A korszakok
A téma a diszpenzációs teológia rendszere vagy struktúrája, avagy a korszakok. Ez most csak egy áttekintés lesz a korszakokat illetően. Ezen kívül később a diszpenzacionalista teológia egyes jellegzetességeire külön vissza fogunk térni, pl. a diszpenzacionalizmus hermeneutikájára, valamint a hermeneutika, ill. bibliamagyarázat törvényeire általában. Foglalkozni fogunk továbbá Izrael és a gyülekezet viszonyával, majd a törvény és a kegyelem témájával külön, és bizonyos kérdésekkel, melyek a diszpenzacionalista és a szövetségi teológiával kapcsolatban felmerülnek.Kezdjük a korszakokkal. Talán hallottátok már, hogy az isteni kijelentés két részből áll, egy „általános kijelentésből” és egy különleges, vagy „speciális kijelentésből”. Az általános kijelentés Istennek az a kijelentése, melyet a természetben, a lelkiismeretben és a történelemben látunk. Különösen vonatkozik az általános kijelentés Istennek a természetben észrevehető kijelentésére. Ezt nevezik a teológia nyelvén „általános kijelentés”-nek.
Isten „speciális kijelentése” az a kijelentés, amely az ember üdvösségére vagy megváltására vonatkozik. Ezt Isten igéjében találjuk meg. Isten kijelentése egy kétkötetes mű. Az első kötet az embernek mint embernek íródott, a teremtésre és a teremtett emberre vonatkozik. A második kötet, Isten igéje, a speciális kijelentés, a bűnös ember számára íródott. Ha kijelentésről beszélünk, akkor ezt figyelembe kell vennünk.
Az első kötet, a teremtés tudományos vizsgálata, kinyilatkoztat egy tervet, egy metodikát, módszertant és egy célt. Még hitetlen tudósok is egy ilyen hipotézisből, feltételezésből indulnak ki. Ezért lehet tudományos kutatás révén természeti törvényeket felfedezni. Amennyire felismerhető, az univerzum mögött egy terv, egy metódus és egy cél van elrejtve.
Ebből kiindulva feltételezhető, hogy a második kötet, a speciális kijelentés, amit Isten igéjében találunk, mely a bűnös ember számára íródott, előfeltételez egy tervet, egy metodikát és egy célt. Ami különösen érdekes, hogy a Biblia erre az érvelésre igényt tart! Az ige beszél egy örök tervről, illetve Isten szándékáról, mely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban fejeződik ki. Ez egy utalás az Ef. 3,11-re: „Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban”. A görög szövegben szó szerint ez áll: „a korok végzésének vagy szándékának megfelelően”. Segítségül lehetne hívni még a Zsid. 9,26-ot és az 1.Kor. 10,11-et is. Ha ez tényleg így van, akkor lehet arról beszélni, hogy Istennek van egy terve, mely korszakok sorozatában bontakozik ki. Ezért bibliaolvasó emberek, akik tanulmányozták az Írásokat, felfedezték a Bibliában a korszakok sorozatát. A diszpenzacionalizmus, vagy diszpenzációs teológia egy név, mely olyanokra utal, akik az igében megkísérlik megkülönböztetni a múltat, a jelent és a jövőt Isten tervének háztartásaiban. Hozzá kell még tenni, hogy igényt tartanak arra, hogy ez a teológia a legjobb magyarázat arra, ahogyan Isten terve a Szentírásban ki van nyilatkoztatva. A diszpenzacionalizmus ezekre hivatkozik.
