Mostani témánk az özönvíz, a bábeli torony. Legrészletesebben azonban Isten Ábrahámnak tett ígéreteivel fogunk foglalkozni. Ezekben találhatók a legkorábbi és legközvetlenebb kijelentések, melyek a Krisztusban megígért megváltásra vonatkoznak. Olvassunk néhány igeverset az özönvízről és Bábel tornyáról.„Amikor látta az ÚR, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az ÚR, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében. Azért ezt mondta az ÚR: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt az állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy alkottam őket” (Gen. 6,5-7.).
„Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. Amikor útnak indultak keletről, Sineár földjén egy völgyre találtak, és ott letelepedtek. Azt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki jól! És a tégla lett az építőkövük, a földi szurok pedig a habarcsuk. Azután ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén. Az ÚR pedig leszállt, hogy lássa azt a várost és tornyot, amelyet az emberek építettek. Akkor ezt mondta az ÚR: Most még egy nép ez, és mindnyájuknak egy a nyelve. De ez csak a kezdete annak, amit tenni akarnak. És most semmi sem gátolja őket, hogy véghezvigyék mindazt, amit elterveznek. Menjünk csak le és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék egymás nyelvét! Így szélesztette szét őket onnan az ÚR az egész föld színére, és abbahagyták a város építését. Ezért nevezték azt Bábelnek, mert ott zavarta össze az ÚR az egész föld nyelvét, és onnan szélesztette szét őket az ÚR az egész föld színére” (Gen. 11,1-9.).
„Az ÚR ezt mondta Ábrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Gen. 12,1-3.). Figyeljük meg ezeknél az ígéreteknél, hogy Isten mindig visszatérően használja az „én fogom” vagy „én teszem” kifejezéseket. Isten szuverén (teljhatalmú) úrként közli akaratát és ígéreteit.
A 12. fejezetben tett ígéretek kibővítése: „Az ÚR ezt mondta Ábrámnak azután, hogy Lót elvált tőle: Emeld föl tekintetedet, és nézz szét arról a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugatra. Azt az egész földet, amelyet látsz, neked és a te utódaidnak adom örökre. Hasonlóvá teszem utódaidat a föld porához: aki meg tudja számolni a föld porát, az tudja megszámolni a te utódaidat is. Indulj, járd be ezt a földet széltében-hosszában, mert neked adom. Így vonult tovább Ábrám a sátraival, és letelepedett Mamré tölgyesében, amely Hebrónban van. Ott épített oltárt az ÚRnak” (Gen. 13,14-18.).
A Biblia legfontosabb fejezeteinek egyike a következő: „Ne félj Ábrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges. De Ábrám ezt mondta: Ó, Uram, URam! Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok, és házamat a damaszkuszi Eliézer örökli. Nem adtál nekem utódot – mondta Ábrám -, ezért a házamnál született szolga lesz az örökösöm. Ekkor így szólt hozzá az ÚR: Nem ő lesz az örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki tőled fog származni. Azután kivezette az ÚR, és azt mondta: Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Azt mondta neki: Ennyi utódod lesz!” (Az „utód” a héber „mag” fordítása.) „Ábrám hitt az ÚRnak, aki ezért igaznak fogadta el őt. Azután ezt mondta neki: Én az ÚR vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdimból, és neked adom ezt a földet örökségül. Ábrám ezt mondta: Ó, Uram, URam! Miből tudom meg, hogy én öröklöm azt? Ezt mondta neki: Hozz nekem egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét és egy hároméves kost, egy gerlicét és egy galambot. Elhozta neki mindezeket, azután kettéhasította őket, és mindegyiknek az egyik felét a másik felével szemben helyezte el; de a madarakat nem hasította ketté. Ekkor ragadozó madarak szálltak a húsdarabokra, de Ábrám elhessegette őket.” (A madarak a Bibliában majdnem mindig a sátáni befolyás szimbólumai.)„Naplementekor az történt, hogy mély álomba merült Ábrám, és rémítő nagy sötétség borult rá. Ekkor az ÚR azt mondta Ábrámnak: Tudd meg, hogy a te utódaid jövevények lesznek egy olyan országban, amely nem az övék: rabszolgákká teszik, és nyomorgatják őket négyszáz évig. De ítéletet tartok azon a népen is, amelyet szolgálnak, és azután nagy vagyonnal jönnek ki. Te pedig békességgel térsz őseidhez, és késő vénségedben temetnek el. Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide, mert az emóriak gonoszsága még nem telt be. Amikor lement a nap, és koromsötét lett, hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok között. Ezen a napon kötött az ÚR szövetséget Ábrámmal, és azt mondta: A te utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom folyójától a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig, a kénieket, kenizzieket és kadmóniakat, a hettitákat, perizzieket és refáiakat, az emóriakat és kánaániakat, a girgásiakat és jebúsziakat” (Gen. 15,1-21.).
