Ma az Isten országáról szóló példázatok közül a konkolyról szóló példázattal fogunk foglalkozni. Mielőtt elolvasnánk jelenlegi igeszakaszunkat, szeretnék megemlíteni néhány igehelyet, amelyek megkönnyíthetik példázatunk megértését. Először lapozzunk a Mt 3-hoz, ahol Bemerítő János hirdeti Jézus szolgálatát. János azt hirdette, hogy közel van Isten országa. A Mt 3,7 szerint farizeusok és szadduceusok jöttek hozzá, hogy bemerítkezzenek. János megszidta őket képmutatásuk miatt, mivel semmi jelét nem mutatták bűnbánatuknak. Olvassuk el a Máté 3,11-12-t. „Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentszellemmel és tűzzel keresztel titeket. Kezében szórólapát van, és megtisztítja szérűjét: a gabonáját csűrbe takarítja, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.”Amikor János ezeket mondta, kortársai Messiás várására utalt.Mt 13,24-30: „Más példázatot is mondott nekik: „Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. 25. De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. 26. Amikor a zöld vetés szárba szökött, és már magot hozott, megmutatkozott a konkoly is. 27. A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és azt kérdezték tőle: Uram, ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnan van akkor benne a konkoly? 28. Ellenség tette ezt! – felelte nekik. A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy kimenjünk, és összeszedjük a konkolyt? 29. Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. 30. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és az aratás idején megmondom az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig takarítsátok be csűrömbe.” Vegyük észre, hogy itt ugyanarról van szó, amiről Bemerítő János beszélt.
A Mt 13.36-43-ban az Úr Jézus megmagyarázza ezt a példázatot: „ Ekkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba, tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá:„Magyarázd meg nekünk a szántóföld konkolyáról szóló példázatot.” 37. Ő pedig így válaszolt nekik: „Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, 38. a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, 39. az ellenség az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. 40. Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. 41. Az Emberfia elküldi angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, 42. és a tüzes kemencébe dobják őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. 43. Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!”
Lapozzunk a Jel 14-hez, ahol le van írva ez az aratás, amely az idők végén fog megtörténni. Jel 14,14-20: „És láttam: íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló: a fején aranykorona volt, a kezében pedig éles sarló. 15. Egy másik angyal jött ki a templomból, és hatalmas hangon kiáltott a felhőn ülőnek: „Ereszd neki a sarlódat, és arass, itt az aratás órája, mert beérett az aratnivaló a földön.” 16. A felhőn ülő pedig ledobta a sarlóját a földre; és learatták a földet. 17. Egy másik angyal is jött ki a mennyei templomból, akinél szintén éles sarló volt. 18. Az oltártól pedig ismét egy angyal jött ki, akinek hatalma volt a tűzön, és hatalmas hangon kiáltott annak, akinél az éles sarló volt: „Ereszd neki éles sarlódat, és szüreteld le a föld szőlőjének fürtjeit, mert megértek a szemei”. 19. Az angyal ledobta éles sarlóját a földre, leszüretelte a föld szőlőjét, és belevetette Isten haragjának nagy borsajtójába; 20. megtaposták a borsajtót a városon kívül, és a borsajtóból vér ömlött ki, amely a lovak zablájáig ért ezerhatszáz futamnyira.”
