Nyissuk ki a Bibliánkat az ApCsel 14. fejezeténél és olvassuk el az egész fejezetet együtt. Pál apostol első utazásánál járunk. Befejezte a pisidiai Antiókhiában a prédikálás szolgálatát és továbbutazott Barnabással és János Márkkal délkelet felé.
Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké. De azok a zsidók, akik nem hittek, felingerelték és megharagították a pogányokat a testvérek ellen. Mégis hosszabb időt töltöttek ott, és bátran szóltak az Úrban bízva, aki bizonyságot tett kegyelmének igéje mellett, és megadta, hogy jeleket és csodákat vigyenek véghez. A város népe meghasonlott, és némelyek a zsidókkal, mások pedig az apostolokkal tartottak. Amikor a pogányok és a zsidók vezetőikkel együtt összefogtak, hogy bántalmazzák és megkövezzék őket, ők ezt megtudva elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe és a környékre, és ott hirdették az evangéliumot.
Lisztrában élt egy sánta lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. Ő hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ezért hangosan így szólt hozzá: Állj a lábadra egyenesen! Ekkor az talpra ugrott, és járt.
Amikor a sokaság látta, amit Pál tett, likaóniai nyelven így kiáltottak: Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban! Barnabást Zeusznak mondták, Pált pedig Hermésznek, mivel ő volt a szóvivő. Zeusz papja pedig, akinek a temploma a város előtt volt, bikákat és koszorúkat vitt a kapuk elé, és a sokasággal együtt áldozatot akart bemutatni nekik. Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, ruhájukat megszaggatva a sokaság közé futottak, és így kiáltottak: Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonlóan emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van.Ő az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon, bár nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket, bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet. Így szóltak, és nagy nehezen lebeszélték a sokaságot arról, hogy áldozatot mutasson be nekik.
Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók érkeztek oda, akik annyira felbujtották a tömeget, hogy megkövezték Pált, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték. De, amikor körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba. Másnap pedig Barnabással együtt elment Derbébe.
Néhány kommentár megjegyzi, hogy Pált megkövezték és újra erőre kapott. A 2Kor11 jegyzi Pál szenvedéseit és ki is mondja, hogy egyszer megkövezték. Nyilvánvalóan itt, Lisztrában történt ez. Nem azt mondta, hogy halálra kövezték.
Miután hirdették az evangéliumot ebben a városban, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába. Itt Pál a saját tapasztalatairól mesél. Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva ajánlották őket az Úrnak, akiben hittek. Érdekes, hogy Pál az apostolok teljhatalmával elöljárókat iktat be. Azután Piszidián áthaladva eljutottak Pamfíliába, hirdették az igét Pergében, és lementek Attáliába.Innen Antiókhiába hajóztak, ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva indították el őket a most elvégzett munkára. Amikor megérkeztek, összehívták a gyülekezetet, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre. Azután hosszabb időt töltöttek ott a tanítványokkal.
Pál és Barnabás voltak az első evangelisták, akik beutazták Kis-Ázsiát és hirdették az Igét. Ez a fejezet egy olyan példa, ami az apostolok útján gyakran ismétlődött. A változhatatlan Igét hirdetik, de a háttér, a kontextus változik, viszont az emberek reakciója az Igére újra és újra ismétlődik. Jézus Krisztus az Ige és az örömhír és a prédikáció, illetve az igehirdetés mindenféle módja által terjed szét az emberek között.
Pál azt mondja a Korinthusiakhoz írott levelében: Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. (1Kor1,18) majd folytatja: Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. Kicsivel később ezt írja: mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság.
A prédikáció tehát isteni eszköz, mely által az Ige terjed. Vagy szószékről, vagy egy beszélgetésben egymás között.