A diszpenzacionalizmus összeütközésbe került a klasszikus szövetségi teológiával, hiszen a szövetségi teológia is ugyanezt mondta magáról 100 vagy több évvel azelőtt. Amire a diszpenzacionalisták hivatkoznak az nem valami egészen új gondolat. A szövetségi teológusok az ő három szövetségükkel pontosan így érveltek (a megváltás örök szövetsége, a cselekedetek szövetsége és a kegyelem szövetsége). Amint már említettem, a szövetségi teológusok felosztották korokra a kegyelem szövetségének kibontakozását a történelemben. Nem annyi korra, ahányra a diszpenzacionalista teológusok teszik, pl. a Scofield-Bibliában, de Ádámtól Ábrahámig, Ábrahámtól Mózesig és végül Mózestől Krisztusig. Az újtestamentum a gyülekezet kora. Ne felejtsük el, hogy a szövetségi teológusok, szintén korokban fejezték ki a kegyelem szövetségének kibontakozását. A szövetségi teológiában a korok a kegyelem szövetségének a kibontakozását fejezik ki a történelem során. A diszpenzacionalizmusban a „korszak” egy háztartásra utal, mely alatt Isten próbára teszi az embert az engedelmességét illetően, az ember mindig csődbe jut, és erre általában egy újabb kijelentést ad Isten az üdvterv keretében. A sok ellentét mellett sok hasonlatosság áll fenn a két rendszer között.
A bibliaolvasó keresztyének számára nagy segítség, ha gondolataikban rendszerezik azt, amit a Biblia tanít Isten programjára, üdvtervére nézve. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Biblia nem egy könyv, melyet könnyedén áttekinthetünk. Ha megkísérled ezt egy időn keresztül tenni, rá fogsz jönni, hogy ez nem egyszerű dolog, hacsak nem szajkózod azt, amit mások a szádba rágtak. Nem könnyű a Bibliát Isten üdvtervére nézve rendszerbe foglalni. A keresztyének erre törekedtek kb. 1900 éve, amióta a kánon létezik. Miután egy nem könnyű feladattal állunk szemben, nem szabad csodálkoznunk, hogy sok konfliktus állt elő a korszakos és a szövetségi teológusok között, és azon sem, hogy újabban megint történnek arra irányuló próbálkozások, hogy ezeket a rendszereket felépítsék, vagy újakat hozzanak létre, melyek kielégítőbbek lennének. Még valami fontos: ha igazán szeretnénk kritizálni és megítélni ilyen teológiai rendszereket, akkor meg kell, hogy értsük őket.
Most a diszpenzacionalizmussal fogunk foglalkozni és megkíséreljük ezt a rendszert megérteni azért, hogy értékítéletet tudjunk róla alkotni.
A korszakos teológia fő jellemvonásai
A.) A kifejezések meghatározása
Három jellemző kifejezéssel találkozunk, ha a korszakos teológia fogalmait elemezzük, melyek Isten üdvtervét a korszakokban leírják. Az első szó a „végzés” vagy „szándék”. Ezt a szót az Ef. 3,11-ben találjuk meg, amire az előbb utaltam. Ez Isten tervére vagy céljára utal az emberi történelem folyamán a beteljesedésig. Istennek van egy célja, egy terve. Itt nincs ellentmondás a két teológiai rendszer képviselői között. A második szó maga a „diszpenzáció”. Ez az „oikonomia” görög szó, vagyis gondnokság/háztartás fordítása. Ezt a szót fellelhetjük az Ef. 3,2-ben, ahol Pál Isten kegyelmének koráról beszél, melyet Isten reá bízott. Egy gondnokság, egy megbízatás ez, mely Pál számára az evangélium hirdetését jelentette a pogányoknak. Ez volt az ő elhivatása: az evangéliumot megosztani a pogányokkal. Így magáról úgy beszél, mint aki Isten kegyelmének gondnoka, sáfára ebben az értelemben. Rá volt bízva, hogy a pogányok elöljárója legyen és hirdesse nekik az evangéliumot. Nem szabad elfelejteni, ez egy új mozgalom volt. Az Úr Jézus Izrael házának elveszett juhaihoz volt küldve. Pál szavai szerint Jézus Krisztus a körülmetéltek szolgája volt, hogy beteljesítse azokat az ígéreteket, melyeket Isten az atyáiknak tett.
