John Haddon Leith (meghalt 2002-ben), az ismert teológus a következőt mondta Kálvinról: „A kálvinista teológia központi, mindent átfogó témája az a meggyőződés, hogy minden egyes embernek minden egyes pillanatban köze van az élő Istenhez.“
Azt gondolom, az Apostolok cselekedeteinek könyve nagyon jól szemlélteti ezt az állítást. Itt Lukács újra és újra elénk tárja, hogy ez a könyv közvetlenül ott folytatódik, ahol az előző befejeződött: Jézus a feltámadása után tovább munkálkodik. A mai napig munkálkodik a tanítványain keresztül mindenhol, ahol Isten igéjét hirdetik.
Pál a második missziós útján jár. Eljutott Görögországba, felkereste Filippit, Thesszalonikát, volt Béreában és Athénben, most pedig ezt írja Lukács: Ezek után Pál eltávozott Athénből, és Korinthusba ment. 2 Ott találkozott egy Akvila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából feleségével, Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából. Pál csatlakozott hozzájuk, 3 és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk lakott és dolgozott, ők ugyanis sátorkészítő mesterek voltak. (Tágabb értelemben véve bőrművesek voltak). 4 Szombatonként azonban a zsinagógában vitázott, és igyekezett meggyőzni zsidókat és görögöket. Mikor pedig megérkeztek Macedóniából Silás és Timótheus, szorongatta a Szellem Pált, és bizonyságot tett a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus. (Károli) 6 Amikor azonban ellene szegültek és szidalmazták, lerázta ruhájáról a port, és ezt mondta nekik: Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek. 7 Ekkor eltávozott onnan, és egy Tíciusz Jusztusz nevű istenfélő ember házába költözött, akinek a háza szomszédos volt a zsinagógával. Ez a ház csak pár lépésre volt a zsinagógától. A Tíciusz Jusztusz néven említett férfi keresztneve a görög szövegben valószínűleg Gájusz volt. Pál a Római levél végén, a köszöntéseknél említi őt: Köszönt titeket Gájusz, aki vendéglátóm nekem és az egész gyülekezetnek. (Róm 16,23). –8 Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró pedig hitt az Úrban egész háza népével együtt, és a korinthusiak közül, akik hallgatták őt, szintén sokan hittek, és megkeresztelkedtek. 9 Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: 10 mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban..(„ártani”: Nemsokára megértjük, miért kapta az Úrtól ezt az igét.)11 Ott is maradt egy évig és hat hónapig, és tanította közöttük Isten igéjét.12Amikor pedig Gallió volt Akhája helytartója, a zsidók egy akarattal Pálra támadtak, a törvényszék elé vitték, 13 és így szóltak: Ez az ember arra csábítja az embereket, hogy törvényellenes módra tiszteljék az Istent. 14 Amikor azonban Pál szólásra akarta nyitni a száját, Gallió ezt mondta a zsidóknak: Ha valami törvénytelenségről vagy súlyos bűntettről volna szó, ti zsidók, a törvény értelmében meghallgatnálak benneteket. 15 Ha viszont tanításról, nevekről és a ti törvényetekről vitatkoztok, azt intézzétek el magatok, mert én ilyenekben nem kívánok bíró lenni. 16 Aztán kiutasította őket a törvényszék elől. 17 Ekkor valamennyien megragadták Szószthenészt, a zsinagógai elöljárót…(Pál Rómából vagy Efézusból ezt írja a korinthusiaknak: Pál, Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola és Szószthenész testvér 2az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek; (1Kor 1,1)Ez minden bizonnyal az a Szószthenész, akiről itt az ApCselben olvasunk.)
Ekkor valamennyien megragadták Szószthenészt, a zsinagógai elöljárót, és ütlegelték a törvényszék előtt; de Gallió mit sem törődött ezzel.18 Pál pedig még jó néhány napig ott maradt, azután elbúcsúzott a testvérektől, és Szíriába hajózott Priszcillával és Akvilával együtt, előbb azonban megnyíratta a fejét Kenkhreában, mert fogadalmat tett. 19 Efezusba érve elvált tőlük, maga pedig bement a zsinagógába, és vitázott a zsidókkal. 20 Amikor arra kérték, hogy hosszabb ideig maradjon náluk, nem volt rá hajlandó, 21 hanem búcsút vett tőlük, és ezt mondta: Visszatérek hozzátok, ha Isten úgy akarja. Azután elhajózott Efezusból. 22 Miután Cézáreába érkezett, felment Jeruzsálembe, köszöntötte a gyülekezetet, azután lement Antiókhiába.23 Ott időzött egy darabig, majd útra kelt, sorra végigjárta Galácia vidékét és Frígiát, erősítve valamennyi tanítványt.
