Habakuk próféta nyugtalan a Júdában uralkodó körülmények miatt. Sok az erőszak és az elnyomás, és megkérdezi Istentől, meddig kell még hozzá kiáltania, míg végre meghallgatja. Akkor Isten ad neki egy választ, amit azonban nem értett meg: Fel fogja ébreszteni a káldeusokat, egy kegyetlen és szilaj népet, akik át fognak kelni az országon és meg fogják azt hódítani. Ez komoly probléma volt a próféta számára; Isten miért a bűnösökön keresztül bünteti meg az igazakat? Most magyarázatot követel erre Istentől. Ez a kiindulási helyzet, Isten válasza pedig a következő: Hab 2,1-4: „1. Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra. 2. Az ÚR szólt is, és ezt mondta: Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni! 3. Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el. 4. Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él.”
A fejezet további részében magyarázatot kapunk arra, ami történni fog. A látomás beteljesedésének következményeként „a föld tele lesz az ÚR dicsőségének ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja”. (Hab 2,14). Az addig is eltelő időszakban Habakuknak és az igazaknak várakozniuk kell. Őket kitartással jellemezhetjük.
A Zsid 10,32-39-ben észre kell vennünk, hogy az író a 37-38. versekben a Habakuk prófétánál olvasott szakaszra hivatkozik. Zsid 10,32-38: „De emlékezzetek a korábbi napokra, amelyekben miután megvilágosodtatok, sok szenvedéssel teljes küzdelmet állottatok ki. 33. Mert egyrészt gyalázásokkal és gyötrésekkel nyilvánosan megszégyenítettek titeket, másrészt társaikká lettetek azoknak, akikkel ugyanez történt. 34. A foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok, mivel tudtátok, hogy nektek értékesebb és maradandóbb vagyonotok van. 35. Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. 36. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. 37. Mert még „egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. 38. «Az én igaz emberem pedig hitből fog élni», és «ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem».”
Itt Habakukot idézi, csak fordított sorrendben.
„39. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.”
A Szentírás egyik leghatalmasabb kijelentése a Jakab levelében található Jób életével kapcsolatban. Ez Jób könyvének összefoglalása egyetlen versben. Jób könyvének tanulsága: áldás szenvedés által. Vagy ahogyWilliam Cowper mondta: A sötét kilátások mögött Isten mosolya rejtőzik. A kitartás leckéje, amiről mai igeszakaszunk beszél, olyan lecke volt, amelyre ezeknek a zsidóknak szükségük volt. Üldözésnek és nehézségeknek voltak kitéve, amelyeket hitük miatt kellett elszenvedniük. Ezek a nehézségek megrendítették hitük alapját. A 10. fejezetben azt olvastuk, hogy egyesek már meg is hátráltak. Azt olvassuk a 10,25-ben: „25. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.” Egyesek elkezdtek távol maradni a gyülekezet alkalmaitól és ez volt – legalábbis külsőleg – az bukás első lépése. Két oldalról is veszélyben voltak: Az első az elesés kísértése volt. Ennek, azt gondolta az író, csak kevesen voltak kitéve. Újra és újra hangsúlyozza a levelében, hogy olvasóinak többségét igazi hívőnek tekintette. Tehát óvta őket az eleséstől a 10,26-27-ben: „26. Mert ha szándékosan vétkezünk az igazság teljes megismerése után, nincs többé bűneinkért való áldozat, 27. hanem az ítéletnek valami félelmes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket.” Amit tettek aza hitvallástól való elesés volt. Ez nem csak az első keresztyénekre érvényes. Nálunk is előfordulhat, amikor valaki jár a gyülekezetbe – még ha meg is nehezítjük neki, hogy jól érezze magát nálunk – és egy darabig eljön, sőt még a címlistánkon is szerepel, vagy többes számban beszél „rólunk” és elkezd részt venni a kenyértörésben, és hívőnek nevezi magát, lehetséges, hogy még soha nem élt át egy valóságos fordulatot az életében. Az is lehetséges, hogy a gyermekeink egy gyülekezetben nőnek fel, otthon is és a gyülekezetben is hallják az evangéliumot évről évre, mégsem reagálnak Isten Igéjére. Hallják az Igét, évről-évre eljárnak a vasárnapi iskolába, és ezt gyakran már csak megszokásból teszik, érzéketlenné és hideggé válnak. Nagy a veszélye annak, hogy körül vannak véve az igazsággal, a valóságban mégsem birtokolják azt, nem válik a sajátjukká. Fontos, hogy ez egy imatéma legyen számunkra.
