Legutóbbi alkalommal a 49. fejezetet tanulmányoztuk, az egyik nagy „Jahve szolgája” fejezetet. A 42., 49., 50., 52. és 53. fejezetek a szolga, a mi Urunk Jézus Krisztus szolgálatáról írnak. A 49. fejezet elején elhivatásáról és alkalmasságáról olvashatunk. – A 49. fejezet második felével még nem foglalkoztam. Itt Ézsaiás a maradéknak, Izrael hívő népének visszatérését mutatja be. Egy asszony, egy anya képét használja, akihez visszatérnek a gyermekei. Ez azoknak az ígéreteknek és áldásoknak a képe, amelyekhez Izrael népe vissza fog térni. – Most átugrom a 49. fejezetnek ezt az utolsó részét, és inkább lapozzuk fel az 50. fejezetet. Ez is egy „szolga” fejezet, amely a szolga szolgálatát annyira világosan mutatja be.Az 50. fejezet egy hatalmas képe Isten dicsőséges és mindenható hűségének. Ugyanakkor egy elő kép, amely a hitetlenség tragédiáját mutatja be. Izrael a tárgya Isten hűségének és Izrael az alanya a hitetlenség tragédiájának.
A 42. fejezet 1-7. versében található Jahve szenvedő szolgájának programja.
A 49. fejezet 1-8. versében szolgálatának célján van a hangsúly.
Az 50. fejezet 4-9. versében a szolgának a szolgálatára való felkészülése van megírva. Ezt a fejezetet három részre lehet osztani.
Az 50,1-3-ban Jahve beszél: „Ezt mondja az ÚR…”
Az 50,4-9-ben a szolga beszél: „Az én Uram, az ÚR, megtanított engem mint tanítványát beszélni” és
Az 50,10-ben ismét Jahve beszél: „Aki köztetek féli az URat, hallgasson szolgája szavára!”
Ez a szakasz természetes hármas tagolása.
1. Először engedetlen gyermekeihez beszél Jahve.
A próféta a távoli jövőbe tekint, 150 évvel előre és látja a népet a babiloni fogságban. Hitetlenségük miatt voltak ott. Ezt újra és újra megismétli. Elutasították Isten üzenetét.
Amikor a fogságban levő néphez szól, beszéde egy olyan üzenetet hordoz, amely túlmutat a babiloni fogságon. Izraelnek a négy égtáj felé való szétszóratásáról beszél. Leírja azt, amit mi ma már tudunk Izrael négy égtáj felé való szétszóratásáról, ami Kr. után 70-ben következett be engedetlensége miatt.
Az igeversek, amelyekben a próféta a helyi szituációból indul ki, amelyekben az egész földön való szétszóratásról beszél, valamint az országba való visszatérésről és a megígért áldásról, amelyet Isten Ábrahámnak adott leszármazottaival kapcsolatban, típus jellegű szakaszok. Az Ószövetség tele van ilyen szakaszokkal, amelyekben az író a Szentszellemtől ihletetten olyan dolgokról ír, amelyeket saját ismeretei alapján soha nem tudhatott volna meg. Maga a prófécia természetfeletti dolog.
Az Ézs 50,1-3 egy típus (szemléltetés). A babiloni fogság – ami számunkra már múlt – számukra az ő jövőbeli szétszóratásuk előképe volt. Számunkra már ez is a múlt része, mivel Izrael a mai napig szétszórtan él a világban. Akárhová megy az ember, mindenhol talál zsidókat. Szétszóratásban élnek Isten ítélete alatt, mert elutasították Jeshua Ha’Masia-t. A próféta tudta, hogy amikor a Messiás el fog jönni, engedetlenségük el fogja érni a csúcspontont azáltal, hogy elvetik Őt, és így az ítélet is eléri csúcspontját a zsidó népnek a Föld minden pontjára való szétszóratásában.
Ez a szakasz részben a Messiás első eljöveteléről szól, azután pedig a második adventről.
