Ma Habakuk könyvének harmadik fejezetét olvassuk, és témánk: „Isten gondoskodása az aggodalmaskodókról“. Ez a fejezet két okból egyedülálló a próféciák sorában.
Először a formája miatt. Ez egy vers gyorsan váltakozó, szinte kavargó gondolatmenettel. Habakuk próféta imádsága. A panaszénekek dallamára [signojot] – szól az első vers. A „saga“ szó héberül annyit jelent „tántorogni“, „botorkálni“ vagy „forogni“. A próféta már az elején sugallja, hogy itt egy eksztázisban született versről van szó. Ebből tudja az ember, hogy a próféta gondolatainak váltakozását az elragadatatás okozta.
A másik dolog, ami jellemzi ezt a fejezetet, hogy egy imádság. A második vers az imádság szíve, ami önmagában magasztos beszéd. Néhányan úgy gondolják, hogy a legfennköltebb beszéd az Ószövetségben. Ebben írja le Habakuk az Istentől jövő látomását, Aki közeledik, hogy ítéljen. Egy kommentár úgy véli, hogy Bachnak vagy Beethovennek kell lennie annak, aki megzenésíti.
Emlékezzünk vissza arra, hogy a prófétának volt néhány problémája, amiket Isten elé vitt. Először az erőszak miatt panaszkodott, amit lánia kellett, és megkérdezte az Urat, hogy meddig kell még néznie, és segítségért kiáltania. Az Úr azt mondta neki, hogy még az ő napjaiban választ fog kapni. Ámulva csodálkozzatok, mert olyan dolgot viszek véghez napjaitokban, amit nem is hinnétek, ha elbeszélnék! (1,5) – szól az Úr. Aztán leírja Isten a fenyítéket, ami el fogja érni Júdát engedetlensége miatt.
Ennek az eredménye az, hogy próféta másodszor is kérdez (1,12): hogyhogy az Úr egy ennyire istentelen népet használ fel arra, hogy az engedetlen, de szent népét megfenyítse. Ez annyira foglalkoztatja, hogy így szól: Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra.
A 2. fejezet második felében ad Isten választ arra, hogyan valósul meg az ítélet. Júda fenyítéke mellett azonnal a Babilon feletti ítéletet is leírja. Öt „jajt“ hirdet ki Babilon megsemmisítéséről. Ez ugyanaz a nyelvezet, amit az Úr Jézus használt.
Most a harmadik fejezetben a próféta ismét egy kérdéssel járul Isten elé. Habakuk próféta imádsága. A panaszénekek dallamára. 3,2 Uram, hallottam, amit hirdettél, félelem fog el attól, amit teszel, Uram. A közeli években valósítsd meg, a közeli években tedd ismertté! De haragodban is gondolj az irgalomra!
Az elején azt mondja a próféta, hogy ez egy imádság.Én úgy értelmezem ezt, hogy ez nem egy személyes könyörgés, hanem egy nyilvános, egy „közösségi“. Isten Habakuk szájába adott egy imádságot, ő ezt megértette, és így lett ez egy „hivatalos“ imádsággá. Ő pedig felhatalmazott prófétaként imádkozza ezt, „hivatalból“.
Az imádság két kérést foglal magában: Habakuk a mielőbbi ítéletért könyörög, és kegyelemért. Hogyan kezdődik a 2. vers? Uram, hallottam, amit hirdettél, félelem fog el attól, amit teszel. Gyakran azt gondoljuk, hogy ha az ember közösségben van az Úrral, akkor nem fél. Az Ószövetség prófétái gyakran féltek és ez nem megvetendő. Az apostolok is féltek. Pál maga is többször mondja magáról, hogy félt, és ez így van rendjén. (1Kor 2,3; 2Kor 11,3; Zsid 4,1).
A közeli években valósítsd meg, a közeli években tedd ismertté! – szól a próféta.Az ember hajlik arra, hogy az gondolja: Habakuk azért könyörög, hogy a nép szíve újra életre keljen. De a „chaya“ szó jelentése „megeleveníteni“ és evvel a próféta az ítélet gyors megvalósítását kéri. Azt kívánja, hogy Isten gyorsan vigye végbe Júda megfenyítését, és a Babilon feletti ítéletet. Amikor ezeket írja, akkor ezt jelenti: Uram, hallottam, amit hirdettél, félelem fog el attól, amit teszel, Uram. A közeli években valósítsd meg, a közeli években tedd ismertté!
