Legutóbb a második missziós útja során kísértük Pál apostolt, amikor Filippiből indulva Thesszalonikán és Béreán át Athénba utazott. Athén városában az akkori értelmiségieknek, gondolkodóknak prédiált, Lukács pedig megörökítette ezeket az eseményeket. Olvassuk el tehát az ApCsel 17,16-34-et.
16 Miközben Pál Athénban várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal. 17 Nap mint nap vitázott a zsinagógában a zsidókkal és a hozzájuk csatlakozott istenfélőkkel; a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált. 18Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitázott vele. Némelyek ezt kérdezték: Mit akarhat ez a fecsegő mondani? (A „fecsegő“ szóra eredetileg a „magszedegető“kifejezést használja a szöveg – ez olyan emberre utal, aki itt is, ott is felcsipeget egy kis információt, tudást) – mások ezt mondták: Úgy látszik, hogy idegen istenségek hirdetője – mivel Jézust és a feltámadást hirdette. Az athéniek úgy érthették, hogy a két istenséget hirdetett, Jézus mint Isten, és a „feltámadás“ istene vagy istennője. 19 Ekkor megfogták, az Areopágoszra vitték, és megkérdezték tőle: Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz?
Szeretnék most előrebocsátani egy dolgot, hogy később ne kelljen erről beszélnem: Az Areopágosznak két jelentése van: Jelenti egyrészt a konkrét helyet, helyszínt Athénban, másrészt vonatkozik egy csoport férfira, akik az Areopágoszon vagy máshol rendszeresen találkoztak. Valószínűleg művelt emberek egy csoportjáról van szó. A 21. versben ugyanis Lukács egy szinte cinikus megjegyzést tesz. 20 Mert amint halljuk, idegen dolgokkal hozakodsz elő, szeretnénk tehát megérteni, hogy miről is van szó. 21Az athéniak és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték az idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak. Az, hogy „valami újdonság“, tehát valami még újabbat, a legfrissebb híreket jelentette.22 Pál ekkor kiállt az Areopágosz közepére, és így szólt: Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket,… Másképp fogalmazva: nagyon babonás, vagy hitbuzgó. Nem arról a fajta vallásosságról van itt szó, amit mi ismerünk, hanem az istenségeknek való odaszánásról, azaz bálványimádásról. 23 mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. Itt veszi kezdetét Pál prédikációja: 24 Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van,– mindannyian egy közös ősapától, Ádámtól származunk –aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, 25 nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből, hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. 26Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon az egész föld színén, meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, 27 hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs messzire egyikünktől sem, 28mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: „Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.”
Mindannyian Isten képére lettünk teremtve, és van egy jellegzetes sajátosságunk, mégpedig az arról való tudás, hogy van egy terető Istenünk. Ezt a tudást maga Isten ültette belénk. Pál a Római levél 1. fejezetében azt mondja, hogy az ember minden eszközzel megpróbálja elfojtani, elnyomni magában ezt az ismeretet. Biztosak lehetünk abban, hogy ha valaki ateistának mondja magát, akkor keményen küzd azért, hogy az Istenről való tudatát elnyomja magában. Isten létezésének a puszta ismerete azonban még senkit sem fog megmenteni. Csak az, ha tudatában vagyunk a saját bűnösségünknek, és hogy csak Jézus Krisztus válthat meg ebből minket. Ez olyan tudás, amelyet a Szentszellem jelent ki számunkra. Isten általános kijelentése mindenki számára elérhető, és arról is tud minden ember, hogy létezik egy felsőbb lény. Ezért Pál így folytatja a beszédét: 29 Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. 30 A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek (amióta a kereszt létezik!), hogy mindenki mindenütt térjen meg.,…
Nem ez az egyetlen igehely, amely megtérésre szólít fel. Az ószövetségi prófétákak is ez volt az üzenetük. Mindannyian arra szólították fel a népet, hogy térjenek meg. De volt a történelemben egy fordulópont, amikor eljött Jézus és meghalt a kereszten, hogy feláldozza magát a bűneinkért. Isten az Ószövetség idején várt az ítélettel, amíg eljött a Megváltó. A bűneink súlyosságát tudatosította bennünk, amikor azt kiáltotta a kereszten: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?“ Szeretetének és a megváltásnak a nagyságát az értünk kiontott vérben láthatjuk, amelyet a bűnök bocsánatára adott értünk.
