1 Testvéreim, én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez (Izraelért), hogy üdvözüljenek. 2 Mert tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint.A következőkben utalni fogok a 9. fejezet nyitó verseire, ezért olvassuk most el ezeket is, hogy felidéződjenek emlékezetünkben. Pál apostol ezekben a versekben is kifejezi kívánságát Izrael üdvösségére nézve. Róm 9,1: Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentszellem által, 2 hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. 3 Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett; 4 akik izraeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek…
(Különösen a „szövetségek” szót szeretném itt aláhúzni, mert a szövetségek Izrael tulajdona, nekik adattak. A nemzetekből valók, akik hit által Jézus Krisztus tulajdonai lettek, részeseivé váltak Izrael szövetségének. Az olajfa természetes ágai ki lettek vágva és a pogányok, a természetellenes ágak lettek beoltva az olajfába és ezért részesülnek a gyökér nedvének áldásában. Nem a pogányoknak adattak az ígéretek hanem Izraelnek! A pogányok csak hit által osztoznak az ígéretek áldásaiban. A Róma 11-ben az apostol még hozzáfűzi: Féljetek ti pogányokból való hívők, mert ha Isten a természetes ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni, ha nem maradtok meg a hitben! …és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek, 5 akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Pál apostol a 9. fejezetben szívfájdalmát fejezi ki, amiért Izrael Isten nagy áldásai ellenére is elveszett állapotban van.)
Visszatérve a 10. fejezetben olvasott versekhez figyelembe kell vennünk, hogy itt a dolgok szubjektív oldalán van a hangsúly. 3 Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem vetették alá magukat az Isten igazságának. 4 Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására.
Mostani tanulmányunk címe: Krisztus, a törvény végcélja. A Római levél fő kérdése: hogyan üdvözül az ember, zsidók és pogányok? A mai embert nem érdekli ennek a kérdésnek a fontossága annyira, amennyire kellene. A
mai embert inkább az foglalkoztatja, miként lehet boldog ő és vele együtt a világ. A boldogság kérdése uralja egész gondolkodásunkat és érzéseinket. Ez érthető is. Isten nem tesz emiatt szemrehányást az embernek. Minden apa örül, ha gyermeke boldog. Ez érvényes a Mennyei Atyánkra vonatkozóan is. Ha valaki a boldogságunkat kívánja, akkor az a Szentháromság Isten. Isten azonban tudja, mi hasznos vagy káros az ember számára és tudja azt is, hogy nem minden boldogságunk igazán boldogság Isten szemében. A mi boldogságunk olyan mint a szappanbuborék. Isten örül ugyan, ha szappanbuborékokat fújunk és boldogok vagyunk, de még sokkal boldogabb akkor, ha üdvösségünk van. A Római levél kérdése tehát: hogyan üdvözülhet a zsidó és a pogány, akiket Isten kiválasztott. A levél főtémája az üdvösség.
Volt egy sláger, amely egy fiatalemberről szólt, aki elhagyta hazáját és szerencsét próbált a nagyvilágban. Boldog volt, de szívében mindig égett a honvágy. A szöveg így szólt: „I found happines but still I long for home. Fortunate is the man for whom happiness is not sufficient. Fortunate is the man who knows the great nostalgia, the longing for home.” (Megtaláltam boldogságom, mégis vágyom haza. Szerencsés az, akit a boldogság nem elégít ki, szerencsés, aki ismeri a nosztalgiát és vágyódik haza.)
A keresztyén ember mindig egyfajta borzongást érez, amikor az örök hazáról gondolkodik. Különösen akkor, ha ez a hang bizonyos énekekben pendül meg. A keresztyén emberben ott van a vágy hogy az Úr jelenlétében legyen. A Római levél olyan boldog emberekhez szól, akiknek szívébe Isten beoltotta ezt a nagy honvágyat, akik becsülik azt, amit az Úr értük tett. Szerencsés az, akit a boldogság nem elégít ki. Számunkra kevésbé fontos a boldogság, mint az otthonra találás és az Isten akaratában való megnyugvás.
