A mai témánk A népek üdvössége és az Ószövetség. Legutóbbi alkalommal az apostoli zsinattal foglalkoztunk és ezzel szeretném folytatni. Mielőtt felcsapjuk az Újszövetséget, először azt a bibliai igét szeretném veletek elolvasni, amelyet Jakab a beszédében idéz. Ehhez nyissuk ki Ámósz 9, 7-15-nél a Szentírást! Amíg megtaláljátok a Bibliában, addig szeretnélek titeket emlékeztetni, hogy Ámósz könyve Izrael számára figyelmeztetés az ítéletről, amely el fog jönni. De az ítélet híre mellett a könyvében megjelenik a vigasztalás és a bátorítás is. Olvassuk el tehát Ámósz 9,7-15-öt.
Nem olyanok vagytok-e a szememben, Izráel fiai, mint az etiópok? – így szól az ÚR. Én hoztam föl Izráelt Egyiptomból, a filiszteusokat meg Kaftórból és az arámokatKírből! Az én Uram, az ÚR szemmel tartja a vétkes országot. Eltörlöm azt a föld színéről! Bár mégsem pusztítom ki egészen Jákób házát – így szól az ÚR. Mert íme, parancsot adok a népeknek, és megrostálom Izráel házát, mintha rostában ráznák, melyből egy szem sem esik a földre. Fegyvertől halnak meg népem vétkesei, akik azt gondolják: Nem ér el minket és nem talál ránk a veszedelem.
Ott látjuk az ítéletet, amelyet hirdet, de egy kis reménysugár is megjelenik benne, amikor arról beszél, hogy a nép nem fog teljesen kipusztulni. Most, a 11. versben a remény próféciája jön.
Azon a napon fölállítom Dávid összedőlt hajlékát, kijavítom réseit, helyreállítom romjait, fölépítem, és olyan lesz, mint hajdan. Birtokba veszik Edóm maradékát és mindazokat a népeket, amelyeket majd rólam neveznek el – így szól az ÚR, aki ezt véghezviszi. Eljön majd az idő – így szól az ÚR –, amikor nyomon követi a szántó az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt; must csorog majd a hegyekről, folyik mindenütt a halmokról. Jóra fordítom majd népemnek, Izráelnek a sorsát. Az elpusztult városokat fölépítik, és azokban fognak lakni. Szőlőket ültetnek, és isszák azok borát, kerteket művelnek, és eszik azok gyümölcsét. Elültetem őket földjükbe, és többé nem tépik ki őket a földjükből, amelyet nekik adtam – ezt mondja az ÚR, a te Istened.
Itt látjuk az ígéretet, hogy Dávid sátrának összeomlása után Izrael újra helyreáll. Olvassuk most tovább az ApCsel 15, 13 utáni verseket a Jeruzsálemi Zsinatról. Láttuk, hogy az antiókhiából érkező emberek Jeruzsálembe mentek és azt követelték, hogy a hívők a pogányokat körülmetéljék, hogy azokat megmentsék.
Pál és Barnabás másokkal együtt Jeruzsálembe igyekszik, hogy a problémát megoldja. Hosszú vitájuk addig tartott, ameddig Péter fel nem állt és a megoldáshoz nem jutott, a 15,11-ben olvassuk ezt: Ellenben mi abban hiszünk, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők. Az apostol hangsúlyozta, hogy a kegyelem által üdvözülünk és a körülmetélkedés nem szükséges a megváltáshoz. Az üdvösség Isten ajándéka. Péter megnyugtatja az embereket ítéletével. Történetesen ezt olvassuk a 15,12-ben: Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés és meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodákat tett általuk Isten a pogányok között. Az útibeszámoló után újból nagy csönd lett. Ezt olvassuk: Amikor elhallgattak, megszólalt Jakab, és ezt mondta: Testvéreim, férfiak, hallgassatok meg! Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott már kezdetben Isten arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen magának.Ezzel Péterre utal és arra, ami Kornéliusz házában történt. Ezért mondja Jakab ezt: Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott már kezdetben Isten arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen magának.És ezzel egyeznek a próféták szavai, amint meg van írva: (Itt idézi az Ámósz könyvét) „Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom azt, hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a népek, amelyeket tulajdonomnak neveztem. Így szól az Úr, aki ezeket öröktől fogva ismertté tette.”(Istennek már terve volt ez a teremtés előtt.) Ezért én úgy gondolom: ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek Istenhez,hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől. Mert Mózesnek ősidőktől fogva minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák.
