Ebben a fejezetben található Isten kegyelmének legcsodálatosabb bemutatása az Ószövetségben. Isten kegyelmének ábrázolását a próféta iránt és a népek iránt. Az Ézs 6 előrevetíti Isten kinyilatkoztatásának árnyékát Jézus Krisztusban. János azt mondja a Jn 1,14-ben: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszü-löttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” Ebben a 6. fejezetben látni fogjuk, hogy Ézsaiásnak megvolt az a kiváltsága, hogy láthatta Jézus dicsőségét. Amit látott, az Isten kegyelme kinyilatkoztatásának előrevetítése volt. Alexander MacLaren az Ézs 6-ról szóló kommentárjának a következő címet adta: Egy próféta születése. Campbell Morgan ezt a fejezetet úgy nevezi, hogy: A látomás és a hang, Ézsaiásnak volt egy látomása és hallotta Isten hangját. Isten megtisztította, elhívta és elküldte őt.Figyelemreméltó, hogy a próféta csak a 6. fejezetben adja tudtunkra, hogy elhivatott a prófétai szolgálatra. Nem könnyű megértenünk, hogy miért éppen ezen a helyen adja ezt tudtunkra. Az én szememben erre az az egyetlen magyarázat van, hogy elhivatása csak egy idő után tudatosodott benne, szolgálata közben és úgy gondolta, hogy erkölcsileg az a helyes, ha ezt könyvének ezen a helyén említi meg.
Amikor az első 4 verset olvassuk, ne felejtsük el, hogy Ézsaiás mindössze 24 éves volt, amikor az Úr elhívta prófétának. „1. Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, magasra emelt trónon ülve. Palástja betöltötte a templomot. 2. Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel arcát takarta el, kettővel lábát fedte be, kettővel pedig repült. 3. Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!” ( Néhány kommentár úgy véli, hogy a szeráfok egy csoportja azt kiáltotta: ”Szent, szent, szent a seregek Ura, másik csoportja pedig azt: Dicsősége betölti az egész földet.) „4. A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel.”
Ebben a fejezetben nagyon fontos szerepe van az időpontnak. A Biblia olvasásakor mindig figyelnünk kell az apró részletekre, gyakran ezek a legfontosabbak! Ezért van igen nagy jelentősége az első versnek, mert ez adja meg az esemény időpontját. Ézsaiás abban az évben látta ezt a látomást, amikor Uzzijjá, a király meghalt. Az időpont nem csak azt árulja el, hogy mikor, hanem azt is, hogy miért volt Ézsaiásnak a látomása. Lapozd fel a 2Krón 26,15. versét: „Csináltatott Jeruzsálemben ötletesen kitervelt hadigépeket az őrtornyokra és a szegletbástyákra, nyilak és nagy kövek kilövésére. Így azután messzire eljutott a híre, mert ezekben csodálatos segítséget kapott; végül igen megerősödött.” Uzzijjá egy nagy király volt Júdában. 52 évig uralkodott. Az ország megerősödött, jó ember volt, ő volt Dávid mellett talán a másik legnagyobb király Júdában. – Ézsaiás az ő királysága alatt nőtt fel, ismerte meg az írásokat, és nem ismert más királyt Uzzijján kívül. Uzzijjá olyan ember volt, aki könnyebben elbánt a nehézségekkel, mint a jóléttel. Sok olyan keresztyén van, akinek ugyanez a problémája. A problémák és nehézségek idején megtanulunk bízni Istenben. A jólét idején elkényelmesedik a hívő ember, és jól elvan Isten nélkül. „16. Amikor azonban megerősödött, vesztére felfuvalkodott, és vétkezett Istene, az ÚR ellen. Bement ugyanis az ÚR templomába, hogy illatáldozatot mutasson be az illatáldozati oltáron. 17. De bement utána Azarjá főpap és vele együtt az ÚR papjai, nyolcvan erős ember. 