2. Sion állapota
50,1: „Ezt mondja az ÚR: Hol van anyátok válólevele, amellyel elküldtem őt?” (A babiloni fogság előképe a zsidók szétszóratásának a világ négy égtája felé. Isten nem vált el tőlük.) „Van-e hitelezőm, akinek titeket eladtalak? Csak bűneitek miatt adtalak el, vétkeitek miatt küldtem el anyátokat!” (Sion, mint nemzet az anya, az egyes izraeliták pedig a gyermekei. Ők vétkeztek és elváltak Istentől, nem hittek Neki. Ezért elszakadtak földjüktől és Istentől. Már többször is említettem, hogy a Bibliában a bűn végső soron a hitetlenség következménye. A hitetlenség az Isten elleni lázadásban jut kifejeződésre, amelynek látható megnyilvánulása az erkölcs elvesztése. Ha egy ember nem hisz Isten szavának, és lázad ellene, akkor elszakad Istentől. Tehát a bűn büntetése az Istentől való elszakadás. Ezért olvashatjuk a 2Thessz 1,9-ben: „Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától”. A bűn elválaszt Istentől! Ugyanez érvényes a keresztyénekre nézve is. Amikor valami olyasmit mondasz a házastársadnak vagy egy másik embertársadnak, amit nem kellett volna, hogy érzed magad utána? Érzed Isten közelségét és a vele való közösséget? A bűn mindig elválaszt Tőle! Ez az Istentől való elszakadás a hitetlenek számára örökké tart.
„2. Miért nem volt ott senki, amikor hozzátok mentem? Miért nem válaszolt senki, amikor szólítottalak?” Mit jelent ez? Valaki úgy gondolta, hogy ezt: „Amikor a próféták által eljöttem”. Ez is lehetséges. Azonban jelenlegi igeszakaszunk Jahve szolgájával foglalkozik, akinek formájában Isten eljött az emberekhez. A szolga eljött, azonban nem talált visszhangra, válaszra. „Olyan rövid már a kezem, hogy nem tud megváltani? Nincs már annyi erőm, hogy megmentselek? Íme, dorgáló szavammal kiszárítom a tengert, pusztává teszem a folyókat! Bűzlenek a halak, mert nem lesz víz, és elpusztulnak a szomjúságtól. 3. Feketébe öltöztetem az eget, és zsákruhát húzok rá.”
Eljöttem, de senki sem válaszolt. Talán nincs hatalmam, hogy megmentselek benneteket? Amikor Isten kivezette Izraelt Egyiptomból, megmutatta például, hogy hatalma van a víz, a tenger felett. Erre emlékezteti őket. Amikor az Úr Jézus eljött, Ő is tett olyan csodákat, amelyek hasonlítottak az Ószövetségben található csodákhoz. A Lk 8,22-25-ben olvashatunk arról, hogy az Úr hogyan parancsolt a hullámoknak: „22. Történt egy napon, hogy Jézus tanítványaival együtt hajóra szállt, és így szólt hozzájuk: „Menjünk át a tó túlsó partjára!” El is indultak. 23. Miközben hajóztak, ő elaludt. Ekkor szélvihar csapott le a tóra, és a hajó kezdett vízzel megtelni, úgyhogy veszélyben forogtak. (Jézus tudott a viharban aludni! A hivatásos halászok azonban meg voltak rémülve, féltek.) 24. Ekkor odamentek hozzá, felébresztették, és így szóltak: „Mester, Mester, elveszünk!” Ő pedig felkelt, ráparancsolt a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett.” (Az ember gyakran a legnagyobb lármában is képes aludni. Az anyák is; azonban ha a legkisebb zajt hallják a gyerekszobából, felülnek az ágyban és megkérdezik a férjüket: Te is hallottad? Így ébredt fel az Úr is, amikor a tanítványainak szükségük volt rá.) „25. Aztán ezt kérdezte tőlük: „Hol van a ti hitetek?” Ők pedig megrettenve és csodálkozva így szóltak egymáshoz: „Hát ki ez, hogy a szeleknek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?” Itt írhatta volna Lukács, hogy így teljesedett be Ézsaiás próféciája: „Íme, dorgáló szavammal kiszárítom a tengert, pusztává teszem a folyókat! Bűzlenek a halak, mert nem lesz víz, és elpusztulnak a szomjúságtól. 3. Feketébe öltöztetem az eget, és zsákruhát húzok rá.” Ez egy messiási jel volt! Én vagyok Jeshua Ha’Masia, Jahve szolgája.