A pátriárkák korában vagyunk, melyet a Róm. 5,14. foglal a legjobban szavakba: „…úrrá lett a halál Ádámtól Mózesig”, illetve a Róm. 5,21.: „…amiképpen úrrá lett a bűn a halál által…” Ez a pátriárkák korszakának összefoglalása. A halál uralkodott Ádámtól Mózesig. A bűnesetet az özönvíz követte. Ha a Gen. özönvízről szóló 6, 7. és 8. fejezetét olvassuk, ebben Istennek a bűn miatti ítélete jut kifejezésre. Tudatában kell lennünk annak, hogy az Úr Jézus, mint fiatalember ezeket a részeket olvasta, ismerte és elgondolkozott felettük. Az Olajfák hegyén tartott beszédében idézi ezeket (Luk. 17,26-27.): „És amint Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is: ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, egészen addig a napig, amíg Noé be nem ment a bárkába. Azután jött az özönvíz, és elpusztított mindenkit.” Az özönvíz a bűnnek és Isten ítéletének egyik emlékműve.
A Bábel tornyának történetét nem szeretném részletesen tárgyalni, csak a történet csúcspontjait érinteni, áttekintést adni, és az ebből származó üzenetet megemlíteni. Bábel tornya a bűnnek és Isten ítéletének második emlékműve. Itt egy Isten elleni egyesült felkeléssel állunk szemben. Tudjuk, hogy Bábel és Babilon a Bibliának nagy témáját képezik. Például említem Ézs. 13, 14, 47, 50. és 51. fejezetét, melyek mind Babilonnal foglalkoznak. Az újtestamentumban a Jel. 16-19. fejezete foglalkozik Babilon nagy városával. A Biblia sokat beszél Bábelről, mely nem csak egy történelmi város volt. (Sok eszkatológus [eszkatológia: a jövőről, a bibliai idők végéről szóló tanítás] hisz abban, hogy Babilon megint felépül Irakban, mint turistalátványosság.)
A Biblia sokszor szól Babilon múltjáról és jövőjéről is. Sok mindent talán szimbolikusan kell értelmezni, de egy világos a bibliai kijelentésben: az utolsó időkben és napokban két nagyhatalomnak lesz szerepe. Az egyik az „egyházi hatalom”, a másik egy „politikai hatalom”. A népközösség (az ENSZ vagy egy más szervezet) és az egyházi ökumenikus hatalom összefonódik. A Babilon kifejezés akkor nagy jelentősséggel fog bírni. Babilon az emberi bűn összességének, egy „bűnsűrítménynek” a kifejezője. Az emberiség az ördögi társadalomban összejön egy tornyot építeni, mely az Isten elleni egyesült lázadás kifejezője. Amit a Gen. 11-ben olvasunk, az a mai politikai és vallásos élet képét tükrözi. Tornyot építünk magunknak, nevet akarunk magunknak szerezni. Pontosan az Isten parancsának (hogy szóródjanak szét a föld színén és szaporodjanak) az ellenkezője az, hogy Bábelben együtt akarnak maradni, nevet akarnak szerezni és talán a saját messiásukat keresik. Az ember mindig párhuzamosan cselekszik Istennel, de cselekedeteit mindig a gonosz sugallata nyomán viszi véghez, és ez lázadás Isten ellen. Bábel is – amint említettem – az emberi bűn emlékműve.
Mik a bűneset bizonyítékai?
- Az általános tradíció az emberiség őstörténetében.
