Dr. James Montgomery Boyce „Mind Renewal in a Mindles Age” c. előadásának fejtegetései sokat segítettek az alábbiak összeállításában.A Róm 12,2 alapján megfogalmazott gondolatok a következők voltak:
- Ne igazodjatok gondolataitokban a világhoz.
- Változzatok el értelmetek megújulása által.
- Ennek alapján hogyan ismerhetjük meg Isten tökéletes akaratát.
Új reformációra van szükségünk, de nem az elmúlt reformáció megismétlésére, hiszen Luther problémái különböztek a mieinktől. A mai szekuláris világban élve fel kell ismernünk korunk gondolkodását.
Már volt szó arról, hogy korunk tagadja az abszolútumokat. Tagad minden transzcendens értéket, erényt vagy Istent. Csak azt hiszi, amit lát, tapinthat, ami mérhető. Ilyen világban élünk. Egy ilyen világ ellen küzdünk, a természetfelettiért.
Szó volt korunk relativizmusáról, amely az előbbi gondolatból következik. A keresztyén világnézetnek téves értelmezése, amikor mindenki azt hiszi, hogy az ő nézete helyes, ugyanakkor helyben hagyja és elfogadja mindenki más nézetét is. Ha hiszünk az abszolútumban, ami tény, akkor azt kell válaszolnunk az embereknek: „Tisztelem a véleményét, tisztelem az ön személyét, de mi Isten kijelentett igazságáról beszélünk, ami abszolútumokban jut kifejezésre”. Ez ellenállást vált ki.
Beszéltünk a TV-ről is, mivel ez fontos része a kultúránknak. Az emberek naponta több órán keresztül teszik ki magukat agymosásnak. Nincs idejük Bibliát olvasni, csendes perceket eltölteni az Úrral.
Foglalkoztunk az előzőekben azzal is, hogy mit jelent a gondolkodás megújulása, a keresztyén gondolkodásmód a keresztyén tanítás alapján. Mit jelent az, hogy Isten kijelentette magát a Szentírásban? Mit mond Isten erről a szekularizált kultúráról, amelyben élünk? A gonoszság uralkodik, és még a gondolkodás is eltorzult. A világi kultúrát csak ezzel a kifejezéssel lehet jellemezni: őrültség. Aki elhiszi, hogy amit a képernyőn lát, az a valóság, az nincs észnél.
Ezúttal az utolsó kifejezéssel foglalkozunk: …hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. Van tehát Istennek egy akarata, ami jó és tökéletes.
Hogyan lehet ezt megismerni, vagy megítélni? Azáltal, hogy a történelmet keresztyén szemmel szemléljük. Feltesszük a kérdést: „miért vagyok itt, mi a feladatom?” El akarok érni valamit, vagy önmagában az a fontos, hogy „vagyok”, függetlenül attól, hogy világi szemmel nézve alkotok-e valami nagyszerűt?
Figyeljük meg a történelmet. A történelmet nyugaton három különböző módon szemlélik. Ebből két szemlélet világi, egy keresztyén.
1. A görög szemlélet. Azt mondják, a görögöket nem érdekelte a történelem, de ez csak részben igaz. Csak abban az értelemben nem érdekelte őket a történelem, hogy nem tekintettek vissza a múltba, hogy megvizsgálják, hogyan jutottak hatalomhoz, és hogy mit hoz a jövő, mert nem hittek a fejlődésben. Ők csak azzal a múlttal foglalkoztak, amelyet a jelenben is megfigyelhettek. Az ismert görög filozófus, Epikurosz mondta: „Nincs semmi új az univerzumban, ha az elmúlt végtelen időt tekintetbe vesszük.” Tanulmányozták királyaik történetét, de csak a jelenre való tekintettel. Nem hittek abban, hogy a történelem egy bizonyos irányba fejlődik. Marcus Auréliusz, római uralkodó, akit a görög gondolkodás erősen befolyásolt, mondta: „Negyven éves vagyok, de ha látom az egyöntetűséget, amely a világban uralkodik, akkor minden, ami volt és minden, ami lesz, érthetetlen”. Ha meg akarjuk érteni a görög történelem szemléletet, akkor képzeljünk el egy szerencsekereket. Ráteszel egy pénzt egy számra, és a kerék forog, forog, forog, és nem lehet tudni, hol fog megállni. Ez a görög történelemfilozófia, egy örök körforgás. Népek felemelkednek, más népek eltűnnek, mindig minden fel és le megy. Ez volt az antik görög ciklikus történelemfilozófia.
