Mostani témánk az örökkévalóság állapota, mely egyben utolsó része ennek a sorozatnak. Az örökkévalóság állapotára és a mennyre nézve rögtön előre kell bocsátani, hogy a mennyről nincs sok ismeretünk. A következőt mondta valaki: „énekeskönyveink többet tudnak a mennyről, mint amit a Biblia mond”. Az énekeskönyvekben meglehetősen sok a fantázia, ami nem feltétlenül található meg a Szentírásban. A mennyről és az örökkévalóságról alkotott elképzelések nagy része hamis. Mindaz, amit az újságokban vagy a szépirodalomban olvasunk a túlvilág vonatkozásában, nem egyeztethető össze a Biblia tanításával.Amikor azt mondjuk, tudunk ugyan valamit a mennyről, de keveset, akkor ezzel azt kívánjuk kifejezni, hogy az felülmúlja értelmünket. Mivel nincs leírva a Szentírásban, az ott ránk váró élet fölötte áll elképzelésünknek.
Zinzendorf gróf, a német pietizmus kimagasló alakja, egy olyan nézetet képviselt a mennyről, amely nagyon helytálló. Ő Isten lényével hasonlította össze a mennyet. Azt mondta: „nem lehet értelmi szinten Isten lényébe behatolni. Az ilyen kísérlet hasonló lenne két kisegérhez, akik egy kastély pincéjében a kastély építészeti stílusa felett vitatkoznak. – Mi is egerek vagyunk, ha megkísérelünk képeket alkotni magunknak a menny felől.”
A mennyről jóformán semmit sem tudunk, azonban én örömmel nézek elébe. Nagy meglepetés lesz, mely minden képzeletet felülmúl majd. Nagyrészt a Jel 21. és 22. fejezetéből ismerjük mindazt, amit a mennyről tudunk. Most nincs lehetőség arra, hogy ezeket értelmezzük, csupán e sorozat összefüggésében vetünk egy pillantást e két fejezetre és arra, ahogy János a 21. fejezetet elkezdi.
És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. 2 És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. (Amikor egy esküvőn a jegyesek bevonulnak a templomba, akkor mindenki a mennyasszony szépségét figyeli, ahogyan fel van ékesítve vőlegénye számára.) 3 Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; Ha a Bibliát figyelmesen olvassuk, és úgy, ahogyan megkíséreltem ebben a sorozatban magyarázni, tehát az isteni szövetségek szempontjából – mind az örök szövetség a Szentháromság személyei között, mind a történelmi szövetségek szemszögéből –, akkor ebben a részben észrevehetjük azokat a jellemző kifejezéseket, melyeket a Biblia a szövetségekre használ: ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük. Isten a Genezis 12. fejezetében használja először ezt a szövetségi nyelvet, mely később az újszövetségi üdvösségbe torkollik. Ez Isten váltságművének a kibontakozása és beteljesülése. …és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” 5 A trónuson ülő ezt mondta: „Íme, újjáteremtek mindent”. És így szólt: „Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!” 6 És ezt mondta nekem: „Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz. (Megerősíti itt a szövetséget.) 8 De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosaknak, gyilkosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak meglesz az osztályrésze a tűzzel és kénnel égő tóban: ez a második halál”.
Ez ennek a látomásnak a rövid összefoglalása. János itt egy új, csodálatos teremtést lát. Amikor János az „új eget” kifejezést használja, akkor ezt olyan melléknévvel fejezi ki a görög szövegben, ami azt jelent „friss”. A frissességen, az újságon van a hangsúly.
A 3. és 4. versben egy hatalmas hang szól a trónus felől, majd az 5-8 versekben attól, aki a trónon ül.
