Az 58. fejezet bizonyára Jakab apostol kedvenc fejezete volt. Ő a gyakorlati apostol, a realitás apostola. A kommentárok erről tanúskodnak. Az egyik kommentárban ez áll: “a hit, amely viselkedik”. Az evangéliumnak két oldala van: az egyik a “hit oldala”, a másik pedig a “viselkedés, magatartás oldala”. Annak, amit hiszünk, kifejezésre kell jutnia a magatartásunkban, viselkedésünkben. Az Ézsaiás 58 témája: “Tanítás és kötelesség”. Ez az igeszakasz óva int minket a tanítás és a kötelesség közti helytelen viszonytól. Az egyik tévedés annak hangsúlyozása, hogy az embernek kötelességei vannak, de a tanítás nem fontos. Manapság sokan azt hangoztatják, hogy csak a gyakorlati életünk a fontos, a tanítás nem. Ezért nem jár el az ember hét közben bibliaórára, szövegértelmezésre, mert a Biblia megértése nem olyan fontos, mint a gyakorlati életünk, az engedelmességünk, és a világ felé való bizonyságtételünk. Az, amit hiszünk, nem számít.
Bizonyára nem kell megismételnem és hangsúlyoznom, hogy a tanítás rendkívül fontos! Senki sem lehet Istennek tetsző az életével, ha nem ismeri Isten igéjét. Csak akkor tudjuk meg, mi az, ami Istennek tetszik, vagyis akkor tudunk majd Istennek tetsző életet élni, ha tanulmányozzuk az Igét, Isten akaratának kinyilatkoztatását. Ha meg kellene határoznom a tanítás és a kötelesség sorrendjét, akkor a tanítást tenném az első helyre. Pál így ír az ifjú Timóteusnak: A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; … A tanítás doktrína. Az ApCsel 2,42-ben is ezt olvassuk: Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Itt is figyelni kell a helyes sorrendre! Nem lehetünk Isten tetszésére, ha nem tudjuk, mit tanít nekünk Isten! Gyakorlatilag az Újszövetség minden levelében elválasztják a tanítást és a gyakorlatot, de mindig a tanítás jár a gyakorlat előtt. Például az Efezusi levél első 3 fejezetében csak a tanításról van szó. A gyakorlatot a 4.-6. fejezetben találjuk. A tanítást sohasem lehet eléggé hangsúlyozni.
Másrészt viszont olymértékben túl lehet hangsúlyozni a tanítást, hogy elfelejtjük, hogy felelősségünk és kötelességünk megélni a tanítást. A tanításnak láthatóvá kell válnia életünkben. Az evangéliumi keresztények körében a legnagyobb mulasztásos vétség az, hogy bár ismerik a tanítást, de ez nem látszik meg az életükön. Jakab volt az az apostol, aki azt írta, hogy a hit halott cselekedetek nélkül. Jakab apostol biztosan örömét lelte az Ézsaiás 58-ban. John Bunyan is azt mondta: A vallás lelke a gyakorlati rész. John Wesley így vélekedett: A problémák problémája a keresztény hitnek a gyakorlatba való átültetése. Hát nem ez az egyik problémánk? Az első probléma az, hogy nincs meg az étvágy az igetanulmányozáshoz. Nem hiányzik, közömbösek vagyunk iránta. Túl jó dolgunk van, sok minden eltereli a figyelmünket, fogva tartanak bennünket másodlagos feladataink, és nem ismerjük fel az igetanulmányozás elsőrendű fontosságát. A másik probléma az – és ez sok evangéliumi gyülekezetben így van –, hogy a tanítás, amit tudunk, nem válik hússá az életben.
Nézzük meg az Ézs 58-at. A próféta a 40.-66. fejezeteket a babiloni fogság háttere előtt írja. A Szent Szellem által vezetve koránál 150 évvel előrébb járva ír. Bátorságot önt a foglyokba, és a Messiás eljöveteléről is prófétál. Ez egy gyakorlati fejezet, és a végét kivéve nem tartalmaz jövendölést. Azokhoz a foglyokhoz intézi szavait, akik engedetlenségük miatt vannak a fogságban. Rendelkeztek Isten minden ígéretével, ám elbuktak, és Istennek fogságba kellett küldenie őket. A prófétát így szólítja fel Isten:
58,1 Kiálts, ne sajnáld a torkod! Harsogjon hangod, mint a kürt! Mondd meg népemnek, hogy mi a bűne, Jákób házának, hogy mi a vétke! Jó adag irónia rejlik a „Jákob háza” kifejezésben. Jákob csaló volt. Amikor az Ószövetség a „Jákob háza” kifejezést használja Izraelre, akkor Isten a legtöbb esetben azt akarja mondani Izrael népének, hogy bűnös.