31 Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból. 32 Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig azt mondták: Majd meghallgatunk erről máskor is. 33 Pál ezután eltávozott közülük. 34 Néhány férfi azonban csatlakozott hozzá, és hívővé lett: közöttük az areopágita Dionísziosz is, egy Damarisz nevű asszony és velük együtt mások.
Pál apostol tarzuszi zsidó volt, most pedig Periklész és Démosztenész városában prédikált, abban a városban, amelyhez olyan nevek kötődnek, mint Szókratész, Platón, Arosztotelész, Szophoklész, Euripidész, és a görög történelem sok más nagy filozófusa, költője és írója. Pál Jeruzsálemben született, amely egy vallásos világváros volt, Rómában halt meg, az akkori világ politikai központjában, most pedig éppen úton van, hogy hirdesse az evangéliumot a gondolkodás fellegvárában, Athénben.
Athén ekkor már hanyatlóban volt, virágkorát már maga mögött hagyta. Ahogy egy kommentár jellemzi, „lélek nélküli“ város volt. Az emberek csak az újdonságokkal foglalkoztak, ahogy Lukács írja, csak a legfrissebb híreket akarták hallani vagy továbbadni. Amikor Pál apostol megérkezett Athénbe, elsőként – mint mindig – elment a zsinagógába. Az ott lévő zsidóknak magyarázta az Írást, és amelett érvelt, hogy Jézus Krisztus személyében az ószövetség ígéretei teljesedtek be, és hogy Mózes és a próféták minden messiási kijelentése róla szólt. Az itt szereplő „vitázott“ szó egy érvelő diskurzust jelent. Bármerre is utazott Pál, így vitatta meg az Igét az emberekkel, akik kérdéseket tettek fel a tanításaival kapcsolatban. Erről olvashattunk az ApCsel 13-ban is.
A városban nem csak zsinagóga volt, hanem olyan helyek is, ahol bálványokat imádtak. (…) vitázott a zsinagógában a zsidókkal és a hozzájuk csatlakozott istenfélőkkel (…)a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált. Milyen jó lenne, ha lenne hangfelvételünk Pálnak az athéni polgárokkal folytatott beszélgetéseiről! Ő ugyanis nem városnézésre ment oda. Amit látott, az mélyen felkavarta. Azt tapasztalta ugyanis, hogy az egész város a bálványimádatnak szentelte magát. Nem a művészetnek, a történelemnek vagy a filozófiának, hanem a bálványoknak! Erről muszáj volt beszélnie a polgárokkal.
Pál idejében számtalan temploma és oltára volt Athében Démétérnek, a termőföld istennőjének, Pallasz Athénének, a bölcsesség istennőjének, Zeusznak, az ég urának, de volt oltára például a szemérmesség, a jótékonyság és a pletykák istenségének is. Bármi lehetett az emberek imádatának tárgya.
Ha az emberi, mulandó bölcsesség nyomai után kutatunk, Athénben sok oltárt találunk. Pál azt írja a korinthusiaknak, akik nem éltek messze Athéntől: Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. 22 És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, 23 mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság… (1Kor 1,21-23). Pál tehát a bölcsességet kereső athénieknek és a jeleket kívánó zsidóknak prodikált. Istent azonban emberi bölcsesség útján nem lehet megtalálni.
A városban található rengeteg bálvány nagyon felzaklatta Pált, aki világosságot akart hozni a városlakók közé. Az akkori két vezető filozófiai irányzat képviselői az epikureusok és a sztoikusok voltak.(Az epikureusokat az „élvezetek embereinek“ is nevezték, ez volt az öröm filozófiája. – A sztoikusokat pedig a megelégedettség, a szenvtelenség, rendíthetetlen nyugalom – apatheia – jellemezte.) Nos, ez volt Athén, mi pedig Magyarországon élünk. Mi lehet számunkra ennek a jelentősége?
Az epikureusok olyan emberek voltak, akiknek a boldogság volt az életcéljuk. Nekünk is ez az életünk célja? Vagy az önbecsülés, az önmagunk felértékelése? Még a keresztények között is gyakran az önbecsülésről prédikálnak, ahelyett, hogy a bűnök bocsánatáról beszélnének, amelyet Jézus kiontott vére által kaphatunk.