Itt egy olyan férfit látunk, aki az életének minden percét az élő Istennel töltötte, és ennek megfelelően határozta meg az életében a fontossági sorrendet. Bárcsak mi is így tudnánk tenni!
Pál a második missziós útján van. Elhagyja Athént és Korinthusba utazik. Ez nagyjából megfelel a Budapest – Győr távolságnak. Korinthus Görögország kereskedelmi fővárosa volt. – Egy kommentáríró ezt mondta: „Ha Athén a homály városa volt, akkor Korinthus a korrupció városa. Ha Athén tele volt bálványokkal, akkor Korinthus tele volt érzékiséggel.”
Ha szeretnénk képet kapni az ókori világról, Pál apostolhoz kell fordulnunk. Korinthusból írt levelet a rómaiaknak, amelyben részletesen leírta ezt a világot, ezeket az embereket. Éppolyan dekadens volt ott a társadalom, mint ma a miénk.
Korinthus a „hiúság vására” volt. Olyan volt az ókorban, mint ma Párizs vagy London. A világkereskedelem középpontjában állt, és hídként (Iszthmosz) kötötte össze a Peloponnészoszi-félszigetet a kontinentális Görögországgal. A földhíd, amelyen a város állt, csak kb. 8 km széles volt. A város stratégiai jelentőséggel bírt. Egy mély öbölben volt a kikötője, ahol horgonyt vethettek a hajók, és nem kellett egész Görögországot körbehajózniuk, ami veszélyes útvonal volt. Itt zajlottak az iszthmoszijátékok is, amely az olimpiai játékokhoz hasonló jelentőségű sportesemény.
Ami számunkra nagyon fontos, az a város romlottsága, erkölcstelensége. Úgy tudom, van egy görög szó, a„corinthiazesthai”, amiazt jelenti, hogy valaki úgy viselkedik, mit a korinthusiak. A görög színpadokon a korinthusiakat mindig tántorgó részegek alakjában ábrázolták. – Korinthus városában Afroditét imádták. Pál apostol idejében volt a városnak egy temploma, ahol ezer templomi prostituált volt szolgálatban. Ezt a templomot ugyan a várossal együtt a rómaiak Kr. e. 146-ban lerombolták, ennek ellenére az újjáépült Korinthus hű maradt az Afrodité-kultuszhoz. Pál a korithusiakat a következőképpen jellemzi az 1Kor 6,9-ben: 9Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, 10 sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.A felsorolás szinte az összes erkölcstelenséget megemlíti! Ezután viszont egyörömteli megjegyzés következik:11 Pedig néhányan ilyenek voltatok. Az evangélium tehát ilyen embereket is elért.
Az evangélium, amelyet Pál Korinthusban hirdetett, olyan volt, mint a dinamit, és mind a napig olyan, ha olvassuk Pál írásait. A kis sátorkészítő zsidó megérkezett a városba és itt kezdte szolgálatát.
Egyedül érkezett, mivel Szilászt, Lukácsot és Timótheust északon hagyta, és aggódva gondolt rájuk.Ez ugyan nincs leírva, de ha Pál leveleit olvassuk, például a Thesszalonika leveleket, akkor kiderül, hogy nyugtalankodott munkatársai távolléte miatt.
Azt olvassuk, hogy Korithusban találkozott egy házaspárral,Akvilával és a feleségével, Priszcillával. Ők nemrég érkeztek Rómából, miután Claudius császár megparancsolta, ahogy a zsidóknak el kell hagyniuk a várost. Talán véletlen volt ez a találkozás, és mindketten kereszténnyé lettek Pál apostol által.
Érdekes, hogy majdnem mindig, amikor a Biblia a két nevet együtt említi, Priszcilla neve Akviláé előtt áll. Ez szokatlan. Nem tudjuk az okát – talán ő előkelőbb körökből származott, vagy esetleg magasabban képzett volt? Sokak véleménye szerint Akvilánál járatosabb volt az ószövetségi tanításokban, és erre később ebben a fejezetben találni fogunk utalásokat.