Amikor azt mondja: De haragodban is gondolj az irgalomra!, mégis arra kéri Istent, könyörüljön. Gyakran mi is hasonlóan imádkozzunk, ha imerjük Isten akaratát, de nem tetszik nekünk. Legyen meg a Te akaratod, de tudjuk le gyorsan!
Azzal, hogy A közeli években valósítsd meg, a közeli években tedd ismertté!, azt akarja mondani a próféta, hadd vonuljon gyorsan végig rajtunk ítéleted, és fenyítéked hozza meg hamar gyümölcseit.
Haragodban is gondolj az irgalomra! – ezegy érdekes gondolat. A próféta nem azt mondja: „tudom, hogy a büntetés ránk vár, de próbáljuk a legjobbat nyújtani“. Nem is azt mondja: „voltak rosszabb idők is és nem tettél semmit. Miért éppen most ítélsz?“
Ő egyszerűen így szól Istenhez: „Van egy másik oldalad, amivel megnyilvánulhatsz az ítéletben: Haragodban is gondolj az irgalomra! Ez azIsten jellemébe vetett hatalmas hitet mutatja! Habakuk ismeri Isten igazságosságát, amivel megítéli Júda bűnét és a káldeusok gonoszságát, de tudja azt is, hogy Istennek van egy másik oldala is: jósága, kegyelme és együttérzése. Haragodban is gondolj az irgalomra. Uram, gondolj másik oldaladra, gondolj irgalmadra.
A harmadik versben eljutunk ahhoz a kinyilatkoztatáshoz, amit a próféta kapott. Imádságban Isten látható megjelenése adja tudtul neki hatalmát. – Egy kommentár úgy véli, hogy ez a legnagyobb teofánia (Isten megjelenése) az egész Bibliában. Olyan képekben írja le a jövőbeli megmentést, amiket a múltból vesz. A próféta a Szent Szellem ihletése alatt Izrael megmentésére gondol az egyiptomi rabszolgaságból, arra, ahogyan Isten a népet a Vörös- tengeren átvezette. A Sínai hegyre gondol, ahol Isten parancsolatokat adott, és megmutatja Izrael újbóli megmenekülését az ígéret földjén.
A harmadik versben kezdi el: Témán felől jön az Isten, Párán hegyéről a Szent. (Szela.) Ez két hely délen. Isten délről jön. Fensége beborítja az eget, dicsősége betölti a földet.
Istent úgy írja le, mint egy hadvezért, Aki délről jön, mint Akinek hatalma és dicsősége betölti a földet. Ha ezt a Károli, vagy az új fordítású Bibliából olvastam volna fel, akkor a mondat végén ott állna „szela“. Ez egy olyan szó, amiről nem sokat tudunk. Ez a szó a zsoltárokban fordul elő gyakran, de a zsoltárokon kívül csak itt jelenik meg egyszer, a Hab 3-ban. Ez muzikális felolvasásnál egy hangsúlyt vagy szünetet is jelenthet azért, hogy a hallgatónak lehetősége legyen az elhangzottakról elgondolkozni. A negyedik versben ezt olvassuk: Ragyogása olyan, mint a napfény, sugarak támadnak kezéből: abban rejlik az ereje. A próféta itt azt akarja mondani, hogy Isten szent és világosságként, a világosság kisugárzásaként írja le Őt, amiben a hatalmát és dicsőségét juttatja kifejezésre a második eljövetelénél vagy a tanítványai előtti színelváltozásnál, vagy ahogy a Zsid 1,3-ban áll: Jézus Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása. Azt akarja mondani a próféta, hogy Isten világosság.
A Bibliában ez egy hely, ahol Isten világosságként van leírva. A 1.Tim 6,16-ban egy másik leírást találunk: Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat. Mindezek a kifejezések Isten szentségét hangsúlyozák. Ha azt énekeljük „szent, szent, szent az Úr“, akkor Isten természetéről éneklünk, Aki gyűlöli a bűnt.
Azt gondolom, hogy az embernek el kellene gondolkodnia Isten szentségéről. Dicsősége világosság, mint a nap sugarai. Az ember a napba se nézhet bele anélkül, hogy a szeme ne károsodna, de ha a fényében fürdözik a strandon, az jót tesz.