A 3. vers végén egy kisebb szövegbeli nehézséggel találkozunk: ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük. A különböző kéziratok eltérnek egymástól. A legtöbbször használt szövegnek, melyet a bibliatársulatok is követnek, van egy bizonyos variációja. Ezt különbözőképpen lehet visszaadni. Fontos figyelembe vennünk ezt, amiért nem lehetünk biztosak abban, vajon erre gondolt-e János, amikor ezeket a sorokat leírta. „…és Isten maga velük lesz az ő Istenük”. A következő dolog meglepő ebben: Az a név, amely az első evangéliumban, Máténál, az első fejezetben Jézusra vonatkozott „Immánuel” volt. (Mt 1,23) Ez annyit jelent: Velünk az Isten. Érdekes, hogy az Újszövetségben sohasem alkalmazták ezt a nevet az Úr Jézusra. „Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek”. Mikor nevezték Őt Immánuelnek? Sohasem, és ez érdekes. Senki nem nevezi vagy szólítja meg Jézust, mint Immánuel. Természetesen az egész Újszövetség bizonyságot tesz arról, hogy Isten velünk van, de sosem nevezik őt Immánuelnek. Érdekes, hogy itt a Jelenések végén az áll, hogy Isten maga velük lesz. Immánuel lesz az ő Istenük. Itt megerősítést nyer a tény, hogy az Úr Jézus valóban az ő Istenük.
Miután a hang szólt a trónról (3-4. v.), most az szól, aki a trónon ül (5-8. v.). Ezek a kifejezések az új teremtést világítják meg. Bátorítja a megváltottakat az ígéretekkel, mint pl. a 4. versben „nem lesz többé halál” és figyelmezteti a meg nem váltottakat, hogy „nem lesz többé élet” (8. v.).
Az új ég és új föld leírása, a szent város, az új Jeruzsálem, mely a mennyből száll alá, egy igazi városra utal. Ha azt mondjuk, hogy ez egy valós város, akkor ez alatt nem egy szó szoros értelemben vett városra kell gondolni, mert ez a város szimbolikus fogalmakkal van leírva. Nem csak a város, de a benne való élet is szimbolikus fogalmakkal kerül ábrázolásra. Gazdag szimbolikus beszéd ez. Szimbólumok, melyek a Szentírásból vezethetők le. A szimbólumok használata azonban nem mond ellent annak a ténynek, hogy itt egy igazi városról van szó.
Az egyházatyák egyike a következőket mondta: „A megtestesülés Isten útjainak a vége”. Egy modern teológus ezt így fejezte ki: „A testi valóság Isten útjainak a vége”. Ezért olyan nagy reménység a test feltámadása a keresztyének számára! Sok modern bibliafordításban kihagyják a test fogalmát, ami részben félrevezető. Az új ég és új föld lakói nem szellemek vagy kísértetek lesznek, hanem testet öltött emberek. Mi egy valóságos helyről, valóságos személyekről beszélünk.
Foglalkoznunk kell még a kommentárok értelmezésével.
A bibliaiskolákban sokszor azt a tanácsot adják a fiataloknak, hogy „csak a Bibliát olvasd és tedd félre a kommentárokat”. Ennél ostobább tanácsot senki nem adhat fiatal hívőknek. Sok fiatal és gyakran idős ember, akik a Bibliát tanítják, jobban tennék, ha csak a kommentárokat olvasnák és a hitnek előttük élt nagy férfiaira támaszkodnának ahelyett, hogy magabiztosan a saját éretlenségükre építik bibliamagyarázatukat. Fontos, hogy a Bibliát és a kommentárokat párhuzamosan olvassuk. Nem szabad arrogánsan azt hinnünk, hogy az Úr csak nekünk ad világosságot és elvetni azt, amit az Úr 2000 év óta tanított a hit nagy embereinek. Persze a kommentátorok felett az Ige kell, hogy álljon.
Vajon mit akar János a szemünk elé festeni az új ég és új föld képével? Szeretnék néhány kommentátor nézetével foglalkozni. Az egyik Antony Hoekema, egy remek amillennialista teológus. Mivel ő amillennialista, számára nincs ezeréves királyság a földön. Az ő szemében most élünk az ezeréves királyságban. A többi amillennialista teológussal szemben azonban ő az új ég és az új föld alatt egy helyreállított földet ért. Ezzel magyarázható az ószövetségi próféciák beteljesülése az új földön. Miért képviseli Hoekema ezt a nézetet? Azért mert más amillennialista barátai tévednek, amikor azt mondják, hogy a jövőre és a királyságra vonatkozó ószövetségi próféciák a jelen időben valósulnak meg és a jövőre nézve nincs jelentőségük. Hoekema rámutat arra, hogy az ószövetségi próféciák a jövőben és nem a jelenben teljesednek be. Álláspontja az, hogy az Ószövetségnek a földi királyságra vonatkozó próféciái nem az ezeréves királyságban, hanem az új földön fognak beteljesedni.