A jövőben ugyanez a szolga, aki képes volt lecsillapítani a hullámokat, feketébe fogja öltöztetni az eget. Második eljövetelekor az lesz az egyik jel, hogy a hold vérvörössé fog válni. „A nap elsötétül, a hold vérvörös lesz, mielőtt eljön az ÚR nagy és félelmetes napja.” (Jóel 3,4). Sötétség fogja borítani a földet. Ez az utolsó jel az engedetlen világ számára.
3. A szolga Sion gyermekeihez szól
Isten megváltása a szolga szolgálatán keresztül jön el Izrael gyermekei számára. A szolga először azokról a személyes tanításokról beszél, amelyeket Ő kapott. Ez egy kis bepillantást ad nekünk a mi Urunk „privát életébe”. „4. Az én Uram, az ÚR, megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként. 5. Az én Uram, az ÚR, megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg.” Ez volt az Ő „privát” élete és iskolája. Az Úr nap mint nap iskolába járt. Magánórákra járt az Atyjához! Isten utasításokat adott neki, amikor az Ószövetségben leírt illusztrációkat szemlélte, amelyekben róla volt szó.
Mi Isten kinyilatkoztatásának tekintjük a Bibliát. A Biblia a 2. kötet Isten kinyilatkoztatásában. Az első kötet a természet. Senki nem értett meg többet a természetből, mint a mi Urunk, Jézus. Milyen sokszor hivatkozik a természetre tanításai során! Ez az Ő Atyjának a világa. Mindazt, amit az Úr az írásokból tanult, a természetben látta szemléltetve. A teremtés Isten visszatükröződése, amelyet érdemes megfigyelni. Minden, ami a világon történik a Szentírás valamelyik igazságának illusztrációja.
Az Atya az Írásokból tanította az Urat, és tanításához a példákat a természetből és az emberek életéből vette.
Odafigyeltünk és megértettük már a saját életünkben azt a leckét, hogy mi mindent tett az Úr, hogy illusztrálja az Írás igazságait? Te és én vagyunk az Írás igazságainak illusztrációi.
Mi motiválja Őt? Ézs 50,4: „Az én Uram, az ÚR, megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak” a megfelelő időben. Delitsch azt mondja: „Semmi sem jellemzi jobban Jézus tanítványát, mint az, ahogy vigaszt tud nyújtani valakinek”. Az Úr Jézus megtalálta a megfelelő szavakat mindazok felé, akik meg voltak terhelve. Ez hozzátartozott a szolgálatához: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek”(Mt 11,28). Az a keresztyén, akiben Krisztus lelkülete van, olyan személy, aki vigasztaló szavakat tud mondani a „megfáradtaknak”. Ez Jézus szolgálata a „megterhelt” emberek felé.
