Pál a második missziós útján jár. Többször próbált Ázsiába eljutni, Bitíniába menni, de az Úr ezt megakadályozta. Pál és missziós munkatársai Tróászba kerülnek, és itt látja meg Pál álmában a macedóniai férfit, aki Európába hívja őket.
Így aztán nem haboznak sokat, hanem Macedóniába hajóznak, mivel a meghívást a Szentszellem útmutatásának veszik. ApCsel 16,11-15: 11Elhajóztunk tehát Tróászból; egyenesen Szamotrakéba mentünk(ez egy sziget az Égei-tengeren), másnap Neapoliszba(ez Filippi kikötője volt, kb. 15 km-re a várostól), 12onnan pedig Filippibe, amely Makedónia vidékének első városa, római település volt. Néhány napot ebben a városban töltöttünk. 13Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé(ez minden bizonnyal a Gangitis volt), ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és szóltunk az egybegyűlt asszonyokhoz. 14Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatirából való bíborárus, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond. 15Amikor pedig háza népével együtt megkeresztelkedett, azt kérte: Ha úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, és szálljatok meg a házamban! És kérlelt bennünket.
A Biblia tele van figyelemreméltó női alakokkal, Évától kezdve, aki a nő prototípusa, azután Lót felesége, aki sóbálvánnyá vált, mert az anyagi dolgokhoz ragaszkodva visszanézett a hátrahagyott életére. Az Úr azt mondta: 2Emlékezzetek Lót feleségére! (Lk 17,32).
Azután ott van Ruth, a moábita asszony, aki azt bizonyítja, hogy egy nő tud döntéseket hozni. Mert ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg én is. Néped az én népem, és Istened az én Istenem.
Olvasunk Debóráról, az első női bíráról, az akkori Golda Meirről. … mígnem fölkeltem én, Debóra, fölkeltem én, Izráel anyjaként.(Bír 5,7)
Megjelent az ördögi Delila is, aki Sámson bukását okozta.
A sor Abigaillal folytatódik, aki szép és okos volt, így bizonyítva, hogy a kettő együtt is járhat. Az asszony okos és szép, a férfi azonban durva és rossz természetű volt. (1Sám 25,3).
Ezután még ejtsünk szót Erzsébetről, Keresztelő János édesanyjáról, és természetesen Máriáról (Miriam), a mi Urunk Jézus anyjáról.
A mostani történetben szereplő asszony egy modern nő előképe, aki karriert csinált kereskedőként. Ő volt az első európai személy is, aki hitre jutott, és akit bemerítettek.
Ahogyan végigvesszük az ApCselt, bizonyára feltűnt némelyeknek, hogy akik az ApCsel 2-ben befogadták az igét, azok Krisztus testének tagjai lettek. – Majd azt olvassuk az ApCsel 13-ban, hogy akik az örök életre választattak, mindnyájan hívőkké lettek (ApCsel 13,48). Most pedig egy óriási kijelentés jön: … akinek az Úr megnyitotta a szívét.
Lukács feljegyzéseiben megfigyelhető egyfajta fejlődés, előrehaladás, amikor emberek „megtéréséről“ ír. Az emberek meghallják az igét, elrendelődnek az örök életre, és megtudjuk, hogy a hit a kiválasztottság terméke, nem pedig a hitből következik az elredelés, kiválasztás. Amikor Isten el akarja érni a célját, akkor megnyitja az ember szívét.
Látom magam előtt Pált és csapatát, amint a tenger partján ülnek Tróászban és azon gondolkodnak, mit csináltak az elmúlt hetekben és hónapokban. Felidézték az úticéljaikat, terveiket, amelyek mind kútba estek. Aztán pedig az álombeli macedóniai férfit, aki segítséget kért.
11Elhajóztunk tehát Tróászból; egyenesen Szamotrakéba mentünk, másnap Neapoliszba, 12onnan pedig Filippibe, amely Makedónia vidékének első városa, római település volt.
Ha figyelmesen olvassuk a szöveget, akkor látjuk, hogy a Tróászból Filippibe tartó út 3 napot vett igénybe. Úgy tűnik, hátszelük volt. – Ha elolvassuk az ApCsel 20-at, akkor Pál utazása az ellenkező irányban már 5 napig tartott. – A természet besegített, hogy Isten kegyelme célt érjen. Istennek terve volt Filippiben!
Filippi városa sok mindenről volt ismert. Először is, római kolónia volt. Egy kicsi Róma, messze Rómától. A városlakók büszkék voltak arra, hogy nemcsak macedón, hanem római polgárok is voltak. – Filippinél zajlott a híres csata, amelyben Octavianus Kr. e. 42-ben Brutus és Cassius seregeivel ütközött meg. Octavianus volt a császár, és Filippi volt az a város, ahol a római hadsereg sok magas rangú tisztje telepedett le a nyugalmazásuk után.