Azonban problémák merülnek fel, ha valaki Hoekema álláspontjára helyezkedik.
Először, a Jel 20,4-6 alapján rámutattunk arra, hogy a teokratikus királyság a földön lesz berendezve. Ez világos a 20. fejezet összefüggő értelmében, mert megelőzően visszatér az Úr Jézus a földre, s egy nagy csata dúl a földön, amit a Sátán megkötése követ, majd az Úr uralkodni fog. A Jel 20,4-6-ban nem említi, hogy az Úr uralkodni fog a földön, de a tény, hogy visszatér a földre, magában foglalja annak gondolatát, hogy Ő a földön fog uralkodni. A második adventkor az Úr erre a földre jön vissza, nem egy új földre.
Azon kívül a Jel 5,9-10 is utal az uralkodásra, ahol ezt olvassuk: és új éneket énekeltek ekképpen: „Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd annak pecsétjeit, mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből; 10 és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek, és uralkodni fognak a földön.” Itt is e földről van szó, nem egy új földről.
Más igék Izrael népe számára egy jövőt ígérnek. Izraelnek a jövőben megint kiváltságos helye lesz a népek között. Hoekema ezt nem ismeri el, mert számára az új ég és új föld az örökkévalóság és a királyságnak nincs helye az ő szemléletében. Ehhez el kell olvasnunk az Ézs 2,1-5 és különösen az Ézs 60,1-14 verseket. Hoekema nagy hangsúlyt helyez az Ézs 11-re, ahol utalást látunk a Jesse törzséből való sarjadékra: Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. 2 Az ÚR lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az ÚR ismeretének és félelmének lelke. 3 Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, 4 hanem igazságosan ítél a nincstelenek ügyében, és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában. Megveri a földet szájának botjával, ajka leheletével megöli a bűnöst. Igazság lesz derekának öve, csípőjének öve pedig a hűség. E mögött az Úr második eljövetele és az Ő uralkodása áll, amiről a Jel 19-ben olvasunk. Az Ézs 11,4-ben a jelen földre láthatunk utalást, nem pedig az új földre. A 9. versben azt olvassuk: Nem árt, és nem pusztít szent hegyemen senki, mert tele lesz a föld az ÚR ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja. Hoekema szerint a föld a 4. és a 9. versben különböző tartalmat kap. Azután a 12. versben ezt olvassuk, Jelt ad a nemzeteknek, és összegyűjti Izrael szétszórt fiait, egybegyűjti Júda elszéledt leányait a föld négy széléről. Ez is erre a jelen földre vonatkozik. Ennek tetejébe a 10. versben ez áll: Azon a napon Isai gyökeréhez fognak járulni a nemzetek, mert zászlóként magaslik ki a népek közül, és székhelye dicsőséges lesz. Hoekema adósa maradt olvasói számára annak bizonyításával, hogy itt a föld az új földet jelentené, miközben minden egyes vers a jelen földre utal.