Hogyan magyarázza meg az ember egy vakon születettnek, milyen a világosság? Talán a melegen keresztül, amit a nap ad? Egy misszionárius így próbálta meg elmagyarázni egy vaknak: A napsugár olyan, mint világosság, ami betör a szívünkbe, ha megtapasztaljuk, hogy Jézus a Messiás, és hogy Ő megmentett minket. Amikor a misszionárius elmondta ezt a vaknak, az arcán észrevette, hogy megértette.
A világosság és Isten hatalma szoros összefüggésben állnak egymással. Sugarak támadnak kezéből: abban rejlik az ereje – olvastuk itt. Aztán leírja a próféta, mi és miért fog történni, és milyen következményei lesznek. Előtte dögvész jár, lába nyomán láz támad – szól az ötödik versben. Ez utalás az egyiptomi csapásokra. Megáll, és megrendíti a földet, szétnéz, és megriasztja a népeket. Szétporladnak az ősi hegyek, lesüllyednek az ősrégi halmok. Isten megáll, pillantása végigfut a földön. Megáll, és felkészül az ítéletre. Végigjárja a földet, és megrendíti a nemzeteket, és a vége ez: az ő ösvényei örökvalóak! (Károli) Elberfelder fordítás szerint: ősrégi ösvényeken jár. Ez azt jelenti, hogy Ő nem változik meg, a jövőben is ugyanúgy fog cselekedni, mint ahogy a múltban. Isten hűséges, és ha Izraelért tett valamit a múltban, akkor a jővőben is tenni fog.
Akkor így folytatja: Látom, amint omladoznak Kúsán sátrai, reszketnek Midján földjének sátorlapjai. Kúsán valószínűleg az etiópokat jelenti, akik a Vörös-tengertől nyugatra élnek. Midián keleten él. Úgy tűnik, mintha világszerte remegés fogná el a népeket Isten azon megjelenése miatt, amit a próféta átélt. A folyamok ellen lobbantál haragra, Uram? A folyamokra haragszol, vagy a tengerre vagy dühös? Azért jössz vágtató lovakkal, győzelmet hozó harci kocsikkal? Isten haragja nem a folyamok vagy a tenger ellen irányul, hanem ezek voltak azok a természeti erők, amiken keresztül megvédte, vagy megszabadította népét elnyomóitól.
Felolvasok még néhány verset: Folyóknak hasítasz medret a földbe. 10 Ha meglátnak téged a hegyek, remegni kezdenek, mindent elborít az áradat, morajlik a mélység vize, magasra emelkednek partjai 11 A nap és a hold lakóhelyén marad, ez utalás Józsué könyvére, amikor nyilaid villogva cikáznak, és dárdád ragyogva villámlik. 12 Felindulásodban taposod a földet, haragodban csépeled a népeket 13 kivonulsz néped szabadítására, fölkented szabadítására. Szétzúzod a bűnös házának tetejét, föltárod alapját, egészen a szikláig. A 13. vers nagyon érdekes. Világosan kell látni azt, hogy Habakuk nemcsak a Babiloni Birodalom szétzúzásáról ír, hanem ez vonatkozik mindarra, ami még előttünk áll, a népek feletti ítéletre a második eljövetelnél, ha az Úr dicsőségében megjelenik majd.Kivonulsz néped szabadítására, fölkented szabadítására.
A 13. vers vége úgy is fordítható: Fölkented szabadítására. Itt a „Masijah“ szót használja, ami tehát utalás magára a Messiásra, az „üdvösség művére“, amit Ő maga fog beteljesíteni a második eljövetelénél.
A következő sorokban ezt olvassuk: Szétzúzod a bűnös házának tetejét, föltárod alapját, egészen a szikláig. Ugyanaz a szóhasználat, mint amit a messiási zsoltárban olvasunk: összezúzza sok ország fejét (Zsolt 110,6). Itt az van leírva, ahogy az Úr Jézus második eljövetelénél megsemmisíti a fenevadot. Ez jó példa arra, hogyan érintik az ószövetségi próféciák közvetlen eseményeken keresztül az Isten királyságának beiktatását, ha Jézus ismét eljön. „A bűnös házának teteje“ végül is a fenevadra vonatkozik.