Amikor egy Apollós nevű zsidó Alexandriából Efezusba érkezett, járatos volt a Tanakban, de az Újszövetségben kevésbé. Miután Akvila és Priszcilla meghallotta őt, magukhoz vették és tanították. Ekkor Priszcilláé volt a vezető szerep (ApCs 18,26). Ebből arra lehet következtetni, hogy alapos ismeretekkel rendelkezett Isten igéjéről. Igazán hálásak lehetünk minden olyan keresztényért, aki jól kiismeri magát a Bibliában.
A házaspár mindkét tagja sátorkészítő volt, bőrt munkáltak meg, az apostol pedig velük együtt dolgozott, emellett végezte a szolgálatát. A mai egyházak is jól tennék, ha így látnák el a szolgálatukat! – Az egyház sok kritikát kap gazdaságpolitikája miatt, néha nem is alaptalanok ezek a vádak. Sok lelkész a pénz és a gondtalan élet miatt vállalja ezt a hivatást. Könnyű ugyanis a jóhiszemű hívők lelkiismeretére alapozva pénzt keresni, miközben a szellemi szolgálatuk igencsak megkérdőjelezhető. Másrészt viszont hívőként együtt érzünk azokkal a keresztényekkel, akik olyan egyházakba járnak, ahol alig említik Isten igéjét. – Pál apostolt nem érhette a nyerészkedés kritikája. Ő úgy végezte a szolgálatát, hogy saját kezével dolgozott. Azt írja a thesszalonikaiaknak, hogy nem akar anyagilag a terhükre lenni.
A rabbiknak mindig volt valamilyen mesterségük. Júda rabbi egyszer azt mondta: „Az a férfi, aki nem tanítja a fiát valami szakmára, olyan, mintha tolvajnak nevelné őt.” A rabbik sosem fogadtak el pénzt a tanításukért. Pál is ebbe nőtt bele, teljesen rendjén valónak tartotta, hogy szakmájának gyakorlásával tartja el magát. Így nem lehetett azzal vádolni, hogy pénzért tanítja az embereket. –Korinthusban is így járt el.
Abból, hogy a rabbik nem fogadtak el pénzt a tanításukért, a tanításuk minőségére is lehet következtetni. Pál apostol is dolgozott, de az apostoli szolgálatát sohasem adta fel. Ő nem mondott olyat, mint ma sokan: „Reggel 7-re járok dolgozni, és csak este érek haza, így fáradt vagyok a bibliatanulmányozáshoz. Inkább megfizetek valakit, hogy helyettem tanulmányozza az igét.” Nos, Pál apostol nem volt ilyen, és nagyon jó lenne, ha ma sokan Pálhoz hasonló lelkületűek lennének.
A zsidó férfiak tanították a gyerekeiket Isten igéjére, többnyire a térdükre ültetve őket. Nem az édesanyák, hanem az édesapák végezték ezt a feladatot. – Sajnos én ebben nem voltam jó példa. Későn jöttem rá erre – Pál tehát dolgozott, utána pedig elment a zsinagógába és tanított.
Úgy tanított, ahogyan ez akkoriban szokás volt: Visszanyúlt az Ószövetséghez, majd felvázolta a hallgatóságnak az üdvösség útját az ígéreteken keresztül. Ezt nevezzük üdvtörténetnek. Kezdve azzal az ígérettel, amelyet Isten Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adott, folytatva a Dávidnak adott ígéretekkel, egészen az új szövetség ígéretéig, amely Jeremiás könyvében van. Végül pedig arról beszélt, hogyan teljesedtek be ezek az ígéretek Jézus Krisztus szolgálata során. A tanítást mindig Jézus Krisztussalfejezte be, azzal, hogy ő a Messiás, akiről a próféták jövendöltek.
Egyes bibliafordításokban a 4. vershez egy lábjegyzet tartozik, amelyben a következő áll: Bizonyos kéziratok tartalmaznak ennél a versnél egy kiegészítést, de mivel a kéziratot a fordítók nem találták elég megbízhatónak, ezt a részt kihagyták a szövegből. Nos, ez a kis részlet önmagában is érdekes. A magyar Békés-Dalos-fordításban a 4. vers így olvasható: Minden szombaton fölszólalt a zsinagógában, és (az Úr Jézusra hivatkozva) igyekezett meggyőzni a zsidókat és pogányokat. Német fordításban ez a betoldás így hangzik: „az Úr Jézus nevét beleillesztve”. Mit jelent az itt „az Úr Jézusra hivatkozni”, az ő nevét „beilleszteni”? Úgy gondolom, hogy amikor az apostol az Ószövetséget fejtegetve a messiási próféciákról beszélt, beemelte az érvelésbe Jézus Krisztus nevét, és arra utalt, hogy ezeket a próféciákat az Úr Jézus eljövetelére kell vonatkoztatni. Például amikor arról beszélt, hogyan akarta feláldozni Ábrahám a fiát, Izsákot, akkor ez azt ábrázolja ki, hogyan áldozta fel az Atya a Fiát, Jézust, akit értünk küldött a földre. Vagy amikor az Ószövetség a „nagy prófétáról” beszél, akkor ez a próféta nem más, mint Jézus Krisztus.