Ha kikeresitek velem együtt a Római levél 11. fejezetét és miután elolvastuk, mindenki számára világossá kellene válnia, hogy Péternek, Pálnak és Jakabnak egységes ismerete volt arról, ami Izrael helyreállítását illeti. Izrael helyreállításán keresztül érkezik az üdvösség a pogányokhoz világszerte.
A Róm 11,1-ben keresi Pál a választ a kérdésre: Elvetette Isten a népét? A válasza: Szó sincs róla! Hiszen én is izráelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből. Isten nem vetett el engem, ahogyan a népét sem. Azt mondja az 5. versben: Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint.
Most a 11. versben ezt mondja: Kérdem tehát: Azért botlottak meg, hogy elbukjanak? Szó sincs róla! Viszont az ő bukásuk által jutott el az üdvösség a népekhez, hogy Isten féltékennyé tegye Izráelt. Ha pedig az ő bukásuk a világ gazdagságává lett, veszteségük pedig a népek gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek. Ezt pedig nektek mondom, a népeknek: amennyiben tehát én a népek apostola vagyok, az válik szolgálatom dicsőségére, ha valamiképpen féltékennyé tehetem véreimet, és így megmenthetek közülük némelyeket.
Pál elfogadja, hogy a pogányok is meg fognak térni a mi időnkben. De aztán a 15. versben olyat állít, ami teljes harmóniában áll Jakabbal és Ámosszal. Hiszen, ha elvettetésük a világ megbékélését szolgálta (azaz a pogányok üdvösségét), mi mást jelentene befogadtatásuk (Izrael helyreállítása) mint életet a halálból? Más szavakkal a pogányok megtérését világszerte. Az ApCselből és Ám-ból felolvasott versek elárulják nektek, hogy a mai témánk az Ószövetséggel és a pogányokkal akar valamit kezdeni.
Pál első missziói útja véget ért, Antiókhiában számolt be az útjáról. Azonban probléma támadt, amikor a hívő farizeusok Júdeából eljöttek és azt tanították, hogy a hívő pogányokat is körül kell metélni. Itt a kegyelem szerepéről van szó a megváltásban.Így Pál és Barnabás Jeruzsálembe ment, hogy az apostolok ítéleténél ott lehessenek.
A kígyó, aki már az Édenkertbe is belopakodott, megtalálta az utat az antiókhiai gyülekezethez is. A pogányok üdvösségéről van itt szó.
Elfogadhatnánk, hogy Péter megválaszolta a pogányok üdvösségével kapcsolatos kérdést akkor, amikor a Kornéliusznál átélt szolgálatáról mondott. Meg is válaszolta. A kérdés ez: hogyan válnak a pogányok Isten népének részévé? A körülmetélkedés által vagy nélküle? Milyen szerepe van ennek a rítusnak az üdvösségben?
Az Ószövetségben, ha egy zsidó fiú született, körülmetélték, nem azért, hogy ezzel a tettel üdvözítsék, hanem, hogy jele legyen annak, hogy a néphez tartozik. – Ha egy felnőtt más népből tért meg az eljövendő Messiás örömüzenete által és a kiválasztott néphez, Izraelhez akart tartozni, körül kellett metélkedjen, hogy jele legyen annak, hogy új identitást nyert Izraelhez tartozván.
Pál világossá teszi a leveleinek különböző részeiben, hogy a körülmetélkedés nem üdvösségre vezető tett, hanem egy jel, a megigazulás szimbóluma, melyet egyedül hit által lehet megszerezni. A Róm 4-ben írja Pál, amit valószínűleg itt mondott el.
A kérdés nyitva maradt: Muszáj egy pogánynak, ha megtért, körülmetéltetnie magát, hogy zsidó legyen és a választott néphez tartozzon? A Bibliánknak köszönhetően tudjuk, hogy amikor az Úr meghalt a kereszten, a törvény hatalma véget ért. A templom kárpitja kettéhasadt tetejétől az aljáig, hogy kifejezésre jusson, hogy a törvény mint eszköz, mint kód Isten népe számára már többé nem érvényes.