Az író tudta, hogy olvasóinak többsége tényleg valódi keresztyén volt. De fennállt náluk a visszaesés veszélye. Az 5. fejezetben azt mondta: „eltompult a hallásotok”. Némileg elmosódott a határ a valódi hívők és azok között, akik hajlamosak voltak a visszaesésre. A hitehagyástól való komoly óvás után nagyon nagy szükség volt a kitartásra való bátorításra. Pontosan ezt is tette a 6. fejezetben, ebben a nagy figyelmeztető szakaszban, ahol azt mondja olvasóinak, hogy azok „akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent-szellemnek, 5. akik megízlelték az Isten felséges beszédét és a jövendő világ erőit”, eleshetnek. De ezután azt mondta a 6,9-ben: „9. Felőletek azonban szeretteim, jobbat gondolunk, ami üdvösséggel jár, még ha így beszélünk is.” Ez teológia, amit meg kell értenünk! S ennek felelősségét Jézus felvállalta. Elmondta ugyanis nekünk a magvető példázatát. A magvető elment vetni, és 4 különböző talajba szórta a magokat. Az első mag a földre hullott, nem pedig a földbe. A második mag a földbe esett, de nem elég mélyre. A harmadik mag is a földbe hullott, de a tövisek megfojtották. Csak a negyedik mag volt az, amelyik nemcsak beleesett a földbe, és elég mélyre esett, hanem 30-, 60- vagy 100-szoros termést hozott. Csak ennek az egyetlen magnak a képe felel meg az életet adó hitnek, ami örökké megmarad. Urunk felelősséget vállalt az elesésről szóló tanításért. A Luk 8,13-ban, ebben a magvetőről szóló példázatban maga Jézus mondja: „Akiknél a sziklás földre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elpártolnak.” Ha fennáll annak a lehetősége, hogy valaki a megpróbáltatás idején eleshet, akkor Isten Igéjének tanítóiként fel kell szólítanunk hallgatóinkat a kitartásra. A megpróbáltatás ideje mindannyiunk életében eljön, és akinek a szívében az igazi hit gyökeret vert és gyümölcsöt hoz, az ki fog tartani. Jonathan Edwards mondta: „A kiválasztottság biztos jele, ha az ember mindvégig kitart”. Ezért kell bátorítanunk a kitartásra. Ez számunkra is érvényes a 21. században, a gyülekezetünkben, az evangéliumi keresztyének között.
Hogyan végzi írónk a bátorítást? Úgy, mint a 6. fejezetben. Először emlékezteti olvasóit az eddigi életükre. 10,32-33: „32. De emlékezzetek a korábbi napokra, amelyekben miután megvilágosodtatok, sok szenvedéssel teljes küzdelmet állottatok ki. 33. Mert egyrészt gyalázásokkal és gyötrésekkel nyilvánosan megszégyenítettek titeket, másrészt társaikká lettetek azoknak, akikkel ugyanez történt.”Ezek a zsidók némileg már belekóstoltak a keresztyén életbe. Ma a mi szélességi körünkön senkit sem feszítenek keresztre, ha keresztyénné lesz. Gyakran alig észrevehető a különbség a keresztyén és a világi ember között. Az Úr Jézus azonban olyan életet élt, hogy a világ szükségesnek találta, hogy keresztre feszítsék Őt. A keresztyénség ma gyakran olyan tartózkodó és olyan ártalmatlan, hogy a világ dicséri. Ha a keresztyénség ártalmatlanná válik, akkor már nem felel meg a Szentírásnak a bizonyságtétel tekintetében. Az Isten Igéjéről való tanúskodás tolakodó és támadó a természeti emberek számára, mivel ez az üzenet azt mondja, hogy újjá kell születniük! Ha a gyülekezet kimondja az igazságot, akkor jönnek a megpróbáltatások. Ezt a zsidók kiállták. És a levél írója megdicsérte őket ezért. Ez a kitartásnak, mint igazi hitnek a jele volt. Azt olvassuk a 10,34-ben: „34. A foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok, mivel tudtátok, hogy nektek értékesebb és maradandóbb vagyonotok van.” Vagyis, amikor jöttek a megpróbáltatások, akkor kitartottak, mert tudták, hogy a jelen szenvedései után egy jövő vár rájuk, és meg fogják kapni a jutalmukat azokkal együtt, akik szintén az Úrba vetették a bizalmukat és kitartottak.