A 8. és 9. fejezetben Pál az üdvösség isteni oldalát, szuverenitását hangsúlyozza. Nemcsak az üdvösségben, de a büntetésben is. Megkegyelmez annak, akin megkönyörül és megkeményíti azt, akit meg akar keményíteni.
A 10. fejezetben Pál a másik oldalt világítja meg és az ember felelősségéről beszél. Nem szabad az apostolt félreérteni, amikor az ember felelősségéről beszélünk. Nem emberi cselekedetekre gondolunk akkor, amikor felelősségről van szó. Gyakran összekeverednek ezek a hívő emberek fejében. Amikor Pál Isten szuverenitásáról beszél, akkor sohasem állítja azt szembe az ember cselekedeteivel. Ezek egymás mellett érvényesek. Az ember felelőssége, hogy válaszoljon Isten szuverén kegyelmére, mely Jézus Krisztus evangéliumában jut kifejezésre. Ha hirdetjük Isten szuverenitását üdvösségünkre nézve, akkor ezzel egyidejűleg az ember felelősségét hirdetjük! A kálvinista teológia sehol sem tanítja, hogy az embernek nincsen felelőssége. Persze nem minden igehirdetés vagy evangelizáció említi ezeket egymás mellett egyidejűleg, hiszen nem lehet az egész teológiát egy üzenetbe összesűríteni.
Valami részünk nekünk is van az üdvösségben. Mit teszünk az üdvösségünkkel? Hitben engedelmeskedünk. Hiszünk, azonban maga a hit is Isten ajándéka. A mi felelősségünk az engedelmesség. A Róm 10. az ember felelősségére helyezi a hangsúlyt.
Nem lesz kiegyensúlyozott, egészséges látásunk hitünkre nézve mindaddig, amíg annak e két fontos aspektusával nem leszünk tisztában. A 10. fejezetben Pál buzgalmát fejezi ki Izrael üdvösségére nézve. Mit mond az 1. versben? Testvéreim, én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek. Pál imádkozott Izraelért, szívügye volt üdvösségük. Imádkozol Izraelért? Szerepel Izrael az imalistádon? A Biblia 66 könyvét majdnem kivétel nélkül zsidók írták. Krisztus testben zsidó volt. Félek, hogy kevés ima hangzik el Izraelért a gyülekezetben. Imádkoztok a gyülekezet nyilvános óráin és imaóráin is Izraelért? Szereted a zsidó Jézus Krisztust, Jesua Ha’Masiah-t? Ha evangéliumi, újjászületett hívő vagy, akkor imádkoznod kell Izraelért. – Egyszer egy hívő odalépett egy igehirdető elé és megkérdezte: ”Elvárja ön, hogy szeressem a zsidókat? Ezek szörnyű emberek”. Az igehirdető válasza az volt: „Igaza van, majdnem olyan szörnyűek mint a pogányok”. Azután hozzáfűzte: „Nézze meg, mit tesznek a pogányok egymással és a zsidókkal. Még ha a zsidók rosszabbak lennének is mint a pogányok, akkor is imádkozni kell értük. Az Írás arra tanít, hogy imádkozzunk Jeruzsálem békéjéért. Ehhez egy ígéret is fűződik: „Akik ezért imádkoznak, azok boldogok lesznek” (Zsolt 122,6). Pál azt mondja: „én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek”. Meggyőződésem, hogy a hívő embernek imádkoznia kell Izraelért, hiszen Isten üdvtervének kiteljesedése Izrael népének megtérésébe torkollik majd. Miért aggódik Pál ennyire Izraelért? A 9. fejezet szerint azért, mert elhanyagolták nagy kiváltságaikat. Kiváltságaik ellenére elveszettek. A kiváltságos helyzetük és az elesett állapotuk közötti szélsőség készteti Pált arra, hogy azt mondja: „nagy az én szomorúságom és szüntelen való az én szívemnek fájdalma” (9,2). Ez az objektív, tárgyi oldala a dolognak. A 10. fejezetben a szubjektív oldalról beszél. Mert tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint. Pál nem az egyedüli, aki Izrael buzgóságáról beszél. Az Úr Jézus is említi ezt. A Mt 23,15-ben