A „kiálts tele torokból…” kifejezésnek a keleti ember számára más jelentése van, mint számunkra, európaiak számára.Ha figyelmesen hallgatunk embereket, akik héberül vagy arabul beszélnek, észrevesszük azt a sok gégehangot, amit mi szinte nem is tudunk előcsalni a torkunkból. A keleti ember torokból beszél, nem úgy, mint mi, kivéve néhány dialektust vagy a skótokat, akiknek a nyelvében sok a gégehang. – Amikor Isten azt mondja a prófétának: „kiálts tele torokból”, akkor neki különleges nyelven kell beszélni. A keleti ember a felháborodását, felindulását egészen speciális módon tudja kifejezni. Mi felemeljük a hangunkat, ha valakinek „meg akarjuk mondani a véleményünket”. Viszont ha egy arab dühös, akkor egészen másképp beszél. Így már érthetjük, miért mondja Isten: „kiáltsd tele torokból!”… Harsogjon hangod, mint a kürt! Mondd meg népemnek, hogy mi a bűne. Vannak bűnök, amelyekről lehet vitatkozni. Egy testvért vagy testvérnőt félre lehet hívni, vagy egy bűn miatt hozzám lehet fordulni. Tudunk egymásnak segíteni megértéssel, ésszel és érvekkel. – De ha képmutatásról van szó, akkor nem segítenek az érvek. Kálvin az Ézs 58-ról szóló kommentárjában ezt írja: Ha képmutatással van dolgunk, akkor ott csak a dörgedelmes szavak használnak. Itt Isten a képmutatásuk okán beszél Izrael gyermekeihez. Isten itt nem jöhet érvekkel, a képmutató embert meg kell ragadni és fel kell rázni. Legalábbis szimbolikusan. Istennek a prófétához intézett parancsa így szól: Kiálts, ne sajnáld a torkod! Mondd meg népemnek, mi a bűne,Jákób házának, hogy mi a vétke!
Miért kiáltson? 2 Ők minden nap keresnek engem, szeretnék megismerni utaimat, mint egy olyan nép, amelynek tettei igazak, és nem hagyja el Istene törvényét; igaz döntéseket kérnek tőlem, szeretnének Istenhez közel lenni. Az ember azt gondolná, hogy egy nép, amely Istenhez közeledik, csak nem jut ítéletre Isten előtt! Ám ez mind csak képmutatás. Formális istentiszteletet színlelnek és azt a látszatot keltik, hogy érdeklik őket Isten tervei és céljai. A képmutatókat ki kell ráncigálni rejtekhelyükről, ha ezt a bűnt követik el, különben a tanításnak semmi hatása sincs rájuk. Ezért kell őket megragadni és felrázni. Ezt teszi itt a próféta.
Itt van a nemzet, amely engedetlensége és a bűnei miatt fogságba került. Mit kellene tenni egy ilyen népnek a fogságban? Térden állva Istenhez kiáltani és beismerni a vétkeiket. Zsákba kellene öltözniük és hamut szórni magukra. Böjtölniük kellene és arra kérni Istent, hogy szabadítsa fel őket az ítélet alól, amelybe vétkeik miatt kerültek. De ők csak az istentiszteleteiket vezették be újra. Isten orcáját keresik, de csupán képmutatásból. Szombaton összegyűlnek, megtartják az ünnepnapokat és Jom Kippur-kor böjtölnek, az egyetlen napon, amikor a törvény alapján böjtölni kellett. A fogság ideje alatt a nép számára egy csomó előírást vezettek be. Mindent forma szerint cselekszenek, olyan előírásokat tartanak be, amelyeket Isten egyáltalán nem követel meg, és ezt a mai napig megőrizték. A zsidó ortodoxia azáltal képmutatás, hogy úgy gondolják, elnyerhetik Isten tetszését, ha betartják ezeket a szabályokat, de a szívük távol van Istentől.