Figyelembe kell vennünk, hogy az Úr szolgálata Izrael háza felé irányult, Pál szolgálata pedig a pogányok felé. Pál apostol világosan kifejezi azt, hogy Isten programjában egy határozott változás történt az evangélium hirdetését illetően. A „gondnokság” vagy „sáfárság” szó megtalálható a Luk. 16,2-4-ben, ahol a szó töve többször előfordul. Ez az Úr egyik példázata a hamis sáfárról. Itt a sáfár szónak nincsen különösebb teológiai tartalma. Később a Róma 16,23-ban ez mint „számvevő” vagy „kincstartó” (Károli) fordul elő. A szó tulajdonképpen a felelősség ráruházását, rábízását fejezi ki, számadási kötelezettségre utal. A változást is magában foglalja, az adminisztráció megváltozhat. Nem kétséges, hogy a Biblia használja a korszak kifejezést abban az értelemben, ahogyan azt a diszpenzacionalisták teszik. Nem minden esetben, de a gondnokság fogalma Isten kijelentésének egy bizonyos szempontját illetően megtalálható a „korszak” kifejezésében. A „korszak” kifejezés használata a korszakos teológiában nem lehet komoly kritika tárgya.
A harmadik szó, amivel foglalkoznunk kell, a „korszak” szó. Ezt megtaláljuk az Ef. 3,2-5-ben, melyről már volt szó, illetve az Ef. 3,11-ben. Itt az időtényező hangsúlyos. A diszpenzacionalisták szerint a hívők egy bizonyos korszakban élnek, egy bizonyos háztartás alatt.C. I. Scofield, aki a legismertebb diszpenzacionalista, bibliajegyzeteiben a diszpenzációt így határozza meg: „A diszpenzáció egy időszak, amely alatt Isten próbára teszi az embert akarata egy bizonyos kijelentésének való engedelmességre nézve”. Scofield hangsúlyozza az „időszakaszt”, az ember próbatételét és Isten egy bizonyos kijelentését, ami akaratát illeti. Ezt a meghatározást bírálták, mert nem foglalja magában a gondnokság vagy sáfárság gondolatát. E tekintetben van egy bizonyos homályosság Scofieldnél. Dr. Ryrie a korszakot másként definiálta: „A korszak egy megkülönböztethető háztartás Isten végzésének végrehajtásában”. Dr. Ryrie nem adja meg, hogyan lehet a korszakokat megkülönböztetni. Ez a meghatározás is kissé homályos, de a legtöbb diszpenzacionalista elfogadja. Más szóval a hangsúly nem annyira az időszakon, hanem inkább a háztartáson nyugszik. Miért van ez így? Azért, mert a próbatétel, amely alatt az ember áll, mely a korszakos tanítók szerint jellemző Isten üdvtervére, több időszakra is kiterjed. A hangsúly tehát a sáfárságon van.