A filippiek büszke római polgárok voltak, olyan büszkék, hogy Pál apostolnak később, amikor levelet írt nekik, emlékeztetnie kellett őket arra (3,20):Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül. A mennyei polgárjogunk tehát értékesebb, mint a római.
Nem tudom, hogyan nézhetett ki a kis csapat, amikor megérkeztek Filippibe. Nem olyan kényelmetlenségeket szenvedtek út közben, mint mi a mai utazásaink során. Nem tudták feladni a poggyászaikat, amikor hajóra szálltak. Talán nem is volt sok pénzük. Minden bizonnyal nagyra értékeltek volna egy forró fürdőt.
Nem is ismertek senkit sem Filippiben Evódián és Szüntükhén kívül. Ezt a két nevet a Filippi levélben találjuk. A nyugalmazott tábornokok nevét sem ismerjük. Isten másképp cselekszik, mint az emberek. Isten legtöbbször az egészen kicsi, jelentéktelen dolgokból alkot nagyot. Gondoljunk csak a mi Urunk Jézus életére. Egy ácsműhelyben nőtt fel Názáretben, Betlehemben született, az emberek számára nem volt jelentősszemélyiség.
Itt is látunk egy kis, jelentéktelen embercsoportot. Isten szeme előtt azonban valami nagy dolog keletkezett. Nem minden fanfárral és dobbal kihirdetett nagy dolog valóban nagy. A dob üres, a fanfár pedig csak azért ad hangot, mert a levegő rezeg benne.
Most pedig a következő lépéshez jutunk: 13Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és szóltunk az egybegyűlt asszonyokhoz. Érdekes, hogy az apostol látomásában egy férfi szerepelt, aki Macedóniából a segítségüket kérte.
Pál ekkor talán ezt gondolhatta: „Ha Isten ennyire elkészítette az utamat, akkor az emberek már biztosan várni fognak rám, hogy hallhassák az evangéliumot.“Pál megérkezik a városba, és mint mindig, először a zsinagógába akar mennni. De itt úgy tűnik, nem volt zsinagóga. Ahhoz, hogy egy városban zsinagóga épülhessen, legalább 10 zsidó férfinak kell lennie, hogy istentiszteletet tarthassanak. Filippiben ezek szerint nem volt 10 zsidó férfi, viszont a folyóparton minden valószínűség szerint volt egy hely, ahol nők gyűltek össze.
Pál tehát elmegy egy imaórára, és csak nőket, vagy főleg nőket talál ott. A mi imaóráinkat vagy női óráinkat mi jellemzi? A férfiaknak fontosabb dolguk is van, 65 éves korukig arra van gondjuk, hogy jól menjen az üzlet vagy működjön a család. Így van?
Itt voltak egybegyűlve az asszonyok, köztük Lídia, Evódia és Szüntükhé. Ezt abból tudjuk, hogy néhány héttel később Pál apostol levelet ír a filippieknek, amelyben ez áll: 3Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, …. mert közösséget vállaltatok velem az evangélium hirdetésében az első naptól fogva mind a mai napig.(1,3) Ez a három asszony volt az első néhány európai megtérő! Az üres sírt is az asszonyok látták meg elsőként!
A következő fontos lépést a 14. és 15. versben találjuk: Az üzenetet, amit Pál hirdetett. Az embereknek az evangéliumra van szükségük, nem jótanácsokra. Nincs szükségük pszichológiára, mégha keresztény értékrendű is. Az evangélium magában foglalja az üdvösséget és a megszentelést. Ez az, amire az embereknek szükségük van.
Miért keresik az emberek az életük értelmét máshol? Mert nem nyílnak meg az evangélium számára, nem hallják és nem olvassák! A Biblia 66 könyve színtiszta teológia. Teológia az, amit a Biblia tanít. Minden vers egy-egy indítvány, egy javaslat, amelynek személyessé kell válnia az életünkben.
A „Peanuts“ képregény szerzője, Schulz valószínűleg hívő ember volt. Az egyik epizódban Linus emegy Lucy-hez. Lucy komoly arccal koncentrálva ugókötelezik. Tudomást sem vesz Linusról. Linus így szól hozzá: „Fogadjunk, hogy ezt nem tudtad: A Bibliában 3.566.480 betű és 773.893 szó van.“ Lucy tovább ugrókötelezik, oda se figyel. Linus végül ezt mondja: „Úgy látszik, téged nem érdekel a teológia.“
Sok ember is így gondolkodik a Bibliáról. De amit Pál prédikált, az nem ilyen teológia volt.