Olvassuk tovább: 14 Nyilaiddal átlőtted harcosainak vezérét, pedig már rám törtek, hogy megfutamítsanak; ujjongtak, hogy fölfalhatják rejtekhelyén a szegényt. 15 Átgázoltál lovaiddal a tengeren, a nagy vizek habjain.
A 15. versben Isten megjelenésének leírása eléri tetőpontját, lénye és jelenléte, mint egy cunami betör a világba, porrá zúzza az Alpokat Isten ítéletében Isten, a nagy hadvezér tart ítéletet.
A továbbiakban a próféta reakcióiról olvasunk: 16 Hallottam, és reszketett a szívem, hangjától megremegtek ajkaim; fájdalom járja át csontjaimat, reszkető léptekkel járok. Bárcsak nyugtom lenne a nyomorúság napján, amely eljön a bennünket fosztogató népre!A reszketés és a félelem nem azért tölti el, mert nincs hite, hanem mert gyenge és kevés a hite. Nagy különbség van a között, hogy nincs hite valakinek vagy gyenge hite van!
A próféta ismerteti aztán azt, miben bízik; a győzelemben az ítélet leírása közeppette: 17 Mert a fügefák nem fognak virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs. Hiányozni fog az olajfák termése, a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az istállókban. Ez annak a következménye, hogy az ellenség elfoglalja az országot. 18 De én vigadozni fogok az Úr előtt, víg örömre indít szabadító Istenem.
A „de“ szócskán van a hangsúly.
19 Az Úr, az én Uram ad nekem erőt; olyanná teszi lábamat, mint a szarvasokét, és magaslatokon enged járni engem. A szarvasok lábaira utalás kifejezi az erőt és a biztos lépteket. Habakuk azt mondja: vigadozni fogok az Úr előtt, víg örömre indít szabadító Istenema rossz idők ellenére, és olyanná teszi lábamat, mint a szarvasokét, és magaslatokon enged járni engem, Izrael magaslatain.
Mindez a második fejezet e mondatán alapszik: az igaz ember a hite által él, az Istenbe vetett bizalomból. A próféta a legjobb példa erre.
Szeretném 2-3 olyan tanítással befejezni, amik a Habakuk harmadik fejezetéből vezethetők le. Az első tanítás az alázat és alávetettség Istennek. Uram, hallottam, amit hirdettél. Láttam amit tettél. De haragodban is gondolj az irgalomra! A próféta zavarodott volt amiatt, amit látott, mert nem értette, mi történik.
Most azonban erőt vesz a tanácstalanságán, és közvetlen kapcsolatba lép Istennel. Felhagy azzal, hogy összehasonlítsa Júdát és a káldeusokat, mert ez csak relativizálja a saját bűneiket. Az embernek soha nem kellene magát másokhoz hasonlítania. A gyülekezet se hasonlítsa magát másokhoz. A próféta többé nem hasonlítja össze Júdát és a káldeusokat. Nem arról van szó, hogy ki a jobb, Júda vagy a káldeusok, hanem gondolkodik Isten előtt a saját és Júda bűneiről. Én jobb vagyok, mint a testvéreim vagy én vagyok az, akit Isten magáénak szeretne. Amikor tehát ő azt mondja, haragodban is gondolj az irgalomra!, akkor bevallja, hogy szüksége van kegyelemre és könyörületre. Emlékezteti Istent, hogy természetének van egy másik oldala is. Isten haragos, ítéletet tart, és a próféta tudja, hogy az ítélet igazságos, de kéri Istent az ítélet közepette, hogy mutassa meg másik arcát: szeretetét, hűségét, könyörületét, jóságát és szövetségét.
Úgy vélem ennek a tanításnak személyes életünkben is nagy szerepe van. Soha ne hasonlítsuk magunkat más testvérhez vagy emberekhez. Isten tudja, hogyan kell nevelnie minket és nekünk arra van lehetőségünk, hogy kérjük kegyelmét a nehéz órákban. A próféta megtanult valamit, és ezért írta meg számunkra ezt a harmadik fejezetet.
E harmadik fejezet második tanítása Isten gondoskodása az aggodalmaskodókról, és az összezavarodottakról. Gyakran hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a próféták és az apostolok supermenek voltak, és soha sem féltek. Pedig voltak félelemeik, emberek voltak, mint te és én. Csak egy részre emlékeztetlek benneteket, amikor Pál a 2Kor 7,5-ben ezt írja: Mert amikor megérkeztünk Makedóniába, semmi nyugalma sem volt testünknek, hanem ki voltunk téve mindenféle zaklatásnak: kívül harcok, belül félelmek.