Valami feltűnik Pálnál. Néhány dolgot hangsúlyoz az üzenetében, de az üzenet mégis ugyanaz marad. Gyakran igazítja hozzá a beszédét bizonyos helyzetek igényeihez és az isteni igazságot úgy hangsúlyozza, hogy az igazodik a hallgatósághoz és a környezethez. Lisztra és környéke vidékies volt és itt is hozzáigazította a beszédét ehhez a tényhez és úgy beszélt az Igazságról, mint amit Isten általános kegyelme által is meg lehet látni. Beszélt az esőről és a termékeny időkről, amelyet Isten adott és amely a szíveket megtöltötte táplálékkal és boldogsággal. A kiválasztásról és más teológiai témákat azonban megőrizte egy teljesen másfajta hallgatóság számára, azoknak, akik egy másfajta színvonalat képviselnek, akik részesültek biblikus képzésben, van háttértudásuk hozzá.
Az üzenet azonban mindig ugyanaz maradt. A 3. és a 7. versben mondta: és bátran szóltak az Úrban bízva, aki bizonyságot tett kegyelmének Igéje mellett. és …és ott hirdették az Evangéliumot. Aztán azt olvassuk a 21. versben: Miután hirdették az Evangéliumot ebben a városban …25. vers: hirdették az Igét Pergében. És utána a 28. vers: Azután hosszabb időt töltöttek ott a tanítványokkal.
Isten Igéjét és kegyelmét hirdetni folyamatos és állandó, konstans, az Igehirdetésben a hangsúlyokat, a szavakat lehet variálni. Az üzenet: az Úr és az ő megváltásának régi története.
Spurgeon egyik kritikusa dühösen nyilatkozott a prédikációjáról: „Itt van egy férfi, aki egy centit sem halad előre a szolgálatában. Az I. század teológiájáról és tanításáról prédikál a XIX. század végén is és Názáret és Jeruzsálem tanítását hirdeti 18 évszázaddal később is.”
Ha valaki keresztyénekkel beszélget, akik ismerik a korszellemet, a mi időnk trendjét, akkor azt érzékeltetik az emberrel, hogy vele kell tartania, különben elmaradott. Ha azonban az Evangélium hirdetéséről van szó, akkor a mi mércénk az apostol prédikációi, amelyhez kell mérnünk a szolgálatunkat.
A prédikációra való reakció különböző lehet. A 14,4-ben olvassuk: A város népe meghasonlott, és némelyek a zsidókkal, mások pedig az apostolokkal tartottak. Vagy a 19. versben: Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók érkeztek oda, akik annyira felbujtották a tömeget, hogy megkövezték Pált, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték.
Elfogadhatjuk, hogy ahol az Igét a Szentszellem erejével hirdetik, egy bizonyos reakciót vált ki az emberből, ami sokszor nagyon heves tud lenni. Hálásak lehetünk az Úrnak, aki maga mondta (Lk12,51): Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást.
Az Úr maga mondta, hogy válást és meghasonlást hoz az evangélium.
Miért választ szét az Ige? Egyszerű okból kifolyólag, mert Isten minket úgy lát, amilyenek vagyunk, elveszettként bűneink miatt és azt akarja, hogy bűnbánatot tartsunk és Hozzá forduljunk. Azt mondja, hogy reménytelenek vagyunk Isten és Krisztus nélkül és csak egy út van az Atyához Jézus Krisztuson keresztül. Az emberi büszkeséget megsebezte az evangélium, ezért nem szeretjük annyira. Az evangélium ellen fordulunk, mert az nem akarja elfogadni, elismerni az elveszett állapotunkat, szükségünket.
Az örömhír megbotránkoztató: Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülni fogsz! Csak egy út van az Atyához, Istenhez, nem kettő vagy több vagy „mindenki a maga módján üdvözül”. Ez nem a bigottak tanítása, hanem az Úré.