Az üdvbizonyosságnak három forrása van.
- Egy külső forrás: Isten Igéje. Az Ige azt mondja, hogy Jézus Krisztus meghalt a bűneinkért, és ha hiszünk Őbenne, akkor örök életünk van az Ő vére által. Ez az Ige által való üdvbizonyosság. Ez az Ige egy hatalmas Istentől származik, aki soha nem hazudik.
- A második forrás a Szent Szellem bizonyságtétele. Pál azt mondja a Róm 8,16-ban: „Maga a Szellem tesz bizonyságot a mi szellemünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.” Ez egy kétszeres bizonyság. A Szent Szellem, aki lakozást vett bennem, tanúskodik erről az én szellememnek.
- Aztán vannak külső bizonyítékok: A jó cselekedetek. Ezek a hitben való élet következményei.
A levél írója óvja olvasóit az eleséstől, de aztán azt mondja, hogy emlékezzenek vissza a korábbi napokra, amikor sok szenvedést és harcot kellett kiállniuk. Néhányan közülük talán közel kerültek az eleséshez. De a többség valóban hitt. Kitartottatok és erre vannak bizonyítékok az életetekben. Jakab azt mondja: „a hit cselekedetek nélkül meddő.” A Jézus Krisztusba vetett hitünk bizonyítéka, hogy az életünk megváltozott. A megtérés irányváltoztatást és az értékrend megváltoztatását jelenti. A mag jó földbe hullott és gyümölcsöket termett. Nincs gyümölcs, ha ennek nem láthatók a külső bizonyítékai. Számunkra nehéz azt megítélni, hogy mik az igazi gyümölcsök, de Isten szemében kell gyümölcsöknek lenniük. Ha ezek nincsenek meg, akkor a hitünk, amiről azt gondoljuk, hogy van, csupán délibábnak bizonyul. Valaki így fogalmazta ezt meg: Az Úr juhainak két jele van. Egy a fülükön és egy a lábaikon: „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.” Teljes mértékben meg vagyok arról győződve, hogy egy hívő embernek örök üdvössége van. Hiszek a hívők kitartásában és – ahogy Spurgeon mondta – a Megváltó kitartásában. Ezeknek a hívőknek, akik olvasták ezt a levelet, megvolt az üdvbizonyosságuk, és az író erre emlékeztette őket. A puritánok azt mondták: A kitartás hite hallásból származik, de a bizonyosság hite nem létezik cselekedetek nélkül.