2. Ezt leváltotta a progresszív, haladó, lineáris történelem nézete. A felvilágosulás korában az emberek az értelmet helyezték mindenek fölé Isten helyett. Voltaire képviselte azt a nézetet, miszerint ha megerőltetjük eszünket, fejlesztjük értelmünket, akkor minden jobb lesz, haladni fogunk. A tudományos eljárások, az ipari forradalom ebbe az irányba mutattak. Az élet meghosszabbítható az orvostudomány által, egészségesebben lehet étkezni, mert az élelmiszerek jobban tárolhatók és szállíthatók. Sok mindent lehet előállítani, ami az életet szebbé és jobbá teszi. Ez a haladás látszatát kelti. A keresztyénség is hozzájárult ehhez, mert egy személyes Istenről, erkölcsről és az ítéletről beszéltek. Ez is egy lineáris történelemszemlélet. Ez a lineáris látás váltotta fel a ciklikus látást. Darwin tana is egy lineáris fejlődést képvisel. Ő képviselte a „survival of the fittest” nézetet, mely szerint az erősebb túléli a gyengébbet.
Hadd világítsam ezt meg egy képpel. Az idősebbek, akik megélték a II. világháborút és az azt követő éveket, emlékeznek még a mozikban vetített híradókra, amelyekben egymást gyorsan követő eseményeket lehetett látni. A háttérben rendszerint harcias muzsika szólt és a bemondó rövid mondatokban magyarázta a látott képeket. A képek egyfajta haladást, egy előremenetelt sugalltak. Ebben hittek az emberek. Az I. világháborúról azt hirdették, hogy előkészíti a világot az igazi demokráciára. Soha többé nem lesz ilyen háború – mondták. Aztán kitört a II. világháború, és azóta nem szűntek meg a háborúk az egész földkerekségen! Ma olyan fegyverek vannak a kezünkben, amelyekkel a föld egész lakosságát ki lehet irtani. Ezt nevezzük haladásnak! Az emberek csalódottak, kiábrándultak. Jobban élünk ma, mint nagyszüleink vagy elődeink? A válasz: nem. És a gyerekeinknek jobb életük lesz, mint nekünk? Aligha! Ez a haladást hirdető történelemfilozófia hitelét vesztette az elmúlt kb. 50 év alatt.
Ha ez a történelmi látás nem állja meg a helyét, akkor mit csináljunk? Térjünk vissza az antik görögök ciklikus látásához? Van egy harmadik lehetőség:
3. Keresztyén történelem szemlélet. A keresztyén szemléletnél nem az a fontos, hogy hova jutunk, hanem hogyan élünk, mit teszünk. Helyesen élni ott, ahova Isten állított: ezt kéri Isten számon tőlünk. Milyen kérdéseket fog feltenni az Úr? Növekedett a gyülekezeted? Szép templomot építettél? Hány százalékkal növekedett a gyülekezet költségvetése? – Istent ez nem érdekli. Értem élted az életedet? Ezt fogja kérdezni. Bizonyságot tettél az igazságról, amikor lehetőséged volt rá? Lépéseid erkölcsösek voltak, vagy helytelen utakat jártál? Így ítéli meg Isten a történelmet.