Az epikureisták számára a boldogság volt az életcél, és hogy szabadok legyenek mindentől, ami ezt megzavarhatja. – A sztoikusok az erényt becsülték a legnagyobbra, különösen az apatheia-t, vagyis azt, hogy az ember közömbösségre legyen képes minden olyan dologgal szemben, amit nem tud kontrollálni. Arra törekedtek, hogy függetlenítsék magukat mindentől, ami az ember lelki békéjét megzavarhatná.
Ami a vallást illeti, az epikureisták hittek Istenben, azaz teisták voltak, ám azok az istenek, akikben hittek, nem törődtek az emberekkel. Ezért valójában deistáknak lehetne őket nevezni. Egy olyan teremtőben hittek, aki nem törődik a teremtményeivel. Úgy gondolták, minden megy a maga útján, a természet törvényei szerint. A keresztények között is vannak, akik ebben hisznek.
Rudolph Bultmann, az egyik legnagyobb liberális teológus mondta a következőt: “Egy zárt univerzumban élünk, és ne várjuk, hogy Isten beavatkozik az emberi sorsokba. Nem kellene azt hinnünk, hogy létezik isteni gondviselés.“ Ez beleillik az epikureista felfogásba is. – „Az istenek nem törődnek az emberekkel.” Megfelelne annak a tanításnak is, amely azt mondja, hogy a megváltás tekintetében is szabad akarata van az embernek. Az ember rendelkezik saját maga fölött, nem pedig Isten.
A sztoikusok panteisták voltak. Abban hittek, hogy Isten mindenben jelen van, vagyis mindenütt jelenlevő. Szerintük ha egy ember meghal, akkor a lelke visszatér a semmibe. Nincs élet a halál után. Ők sem hittek az isteni gondviselésben, és ez fontos ahhoz, hogy megértsük, mit mond Pál a következő mondatokban.
Amikor az apostol elkezdte beszédét, egy darabig odafigyeltek rá, de aztán nem értették, hogy mit mond. Ezt abból tudjuk meg, ahogyan reagáltak: Úgy látszik, hogy idegen istenségek hirdetője – mivel Jézust és a feltámadást hirdette. Továbbá ezt kérdezgették: Mit akarhat ez a fecsegő mondani?
Sok hasonló „magszedegető“ keresztény van. Ők sokféle egyházat, gyülekezetet és keresztény szervezetet ismernek, mindenféle alkalmon részt vesznek, mégsincs egy konkrét teológiájuk. Tudnak ezt is, azt is, de ha megkérnénk őket, hogy magyarázzák el, mit jelent az Istennel való megbékélés, akkor elhallgatnának. Vajon köztünk is van olyan, aki vasárnapról vasárnapra meghallgatja a prédikációt, és mindenhonnan felcsipegeti az információkat?
Mit akarhat ez a fecsegő mondani? Ezt kérdezik Páltól:Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? Nem igazán akarják megtudni, mi ez, de érdekli őket mindenféle új tanítás. Lehet, hogy este partira hivatalosak, és alig várják, hogy elmesélhessék: „Képzeljétek, mit hallottam ma délelőtt az Areopágoszon! Jött valaki Jeruzsálemből vagy Tarzuszból, és igen furcsa dolgokat mondott. Ti is hallottatok róla?“ Így aztán ismét volt beszédtémájuk, hogy megvitassák a legújabb dolgokat.
Pált tehát magukkal vitték az Areopágoszra. Mit mondhatott nekik? Sok keresztény szerint Pál apostol mondanivalójának nem volt túl nagy sikere a művelt pogányok körében. Ennek pedig szerintük az az oka, hogy nem úgy prédikált, ahogyan addig szokott. Úgy kellett volna hirdetnie az igét, ahogyan az antiókhiai zsinagógában tette. Sőt, sokan odáig mennek, hogy azt állítják: Pál nem az evangéliumot hirdette, ezért nem volt sikere.
Mások azt mondják: „A művelt pogányoktól nem lehet sokat várni“. Ez részben igaz is, mert az 1Kor 1,26-ban így ír az apostol:Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők;
Én azonban biztos vagyok abban, hogy Pál Isten igéjét hirdette az athénieknek. Prédikációját ugyanis messzebbről indította: nem az Ábrahámnak adott ígéreteknél kezdte, amelyeket Dávid és a próféták, például Jeremiás, részletesen újra és újra leírtak. Pál az első alapelvvel érvelt.