A Lk 7,36,50-ben egy prostituált nőröl olvasunk: „36.Egy farizeus arra kérte őt, hogy egyék vele. Be is ment a farizeus házába, és asztalhoz telepedett.” (Feltételezem, hogy a farizeus az asztalnál való beszélgetésnél tőrbe akarta csalni, vagyis a meghívása nem őszinte szívből fakadt.) „37. Egy bűnös asszony pedig, aki abban a városban élt, megtudta, hogy asztalhoz telepedett a farizeus házában, kenetet hozott egy alabástromtartóban. 38. Megállt mögötte a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente kenettel.” (Megmosta a lábait, majd megszárította a hajával – egy asszony számára a haja az ékessége – , megcsókolta és megkente kenettel.) A keleti emberek között az a szokás, hogy a vendéget csókkal köszöntik, és vizet adnak neki, hogy megmoshassa a lábait és olajat, hogy bekenhesse vele a fejét. A farizeus nem tette meg ezek közül egyiket sem, ő Jézus ellensége volt!) „39. Amikor pedig látta ezt az a farizeus, aki meghívta őt, ezt mondta magában: „Ha ő volna ama próféta, tudná, ki ez, és tudná, hogy ez az asszony, aki hozzáér: bűnös.” 40. Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta neki: „Simon, van valami mondanivalóm neked.” Ő pedig így szólt: „Mester, mondd!” 41. Erre ezt mondta Jézus: „Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. 42. Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Közülük vajon melyikük szereti őt jobban?” 43. Simon így válaszolt: „Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el.” Ő pedig ezt mondta neki: „Helyesen ítéltél” – 44. és az asszony felé fordulva beszélt tovább Simonhoz: „Látod, ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba: vizet lábamra nem adtál, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. 45. Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. 46. Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig kenettel kente meg a lábamat. 47. Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.” Ez egy meglepő kijelentés. Jócselekedetek által történik a bűnbocsánat? A szeretet következtében, vagyis cselekedet által kapunk bocsánatot? Ez még meglepőbb az 50. vers fényében! Hogy kell értelmeznünk ezt a részt? Nos, az ő sok bűne megbocsáttatott, és ennek a megbocsátásnak a bizonyítéka az ebből eredő szeretet. A szeretet nem az oka a bűnbocsánatnak, hanem az elfogadott bűnbocsánat bizonyítéka.
Mi a helyzet veled és velem? Jézus iránti szeretetünk mutatja meg, hogy mennyire értettük meg, mit jelent számunkra a bűnbocsánat. A bűnbocsánat Jézus vére által történik, azonban ennek a ténynek a megértése szeretetem mértékében jut kifejezésre. „48. Az asszonynak pedig ezt mondta: „Megbocsáttattak a te bűneid.” 49. Az asztalnál ülők erre kezdték kérdezgetni egymás között: „Kicsoda ez, aki a bűnöket is megbocsátja?” 50. Ő pedig így szólt az asszonyhoz: „A te hited megtartott téged, menj el békességgel!”
Minek örültek az angyalok a mennyben? Annak a bűnös asszonynak, aki megbánta bűneit. Az önigazult farizeusnak azonban nem örültek.
„Az én Uram, az ÚR, megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak” a megfelelő időben. Ha elgondolkodunk Jézus szolgálatán, aki Isten is volt és ember is egy személyben, akkor olyan jelenetek jutnak eszünkbe, mint például a következők:
Azt olvassuk, hogy Lázár sírjánál „megrendült lelkében és háborgott” (Jn 11,33).
Isten volt a mögött a könnyező arc mögött, amikor Jeruzsálemet siratta.
Együtt érzett a kisgyermekekkel és azt mondta: „Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa.”
Isten az az Atya, aki várja a fiát, aki az egész vagyonát eltékozolta. Amikor megérkezik, a nyakába borul és megcsókolja. Ilyen Istenünk van nekünk! Olyan Isten, aki a megfelelő időben vigaszt tud nyújtani mindazoknak, akik rászorulnak.