Vizsgáljuk meg ezt a szemléletet a keresztyén tanítás fényében. Mely tanítások vannak befolyással a keresztyén történelem szemléletre?
Az első: A teremtés tanítása. A világ nem a véletlenek összjátékából állt elő. Isten teremtette meg az univerzumot, a földet, a rajta lévő teremtményeket, a férfit és a nőt. Vissza kell térnünk Ádámhoz és Évához. Az emberiség történelme egy egységes történelem, melynek más jelentősége lehet a németek, más az ázsiai népek és más az oroszok stb. számára. Csak egy történelem van, mert az egy Isten egy emberpárt teremtett. – Az utóbbi évtizedekben a történészek érdeklődést mutattak egy általános történelem iránt.
Ennek egyik példája Oswald Spengler (1880-1936), aki írt egy kétkötetes művet, amelynek kötetei 1926 és 1928-ban jelentek meg „Der Untergang des Abendlandes” (A nyugat hanyatlása) címmel. Az érdekes cím alatt a szerző egy általános történelmet akar leírni. Ez a majdnem „prófétai” könyv híressé tette őt.
Mit írt Spengler? Vessük el azt a nézetet, hogy a történelem haladást jelent, amelyben a nyugat eddig hitt. Miért hisznek az emberek a haladásban? Azért mert haladást vélnek látni az ő szűk kis látókörükben és környezetükben. Mindez azonban el fog múlni. Miért? Azért mert a civilizációk olyanok, mint a biológiai organizmusok. Egy organizmus megszületik, növekszik, megöregszik és végül meghal. Így járnak a nemzetek, kultúrák és civilizációk is. Azért hisznek az emberek a haladásban, mert véletlenül a felszálló irányt élik meg. De ez el fog múlni. Spengler tulajdonképpen az antik görög mintához tért vissza: a történelem egy kerék, melynek minden része egyszer felfelé, utána lefelé mutat.
A másik nagy történész az angol Arnold J. Toynbee, aki 1934 és 1961 között 12 kötetet írt „A Study of History” (Történelmi tanulmány) címmel. Toynbee megkísérelte az egész emberiség történelmét átfogóan leírni, 34 különböző civilizációt bemutatva.
Ez a két történész egy univerzális történelmet próbált leírni. Műveiket összehasonlítva felfedezzük, hogy hatalmas különbség van közöttük. Az anyag óriási. Témájuk ugyanaz, de más végeredményre jutnak. Kinek van igaza? Vagy talán mind a kettő tévedett? Hol a probléma? Nos, mind Spengler, mind Toynbee a történelemben, a történelmen belül éltek. Mindketten az események folyamatában álltak, éltek és ezért nem tudták objektíven megítélni azt, ami történik. A német Spengler a saját szemszögéből, az angol Toynbee is a maga szemszögéből látta a dolgokat. Ez a sorsa mindenkinek, aki egy általános történelmet akar írni, és aki maga is a történelem szereplője és ott áll a színpadon. Hogyan ismerhetjük meg a történelem valóságát? Mi megy végbe a világban térben és időben? Szükség van valakire, aki a történelmen kívül, a történelem felett áll, objektív rálátása van arra, és aki közli velünk, mi folyik a történelemben. Ki lehet ez? Egyedül csak Isten. Istent kell megkérdezni, hol állunk a történelemben. Ő világosít fel minket a Biblián keresztül.
A Bibliában találunk információt a babilóniai birodalomról. Ez relatíve jelentéktelen Isten szempontjából. Egyiptomról is tudunk egyet s mást, de többnyire csak Izrael rabszolgasorsával kapcsolatban. Rómáról való ismeretünk Jézus Krisztus sorsával áll összefüggésben (Pilátus végeztette ki Jézust). Ez azonban történelmi szempontból jelentéktelen. Mi fontos? Azok az emberek fontosak, akiket Isten a történelem folyamán kiválasztott: Ádám és Éva, a pátriárkák és utódaik, a hívők Izrael népében, akik várták a Messiást. Aztán Jézus idejében Hanna, Simeon, Erzsébet, Zakariás, Mária és József. Ők voltak azok a hívők, akik várták a Messiást. A történelem értelme az ő hitükben és tetteikben nyilatkozott meg.