Ez az első alapelv Isten igéjében: a kezdet. Ha egyetemistákkal vagy értelmiségiekkel beszélgetünk, akkor észrevehetjük, hogy alapelveik vannak, mint ahogy nekünk is vannak alapelveink Isten igéjében. A többségük az emberi értelemre mint alapelvre épít. A legtöbben nincsenek is ennek tudatában, mert manapság az emberek keveset foglalkoznak az alapvetésekkel, alapelvekkel, amelyek a gondolkodásunkat és a beszélgetéseinket meghatározzák.
Lehetetlen olyasvalakivel beszélgetést folytatni, akinek nincsenek alapelvei, kiindulási axiómái. Akinél a kiindulási alap az emberi értelem, az nem fog eljutni arra a végkövetkeztetésre, hogy Isten kijelenti magát. – A keresztények érvelése mindig arra az alapfeltevésre épül, hogy Isten igéje, a Biblia nem más, mint Isten kinyilatkoztatása, Isten szava. – Ahogyan említettem, nem lehet anélkül beszélgetni, vitázni, érvelni, hogy ne lennének alapelveink, amelyekből kiindulunk. A keresztények érvelése azon alapszik, hogy az emberi értelem véges és nem elegendő a megismeréshez, mivel az ember egy bukott lény. Az ember értelmét, gondolkodását átjárja a bűn, lázadó a jelleme, az érzelmei pedig könnyen befolyásolhatóak. Pál apostol szavaival ezt így foglalhatjuk össze (1Kor 2,14): A nem szellemi ember pedig nem fogadja el Isten szellemének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak szellemi módon lehet azokat megítélni. Feltételezem, hogy ez mindannyiunk számára gyakorlati tapasztalat.
Pál apostolnak tehát az a kiindulási feltevése, alapelve, hogy Isten az ő igéjében kinyilatkoztatta magát. Most ott áll a Mars-dombon, és így szól: Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, … Ehhez kapcsolódva folytatja: 3 mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Ezután nagy bátorsággal azt mondta: Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. Vagyis: Amiről ti nem tudtok, arról nekem van tudásom, és el is magyarázom nektek. Ehhez nagy bátorság kellett.
Ahogy említettem, Pál nem a messiási ígéretekkel kezdte mondandóját. Visszább nyúlt, egészen a Teremtés 1,1-ig: Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.Ez volt az athéniek alapvető problémája. Ők ugyanis nem hittek abban, hogy Isten teremtette a mennyet és a földet. Ezért nem is lehet az örök Istent mulandó tárgyakkal ábrázolni. Nem lehet őt fából vagy aranyból készített szobrokkal megjeleníteni, mert ezek mind muladóak, Isten azonban nem. „Ne legyen más istened rajtam kívül!“ Istennek nem tetszik, ha mulandó dolgokkal akarjuk őt ábrázolni.
Így kezdi tehát prédikációját az apostol: Isten a mi teremtőnk, ezért emberi kéz által alkotott dolgokkal nem lehet őt megjeleníteni. Alapelvekkel indít: 24 Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban. Isten felfoghatatlanul hatalmas!
Ha megkérdeznék közületek valakit, hogyan magyarázná el Isten hatalmasságát, mit mondanál? Amikor a Biblia Isten hatalmas voltáról beszél, akkor ezen azt érti, hogy Isten mindenütt jelen lévő, végtelen és korlátlan. – Az emberek gyakran beszélnek a végtelen univerzumról, a kozmoszról. Ez igaz, ha azt nézzük, milyenek a méretei (amennyire ezt jelenleg meg tudjuk határozni). Mégsem végtelen, mert egyedül Isten, az Atya, a Fiú és a Szentszellem végtelen.
Isten úgy jelenti ki magát, mint aki felfoghatatlanul hatalmas. Betölti az egész univerzumot. – Isten mindentudó, mindenütt jelen levő, mindenható. Más szóval nincs olyan tér, ahol ne lenne jelen.
Ő az örök Isten. 24 Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, 25 nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből, hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. Pál az Ézs42,5-öt idézi:Ezt mondja az ÚRisten, aki az eget teremtette és kiterítette, szilárddá tette a földet, és abból növényeket sarjaszt, leheletet ad a rajta lakó népnek, és lelket a rajta járóknak. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy csak a lélegzetünk biztos, amit éppen belélegzünk. Isten jelenlétében élünk, ő uralja a lélegzetvételünket is, ő szuverén úr.