Nem lep meg, amikor Hoekema azt állítja, hogy az Ószövetségben a „föld” kifejezést szűkebb, az Újszövetségben azonban tágabb értelemben kell érteni. Utal itt a Róm 4,13-ra, ahol a következő áll: Mert Ábrahám vagy az utóda nem a törvény, hanem a hitből való igazsága alapján részesült abban az ígéretben, hogy örökölni fogja a világot. Hoekema és mások is állítják, hogy ami az Ószövetségben „föld”, az az Újszövetségben az egész „világra” vonatkozik. Ez az egyetlen vers, amelyre Hoekema hivatkozik. Természetesen hibát követünk el, ha a kontextust figyelmen kívül hagyjuk. A „világ” utalhat a földre – ebben az értelemben használjuk ezt a szót ma is –, de a görögben két szót találunk a „világ” kifejezésére: a kozmosz és az a szó, amely a lakott földre vonatkozik: oikumenei. Itt a kozmosz áll. Vajon milyen összefüggésben, kontextusban? A világról van itt szó, azaz a földről, a föld egészéről? Vagy az egyének világáról beszél, akik az Ábrámi ígéretek örökösei, azaz a zsidók és pogányok? – Visszalapozva a Róm 4,12 vershez, ezt olvassuk: és hogy atyja legyen azoknak a körülmetélteknek is, akik nemcsak körül vannak metélve, hanem nyomába is lépnek atyánk, Ábrahám körülmetéletlenül tanúsított hitének. Ő a zsidó és a pogány hívők atyja. Mert Ábrahám vagy az utóda nem a törvény, hanem a hitből való igazsága alapján részesült abban az ígéretben… Itt az egyének világáról beszél. (Róm 4,16) Azért adatott tehát az ígéret a hit alapján, hogy kegyelemből legyen… (17. v.) ahogyan meg van írva: „Sok nép atyjává tettelek.” Itt tehát nem a föld ígéretéről van szó, hanem a hitből való megigazulás ígéretéről, mely zsidó és nem-zsidó hívők számára adatott, akik Ábrám hitét követik. Itt a „világ” az emberekre, a hívőkre vonatkozik, akik Ábrám hitét követik. Hoekema álláspontját tehát nem tudjuk elfogadni.
George Peters írt egy háromkötetes művet az Isten királyságáról, mely 2’000 oldal, nagy része apró betűs. Nem olvastam! Ez a lutheránus teológus egész életét az Isten királyságának tanulmányozására fordította, ami alatt mi az ezeréves királyságot értjük.
Peters állítja, hogy mi túl nagy hangsúlyt fektetünk a közbevetett ezeréves királyságra. Az Isten királysága egy örök királyság, mely nem csak ezer évig tart. Isten királysága magában foglalja az ezeréves királyságot és az örök királyságot, amely túl nyúlik az ezer éven. A Millennium csak egy rövid előjátéka az örök királyságnak.
Peters először rámutat arra, hogy Ézs 60., 65. és 66. fejezetei az egyedüli ószövetségi helyek, ahol az „új ég” és „új föld” kifejezések előfordulnak. Ezeket összefüggésbe hozza a Jel 21-gyel és a 2Pét 3,13-mal, ahol az új ég és új föld szintén említésre kerül. Ezek mind az örök messiási királyságra utalnak. Ez egy jó egzegézis.
Peters ezeket mint az örök királyságot látja. Azon kívül a 2Pét 3,10-12-t – a premillennialisták számára problematikus verseket – helyreállításnak, megújulásnak tekinti, s nem a föld elpusztításnak tartja. Ezért a messiási királyság egy örök királyság. Ez különös hangsúlyt kap a 2Pét 1,11-ben.
Peters értelmezése jó. Azonosítja az újszövetségi igéket Ézs 65. és 66. fejezetével. Ez egy jó egzegetikai munka.
Vannak azonban nehézségek is.
Először az események sorrendje; a Jel 19., 20. és 21. fejezete. Petersnek a Jel 19. fejezetét a második adventként kell értelmeznie (az Úr második visszajövetele), ezt követi a fejezet végén az ő ellenségei feletti győzelme, utána a Sátán megkötözése, majd az ezeréves királyság a földön, azután a végső lázadás, amit az elkárhozók feletti ítélet követ. Mindezek után azonban a 21. fejezetben Peters visszamegy az ezeréves királysághoz. Itt zavar van a kibontakozás kronológiai sorrendjében. Ez Peters gyengesége. – Láttuk, hogy az „és láttam”, „és láttam”… kifejezések az időbeli lefolyást jellemzik, amely Petersnél összezavarodik.
Másodszor, az új ég és új földnél, egy megújított föld esetében nehéz egy nevezőre hozni olyasmit, mint az élet fája (Jel 22,2), a templom hiánya (Jel 21,22), a tenger (Jel 21,1) és talán a nap és az éjszaka. George Peters megkísérli ezeket a kérdéseket megválaszolni logikus kiegészítéssel vagy éppen a képek lekerekítésével. A Genezis 1 és Jelenések képe közötti kapcsolat is felmerül. A Genezisben olvasunk a paradicsomról. Ha aztán a Jelenések utolsó két fejezetében az új égről és az új földről olvasunk és annak előfutáráról, az ezeréves királyságról, akkor látható, hogy a Biblia a paradicsommal kezdődik és a paradicsommal végződik. Ez az egész Biblia kerete. Isten áll a kezdetben a paradicsomban, azután megtörténik a bűneset, majd végül az Úr Jézus váltságművén keresztül Isten visszahozza az embert és minden teremtményt az Ő közösségébe. Így a Jel 21. és 22. Isten üdvtervének a csúcspontja.