Mi 2009-et írunk. Legtöbbünk etnikailag nem zsidó. De most képzeljétek el, hogy zsidók vagytok az 1. században, Izraelben. Próbáljuk meg elképzelni, hogy milyen várakozásban éltek a zsidók ebben az időben, Izraelben. Vajon mit várhattak a jövőtől? Egy átlagos zsidó ember azt várta, hogy nemsokára eljön a Messiás, és felállítja azt a királyságot, amit már olyan régen megígért. Aztán egyszer csak hallotok Bemerítő Jánosról, aki a Jordánnál azt hirdeti, hogy közel van Isten országa. Erre bizonyára képek jelentek volna meg a képzeletedben arról, hogy Izrael megszabadul a római zsarnokság alól. Talán te is elmentél volna a Jordánhoz, és megnézted volna ezt a figyelemreméltó alakot, és ekkor azt hallod, hogy a királyság már eljött, de nem az ő személyében. Ő csak azért jött, hogy hirdesse a Messiás eljövetelét. Ez a Messiás saját elmondása szerint nem vízzel fog keresztelni, hanem tűzzel és Szentszellemmel, és szolgálata által különválasztja a búzát a polyvától. (Mt 3,11-12). A kíváncsiságtól hajtva talán megpróbálnád megtalálni ezt az embert, aki feltehetőleg a Messiás volt, Isten Fia, aki fel fogja állítani Isten országát. Végül megtalálod ezt a Názáreti Jézus nevű embert. Nem vagy túl jómódú és ebben az emberben látod a reményt a szabadulásra. Egy evilági jólétben reménykedsz, egy olyan bőségben, amely az Ószövetségben lett megígérve, és ez a férfi lesz az, aki mindezt meg fogja valósítani! Amikor azonban meghallgatod őt, egy egészen más üzenetet hallasz. Ahelyett azonban, hogy ezekben az időkben ígérne jólétet, azt mondja: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják,hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben.” (Mt 6,19). Ekkor az jut eszedbe, valóban ez az az ember, akinek fel kell állítani Isten királyságát? Talán fizikai szenvedéseket kell átélned a római katonák részéről, üldöztetésben van részed, ez a Jézus pedig ahelyett, hogy az üldöztetésekből való szabadulást ígérné, azt mondja: „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5,10). Egészen össze vagy zavarodva, nem lehet, hogy ez az ember a megígért Messiás!? Isten királysága nem lehet ilyen! – Zsidóként a római uralom alatt nem lehettek politikai jogaid, nem nyithattad ki a szádat, most pedig hatalomról és dicsőségről álmodozol. Ugyanekkor azt hallják ettől az embertől: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” (Mt 5,5).
Végül a prófécia beteljesülése jut eszedbe a Dániel 7-ből. Jó zsidóként megtanultad ezt a fejezetet, amely Isten országának eljöveteléről szól. Dániel a következőket látta éjszakai látomásában: „Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá.14.Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg.” (Dán 7,13-14). Ez a várakozás volt benned és vártad az Emberfiát, a nagy királyt. És most mit látsz? A Zakariás 9,9 beteljesülését. „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.” Ez már túl sok, ez az utolsó csepp a pohárban. Nem elég, hogy ez az ember jólét helyett üldöztetést, hatalom és dicsőség helyett politikai elnyomást ígér, most, hogy várok Isten királyságára az Emberfiával, aki felhőkön jön el, mit látok? Egy alázatos, szelíd embert, aki szamárcsikón ülve közeledik.
Ha zsidó ember lettél volna az 1. században, valószínűleg ezt élted volna át. Itt volt egy ember, Jézus, aki azt állította, hogy benne, az ő személyében jött el Isten országa. Maga Bemerítő János is, ennek a királyságnak az előfutára, aki azt mondta, hogy el lesz választva a jó a rossztól, a búza a polyvától, és Isten népe meg fog szabadulni, Jézus felé terel téged. – És éppen ez a problémaabban a példázatban, amit Jézus mond nekünk.Az volt a probléma, hogy a nép egy olyan Messiásra várt, aki dicsőséges és hatalmas, aki megvalósítja a politikai függetlenséget, gazdasági jólétet és a római igától való szabadítást. Abban reménykedtek, hogy ha eljön a Messiás, akkor különválik a jó a rossztól, a búza a polyvától. A Mt 13-ban azt mondja az Úr, hogy az első advent alkalmával a királyság még nem ilyen formában fog eljönni. Ezért vetették el Jézus Krisztust. Vajon nem kellett volna a Messiás eljövetelekor azonnal elválasztani a jót a rossztól, vagyis a búzát a polyvától? Nem tudták megérteni, hogy a Messiás eljövetelekor nem azonnal lesz elválasztva a jó a rossztól! Számukra a királyság jelenléte egyenlő volt a búza és a polyva szétválasztásával. Sőt egyszer az Úr tanítványai azt akarták, hogy gyakoroljon ítéletet azok felett, akik elutasították az Ő szolgálatát. Az Úr ezt visszautasította a Luk 9,54-55-ben.