Isten hatalmas, ő a teremtő, de a megtartó is, aki nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből, hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent.
Ez volt a kegyelemdöfés az epikureusok számára, akik abban hittek, hogy az anyag örök. De az anyagot Isten teremtette, így az nem lehet örök. Isten adja az életet, tőle származik minden.
Aztán ezt olvassuk a 26. versben: Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon az egész föld színén, meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait … Ez hideg zuhanyként érhette az athénieket, akik barbárnak neveztek mindenkit, aki nem Athénből való volt. Itt a nacionalizmusnak ill. a sovinizmusnak a gyökerét láthatjuk! Az ember jobbnak gondolja magát másoknál. Ez az üzenet a mai korra is tökéletesen illik. Hogyan gondolnak a bázeliek a zürichiekre? Ki beszél „tehénfejő svájciakról“? Vagy hogyan beszélnek az edinburghiek a glasgowiakról? A világnak vannak kulturális központjai, de egyszerűen része az emberi természetünknek, hogy lenézünk másokat.
Pál felhívja a figyelmünket arra, hogy Isten az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon az egész föld színén. Mindannyian ugyanarra az ősre vezethetjük vissza a családfánkat, minden ember rokona a másiknak, nem számít, hogy fehér, sárga, barna vagy fekete a bőrszínünk. Emlékezzünk csak Hitler fajelméletére, mely szerint az árja faj mindenek felett áll! Még tudományosan is megpróbálta ezt igazolni.
Isten teremtette meg a nemzeteket.
Ő a történelemnek is Ura: meghatározta elrendelt idejüket. Isten határozta meg a történelmi korszakokat is. Arnold Toynbee, a híres történész és filozófus több kötetet írt az emberiség történelméről. 21 civilizációt mutatott be, amelyből 14 már letűnt, amikor a művét írta. Még mindig maradt 7. Függetlenül attól, hogy Toynbeenek igaza volt-e vagy sem, a történelmi korok Isten kezében vannak.
Az, hogy birodalmak keletkeznek és szűnnek meg, nem független az emberi cselekedetektől. Azért születenek és buknak el a birodalmak, mert egy előre gondoskodó Isten történelmet ír, hogy az emberek dicsőítsék őt. Ma ezt nem látjuk, de biztosak lehetünk benne, hogy meg fogjuk tudni az örökkévalóságban.
Bámulatos, amit Pál mond: Isten meghatározta …. lakóhelyük határait. Isten a földrajzi viszonyoknak, az országhatároknak is Ura. Ő helyezi el a nemzeteket is a térképen.Ahogy Mózes a 5.Móz 32,8-ban mondja: Mikor a Felséges kiosztotta a népek örökségét, népekre osztva az emberek fiait, mikor kijelölte a nemzetek hazáját, kik annyian vannak, mint Izráel fiai, 9akkor az ő népe maradt az ÚR része, Jákób lett az ő kimért öröksége. A határokat a szuverén Isten húzza meg. Az Ef 1,11 ezt így fogalmazza meg: … mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik. John Wesley állítólag ezt mondta: „Olvasom az újságban, hogyan kormányozza Isten a világot. “ –Hallgatom a rádiót és nézem a tévében, hogyan kormányozza Isten a világot. Találó, de merész kijelentés.
Ez az epikureistákkal szemben egy ellenérv, akik azt gondolják, hogy minden eseményt a vakvéletlen irányít, de a sztoikusok véleményével is szembemegy, akik mindent a sors kezének tulajdonítanak. A fenti állítás továbbá válasz a modern tudomány számára is, amely azt hiszi, hogy ő a végső tekintély, és hogy senki és semmi nem áll fölötte.
Végül pedig arról beszél Pál, hogy Isten mindnütt jelen van:(…)27 hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs messzire egyikünktől sem. Minden azért lett teremtve, hogy az ember keresse Istent. Az ember azonban vak és nem látja a mindenütt jelen levő Istent.
Pál ezzel fejezi be érvelését: Mindannyian Isten teremtményei vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki meg van váltva és minden ember Isten gyermeke, de mindannyian Isten alkotása vagyunk. Így folytatja:28 …mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: „Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.” Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. Isten mindenhol ott van.