A kérdés tehát: Ellentmond ez a tanítás Isten kegyelmének? Az apostol az Újszövetségben egészen tisztán kimondja, hogy a megváltás hit által történik kegyelemből Jézus Krisztus kereszten véghez vitt üdvösségünket megszerző tettén keresztül.
A kereszt a mi megváltásunk alapja. Mint bűnösök születtünk, a bűnben élünk, mi gyakoroljuk a bűnt. Ha hit által meg lettünk váltva, nem szűnünk meg bűnösnek lenni, de fordulóponthoz érkezünk az életünkben. A bűn többé nem uralkodik felettünk. Alapvető váltást élünk át az életünkben, jóllehet bűnösök maradunk, ameddig csak ezen a földön vagyunk.
Pál és Barnabás ekkor Jeruzsálemben voltak.
Mi történt Jeruzsálemben? Egy „konferencia” volt ez, amit két gyülekezet: az antiókhiai és a jeruzsálemi szervezett és ez a keresztyénség nagy, döntő csatájának színtere volt. Ha van nagy csata, ami a világtörténelemben zajlott, akkor ez itt az egyháztörténet döntő ütközete. A kérdés, amelyről szólt: Mi a szerepe a kegyelemnek az ember megváltásában?
Ismerősnek kellene lennie annak, amit Pál a galatáknak írt ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Ha valaki azért metélkedik körül, hogy meg legyen váltva, akkor a kegyelem módszeréből esik ki és ez merőben más evangélium, mint amit az apostol tanított. Pál nagy haragra gerjedt a galaták felett. Azt írja nekik: De ha még mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amelyet mi hirdettünk, átkozott legyen! (Gal1,8) és újra elismétli a következő versben. Ez egy erős nyelvezet, de nektek ezt tudnotok kéne. Az anathéma szó azt jelenti, hogy a pokolba kellene kerülniük.
Ez azért fontos, mert az emberek üdvössége az evangélium tisztaságától függ. Ez pedig Jézus Krisztus evangéliumáról szól.
Egy heves szóváltás történt ott is, ezen a zsinaton, amíg Péter fel nem állt és sokak nevében ki nem mondta ezt a gyönyörű igét: Ellenben mi abban hiszünk, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők.A pogányok közül származók éppúgy üdvözülnek mint a zsidók! Nem kell nekik körülmetélkedniük. Mindenki hit által kegyelemből üdvözül és azáltal válik Isten népének teljesértékű tagjává.
Péter szavai után csend lett. Aztán Pál és Barnabás elmesélte a csodákat, amelyeket megéltek, mikor a nem-zsidók megtértek és nem váltak zsidóvá. Azt olvassuk, hogy a tömeg tagjai meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodákat tett általuk Isten a pogányok között. Még egyszer rákényszerült a zsinat a döntéshozatalra. Meg kellene állapítani, hogy mit tett a Szent szellem a népek között.
Most Jakab állt fel. Ő volt Jakab az igaz, Jézus féltestvére. Egy rendkívüli ember volt, hatalmas tekintélye volt a jeruzsálemi gyülekezetben. – A hagyományt – mondta – Jeruzsálem falairól levetették és bunkósbottal agyonütötték. Temetésénél sok embernek feltűnt, hogy térdei szaruhártyával voltak befedve, mert olyan sok időt töltöttek el térdelve és imádkozva.
Nem kellene a mi gyülekezetünkben is ilyen térdpróbának alávetni a tagokat? Már most be kell vallanom nektek, hogy ne kelljen megvizsgálnotok a térdemet, ugyanis a térdemen nincs bőrkeményedés.
Mit mondana Jakab, az Úr testvére, amikor felált? A farizeusok pártját fogná, akik a körülmetélkedéssel kapcsolatban nem láttak tisztán? Nem, világos álláspontja van. Ugyanakkor azt egy finom, együttérző módon képviseli, mert azt olvastuk az 5. versben:Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, …Ezek igazi újjászületett hívők voltak, de össze voltak zavarodva. Tudjátok, hogy az igazi hívők gyakran össze vannak zavarodva a tanítás kérdésein? Ezért vagy ma reggel itt. Meghallgatsz, hogy az Isten ismeretében és az Írás ismeretében növekedhess.