Ez vonatkozik ránk is. A történelem értelme Isten szemszögéből nem az, amit az amerikai elnök vagy a magyar miniszterelnök tesz. Ez aránylag jelentéktelen. Isten szemszögéből az fontos, amit te teszel, hogyan élsz, ha hiszel Jézus Krisztusban. Az a fontos, ha életed bizonyságtétel, és tetteid Isten kegyelmét bizonyítják.
Egy másik tanítás: Az isteni gondviselés tana. Mi is az? Isten része a történelemnek, és beavatkozik a történelembe. Már volt szó a teizmusról, amely egy személyes Istenben hisz, aki beavatkozik a történelembe. A deizmus ezzel szemben azt tanítja, hogy Isten nem törődik a történelemmel. Erre alkalmazzák az órásmester példáját, aki készít egy szép órát, felhúzza, majd odaállítja és magára hagyja a párkányon. Isten törődik a történelemmel, belenyúl abba, ahogyan a mi életünkbe is. Ő hívott el, Ő keresett minket, nem pedig mi Őt. Elhívott, hogy érte éljük életünket. Életünk nem mechanikus, nem determinista. Spengler történelmi filozófiája mechanikus: ő egy szerves organizmust ír le, amely megszületik, növekszik, megöregszik és meghal. Minden e minta szerint fut le. A nyugati kultúra hanyatlásnak fog indulni, mert ez a sorsa. Ez egy biológiai determinizmus.
Marx szerint a történelem nem biológia minták szerint, hanem gazdasági törvények alapján alakul. Ő az osztály nélküli társadalmat tűzi ki célul. Ez is egy mechanikus modell. Persze a „minta”, a kommunizmus összeomlott. A mi életünk nem mechanikusan pörög le, hanem az egy személyes viszonyból áll, melyet a szent és szuverén Isten akarata és beavatkozása határoz meg. Ez jó, de sokszor fájdalmas is egyben. Egy mechanikus lefolyás kiszámítható. Ha a szuverén Isten avatkozik be életünkbe, az kiszámíthatatlan.
Gyakran azt szeretnénk, ha a keresztyén életünk mechanikusan folyna le. Ha boldogtalan vagyok hívő életemben és szeretnék boldog lenni, akkor mit kell tennem? Ha a reggeli csendességem 15 percig tartott, akkor duplázzam meg 30 percre, és így boldog leszek? Vagy talán Isten minden héten szolgál nekem valahogyan, és ebből az áldásból merítsek erőt a hét hátra levő napjaira? – A keresztyén élet nem ilyen, ezt tudjuk. Vannak időszakok az életünkben, amikor gyors növekedés látható. Gyakran röviddel a megtérésünk után csodákat élünk meg, minden rózsaszínben látszik, életünk rohamosan megváltozik és örömünk határtalan. Vannak azonban szárazabb, sivatagi periódusok is, amikor látszólag semmi nem történik.
Isten elhívja Ábrahámot, elvezeti az ígéret földjére, fiat ígér neki, aztán évtizedek telnek el anélkül, hogy valami is történne.
Isten megígérte Izraelnek, hogy nagy néppé teszi. Egyiptomban megszaporodott Izráel népe, de 400 évig Isten nem szólt egy szót sem hozzájuk.
Az Ó- és az Újszövetség között is szünet van; Malakiás és Keresztelő János között némaságban telik el 400 év. Mert az életünk személyes élet, és a szuverén Istennel van dolgunk. Isten a száraz, néma évekkel azt tudja elérni, amit más eszközökkel – ha minden túl jól menne – nem tudna. Az életet, a történelmet keresztyén szemszögből kell látnunk.