El tudjátok képzelni Pált félelemben? Ő, aki tüzes szavakkal bátorít minket, hogy egyedül az Úrban bízzunk, aki azt mondja, az Úr elegendő számára és bízik abban, hogy Isten minden szükségletét betölti és szentjeinek minden körülmények között elegendő erőt ad. Igen, Pálnak is voltak félelmei! Nemcsak neki, Ábrahámnak és Dávidnak is. Dávid tudott menekülni is. Jeremiás félt, Bemerítő Jánosnak és Isten mindeme embereinek voltak időszakai, amikor féltek. Illés a legrosszabb példa. Egy asszonytól félt, persze jó okkal. Mindezek a férfiak féltek, de Habakukkal együtt mondták: (18) De én vigadozni fogok az Úr előtt, víg örömre indít szabadító Istenem.
Minden félelme közepette megtartja hitét. Ez a tanítás az aggodalmaskodók és összezavarodottak számára. Az élet gyakran szül félelmeket, de az Úr Jézusba vetett bizalom meg fog állni. A kálvinizmus öt pontjából az egyik a „szentek kitartása“. Ezalatt azt értjük, hogy a hívők nem fogják megtagadni hitüket, és tudják, hogy Isten az, Aki meg fogja őrizni őket. A szenteket és hitüket Isten hordozza. Spurgeon úgy fogalmazott: „Nem azt kellene mondani, hogy a szentek kitartása, hanem a Megváltó kitartása“. Ez ugyanannak az éremnek a két oldala. Habakuk jó példája annak, hogyan tart meg Isten valakit félelmek és zavarodottság közpette.
Végül jegyezzük meg, hogyan ad megnyugvást az Úr a prófétának. Nem adja meg magát a végén, ezt mondva „olyan a kapcsolatom az Úrral, mint a kiloccsant tejé (ahogy az angolok mondják), semmit sem tehetek“. Azt sem mondja, hogy „fel kell keresnem egy pszichiátert, hogy szabadítson fel e teher alól“. „Egyszerűen nem szabad erre gondolnom, el kell felejtenem.“ „A hobbimba menekülök, a munkámba temetkezem“. Nem bízik a saját bátorságában, nem akarja saját erejében problémáját megoldani. Nem, Habakuk így szól: De én vigadozni fogok az Úr előtt, víg örömre indít szabadító Istenem. Még hozzáfűzi ehhez: (19) Az Úr, az én Uram ad nekem erőt.
Más szavakkal: az, ami a prófétát bátorrá teszi az eljövendő ítélet idején, és a félelem és a zavarodottság, amivel emberként bírkózik, úgy ahogy te és én mindnyájan emberek vagyunk, az a tudat, tart meg, hogy a szuverén Úr tart a kezében minden gyeplőt és meg fogja őrizni szolgáját. Visszatekint a múltba, és látja, Isten hogyan őrizte meg újra és újra Izraelt, és ezek a szabadítások bátorságot adnak neki a jövőre nézve.
Nekünk nagyobb előjogaink vannak, mint Habakuknak! Isten hatalmával átvezette Izraelt a Vörös-tengeren. Nekünk viszont feltámasztotta Jézus Krisztust a sírból, ami a legnagyobb csoda az összes csoda között. Az Ószövetség és az Újszövetség tanúskodik Isten nagy hatalmáról, ami ma is a világban és bennünk működik.
Hagyatkozhatunk az Úr szavaira: „Én vagyok, ne féljetek, én legyőztem a világot.“
Tegyük azt, amit Habakuk tett. Vigadoznunk kellene, és víg örömre indulnunk az Úrban, én vigadozni fogok az Úr előtt, víg örömre indít szabadító Istenem.Megkellene tanulnunk ezt Habakuktól, és azt is, hogy az igaz a hű, és „megbízható“ Istenbe vetett hite által él, Aki minden szükségünket betölti. Legyőz minden problémát, ami zavarodottá teszi, és hite megragadja Istent magát. Ez Habakuk harmadik fejezetének tanítása számunkra. Ámen