Van ennek számunkra gyakorlati jelentősége? Az igehirdetésről a gyülekezet egy része hiányzik, mert más dolguk van, némelyek, akik ott vannak, álmosak, vagy bámulnak ki az ablakon. Vagy pedig az üzenet csak a szomszédra vonatkozik, aztán az ember hazamegy, és minden marad a régiben.
Szomorú, ha egyfajta vallásos gyakorlat csapdájába esünk. Elmegyünk a gyülekezetbe, a gyerekeinket vasárnapi iskolába küldjük, beteget látogatunk, vagy felhívjuk őket. Vallásosak vagyunk, de vajon a szívünk a helyén, az Úrnál van-e? Mikor tanulmányoztuk a Bibliát és mikor imádkoztunk? Ez nem egy személyes kérdés?
Az emberek képmutatóak és ezt be is ismerik? Nem. Ézs 58,3: Miért böjtölünk – mondják -, ha te nem látod meg, miért gyötörjük magunkat, ha nem akarsz tudni róla? Hát hiába tartjuk be az összes vallásos előírást? – kérdezik. Nem elég ez Istennek? Olyan sok egyházi tevékenységben veszünk részt, Isten meg elégedetlen ezzel. Milyen Isten az ilyen? Istenhez járulnak panasszal. – Ekkor Isten azt mondja a 3/b-ben: De hiszen ti a böjti napokon is megtaláljátok kedvteléseteket, mert robotosaitokat hajszoljátok. A böjt napján üzleteltek és a dolgaitok után jártok. Az ember lehet nagyon aktívan vallásos, és egyidejűleg a szíve nagyon távol van. Mire volt jó a böjtölés? Miért böjtölnek emberek? Azért, hogy legyen időnk Istennel foglalkozni. Amikor egy fontos döntés előtt állunk, böjtöléssel kellene Isten arcát és akaratát keresnünk. Erre való a böjtölés. A böjt az újszövetségi időkben is szokásban volt. A 2Kor 6,5 azt mondja, hogy Pál böjtölt, nem is egyszer. A tapasztalatairól ír: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, verésekben, bebörtönzésben, fáradozásban, virrasztásban, böjtölésben. Legitim dolog, hogy egy keresztény, ha Isten akaratát kutatja, egy időre elvonul, és távol a munkától és a családjától térden állva kéri Istent, hogy beszéljen hozzá. – Csak az a szomorú, ha valaki böjtöl ugyan, de nem szán időt Istenre, és azt gondolja, hogy a böjtöléssel megnyerheti Isten tetszését. Erről mondja itt Isten: De hiszen ti a böjti napokon is megtaláljátok kedvteléseteket, mert robotosaitokat hajszoljátok. 4 Hiszen pörölve és veszekedve böjtöltök, sőt bűnösen, ököllel verekedve. Böjtölés közben érzékenyebb az ember. Nem eszik, és így hamarabb felingerelhető. Így a képmutató, a képmutatásán felül még kellemetlenné és terhessé is válik a környezete számára.
Nem úgy böjtöltök, ahogyan ma illenék, nem úgy, hogy meghalljam hangotokat a magasságban.
Ezután az Ézs 58,5 a helyes böjtről beszél: Ilyen az a böjt, amely nekem tetszik? Ilyen az a nap, melyen az ember a lelkét gyötri? Ha lehajtja fejét, mint a káka, zsákba öltözik, és hamut szór maga alá, azt nevezed böjtnek, és az ÚR kedves napjának? Nem, mondja Isten. Valaki azt mondta: „Az evésről való lemondás testi böjtölés. A bűnről való lemondás szellemi böjtölés.” Az egyik a fizikai, a másik pedig a lelki önmegtartóztatás.