H. A. Ironside egy ismert evangélista és tanító volt a testvérgyülekezetekben, valamint vendégprofesszor a Dallas Theological Seminary-ban, és a Moody Memorial Church lelkipásztora is. Kb. 75 könyvet írt. Illusztrációi ismertek voltak és mindig nagyon találóak. Nemcsak találóak, de gyakran tele voltak humorral. Egyik példája benne van a „Lamp in Prophecy” című könyvében. Ironside így szemléltette a diszpenzációt. Ha a lányok iskolába mennek, akkor megtanulják a háztartás vezetését. A diszpenzációt szeretem a háztartáshoz hasonlítani. Tegyük fel, hogy egy kislány, Mária, iskolába jár és megtanulja a háztartástant. Később megélhetéséért elvállalja egy háztartás vezetését. Nagyon megbízható, szorgalmas, alkalmazkodó és igazán ismeri a házat, melyet vezet. Évek múlva abban az egyszerű háztartásban, ahol alkalmazást talált, meghallja, hogy a domb tetején egy nagyon gazdag ember házába keresnek új házvezetőt. Megpályázza az állást, és miután bemutatkozott és megmutatta ajánlólevelét, megkapja az új állást. Első nap az új helyen a háziasszony bevezeti a konyhába és utasításokat akar adni neki. Mária azt mondja: „Ne tessék ezzel fáradni, van már több éves tapasztalatom annál a családnál, amelynél dolgoztam. Tudom, hogyan kell egy háztartást vezetni”. A háziasszony kicsit megrökönyödve mondja: „De nem minden háztartás ugyanolyan!” „Ne tessék ezzel foglalkozni – mondja Mária – én tudom, hogy mi a dolgom.” A ház, ahol azelőtt dolgozott egy munkásotthon volt, ahol reggel 5-kor kellett a családot ébreszteni és a reggelit elkészíteni 5.30-ra, valamint a férfi számára el kellett készítenie a szendvicset ebédre, hogy 6 órakor elhagyhassa a házat. Első reggel az új háztartásban 5 órakor szól a gong a házban: „Ébresztő!” A bankigazgató kiugrik az ágyból és azt kérdezi: „Ég a ház?” A felesége így válaszol: „Nem tudom.” Lemegy, megkérdezi Máriát: „Mi van, miért kongatsz?” „Asszonyom, kongattam, mert a reggeli az asztalon lesz egy fél óra múlva.” „Egy fél óra múlva?” „Mi sose reggelizünk 9 óra előtt!” „Ahol eddig dolgoztam, ott mindig 5.30-kor volt reggeli.” Nehéz volt Máriának megmagyarázni, hogy most egy bankigazgatónál dolgozik. Ironside: így kellett Máriának megtanulni a diszpenzációs igazságot.
B.) Hermeneutika
Evvel később részletesen fogunk foglalkozni, egyelőre csak egy vázlatot adok, anélkül, hogy belemennék a részletekbe. A diszpenzacionalisták ragaszkodnak a szó szerinti vagy normális hermeneutikához, és ezt teológiájuk alapjának tekintik. Ezt tartják a bibliamagyarázat közönséges módszertanának, melyet a nyelvtani-történelmi értelmezés metodikájának is neveznek. A nyelvtani-történelmi értelmezés nem más, mint ahogy a Bibliát a nyelvtan szabályai és a történelmi tények alapján kell értelmezni. Ha a nyelvtani-történelmi interpretációról beszélünk, akkor az összhangban van a nyelvtannal, a szintaxis, a mondattan szabályaival, és összhangban van a történelem tényeivel. Más szóval a szövegösszefüggés szerint kell értelmezni. A diszpenzacionalisták ehhez a nyelvi precizitáshoz és a történelmi tanulmányokhoz ragaszkodnak, állítják, hogy ők a hithű, ortodox bibliai szemléletet képviselik. Ami érdekes, hogy gyakran hivatkoznak olyanokra, mint Kálvin, aki azt mondta: „A Szentírás igazi értelme a természetes és kézenfekvő jelentése. Ragadjuk meg és maradjunk meg határozottan emellett”. Ami érdekes, hogy a szövetségi teológusok ugyanezt a metodikát alkalmazzák a Biblia értelmezésében. Ugyanerre hivatkoznak a diszpenzacionalista teológusok is, és ezt a hithű, ortodox metodikának tartják. Ezt persze senki sem vitatja. Az ortodox metodika a nyelvtani-történelmi értelmezés! Ezt fontos tudnunk, mert sokan vannak, akik nem ezt a módszertant alkalmazzák.
Például Mary Baker Eddy, a Christian Science alapítója, azt állította, hogy könyvét Isten diktálta neki, ezért nem lett volna helyénvaló, ha egyszerű, mértékletes szavakat használt volna. Nem is használt ilyen szavakat. Később kiderült, hogy egy lelkészt alkalmazott, hogy az korrigálja rossz angolságát, és amikor megkérdőjelezték isteni „ihletettségét”, akkor arra hivatkozott, hogy a hibás nyelv nincs ellentétben az isteni ihletettséggel, mert ő annyira be volt telve az isteni hanggal, hogy „a nyelvtan emellett elhomályosult”.