18. Elébe álltak Uzzijjá királynak, és ezt mondták neki: Nem a te dolgod, Uzzijjá, hogy illatáldozatot mutass be az ÚRnak, hanem Áron fiaié, a papoké, akiket azért szenteltek föl, hogy ők mutassák be az illatáldozatot. Menj ki a szentélyből, mert vétkeztél, és ez nem válik dicsőségedre az ÚRistennél! 19. Erre felbőszült Uzzijjá, (Azarjá nem tudta, hogy mit tett, Isten viszont tudta) akinek éppen a kezében volt az áldozathoz való füstölőedény. De amikor felbőszült a papok ellen, poklos folt jelent meg a homlokán az ÚR házában levő papok előtt, az illatáldozati oltár mellett. 20. Amikor Azarjá főpap és a többi pap feléje fordult, látták a poklos foltot a homlokán. Ekkor kiűzték onnan. de ő maga is sietett kimenni, mert az ÚR verte meg őt. 21. Uzzijjá király poklos maradt halála napjáig, és egy elkülönített házban lakott poklosan, mert kizárták az ÚR házából. Fia, Jótám állt a királyi palota élén, ő bíráskodott az ország népe fölött.”Uzzijjá 12 évig el volt különítve, mint poklos, egészen halála napjáig. Uzzijjá megszegte a ceremóniás törvényt, és olyan feladatot akart ellátni, amelyet csak a papoknak volt szabad és Isten poklos foltokkal, fekélyekkel büntette meg őt. A királyt a palotából egy lepratelepre száműzték. Egy nagy király a bűne miatt kitaszított lett, egy száműzött abban az országban, amelyet azelőtt olyan jól szolgált. Egy poklos embernek, ha valaki akár csak a közelébe is került, azt kellett kiáltoznia: Tisztátalan, tisztátalan!
Amikor Ézsaiás meglátta ezt a látomást, így kiáltott fel: „Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom.” Amit Isten mondani akart Uzzijjának és a többieknek, az volt, hogy a lepra a bűn jele volt, egy ítélet. Uzzijjá másik neve az volt, hogy Azaria = „Az Úr az én segítségem”. Az Uzzijjá név pedig azt jelenti, „Isten az én erősségem”. Most viszont poklos lett. Uzzijjá egy olyan ember példáját mutatja be, aki Isten hatalma által erős és nagy volt, azonban engedetlensége miatt elbukott.
Abban az évben, amikor Uzzijjá meghalt, Ézsaiás látta az Urat. Biztos vagyok benne, hogy a próféta felismerte az események közötti összefüggéseket. A nagy király elbukott és meghalt. Ekkor Ézsaiás elmegy a templomba, elmélkedik és megkérdezi Istent, hogy tulajdonképpen mi történik. Amikor elgondolkodik Uzzijjá tragédiáján, látomást kap a templomról, amelyet betölt Isten dicsősége. Itt egy ellentétet, egy kontrasztot találunk. Uzzijjá, a nagy király, akit mindenki becsült és tisztelt, aki 40 évig ült Júda trónján és nagyszerűen uralkodott, vétkezett és elbukott. Amint Ézsaiás ezen elgondolkodott, megkapta ezt a látomást Isten dicsőségéről. „Ézsaiás, van egy király, aki soha nem fog elbukni!” Van egy örökkévaló király, aki nem vétkezik, aki tökéletes, ez az Úr a mi Istenünk.”
Azt hiszem, kimondhatom azt, hogy Uzzijjá soha többé nem léphetett be a templomba az ő leprája és bűne miatt, soha többé nem volt lehetősége arra, hogy lássa Isten dicsőségét a templomban. Mond ez valamit a keresztyének számára? Oh, igen a keresztyének számára is lehetséges elveszíteni az Isten Igéjében való örömet, ha nem vagyunk készek tenni az Ő akaratát. Ha elfordulunk az Ő Igéjében található igazságtól, akkor szenvedni fogunk, mert nem fogjuk látni többé Isten dicsőségét.
Vannak olyan ablakok, amelyekben tejüveg van. Ezeknek az üvegeknek az a tulajdonságuk, hogy beengedik a fényt, de akadályozzák a kilátást. Gyakran úgy rendezzük be az életünket, hogy szívesen vesszük, ha a fény bejön, de ugyanakkor védekezünk a tisztán látás ellen. Istennek gyakran szét kell törnie a mi tejüvegünket, hogy rá irányítsuk a figyelmünket.