A második pont egy felszólítás! A 10,35-38-ban arra bátorítja őket, hogy tartsanak ki a jelenben. Emlékezzünk a Zsidókhoz írt levél alapelvére, és ez tovább fog segíteni minket, hogy megértsük a nehezebb helyeket. A hitben való kitartás a hit valódiságának bizonyítéka! Már a 3,6-ban azt mondta: „Krisztus azonban mint Fiú hű a maga házához. Az ő háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk.” Megismétlem: Azt mondja, hogy az Ő háza mi vagyunk. Nem azt mondja, hogy mi leszünk az Ő háza. Nem a kitartás által leszünk keresztyének. A kitartás a bizonyítéka annak, hogy keresztyénné lettünk. Ezért mondja a 10,35-ben: „Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van.” Mit jelent a „bizalom”? Majdnem minden alkalommal, amikor az író ezt a szót használja, arról van szó, hogy szabadságunk van bemenni, belépni Isten jelenlétébe a mi nagy főpapunk által, aki feláldozta az életét a Golgotán, mint egyszeri áldozatot, azoknak a bűneiért, akik hisznek Őbenne. Gátlások nélkül, feltételes mód nélkül, bátran beléphetek Isten jelenlétébe. Be szabad lépnem a mindenható Isten jelenlétébe. Ezért mondja itt: Ne veszítsétek el bizalmatokat. A bizalmam emberi módon kifejezve erőt ad nekem a kitartáshoz. A bizalmam, amelynek gyakorlása által Isten jelenlétébe kerülök, megerősít engem. Az Ővele töltött idő támogatja a lelkemet a támadások és megpróbáltatások során. (Nem létezik felülről való támadás. A támadások mindig alulról jönnek.) Az Isten jelenlétében eltöltött idő, az Ő jelenlétében való imádat megerősít minket, hogy kiálljuk a próbákat. Miért vallunk olyan gyakran kudarcot a próbákban? Mert nem vesszük igénybe ezt a belépésre feljogosító bizalmat. 10,36: „Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret.” Ennek az ígéretnek az elnyeréséhez négy lépés szükséges. Türelmesnek és kitartónak kell lennünk, és tennünk kell Isten akaratát. Ez két dolog. Az ígéret elnyerése a harmadik. A negyedik azonban nincs megnevezve. Mire van még szükség ahhoz, hogy Isten akaratát tegyük? Isten akaratának megismerésére. Tudod mit jelent ismerni Isten akaratát? Ismerni Isten Igéjét! Isten ígéreteinek elfogadásához ismernünk kell Istennek az Ő Igéjében kijelentett akaratát, és meg kell cselekednünk az Ő akaratát. Miért tudta kiállni az Úr Jézus a kísértést? Mert ismerte Isten Igéjét. Ezért tudta, mi Isten akarata. Legtöbben kudarcot vallunk Isten Igéjének megismerésében. A tanítás, a tanítás, a tanítás! Nem tudjuk megcselekedni Isten akaratát, ha nem ismerjük azt. Csak akkor tudjuk megismerni az Ő akaratát, ha ismerjük az Ő Igéjét! Az első lépés az ígéret elfogadása. A következő lépés az Ő akaratának cselekvése! A zsidók számára egészen speciálisan kellett ezt megfogalmaznia. Számukra azt jelentette Isten akaratának megismerése, hogy megismerik a valóságot a Messiásról. Az ószövetségi szertartások és rítusok Jézus Krisztusban való beteljesedésének megismerését jelentette. Fel kellett ismerniük, hogy Őbenne teljesedtek be az Ábrahámnak adott ígéretek. Meg kellett érteniük, hogy Ő volt az, akiről az Ószövetségben azt prófétálták, hogy el fog jönni és meg fog halni a mi bűneinkért. És Ő az, aki másodszor is el fog jönni, ahogy a 12. fejezetben olvasni fogjuk. Fel kellett ismerniük, hogy Ő lesz az, akié a királyság lesz, mindazokkal együtt, akik belé vetették a bizalmukat. Az Ő akaratának megismerése, és a jövőnek, a jövő dicsőségének megismerése ad erőt a hívő embereknek életükben. Ha megismerjük az Ő akaratát, az azt jelenti, hogy megismerjük a jövőt! De erre épül az is, hogy megtesszük az Ő akaratát. Oda kell menni a kereszthez, és azt mondani Neki: Köszönöm Úr Jézus, Megváltóm, hogy meghaltál értem, a mennybe mentél értem, és főpapként közbenjársz értem az Atya jobbján. Köszönöm Uram, hogy általad teljes bizalommal léphetek be Isten jelenlétébe. Ez erőt ad az Ő akaratának megcselekedéséhez. Építsünk bátran a Szentírás igazságára!
Az elmúlt héten szántunk időt arra csak egyszer is, hogy a térdeinken közösségben legyünk Istennel? Csak egyszer egy héten, kérdezem, mert senkit sem akarok megbántani. Nem beszélve arról, hogy ezt minden nap tennünk kellene! A Zsidókhoz írt levél „szentségben való lakozásról” beszél. Ezt jelenti Isten akaratának cselekvése!