J. Dwight Pentecost, aki egy ideig a Dallas Theological Seminary tanára és elnöke volt és egzotikus látása miatt ismert, a következőket állítja, amely látását sok premillennialista hívő is osztja: a Jel 21,1-8 rész János látomását írja le az örökkévalóságról, de a Jel 21,9-22,5 egy látomás a földről az ezeréves királyság alatt. Nézete szerint ez a két fejezet ketté van választva: Először olvasunk az örökkévalóságról és azután visszatérünk az ezeréves királyságba, a földre. Az örökkévalóság az idő felett áll! Pentecost az új Jeruzsálemet úgy látja, mintha ez a föld fölött lebegne az ezeréves királyság ideje alatt. Az új Jeruzsálem leszáll, de sose éri el a földet hanem lebeg az égben a föld felett. Ha valaki a földön meghal, akkor bemegy az új Jeruzsálembe. Pentecost problémája az volt, hogy mire vonatkozik a Jel 21. és 22. fejezete: az ezeréves királyságra vagy az örökkévalóságra? Ő azt mondja, részben, részben.
Először nála is visszafordul az idő. Az utolsó ítélet, majd az ezeréves királyság és a lázadás után a 21. és 22. fejezetben vissza hozza az új Jeruzsálemet az ezeréves királyságba.
Nem találunk arra sem utalást a Bibliában, hogy az új Jeruzsálem a föld felett fog lebegni. Pentecost a Jel 21,9-10-et hozza bizonyítékul: És jött egy a hét angyal közül, akiknél a hét pohár volt, telve a hét utolsó csapással, és így szólt hozzám: „Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét”. 10 Elvitt engem lélekben egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely az Istentől, a mennyből szállt alá. Pentecost szerint a Biblia nem állítja, hogy a város landolt volna. Ez egy meglehetősen egzotikus nézet.
A Jel 10,1-2 ugyanezeket a szavakat használja: És láttam, hogy egy másik erős angyal leszáll az égből. Felhőbe volt öltözve, a fején szivárvány, az arca olyan, mint a nap, a lába pedig mint a tűzoszlop: 2 kezében nyitott könyvecske volt, jobb lábát rátette a tengerre, a balt pedig a földre… Ha valami leszállt, akkor az meg is érkezett a földre.
Azt a kérdést is fel lehetne tenni, hogyan járhatnak oda be a föld királyai, ha a város az égben lebeg, hiszen azt olvassuk a 21,24-ben, hogy a föld királyai oda viszik be dicsőségüket.
Végül egy olyan nézetet szeretnék ismertetni, amely megfelel az Írásnak és kielégítőnek tűnik. A Biblia legrégibb és legjobb értelmezője Ireneusz egyházatya volt, aki az eszkatológia értelmezésével foglalkozott. Ireneusz látásom szerint megtalálta a megoldást a Biblia utolsó fejezeteihez. Ő az új eget és az új földet összefüggésbe hozta az új ember három megtapasztalt élményével. Melyek ezek a megtapasztalások? Gondoljunk csak saját élményeinkre.
Először, az életünk átok alatt volt. Bűnben születtünk. A mostani teremtés a bűneset folytán átok alatt van. A mostani világ azonosul Ádámmal. Ádám bukásával a teremtett világ is egy bukott világ lett. Az első tapasztalatunk az átok és az ítélet a bűn felett.
Másodszor, a hívő ember meg lett váltva.
Harmadszor, a megváltás csak az ember szellemét érinti, melyet majd követ a feltámadás és a dicsőség.
A hívő ember három tapasztalata tehát a következő: Bukott, átok alatt van; megváltott; és végül megdicsőült a test feltámadása által.
Az első megtapasztalást tekintve meglepő, hogy a teremtés azonosítva lesz velünk, emberekkel.
A második megtapasztalást illetően a Biblia világosan kifejti, hogy a teremtés követi a mi tapasztalatunkat.