Ézsaiás tudott Uzzijjáról, tudott arról, hogy hogyan vezette a népet, és tudott az ő elbukásáról és büntetéséről, és amikor elment a templomba ezt kérdezte: „Uram, mi lesz most Uzzijjá nélkül?” Isten kinyújtotta a kezét, összetörte a próféta kis tejüvegét és egy látomást adott neki. – Istennek sokszor a mi tejüvegünket is össze kell törnie, hogy megnyerje a figyelmünket! A bűnös, emberi természetünk az oka annak, hogy olyan sokáig várunk, hogy Istennek be kell avatkoznia.
Ézsaiás „látta az Urat, magasra emelt trónon ülve. Palástja betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette.” Én nem tudom, hogy mik voltak a szeráfok, de örülnék, ha a házam körül lenne néhány! Nem sokat tudunk a szeráfokról. A Bibliában csak ezen az egy helyen van róluk szó. A héber „Seraph” a Seraphim szóból származik, ami azt jelenteni, hogy „égni”. Úgy gondolom, hogy ők angyalok, és az angyalok háztartásában valamilyen módon Isten jelenlétével vannak kapcsolatban. A mi Istenünk megemésztő tűz, mondja az Ige, és a szeráfok annyira közel vannak Istenhez, hogy lényük Isten megemésztő tüzéből fejez ki valamit. Istennél nincs jég. Ha valaki szoros közösségben van, akkor nem tud hideg lenni. Úgy gondolom, hogy minél közelebb vagyunk Istenhez, annál inkább láthatóvá kellene válnia tűz melegének a mi életünkben.
Vannak azonban idegen tüzek is. Ilyen idegen tüzeket találhatunk sok gyülekezetben, ahol az emberek a földön fetrengenek és idegen, érthetetlen hangokat adnak ki magukból. Nem erre a tűzre gondolok. Hanem arra a tűzre, ami akkor jut kifejezésre, ha valaki közel van az Úrhoz, és ez látszik az ő buzgóságából és odaadásából. Gyakran hiányzik egy érzelmi faktor életünkből, még akkor is, ha Isten megérinti az érzelmeinket. Az Istenért való égés, Istenért való tűz!
„hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel arcát takarta el, kettővel lábát fedte be, kettővel pedig repült.” Még ezeknek a szeráfoknak is, akik olyan közel voltak Istenhez, el kellett takarniuk az arcukat, mert nem láthatták Istent. Gyakran azt mondjuk, amikor meghal egy keresztyén ember, hogy meg fogja látni Istent. Én nem hiszem, hogy látni fogjuk Istent. Egy ember sem láthatja Istent. A mi Istenünket, az Úr Jézus Krisztust fogjuk látni, és nem lesz hiányérzetünk. Úgy gondolom, hogy ha Isten jelenlétébe kerülünk a földre fogunk borulni, úgy, mint a próféták, mint az apostolok és mint János. Isten annyira szent, hogy még az Ő angyalai sem láthatják Őt teljes dicsőségében. „Az Isten Szellem, és akik imádják őt, azoknak szellemben és igazságban kell imádniuk.” Fogjuk Őt ismerni és imádni is, és tudni fogjuk, hogy kicsoda Ő, bár az Ő teljességében elérhetetlen számunkra. Viszont az angyalok egy leckét adnak számunkra.
Tanítanak nekünk még valamit. Valamit, amit már ezen a földön tudnunk kell: Isten, akit mi imádunk, és akit megismertünk Jézus Krisztusban, egy szent Isten. Ha mi a poklosságunkkal az Ő jelenlétébe akarunk menni, akkor biztosan nem járunk az Ő útján.
„Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!” Tudjátok, mit jelent az, hogy szent? Ez a szó a héber, „kados” kifejezésből származik, ami azt jelenti, hogy „félretett”, „elkülönített”. A szent el van különítve. A teológusok gyakran használják azt a kifejezést, hogy „a szent Más”. Ezt a kifejezést Karl Barth használta. Isten a „szent Más”, Ő nem olyan, mint az emberek. Isten alapvető természete a szentség, nem a szeretet, bár Ő maga a szeretet, Ő fény és megemésztő tűz. Az Ő lényének a lényege, hogy Más, mint az ember. Ezt jelenti a „szentség”. Szent, szent, szent, Ő nem olyan, mint az emberek, nem olyan, mint amilyen te és én vagyunk.