Hogy tanult meg beszélni? Nem lehet mindent egy nap alatt megtanulni.. „Az én Uram, az ÚR, megtanított engem mint tanítványát beszélni”, ezután pedig azt mondja: „Az én Uram, az ÚR, megnyitotta fülemet”.Tudjátok, mit mondott Pál a béreai keresztyénekről: „Ezek … teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok”. Ők nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikabeliek, akik kritikusabbak voltak. Összehasonlították a Páltól hallott Igéket a Szentírással! Ez a különbség azok között, akik csupán az ajtófélfánál üdvözölnek valakit, és azok között, akik beengednek valakit és a nyakába borulnak. Nem lehet azt mondani a thesszalonikabeliekről, hogy minimalisták voltak, hiszen az Igét befogadták és átültették az életükbe. De milyen sok minimalista van a gyülekezetekben, nálunk is, akik elégedettek azzal, amit hallottak, és nem vágynak arra, hogy közelebbről és kritikusabban megvizsgálják azt! Mire valók a bibliaórák és házikörök, ha nem arra, hogy az Igét alaposabban megvizsgáljuk. A béreaiak naponta kutatták az írásokat. Sok keresztyén számára pedig még a heti egy nap is terhes. A legfőbb tekintély nem az igehirdető, hanem maga az Ige! „Az én Uram, az ÚR, megtanított engem mint tanítványát beszélni”. Jézus szavai alapján Bemerítő János volt „a legnagyobb” azok közül, akik asszonytól születtek. Miért ő volt a legnagyobb? Neki megvolt az az önismerete, amivel nekünk is rendelkeznünk kellene. Tudta, hogy mindaz, amije van, Istentől származik. Tudta, hogy Jézus Krisztus a legnagyobb. Azt mondta: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” (Jn 3,30). Hogy jutott el János erre az önismeretre és Isten ismeretére, hogy Jézus azt mondhatta róla, hogy ő a „legnagyobb”? A János 3,29-ben szerepel egy kis megjegyzés, amely megadja erre a kérdésre a választ: „Akié a menyasszony, az a vőlegény, a vőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának: ez az örömöm lett teljessé”. János tanulmányozta az Igét, Isten kinyilatkoztatását. S ebből felismerte saját magát is és a Messiást is. Ezért volt ő a „legnagyobb”! Amikor az Úr meg fogja ítélni az életedet, fogja-e tudni mondani rólad, hogy nagy lettél?
„5. Az én Uram, az ÚR, megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg”.
Ezután a bántalmazásáról olvasunk: „6. Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől”. Ez mind beteljesedett!
A János 18,19-től kezdve ezt olvashatjuk: „19. A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust. 20. Jézus így válaszolt neki: „Én nyilvánosan szóltam a világhoz: én mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mindannyian összejönnek, titokban nem beszéltem semmit. 21. Miért kérdezel engem? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mondtam.” Ezzel azt mondta: kérdezz meg erről elfogulatlan embereket! „22. Amikor ezt mondta, az ott álló szolgák közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz a főpapnak?”Nem kívánatos az igazság azoknak, akik minden áron pert akarnak. Ne felejtsük el azt sem, hogy a vallásos vezetők bántak így vele.
Egyszer egy fiatal jogász tanácsot kért egy idősebbtől, hogy hogyan kell viselkednie egy peres eljárás során. Az idősebb jogász a következő tanácsot adta: „Ha a joga a te oldaladon áll, akkor hivatkozz a jogra, ha a tények állnak melletted, akkor hivatkozz a tényekre”. És mit tegyek akkor, ha egyik sem igaz? A válasz a következő volt: „Akkor támad meg ellenfeled ügyvédjét”. Ezt tette Kajafás. Nem érdekelték a tények. Nem az igazságról volt szó, hanem a perről. „Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől. 7. De az én Uram, az ÚR, megsegít engem, ezért nem maradok gyalázatban. Olyanná tettem arcomat, mint a kovakő, mert tudom, hogy nem vallok szégyent”. Ez volt a meggyőződése!