Az elolvasott példázat a királyság titkát akarja kijelenteni, vagyis azt, hogy bár az idők végén szét lesz választva a rossz a jótól, azonban a királyság már eljött Jézus Krisztus személyében. Isten országa már itt van, jelen van, de egyelőre még anélkül, hogy szét lenne választva a búza a polyvától. Legutóbb említést tettem George Alden Ladd könyvéről, és az Úr Jézus példázatairól szóló kommentárjáról. Ő a következőképpen magyarázza ezt a példázatot: „Isten országának eljövetele, ahogyan az az Ótestamentumban le van írva, és ahogyan azt a jézuskorabeli emberek várták, e korszak lezárását és a következő korszak beharangozását jelentette volna. A társadalom ketté lett volna szakítva a gonoszok elpusztítása által. Ezzel szemben az Úr kijelenti, hogy ebben az üdvkorszakban, mialatt a jó és a gonosz a társadalomban egymás mellett élnek és mielőtt az embernek fia dicsőségben megjelenik, a jövő korszak erői már jelen vannak, hogy a királyság fiait megnemzze. Embereket, akik a királyság erőit és áldásait megismerik. Az Isten országa belépett a történelembe, de a társadalom nem ismerte fel. Ez az Isten országának titka. Itt van a királyság, de ez nem szakította szét a társadalmat. Az Isten országának fiai elismerték Isten uralmát életükben és ebben meg lettek áldva. Mi befogadtuk Isten országát életünkben és meg lettünk áldva. Ennek ellenére ebben a korban el vagyunk elegyedve a gonoszokkal egy vegyes társadalomban. Csak e korszak végén jön a nagy elválasztás. Az új igazság, az új felismerés a következő: Az Isten országa itt lehet közöttünk és fiakat nemzik, akik az ország áldásainak részesei, anélkül hogy eszkatológiai ítéletet váltson ki. Ez az Úr üzenete a konkoly példázatában. Isten országa eljött, mielőtt dicsősége nyilvánvalóvá lett beteljesedésekor, elfoglalta helyét a történelemben anélkül, hogy idő előtt elválasztotta volna a jót a gonosztól. Eljön az elválasztás ideje, mondja az Úr, de csak az aratáskor. Ez a példázat központi üzenete.”
Magától értetődő, hogy sok olyan részlet van ebben a példázatban, amelynek véleményem szerint nincs szellemi értelemben vett jelentősége. Könnyen belekerülhetünk egy teológiai örvénybe, ha bizonyos doktrinákhoz (tanításokhoz) próbálunk ebből bizonyítékokat keresni. Pl. abban a vitában, amely azok között van akik szerint az elragadtatás a nagy nyomorúság előtt lesz (pretribuláció), és azok között, akik azt hiszik, hogy ez a nagy nyomorúság után (poszttribuláció) fog bekövetkezni. Sokan arra használják fel ezt a példázatot, hogy teológiai nézeteiket alátámasszák vele. A Máté 13 alapján azonban mindkét nézet problémás. Az Úr Jézus ugyanis azt mondja a 13,28-30-ban, hogy először a konkolyt kell összegyűjteni, és csak utána a búzát. Később, a halászhálóról szóló példázatban a jó halakat kiveszik a rossz halak közül. Néhányan az aratás időbeni lefutásának kronológiájával próbálták megvédeni nézeteiket. Ez a tény jelenti a két „pártnak” a pretribulációs ill. poszttribulációs problémát, hogy először a konkolyt fogják learatni, vagy a rossz halakat fogják kidobni. Mindkettőnek az a véleménye, hogy először vagy a búzát, vagy a jó halakat kell kiválasztani. — Ennek a példázatnak semmi köze nincs az elragadtatás sorrendjéhez. Akármelyik nézetet is képviseld, ha ezekből a példázatokból próbálod levezetni a véleményedet, akkor félreértelmezed Jézus szavait, mivel itt semmit nem akart mondani az elragadtatással és a nagy nyomorúsággal kapcsolatban.
