Ma Pál apostolt kísérjük tovább a második missziós útján. Ezúttal Görögországba érkezett, Filippibe. Láthattuk, hogyan nyitotta meg Isten Lídia szívét, és hogyan fogadta be házába az apostolt és munkatársait. Pál még mindig Filippiben tartózkodik, amikor ezt olvassuk:
16Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó szellem volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. 17Követte Pált és minket, és így kiáltozott: Ezek az emberek a magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek! 18Ezt több napon át művelte. Mivel Pált bosszantotta ez, megfordult, és ezt mondta a szellemnek: Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle! És az még abban az órában kiment belőle. 19Amikor pedig látták a gazdái, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket. 20Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: Ezek az emberek felforgatják a városunkat. 21 Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk. 22 Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket. 23 Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket. 24 Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta.25Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. 26 Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. 27 Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. 28 Pál azonban hangosan rákiáltott: Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk! 29 Ekkor az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; 30 majd kivezette őket, és ezt kérdezte: Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek? Ők pedig így válaszoltak: 31 Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe.
Gyakran hallani, hogy a „te és a házadnépe“ kifejezés azt jelenti, hogy ha valaki egyénileg megtér, akkor ezzel egyidőben a gyermekei és rokonai is üdvözülnek. Pál apostol és Lukács azonban nem így gondolja! Mindenki csak akkor üdvözül, ha hisz. Ezt látjuk a 34. versben is: „Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben.“Itt nem csecsemőkről és kisgyermekekről van szó, hanem felnőttekhez, akik hittek. A szülők hite nem ruházható át a gyerekekre, és ezt jól meg kell jegyeznünk. Mindannyiunknak személyesen kell Jézusra bíznunk az életünket!
Ami nagyon a szivemen fekszik az a következő: Óriási kiváltság ha valaki egykeresztyén szülői házban nőhet fel. Ha a szülők hite egy példa lehet a gyermekekre. Akik otthon vagy a gyülekezetükben, a vasárnapi iskolában ismét és ismét hallhatják a bibliai történeteket, rész vesznek az házi áhitatokon, stb. Ha valaki hitre jut, akkor ismernie kell, hogy mit hisz, ismeretre van szüksége. Ezt latinul notitianak, ismeretnek, nevezik.
Egy második lépése a hitnek a jóváhagyás. Assensus annyit jelent elhiszem, valóságnak tartom, elfogadom azt amit megismertem, helyeslem, jóváhagyom mindazt ami a Bibliában áll. Elhiszem, hogy Jézus Isten fia, hogy ő meghalt a bűnökért, hogy feltámadt, stb.
A hit harmadik lépése a fidutia! Azonosítom magam, magamévá teszem azt amit ismerek, amit jóváhagyok. Amikor életemet rábízom arra a Jézusra akit felismertem, hogy ő meghalt az én bűneimért, aki feltámadt, aki él.
Sajnos sok fiatal van, akik hívő szülői házban nőttek fel és minden ismerettel rendelkeznek és hívőknek tartják magukat. Gyakran a gyülekezetük is hívőknak tartják őket. Mégis hiányzik a fidutia, az odaszánás, az utolsó döntő lépés az életükből. Sajnos én több ilyen fiatallal találkoztam már. Talán ti is?
Olvassunk tovább:32 Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak. 33 Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt. 34 Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben. 35 Amikor megvirradt, elküldték az elöljárók a törvényszolgákat, és azt üzenték: Bocsásd szabadon azokat az embereket! 36 A börtönőr tudtára adta Pálnak ezt az üzenetet: Az elöljárók azt a parancsot küldték, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel! 37 Pál azonban így szólt hozzájuk: Megvertek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, és börtönbe vetettek, holott római polgárok vagyunk; most pedig titokban akarnak elküldeni minket? Azt már nem! Jöjjenek ide, és ők maguk vezessenek ki bennünket! Pál ismét a jogaira hivatkozik, az „emberi jogokra“, hiszen ő római polgár. 38 A törvényszolgák pedig jelentették ezt az elöljáróknak. Amikor ezek meghallották, hogy rómaiakról van szó, megijedtek. 39 Odamentek, és bocsánatot kértek tőlük, majd kivezették őket, és kérték, hogy távozzanak a városból. El tudom képzelni, hogy Pálnak az arcára volt írva az elégtétel, amikor az elöljárók bejöttek a börtönbe és kivezették a foglyokat. Talán ezt mondta: „Most megkaptátok a leckét arról, hogyan nem szabad római polgárokkal bánni. De mi most először is meg akarjuk látogatni a testvéreinket.“ Íme, a bizonyíték, hogy Lídián, Szüntükhén és Evódián kívül mások is hitre jutottak Pál tanítása által, ugyanis ezzel zárul a fejezet: 40 Amint kijöttek a börtönből, elmentek Lídiához, ahol találkoztak a testvérekkel, és bátorították őket, majd továbbmentek.