C.) Jellegzetes hivatkozásaik
a.) A diszpenzacionalisták azt hangoztatják, hogy egy egészséges történelmi nézetet, filozófiát képviselnek. Hivatkoznak az üdvtörténetre, mely egy terv alapján folyik le, mely folyamatosan bontakozik ki, melynek alapja egy egységes elv, és melynek egy mindent átfogó célja van. A cél Isten dicsőségének kibontakozása. A Róma 11,36-ban találjuk azt, amit talán a diszpenzacionalista teológusok állításai összefoglalásának tekinthetünk. Ez Pál apostol három nagy fejezetének – a 9, 10. és 11. fejezet – csúcspontja. Itt ez áll: „Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen”. A tervre utal a „tőle”, a kibontakozásra az „általa”, és a mindent átfogó és összefogó elvet képviseli az „érte” szó. Végül a végső célt képviseli az „övé a dicsőség mindörökké”. Így a „sola fide”, csak hit által, a „sola gratia”, csak kegyelem által, melyről a Róma 1-8-ban olvasunk, a „soli deo gloriá”-hoz vezet, „egyedül Istené a dicsőség”. Tőle, általa és érte van minden. Az isteni kinyilatkoztatás középpontja Jézus Krisztus és célja is ő.
A diszpenzacionalisták arra hivatkoznak, hogy egy józan és egészséges történelmi látásuk van. A szövetségi teológusok is ezt vallják.
b.) Hivatkoznak a helyes biblikus megkülönböztetésre. Pl. arra, hogy különbséget tesznek a törvény és a gyülekezet időszaka között. Ez egy fontos hivatkozás. Ezen a ponton a szövetségi teológusoknak vannak hiányosságaik. Ők nem különböztetik meg kellően a törvény korszakát és a jelenlegi korszakot. Erre majd még visszatérünk. A diszpenzacionalisták elhatárolják Izraelt a gyülekezettől, valamint a gyülekezetet a királyságtól is. A gyülekezet egy tagokból álló test, a királyság pedig Isten uralma egy bizonyos területen, különböző háztartásokban, különböző korokban. A királyság hozza létre a gyülekezetet Ladd szerint, a gyülekezet pedig bizonyságot tesz a királyság felé. A diszpenzacionalisták erősen hangsúlyozzák a különbséget a gyülekezet és a királyság között.
D.) A diszpenzacionalizmus ellenzőinek hivatkozása
Mint minden új tanításnak, a diszpenzációs teológiának is megvannak az ellenzői. Az egyik ellenvélemény az, hogy a diszpenzacionalisták az üdvösségnek több útját tanítják. Az üdvösség hét útját tanítják, állítják az ellenzők, mert egyes diszpenzacionalisták hét korszakról beszélnek. Az amerikai presbiteriánus egyház egy bizottsága 1944-ben az egyházi közgyűléshez intézett javaslatában a következőket írta: „A diszpenzacionalisták nem azt tanítják, hogy az üdvösségnek minden ember számára csak egy útja van, hanem hogy Istennek különböző és eltérő tervei vannak különböző embercsoportok számára”. Ez persze fogalomzavar és részben tudatlanság következménye. Talán szándékos félremagyarázás is lehet egyesek részéről, ami nem egy szép keresztyén erény.