Ezek tehát összezavarodott emberek voltak. Jakab felállt és nem azt mondta, hogy: Nézzétek, nincs igazatok. Ha továbbra is terjesztitek a nézeteiteket, akkor nyugtalanságot terjesztetek és egyházfegyelmi eljárás alá kell vonnunk titeket. Ha ahhoz tartjátok magatokat, akkor sajnos ki kell zárnunk titeket a közösségből.
Ezek a zavarodott elmék inkább egy kevés vigasztalásra és kegyes bánásmódra szorultak. Péter szavai, Pál és Barnabás úti beszámolója után hallgattak. – Jakab egy ponton igazat adott nekik. Elsőbbségi helyzet volt az, amit Izrael mint ajándékot kapott és a szövetség elsőbbsége Ábrahámmal, Dáviddal és az új szövetség, amely csak a jövőben jut érvényre. Tehát Jakab Ámószt idézte és felvetette, hogy Izrael elsőbbsége releváns, de nem a mai napon. Izrael a jövőben fog újra helyreállni és a helyreállítás következtében a pogányok közül világszerte megtérnek és ez már most elkezdődött.
Tehát feláll Jakab és azt mondja: Testvéreim, férfiak, hallgassatok meg! Simon elbeszélte… Érdekes, hogy Pétert Simonnak nevezi! Nem Péternek, a sziklának, ahogyan az Úr elnevezte őt. Érdekes.
Tehát azt mondja Jakab: Testvéreim, férfiak, hallgassatok meg! Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott már kezdetben Isten arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen magának. Ez, amit ma tesz Isten. Isten összegyűjt, kiválaszt, ma is embereket a pogányok közül, hogy egy népet szerezzen magának.
Isten célja ma az evangelizáció! Minden más másodlagos. A szociális jólét mindig a lelki jólét után következik. Kenyeret adni, de az embereket a sötétségben hagyni?
Szociális aktivitás, az elnyomottaknak vagy szegényeknek segíteni krisztusi kötelesség. De Isten Igéjét és az ő evangéliumát hirdetni elsőbbséget élvez, mert ezáltal az emberek kapcsolatba kerülnek Istennel és megváltatnak! Nem kellene hagyni magunkat eltéríteni a prioritástól!
Jakab tehát azt mondja: Isten már kezdetben gondoskodott arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen magának. Nem az a célja, hogy minden embert megmentsen, de sokakat, amennyire csak lehetséges.
Emlékszünk az Úr Igéjére a Jn10,16-ból? Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók (azaz zsidó udvar); azokat is vezetnem kell. Az evangélium hirdetése által gyűjti össze a bárányokat, hogy azok hozzá tartozzanak, akiket az Atya neki ajándékozott. Az embereknek tudniuk kell, hogy elveszett bűnösök, akiket meg kell menteni az öröklétre.
Jakab mondja: És ezzel egyeznek a próféták szavai, amint meg van írva … Többesszámot használ, plurált, azt jelenti, hogy az idézet Ámósztól nem csak az egyetlen, más prófétát is idézhetett volna. De Ámószt idézi, mert ez a szakasz passzol a leginkább az érveléséhez. Ami most történik, arról a próféták szavai győznek meg. Most kegyelemről beszél a népek számára, mielőtt még Izrael újra helyreáll.
Muszáj megjegyeznünk, hogy Jakab nem azt mondja, hogy Ámósz próféciája beteljesedett, ő csak arról beszél, ami most játszódik le, amivel a próféta szavai egybecsengenek. Ám9,7-10-ben az áll, hogy Isten Izraelt meg kell fenyítse. Ámósz Izrael számára az ítéletet hirdette. Ugyanakkor azt mondja, hogy nem fogja Isten Izraelt egészen megsemmisíteni, de büntetés jön rájuk.
Jakab, sőt Ámósz is aztán folytatja: Azon a napon fölállítom Dávid összedőlt hajlékát… Volt egy sátor, ami széthullott, és újra felépül majd. – Ez nem lehet a gyülekezet! A gyülekezet akkor alakult és nem volt előtte. Pál a gyülekezetet egy új embernek nevezi az Ef2,15-ben.
Ha tehát azt mondja: És ezzel egyeznek a próféták szavai, amint meg van írva… – azzal azt mondja, hogy nem egyszerűen, amint, ha Ámószt a 7-10. versek kontextusában olvassátok, akkor fogjátok majd tudni, hogy Isten fegyelmezése továbbra is élő és ható, ameddig azokat vigasztaló szavak nem követik a jövőben.