Pált kiűzték Antiókhiából és tovább utazott délkelet felé Ikóniumba. Ikónium egy régi város volt, régebbi, mint Damaszkusz, amire az ott lakók nagyon büszkék voltak. Ez Thekla városa volt, aki tradíciójában közel állt Pál szolgálatához, és Pál tanítását terjesztette. Az apostolt a következőképpen írta le: Közepes alkatú volt, gyér, ritkás hajjal, O-lábakkal, nagy szemekkel és összenőtt szemöldökkel. Nagy orra volt, de ereje az ő arckifejezésében rejlett, mely tele volt kegyelemmel és együttérzéssel. – Ez sejteti velünk, hogyan nézhetett ki az apostol valójában. Ahogyan ez a Theklai aktákban áll.
Arról olvasunk, hogy Pál először ott is a zsinagógába ment és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.
Figyeljünk fel az „úgy” szócskára! Sejthetjük, hogy az apostol erővel teljes ékesszólással és éles logikával egy csodálatos és nagyszerű beszédet tartott, mert az Úr különleges közelségét tapasztalta meg, amit mások nem. Ha azonban Pál életét tanulmányozzuk, akkor tudjuk, hogy ez az erő nem az apostoltól, hanem Istentől magától jön. Mit írt a korinthusiaknak? (1Kor2,1) Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Szellem bizonyító erejével, hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.
Ha ma az istentiszteletről elmenet azt mondanád: „Az Ige és az evangélium ma olyan csodálatos módon a logikus nagyszerűséggel és egy rétor ékesszólásával hangzott el…” Ha a hit forrása lenne ez, akkor hamarosan találnál valakit, aki jobban beszél, mint én, a hitedet azonban emberi bölcsességre alapoznád. Az apostol megfontolt volt, hogy a hívők hitét az Isten erejére alapozta és lemondott arról, hogy úgy lépjen fel, mint egy guru, aki kitűnő szónok.
Az apostol mondja, amikor náluk volt félelem és nagy rettegés között és a beszéde nem emberi bölcselkedés volt. A Szentszellemre hagyatkozott, aki a szavaknak erőt ajándékoz, hogy az embereket a sötétségből a csodálatos világosságba hozza. A meggyőződéshez, hogy a Biblia Isten Igéje és Jézus Krisztus a megváltó, a Messiás.
Ez valami, amit a Szentszellem minden egyes hívő szívére helyez. Azt mondhatná valaki: De hát ez szubjektív! Nem, ez a legobjektívebb dolog az egész világon. „Szívben van”, mégis objektív, mert a Szentszellem erről a szívbe helyezi a bizonyosságot. Isten Igéje a legobjektívebb dolog az egész világon.
Erről ír Pál a korinthusiaknak és ez ugyanaz, amire Lukács gondol, amikor a 3. versben ezt mondja: Mégis hosszabb időt töltöttek ott, és bátran szóltak az Úrban bízva, aki bizonyságot tett kegyelmének igéje mellett, és megadta, hogy jeleket és csodákat vigyenek véghez.
Az apostol nem azt mondta a hallgatóságának, hogy „egy új eszmét akarok nektek adni, amiről gondolkodjatok el. Gondolkodjatok a személyes üdvösségetekről és hasonlítsátok össze a keresztyénséget más vallásokkal!”
Nem, az apostol az isteni kijelentést hirdeti apostoli tekintéllyel. Mindenkinek, aki az Igét bátran és meggyőződéssel hirdeti, rá kell hagyatkoznia a Szentszellemre.
Pálnak problémája és nehézségei akadtak, ezekkel számolnunk kell. Azt olvassuk a 2. versben: De azok a zsidók, akik nem hittek, felingerelték és megharagították a pogányokat a testvérek ellen. Ez nem csak egy zsidó ellenállás volt, ez egy emberi ellenállás az evangéliummal szemben, zsidók és pogányok ellenállása. Érdekes, hogy Lukács nem azt írja, „és ezért elhagyták a várost”. Azt írja: Mégis hosszabb időt töltöttek ott, és bátran szóltak az Úrban bízva, aki bizonyságot tett. Pál tudta, hogy ott keletkezik ellenállás, ahol a Szentszellem működik. A megosztottság jel arra nézve, hogy az emberek hallgatnak az Igére. Ha semmi se történik, akkor meg kell kérdőjelezni, hogy egyáltalán hallgattak-e az emberek az Igére. Ha egy prédikátor a szív bőségéből beszél, de semmi sem történik, akkor azt kívánnánk, hogy valaki mondja meg, hogyha valami negatív.