Mit jelent az, hogy: „Olyanná tettem arcomat, mint a kovakő”? Lukács azt írja a Lk 9,51-ben: „Amikor közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe”. Pontosan erről van szó. Valaki egyszer egy prédikációt tartott erről az igeszakaszról, és a következő címet adta az igehirdetésnek: Sorsa az arcára volt írva. Márk azt mondja, hogy Jézus a Jeruzsálem felé vezető úton sietet, mintha üldözték volna, hogy a keresztre menjen.
„8. Közel van, aki igazságot ad nekem, ki mer perbe szállni velem?! Álljunk elő együtt! Ki az én vádlóm? Lépjen ide! 9. Íme, az én Uram, az ÚR, megsegít engem, ki mer bűnösnek mondani? Mindnyájan szétmállanak, mint a ruha, moly rágja meg őket”. Tudta, hogy az Atya lesz az, aki az ügyét védelmezni fogja. Teljesen Jahvéra hagyatkozott, és nem törődött vele, hogy az emberek mit fognak vele tenni. Pontosan ezeket a szavakat használja Pál is a Róm 8,29-30-ban: „29. Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. 30. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette”. Levelének 8 fejezetében személyes üdvösségéről beszél, és ezt követi a csúcspont, a megdicsőülés. – Ezután így kezdi a Róm 8,31-et: „Mit mondjunk tehát erre?” Ehhez az igevershez nem mondanak semmit a kommentárok! Ez az a pont, amelynél semmi többet nem lehet hozzátenni az üdvösséghez! Ez egy olyan élmény, mint amikor az ember először pillantja meg az óceánt, vagy Svájcba megy és először lát életében hegyeket. Elakad a lélegzete! „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” – – „32.Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?33. Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít”. Vessük össze ezt Ézsaiással: „8. Közel van, aki igazságot ad nekem, ki mer perbe szállni velem?! Álljunk elő együtt! Ki az én vádlóm? Lépjen ide! 9. Íme, az én Uram, az ÚR, megsegít engem, ki mer bűnösnek mondani? Mindnyájan szétmállanak, mint a ruha, moly rágja meg őket”.
Hogy folytatja Pál? „34. Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk?” Olyan helyzetbe kerültünk Isten előtt Krisztusban, hogy ha a pokolból minden hatalom felsorolná a bűneinket Isten előtt, azt mondhatjuk: „Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk?” És a bíró azt fogja mondani: Ez igaz ember!
A Fiú az Atya iránti engedelmességével vívta ki az én üdvösségemet.
Azokat azonban, akik vitatkoznak Istennel, olyanok lesznek, „mint a ruha, moly rágja meg őket”. Biztosan előfordult már veled, hogy kivettél egy ruhát a szekrényből és fel akartad venni; és egyszer csak észrevettél rajta egy kis lyukat, aztán még egyet …
Az igeszakasz utolsó két verse az Istenhez hűségesek számára bátorítás, a hitetlenek számára ítélet. „10. Aki köztetek féli az URat, hallgasson szolgája szavára! Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az ÚR nevében, és támaszkodjon Istenére!” Amikor Sámson megvakítva ott állt Dagon templomában, megkérte a fiút, aki vezette, hogy kísérje oda az oszlophoz, hogy rá tudjon támaszkodni. Amikor odaért az oszlophoz az Úrhoz fohászkodott, és az oszlopokat feldöntve romba döntötte az egész templomot. Élete során kevés alkalommal látszott meg hite, a Zsid 11 mégis az olyan hithősök között említi meg, „akik hit által … igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el”. Hit általIstenre támaszkodott.
„11.De mindnyájan, akik tüzet szítotok, gyújtónyilakat gyártotok, saját tüzetek lángjába kerültök, nyilaitok tüzébe, melyeket gyújtottatok!” Ez a vers olyan emberről szól, aki saját tüzet gyújt magának, és a saját világosságában jár, ahelyett, hogy Isten világosságában járna. „Az én kezem teszi ezt veletek, kínok közé kell jutnotok!”
Te kinek a világosságában jársz? Saját világosságodban, vagy Isten Igéjének világosságában?