Emil Brunnertől, a múlt századi zürichi teológustól származik az alábbi mondás: „A teológia megvéd az ételmérgezéstől“. Az igazi teológia a helyes gondolkodás a Biblia igazságairól.
Mit tudunk Lídiáról? Thiathirai származású volt. És hol van Thiatira? Ázsiában. Itt van tehát egy asszony, aki thiathirai, ahová Pál eredetileg menni szeretett volna, de a Szentszellem nem engedte. Most itt van Filippiben, de Thiatirából származik. Mit mondhatott volna Pálnak Isten, amikor el akarta magyarázni, miért nem kell Ázsiába utaznia: „Nézd, Pál, van a tervemben egy ázsiai asszony, aki Filippiben él, és azt akarom, hogy megtérjen. Már munkálkodom a szívében.“
Lídia gazdag asszony volt, volt egy háza és sok szolgája. Sikeres üzletasszony volt. Bíborral kereskedett, ami az akkori idők egyik legértékesebb festékanyaga volt.Lídia akár milliomos is lehetett, de a szellemi dolgok is érdekelték. A kettő nem zárja ki egymást.
Lídia megtérésében és hitbeli megtapasztalásában hét szintet tudunk felfedezni. Most csak fel szeretném sorolni ezeket, egy-egy szóval megmagyarázva. Először a 14. versben az áll, hogy imádta Istent. – Ez Isten általános kegyelmének a munkája. Mi az általános kegyelem? A természet áldása, ahogyan az ApCsel 14,17-ben olvashatjuk: Isten 17 bár nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket, bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a Szentszellem visszaszorítja a bűnt, ezért van jogrendszerünk, polgári kormányunk és működő gazdaságunk.
A Szentszellemnek van egy átfogó hatása az emberi gondolkodásra, amely vágyik a megváltásra. Ez kegyelem, amelyet azonban el is lehet hárítani magunkról, és azok az emberek, akik nem Jézushoz fordulnak, meg is teszik. Az általános kegyelemnek ellene lehet állni, de a hatékony kegyelemnek nem.
Lídiáról nem tudjuk, hogy zsidó volt, vagy egy zsidó hitre áttért pogány. De egyistenhívő volt, és Isten Szelleme már Pál érkezése előtt munkálkodott a szívében. De még nem volt üdvössége. Lehetséges ez? Igen, lehet úgy imádni egy istent, hogy nem ismerjük őt magát.
A második dolog, amit olvasunk: akinek az Úr megnyitotta a szívét …figyeljen arra, amit Pál mond. Mit mondott Pál? Ha visszalapozunk a 13. fejezethez, akkor tudhatjuk, hogy mit mondott. Az Ószövetség alapján elmagyarázta az üdvösség útját, beszélt a mi Urunk Jézus Krisztusról, és döntésre szólította fel őket. Az Ószövetség az Újszövetség alapja. Pál apostol Krisztus evangéliumát hirdette. Vegyétek tehát tudomásul, testvéreim, férfiak, hogy őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát, 39és mindabból, amiből Mózes törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz(ApCsel 13,38-39).
A harmadik lépés az volt, hogy figyelt. Hallgatott arra az általános felhívásra, amely minden emberre vonatkozik, hogy jöjjön Jézushoz. Az igehirdetésben, a rádióban elhangzó, vagy a plakátokon olvasható üzenetek az általános kegyelemhez tartoznak, az egyetemes elhívás eszközei. Ha valaki elutasítja ezt a hívást, annak nincs mentsége. Nem mondhatja, hogy „nem voltam a kiválasztottak között“.
A 14. versben egy speciális elhívásról olvasunk, egy olyan elhívásról, melynek nem lehet ellenállni: amely megnyitja a szívet. …akinek az Úr megnyitotta a szívét. Ki nyitotta meg a szívét? Nem ő maga, Lídia. Amikor Lukács elkezdte megírni második könyvét, megemlítette, hogy arról ír, amit Jézus tett és tanított, és amit még mindig tesz, miután felment a mennybe: Jézusmind a mai napig nyitogatja a szíveket.
Sok keresztény azt gondolja, hogy ha az emberek megérzik a szeretetet, akkor már meghallgatásra talált az üzenet. A szeretet közvetíti az üzenetet és megnyitja a fület. Hát nem hangzik ez jól? Nem igaz? Ez jó filozófia, jó pszichológia, de rossz teológia.