Melyik böjt tetszik Istennek? 6 Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! 7 Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! Az Istennek tetsző böjt a jó cselekedetekben mutatkozik meg. Ez meglep téged? Megdöbbentő, hogy keresztényként az a felelősséged, hogy teljes erőbedobással fáradozz más keresztények érdekében? Arról van szó, hogy felelősséggel tartozunk egymás iránt Krisztus testében. Felelősséged nem csak a családodra korlátozódik, hanem Isten családjára is kiterjed. Így kell érteni Krisztus testét! Ha valaki eljön a gyülekezetbe, kereszténnyé lesz, de szükséget szenved, mi a teendő? Mondjuk talán azt, „sajnáljuk, ez szörnyű, majd imádkozunk érted”? Amit a gyermekeidért, szüleidért, családodért megtennél, nem kellene-e megtenned Isten családjáért is, amelyhez tartozol? Bizonyára ismeritek az igehelyet a Mt 12,46-tól: Még beszélt a sokasághoz, amikor íme, anyja és testvérei megálltak odakint, mert beszélni akartak vele. 47 Valaki szólt neki: „Íme, anyád és testvéreid odakint állnak, és beszélni akarnak veled.” 48 Ő azonban így felelt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” 49 Erre kinyújtotta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Íme, az én anyám és az én testvéreim! 50 Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.” Az Úr a tanítványaival való kapcsolatát fontosabbnak tekintette, mint a vér szerinti családjához való viszonyát. Nem egy nekünk szóló ige ez? A Krisztus testéhez való belső kötődés erősebb, mint a családi kötődés. Ez megbotránkoztató? Ez az, amit az Ige tanít nekünk. Ez megráz téged? Meg is kell hogy rázzon bennünket. Alig van köztünk olyan, aki ne esett volna már a képmutatás bűnébe. Az Úr azt mondta (Jn 13,34): Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Ez a parancsolat nincs benne az Ószövetségben, de ezen az igehelyen adta nekünk Isten.
Az Úr nem hirdetett szociális evangéliumot. Nem mondta, hogy küzdjetek a szegénység ellen, vagy legyen a városotok számára szociális programotok. Nem azt mondta, hogy a gyülekezet felelős elsősorban a gyülekezeten kívüli emberekért. Minden emberről gondoskodnunk kell, de első helyen a gyülekezet, Krisztus teste áll. Sokan, akik csak szociális evangéliumot hirdetnek, azt mondják: „Az Ószövetségben a próféták síkraszálltak azért, hogy megoldják társadalmuk szociális és politikai problémáit.” Azonban nincsenek tudatában annak, hogy az ószövetségi próféták csak Izraelnek, azaz Isten népének társadalmi és szociális problémáival törődtek. Ezt alkalmazhatjuk a gyülekezetre, a hívők közösségére is. Ha valaki a gyülekezetben, Krisztus testében szükséget szenved, akkor felelősséggel tartozunk ezt a terhet vállalni. Ez olyan böjt, ami Istennek tetszik. Ez önmegtagadás, ha mások érdekében lemondunk valamiről.
A családban sem választhatjuk meg magunknak a szüleinket vagy a testvéreinket. A gyülekezetben sincs mindenkivel egyformán szoros kapcsolatunk. Talán egyik vagy másik testvért nem kedveljük, bánatot vagy gondot okoznak nekünk, mégis meg kell tanulnunk szeretni őket, mert Isten családjához tartoznak, és Jézus őket is szereti. Elsősorban tehát segítenünk kell, ha testvérünk szükséget szenved, majd csak utána foglalkozzunk szociális programokkal és gyűjtőakciókkal más emberek számára.
Mik az engedelmesség következményei?
Mi történik, ha azt tesszük, amit Ézsaiás parancsolt az Ószövetségben, de az nem felel meg az újszövetségbeli „új parancsolat”-nak? A képmutatók azt mondják: „Isten sohasem elégedett, nem lehet eléggé a kedvére tenni. Böjtölünk, és úgy tűnik, még mindig elégedetlen.” – Isten akkor elégedett, ha helyesen böjtölünk. Isten azt mondja: 8Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Kálvin a világosságot jólétnek tekinti. A világosság tulajdonképpen békességet jelent. Hogy mit jelent, az nem olyan fontos számunkra, ha csak azt fogjuk fel, hogy Isten áldását jelenti! A jólétről van szó. Valaki azt mondta: Isten áldása az Ószövetségben a jólét, az Újszövetségben pedig a szenvedés. Tapasztalataim alapján arra hajlok, hogy elhiggyem ezt. Az Ószövetségben Isten gazdagsággal áldotta meg Ábrahámot, és sok ószövetségi szent tapasztalta meg Isten áldását anyagi javakon keresztül. A rádióban vagy a tévében sok karizmatikus igehirdető teszi fel prédikációjában a kérdést: „Miért vagy szegény? Mert nem hiszed, amit hirdetünk. Ha hinnél, gazdag lennél. Gyönyörködik Isten a szegény gyerekekben? Azt akarja Isten, hogy düledező ingatlanban lakj, vagy egy tragaccsal közlekedj? Nem az dicsőítené Istent, ha szép, nagy házban élnél és szép autód lenne? Csak a rádióra vagy tévére kell tenned a kezed és imádkoznod kell, és egészséges leszel, és ezeket az áldásokat mind megkaphatod.”