- A gonosz elképesztő makacssága. Úgy tűnik, mintha a gonoszság még növekedne. Művelődési és nevelési rendszerünk bizonyítja, hogy az ember maga a társadalom számára veszélyessé válik, ha nincs korlátok közé szorítva és megfékezve.
Samuel Taylor Coleridge egyszer egy látogatót fogadott, aki hangoztatta, hogy a gyermekeket nem szabad fegyelmezni, hanem szabadon kell nevelni. Coleridge kivezette vendégét a kertjébe, ami tele volt gazzal és gyommal. „Látja uram, ez volt a kísérlet eredménye, amikor a növényeket szabadon engedtem nőni.”
Néhány évvel ezelőtt megjelent egy cikk egy ismert napilapban ezzel a címmel: Svindlijárvány az iskolákban. Sok diák keresztül svindlizi magát az iskolákon, és úgy jut be az egyetemre. Amikor egyszer egy diák különös eredményeiért kitüntetést kapott, diáktársai kifütyülték. Mindenki tudta, hogy csalt, úgy, mint a többiek. A svindlizés, a puskázás gyakorisága az utóbbi években 20%-ról 70%-ra nőtt. A tanárok tiltják a csalást, de ők maguk is csalnak. Ugyanez vonatkozik a pénzhamisításra is. Mind komplikáltabb, bonyolultabb technikát kell alkalmazni, hogy a pénzhamisítókkal lépést lehessen tartani. Az FBI egyik ügynöke, aki a pénzhamisítók üldözésével foglalkozik, mondta: ameddig a hamisítók csak 100 dolláros bankjegyeket hamisítanak, nehéz őket elkapni. De az FBI számít az emberi természet kapzsiságára. Amint 500 és 1000 dolláros bankjegyeket kezdenek hamisítani, szorul a hurok. Minden kormány tisztában van azzal, hogy az emberi természetet korlátok között kell tartani.
- A lelkiismeret és a gonoszság univerzális jelenléte is tanúja a bűnesetnek. Magunkban hordozzuk a gonoszságot.
A Gen. 11,9-ben végződik az emberiség bibliai történelme. Innen kezdve Sém vonalának története áll a középpontban. A Gen. 9,24-27-ben Noé próféciáját olvassuk. Az özönvízben a bűnösök elpusztultak, de a bűn nem. Noé, akit Isten megtartott, továbbra is magában hordta a bűnt. Amikor Noé kijózanodott mámorából, és megtudta, hogy mit tett vele a kisebbik fia, ezt mondta: „Átkozott Kánaán! Szolgák szolgája lesz testvérei közt! Ezután ezt mondta: Áldott az ÚR, Sémnek Istene! Legyen Kánaán a szolgája! Terjessze ki Isten Jáfetet, lakjék Sém sátraiban, legyen Kánaán a szolgája!” Fontos ebben a próféciában, hogy Sém az isteni kiválasztás alanya.
A Gen. 15. Ábrámmal foglalkozik, aki Sém leszármazottja. Az első hat igevers Ábrám megigazulásáról beszél. Az isteni kiválasztás itt leszűkül Ábrámra és utódaira. A Gen. 3,15-ben a „mag” az emberi fajból való utódra vonatkozik. Noé próféciájában Sém vonala az, melyből az utód származni fog. Itt most Ábrám „magva” az, amiből az utód ered, és ez nem más, mint Jézus Krisztus. Ő ember, Sém ágából, azaz szemita származású, Ábrám családjából való. Később látni fogjuk, a messiási ígéretek leszűkülnek Dávid házára.
Ábrám, későbbi neve Ábrahám, a Biblia egyik legkiemelkedőbb alakja. Ő a „hit emberének” a megtestesülése. Ami az ő személyében fontos, az az, hogy Isten vele szövetséget kötött. Az Istennek Ábrámmal kötött szövetsége a kulcs az eszkatológiához, mely az Isten üdvterve folyamán kibontakozik! Ez az ábrahámi szövetség. Ha meg akarjuk érteni a jövendő eseményeit, akkor ez a szövetség a kulcs! A Gen. 12. fejezetében adott ígéretek, a mag, a föld stb. részletesen a Gen. 13,14-17-ben vannak leírva, részleteikben földrajzilag és számokban. Magja olyan számos lesz, mint a föld pora. Mit jelent ez? Isten kiválasztottainak sokasága olyan nagy lesz, hogy nem lehet őket megszámolni. Ha Isten kiválasztottaira gondolunk, akkor nem szabad egy kis embercsoportra gondolni. Sokan lesznek a mennyben. A Jelenések könyvében olvasunk azokról, akik a nagy nyomorúságból jöttek, megszámlálhatatlanul sokan. Isten nem kicsinyes a kiválasztásban! Ábrahám megtapasztalta és lemérhette Isten ígéreteit. Ő bejárhatta a földet, melyet Isten neki ígért.