Minden jó igehirdető beszél az ige gyakorlati alkalmazásáról, így Pál is ezt teszi. Egy ír teológustól származik az alábbi kijelentés: „Amikor felmegyek a szószékre, úgy lépek oda, mintha az lennne az utolsó alkalom, hogy hirdetem az igét.”A prédikációnak az a célja, hogy gyümölcsöket teremjen az örökkévalóság számára. Akkor jó, ha meggyőzi a hallgatókat, ha lángra lobbantja a szíveket. Nem szabad, hogy száraz ismeretközlésre korlátozódjon.
30 A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg… Itt találjuk annak a magyarázatát, hogy miért ment jól a soruk a gonoszoknak az Ószövetség idején. Sokaknak problémát jelent megérteni, hogy Isten egyszer majd ítéletet tart, de most sok gonosz ember jól él. Még nem jött el az ítélet ideje.
Amikor az Úr Jézus a kereszten ezt kiáltotta: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?“ , akkor ez azt jelentette, hogy Isten ítéletet tartott a bűn felett. Jézus viselte a bűneink büntetését. Tudjuk, hogy a kereszt után, a feltámadás után lesz majd egy végső ítélet.
Isten az ószövetségi emberek istentelenségét elnézte, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. 31 Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, aki Jézus Krisztus. És hogy megtudjátok, hogy eljön majd az idő, amikor zsidóknak és nem zsidóknak egyarát meg kell állniuk Jézus Krisztus előtt, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.
Ma olyan társadalomban élünk, amelyben rengetegféle világnézet létezik, ezek pedig lázadnak Isten terve ellen. „Az új világrendnek“, az újból szárba szökkenő zöld marxizmusnak az a célja, hogy egy osztályok nélküki társadalom jöjjön létre, amelyet osztályharc útján szeretne elérni. A marxizmus tehát nem halott.
A Szentírásban egészen mást találunk. Egyre közeledik az idő, amikor eljön az Isten ítélete, amely Krisztus váltságművén keresztül mindent megítél.
Mit várhatott Pál az athéniek reakcióját tekintve? Mit gondolhatott, hogyan fogadják az üzenetét? Pont úgy, ahogyan a mai bázeliek, berliniek vagy budapestiek reagálnának. Néhányan gúnyolódnának, vagy azt mondanák: „Nem látom, mit akar ez az ember mondani”. Vannak, akik esetleg így reagálnának: „Nem értek egyet Pállal, és nem hiszem, hogy egy ismeretlennek joga van engem megítélni.” Talán az egyik athéni is ezt mondta a másiknak: „Csak nem akar egy idegen, aki még csak nem is görög, ítélkezni felettünk? Ne hallgassunk erre a barbárra, hiszen bolond.”
Te mit gondolsz? Valóban mindannyiunknak meg kell jelennünk Jézus ítélőszéke előtt? Igaz, hogy Isten mindenkit megítél az ő igéje alapján, függetlenül attól, hogy fekete vagy fehér, szegény vagy gazdag, művelt vagy műveletlen?
Te bízol benne? Ismered őt, aki meghalt a bűneidért? Tudod, hogy meg vagy mentve?
Vagy pedig a jócselekedeteidre hagyatozol, vagy a vallásásságodra, az egyháztagságodra, vagy pedig a végzettségedre, a karrieredre? Vagy elveszett bűnösként egyedül csak Krisztusra bízod magadat?
Az athéniek tehát gúnyolódtak, de nem tudták, hogy Pál apostol leveleit többen olvassák majd, mint Démoszthenész vagy Platón műveit.
Mások közömbösek maradtak, ilyesmit mondván: „Gyere el majd szerdán vagy csütörtökön is, és majd szeretnénk folytatni a diskurzust.“ Az érdeklődés mérsékelt volt.
Másokat azonban megszólított a prédikáció. Nem tudjuk, hány embert. Két befolyásos, intelligens személyt néven is nevez az ige: hívővé lett az areopágita Dionísziosz …, és egy Damarisz nevű asszony. Lukács még hozzáfűzi: és velük együtt mások.
Hadd foglaljam össze röviden:
Pál cáfolja az epikureistákat, a sztoikusokat, a filozófiájuk bölcsességét. Megcáfolja az egzisztencialistákat és a liberális teológusokat is, akik felül akarják bírálni az ősegyház hitvallásait. A mi korunk még mindig Athénét imádja, az emberi értelmet isteníti. Még mai is bálványimádók vagyunk.
Ámen.