a farizeusok és írástudók buzgóságáról olvasunk: ti képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt zsidó hitre térítsetek, és ha ez megtörtént, a gyehenna fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál. Az izraeliták Isten ügyéért buzgólkodtak. Amikor az Úr elbúcsúzott a tanítványaitól, azt mondta nekik, hogy sok üldözést fognak szenvedni és „mindazok, akik megölnek titeket, azt hiszik, hogy Istennek tetsző szolgálatot végeznek” (Jn 16,2). Senki sem tud buzgóbb lenni annál a zsidónál, aki a mózesi hitre akar valakit téríteni. A buzgóság azonban nem elég az üdvösséghez. – Nem az a kérdés, hogy milyen buzgósággal veszek be egy gyógyszert, hanem az, hogy mi a gyógyszer hatóanyaga. Buzgósággal vehetek be patkánymérget is abban a hitben, hogy az orvosság, de meg fogok halni. Isten nem fogja okvetlenül befogadni azt az embert, aki Őérte buzgólkodik. A buzgóság nem feltétele annak, hogy Isten előtt megállhassak. Az őszinteség nem elég az üdvösséghez. Gyakran lehet hallani a következőket: „Mindegy hogy miben hisz az ember, fontos, hogy őszinte szível higgyen.” Vagy „ha minden tőlem telhetőt megteszek, akkor Isten el kell, hogy fogadjon”. Ez egy nagy tévedés. Buzgóságod nem fogja a mérget megakadályozni abban, hogy hasson. A méreg az méreg, buzgósággal és buzgóság nélkül is. Meg fog ölni. Az ellenszer Jézus Krisztus evangéliuma! Ha más ellenszerekben hiszünk, akkor mindegy, hogy buzgón szedjük vagy sem, meg fogunk halni.
„Mert tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint.” Ágoston ezt így fogalmazta meg: „Jobb az úton sántikálni, mintsem letérni az útról”. Ha Budapestről Kecskemétre csak sántikálva tudok menni, akkor egy idő után el fogom érni célomat. Ha azonban a rossz irányba indulok, még ha szaladnék is, sosem fogok Kecskemétre érni. A buzgóságnak semmi köze sincs ahhoz, hogy fogunk-e üdvözülni vagy sem. Pál buzgó volt, erről a Fil 3,4-6-ban beszél. Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én méginkább: 5 nyolcadik napon metéltek körül, Izrael népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus, 6 buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam. Pál Istenért buzgólkodott, mégis nagyot tévedett. A buzgóság senkit nem tud megmenteni. Pál sok területen előnyös helyzetben volt, Istenért buzgólkodott, de hogyan ítéli ezt meg mégis? (Fil 3,7) Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. 8 Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. 9 Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján.
Mi köze az üdvösségnek az egyházi vagy gyülekezeti tagsághoz, az úrvacsoravételhez, a keresztséghez a „minden tőlem telhetőt megteszek” igyekezethez vagy a jó polgári magatartáshoz? Mi köze mindezeknek a Krisztusba vetett hit alapján való megigazuláshoz Isten előtt? Pál szavai szerint mindez szemét és trágya akkor, ha valaki ezekbe veti a bizodalmát. Ő minden erejéből üldözte a gyülekezetet, de reménytelenül elveszett volt.
Az ApCsel 22,3-ban Pál így kezdi jeruzsálemi védőbeszédét: Én zsidó ember vagyok, a ciliciai Tarzuszban születtem, de ebben a városban növekedtem fel; Gamáliél lábainál kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint, és én is így rajongtam Istenért, ahogyan ma ti mindnyájan. 4 E tanítás követőit halálra üldöztem, megkötöztem, és börtönbe juttattam férfiakat is, meg nőket is. Micsoda rajongás és igyekezet volt Saulusban – mégis elveszett volt.