Pál apostol rabbiként megtanult valamit, amit a rabbik mindig tettek pl. az Ézsaiás 42,1-nél, amely a szenvedő Messiásról szóló nagy prófécia: Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Szellememmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek.Amikor Pál idejében ezt az igerészt olvasták a zsinagógában, akkor arámul olvasták, és betoldották a „Messiás” szót. Nem ebbe az igerészbe, hanem a Targumba (a héber Biblia arámi fordításába), mert úgy értették, hogy ez a Messiásról szól, aki majd el fog jönni.
Hasonlóan az Ézs52,13-tól az 53,12-ig tartó nagy prófécia szövegébe is mindig beillesztették a Mechiac (Messiás) szót. Ezt a hagyományt őrizte meg Pál, amikor Korinthusban tanított: „Beillesztem ide az Úr Jézus nevét, mert ő a Messiás”.
Bárcsak én is ott lehettem volna, amikor Pál tanított, és hallgathattam volna őt! De talán lesz majd a mennyben egy „visszajátszás” vagy „ismétlés” gomb, és visszahallgathatjuk Pál tanítását. J
A zsinagógában eléggé felforrósodott a helyzet, de akkor megérkezett Szilász és Timóteus. Amikor megérkeztek, szorongatta a Szellem Pált, más fordításban „Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát”(Újonnan revideált Károli).
Nem gondoljátok, hogy ez nagyon érdekes? Eddig sátorkészítőkként dolgozott, most pedig hirtelen mindent otthagyott, és minden idejét arra fordította, hogy hirdesse Jézust.
Szeretnék javasolni egy magyarázatot – ez csak egy javaslat. – Pál később ezt írta a filippieknek: 5Azt pedig tudjátok ti is, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor eltávoztam Makedóniából, az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem vállalt velem közösséget, csak ti egyedül (Fil 4,15), ezt pedig Pál tőletek jött jó illatú, kedves, Istennek tetsző áldozatként fogadta. (4,18) Amikor Timóteus és Szilás megérkezett, valószínűleg ezt mondták Pálnak: „Nézd, Pál, hoztunk neked valamit. A filippibeli testvérek annyira hálásak a szolgálatodért, hogy küldtek neked egyet s mást.” Ezután elővettek egy kis erszényt, kinyitották, és letették Pál lábához a benne található ezüst- és aranypénzeket, majd így szóltak: „Ez adomány a korinthusi gyülekezet számára”.
Nos, nem mondtak ilyet, sőt, ilyesmit sem: „Ó, olvasták a gyülekezeti körlevélben, hogy mire lenne még szükséged ahhoz, hogy ez az év ne legyen számodra anyagilag veszteséges. Így elhatározták, hogy elküldik segítségként ezt az adományt”.
Nem, nem így volt. Önként adakoztak, amire a Szent Szellem indította őket. Amikor Pál apostol meglátta a pénzt, azt mondhatta magában: „Mindig is szerettem volna teljes időmet az igehirdetésnek szentelni Korinthusban, így most egy időre abbahagyom a munkát és az igével fogok szolgálni.”
Azt hiszem, ez a lehet a magyarázata annak, miért áll ez a szövegben: szorongatta a Szellem Pált, és bizonyságot tett a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus.