Azon a napon áll Ámósz9,11-ben és nem, ahogyan Jakab idézi: Ezután visszatérek. Ámószban, a héber szövegben, de a Septuagintában is az áll: azon a napon. Meg kellene kérdezni, miért mondja Jakab ezek után azt, hogy ezután?
Megváltoztatja Ámósz mondatát, mellyel új értelmezést ad ennek szakasznak. Ezután…Mi után? Azt gondolom, hogy ő nem a napokra gondolt, amely a gyülekezet ideje, hanem Izrael visszautasításának napjaira. A fegyelmi utánra. Ez hosszabb időszakot takar. Ami az apostol napjait illeti, ekkor Istentől a nép elfordult. A törzsből fakadt gally letört az olajfáról és a vad gallyak, amelyek a pogányok, be lettek oltva, mert Izrael visszautasította az evangéliumot. Tehát ez Izraelről szól, nem a gyülekezet időszakáról.
Mit mondott Pál és Barnabás Antiókhiában? Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk.Jakab azt mondja, hogy az a nap, amelyen elutasítják a Messiást, az ítélet napja. Isten nem veti el a népét teljesen és örökre. Ő hű és tartja a szavát, a szövetségét és az ígéreteit.
Ezt fontos megjegyeznünk. Isten hűsége hatalmas! Soha nem szegi meg ígéreteit! Soha ne feledkezz meg Isten hűségéről! Ezért mondja az apostol a Róm3,3-ban:De mi van akkor, ha némelyek hűtlenné váltak? Vajon az ő hűtlenségük hűtlenné tenné Istent? Szó sincs róla! Sőt azt kell mondanunk: Isten igaz, viszont „minden ember hazug”.
Ezért az ezután egy utalás Izrael visszautasítására, amely máig fennáll, és amelyet a végérvényes helyreállítás követ.
Ez egyszerűen elképesztő, hogy gyakran az írásmagyarázók – hívő emberek, tanítók – „Dávid sátra” kifejezés alatt a gyülekezetet értik! Azért elképesztő, mert a név „Dávid” cirka 59 alkalommal fordul elő az Újszövetségben és mindig csak Dávidra, Isai fiára vonatkozik. Ha tehát Dávid összedőlt hajlékáról olvasunk, akkor az Isten Dáviddal kötött szövetségét jelenti, ahol Isten Dávidnak azt az ígéretet adta, hogy egy utódja követi majd a trónon, aki Isten királyságának trónján fog ülni a földön.
Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom azt(itt követi a válasz), hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a népek, amelyeket tulajdonomnak neveztem. „Mindazok a népek” magyarázata lehetne annak az általános kifejezésnek, hogy „az emberek maradéka az Urat keresi”.
Jakab azt mondja a 14. versben: Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott már kezdetben Isten arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen magának. Nem minden pogánynak, de ugyanakkor azt mondja a 17. versben: hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a népek, amelyeket tulajdonomnak neveztem. Így szól az Úr, aki ezeket öröktől fogva ismertté tette.
Jakab arra utal, amiről Pál a Róm11,11-12-ben és a 24-27-ben beszél. Ha mi felfogjuk ezt, akkor jobban megértjük azt is, amiről Jakab beszél.
Elolvashatom veletek együtt a Róm11,11-15-t? Kérdem tehát: Azért botlottak meg, hogy elbukjanak? Szó sincs róla! Viszont az ő bukásuk által jutott el az üdvösség a népekhez, hogy Isten féltékennyé tegye Izráelt. Ha pedig az ő bukásuk a világ gazdagságává lett, veszteségük pedig a népek gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek. Ez a népek üdvösségéről szól! A 11,15-16-ban beszél a népek teljességéről. Hiszen, ha elvettetésük a világ megbékélését szolgálta, mi mást jelentene befogadtatásuk, mint életet a halálból?
Látjuk, hogy Izrael teljességéről szól. Aztán a 13. versben: Ezt pedig nektek mondom, a népeknek: amennyiben tehát én a népek apostola vagyok, az válik szolgálatom dicsőségére, ha valamiképpen féltékennyé tehetem véreimet, és így megmenthetek közülük némelyeket. Tudja, hogy ez az üdvösség napja Izrael maradékának.