Tekintsük meg a mostani világot. A teremtés átok alatt van. Erről beszél Pál a Róm 8,19-23-ban, ahol azt mondja, az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. Ez az átok következménye. A világ nincs a jelen időben megváltva. De lesz a világ számára is megváltás! Pál megváltásnak nevezi ezt. A mi megváltásunkat követi a világ megváltása. Ami szellemünket illeti, meg vagyunk váltva és a jövőbe pillantunk, és várjuk a megdicsőülést a feltámadás által. A mi megváltásunkat követi a teremtés megváltása azonosulás által. Nézz körül a világban! Még átok alatt van, de meg lesz váltva!
Nézetem szerint a világnak hozzánk hasonlóan szintén lesz egy harmadik állapota a megdicsőülésben, akkor amikor ez a világ elmúlik és lesz egy új ég és új föld.
Három lépés létezik tehát: a) A természet az átok alatt, b) a megújult természet az ezeréves királyságban, végül c) a megdicsőült természet az új ég és új föld idejében.
Isten királyságának tehát két fokozata van: a) az ezeréves királyság és b) az örök királyság.
Lehetséges, hogy Pál apostol erre utal az 1Kor 15-ben tett megjegyzésében, amikor beszél egy átmeneti királyságról és Isten végső királyságáról, mely az átmeneti királyságot követi (1Kor 15,28): Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben.
Az átmeneti királyságban a természet megújul, mert az átok fel lesz oldva. Erről beszél a Jel 20,4-6, ahol a megváltottak uralkodni fognak a földön az Úrral a második eljövetelt követően. – Szeretném ehhez az Ézs 35,1-10 verseket idézni, ahol ez kifejezésre jut: Örülni fog a puszta és a szomjú föld, vigad a pusztaság, és kivirágzik rajta a nárcisz. 2 Virágba borul és vigad, vígan örvendezik. Része lesz a Libanon pompájában, a Karmel és Sárón díszében. Meglátják az ÚR dicsőségét, Istenünk méltóságát. 3 Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket! 4 Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket! 5 Akkor kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. 6 Szökellni fog a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztaságban, és patakok erednek a pusztában. 7 Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön. Ahol azelőtt sakálok tanyáztak, nád és káka terem. 8 Jól megépített útja lesz, amelyet szent útnak hívnak. Nem jár azon tisztátalan, csak az ÚR népe járhat rajta, bolondok nem tévednek rá. 9 Nem lesz ott oroszlán, nem megy rá ragadozó vad, ilyen nem lesz található, hanem a megváltottak járnak rajta. 10 Amikor visszatérnek, akiket az ÚR kiváltott, ujjongva vonulnak a Sionra. Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik. Ekkor lesz Izrael újra megkülönböztetett a nemzetek között.
A második fázis a teremtés feltámadása és megújulása. Erről olvasunk a Jel 21,1-22,5-ben.
Végül egy exegézis a Jel 21-ből, ami a dicsőséges városról szól, és jó ügyelni arra, amit Ireneusz mondott: (Jel 21,18) Falának építőanyaga jáspis, és a város színarany, tiszta üveghez hasonló.
Szeretnék egy kérdést feltenni. Az aranygyűrű a kezeden átlátszó üvegnek tűnik? Nem. Itt nem arról az aranyról van szó, amit mi ismerünk. Ez olyan arany, amely értékes, de átlátszó lesz. Ez bizonyítja azt, hogy itt szimbólumokkal van dolgunk, amelyekben a megdicsőülés jut kifejezésre. Azután (Jel 21,11) Benne volt az Isten dicsősége; ragyogása hasonló volt a legdrágább kőhöz, a kristályfényű jáspishoz,… Végül Jel 21,23: Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány. Ez egy Genezissel párhuzamos ige. János apostol itt képet fest Isten királyságáról, melynek két fázisa van:
1. Sátán megkötözésének ideje és a kárhozottak sírban maradásának ideje.
2. A maradandó királyság, mely az örökkévalóságba nyúlik, ahol Isten lesz minden mindenekben, az 1Kor 15,20-28 alapján.
Az új ég és új föld állapota az örökkévalóságba torkollik, ez maga a menny.