Itt van előttünk a legnagyobb kérdés, amelyet egy ember feltehet: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Ezt a kérdést már sokan feltették az Újszövetségben, talán más szavakkal, például a törvénytudó a Lk 10,25-ben: Mester, mi jót tegyek, hogy örök életet nyerjek? Vagy a gazdag ifjú a Mt 19,16-ban:Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Még Nikodémusnak is ott volt a nyelve hegyén ez a kérdés, de mielőtt kimondhatta volna, az Úr már meg is válaszolta: Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát. Tehát ez itt a kérdés: Hogyan juthat az ember a mennybe? – Ugyanezt kérdezte Pétertől pünkösdkor a tömeg: „Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?” (ApCsel 2,38) Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentszellem ajándékát.
Érdekes, hogy az 1. századi emberek nem szégyellték a „megváltás“ vagy az „üdvösség“ szót használni. Mi pedig szégyelljük, mert szellemileg gyávák vagyunk. Ha a világ nem szereti azt a szót, hogy „megváltás“, akkor kikerüljük és helyette olyan fogalmakat használunk, mint elidegenedés, magatartászavar, identitásvesztés vagy pedig alacsony önbecsülés. Ezek a fogalmak azonban nem elégítik ki az ember szükségét. Az embereknek arra van szükségük, hogy meg legyenek váltva a bűntől, a kárhozattól és az utolsó ítélettől meg a pokoltól. A „megváltás“ szó végigvonul a Biblián, mi pedig más szavakkal akarjuk helyettesíteni! Amikor a börtönparancsnok megkérdezte, mit tegyen, hogy üdvözüljön (meg legyen váltva), akkor Pál meg tudta adni neki a megfelelő választ. Sokan a pszichológiától, a környezetvédelemtől, a szegénység leküzdésétől várják a megváltást, vagy éppen a másik irányból, pl. forradalom és erőszak árán akarják ezt elérni. De mindez olyan, mintha ragtapasszal kezelnénk a rákot!
Ahogyan haladunk az Apostolok cselekedeteiben, érdekes, hogyan rendezi sorba Lukács a megtéréseket. Biztos sok minden történt még azon kívül, amikről írt, de azt, hogy hogyan jutott el Európába az evangélium, három fontos megtérésen keresztül szemlélteti.
Az első a gazdag zsidó kereskedőasszony, Lídia megtérése. Hogy zsidó volt-e vagy prozelita, nem tudjuk pontosan. De az biztos, hogy szorosan kötődött a zsidósághoz. Az Úr megnyitotta a szívét, amikor Pál szavait hallgatta.
Ezután következik a görög szolgálólány története, akiben gonosz szellem volt. Nem hangzik el, hogy ő megtért, de amikor napokig követte, zaklatta Pált, ezt kiáltozva: „Ezek az emberek a magasságos Isten szolgái!“, akkorPál kiűzte belőle a szellemet és így azt kell feltételeznünk, hogy megtért.
Végül pedig itt van a római állam szolgája, a börtönparancsnok. Úgy tűnik, az evangélium elért minden osztályt, nemzetet és társadalmi réteget. Az evangélium Isten ereje minden ember üdvösségére, aki hittel válaszol rá.
A három jelentőségteljes megtérés mögött van egy belső összefüggés.
Azt olvastuk: Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó szellem volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. Eza szolgáló egy démon által megszállt „hasbeszélő“ volt. Görögországban – a delfi jósda földjén –az ilyesmit az istenek hangjának tartották. Pál egy ideig türelmesen viselte a szolgálólány kéretlen reklámját, de aztán a tettek mezejére lépett. Az apostol tudta, hogy kapcsolatban lenni a gonosz szellemmel, még ha az az igazságot mondja is, nagyobb baj, mintha közvetlenül konfrontálódna vele.
A keresztényeknek sohasem szabadna szövetséget kötniük a gonosszal, akkor sem, ha az jó bizonyságot tesz, mert az evangéliumot csak a Szent Szellem erejével lehet hirdetni. Ha gonosz emberek hirdetik az evangéliumot, az nem kedves Isten előtt. – Az Úr Jézus is ugyanígy járt el. A Lk 4,41-ben ezt olvassuk: Sok emberből ördögök is kimentek, és ezt kiáltozták: Te vagy az Isten Fia! De rájuk parancsolt, és nem engedte őket beszélni, mert tudták, hogy ő a Krisztus.