Más jelentéktelen részletek is vannak ebben a példázatban, amelyeket szeretnék megemlíteni, hogy ne értsétek félre Jézus szándékát. Úgy gondolom például, hogy a szolgák személyazonosságának nincs jelentősége a 13,24-30. Annak a ténynek sincs jelentősége, hogy az ellenség elment, miután elvetette a konkolyt. Ebből nem azt kell tanítanunk, hogy álljunk ellen az ördögnek, és akkor eltávozik tőlünk. Ez természetesen igaz, de nem ez az, amit ez a példázat tanítani akar. Ha ezt akarom tanítani, akkor a Jak 4,7 lesz az igém: „Álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.” – Annak sincs jelentősége, hogy a konkolyt kévékbe kötik. Abban a korban ez volt a szokás. Ez nem jelenti azt, hogy egy kollektív ítélet lesz, ahogy azt néhány kommentár írja. Az embereknek vagy a magvetőnek az alvása sem jelenti azt, hogy könnyelműek, vagy elővigyázatlanok voltak. Soha ne használjunk egy ilyen igehelyet egy olyan prédikációban, amelyben az éberség üzenetét akarjuk átadni a hívőknek. Világos, hogy mindig ébernek kell lennünk, de nem ez az üzenete ennek a példázatnak. Ehhez az üzenethez más igehelyeket kell keresnünk, mint például az Ef 6,10-20, ahol a hívőket arra biztatja Pál, hogy az ördög támadásai ellen öltsék magukra Isten fegyverzetét. Ez teljesen igaz, azonban ennek a példázatnak nem ez az üzenete. – Számomra teljesen természetes, hogy amikor az ember egész nap dolgozott, akkor este aludni megy. Szükséges is az alvás, ezért nem lehet megróni ezeket az embereket. Ennek a példázatnak az üzenete az, hogy a Sátán ravasz és gonosz, és éjszaka munkálkodik, titokban. Ez a példázat sokkal kevésbé beszél az emberek jelleméről, sokkal inkább a Sátánéról. Óvakodjunk attól, hogy olyasmit is beleépítsünk a példázatba, ami nincs benne.
Vannak azonban olyan részletek is, amelyek fontosak, ezekről is szót kell ejtenünk. Emlékezzünk vissza: Az alapvető üzenet, amelyet az Úr át akart adni az volt, hogy Isten országa megjelent a világtörténelemben, Jézus Krisztus személye és váltságműve által. Már eljött, de még nem teljesedett ki. A kiteljesedés, a jók és gonoszak, vagy a búza és a konkoly szétválasztása. A két esemény közötti időben, jelen korunkban a búza és a konkoly együtt növekszik, egymás mellett. Ez volt az a titok, amit Jézus korának zsidó emberei nem értettek. Ahogy azt már a sorozat első prédikációjában említettem, a példázat megértéséhez megvilágosodásra van szükség. Mit mond az Úr a 13,24-ben? „Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe.” Egyesek megpróbáltak különbséget tenni a „mennyek országa” és az „Isten országa” között, mintha Isten országa egy spirituális ország lenne, valamivel szűkebb, mint a mennyek országa, és csak a valódi keresztyének élhetnének benne. Azt gondolják, hogy a mennyek országa valamivel tágabbfogalom, amely magában foglalja mind a jókat, mind a gonoszokat.