Lukács csodákról és jelekről ír, amelyek Isten szuverén erejét bizonyították és az apostol üzenetét tekintéllyel erősítették meg.
Nos, ezek a dolgok bármikor megtörténhetnek, de ilyenkor fel kellene szólalni, ahogyan fel kell szólalni akkor, ha Isten Igéjével összhangban vagyunk. Nincs igazi vallásos tapasztalat, ha nem vagyunk összhangban a Biblia szavaival. És ha az emberek jönnek és vallásos élményről számolnak be, amelyek ellentétben állnak a Szentírás tanításával, akkor mindegy, amit mesélnek, úgymond – „Én ezeket tapasztaltam” – akkor is hamis ez a tapasztalat. Egy igazi vallásos élmény Isten Igéjében gyökerezik. Soha nem szabad ezt elfelejteni.
Nos, eljött az idő, amikor Pál és Barnabás megtapasztalta, hogy valószínűleg meg fogják kövezni őket és elhagyták Ikóniumot és Lisztrába mentek. Ez egy római kolónia volt, kisebb, mint Antiókhia, egy vidéki gyülekezet; a kegyes zsidó Eunikénak és Loisznak otthona, és Timótheusé is, aki az ő fiuk és unokájuk volt. Nagyon kevés zsidó volt Lisztra városában, azt olvassuk a 8. versben: Lisztrában élt egy sánta lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. Ő hallgatta Pál beszédét.
Hallgassátok, amit Lukács mond. „Egy bizonyos ember ült Lisztrában, béna lábakkal, születésétől fogva kripli, aki nem tudott járni.” Tehát, újra és újra mondja ugyanazt. Meg kell értenünk, hogy biztosan egy béna ember volt. Odafigyelt az apostolra, amikor prédikált, odaszegezte szemeit az apostolra. Pál folyamatosan a béna emberre nézett és arra a meggyőződésre jutott, hogy ezt a hívő férfit meg kell gyógyítani.
Megkérdőjelezhetjük, hogyan lehetséges a világon, hiszen az apostol meglehetősen sok, tömegnyi embernek prédikált. Nos, a prédikátor többet tudna a hallgatóiról elmesélni, mint amit a publikum észlel. Te átlátod a közönséget és néhányakat láthatsz, akik elmélyülnek a gondolataikban az üzletről, hogy szombaton mit is kell még elintézniük. Aztán néhány asszonyt látni, akik arról gondolkodnak, hogyan fogják átrendezni a lakásukat vagy hogy új ruhát kellene venniük, stb. De néha találsz valakit, akit elgondolkodtat az üzenet, aki hallgatja a prédikátort és nem egyszerűen hallgat, hanem nyilvánvalóan beépíti a hallottakat és érezhető, hogy pozitívan reagál Isten Igéjére.
És amint odapillantott Pál az embertömegre, látta ezt a béna embert és arra a meggyőződésre jutott, amint az arcára tekintett és látta, hogy meg fog gyógyulni a hite miatt. Ezért a prédikációjának közepén hangos hanggal hívta: „Állj a lábaidra!” És olvassuk: „Felugrott és futott”. Nem habozott, nem voltak egyensúlyzavarai, nem dülöngélt, nem kellett megragadni, hogy támogassák Isteni gyógyítás volt. Az ApCsel 3. és 4. fejezetében, amikor Péter meggyógyította a bénát, pontosan ugyanez történt.