A 15. fejezetben foglalt ígéreteket Ábrám akkor kapta, amikor visszatért a háborúból, melyben Lótot megszabadította és találkozott Melkisédekkel, Sálem királyával. A Gen. 15,1-ben ezt olvassuk: „Ne félj Ábrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges”. Miután visszautasította a zsákmányban való részesedést, Isten azt mondta: ezt adom neked helyette. (Gyakran azt, amit a világ ad, nem lehet összehasonlítani avval, amit Isten ad!) Ábrám azonban elégedetlen volt. „Ó, Uram, URam! Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok, és házamat a damaszkuszi Eliézer örökli.” Nem értette, hogy miért a damaszkuszi Eliézer lenne az örököse. Ígéretet kaptam egy magra, egy utódra, de nincs fiam – gondolta Ábrám. Isten válasza: az ígéretek nem a törvényes örökösre vonatkoznak, hanem arra, aki a te testedből jön. A héberben: aki a te benső lényedből származik. Gen. 15,4: „Ekkor így szólt hozzá az ÚR: Nem ő lesz az örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki tőled fog származni.” Ezután említi a Biblia Ábrám hitét. Isten felszólítja Ábrámot, hogy számolja meg a csillagokat. (Ez egy másik kép, mely arra utal, hogy a kiválasztottak száma megszámlálhatatlan lesz). Isten azt mondja: Ilyen sok utódod lesz. A Gen. 15,6. a Biblia egyik lényeges verse: „Ábrám hitt az ÚRnak, aki ezért igaznak fogadta el őt”. Itt szerepel a „hit” szó először a Bibliában! Egy szó első bibliai előfordulásának jelentősége gyakran megszabja használatát az egész Szentírásban. Ábrám hite személyes hit volt. Ugyanakkor egy állításra, egy ígéretre épült! Mit értsünk ezalatt? Ábrám hite ugyan személyes hit volt, de egy kijelentésre alapozta. Más szóval, egy tanításban hitt. Óriási, ha valakinek személyes hite van, de fontos, hogy ez a hit egy értelmes, intelligens, megfogalmazható hit legyen! A Biblia egy könyv, mely kijelentéseket, javaslatokat és állításokat tartalmaz.
Sokan mondják: „engem nem érdekel a tanítás, engem csak a személy érdekel”. Ez ugyan kegyesen hangzik, de nagy tévedés és nem biblikus. Ha valaki azt mondja, hogy „érdekel a tanítás, de szeretnék Istennel személyes kapcsolatot tartani”, akkor csak áment mondhatunk erre. A személyes hit elválasztása egy tanításba, tételbe vetett hittől, ellentmond a Szentírásnak és annak, amire Isten tanít. Mindazok, akik a bibliatanulmányozást lekicsinylik és csak a „személyes hitre” helyezik a hangsúlyt, rombolóan hatnak. Isten 66 könyvet írt. Minden szó azért adatott, hogy végigsegítsen az élet ösvényén. Hogyan lehet a Bibliát kevésbé fontosnak tartani és megelégedni néhány elszórt gondolattal, érzéssel, melyet egy prédikáció kivált, ha ugyan igazán odafigyelünk az igehirdetés alatt?
Ábrám hitt, személyes, tételbe, kijelentésbe vetett hite volt. Figyeljünk arra, hogy az Úr nem azért fogadta el Ábrámot igaznak, mert valamilyen vallási szertartást vagy cselekedeteket végzett. Ő csak hitt!
Miből tevődik össze a hit? 1.) Bizonyos hittételek ismeretéből, 2.) Ezek jóváhagyásából és 3.) bizalomból, odaadásból, ezen tételekre való hagyatkozásból.