Most tehát már egész nap a zsinagógában volt, ahol pedig felforrósodott számára a helyzet. A „részmunkaidős igehirdetőből” Jézus teljes állású követe lett. A zsinagógában egyre nőtt az ellenállás, a zsidók szidalmazták és istenkáromlónak nevezték Pált. Amikor látta, hogy egyre rosszabb a helyzet, …lerázta ruhájáról a port, és ezt mondta nekik: Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek. Így aztán elhagyta a zsinagógát. 7 Ekkor eltávozott onnan, és egy Tíciusz Jusztusz nevű istenfélő ember házába költözött, akinek a háza szomszédos volt a zsinagógával. Csak néhány lépéssel ment odébb. 8 Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró pedig hitt az Úrban egész háza népével együtt, és a korinthusiak közül, akik hallgatták őt, szintén sokan hittek, és megkeresztelkedtek. A „zsinagógai elöljáró“ nem azt jelentette, hogy ő volt az igehirdető vagy a rabbi. Az elöljáró azért volt felelős, hogy felolvassanak a Tórából, a próféták könyvéből, hogy az istentisztelet rendben zajlódjon, és hogy mindazok, akiknek erre ajándékuk volt, taníthassák a gyülekezetet. Így történt a pizídiaiAntiókhiában is, amikor felszólították Pált, hogy szóljon a gyülekezethez.
Ez az ember tehát megtért Jézushoz, és még mások is rajta kívül. – Egyre forróbb lett a talaj Pál lába alatt, nem csoda hát, hogy ezt írja a korinthusiaknak: 3 És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok; (1Kor 2,3). Azt írja: Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről (1Kor 2,2) Nem volt ez könnyű helyzet Pál számára, folyamatosan életveszélyben volt.
Egy éjszaka Pál látomást látott: 9 Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: 10 mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban. Még egy apostol is félhet a haláltól. De nem attól félt, hogy meg fog halni, hanem a halál folyamatától félt. Azt írja ugyanis: Vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, (Fil 1,23) „de attól, hogy megölnek, és ahogyan ez lezajlik, attól félek”. Ki ne lenne így ezzel?
Könnyű azt mondani, hogy „Ne félj!”. De kell egy indok is, hogy miért ne féljünk. Pálnak meg volt erre az oka: Ne félj, … 10 mert én veled vagyok! Feltehetnénk a kérdést, hogy akkor miért volt szüksége Pálnak erre a látomásra? Nem ismerte talán a következő ígéretet: … íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig? Biztos, hogy ismerte, de láthatóan szükség van arra, hogy amikor időnként krízishelyzetbe vagy veszélybe kerülünk, akkor bátorítást kapjunk Istentől.
Ez a látomás egy bámulatos kijelentéssel végződik: …mert nekem sok népem van ebben a városban. Pál tehát bárányokra fog lelni a városban? Nem, Jézus az, aki megtalálta a juhait a ebben a hiúságáról ismert városban, mégpedig Pál szolgálata által. Az Úr ugyanis ezt mondta: Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók; azokat is vezetnem kell, és hallgatni fognak a hangomra, …(Jn 10,16) Az Urat nem lehet megakadályozni, hogy véghezvigye a tervét, miszerint egy napon fogja össze fogja gyűjteni az összes juhait, hogy vele legyenek.
Péter pedig így írt: Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez. (1Pt 2,25) Az Úr ma is ezt teszi: összegyűjti a juhait.
Találkoztál már olyan emberekkel, akik ezt mondják: Ha hiszel Isten eleve elrendelésében, kiválasztásában, akkor hogyan tudsz igét hirdetni és bizonyságot tenni? Nem tudnék prédikálni, ha nem hinnék Isten feltétel nélküli kiválasztásában. Az ember szíve kemény, és pusztán az én igehirdetésemre egyetlen ember se térne meg. Ha nem hinnék abban, hogy Isten választja ki az embereket, akkor az igehirdetésem csupa frusztráció lenne. De gondoljunk csak Ezékielre: Nem azt a feladatot kapta Istentől, hogy prédikáljon Izraelnek? Izráel egész háza keményfejű és konok szívű (Ez 3,7). Mi tehát hirdetjük az igét, tanúságot teszünk a hitünkről abban a biztos tudatban, hogy általunk Isten Szelleme munkálkodik, és Isten meg fogja találni az ő juhait. Ha valaki reagál Isten igéjére és hisz az Úr Jézusban, akkor ő egy bárány, aki megtalálta a hazafelé vezető utat.
…mert nekem sok népem van ebben a városban. Isten így szól Pálhoz: Te menj, és hirdesd az igét, én pedig törődöm azokkal, akik hinni fognak és elnyerik majd az örök életet. Így Pál végül 18 hónapig maradt Korinthusban, Isten pedig ügyelt arra, hogy az apostol szavai ne legyenek hiábavalók.