Testvéreim, én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez (Izraelért), hogy üdvözüljenek. 2 Mert tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret (vagy belátás) szerint.
Ki ne találkozott volna már mormonokkal, akik az ajtóban nagy igyekezettel akartak megtéríteni! A buzgalmuk példás, tanításuk, teológiájuk azonban hamis. Ugyanez vonatkozik a Jehova tanúira is. Buzgón hirdetik azt, ami nem igaz.
A zsidók részéről tapasztalt belátás hiánya számunkra ma is aktuális. Ez a pogányok tévedése is. Pál a zsidókról beszél, mivel ez volt a történelmi helyzet, amiben élt. Ma ugyanezeket a szavakat intézné hozzánk is! Ők nem ismerték Isten igazságosságát és szorgalmasan hirdették a saját igazságosságukat. Pál most egy drasztikus, negatív megvilágításban az üdvösség útjára tereli figyelmünket. Más szóval elmondja, hogyan nem lehet üdvözülni azért, hogy ezáltal hangsúlyozza, miként lehet üdvözülni. Gyakran előnyös, ha negatív oldalról hirdetjük az Igét, mert másként az emberek meg sem értik, miről is van szó. 3 Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem vetették alá magukat az Isten igazságának.
Léteznek utcai jelzőtáblák, mint pl. „veszélyes kanyar”. Ezeket mind ismerjük, de gyakran annyira hozzászokunk ezekhez a táblákhoz, hogy csak akkor vesszük figyelembe, amikor már túl késő. Ha a rendőrség a tábla mellé elhelyezne egy autóroncsot, akkor talán jobban figyelembe vennénk a veszélyt. Pontosan ezt teszi az apostol. Felhívja a figyelmünket a zsidókra, akik a saját igazságukat akarják érvényesíteni Isten előtt, nehogy mi is félreértsük Isten igazságát az ismeret hiányában.
A 10,3b-ben azt mondja, …és nem vetették alá magukat az Isten igazságának. Elképesztő! Övék volt Mózes és a próféták, akik mind azt tanították, hogy az ember végül is hit által igazul meg, de visszautasították a megváltót, akiről Mózes szólt. A megváltást, mely Jézus Krisztusban van. Övék voltak a bölcsesség gyöngyszemei, melyekről a próféták beszéltek, de visszautasították az egyedüli drága „gyöngyszemet”, Jézus Krisztust. R.A. Torrey neve biztosan nem ismeretlen előttünk. Ismert evangélista volt a múlt század elején, aki az „Open Door” nevű gyülekezet lelkipásztoraként szolgált Los Angelesben. Egyszer megkérte valaki, hogy
beszéljen egy fiatalemberrel, aki bibliaiskolába szeretne menni. Jó megjelenésű fiatalember volt. Amikor Torrey-val találkozott, Torrey megkérdezte:
„Szeretnél bibliaiskolába menni. Keresztyén vagy-e?”
A fiatalember válasza ez volt: „Persze, keresztyén otthonban nőttem fel.”
Torrey: „Újjászülettél?
Fiatalember: „Micsoda?”
T.: „A Biblia az tanítja, hogy ha valaki nem született újjá, akkor nem láthatja meg Isten országát.”
F.: „Erről sohasem hallottam.”
T.: „Tudod, hogy elkövetted a legnagyobb bűnt, amit ember csak elkövethet?”
F.: „Nem, azt sosem követtem el.”
T.: „Mi szerinted a legnagyobb bűn?”
F.: „A gyilkosság.”
T.: „Tévedsz. Mit mond Isten?” és fellapozta Bibliáját a Mt 22,37-nél: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. Megtartottad? Szereted Istent teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből és szereted a felebarátodat, mint magadat? Első helyen áll Isten életed minden területén, a szociális- és üzleti életben, a szabadidődben egyaránt?
F.: Nem.
T.: Mit tettél tehát?