Az Ószövetségben akkor látunk példákat anyagi áldásokra, amikor valaki, vagy Isten népe engedelmes volt. Az Újszövetségben nem találunk ilyen ígéreteket. A Fil 1,29-ben ez áll: Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte,… Ha Isten az Újszövetségben valakinek jólétet és gazdagságot ajándékoz, az Isten dicsőségét kell hogy szolgálja. Az anyagi javakat azért kapjuk Istentől, hogy sáfárkodjunk, gazdálkodjunk vele.
…Igazságod jár előtted, és az ÚR dicsősége lesz mögötted. Amikor nemrég az Ézs 52-t tanulmányoztuk, a 12. verset kommentáltam. Ott már előkerült egyszer ez a kép. Ézsaiás ismétléseket használ, és most én is ismétlem magam. Mi áll az Ézs 52,12-ben? De nem kell sietve vonulnotok, nem kell futva mennetek, mert az ÚR jár előttetek, Izráel Istene lesz mögöttetek is. Mire hivatkozott itt a próféta? Izrael Egyiptomból való kivonulására utal, amikor az Úr járt előttük és mögöttük. Amikor Izrael a Vörös-tengerhez ért, látták maguk mögött az egyiptomiakat, és Isten, aki kivezette őket Egyiptomból, mögéjük állt, hogy óvja őket. A következő napon Isten megnyitotta az utat a tengeren keresztül, és száraz lábbal kelhettek át, majd újra összezárult mögöttük a tenger, a fáraó serege pedig megfulladt.
A Jn 10-ben az Úr Jézus a nagy pásztorként jellemzi magát, és azt mondja, hogy ő a juhok előtt jár és vezeti őket. Meg is védi őket. 27 Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.
Szövegünk azt mondja: …Igazságod jár előtted, … Mi a mi igazságunk? Lapozzuk fel a Jer 23,5-6-ot: Eljön majd az idő – így szól az ÚR -, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak, olyan királyt, aki bölcsen uralkodik, jog és igazság szerint jár el az országban. 6 Az ő idejében szabad lesz Júda, Izráel is biztonságban él, és így fogják nevezni: Az ÚR a mi igazságunk! Ki a mi igazságunk? Az Úr Jézus. Miért a mi igazságunk ő? Mert ő a képviselőnk, helyettesünk, ő áll helyettünk Isten előtt. Mi őbenne állunk Isten előtt. Amit tett, azt minket képviselve, helyettünk tette meg. Viselte Isten ítéletét a keresztfán, sírba szállt, feltámadt értünk és most az Atya előtt képvisel bennünket. Az Atya elfogadta őt, ő a mi igazságunk. Ha ez azt jelenti, Igazságod jár előtted, … akkor itt egy személyről van szó! Igazságod jár előtted, és az ÚR dicsősége lesz mögötted. Isten előtted jár és mögötted van. Ez igazságosság és dicsőítés. – Csodálatos a Zsolt 84, 12 vers: Mert nap és pajzs az ÚR, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. A Római levélről szóló egyik kommentárban ez a cím állt: „A bűntől a kegyelmen át a dicsőségbe”. Az Úr kegyelmet ajándékoz és dicsőséget ad nekünk. Megigazít és megdicsőít. Az igazság jár előttünk és a dicsőség követ bennünket. Az élet, egy keresztény ember története Krisztus elvégzett művéből áll: Örülünk igazságunknak, átéljük a megszentelődést és reménykedünk a megdicsőülésben. Ha keressük az ő orcáját, akkor mindezt át fogjuk élni. Ez valóság.