Mi előzte meg a hitét? A 7. versben olvassuk: és ott hirdették az evangéliumot. Ott, ezen a vidékies környéken hirdették Isten Igéjét. Helyhez igazították vajon, amit hirdettek? Bizonyos értelemben igen, hiszen Isten általános kegyelmét hangsúlyozták. Lukács azt mondja nekünk, hogy az evangéliumot, a bűnök bocsánatát Jézus Krisztus által prédikálták. – Pál ugyanazt hirdette Damaszkuszban, Efezusban, Cipruson és Athénban is. A hallgatói nagyon különbözőek voltak, az üzenet azonban ugyanaz maradt. Az evangélium Isten ereje az üdvösséghez és nincs más út, mint hit által, hogy az emberek a bűneiktől és az ítélettől megmenekülhessenek.
A béna úgy gyógyult meg, mintha egész életében tudott volna futni. – Nem meglepő, hogy ez a lisztrai egyszerű emberekre nagy hatással volt. Tudni kell, hogy Lisztrában élt egy régi tradíció. Zeusz és Hermész istenek egyszer meglátogatták a várost egyszerű embernek álcázva magukat és segítséget kerestek, de senki nem ismerte fel őket és senki nem vette észre őket egy házaspár Filemon és Baukisz kivételével (ez a Filemon nem azonos az Újszövetségben fellelhető névrokonával). Az istenek erre lerombolták a várost. Építettek egy templomot és Filemon és Baukisz igazgatta a templomot. Amikor meghaltak, Zeusz belőlük két fát csinált. Ennyi erről a tradícióról.
Nos, az egyszerű emberek a városban, amikor látták a gyógyítási csodát, nem akarták most eltéveszteni az istenek felismerését és nem akarták, hogy a várost újra a földdel egyenlővé tegye a két isten ezért így kiáltottak: Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban!
A legnagyobb emberre leselkedő veszély az emberi büszkeség. Mit tettél volna Pál apostol helyében? Ezek az emberek Barnabást Zeusznak/Jupiternek nevezték, mert olyan előkelő megjelenése volt. Azt gondolták, hogy Jupiter öltött ilyen alakot. – És mivel Pál volt a szónok és Hermész, a kereskedők és szónokok istene volt, azt gondolták, hogy Pál Hermész. – Ezért jöttek Zeusz papjai és bikákat és koszorúkat hoztak, hogy feláldozzák számukra.
Mit tettél volna? Nos, azt mondhattad volna: „Tudod, ez egy óriási lehetőség, amit egy prédikátor kaphat. Képzeld el, úgy gondolnak ránk, mintha istenek lennénk. Pál gondolhatta volna: Isten vagyok, arra fognak figyelni, amit mondok. Szóval az evangéliumot fogom nekik hirdetni és ők arra fognak reagálni. Micsoda lehetőség!”
Ó, az alkalmasság alkalmatlansága. Mi mindent tudunk mi egy hazugságból csinálni és az apostolok könnyedén mondhatták volna: „Mi magunkat nem tartjuk isteneknek, de ők azt gondolják, hogy istenek vagyunk. Nem vagyunk istenek, tehát hagyni fognak minket prédikálni, mintha istenek lennénk. Isten biztosan nem lesz emiatt dühös. Használjuk ki ezt a lehetőséget.”
Az apostolok, amit ezt kitalálták, amit a helybéliek akartak, mert ugye nem értették a nyelvüket, kifutottak közülük és megszaggatták a ruháikat rémületükben és azt mondták nekik: Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonlóan emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van.
Érdekes, amit itt olvastunk. Az emberek azt mondták: Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban! Mintha megérezték volna a keresztyénség nagy igazságát, az testté lételt! Úgy tűnik, hogy Isten inkarnációjának gondolata valamiképpen az emberiség lényében van. – A három nagy tény: inkarnáció, megbékélés és a feltámadás.
Jóllehet a Szentszellem bennünk lakik, soha nem mondhatjuk magunktól, hogy mi bennünk ölt testet az Úr. Egyedül a Fiú van az Örökkévalóság Atyjától, egyedül Ő része a Szentháromságnak. Mi csak teremtmények vagyunk.