A szent, szent, szent, a szövegösszefüggést nézve azt jelenti, hogy az Úr, Júda királya nem olyan, mint Uzzijjá király, aki éppen meghalt. Uzzijjá nem volt szent, ő leprás volt. A Seregek Istenében nincs semmi romlottság.
Mit jelent ez számunkra? Isten iránt érzett szeretetünk közben soha ne felejtsük el az istenfélelmet, amikor a jelenlétébe jövünk. Jegyezzük meg, hogy a szeráfok háromszor kiáltották: Szent, szent, szent.
Egy kommentárban ez áll: Abban a kiáltásban, amelyet az Úr a kereszten hallatott: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? El van rejtve az egész szentháromság. Azt mondja az Atyának: Én Istenem, azután azt mondja a Szentszellemnek is „én Istenem”. Ezt ugyan nem lehet bebizonyítani, de a gondolat nagyon érdekes. – Azonban amikor azt olvassuk, hogy Szent, szent, szent, ebben már felismerjük a szentháromságot. Annál is inkább, mivel a 8. versben ez áll: „Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, ki megy el követségünkben?” Azt hiszem, hogy ez a háromszoros Szent, nem csak az Úr szentségének erős hangsúlyozása, hanem magába foglalja a szentháromságnak kifejezését is.
Elérkezünk a próféta vallomásához és megtisztításához: „Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek URát látták szemeim!” Ő szent, de velünk van.” Azt hiszem, hogy az a kegyelem, amelyet a próféta megtapasztalt, ugyanolyan csodálatra méltó, mint Isten dicsősége, amelyet meglátott. A szeráfok: szent, szent, szent kiáltása után látjuk válaszát: „Jaj nekem, elvesztem”. Azután az Úr megtisztítja őt kegyelemből. Itt kinyilváníttatik számunkra Isten kegyelme!
Ebben van számunkra egy fontos tanulság! Amikor látjuk Istent, látjuk saját magunkat is. A bűnvallás és a bűntudat annak a jele, hogy megláttuk Istent. A legtöbb evangéliumi gyülekezet mögé egy nagy kérdőjelet teszek. A „light evangélium” van ma divatban. Hiányzik a mélységes bűntudat, mivel nem történt meg az Istennel való személyes találkozás. Mert az ember soha nem került Isten jelenlétébe. Manapság az evangélium azt jelenti, hogy Isten békességet, örömöt. (jólétet), stb. ad ajándékba, de az emberek nem szembesülnek a szent Istennel. Ő csupán a kedves apuka. – Mindenek előtt arra van szükség keresztyén köreinkben, hogy megvizsgáljuk a szíveinket, mindaddig, amíg eljutunk arra a helyre, ahol megtapasztaljuk Isten jelenlétét, ahol a földre esünk, mint a próféta, és meglátjuk Istent. Ekkor először saját magunkat fogjuk meglátni. Akkor leszünk megtisztítva, ha meglátjuk saját magunkat. Ha megtisztultunk, akkor fogunk elkezdeni szolgálni. Ha szolgálunk, akkor tudja Isten véghezvinni az Ő tervét ebben a világban.
„Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok.” Úgy kiált fel, mint egy poklos! Tisztátalan, tisztátalan. Így látta a próféta saját magát. „Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom.”
Ha Emmentálban kirándulunk, minden domb ugyanolyan nagynak tűnik. Csak akkor látjuk meg, hogy milyen kicsik ezek a dombok, ha madártávlatból nézünk körül. – Az ember nagyon nagyra tarthatja magát, csak ha Isten jelenlétébe kerül, akkor látja meg, hogy milyen is ő valójában. Mit mondott Jób? Volt egy nagy élménye. Azután meglátta Istent. Isten azt mondta Jóbról, hogy annyira feddhetetlen volt, hogy nem volt hozzá hasonló az egész földön. Könyvének végén ezt mondja Jób (42,5-6): „Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban.”