A „hit” szót a Gen. 15,6-ban a héber „ámen” szóból lehet levezetni. Az „igen, igen mondom néktek” az „ámen, ámen mondom néktek”. Mit felelt Ábrám, amikor Isten azt mondta neki: „ilyen számos lesz magvad”? Ábrám áment mondott. Semmi mást. Isten állítását, tételét jóváhagyta és rábízta magát. Más szóval, rábízta életét arra, aki a kijelentést tette. Ez az üdvözítő hit!
Sokan megkísérlik teológiailag megfosztani a hitet a bizalomtól. Mások úgy tartják, hogy a bibliai hithez még valamit hozzá kell tenni. Ezek összekeverik a megigazulást a megszentelődéssel. A Biblia azt tanítja, hogy ha hiszek az Úr Jézus Krisztusban, akkor meg vagyok mentve. Ha tehát tudom, hogy ki Jézus Krisztus és mit tett ő értem, evvel egyetértek, és ebbe a hittételbe vetem bizalmamat, akkor üdvösségem van. Utána jön a növekedés az ismeretben és az Úrban. Ezt nevezzük megszentelődésnek.
Ábrám hitt az ÚRnak, aki ezért igaznak fogadta el őt. Az „igazság” Ábrám számlájára lett írva. Igazság, mely Istent kielégíti. Ez olyan, mintha Isten egy csekket állítana ki, és te azt a bankszámládra íratnád. Ha hiszel, akkor a te mennyei bankszámládon állni fog: „Isten igazsága”.
A „felszámítani” vagy „érdemül betudni” kifejezések az ótestamentumban gyakran a papi szolgálattal kapcsolatban használatosak. Amikor az emberek áldozatokat hoztak, akkor a papok az áldozatokból származó „hasznot” az áldozó javára írták. A „megigazulás” annyit jelent: Isten előtt megállni tudni!
Rousas Rushdoony egy furcsa teológus, akinek tanítása nem mindenben követendő, de keresztyén ember, és ami kitünteti, hogy bíztatja az embereket a Biblia tanulmányozására. Ő írja egy helyen: „Az irónia határát súrolja, amikor a technológia korszakában, ahol a pontosságra olyan nagy hangsúlyt helyeznek, kitartóan hangoztatják, hogy a pontosság a hit és hitvallás területén számunkra rejtett veszélyt jelent. Miért ne törődjünk mi, keresztyének a hitünkkel és annak nyilvánosságra hozásával épp annyira, mint amikor valaki a számítógép előtt ül egy kézikönyvvel és megpróbálja annak működését megérteni. Ez sokkal fontosabb a számítógépnél, amin minden nap mozgatjuk ujjainkat.”
Szeretnék azokhoz az alapelvekhez, melyek előttünk vannak, néhány megjegyzést fűzni. Mi a megigazulás alapja? Természetesen Ábrám megigazulásának alapja Krisztusnak a kereszten elvégzett válságművében keresendő. Az ő megigazulása megcáfolja az „igazság” három rendszerét:
- A pelagiánizmust, mely állítja, hogy cselekedeteink alapján igazulunk meg.
- A római katolikus rendszert, mely a megigazulást a szakramentumok (szentségek) alapján tanítja, melyeken keresztül fokozatosan jutunk üdvösségre, és a halál után a tisztítótűzön keresztüljutva állhatunk meg megigazulva Isten előtt.
- Az arminiánizmust, mely vallja, hogy az első lépést az embernek kell Isten felé megtenni, mivel Isten nem tud semmit se tenni üdvösségéért, amíg az ember szabad akaratából nem fordul hozzá.
A megigazulás alapelve a kegyelem, Isten ki nem érdemelt szeretete és hozzánk fordulása. Ez a kegyelem rendszere! „Kegyelemből menttettetek meg!” Nem érdemből. Ha van üdvösség cselekedetek által, akkor miért halt meg Krisztus? Halála teljesen értelmetlen lenne. Isten hibát követett volna el, vétkezett volna, hogy fiát a keresztre küldte.
A megigazulás eszköze a hit. Ábrám hitt Istennek és Isten igaznak fogadta el őt. Hit által lesz Krisztus váltsághalála a miénk. Hit által lesz számlánkra írva.