Ez számunkra is tanulságos. Ha valaki szólja az igét, de az élete nem felel meg az igazságnak, az nem Krisztus evangéliumáról tanúskodik. Isten igéjének és az életünknek összhangban kell lennie.
A szolgálólány gazdái komoly bevételi forrástól estek el. Amikor erre rájöttek, megragadták Pált és Szilászt, a főtérre hurcolták őket a városi elöljárók elé. Előítéleteik, valamint római polgári öntudatuk arra ragadtatta őket, hogy megvádolták Pálékat és elérték, hogy börtönbe csukják őket. – Mi volt a vád? „Ezek az emberek, akik egyébként zsidók, felforgatják a városunkat.“Vajon mióta létezik az antiszemitizmus?Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk. Hivatkoztak a polgárjogaikra előitéleteik alapján. 22Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket. 23Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket. Az is érdekes, hogy abban a korban, amikor még sem Twitter, sem Facebook nem volt, ennek a szolgálónak a gazdái képesek voltak rövid idő alatt az egész várost mozgósítani, és Pálékra uszítani a sokaságot. Mire nem képes az ember, hogy másokat manipuláljon!
A börtön nem valami szívderítő hely. Görögországban és az ókori keleten pedig különösen szörnyű volt. Akkoriban sokkal kevésbé törődtek a foglyok emberi jogaival, mint ma. A rabok ki voltak szolgáltatva a börtönőröknek, akiknek a brutalitása egyes országokban még ma is jellemző, különösen a fejlődő országokban. – Pál és Szilász helyzete fizikailag nagyon kiszolgáltatott volt.
Elképzelem magamban, amint a börtönben Szilász egy idő után megkérdezte Pált: „Figyelj, Pál, tudod, úgy volt, hogy Ázsiába megyünk, de nem sikerült, aztán Troászban kötöttünk ki, és azon gondolkodtunk, hová menjünk tovább. Akkor kaptad ez a látomást a macedón férfiről, hogy jöjjünk Európába és segítsünk nekik. Azt hiszem, a börtön nem a megfelelő hely az evangélizálásra. Nem lehet, hogy rosszul döntöttünk, és várnunk kellett volna még?“ – Nos, az átlagember így gondolkodna, de Pál nem volt hétköznapi ember, és a kísérői sem voltak azok.
A 25. versben ezt olvassuk: Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent, a foglyok pedig hallgatták őket.
Az a szó, amivel itt a „hallgatást“ kifejezi a szöveg, ritkán fordul elő az Újszövetségben. A „hallgatni“ ige általában kai, itt viszont az epakroaomai áll, ami figyelmes hallgatást jelent. Énekelni bárki tud a börtön falain kívül, na de a börtönben? A madarak sem énekelnek, ha letakarják őket, vagy amikor besötétedik. Ezek a „madarak“ azonban még a sötétben is énekeltek!
Vajon mit énekeltek? Valószínűleg zsoltárokat. Talán a 23. zsoltárt, mert később a börtönparancsnok asztalt terített számukra. A zsoltárban ugyanis ez áll: Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Lehet, hogy újszövetségi dalokat is énekeltek. A Kol 1,15-től például ezt olvashatjuk: Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt. 16Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Azt mondják, hogy ezt énekelni is lehetett. Az újszövetségi teológusok többsége úgy véli, hogy az 1 Tim 3,16 egy dalnak a részlete: Valóban nagy a kegyesség titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult szellemben, megjelent az angyaloknak, hirdették a népek között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.
Csak annyit tudunk biztosan, hogy Istent magasztalták, és ha Isten gyermekei Istent magasztalják, akkor ez meg tudja rengetni a földet, és ez meg is történt. Isten megremegtette a földet. 26Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek.
Érdemes tudni, hogy a rómaiak bebiztosították, hogy a rabok ne tudjanak megszökni. Hogyan érték el ezt? A börtönőr maga volt a garancia az általa felügyelt rab biztos őrzésére. Ha egy fogoly megszökött, az őrzője az életével fizetett. Ez jó módszer volt arra, hogy biztosítsák a rab szigorú őrizetét. A börtönőröknek tehát nagyon vigyázniuk kellett a rabokra.