Az Úr egy alkalommal megparancsolta a halászoknak Genázáret tavánál, hogy vessék ki a hálóikat. Ezt a Lk 5-ben olvashatjuk. A tanítványok egész éjszaka semmit sem fogtak. Péter azt mondta: „Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk” már nappal van, és ez nem a halászat ideje. Minden halász tudta, hogy nappal a mély vízben semmit sem tudnak fogni. … „de a te szavadra mégis kivetem a hálókat.” És azután ezt olvassuk: „amikor ezt megtették, olyan nagy tömeg halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik.” Ebben a pillanatban értette meg Péter, hogy kinek a jelenlétében is volt. A halakra nézett, azután az Úrra és térdre esett, ezt kiáltva: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram. Isten jelenlétében meglátjuk saját magunkat.
A Jelenések könyvében is azt olvassuk, hogy amikor János látta a feltámadott Krisztust, a lábai elé esett, mint egy halott. Szabad megkérdeznem, hogy mikor voltál utoljára Isten jelenlétében: Mikor nyitottad ki utoljára a Bibliádat, így imádkozva: Uram, add meg nekem, hogy hadd lássalak téged. A vallásos emberek egyik legnagyobb bűne az érzelmek nélküli imádat. Az Úr közelségét tapasztalva a keresztyéneknek meg kell látniuk, fel kell ismerniük bűneiket. Néha saját magamtól is megijedek, hogy milyen érzéketlen vagyok bibliaolvasás, és az Ige tanulmányozása közben. Tanulmányozzuk Isten Igéjét, és tanítjuk is nagy buzgósággal, mégis érzéketlenek vagyunk a szellemi dolgok iránt. Megelégszünk a puszta ismerettel. Ezt gyakran észrevesszük a második vagy harmadik generációnál, de gyakran az elsőnél is. Ennek következménye egy felületes, könnyed életstílus. – – – Mindez annak a következménye, hogy elhanyagoljuk Isten arcának keresését.
Mindez mélyen nyugtalanít saját magammal szemben és a gyülekezetünkkel szemben is! Érzéketlenek vagyunk és ridegek, vagy elnyomjuk az érzelmeinket, mert „antikarizmatikusok” vagyunk. Hová lettek a vasárnap reggeli imádságok? Miért nem buzdulunk fel erre? A szívnek teljességéből szól a száj. És ha a szív üres?
Ha igaz az, hogy Isten Igéje van a kezünkben, és mi az egy igaz Istent imádjuk, és az Ő nevében jövünk össze, akkor mindennek istenfélelemben kellene történnie. Mély tiszteletnek kellene lennie bennünk, amikor az Ő nevében összejövünk.
Isten gyermekeivé fogadott minket úgy, elfogad minket olyannak amilyenek vagyunk. Ha azonban a jellemünk ugyanolyan marad, mint amikor megtalált bennünket Isten, ha semmit sem változtunk, akkor betegek vagyunk. Ha nem Isten útján járunk, akkor itt van az ideje, hogy bűnvallást tegyünk. Ha ezt felismerjük, akkor lesz érvényes a bűnvallás. A bűnvallás nem csupán bűnismeretet jelent. Sokkal több annál, és ezt csak egy újjászületett ember teheti meg. Ezt meg kell tennie az embernek, ha Isten jelenlétébe kerül. A bűnbocsánat nem a bűnvallás következménye, hiszen akkor a bűnbánaton keresztül igazulnánk meg. Ez nem egy fétis. Nem ebben az értelemben kell olvasni az 1Jn 1,9-et: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonosz-ságtól.” Ha megsértettük Istent, ha nem az Ő útján járunk, akkor azonnal térdre kell borulnunk és meg kell vallanunk Istennek a bűneinket. És ekkor miénk lesz a megbocsátás bizonyossága. Ézsaiás tudta, hogy ki volt ő, mert látta Istent és amikor az ember Istent és saját magát is látja, megérti, hogy tisztátalan és szüksége van a bűnbocsánatra. Mihelyst megvallja bűneit és Istenhez kiált, egy szempillantás alatt megtisztult.