A 15. fejezet további része nagyon fontos! Mi történik? Ábrám egy szövetség részese lesz, mely az utolsó időkre, az országra, az új földre és új mennyre megígért áldásokra vonatkozóan nagy jelentősséggel bír. Hatással van az időleges áldásokra, a Messiás eljövetelére, az őt követő időkre, azaz a gyülekezet életére is. A szövetség fontos volt Ábrám számára személyesen is, az Istennel való közösség tekintetében, és abból a szempontból, hogy ő minta volt arra nézve, hogyan bánik Isten az emberrel. Le van írva az a lenyűgöző szertartás, melyet Isten maga rendezett.
Isten Ábrámtól egy áldozatot követelt. Mit is mond? „Azután ezt mondta neki: Én az ÚR vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdimból, és neked adom ezt a földet örökségül. Ábrám ezt mondta: Ó, Uram, URam! Miből tudom meg, hogy én öröklöm azt? Ezt mondta neki: Hozz nekem egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét és egy hároméves kost, egy gerlicét és egy galambot. Elhozta neki mindezeket, azután kettéhasította őket, és mindegyiknek az egyik felét a másik felével szemben helyezte el; de a madarakat nem hasította ketté. Ekkor ragadozó madarak szálltak a húsdarabokra, de Ábrám elhessegette őket.”
Kétségtelen, hogy Ábrám tudta, hogyan kell áldozatot hozni. Az ő hitének megvoltak a cselekedetei. (Spurgeont, amikor a megmentő hitről prédikált, egyesek megvádolták, hogy a jó cselekedeteket lekicsinyli és elhanyagolja. Spurgeon válasza ez volt: „Egyesek megvádolnak engem és munkatársaimat, hogy a jó cselekedeteket megutáltatjuk hallgatóinkkal. Igazán? Ha a cselekedeteket, mint fizetőeszközt akarja valaki használni az üdvösség elnyerésére, akkor igen. Minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha. Minden jó cselekedetet, amelyben bízunk, megutáltatunk. Ellenben szeretnénk a jó cselekedetekben gyarapodni Isten dicsőségére.”)
Ábrám hitt és engedelmes volt, ennek következtében jó cselekedetek gyümölcsét hozta meg. A Gen. 15,12-16-ban olvassuk a következő profetikus előszót: „Naplementekor az történt, hogy mély álomba merült Ábrám, és rémítő nagy sötétség borult rá. Ekkor az ÚR azt mondta Ábrámnak: Tudd meg, hogy a te utódaid jövevények lesznek egy olyan országban, amely nem az övék: rabszolgákká teszik, és nyomorgatják őket négyszáz évig. De ítéletet tartok azon a népen is, amelyet szolgálnak, és azután nagy vagyonnal jönnek ki. Te pedig békességgel térsz őseidhez, és késő vénségedben temetnek el. Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide, mert az emóriak gonoszsága még nem telt be.”
A „teofánia” szó egy isteni megjelenést fejez ki. Isten megjelent Ábrámnak a Gen. 15,17-ben: „Amikor lement a nap, és koromsötét lett, hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok között.” Ez az első hely a Bibliában, az Éden kertje után, ahol Isten dicsőségének szimbólumáról olvasunk. Egy füstölgő kemence és egy tüzes fáklya. Ez a füstölgő kemence és tüzes fáklya átment a kettévágott állatok között. A kemence és a fáklya Istent képviselik. Isten gyakran jelenik meg tűz formájában, pl. Mózesnek Hóreb hegyén az égő csipkebokorban, vagy a Sinai hegyen. Ezek Isten jelenlétének szimbólumai voltak.
Ha emberek egymás közt kötöttek szövetséget, akkor mind a két fél átment a kettévágott állatok között. Itt csak Isten ment át és Ábrámot nem szólította fel, hogy kövesse őt. Ez egy nagyon fontos tény! Milyen szövetség ez? Egy egyoldalú szövetség, melyben Isten egyedül garantálja a szövetségi ígéretek betartását. Valaki megjegyezhetné: „Persze, csak ha valaki hisz”. Ez igaz, de Isten garantálja, hogy a mag, az utód hinni fog, mert a hit is Isten ajándéka. Ez azt jelenti, hogy Isten az áldást és az üdvösséget garantálja Ábrám magvának! Egyedül Isten ment át az áldozati állatok részei között.