Ez nem minden. Mindannyiunk életében van egy várakozási idő Isten terve szerint. És ez alatt az idő alatt, amit Isten megenged, hogy életünkben megtörténjen, erősít minket. Ezért olyan fontos a kitartás. Meg kell ismernünk és cselekednünk az Ő akaratát, és az ígéret beteljesedése előtt van a kitartás! A kitartás gyakran nehéz, de szükséges. És a nyomorúság kimunkálja bennünk a kitartást. Ez a próba mutatja meg és bizonyítja be, hogy valóban az Úrhoz tartozunk.
Sokatoknak a társatokkal kapcsolatban, a hivatásotokkal vagy munkahelyetekkel vagy a családotokkal, a gyermekeitekkel kapcsolatban van szükségetek kitartásra. Mindezt azért helyezi Isten az életünkbe, hogy megtisztítsa, megerősítse és nemesebbé tegye az életünket, hogy használni tudjon bennünket.
Egyszer egy fiatalember ment oda Robert Chapman-hez, aki akkoriban már egy idősebb úr volt, mesélt neki az életében lévő problémákról és nehézségekről, majd arra kérte, hogy imádkozzon vele, hogy állhatatos maradjon a kitartásban.
Chapman azt mondta neki: Imádkozzunk most! „Ó, Istenem, ajándékozz ennek a fiatalembernek nyomorúságot!” A fiatal férfira ez igen sokkolóan hatott és azt mondta: „Chapman úr, én arra kértem, hogy kitartásért imádkozzon számomra, nem pedig nyomorúságért!” – „Fiatal barátom, a nyomorúság munkálja ki a kitartást!”
Nekünk is ez adatik, hogy kimunkálódjon bennünk a kitartás. Mit jelent ez? Például egy fiatal elérkezik abba a korba, amikor szerinte Istennek meg kellene ajándékoznia őt egy társsal. Ez megpróbáltatásokkal fog járni az életében. Vannak nehéz időszakok, amikben ki kell tartanunk. Amikor valaki úgy dönt, hogy szeretne egy Isten szerinti társat, akkor ne a lehetséges hozományra kacsingasson. Ez csak egy példa arra, hogy ha valaki Istenre bízza magát, akkor tőle várjuk, hogy irányítani fogja az életünket. De ehhez állhatatosságra, türelemre és kitartásra van szükség.
Végül azonban be fog teljesedni rajtunk az ígéret. – A zsidók éltek, de soha nem érték meg az ígéret beteljesedését. Akkor fogják ezt megkapni, amikor a Messiás majd visszajön. Ábrahám ígérete az övék. A 6. fejezetben világosan olvasunk arról, hogy amikor a Messiás újra el fog jönni, minden ígéret be fog teljesedni, amit eredetileg Ábrahám kapott. Az Ószövetség szentjei, akik szintén megkapták ezeket az ígéreteket, sok nyomorúságot éltek át életük során, de a szemük előtt volt a reménység, ebben a reménységben haltak meg és most is ez a reménység van bennük. Nem felejtették el a reménységet.
Ez így van velünk is. Újjászülettünk, új életet kaptunk, hívők vagyunk, előttünk van a reménység, de a beteljesedéséig tartó időszak alatt kitartónak kell lennünk, amíg elnyerjük az ígéreteket. Ilyen a keresztyének élete.
10,37: „Mert még „egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik.” Az Úr nem késik. Nem azért vár, mert késlekedik! Amikor eljön az idő és az Atya azt mondja: Most jött el az idő, akkor fog eljönni a Fiú. Egy szempillantás alatt! Nem fog késlekedni.
Valóban várjuk az Ő második eljövetelét?
Egy lelkipásztor egyszer egy kísérletet végzett a gyülekezetével. Az istentiszteleten megkérdezte: Ki az, aki közületek a mennybe szeretnek kerülni? Mindenki jelentkezett. Jól van. Tegyétek le a kezeteket. Ki az közületek, aki most, ebben a pillanatban a mennybe szeretne kerülni? Kínos csend. Aztán felemelkedett egy kéz, egy idősebb hölgyé, aki gyakorlatilag az élete végén járt. Aztán még egy, akinek sok gondja és fájdalma volt. Végül azt mondta a pásztor: Mindannyian szeretnétek a mennybe kerülni, de amíg csak lehet, a saját, jól megszokott kényelmetekben akartok élni.