Mások úgy vélték, hogy a mennyek országa egészen a jövőben lesz, Isten országa pedig valami jelenvaló dolog. Világosnak kellene lennie, hogy a mennyek országa és az Isten országa között nincs semmilyen különbség. Ez a két fogalom szinonima. Olvassuk el a Máté 19-et, amely Jézus találkozását írja le a gazdag ifjúval. Ebből teljesen világossá fog válni, amit mondok. Mt 19,23-24: „Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: „Bizony, mondom néktek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába.” 24. Sőt azt is mondom nektek: „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.” Maga az Úr is párhuzamosan használta a két fogalmat, szinonimaként, különböző hangsúllyal. Ennek utána olvashatunk a Mk 10,23-25-ben, ami a Mt 19 párhuzamos igehelye. Itt mindkét helyen „Isten országa” szerepel. Miért szerepel gyakrabban a „mennyek országa” kifejezés gyakrabban Máténál, mint a többi evangeliumban? Azért, mert a Máté evangéliuma különösen a zsidóknak íródott, nem úgy, mint Márké vagy Lukácsé. A zsidók nagyon gyakran használták a „menny” vagy más hasonló kifejezést Isten helyett. A zsidók szinte soha nem használták az „Isten” szót.
Figyeljük meg a 13,24-ben is: „Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe.” Ez szó szerint azt jelenti: „Az ország hasonló lett…” (homoio). Itt múlt idő szerepel! Két másik igehely is van a Máté evangéliumában, ahol szintén az szerepel, hogy „a királyság hasonlóvá lett”, vagyis az ország már történelmi valósággá lett. Megjelent, realitássá vált. Azonban jövő időben is megtaláljuk ez a szót a Máté evangéliumában. A Mt 25,1-ben ez áll: „Akkor hasonló lesz a mennyek országa…”, és ezután következik a tíz szűzről szóló példázat. Tudatosítsuk magunkban, hogy Isten országa valami jelenvaló és egyben jövőbeli dolog is. Megjelent Jézus Krisztus személyében és váltságművében, ugyanakkor viszont még el is fog jönni. Ennek kiteljesedése a 2. adventkor fog megtörténni.
13,25: „De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé és elment.” Az itt említett konkoly igen ismert volt Jézus korának földművesei között. Az Úr azért használta ezt a példázatot, mert a konkolyt ebben a korai növekedési szakaszában nem lehet megkülönböztetni a búzától. Ez azt mondja számunkra, hogy napjainkban nagyon nehéz megkülönböztetni a valódi hívőket a képmutatóktól. Ez a felismerés azért nehéz, mert sokan vannak, akik buzgók és őszinték a hit ismeretében, azonban nem birtokolják a hitet. Ami még ettől is fontosabb: Az Úr azért használja ezt a példázatot, mert a búza gyakran annyira össze volt nőve a konkollyal, hogy a konkolyt nem lehetett úgy kitépni, hogy a búzát is ki ne tépték volna vele együtt. Ezért figyelmeztet az Úr: Még nincs itt az aratás ideje. Várjatok, amíg eljön az idő, az idők vége. Akkor el fogom küldeni az aratókat, az angyalokat, és ők majd szétválasztják a búzát a konkolytól.
Sokan úgy gondolták, hogy Máté az 1. században egy olyan gyülekezethez tartozott, amelyben sok probléma volt, tele volt problémás emberekkel, talán képmutatókkal, sőt eretnekekkel is. Máté talán arra használja fel ennek a példázatnak a magyarázatát, hogy elmondja, ne akarjunk egy teljesen tiszta, tökéletes gyülekezetet alkotni. Máté, mint Jézus követője valószínűleg azt akarta nekünk elmondani, hogy az igazi hívők és a névleges keresztyének egymás mellett lesznek majd. A példázat a gyülekezeti megkülönböztetés és kizárás ellen emel szót. Krisztus testében, a gyülekezetben soha nem kellene megkülönböztetni a hívőket a hitetlenektől, és megpróbálni kizárni a nem igazi hívőket, mert így esetleg valódi hívőket is kizárnának. – Nos, ez egy totális és nagyon veszélyes félreértelmezése e példázat tanításának. Figyeljük meg a 13,38-ban, hogya szántóföld a világ. Nem azt mondja, hogy a talaj a gyülekezet. Az Úr itt a királyság jelenlétéről és növekedéséről beszél az egész világon, a társadalomban. Azt mondja, hogy ez a királyság nem osztja fel a társadalmat, nem választja szét a jókat a gonoszoktól.