Egyedül én értelmezem ezt így? Olvasd magad a Bibliát. Egy ótestamentumi kommentár ezt írja: „Habár egy szövetség mindig két félen nyugszik, ez a szövetség Isten és az ember között csak egyoldalú, mert az ember nem állt egy szinten Istennel. Isten a közösség viszonyát az Ő ígéretére alapozta, amennyiben kegyelmében leereszkedett az ember színvonalára, aki az áldás első örököse volt”. Egy evangélikus kommentár a következőket írja: „Isten maga köti magát bizonyos feltételekhez. Ábrámot semmilyen feltétel nem kötötte. Milyen más szövetség létezik? A dávidi és az újszövetség. Az újszövetséget Jézus Krisztus maga hagyta jóvá és erősítette meg saját vére által. Ez is egy feltétel nélküli szövetség.” Steiger kommentárjában ez áll: „Ez Jahve egyedülálló isteni cselekménye volt. Egy ígéret, mely egyedül az Ő hűsége alapján fog beteljesedni.” Még liberális teológusok is hasonlóan nyilatkoznak. Von Rath írja: „A ceremónia szótlanul folyt le az emberi társ teljes passzivitása mellett.” Hermann Redabas a következőket állítja: „Az Ábrámmal kötött szövetségben a Gen. 15-ben szimbolikus formában beteljesedett a törvény, mely egyedül az isteni cselekvésen nyugszik. Ábrám szándékosan ki lett zárva és csak ámuló szemlélője volt a történteknek.”
Ábrám tehát szemlélője volt a kettévágott áldozati állatoknak. Látta Isten dicsőségét, amint a tüzes kemence és fáklya átment az állati részek között. Ő csak csodálkozhatott és ha elgondolkozott, akkor megérthette, hogy egyedül Isten garantálta a neki és utódainak adott ígéretek beteljesedését. A „mag”, – amint Pál apostol magát kifejezi – azok, akik benne hisznek.
A XXI. században élünk, de Isten gondolataiban mi, akik hiszünk, már léteztünk Ábrám korában, amikor Isten átment az állatok részei között. Mi Ábrám magva vagyunk, ha hiszünk. Erről beszél Pál apostol a Gal. 3-ban.
Mit mond a földről a Gen. 15,18-ban? „Ezen a napon kötött az ÚR szövetséget Ábrámmal, és azt mondta: A te utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom folyójától a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig.” Ezt az ígéretet tette Isten Ábrámnak és utódjának. Erre még később vissza fogunk térni. Most csak egy újtestamentumi helyet szeretnék idézni, hogy megértsük, ez a téma az egész Biblián, mint vörös fonál húzódik végig. A Luk. 1,54-55-ben található Mária Magnificatja (dicsőítő éneke), melyben Istenről szól: „Felkarolta szolgáját, Izraelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké”. Zakariás benedikciójában (áldásmondás), a Luk. 1,72-73-ban, olvashatjuk: „…hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről, arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak.”
Végül az Ap.Csel. 3-ban pünkösd után megismétlődnek az ígéretek, melyek még mindig fennállnak. Isten ígéretei sose voltak teljességükben kijelentve és sose teljesedtek be egészen. De Isten Igéjében rögzítve vannak. És az újtestamentum? Mi volt az apostolok Bibliája? Az ótestamentum könyvei. Találunk egy helyet az újtestamentumban, mely érvénytelenné nyilvánítaná az ótestamentum ígéreteit? Az apostolok mindig az ótestamentummal érveltek. Amíg valami az újtestamentumban nincs kimondottan érvénytelenné nyilvánítva, addig az ótestamentum érvényben van. (Az újtestamentum tanít arra, hogy a leviták szertartását nem kell folytatnunk.) Ez Isten Igéje és ezt el kell fogadnunk. Az ígéretek, a szövetség, Ábrám áldozata sose teljesedett be. A beteljesedésre a jövőben kerül sor. A bibliai ígéretek egy hazára vonatkoznak és örök érvényűek. Egy örök hazáról van szó. A próféták (a Királyok könyvében) még mindig az Ábrámnak adott ígéretek jövendőbeli beteljesedéséről beszélnek.