Aztán azt mondja a Róm11,25-ben: Nem szeretném, testvéreim, ha önmagatokat bölcseknek tartva nem vennétek tudomásul azt a titkot, hogy a megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a népek teljes számban be nem jutnak, és így üdvözülni fog az egész Izráel, amint meg van írva: „Eljön Sionból a Megváltó, eltávolítja a hitetlenséget Jákób házából, és én ezt a szövetségemet adom nekik, amikor eltörlöm bűneiket.
Pál és Jakab teljes harmóniában vannak! Most van a népek ideje. Egyes zsidók megtalálják az utat, a maradék. De Izrael teljessége nincs elveszve, övék a csodás jövő. Nem csak hogy újra helyreáll, hanem ők az egész föld áldásává lesznek!
Ennél a pontnál Jakab valami nagyon fontosat tanít. Vannak időszakok, amikor bizonyos dolgokat el kell kerülni, hogy másoknál ne váltson ki megütközést. Jakab ma azt mondja, hogy a pogányok mint pogányok üdvözülnek. Nem kerülnek a mózesi törvény alá. Ez pedig nem jelenti azt, hogy nekem szabad morális irányelveim lehetnek, amelyek ellentmondanak Isten törvényének!
Másfelől vannak emberek, akik nem értik, mit jelent a Krisztusban elnyert szabadság. Különböző gyülekezetben, egyházakban vannak tabuk, melyek teljesen kulturálisak.
Szabadna azt mondanunk, vagy tennünk, amit mi helyesnek tartunk, anélkül, hogy figyelembe vennénk a következményeket? Ha mi valakit valamivel megsértünk, akkor azt nem szabad mondani, hogy nem érdekel minket. Ez nem biblikus út. Tudnunk kell, hogy vannak gyenge és erős keresztyének. Pál egy erős keresztyén volt, tudta, hogy mit jelent a szabadság. Egyidejűleg tudta, hogy az ő szabadsága nem lehet megütközés köve a gyenge testvérek számára. Tekintettel kell lenni más emberek lelkiismeretére. Ha én a saját szabadságom által másokat félrevezetek, vagy rávezetek arra, hogy ezt vagy azt tegyék, amit ők hamisnak ítélnek meg és kényszer alá kerülnek, akkor én bűnbe viszem őket, mert meg van írva, hogy ami nem hitből fakad, az bűn. – Pál példájára kellene gondolnunk, arra, amit a bálványáldozati húsról mond az 1Kor8-ban és 10-ben.
Miután Jakab azt mondta, hogy nem vagyunk a törvény alatt, hogy nem kell körülmetélkedni és nem a körülmetélés üdvözít, mégis a pogányok, akik a gyülekezetekhez tartoztak, néhány dolgot tudniuk kellett volna. Akkor azt mondta Jakab: Ezért én úgy gondolom: ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek Istenhez, hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól (ez botrány lenne egy zsidónak, megtanulták ezt a babiloni fogságban) a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől. (ami nem kóser). Aztán elmagyarázta, miért: Mert Mózesnek ősidőktől fogva minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák. Azaz, ha ti látjátok, hogy ők valamit a törvény ellenében tesznek, akkor ők tőletek elzárkóznak.
A levelet elküldték és ez az egyháztörténet nagy fordulópontja volt!
Pál, Barnabás, Jakab és Péter az evangélium tisztaságáért álltak ki és kijelentették, hogy nincs olyan szertartás, amely az üdvösségért szükséges! Ez a kijelentés óriási hatást gyakorolt Krisztus gyülekezetére.
Mindig adódtak olyan emberek, akik az igazságért kiálltak. Nekünk már nincs problémánk a körülmetélkedéssel. De gyakran vannak olyan emberek, akik szerint a keresztség szükséges az üdvösséghez. A keresztség egy emberi tett. Kegyelemből van üdvösségünk, hit által és ez nem tőlünk van, Isten ajándéka ez.
Ha te ezt az örömhírt hallod és életedet még nem adtad át Megváltódnak, Jézus Krisztusnak, aki a bűneidért meghalt, jöjj még ma Hozzá! Holnap lehet, hogy már túl késő lesz.
Ámen.