Rengeteg úgynevezett zseni van az emberiség történetében, de csak egy, aki Isten fia volt és emberré lett, hogy Istent közel hozza hozzánk. Az egyetlen Istenfia az, akit feláldoztak a bűneinkért, az egyetlen, aki eddig feltámadt és az Atya jobb oldalán ül.
Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban! – mondták az emberek. Az apostol így felelt: mi is hozzátok hasonlóan emberek vagyunk. Aztán jöttek a zsidók Antiókhiából és Ikóniumból és felvilágosították a tömeget Pállal kapcsolatban. Megkövezték. Talán fel voltak hergelve. Emberek, akik az egyik pillanatban készek voltak imádni, a következőben már kövezik az apostolt. Ez nagyon jól mutatja az emberi érzések valóját, mélységét, mely a csodára reagál, Isten Igéjének üzenetére azonban nem, ahogyan ez a Szentírásban áll.
Ez őrület, bálványimádást sürgetni! Megkövezték őt, kivonszolták a városból, gondolták, meghalt. Szegény Pál. Ez szörnyű volt. Talán nem kellett volna ebben a városban prédikálni, vagy talán csak kicsit túl kemény volt az emberekhez itt, Lisztrában. És Pál felnyitotta a szemeit, amikor a testvérek körülvették és azt mondta: „El kell halasszátok a temetési terveket” és felállt, majd visszament a városba.
Nos, gondolatták, hogy nem volt ez teljesen egészséges dolog, ebben az időpontban Lisztrába maradni. Tehát továbbment Derbébe, egy kis városba, Gaius otthonába. És az apostol és Barnabás eltöltött ott egy kis időt.
Aztán arról olvasunk: Miután hirdették az evangéliumot ebben a városban, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába. Nem is kell példákkal alátámasztani ezt, mert ezek a hívő testvérek a szemlátomást bizonyítékai volt a „nyomorúságnak”.
Csodálatos! Az apostol csak mintegy 200 km-re távolabb Tarzusztól, szülővárosától. Mit tettél volna? Nem mentél volna egy kicsit haza? Pál nem csak bölcs volt, hanem egy apostol volt. Visszament tehát a városba, ahol megkövezték és aztán tovább Antiókhiába és Pergába.
Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva ajánlották őket az Úrnak, akiben hittek. Csak aztán hajózott vissza Antiókhiába a gyülekezethez, amelyik kiküldte. Ott tartották az egyháztörténet első „missziói konferenciáját”.Amikor megérkeztek, összehívták a gyülekezetet, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre.
Tehát így terjedt az evangélium zsidók és pogányok között, minden ember között különbségtétel nélkül, de nem kivétel nélkül. Azután hosszabb időt töltöttek ott a tanítványokkal.
Néhány gondolattal zárnám. Pál szolgálata megosztó, polarizáló volt. Ez egy olyan szó, ami manapság nem túl pozitív. A mi urunk Jézus is megosztó volt. Pál is, Luther, Kálvin, George Whitefield és minden igazi evangélista megosztó. Ma vissza akarunk nyúlni a reformációig, főleg nálunk, a mi városunkban. – Mit mond Pál a szolgálata előtt? (2Kor2,15) Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között: ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre.
A béna meggyógyítása egy példázat, egy példa az elveszettekről, amilyenek vagyunk, te és én is. Mi születésünktől fogva remény nélkül voltunk addig, ameddig a Szentszellem nem kezdett el a mi szívünkben és életünkben működni. A béna élete végéig járásképtelen maradt volna. De Pál felismerte, hogy a Szentszellem hitet ébresztett benne és meg tudott gyógyulni. Hallotta az Igét, amely megszólította és felugrott, és tudott járni.
Lukács így foglalta össze a fejezetet: elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre. Mindenki, aki vállalja önnön magatehetetlenségét és megvallja, ezáltal részesedik Krisztus megváltómunkájában, új életet kap, ugrálni és ujjongani fog a bűnbocsánatban.
Ha Jézus Krisztusra bízod életedet, aki magára vette a mi bűneink büntetését, örök életed lesz.
Ámen.