10,37: „Mert még „egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik.” Ő nem fog késlekedni. Ez a reménységünk
Aztán azt mondja szerzőnk a 10,38/a-ban: „Az én igaz emberem pedig hitből fog élni”. Ez a Biblia egyik nagy kijelentése. Ez a Habakuk könyvében olvasható és maga Isten mondja. – Habakuknak volt egy problémája. Az ország tele volt erőszakkal. Ez 2011-re is igaz lehetne. De Júdáról van szó, Isten népéről. Azt kérdezi a próféta: Uram, meddig engeded még meg ezt az erőszakot? A válasz ez volt: Nem sokáig, nemsokára jönnek a káldeusok. Egy „kegyetlen és szilaj” nép. Ez egy másik kérdést hoz fel a prófétában: De ez az igaz nép büntetése lenne egy bűnös nép által. És akkor azt mondja a próféta: Várni fogok, hogy mit válaszol majd nekem az Úr. Az Úr azt mondja a Hab 2,2-ben: „Az ÚR szólt is, és ezt mondta: Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni!” És itt van a válasz: Hab 2,4: „Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él.” Most ne menjünk bele a részletekbe. Ez azt jelenti: Az igaz ember a hűsége által fog élni, amit az Istenbe vetett hit fog kimunkálni. A belém vetett hit által fog élni. Egy mindennap megélt hitből, amíg eljön az idő, amikor a föld megtelik az Úr ismeretével, ahogy a tenger megtelik vízzel. Addig is, Habakuk, töltsd ki az időt az Istenbe vetett hittel. Az igaz ember hit által fog élni, amit Isten ajándékoz. – Ez Ábrahám megtapasztalásának helyes magyarázata. Habakuk ugyanis Ábrahámra hivatkozott, a Genezis 15,6-ból, amikor Isten Ábrahámot kivezette addigi lakóhelyéről és azt mondta neki: Nézz fel a csillagokra. Ennyi leszármazottad lesz. „Ábrám hitt az ÚRnak, aki ezért igaznak fogadta el őt.” Ez a hit jó talajba hullott, felnövekedett és gyümölcsöt termett Ábrahám életében. Ez a hit betöltötte Ábrahám életét kitartással a megigazulásától kezdve egészen addig, amíg bemehetett Isten jelenlétébe. A kitartás volt a benne lévő hit bizonyítéka. Ezért mondja Jakab: „a hit cselekedetek nélkül meddő”és Ábrahámot használja ennek illusztrációjaként. A hit gyökeret eresztett és gyümölcsöket hozott. Az igaz ember hitből fog élni. Ez volt Luther nagy igeverse. Isten meg fogja ítélni ezt a világot az Ő nagy igazsága szerint. Akkor fedezte fel, hogy Isten kijelentette számunkra az Ő igazságát. És Luther azt mondja: „úgy tűnt később, hogy újjá születtem, mintha a paradicsom kapui kinyíltak volna számomra.” És felismeri azt a nagy igazságot, hogy ha az ember már nem tudja, hogyan tovább, és a bizalmát az Úrba helyezi, akkor ebben a pillanatban Isten meg fogja igazítani őt. – De ennek bizonyítéka a kitartás.
Zsid 10,38: „Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.” Ebben van egy figyelmeztetés. Érezzük ezt? Ha valaki meghátrál, akkor abban nem fog gyönyörködni Isten.