Egy harmadik tanítás: A bűnről szóló tanítás. Ez a saját felelősségünkre vonatkozik. Ha nincs felelősség, akkor nincs bűn sem. Ha minden mechanikusan folyik, akkor nincs bűnös. Kultúránk ebbe az irányba mozog. Senki nem akar semmiért felelősséget vállalni, se Isten se emberek előtt. 1973-ban jelent meg egy könyv Karl Menningertől:„Whatever Became of Sin?” (Mi lett a bűnből?) címmel. Menninger pszichiáterként megfigyelte, hogy klinikáján mindenki másokra hárította viselkedésének következményeit. Senki nem vállalt felelősséget viselkedéséért. Megállapította, hogy Isten nélkül nincs bűn. A bűn Isten egy törvényének áthágása. Ha Istent kirekesztjük a képből, a történelemből, amint ezt kultúránkban tettük, akkor nincs senki, aki ellen vétkeznénk és ennek következtében nincs bűn sem.
Mit jelent a helytelen viselkedés a világi társadalomban? A bűnből fegyelmi vétség lesz (angolul „crime”). Ez a polgári törvények elleni áthágás, nem Isten elleni.
Egy további lépés ebbe az irányba a mai pszichoterápiától befolyásolt társadalomban, hogy a vétket úgy kezelik, mint valamit, ami velünk történt, és aminek mi vagyunk az áldozatai! Áldozatok vagyunk, és nem tehetünk erről. „Rosszul viselkedem, mert a környezetem, amiben felnőttem így hatott rám”, vagy „az anyám elhanyagolt, nem törődött velem”. Nem én vagyok a felelős. – Érdekes, hogy míg magunkat mentegetjük, elvárjuk, hogy mások felelősségteljesen viselkedjenek! – Egy serdülő fiú, akit anyja azzal vádolt, hogy rosszul viselkedik, így felelt anyjának: „Miért van az, hogy ha én rosszul viselkedek, akkor rossz fiú vagyok, de ha te rosszul csinálsz valamit, akkor az ‘idegeidre’ hivatkozol?” Az anya elvárta a gyerekétől, hogy vállalja a felelősséget tetteiért, de ő nem vállalta a felelősséget a maga viselkedéséért. Ő a helyzet áldozata lett. – Egy anya megszidta a kislányát: „Marika, miért férkőzhetett be az ördög a fejedbe, hogy kínozd a kisöcsédet, meghúzd a haját, és a sípcsontjába rúgj?” A kislány válasza ez volt: „Lehetséges, hogy az ördög ösztökélt, hogy húzzam a testvérem haját, de hogy a sípcsontjába rúgjak, az a saját ötletem volt.”
A gonoszságról elgondolkozva tulajdonképpen a felelősség felett gondolkozunk. Minden számít, amit te vagy én teszünk!
Az utolsó tanítás, amivel foglalkoznunk kell, az utolsó ítélet tanítása. A hitvallásban kimondjuk, hogy „Ő eljön megítélni az eleveneket és a holtakat”. Minden egyén ítélet alá kerül aszerint, amit tett vagy elmulasztott megtenni. Ennek nagy jelentősége van a történelemre nézve, mert a történelem célja nem ott keresendő, ahová közvetlenül Jézus Krisztus visszajövetele előtt érkezünk, ahol az egész emberiség meg lesz ítélve.
Herbert Butterfield történész keresztény szemmel próbálta megérteni azokat a szörnyűségeket, amelyek a II. világháború alatt történtek. Írt egy könyvet „Christianity in History” (A kereszténység a történelemben) címmel. Ebben a könyvben találjuk a következő illusztrációt: „A történelem nem olyan, mint egy vonat, amelynek nincs más célja, minthogy elérje rendeltetési helyét. Ha a történelmet hasonlítani akarjuk valamihez, akkor talán Beethoven egyik szimfóniájához lehetne. A szimfónia szépsége nem a végén, az utolsó taktusnál bontakozik ki. Minden egyes taktus, minden hang a partitúra összefüggésében egyenértékű minden más hanggal, és mindegyiknek jelentősége van a mű kiteljesedésében. A történelmet keresztény szemmel csak úgy szabad szemlélni, hogy minden generáció, minden egyén csak Isten dicsőségére szolgál.”