Ezen kívül, mint már oly gyakran mondtam, a példázat lényege a királyság titkának kijelentése. Nem olyan vezérfonal, amely megmutatja, hogyan kellene gyakorolnunk a gyülekezeti fegyelmezést. A példázat azt mondja el, hogyan tud létezni ez a királyság a világban az ellenállás ellenére.
A példázat hamis értelmezése a gyülekezet és a királyság felcserélésén alapszik. Nagyon szeretném kihangsúlyozni, és ne értsetek félre, nem azonosítom a királyságot a gyülekezettel!
A királyság egy dinamikus terv, Isten uralma, az Ő szuverén hatalma, a megváltás áldása Jézus Krisztus személyében. A királyság teszi lehetővé a gyülekezet megszületését és létezését! A királyság Isten hatalma, amely ebben a korszakban embereket hív el és ment meg. A gyülekezet egy emberekből álló test, amelyet Isten hozott létre. A két dolog tehát nem ugyanaz. Az egyetlen hely az Újszövetségben, ahol a gyülekezet és a királyság nagyon közel állnak egymáshoz a Jelenések könyvében található. Ha azonban elolvassuk a Jel 2,6-ot és az 5,10-et: „aki országa népévé tett minket, papokká”, „és uralkodni fognak a földön”, akkor észre fogjuk venni, hogy nem azért tett minket királysága népévé, mert a gyülekezet Isten területe és tulajdona, hanem mert Krisztussal együtt fogunk uralkodni. Az „országa népévé” kifejezés a Jelenések könyvének ezen a helyén sok fordításban úgy szerepel, helyesen, hogy „királyokká”. Királyokká, akik uralkodnak.
Ezenkívül, ha ez a példázat azt akarta volna mondani, hogy a gyülekezetben nem szabad senkit kizárni, akkor az Úr saját magának mondana ellen. Mt 18,15-17: „Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát. (Ha vétkezik atyádfia: Késői kéziratok hozzáteszik: ellened.) 16. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. 17. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt.” Ez egyértelmű példája a gyülekezetből való kizárásnak. Ha az Úr megtiltotta volna a hitetlenek kizárását a gyülekezetből, hogy nem zavarják vagy rombolják azt, akkor mihez kezdhetnénk az 1Kor 5-tel, ahol Pál azt írja, hogy az erkölcstelenül élő embereket zárják ki a gyülekezetből? Vagy nézzük meg az ApCsel 5-öt, ahol Péter gyülekezeti fegyelmezést gyakorol Anániás és Szafira fölött. Vagy itt van egy másik igehely, az ApCsel 20,28-31, ahol az apostol azt mondja, hogy közülük, a gyülekezetből fognak támadni dühös farkasok, hitetlenek, olyan hitetlenek, akik megpróbálják szétrombolni a gyülekezetet. Vagy nézzük a Róm 16,17-et, ahol ez áll: „Kérlek titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal, hogy az ellenkezőjét tanítják annak, amit tanultatok. Térjetek ki előlük!” Vagy a 2Pt 2,1 olyan hamis tanítókról beszél, akik egyértelműen hitetlenek, mégis ott voltak a gyülekezetben. Vagy az 1Jn 2,19: „Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók”. Vagyis még szolgáltak is a gyülekezetben! Júdás is beszél arról, hogy a gyülekezetben voltak hamis tanítók, és a Jelenések könyve is. A 2. és 3. fejezet még azt is elmondja, hogyan bánjanak az ilyen tévtanítókkal.