Lukács említi Gallió prokonzul nevét. Ő Senecának, a filozófusnak volt a féltestvére. Seneca így jellemezte Galliót: Nincs halandó, aki olyan szelíd lenne minden emberhez, mint Gallió. Az emberek a „Ducis Gallió“, vagyis az „édes Gallió” néven is nevezték.
A zsidók egy akarattal Pálra támadtak, a törvényszék elé vitték, 13és így szóltak: Ez az ember arra csábítja az embereket, hogy törvényellenes módra tiszteljék az Istent. Gallió nem akart ilyen kérdésekkel foglalkozni. 14Amikor azonban Pál szólásra akarta nyitni a száját, Gallió ezt mondta a zsidóknak: Ha valami törvénytelenségről vagy súlyos bűntettről volna szó, ti zsidók, a törvény értelmében meghallgatnálak benneteket. 15Ha viszont tanításról, nevekről és a ti törvényetekről vitatkoztok, azt intézzétek el magatok, mert én ilyenekben nem kívánok bíró lenni. 16 Aztán kiutasította őket a törvényszék elől.
Néhányan demonstrálni akarták a zsidóellenességüket; 17Ekkor valamennyien megragadták Szószthenészt, a zsinagógai elöljárót, és ütlegelték a törvényszék előtt; de Gallió mit sem törődött. Gallió pártatlan maradt, de véleményem szerint Lukács olyan embernek tartotta Galliót, aki nem akar szellemi dolgokkal foglalkozni.
A felolvasott igerész a továbbiakban arról számol be, hogyan utazott vissza Pál Efezuson keresztül Antiókhiába. Nem maradt ott, hanem beutazta Galácia vidékét, és „erősítette a tanítványokat”. Ezután visszaért Efezusba, erről majd a következő alkalommal fogunk beszélni.
Hadd zárjam a gondolatmenetet néhány megjegyzéssel.
Egyetlen keresztény ember se lepődjön meg azon, hogy Pál levert és kétségbeesett állapotban volt. Az apostol ismerte mind a magaslatokat, mind a mélypontokat. Csak Isten nem változik sohasem, mi azonban igen. Illés is arról ismert, hogy nagy mélységeket és magaslatokat élt át. Kármel hegyén győzedelmeskedett a Baál-papok felett, másnap pedig már a kezébe temette az arcát és így szólt: Elég most már, URam! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! (1Kir 19,4). Mindannyian megtapasztaljuk, hogy „egyszer fent, egyszer lent” vagyunk, de jó tudni, hogy az Úr mindig, minden próba idején velünk van.
Amit még szintén fontos megjegyezni, az az, hogy egy hívő keresztény belső késztetést érez, hogy hirdesse az igét. Az apostol ezt erőtlenség és félelem közepette is megtette, mivel muszáj volt, hogy a belső meggyőződését kifejezésre is juttassa!
Vajon lehetséges, hogy valaki elnyeri a megváltást Jézus vére és szeretete árán, aztán pedig Jézusról soha egy szó sem hagyja el a száját? Gyakran nem merünk megszólalni, „politikailag korrektek” szeretnénk lenni, és nem akarjuk ledorongolni a nem hívőket. De ez nem jó! Ha valaki szerelmes, akkor mindig a szerelméről akar beszélni. Vagy talán hiányzik belőlünk az Úr iránti szeretet és lelkesedés?
Végül pedig: Vannak olyan emberek, akik úgy élnek át krízishelyzeteket, hogy az nem változtat rajtuk semmit, szellemileg közömbösek maradnak, mint Gallió.
Gallió mit sem törődött ezzel.A közömbösség halálos lehet! Van, aki hallja az igét, hallotta, hogy Jézus a vérét ontotta az emberekért, benne van a bűneinek bocsánata és az örök élet, ő pedig lerázza magáról ezeket a szavakat, mint ahogy a kacsa lerázza magáról a vizet: „Engem ez nem érint.” Pedig ez az életünk legfontosabb kérdése!
Ha még nem bíztad az életedet Jézusra, akkor tedd meg most. Ne hagyatkozz a jó cselekedeteidre, a keresztségedre, az egyházi szolgálataidra, vagy a végzettségedre, a kultúrádra. Csak egy út vezet az üdvösséghez, ez pedig Jézus Krisztuson keresztül vezet. Az ő kiontott vére és kereszthalála az, ami egyedül megmenthet téged az ítélettől, és már itt a földön is beteljesedett élettel tud megajándékozni. ÁMEN.