Ha az igazságról van szó, akkor mindig két szélsőség lehetséges. Mindennek két oldala van. Igaz, hogy Isten teljesen elfogadott bennünket. Az is igaz, hogy minden percben kapcsolatban kell lennünk az Úrral a hívők családjában. Ha túlhangsúlyozzuk azt, hogy Isten elfogadott bennünket és emellett elfelejtjük a másikat, akkor könnyen beleeshetünk a bűn és a kicsapongás veszélyébe. –
Ha azonban az Istennel való állandó kapcsolatunkat túlhangsúlyozzuk és elfelejtjük, hogy Ő teljesen elfogadott bennünket, akkor betegesek és ingatagok leszünk, mert soha nem leszünk biztosak benne, hogy Isten tényleg elfogadott-e bennünket.Ezért olyan fontos a kiegyensúlyozott teológia, hogy ne essünk a szélsőséges nézetek csapdájába.
Ézsaiás kiegyensúlyozott volt, tudta, hogy Isten elfogadta őt, de azt is tudta Isten jelenlétében, hogy tisztátalan volt és szüksége volt a bűnbocsánatra.
A 6. versben észrevehetjük, hogy a megtisztulás kapcsolatban van az oltárral: „És hozzám repült az egyik szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról.” Itt látjuk a megtisztulás örökérvényű alapelvét: az áldozat árán!
Mit ír itt le tulajdonképpen Ézsaiás? Az áldozat az oltáron elégett. Az áldozati állatot megölték és az oltáron elégették. Ez Jézus áldozatának előképe volt! Ő Isten báránya. Ő feláldoztatott a Golgotán, és amikor a kereszten függött, az isteni ítélet tüze emésztette. „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Ez volt az a tűz, amely Őt emésztette. Ami a Golgotán történt, az most az alapja bűnbocsánatunknak, és annak, hogy Isten teljesen elfogadja azokat, akik Jézusba vetik a bizalmukat. – – Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy ha mi elismerjük és megvalljuk a bűneinket, akkor az az esemény, ami 2000 évvel ezelőtt történt a Golgotán, az a mi javunkra történt és érvényes ránk nézve a Szentszellem által. – Csak az áldozat által fogad el, és tisztít meg minket Isten naponta a bűneinktől. Mindaz, amit Istentől kapunk, összefüggésben van a kereszttel. „Vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.” (Zsid 9,22) Ez az alapja az Istennel való kapcsolaunknak. Az oltár tüze tisztít meg minket a bűntől.
A 7. versben ezt olvassuk: „Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva.” Így tisztult meg Ézsaiás. Ezután ezt olvassuk a 8. versben: „Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, ki megy el követségünkben: Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!” Ez Ézsaiásküldetése.
Fontos megjegyezni: Miután megtisztult Ézsaiás, azután hallotta Isten hangját. Gyakran azért nem halljuk Isten hangját, mert nem törődünk azzal, hogy tiszták legyünk. Bízunk az Úr Jézusban, hiszünk benne, tudjuk azt, hogy a jövőnk biztosítva van az örökkévalóságban, örülünk is ennek, de nem akarjuk, hogy Isten tovább zavarja a köreinket. Örülünk az üdvbizonyosságunknak, de ez minden, amit akarunk. Sokan úgy gondolják, hogy nem szükséges növekednünk a hitben. Nem akarunk olyanok lenni, mint a farizeusok, és büszkének lenni a növekedésünkre. De azért van üdvösségünk, hogy növekedjünk a hitben! Nem szabad, hogy a hitben csecsemők maradjunk! A kereszt az élet kezdete, nem pedig a vége.