Egyet azonban meg kell mondani: Dr.Chafer ebben a kérdésben nem látott mindig világosan. Ő hajlott egy bizonyos ultradiszpenzacionalista irányba. Rendszeres teológiájában a következőket írta: „Különbséget kell tenni az ótestamentum igaz emberei között és azok között, akik az újtestamentum idejében igazultak meg. Az ótestamentum szerint az emberek azért voltak igazak, mert hűek voltak és a mózesi törvények betartói. Mikeás így határozza meg ezt az életet: >Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben<. Ezért az emberek saját cselekedeteik által igazultak meg Isten előtt. Az ember újtestamentumi megigazulása Isten által jön létre hit által”. Ebből világos, hogy Dr. Chafer meglátása ezen a ponton zavaros volt, ami az ótestamentumi üdvösséget illeti. Különbséget tett a királyság korszaka és a jelen kegyelem korszaka között. Ezt írta: „A hegyi beszéd a személyes megigazulás teljességének követelménye, mely a királyságban jut érvényre. A mostani korszakban ezek a kifejezések érvényesek: >higgy< és >kegyelem<. Ezek a szavak nem fordulnak elő Máté evangéliumában a királyság tanításával kapcsolatban”. Hogy ez mit jelent, ahhoz nem kell magyarázat. Végül azt írja: „a kegyelem alatt, a Szellem gyümölcse pusztán kegyelemből foglalja magában az áldásokat. A királyság alatt az áldásokat el kell nyerni a cselekedetek által”.
Ebből látható, hogy Chafer véleménye szerint az ótestamentumban az emberek cselekedeteik által igazultak meg és cselekedeteik által fognak megigazulni a jövendő királyságban. A mostani korszakban kegyelemből igazul meg az ember hit által. Ami Chaferre jellemző, – annak ellenére, hogy a hitnek nagy embere volt – az a ködös fogalom, melyet a Biblia az ótestamentumi üdvösségről tanít. Ezért nem kell csodálkozni azon, hogy a diszpenzacionalisták kritikusai azt állítják, hogy ők az üdvösségnek különböző útjait tanítják. Meg kell azt is mondani, hogy ma alig létezik diszpenzacionalista, aki ezt a ketősséget tanítja. Ma minden diszpenzacionalista tanítja, hogy az üdvösségnek csak egy útja van, kegyelemből, hit által. A hit tárgya változik, ahogyan a történelem folyamán Isten üdvterve kibontakozik. Az ótestamentumi ember hitének tárgya nincs pontosan meghatározva és nincs meg annak teljessége, mint ahogy mi ezt az újtestamentumban ismerjük. Vannak, akik állítják, hogy az ótestamentum emberei nem tekintettek előre a jövőbe és nem vártak egy személyes megváltóra. Azt hiszem, akik ezt állítják, azok száma kicsi.
E.) A korszakok áttekintése
a.) A korszakok jellemzői
Mielőtt áttekintjük a korszakok sorozatát, bizonyos dolgokat előre kell bocsátani.
Először, a diszpenzacionalisták nem állítják, hogy az, ami egy korszakra jellemző, kizárja annak létezését egy másik korszakban. Pl. lehet egy tanítás jellemző egy korszakra, mely egy más korszakra is alkalmazható. Mondok egy példát: az Úr Jézus beszélt az elválásról a Máté 19-ben és a Márk 10-ben. Amikor Pál apostol az 1.Kor. 7-ben az elválásról beszél, akkor olyat mond, amit ő tanít, ugyanakkor hivatkozik arra, amit az Úr Jézus tanított. Ebből nyilvánvaló, hogy Pál apostol azt, amit az Úr Jézus mondott érvényesnek tartotta a mi korunkra nézve is. Voltak tehát bizonyos kijelentések egy más korszakban, melyek alkalmazhatók egy más diszpenzációban, háztartásban is.
Másodszor, a diszpenzációk nem csak bizonyos időszakaszok. Isten szemszögéből ezek háztartások. Az ember számára felelősséget jelentenek. Történelmi szempontból megkülönböztethető fokozatok Isten kinyilatkoztatásának kibontakozásában. A korszakok egy próbatételt jelentenek, mely az ember csődjével zárul, melyet egy isteni ítélet követ és mely után egy újabb kijelentést ad Isten az Ő üdvtervéből.
b.) A korszakok leírása
A diszpenzacionalisták között nincs egyetértés a korszakok számát illetően. Általában öt korszakról beszélnek. Pl. a három legfontosabb korszak:
A törvény korszaka,
A gyülekezet korszaka,
A királyság korszaka.