Ez a példázat a búzáról és a konkolyról tehát nem azt mondja, hogy a gyülekezetben hagyni kell egymás mellett nőni a búzát és a konkolyt, attól való félelmünkben, hogy a konkollyal együtt esetleg a búzát is kitépjük. Az Újszövetség tele van olyan utalásokkal, amelyek arról szólnak, hogy hogyan kell bánni a tévtanításokkal és az erkölcstelenséggel a gyülekezetben. Mindig nagy körültekintéssel kell eljárni, saját magunkkal szemben is.
Van még valami fontos ebben a példázatban. Azt mondja a példázat, hogy nem a mi felelősségünk, hogy a társadalmunkban végérvényesen elválasszuk a jót a gonosztól. Ezt meg kell hagynunk az aratóknak. Mit fognak ezek tenni? 13,41-43: „Az Emberfia elküldi angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, 42. és a tüzes kemencébe dobják őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. 43. Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!” A legmegrázóbb ebben a példázatban az Úr leírása az idők végén. Annak, amit itt olvasunk az elveszettekről és a megmentettekről, fel kellene ráznia bennünket. Nincsenek szürke területek. Itt minden fekete vagy fehér, jó vagy rossz, világosság vagy sötétség, menny vagy pokol. Vagy-vagy. Akkor az Úr véghez fogja vinni az aratást, ezt a szétválasztást az Ő angyalai által. Ez a szétválasztás végérvényes, megmásíthatatlan és visszafordíthatatlan lesz. A választóvonal a társadalom minden szintjét át fogja szelni, átvonul majd férj és feleség között, szülők és gyermekek között, barátok és szomszédok között. A kiválasztás egyetlen kritériuma az lesz, hogy milyen az egyes emberek kapcsolata Jézus Krisztussal. Ez ki kell, hogy józanítson bennünket!
Ha most el is tértem a példázat központi üzenetétől, amelyre olyan nagy hangsúlyt fektettem, vissza kell utalnom rá, hogy mit mondott itt az Úr. Azt mondja a 13,42-ben: „és a tüzes kemencébe dobják őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás”. Ezek a könnyek nem az elkövetett bűnök miatt fognak hullani, ezek nem olyan könnyek lesznek, amiket akkor ontunk, amikor el kell válni barátainktól vagy szeretteinktől, rokonainktól. Nem is a bűnbánat könnyei lesznek olyan dolgok miatt, amiket szeretnénk nem megtörténtté tenni, vagy olyan könnyek, amelyeket a földön történt igazságtalanságok miatt ejtünk. Nem is a megsértett büszkeség könnyei lesznek ezek. Az a sírás, amelyről itt Jézus beszél, a vigasztalhatatlan nyomorúság és örök reménytelenség miatt lesz, amelynek soha nem szakad majd vége. Milyen gyakran gondolunk bele valójában, hogy mit jelent a pokol? Ott vigasztalhatatlan, borzalmas sírás lesz vég nélkül. Beszélünk erről evangelizációink részeként?