Amikor megrendült a föld és minden ajtó kinyílt, a börtönparancsnok is felébredt. A szolgálati lakása valószínűleg a börtön felett volt. 27Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. Az öngyilkosság még mindig jobb választásnak tűnt, mint ha a hatóság végeztette volna ki. Szaladt a kardjáért, hogy végezzen magával, de Pál kiáltása megállította. Pál azonban hangosan rákiáltott: Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk! Ilyet még sohasem tapasztalt. 29Ekkor az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé. Hogyan juthatott erre egy brutális római börtönőr? Azt gondolom, hogy minden ember tudatalattijában ott van az az elrejtett ismeret, hogy Isten létezik, és hogy az embernek szellemi gyógyulásra van szüksége. – Isten igéje világosan kimondja, hogy minden ember tud Isten létezéséről, de ez a tudás elveszett, amikor a bűn megérintette a gondolkodásunkat, akaratunkat és a szívünket.A szíve mélyén minden ember tudja, hogy van Isten.
Nem tudom, hogy az embereknek hány százaléka vallja magát ateistának. Gyakran csodálom őket, és azokat a barátaimat, akik makacsul védelmezik az ateizmusukat. Ők szándékosan elnyomják a bensőjükben szunnyadó tudást. Isten az embert a maga képmására teremtette. Még azoknak az embereknek is van valamilyen elképzelésük Istenről, akik sohasem jártak templomba.
Ézsaiás könyvében, főleg az utolsó fejezetekben, sokszor említésre kerül ez a tény. Pál részletesen ír a Római levél 1. fejezetében arról, hogyan nyomja el magában az ember az istenismeretet.
A börtönparancsnok szívét már nyilvánvalóan előkészítette a Szent Szellem. Erről így ír Pál a 2Thessz 2,13-14-ben: Mi pedig hálával tartozunk Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Szellem megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által. 14Erre hívott el titeket a mi evangéliumunk által, hogy így részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében. „A Szellem megszentelő munkája“ nem ugyanaz a megszentelés, mint ami az ember megtérésekor veszi kezdetét, és amely elvégzi, hogy egyre jobban hasonlítsunk Krisztusra. Itt az igazságban való hitről van szó, ami a megelőzi a megtérést.
Nem tudom, miről tudott ez a börtönőr, és hogy vajon hallotta-e, amikor a megszállott szolgálólányról azt kiáltozta, hogy „Ezek az emberek a magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!“ Egy biztos, a Szent Szellem már előkészítette a szívét. Lement a börtönbe, leborult Pál elé, és kereste az üdvösséget.
A társadalmi és gazdasági változások nem oldják meg a szegénység és az emberi nyomor problémáját. Azt hiszem, ebben nagyrészt egyetértünk. A szociális munka és a szegénység elleni küzdelem jó dolog, ha használ, de az emberek alapvető szüksége az, hogy Isten megváltsa őket.
Most itt van előttünk ez a férfi, aki azt kérdezi: Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek? Pál ekkor megtépett ruhájának zsebébe nyúlt, elővette a négy lelki törvényt tartalmazó füzetecskét, illetve ajánlotta az „Öt este“ című kurzust. Ez biztosan rendjén való lett volna, de még ennél is egyszerűbben oldotta meg a dolgot. Csak egy mondatot mondott: Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe.
Örülök annak, hogy Jézus evangéliumában Isten olyasmit tett értünk, amit senki más nem tudott volna megtenni. Nem kell a filozófusokhoz fordulnunk, hogy megtaláljuk az életünk értelmét. Pszichológusok és pszichiáterek sem szükségesek az üdvösséghez. Csak a próféták és az apostolok tudják az alapvető hiányunkat betölteni Isten igéjén keresztül.
Az éjszaka még nem múlt el, Pál pedig a börtönőr házában tanított. Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak. A kemény és brutális ember Isten gyermeke lett. Ezt csak Isten tudja elérni, a filozófusok nem. Micsoda változás! Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt.
Gyakran csodálkoznak az emberek azon, hogy Pál tanítása érthető. Sokak szerint ugyanis érthetetlen, ezért át kell értelmezni a teológiát, hogy érthető legyen. Sok keresztény, még az evangéliumi hívők is, fontosnak tartják, hogy gyakorlati, életközeli dolgokról beszéljenek és prédikáljanak. Én azt gondolom, nincs gyakorlatiasabb, mint a keresztény teológia tanítása.
Pál nem professzoroknak, tudósoknak vagy filozófusoknak prédikált, hanem bűnösöknek. Olyan embereknek hirdette az igét, akik tisztában voltak elveszett voltukkal és kiutat kerestek, akik kétségbeesettek voltak, és akiknek a szívét a Szent Szellem már előkészítette.