Miért rossz teológia ez? Kiben volt annál több szeretet, mint az Úr Jézusban? És elfogadták a tanítását? Az emberek felszögezték őt a keresztre – Vagy nézzük Pál apostolt, akinek az odaadása és az emberek iránti szeretete példaértékű volt. Őt kiűzték a városból és Lisztrában megkövezték.
Nekem nincs kifogásom a szeretet ellen. Az igét szeretetben kell továbbadni, de nem az én szeretetem az, ami megnyitja a szíveket. A szívet az ige és a Szentszellem nyitja meg.
A valóságban az a helyzet, hogy a gyermeki szív nyitott az igére, a fiatal felnőttek már kevésbé, a középkorúak már egyre kevéssé nyitottak, míg végül az ember megöregszik, és a szíve olyan kemény, mint a kő. – A statisztika általánosságban ezt mutatja.
Viszont látunk számtalan kivételt is ez alól. Ez annak a bizonyítéka, hogy nem egyedül Isten igéje nyitja meg a szíveket. Lehet, hogy valaki éveken keresztül hallja az igét, és nem reagál rá. Aztán egyszer csak egy élmény vagy egy beszélgetés hatására megtörténik a nagy fordulat, mint például az idős Nikodémus esetében, és megtér az illető.
Mit tanulhatunk ebből? Azt, hogy szükség van Isten igéjére, de nem csak erre. A Biblia nem más, mint papír és nyomdafesték. El lehet olvasni, de a Szentszellem az, aki életet lehel a betűkbe és megváltoztatja a szíveket.
Ha azt mondanám nektek, hogy az udvaron álló fát puszta kézzel kitépem a földből, akkor kinevetnétek, és azt mondanátok, hogy hiányzik egy kerekem. Ha viszont megtenném, azt mondanátok: Csoda történt. – Így van az, amikor valaki megtér és az Úr megnyitja a szívét.
Itt van tehát Lídia, aki hallgatja, ahogy Pál elkezdi elmagyarázni az Ószövetséget, kezdve a Gen 3,15-beli ősevangéliummal. Aztán eljut Keresztelő Jánosig, aki azt mondja: Íme, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit.“Nem tudjuk, mi játszódott le Lídia szívében. Talán lázadt, esetleg félt, vagy kételkedett. Hallott egy emberről, aki egész Jeruzsálemet a feje tetjére állította. Hallgatta, hogy mit tanított Jézus, milyen csodákat tett, és hogy őt végül a rómaiak segítségével keresztre feszítették. „Talán igaza van ennek a Pálnak“ – és mint a villámcsapás: Erre a Megváltóra van nekem is szükségem! Ő az én Uram és Istenem.
…akinek az Úr megnyitotta a szívét. Lídia szíve jó talaj volt, olyan, mint amilyenről az Úr Jézus a példázatban beszélt. Mit tesz az, aki felismeri, hogy Jézus az ő Megváltója? Sír és imádkozik? Lehetséges, de nézzük meg, mit tett Lídia.
Odament Pál apostolhoz, hiszen akkor még nem volt gyülekezet, sem vének, és azt mondta: „Megértettem, hogy Jézus az én Megváltóm, és szeretnék nyilvánosan vallást tenni arról, hogy mit végzett el a szívemben, és szeretnék bemerítkezni.“ Ez az első lépés, ha valaki megtér. Ebben öröme telik Istennek. Ez a hit nyiilvános megvallása. A bemerítkezés nem üdvözít, de a hitnek egy bizonyítéka.
Mi történik ezután?15Amikor pedig háza népével együtt bemerítkezett, azt kérte: Ha úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, és szálljatok meg a házamban! És kérlelt bennünket.Lídia jócselekedetei nem értek véget a vízben. Az Isten iránti szeretet nem maradt egyedül! Ha szeretjük Istent, akkor szeretjük Isten gyermekeit is, ez együtt jár a valódi hittel. Szeretem Istent, mert megnyitotta a szívemet, és szeretek mindenkit, aki szintén újjászületett, és Isten családjának a tagja.
Lídia története szemléltet valamit. Lehet valaki nagyon közel az Úrhoz, és nagyon távol is. Lehet, hogy valaki vallásos, imádkozik, lehet, hogy sok vallásos tevékenységben vesz részt, még sincs újjászületve.
Lídiának új életre volt szüksége. Ez az, amire neked és nekem is szükségem van. Istennek operációt kell elvégeznie a nyitott szívedben. – Ha nem vagy benne biztos, hogy kiválasztott vagy, akkor most rögtön tisztázd ezt a kérdést. Gyere Jézushoz, bízz benne, bízd rá az életedet, és akkor elmondhatod: Kiválasztott vagyok.
Ámen.