Ott fogcsikorgatás is lesz. Érdekes, hogy az Ószövetségben, amikor ez a kifejezés előfordul, szinte soha nem szenvedésről vagy fájdalomról van szó, amelyeket az embereknek el kell szenvedniük. Erre a sírás és a tüzes kemence szavak utalnak. A fogcsikorgatás azonban szinte mindig olyan gyűlöletet és ellenségeskedést, dühöt és őrjöngést fejez ki, amit az emberek egymással szemben éreznek. Ez leggyakrabban olyan düh, amit a bűnösök éreznek az igazakkal szemben. Amikor az Úr fogcsikorgatásról beszél, akkor ez alatt nem csupán a pokol borzalmait érti. Jonathan Edwards tartott egy prédikációt a pokolról, és egy ebből vett idézet nagyon erősen kihangsúlyozza a pokol örökkévalóságát. „Ha a jövőbe tekintesz, ott vár a végtelenség. Előtted van egy végtelen időtelenség, ami összes gondolataidat rabul ejti és csodálkozni fogsz, hogy ebből a reménytelen totális kétségbeesésből mikor fogsz megszabadulni! A kétségbeesésnek sohasem lesz vége, nem lesz, ami enyhítse, nem lesz nyugalom. Korszakok millióit fogod megélni és mindig lázadozni fogsz a kegyetlen megtorlás ellen. Ha aztán a korszakok sokaságán keresztül lázadoztál, fel fogod ismerni, hogy ez csak a kezdet volt ahhoz képest, ami következik. Így büntetésed végtelen lesz. Ki tudná egy ilyen lélek állapotát leírni? Mind, amit erről mondhatunk, csak egy halvány képet fest arról, ami leírhatatlan és elképzelhetetlen, mert ki is ismerné az Úr haragjának hatalmát.“
Azért fordítottam ilyen sok időt arra, hogy mindezt elmondjam, mert gyakran elfeledkezünk a pokol valóságáról. A pokolról való tanítás a legtöbb ember számára nem túl meggyőző tanítás, mosolyognak a pokol gondolatán. Sokan úgy gondolják, hogy a pokol csak egy mese, egy mítosz, hiszen olyasvalaki, mint Jézus, aki tele van szeretettel, csak nem akar senkit a pokolra vetni?! Azonban biztos vagyok abban, hogy Jézus nem csapta be azokat az embereket, akikhez ebben a példázatban beszélt. Nem mesét mondott.
Ha Jézus Krisztus nem él ott a szívedben, és megmaradsz a hitetlenségedben, akkor csak a pokolban reménykedhetsz, ami azonban nem reménység.
Sokan sajnálkoznak a pokol valósága miatt. Sok olyan könyv létezik, amelyek megpróbálják Isten szeretetét összhangba hozni a pokol valóságával.
Engem kevésbé foglalkoztat Isten jósága és a pokol valósága. Ami igazán érdekel, az az, hogy hogyan lehet az emberek gonoszságát összeegyeztetni a menny valóságával. A pokol létezése nem meglepő számomra, figyelembe véve Isten jóságát. Ami meglep, az a menny létezése, figyelembe véve az emberi gonoszságot. Annak kellene foglalkoztatnia bennünket, hogy hogyan kerülhet egy bűnös, gonosz ember a mennybe?! Az emberek, így mi is, gyakran úgy gondolják, hogy Istennek kötelessége beengedni bennünket a mennybe és, hogy az Ő természetével ellentétes, hogy a pokolba küldjön minket. A Róm 9,13-ban nem azt a mondatot nehéz megérteni, hogy „Ézsaut gyűlöltem”, hanem azt, hogy „Jákobot szerettem”. Nem nehéz elhinni azt, hogy Isten valakit a pokolba küld, mivel az ember teljesen romlott és gonosz. Sokkal meglepőbb az, hogy embereket beengedi az Ő jelenlétébe, a vele való közösségbe, és úgy fognak ott fényleni Atyjuk országában, mint a nap, az emberi szívekben lévő gonoszság ellenére.
Ha ez nem indít el a gyülekezetben az evangelizálás irányába és a személyes életedben az, hogy Isten mit tett érted, akkor semmi sem fog arra indítani, hogy embereket Jézushoz vezess. Nincs nagyobb ösztönzés arra, hogy az evangéliumot elvidd egy elveszett és haldokló világba, mint annak valósága, amiről Jézus itt beszélt. A pokolban sírás és fogcsikorgatás lesz örökké. Nem kellene ennek engedelmességre, hálára, szeretetre, szolgálatra és önfeláldozásra ösztönöznie bennünket embertársainkért és az Úrért? Teljes bizonyossággal tudhatjuk azt, hogy mi is csak kegyelemből menekültünk meg a pokoltól.