Amikor megtisztult Ézsaiás, akkor meghallotta Isten hangját. Ekkor kapta meg a megbízatását. Sokkal több okunk van dicsérni az Urat, mint a szeráfoknak, Szolgálunk Istennek, hiszen Ő leoldotta a mi kötelékeinket. Ézsaiás hallja az Úr hangját: „Kit küldjek el, ki megy el követségünkben?” Isten senkit sem állít szolgálatba akarata ellenére! Senkit nem akar kényszeríteni! Tudod ezt? Nem soroz be minket, mint a katonákat a hadseregnél. Isten szolgái mind önkéntesek. Ő mindig megkérdezi: „Kit küldjek el követségünkben?” Úgy, ahogy Ézsaiás esetében is ennek két feltétele van: 1. El kell küldetnie, 2. késznek kell lennie, hogy elmenjen. Mi hogyan tesszük ezt? Itt vagyok, küldd el szomszédomat! Azt hiszem, egy próféta sem kapott megbízást különösebb üzenetet hirdetni, mint Ézsaiás.
Meg volt lepve Ézsaiás? Nem hiszem, hiszen ismerte Izraelt. Azt hiszem, hogy mindazoknak, akik napjainkban az igét hirdetik, hasonló elhívásuk van.
9. vers: „Ő válaszolt: Menj, és mondd meg e népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! 10. Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon.” Sokan elhivatnak arra, hogy hirdessék az evangéliumot, hogy az emberek higgyenek és megmentessenek. Mások arra hivatnak el, hogy azért hirdessék az evangéliumot, hogy az emberek ne higgyenek, és ne mentessenek meg. Ézsaiás az utóbbiak közé tartozott. – Pontosan ezt mondja az igeszakaszunk!
Ez rendítsen meg bennünket: Ezt az igeszakaszt idézi az Úr Jézus az Újszövetségben Izraelre nézve! Pál is idézi ugyanezt a szakaszt ugyanebben az összefüggésben. János is idézi ezt Izraelre nézve. Más szavakkal kifejezve, lehetséges, hogy az emberek hallják Isten Igéjét, újra hallják, Isten beszél hozzájuk, hogy megtérjenek és megmeneküljenek. És ők ellenállnak az Igének egészen addig, amíg Isten azt nem mondja: Most eljött az ítélet ideje.
Nem tudjuk, hogy Ézsaiás miért küldetett el az ő idejében. Nem tudjuk kielemezni egy nemzet vagy egy gyülekezet jellemét, nem vagyunk mindentudók, de azt tudjuk, hogy így történt.
Ha visszanézek az életemre és azokra a gyülekezetekre gondolok, ahol Istennek hűséges, tehetséges szolgálói évről évre hirdették az igét és nem volt visszhangja, az emberek elfordultak, akkor Isten rátette a kezét ezekre a gyülekezetekre, és vagy felbomlottak, szétszóródtak, vagy pedig formálisan folytatódott tovább az igehirdetés, de az evangélium hirdetése nélkül.
Lapozzunk a Máté evangéliumának 13. fejezetéhez. Az Úr Jézus, miután szolgált Izraelben, eljutott arra a felismerésre, hogy Izrael, mint nép nem akarta Őt. Ekkor elkezdett példázatokban beszélni a tanítványaihoz. A Mt 13,10-ben azt olvassuk miután elmondott egy példázatot: „A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: „Miért beszélsz nekik példázatokban?” 11. Ő így válaszolt: „Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait, de azoknak nem adatott meg.” 12. Mert akinek van, annak adatik és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van. 13. Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek. 14.”Beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek!” Ez az Úr példázata volt. Amikor egy olyan népnek hirdettetik az Ige, akik Istent elutasítják, akkor arra a népre Isten ítélete fog eljönni. Izrael elutasította Jézust és a rómaiakkal együtt kivégezték Jézus Krisztust és visszautasításuk és engedetlenségük következményeként szétszórattak a világ minden irányába. – Milyen szörnyű volt Ézsaiás megbízatása!
11. vers: „Megkérdeztem: Meddig tart ez, Uram?” Ézsaiás tudta, hogy Isten nem teljesen veti el Izraelt és egy maradékot meg fog tartani. „Meddig tart ez, Uram?” Ezután következik a válasz: „Ő így felelt: Míg el nem pusztulnak, és lakatlanok nem lesznek a városok, a házakban nem lesz ember, a föld pedig pusztává nem válik. 12. Eltávolítja az ÚR az embert, és nagyon elhagyott lesz az ország.”Szeretném nektek elmondani, hogy szerintem mindez mit jelent,anélkül, hogy hosszú magyarázatokat fűznék hozzá.