Toni Campolo, egy sokat vitatott evangélista és egyetemi tanár sok könyvet írt, melyek egyike a „Who Switched the Price Tags?” Ebben egy valódi történetet olvasunk illusztrációként.
Egy tanárnő, Miss Thompson ötödikes osztályában volt egy Teddy Staller nevű fiú, akivel nem tudott mit kezdeni. A fiú nap mint nap unott faképpel ült a padjában, nem vett részt a tanulásban, feladatait nem végezte el, írásbeli munkái mindig elégtelenek voltak. Persze ha megnézte volna a fiú korábbi bizonyítványait, akkor talán több megértést tanúsított volna iránta.
Az 1. osztály végén ez állt: Teddy munkájában és magatartásában ígéretes, de otthoni környezete szegényes.
A 2. osztály végén ez állt: Teddy többet is tudna tenni, de édesanyja nagyon beteg és nincs otthon segítsége.
A 3. osztály végi bizonyítvány: Teddy jó fiú, de nagyon komoly. Lassú a tanulásban. Édesanyja az elmúlt évben meghalt.
A 4. osztályos bizonyítvány: Teddy nagyon lassú, jól viselkedik, de édesapja nem törődik a fiúval.
Karácsonykor a gyerekek ajándékokat hoztak a tanítónőnek, Miss Thompsonnak. Teddy olcsó barna papírba csomagolta az ajándékát, ragasztószalagokkal rögzítette zsinórok helyett. Amikor a tanítónő kinyitotta a csomagot, egy kopott karperecet talált benne, amelyből hiányzott néhány kő és egy üveg olcsó parfümöt. A gyerekek elkezdtek vihogni, de a tanítónő csendre intette őket, felvette a karperecet és néhány csepp parfümöt cseppentet magára. Megmutatta a gyerekeknek: „milyen jó illata van a parfümnek” – mondta. Délután, amikor a gyerekek már hazamentek, Miss Thompson még az osztályban maradt, és amikor felnézett, ott állt előtte Teddy. A kisfiú ezt mondta: „Miss Thompson, az ön illata olyan, mint anyámé volt és a karperec nagyon jól áll önnek. Örülök, hogy tetszett az ajándékom.”
A tanítónő keresztény volt, és amikor magára maradt, letérdelt, és az Úrtól bocsánatot kért, amiért nem volt megértéssel Teddy iránt. Ettől kezdve különös figyelmet fordított a lassú diákokra és különösen Teddyre. Lassan ennek eredménye is megmutatkozott, a fiú jobban tanult.
Amikor a fiú egy másik iskolába került, megszakadt a kapcsolat közöttük. – Évekkel később egy levelet kapott tőle: „Miss Thompson, maga legyen az első, aki megtudja, hogy kitűnőre vizsgáztam. Teddy Staller.” Négy évvel később jött egy másik levél: „Miss Thompson, ön legyen az első, akivel közlöm, hogy jelesen végeztem el az egyetemet. Nem volt könnyű, de szerettem. Teddy Staller.” Öt évvel később: „Szeretném, ha elsőként tudná meg, hogy elvégeztem az orvosit és doktoráltam. Egy hónap múlva megnősülök. Kérem, jöjjön el az esküvőnkre és üljön azon a helyen, ahol anyám ülne, ha még élne. Nincs más hozzátartozóm önön kívül, mert apám tavaly meghalt. Teddy Staller.”
Ez a történelem! Ha keresztények így viselkednek. Ez a győzelem, erre figyel Isten, e felett örvendeznek az angyalok.