Miután volt valami a törvény korszaka előtt is, kell, hogy legyen legalább egy korszak ez előtt és kell valaminek lenni a királyság korszaka után is. Ez a minimum. A Scofield-Bibliában hét diszpenzációról van szó. Vannak, akik azt kérdezik, hogy lehet-e az Isten üdvtervének kezdete előtti időről, az örökkévalóságról, az „időtlen időről” mint egy korszakról beszélni? Ha nem nevezzük az idő előtti örökkévalóságot egy korszaknak, akkor hét korszakról lehet beszélni.
Az első kor az „ártatlanság korszaka”. Ez a korszak foglalja magában Ádámot és Évát, a teremtést, a paradicsomot, a próbatételt. Erre a korszakra tehető a bűneset, az ember bukása és az azt követő protoevangélium, a Messiás ígérete a Gen. 3,14-15-ben.
A második korszak a „lelkiismeret korszaka”. A paradicsomból való kiűzetéstől egészen az özönvízig tart. Az ember itt is csődöt mond, vétkezik Isten ellen, Isten ítéletet hoz, melyet megint a Messiás ígérete követ, a Noéval kötött szövetségen és a neki tett ígéreteken keresztül.
A harmadik korszak „az emberi uralom korszaka”. Az özönvíztől kezdve tart Bábel tornyáig.
A negyedik korszak „az ígéretek korszaka” vagy a „pátriárkák korszaka”, mely Ábrahám elhivatásával és a neki adott messiási ígéretekkel kezdődik. Az ember megint engedetlen lesz, így Isten az egyiptomi fogságba küldi.
Bizonyos értelemben lehetne mindezek mögött egy célt, egy értelmet találni. Ádám és Éva mondhatták volna a bűneset után védekezésül: „De hiszen mi nem tudtuk, hogy milyen következményekkel fog ez járni!” A „lelkiismeret korszakában”, amikor az ember csődöt mondott az özönvíz idejében, mondhatták volna az emberek: „De nekünk nem volt kormányzati rendszerünk!” Így Isten ad nekik kormányzatot a következő korszakban. „Aki vért ont, annak vére legyen ontva.” Az ígéretek korszakában, mely Egyiptomban végződik, az ember mondhatta volna: „De nekünk nem voltak isteni elveink, nem volt törvényünk!” Ezért Isten ad nekik egy törvényt a következő korszakban a Sínai pusztában.
Az ötödik korszak a „törvény korszaka”. Ez a korszak a leghosszabb korszak, majdnem az egész ótestamentum idejére vonatkozik. Nem csak az ótestamentum idejére, hanem az evangéliumok idejére is az újtestamentumban. A Sínai hegytől a golgotai keresztig tart. Ez a korszak azzal végződött, hogy Izrael és a pogányok felelősek lettek Jézus kereszthaláláért. Itt valaki mondhatta volna: „De nekünk nem volt képességünk, hogy felismerjük a következményeket”.
Így a hatodik korszakban, a „gyülekezet korszakában”, amelyben élünk, megadatott a Szentszellem, aki maradandóan a hívőkben lakozik, ezért nem tartható fenn tovább ez a kifogás. Nem minden diszpenzacionalista érvel így, egyesek azonban így tesznek.
A „gyülekezet korszaka” is csődben végződik, eretnekségben, az Antikrisztus eljövetelében és mindabban, amit a Biblia az utolsó időkről mond.