„Meghátrálni” = Hypostello = behúzni a farkát. Olyan ez, mint amikor egy kutya behúzza a lábai közé a farkát és elszalad. „és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.”De! „mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” Ez a végső válasz a Zsidókhoz írt levél összes figyelmeztetésének magyarázatára. Ezek a figyelmeztetések vajon hívőknek szólnak? Vagy a teológusoknak és professzoroknak szóló figyelmeztetések, az elesés, aposztázia ellen? Az utóbbiról van szó. Ugyanis azt mondja: „(mi) nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk”. Ez megmagyarázza, mit jelent az elesés. Ez magyarázat arra, hogy mit jelent egy ilyen nagy üdvösséget megvetni. Az elesés következménye nem gyümölcstelenség, hanem romlás. Ez a szó mintegy 18-szor fordul elő az Újszövetségben. 16-szor, amikor emberre vonatkozik, mindig az elkárhozásról van szó. Ahogy Júdásnál. Őt a „kárhozat fiának” hívták. Ezt a kifejezést az Antikrisztusra is használja a Szentírás: „a kárhozat fia”. A hamis tanítókra vonatkoztatva is olvashatunk erről a 2Pt 2,2-ben: „Sokan fogják követni kicsapongásaikat, akik miatt káromolni fogják az igazság útját …. Ellenük már régóta készen van az ítélet, és nem kerülik el kárhozatukat.” A Jel 17-ben is az Antikrisztusra használja. A Róm 9,22 is, ahol „a harag eszközei” – ről olvasunk, „amelyek pusztulásra készültek”. Ezek az igék nem a hívőknek szólnak. Ők nincsenek kitéve annak a veszélynek, hogy elkárhozzanak. A figyelmeztetések a kárhozat veszélye ellen hangoznak el. Zsid 10,39. „De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” A Biblia vagy a kálvinizmus egyik nagy igazsága „a hívők állhatatossága”. Szilárdan meg vagyok róla győződve, hogy ha egy ember teljes szívéből hisz Jézus Krisztusban, akkor Isten tűzön-vízen át megőrzi őt az üdvösségre, mert az üdvösség nem attól függ, hogy mit teszünk mi, hanem attól, amit Jézus Krisztus tett a kereszten. Ez az isteni oldal. A megváltó állhatatosan meg fog őrizni mindnyájunkat az Ő hatalmával. „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.”
Az emberi oldal viszont a következő: Egyetlen nem kiválasztott ember sem tudhatja, hogy ki van-e választva, amíg nem hisz. És egyetlen hívő sem tudhatja, hogy állhatatos lesz-e, kivéve az álhatatosságban. Ezt tanítja nekünk Isten Igéje. Sehol sem olvassuk azt a Szentírásban: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban és élj úgy, ahogy akarsz, és megmenekülsz”. Sehol!
Ez az, amit ritkán lehet hallani evangéliumi körökben. A kitartás szükségességéről, mint olyan gyümölcsről, amely Isten művének terméke. Hadd idézzem itt a puritánok egyik kommentárját: „Ne felejtsük el, hogy a szentek kitartásáról való tanítás a Szentírásban egy dolog, az pedig, hogy ezt az egyes keresztyének hogyan alkalmazzák, egy másik dolog. Egyetlen kiválasztott személy sem tud az ő kiválasztott voltáról, amíg nem hisz az evangéliumban vagy arról, hogy mindvégig ki fog tartani, addig, amíg ki nem tartott hitben és szentségben. A kérdés nem az, hogy vajon a kiválasztottak ki fognak-e tartani – ez egy tisztán kinyilatkoztatott igazság – a kérdés inkább az, hogy én vajon ezek közé tartozok-e? Ezt nem tudhatom, amíg nem hiszek, és nem tartok ki hitben és hitem következményeként nem tanúsítok igaz emberséget, az igaz emberségben nem mutatom meg az ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet (ahogy Luther a 2Pt 1,5-6-ot fordítja). De ezzel teljesen összhangban van az, hogy ha gyáván meghátrálok, akkor nem gyönyörködik bennem Isten Lelke.” Mit mond még Péter a 2. levelében? 2Pt 1,5: „Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet,a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek.”
Az állhatatosságot Isten munkálja ki a szívünkben, de ez nagyon szükséges. Ezért imádkozzunk így magunkért és egymásért: Uram, őrizz meg engem a meghátrálástól! Őrizz meg hitben, szentségben és igazságban, szeretetben és önuralomban. Uram segíts nekem a hitemet erényességben, szeretetben stb. kinyilvánítani. Mert ha ezt teszem, akkor nem fogok kudarcot vallani.
Uram ajándékozd meg ezzel mindazokat, akik ezt olvassák.