A filippi börtönőr nem járt iskola-előkészítőbe, egyszerűen kétségbe volt esve és felismerte a szükségét, az apostol lába elé borult és feltette a legalapvetőbb kérdést: Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek? A válasz pedig így szólt: Higgy az Úr Jézusban, …
Hadd hasonlítsam ezt össze a mai pszichológusok jótanácsaival. „Hit? Felejtsd el. Neked babonás eredetű bűntudat-komplexusod van, ettől kell megszabadulnod, és akkor boldog életet élhetsz.“ – Vagy: „Ha az életed zsákutcába jut, akkor próbáld meg újrakezdeni. Tedd meg a tőled telhető legjobbat, és lépj új útra.“ És ezt sokan meg is teszik. „Egyél, igyál és élvezd az életet!“ Felejtsd el a teológiát, a kálvinizmust meg hasonlókat.
Ők pedig így válaszoltak: Higgy az Úr Jézusban… Nem csak Pál adta ezt a választ, hanem Szilász is, és talán Lukács és Timóteus is, és mindazok, akik Pál csapatához tartoztak, akik az apostoli tanítást követték.
Péter sem mondott mást az ApCsel 15,11-ben: Ellenben mi abban hiszünk, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők. Péter, Pál és az első keresztények egész serege ugyanezen a véleményen volt.
Csak egy egyszerű szó: „Higgy!“ Nem azt mondták, hogy „higgy és keresztelkedj meg“, vagy „térj meg és vezekelj“. Az az ember, aki kétségbe van esve, mert nem tudja, hogyan tovább, ezért Jézushoz fordul, az tudja, hogy el van veszve, és megkapja a bűnbocsánatot. Pál így beszél arról, hogy mit hirdet az ApCsel 20,21-ben:Zsidóknak és pogányoknak lelkükre beszéltem, hogy térjenek meg Istenhez és higgyenek Jézusban, a mi Urunkban. (Békés-Dalos fordítás). Nem áll szemben egymással a „higgy“, és a „higgy és térj meg Istenhez“.
A Westminsteri kiskáté a hitet a következőképpen határozza meg: 86. kérdés. Mit jelent Jézus Krisztusban hinni?
A Jézus Krisztusban való hit Isten azon üdvözítő kegyelme, amely által befogadjuk Jézus Krisztust, és üdvösségünk végett egyedül őrá támaszkodunk, amint az evangélium őt felajánlja nekünk. – Olyan jó tudni, hogy arról van szó, hogy egyedül Jézusra hagyatkozunk, őrá támaszkodunk! Nem az a lényeg, hogy imádságban tusakodjunk, vagy, hogy képezzük magunkat, vagy, hogy megértsük az élet dolgait. Egyedül Jézusra támaszkodj!
Te mire támaszkodsz? Miben van a reménységed az örök életre vonatkozóan? Attól reméled az örök életet, hogy templomba vagy gyülekezetbe jársz, ott aktívan tevékenykedsz, vagy attól, hogy megérted a keresztény tanítást? Vagy, hogy jó állampolgár vagy, aki rendesen fizeti az adót? Vagy, hogy meg vagy keresztelve és úrvacsorázol? A dolog nagyon egyszerű: Higgy az Úr Jézusban!
Le kell szögeznünk, hogy ez a hit kizárólagos: Egyedül Jézusban kell hinni, nem az egyházban. Ez a hit személyes is, mert személyes kapcsolatunk van Jézus Krisztussal, amint ezt a Szentírás tanítja. – Ez egy egyéni hit is! Senki sem fog üdvözülni a barátja, a testvére, a házastársa vagy a szülei hite alapján!
Ha valaki hisz Jézus Krisztusban, azt a megváltozott szíve és élete bizonyítja. Ezt a változást egyedül Isten képes elvégezni bennünk. Az evangélium megnyitotta Lídia szívét, az etióp kincstárnokét, és a most bemutatott nyers, brutális börtönőr szívét. Lídia csendben hallgatta Pál szavait, a mai szakaszban pedig egy drámai földrengésről olvastunk. Mindegyik esetben maga az Úr, aki munkálkodott, és munkálkodik ma is.
Ha a te reményed is Jézusban van, akkor üdvözülsz. A lelkiismereted az Úr Jézussal való személyes kapcsolatodra támaszkodik? Ha nem ez a helyzet, akkor fordulj hozzá most.
Ámen.