A hetedik korszak „a királyság korszaka” lesz, és a Jel. 20. szerint megint csőddel végződik, Góggal és Magóggal, erről a Jel. 20,11-15-ben olvasunk. Egyes gondolkozó diszpenzacionalisták nagy jelentőséget tulajdonítanak egy igeversnek: Jel. 20,3. Amikor az Úr másodszor jön el és a Sátán a mélységbe lesz taszítva, utána az olvassuk: „azután el kell oldoztatnia majd egy kis időre”. Miért kell a Sátánt egy rövid időre feloldozni? Nem az áll itt, hogy „aztán el lesz oldozva”, hanem „el kell oldoztatnia”. Itt egy logikus szükségszerűségről van szó, amiért a Sátánt el kell oldozni. A logikus szükségszerűség abban áll, hogy a diszpenzációs gondolkozás és tanítás szerint ez lesz az ember csődjének utolsó megnyilvánulása. Annak ellenére, hogy az Úr Jézus Krisztus jelen lesz a földön és uralkodni fog vasvesszővel, az ember szíve olyan gonosz, hogy amint a Sátán eloldoztatik egy rövid időre, a lázadás a király ellen rögtön létrejön. Ebből is látszik, hogy a diszpenzacionalista gondolkodás nagyon nagy hangsúlyt fektet az emberi szív gonoszságára, bűnösségére és romlottságára.
Ez a korszakok vázlata.
F.) A diszpenzacionalizmus problémája
Itt is csak egy vázlatot szeretnék felrajzolni, miután később részletekben szó lesz még erről.
a.) Az első probléma Izrael és a gyülekezetviszonyának problémája. A kérdés ez: Izrael kiválasztása és a gyülekezet kiválasztása Istennek két különböző népét jelenti-e? Különböző ígéreteik vannak? Különböző eredetük van? Különböző sorsuk illetve jövőjük van?
b.) A második probléma a királyság ígérete. Isten felajánlotta Izraelnek a királyságot első eljövetelekor a kereszttől függetlenül? Még mindig szól ez az ígéret Izraelnek ebben a korszakban?
c.) A harmadik probléma a törvény és a kegyelem viszonya. Mi a Ján. 1,17. jelentősége? Ahol az Úr Jézus ezekről a nagy alapelvekről beszél: „Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg”. A gyülekezet Mózes törvényének hatálya alatt áll? A gyülekezetre nem érvényes a törvény?
d.) az utolsó probléma a nagy nyomorúság előtti elragadtatás problémája (angolul: pretribulational rapture). A nagy nyomorúság előtti elragadtatás vajon a diszpenzacionalista rendszer „sine qua non”-ja, azaz elemi része? Más szóval, ha valaki diszpenzacionalista, akkor hinnie kell a nagy nyomorúság előtti elragadtatásban? Ez szükségszerűsége a rendszernek vagy sem? Ha nem, akkor miért nem? Mit kell tennie annak, aki a nagy nyomorúság utáni elragadtatásban hisz (posttribulational rapture)? Ezek a kérdések állnak a háttérben.
Becsületesen be kell vallani a diszpenzacionalisták érdekében, hogy érdemeiket a diszpenzacionalizmus ellenzői is elismerik. Nagy hatással voltak a közelmúltban, a XIX-XX. században. A diszpenzacionalisták számára a kihívás az, hogy részletekben ki kell dolgozniuk hermeneutikai érvelésüket, meg kell védeniük az ezeréves királyságra vonatkozó érveiket, viszonyukat a „pretribulational” állásponthoz, és hogy hogyan integrálják, egyesítsék a diszpenzációs igazságot a bibliai szövetségi kijelentés kibontakozásába, mellyel sokan egyetértenek.
A diszpenzacionalisták általában Kalminiánusok. Nem szükségszerűen, de többségükben.
—————————————————–
Ha egy zsidó ma megtér, az egy maradék Isten népében. Ők zsidók maradnak. Pál erre világos választ ad a Róma 11,1-10-ben. Még világosabban beszél erről a Gal. 6,16-ban: „Békesség és irgalmasság mindazoknak, akik e szabály szerint élnek, és az Isten Izraelének!” Isten Izraelje szemben áll a júdaisták Izraeljével, akik Izraeliták voltak, de nem értették meg, mi a kegyelem. Isten Izraelje alatt a megtért zsidókra kell gondolni, ők a maradék, akik megértették Isten kegyelmét az üdvösségben.