog tudni használni a szolgálatban, de most a Sátáné lett a győzelem.” – Biztos vagyok abban, hogy Pál egy pillanatig sem gondolt ilyesmire. Miért? Mert a Fil 1,6-ban azt mondta: „ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” Ő nem csak a filippibeli hívőknek mondta ezt! Ez rá is vonatkozott. Ez volt az első bizonyíték.
A második bizonyíték az 1,14-ben áll. Az 1,13-ban azokról írt, akik a gyülekezeten kívül vannak. Az 1,14-ben azokról van szó, akik a gyülekezetben vannak: úgyhogy az Úrban testvéreink többsége fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét. A hívők Cezáreában talán félénkek voltak az igehirdetés terén. Most már nem törődtek saját sorsukkal, mert látták Pál példáját.
Emberi szempontból az ellenkezőjével lehetett volna számolni. „Ha hirdetjük az Igét, akkor mi is börtönbe kerülünk” – lett volna a logikus érv. Mi lenne, ha olyan új rendeletet hoznának, hogy aki hirdeti az evangéliumot, azt bebörtönzik… Milyen hatással lenne ez rád? „Én nem szeretnék arra a sorsra jutni mint…” A hívők Cezáreában tudták, hogy mi minden történt Pállal és látva a példáját, a félelmet elűzte a bátorság. Bátran szólták az Igét.
Egy másik elv: Saját magam kímélése, óvása, a jó hírnevem megőrzése nem fér össze a Krisztus bizonyságtételével. Ez nem azt jelenti, hogy ha bizonyságot teszek az minden alkalommal fájdalommal, szenvedéssel, üldöztetéssel és elutasítással fog járni. De a készségnek meg kell lennie, ha így adódik is.
A Fil 1,15-ben a téma a Krisztus hirdetésére terelődik. A hátralévő versek is két részből állnak. Az 1,15-17-ben Pál értékeli és leírja a helyzetét Cezáreában, ami a evangélium hirdetését illeti, az 1,18-ban pedig levonja következtetéseit.
Érdekes, hogy milyen következtetésekre jut, ha figyelembe vesszük a helyzetet Cezáreában. Emberi szempontból a körülötte lejátszódó eseményeknek keserűséget, gyűlöletet és csalódást kellett volna kiváltani Pálból. De mit csinál Pál? Örül.
Hogyan értékeli Pál a helyzetet? Két megfigyelést tesz. Két fajta igehirdető volt, akik Pálhoz való viszonyukban különböztek egymástól. Az egyik csoport szerette őt, jóakarattal volt iránta és ugyanazzal a lelkülettel hirdette Krisztust, mint Pál maga.
A másik csoport irigységből, versengésből és hamis számításból hirdette az Igét azért, hogy szenvedést okozzanak Pálnak a fogságában.
Két csoport, akik különböző motívumból, indítékból hirdetik az evangéliumot.
Még egy megfigyelés: mindkét csoport ugyanazt az evangéliumot hirdette! Nincs utalás sehol arra, hogy az a csoport, amelyik gyűlölte Pált, egy hamis evangéliumot hirdetett volna.1,15: Némelyek ugyan irigységből és versengésből, … hirdetik a Krisztust. 1,17: azok pedig számításból, … hirdetik a Krisztust. 1,18: bármelyik módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik. Mind a két csoport Krisztust hirdeti. Itt nem istenkáromló pogányokról van szó! Nem is tévtanítókkal állunk szemben. A 2Kor 11,4-ben azt mondja Pál: Mert ha valaki odamegy hozzátok, és más Jézust hirdet, nem akit mi hirdettünk, vagy más lelket fogadtok be, nem akit kaptatok, vagy más evangéliumot, nem amelyet elfogadtatok, azt szépen eltűritek. De ezek az igehirdetők nem egy másik Jézust hirdettek! Ha azt tették volna, akkor Pál élesen szembeszállt volna velük! Gal 1,8-9: Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen! Hogyha ezek az igehirdetők cselekedeteket követeltek volna a hit mellé, ha a körülmetélést hirdették volna, ami szükséges az üdvösséghez, akkor Pál ellenük fordult volna. Később levelében beszél azokról, akik eltorzították a Krisztus evangéliumát (3,2) és ott ebeknek nevezi őket. Ők nem hirdettek eretnek tanítást. Keresztyének voltak, akik valamilyen okból Pálnak ellenálltak és az evangéliumot hamis indítékból hirdették. A bűnük nem a hamis tanítás volt, hanem az ellenséges magatartásuk Pál apostollal szemben. Ők „pro Christo” voltak, de „anti-Pál”. Mi lehetett ennek az oka? Hogyan lehetséges ez egyáltalán? Pál nem árulja el ennek a titkát, de ők Krisztusban testvérek voltak, Pálnak azonban ellenségei.
Ez felvet néhány kérdést!
Miért tanúsítottak ilyen magatartás Pállal szemben? Mivel bántotta meg Pál ezeket a testvéreket? Egyesek szerint ők nem Pál ellen voltak, hanem a római hatóságok ellen, akik Pált börtönbe vetették. Persze ez nem igaz, ha az 1,17-et figyelembe vesszük „mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban”.
Mások szerint ezek az igehirdetők szándékosan akartak gyötrelmet okozni Pálnak abból a téves hitből kiindulva, hogy ha a keresztyének szenvednek, akkor azzal siettetik Krisztus visszajövetelét. Erre nézve azonban sehol a Bibliában nem találunk igazolást.
Mások azt a nézetet vallották, hogy ők abban hittek, hogy egy apostol végső elhivatása a mártírium volt. Talán azért haragudtak Pálra, mert a római polgári jogaira hivatkozott és nem vállalta az önkéntes mártírhalált.