58,9: Ha segítségül hívod az URat, ő válaszol… Nem csodálatos ígéret ez? Úgy érti ezt, hogy ha képmutatóak vagyunk, akkor nem várhatunk választ az imádságunkra. 9Ha segítségül hívod az URat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! Vagyis ha közösséged van az Úrral, ha ő a barátod. Ha az Úr nem talál tetszést bennünk, akkor nincs szellemi növekedés sem, és Istennek „meg kell fenyíteni” bennünket. Isten számos módját ismeri annak, hogy kifejezze nemtetszését. A korinthusiak részegesek voltak, és Pál azt mondja: Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg számosan. Gyakran azért sújtja ítélet a hívőket, mert nincsenek közösségben az Úrral. Azonban Isten gyakran azért fegyelmezi a hívőket, mert közösségben vannak vele és az életüket magasabb szintre akarja emelni.
A fejezet hátralevő részében, az 58,9/b-14-ben további feltételeket és következményeket olvashatunk. Isten azt mondja: Az istenfélő magatartást tetteknek kell követni. Ha ezek a tettek követik az istenfélelmet, bizonyos áldásokban fogunk részesülni. 9/b:Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul,… Az ókori Keleten az emberek, ha valakivel nem voltak elégedettek, a középső ujjukkal mutogattak rá és szidták. Nincs új a Nap alatt!
10 ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. Az ÚR vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz. A kertet a víz áldja meg. Olyanok leszünk, mint a megöntözött kert, Isten meg fog áldani bennünket. Ezzel egyidejűleg minket magunkat is forrássá fog tenni mások számára. – Ez hasonló ahhoz, amit az Úr Jákob kútjánál mondott a samáriai asszonynak (Jn 4,14): …aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.
12 Fölépítik fiaid az ősi romokat, falat emelsz a régiek által lerakott alapokra; a rések befalazójának neveznek, aki romokat tesz újra lakhatóvá. Itt a babiloni foglyokról beszél a szerző. De úgyszintén beszél mindazokról, akik az Urat és az ő Igéjét keresik. Ha valaki visszatalál az Úrhoz és az ő Igéjéhez, akkor őt olyanként jellemzik, aki romokat tesz lakhatóvá. Nem csak a megváltástanhoz (szótériológia), a pneumatológia, az eszkatológia stb. tanához kell visszatérnünk, hanem az ekkléziológia tanához is, a gyülekezetről szóló tanításhoz! Ez a gyülekezetről mint helyi gyülekezetről szól, hogyan jönnek össze, hogyan találkoznak, hogyan alakulnak, milyen az egymáshoz való viszonyuk. Mindent a Biblia fényében kellene megvizsgálnunk. Ha Isten orcáját képmutatás nélkül keressük, akkor olyanok leszünk, akik romokat tesznek lakhatóvá.
Az utolsó két versben a szombatról beszél a próféta. 13Ha nem jársz kedvteléseid után a nyugalom napján, az én szent napomon, ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az ÚR szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről, 14 akkor gyönyörködni fogsz az Úrban. A szombat volt a pihenőnap, a hét utolsó napja. A vasárnap az Úr napja. Sok konzervatív egyházban az a szabály, hogy vasárnap semmit sem kellene csinálni: sem újságot olvasni, sem tévét nézni, se bevásárolni stb., hogy legyen időnk az Úr számára.
Számunkra szent nap-e az Úr napja? Nézz meg egyszer egy ortodox zsidó családot! Ők komolyan veszik a szombatot, nagyon komolyan! – De hogyan alakítjuk mi a hétvégéinket? A 13. versben azt a kifejezést használja Ézsaiás, hogy „a kedvteléseid után jársz”. Melyek a mi kedvteléseink? Teletömjük a napot programokkal, és hétfőn a munkahelyünkön kell kipihenni magunkat? Sokan a vasárnapot vagy az egész hétvégét a sportnak áldozzák. Vagy szombat estére meghívásuk van éjfél utánig, vasárnap pedig ágyban maradnak. Ez a mai trend. Hétköznap esténként túlságosan fáradtak vagyunk ahhoz, hogy együtt tanulmányozzuk a Bibliát, vasárnap pedig ágyban maradunk, mert nincs „kedvünk” felkelni. Hol vannak a prioritásaink?
… ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az ÚR szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről, 14 akkor gyönyörködni fogsz az ÚRban, Az örömelv a Bibliában is ismert: gyönyörködhetünk az Úrban, örülhetünk, áldottak lehetünk. Az Úr indítsa a szívünket arra, hogy örömünket és kedvünket leljük őbenne.