Próbáljuk megvilágítani ezt egy másik szemszögből. Miért történnek dolgok úgy, ahogy történnek?
Ehhez vissza kell tekintenünk a világ teremtése előtti időtlen időig: Istenig és az angyalokig. Isten akarata egységes, senki sem kérdőjelezi meg, senki nem tesz fel kérdéseket. Minden harmonikus. Egy nap, nem tudjuk hogyan és miért, Lucifer kijelenti, hogy Isten útja nem optimális, lehetne jobban is csinálni. Két akarat áll egymással szemben, Isten akarata és Lucifer akarata. Ki a jobb, Isten vagy Sátán? Az angyalok figyelik őket: most mi legyen? Mit fog Isten tenni? Istennek sohasem voltak problémái, de most mit fog tenni a Sátánnal? El fogja pusztítani? Megtehetné, hiszen mindenható. Ez csak mindenhatóságát bizonyítaná. Más angyalok sajnálták volna a Sátánt, hiszen nem lett volna lehetősége igazát bebizonyítani.
Nos, ahelyett, hogy megsemmisíteném a Sátánt, tegyük inkább őt próbára – gondolhatta Isten. – Teremtek egy nagy kozmikus színpadot, amin a Sátán bebizonyíthatná igazát. Isten tehát megteremtette az univerzumot, a csillagokat és a földet, a növény és állatvilágot, végül az embert, egy férfit és egy nőt. Isten visszahúzódik, a Sátán jön, félrevezeti az embert, az ember bűnbe esik, és a Sátán kéjjel dörzsöli a kezét. „Sikerült Isten művét összezavarni, nem is tudom, mit tervezett Isten ezzel az emberpárral, talán angyalok helyett teremtette őket? Sikeres voltam, kövessetek engem! Csinálunk egy világi államot, amelyben Istennek nincs helye.” Az ördög, a „diabolosz”, csak összekavarni tud, de összerakni, megszervezni nem tud semmit. Innen származik a neve. Ahány ember, annyi akarat. Mindenkinek megvan a saját akarata. Ez teszi az életet olyan nehézzé. Az ördög hisz abban, hogy sikerült Istent kijátszani. De nem tudja, hogy Istennek van egy titkos terve! Isten azt mondja, „lemegyek ezekhez az elesett, bűnös emberekhez és kegyelemből elkezdem őket magamhoz hívni. Megtanítom őket, hogy szeressenek engem, hogy útjaimon járjanak, engedelmesek legyenek és éljenek akaratom szerint, amennyire csak tudnak. Majd meglátjuk, hogy sikerül-e a terv, vagy az ördög terve lesz eredményes.” – Gondolom, az évezredek emberi történelme bizonyság arról, hogy az ember számára, akár gazdag, akár szegény, fehér vagy színes, férfi vagy nő, akármilyen nemzedékből származik is, Isten terve minden helyzetben kibontakozott és sikeres volt.
Az ördög embere az a sikeres, gazdag üzletember, aki a piac hirtelen összeomlása miatt elveszíti vagyonát, esetleg a családját is. Ez az ember megkeseredik, haragszik, szidja azt az Istent, akiben nem is hisz, hiszen Isten mindennek az oka.
De nézzük most az Isten emberét, aki szintén üzletember, ő is gazdag, de államosítják üzletét, családját elveszíti, egy baleset áldozatai lesznek. Még az egészségét is elveszíti. Neve Jób. Ő nem átkozódik. Mit mond Jób? (Jób 13,15) Hiszen megölhet engem! Mégis rábízom magamat! (1,21) Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve! Az angyalok ezt látják, és elámulnak: „Bizony az Úr útja jobb, Istenben bízni lehet, ő szuverén Úr.”