Semmilyen utalást nem találunk Pál részéről az ő gyűlöletük okára. Talán féltékenyek voltak, mert Pálnak több adománya volt, mint nekik, vagy hogy több figyelmet fordítottak rá mint ezekre az igehirdetőkre. Pál csak annyit mond: Ezek Krisztust hirdetik, de indítékaik hamisak. Talán tudtak arról, hogy Pálnak mennyire szívügye volt a test egysége és ezért úgy viselkedtek, hogy ez szakadásokhoz vezetett. Pál mégis örült, hogy az igazság hirdettetett.
A második kérdés: Miért említi Pál egyáltalán ezt az egész kérdést? Miért említi ezeket a „színlelő” ige-hirdetőket a filippibelieknek? Talán azért mert Pál igazolni akarta magát és emberi harag volt szívében? Nem hiszem. Az 1,18 ennek ellentmond. Vagy azért, hogy egy mintát adjon a keresztyén megbocsátásra?! Annak ellenére, hogy ezek gyötrelmet okoznak neki, ő kész megbocsátani.
Én inkább hajlok arra, hogy Pál arra akarja figyelmüket felhívni, hogy léteznek ilyen emberek a keresztyén közösségben, világban. Pál nem annak örült, hogy testvérek nem tiszta és őszinte szívből hirdetik az Igét. Ő nem az ő indítékaikat akarja igazolni. Pál öröme nem arra irányul, hogy „hogyan” hirdetik az Igét, hanem arra a tényre, hogy hirdettetik az evangélium. Pál megválogatja a szavait. Ahogyan ezek a testvérek hirdetik a Krisztust, az szakadásokat fog okozni a gyülekezetekben. Mégis, legalább hirdetve lesz Krisztus.
Milyen következtetéseket von le ezekből Pál apostol? 1,18 „Mert miről is van szó?” Meg kell ezeket a testvéreket fegyelmezni, el kell őket utasítani, Isten haragja jöjjön rájuk. Mit mond Pál? Egyedül arról van szó, hogy bármelyik módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok. Hogyan mondhatott Pál ilyesmit? Csak úgy, hogy egyáltalán nem volt tekintettel saját magára. Pál csak azért említi meg láncait és körülményeit, hogy a filippibeliek ebben is a Krisztus hirdetésének eszközét lássák meg. Pál fütyült a saját személyére vagy hírnevére, kivéve akkor, ha ez gátolta az evangélium hirdetését. Ameddig Krisztus hirdettetik, tartsanak róla akármit! „Ameddig az Ige igazsága hirdettetik, felejtsétek el személyemet.”
Egy fontos elv látható ebben a következtetésben. A Krisztus hirdetése önmagába véve erőt képvisel és gyümölcsöt terem, függetlenül attól, hogy ki hirdeti és milyen motívumból. A hangsúly az üzeneten van, nem a hírnökön. Ameddig az igazság hirdettetik, addig a hirdető személye másodrangú. Ez nem jelenti azt, hogy helyesek a tisztátalan és színlelt indítékok. Pál nem akarja az ő magatartásukat igazolni. Ameddig azonban az igazság hirdettetik, addig a hirdető személye nem játszik szerepet.
Nemcsak a katolikus, de sok protestáns, evangéliumi egyházban és gyülekezetben is az az elv uralkodik, hogy csak egy bizonyos kiválasztott embercsoport, papok, lelkészek oszthatják ki az úrvacsorát, keresztelhetnek vagy hirdethetik az Igét. A felszentelés által lesznek csak képesek tisztességüket gyakorolni és szolgálatuk csak úgy lehet hatásos. Mi hisszük azt, hogy az igehirdető és az aki bemerít, vagy az Úr asztalánál szolgál nem játszik szerepet abban, hogy milyen „hathatós” a szolgálata, amennyiben adományokkal rendelkezik. Az Ige nincs személyhez kötve. Ez persze nem igazolja a bűnt azok életében, akik Igét hirdetnek… De maga az Ige az, amely erővel bír a Szentszellem segítségével.
Ez nem jelenti azt, hogy minden igehirdetőt el kell fogadni, hacsak Krisztus nevét kiejti vagy a kánaáni nyelvet használja. Ha igehirdetést hallunk, akkor azt kritikusan analizálnunk kell, hogy tényleg a Krisztust hirdetik-e. Ma ez sokszor nincs így.
Valamit meg kell tanulnunk Pál apostoltól. Az ő buzgóságát arra nézve, hogy az Igét minden módon hirdesse. Pál nem sajnálkozik maga felett, nincs benne önszánalom, nem szidalmazza ezeket a testvéreket és nem mondja a filippibelieknek: „oda se hallgassatok, amit ezek mondanak, mert meg fognak titeket zavarni. Csak rám hallgassatok.” Pál örül az evangélium terjedésének!
Mind az 1,12-ben látott elvben, mind Pál következtetéséből az 1,18-ban Pál abszolút önzetlensége látható az Ige terjesztésében. Nincs benne ellenszenv, nem szidja ezeket az igehirdetőket, akik az ő költségére hirdetik az Igét. Ő szívből tud örülni, ha az evangélium bármilyen formában hirdettetik. Pál egy nagylelkű ember, nem kicsinyes, önző, aki a maga érdekeit keresi, és aki azt hiszi, hogy csak az az evangélium, amit ő hirdet.
Minden, ami emberi szempontból a vereség eszközének látszik, az az isteni gondviselés által az Ige diadalának eszközévé válik. Akár a börtön és a lánc, akár azok igehirdetése, akik tisztátalan és színlelt motívumokból hirdetik az Igét. Ha akárhogyan is terjed az Ige, Pál örül. Ez kell hogy legyen a mi magatartásunk is.