Ézsaiás itt a mi időnkről, a Gyülekezet korszakáról prófétált, amikor Izrael szétszóratik és szétszóratásban él, és pusztává lesz az ország. Ézsaiás már nem érte meg a próféciája beteljesedését, ekkor ő már az ő megváltója jelenlétében volt. Ezután következik a 13. vers: „Ha megmarad belőle egy tized, azt is újból pusztulás éri. De úgy, ahogyan a csernek vagy a tölgynek kivágás után is megmarad a gyökere. Ez a gyökér lesz a szent mag!” Izrael szétszóratik a világ minden irányába és ezt egy szörnyű ítélet követi. Én már megtapasztaltam ebből valamit az életemben. Izraelt máig üldözik, sokan pusztultak el pogromok során és koncentrációs táborokban, de egy tized részük megmaradt és visszatért. De ennek a tized résznek is, aki visszatér, tovább kell szenvednie a saját földjén, mint egy csernek vagy egy tölgynek. Ha ezek kivágatnak, akkor is megmarad a gyökerük. Vagyis egy tized rész visszatér, szenvedni fog, de úgy, mint egy fa esetében, amelyet kivágnak, megmarad az élet a törzsben. „Ez a gyökér lesz a szent mag.”
Vagyis megmagyarázva: Nagy ítélet fog jönni Izraelre Krisztus után 70-ben. Szét fognak szóratni az egész földön. Egy tized rész visszatér az ítélet, a nagy nyomorúság idejére. Bár erre a tized részre, akik visszatértek ítélet fog jönni, megtartatnak, mint egy fa, amelyik elvesztette az ágait a törzséről de megmaradt benne az élet. „Ez a gyökér lesz a szent mag.” Megmarad Izrael gyökere és ebből származik az a nép, akikre Isten ígéretei vonatkoznak.
Ez a második messiási prófécia az Ézsaiás könyvében. A 4. fejezetben azt mondta, hogy a Messiás egy sarj lesz. Itt pedig azt mondja, hogy a Messiás a gyökér! És ebből jön az áldás.
Még egy rövid gondolat. Lapozzuk fel a Jn 12-t. Van itt valami, ami mellett nem szabad elmennünk. Bibliaóráinkon a János evangéliumát tanulmányozzuk. Tudjuk, hogy János 7 nagy jelet, csodát sorol fel. Ezek a jelek az Úr Jézus dicsőségét és istenségét mutatják be. Amikor a végére ér ezeknek a jeleknek, azt mondja, hogy Izrael nem hitt. Nos a Jn 12,37 ezt írja: „37. Noha ennyi jelt tett elõttük, mégsem hittek benne, 38. hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, amely így hangzik: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá?” 39. Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás ezt is mondta: 40. Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” 41. Ezeket mondta Ézsaiás, mert látta az ő dicsőségét, és őróla szólt.”
Kicsoda „Ő”? Ki tette ezeket a jeleket? A mi Urunk Jézus Krisztus. Ézsaiás látta az Ő dicsőségét! Kinek a dicsőségét? Jézus Krisztus dicsőségét. Amikor Ézsaiás látta Isten dicsőségét a trónon, aki körül volt véve szeráfokkal, akkor ez számára az Úr Jézus Krisztus volt. Ezt teofániának, Isten megjelenésének nevezzük. – Miért voltak teofániák az Ószövetségben? A teofániák arra szolgáltak, hogy felkészítsék Izraelt a Messiás eljövetelére. Felkészültnek kellett lenniük, hogy ne botránkozzanak meg Istenben, amikor eljön a Messiás. Amikor Ézsaiás a trón előtt állt, látta Izrael királyát, Jézus Krisztust. Hallotta az üzenetet, amelyet egy napon maga a Király fog hirdetni. – De ebben el volt rejtve egy prófécia: A törzsből származik a mag, és benne vannak elrejtve Izrael ígéretei.
Mi ebből a gyakorlati tanulság számunkra? Csak egy átadott élet lehet hasznos Isten számára. Ézsaiás kereste Istent, és egy látomást kapott Tőle. Bárcsak Isten minket is megajándékozna ezzel!