Vagy vegyük azt az ügyvédet, aki a bűnösöket, a hazugokat és gyilkosokat védi, sok pénzt keres, híres pereket nyer meg. Egy másik, keresztény ügyvéd reménytelen eseteket vállal el, ártatlan embereket véd meg, olyanokat, akiknek ügye nem tölti meg az újságok első oldalát.
Az egyik orvos tudását arra használja, hogy híres és gazdag legyen. Egy másik orvos, aki legalább olyan tehetséges, mint az első, elmegy a misszióba, talán egy afrikai vagy ázsiai falu kórházába, ahol nincs állandó elektromosság, és nem állnak rendelkezésére modern gépek és eszközök. Ő Jézus iránti szeretetből teszi ezt. A világ azt mondja erre, hogy eltékozolja az adományait, képességét. Ez az orvos nem sóhajtozik, hogy bárcsak visszamehetne arra a nagyvárosi egyetemi klinikára, ahol minden modern készülék a rendelkezésére állna.
Vannak hitetlen háziasszonyok és hívő háziasszonyok, hívő tanárok és nem hívő tanárok. Vannak hívő lelkipásztorok és hitetlen lelkipásztorok. Isten felvonultatja őket az évezredek folyamán a világ nagy színpadán, és az angyalok ámulnak. Nem ezt mondja az Ef 3,10? „…és hogy ismertté legyen most a gyülekezet által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt az Isten sokféle bölcsessége…” Követik azt, amit Isten cselekszik Ábrahámmal az egész Ószövetségen keresztül a mai napig. Mi mind szereplői vagyunk ennek a drámának. Mi ismerjük a múltat, de nem ismerjük a jövőt, csak amire a Biblia tanít, de tudjuk, Isten írta a forgatókönyvet.
Fontos, hogy mi, akik keresztények vagyunk, játsszuk a szerepünket a színpadon, és az angyalok lássák a különbséget. Ha rákos vagy, akkor keresztényként másképpen fogsz hozzáállni, mint egy nem hívő. Ha elveszíted az állásodat, mi lesz a különbség? Ha vagyonhoz jutsz, sikeres vagy, hogyan állsz hozzá? Isten útja a legjobb. Nem az a történelem, amiről az újságokban olvasunk, ami a parlamentben vagy az ENSZ-ben történik, hanem az a történelem, ahogyan te élsz! Hol vagy, mit teszel? Ez a fontos, a döntő.
Egy utolsó illusztráció: Shakespeare drámájának, a Lear királynak van egy érdekes jelenete. Ebben egy szolga hősi magatartást tanúsít. A helyszín egy pajta. Sok nemes gyűlik össze, és ki akarják szúrni a gloszteri herceg szemeit. Gloster ártatlan, de haragszanak rá, mert Lear király barátja. Miután kiszúrták az egyik szemét, Gloster egyik szolgája közbeveti magát és meg akarja akadályozni, hogy urának másik szemét is kiszúrják. A szolga azt mondja: „Uram, gyermekkorom óta szolgálok neked, de nagyobb szolgálatot sohasem tettem, mint most.” (Hold your hand my lord; I have serv’d you ever since I was a child; but better service I have never done you, than now to bid your hold.) Erre az egyik nemes leszúrja a szolgát, és Gloster másik szemét is kiszúrják. Másnap az újságok beszámolnak a büntetésről, melyet Gloster megérdemelt. – Drámai, de ez az élet! Ha szellemileg ítéljük meg az eseményt, akkor ennek a névtelen szolgának volt a legnagyobb szerepe. Ennek a szolgának neve sincs a drámában! A kritikus pillanatban azt tette, amit tennie kellett, annak ellenére, hogy emberi szemmel sikertelen volt és életét vesztette. – Mi a siker? A siker az, ha azt teszem, amit Isten szemében tenni kell. Ez dicsőíti Istent.
Vizsgáljuk meg saját életünkben és bizonyítsuk be, mi az Isten akarata. Az angyalok és az emberek figyelnek minket.