F.: Megszegtem a legnagyobb parancsot, de én erről eddig nem tudtam!
A Biblia mondja, ha nem szeretjük Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből és felebarátunkat, mint magunkat, akkor megszegtük az első és legnagyobb parancsot. Gondolom ebben egyetértünk. Nem kell-e valamennyiünknek beismerni, hogy nem szerettük Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből?! Valamennyien többszörösen megszegtük ezt az első és nagy parancsot, még mielőtt tudtuk volna, hogy ez a parancsolat a Bibliában áll. Ilyenek vagyunk. Bűnösök vagyunk és szükségünk van egy Megváltóra! Olyanok voltunk, mint a zsidók, kerestük a saját igazságunkat és nem vetettük alá magunkat Isten igazságának.
Benjamin Breckenridge Warfield írt egy emberről, aki megcsodálta a zsidó vallást. Ez az ember azt mondta, hogy „az ember legnemesebb alkotása: egy őszinte Isten” (an honest God is the noblest work of men). Valószínűleg Robert Ingersold-ot idézte. Warfield nagy igazságnak tekintette ezt, de hozzáfűzte: „ez az alkotás túl nemes az ember számára és az ember sosem tudta volna megalkotni.” Maga az ember sosem tudta egy őszinte Isten képét megteremteni. Egy szerető Istenét igen, de nem egy őszinte, igazságos Isten képét. Az ember nem akar tudni egy igazságos Istenről. Az igaz Isten csak az isteni kinyilatkozásban ismerhető meg. Isten, aki kinyilatkoztatja magát, őszinte és igazságos Isten, aki őszinte és hű marad saját magához és aki őszintén és igazságosan bánik velünk. Isten nem tud úgy bánni az emberekkel, mintha nem lennének bűnösök. Mert egy igazságos Istennek úgy kell bánnia az emberekkel, mint amilyenek valójában, vagyis bűnösök. Úgy bánik velünk, mint akik megszegtük az első és legnagyobb parancsot. Ezért van szükségünk egy engesztelő áldozatra Jézus Krisztusban. Azért hirdetjük, hogy nincs más által üdvösség, mint a Golgotán kiontott vér által. Nincs menekvés, elvesztünk és egy igaz Isten igazságosan fog eljárni velünk. Nem szeretnék egy igazságos és őszinte Isten előtt megjelenni, hacsak nem Isten igazságosságában Jézus Krisztusban, aki az én megváltóm és helyettesítő áldozatom. 3 Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem vetették alá magukat az Isten igazságának.
Ezután a 4. versben megmagyarázza: 4 Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására. Szeretném igazán megérteni, amit Pál ezalatt ért. Nyelvtanilag különbözőképpen lehet értelmezni ezt a verset. Mindegyik értelmezés összhangban van az Írásokkal, ezért szeretném felsorolni a vers lehetséges értelmezéseit.
A „végcélja” szót különbözőképpen lehet érteni. Az egyik értelme a „cél”: „Mert a törvény célja Krisztus.” Más szóval a mózesi törvényben minden az eljövendő messiásra utal, különösen a törvény erkölcsi oldalát tekintve. A Róm 3,20-ban az apostol így szól: „Hiszen a törvényből a bűn teljes felismerése adódik.” Az imént említettük az első és legnagyobb parancsolatot: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” És a második, „szeresd a felebarátodat mint magadat”. Ez a törvény két táblájának a summája. Azért adatott, hogy az ember felismerje bűnösségét. Szükséges ez a felismerés ahhoz, hogy valaki hívő keresztyén legyen. Megszegtem a törvényt, bűnös ember vagyok és Isten ítélete alatt állok. Krisztus a törvény célja! A törvény tehát előkészíti az embert a messiás eljövetelére. Amint Pál a Gal 3,24-ben mondja, a törvény rabszolga-nevelőnk volt Krisztusig. A rabszolga-nevelő kísérte el a kisfiút az iskolába, ő tanította és felelős volt a neveléséért. A törvény készítette elő Izrael népét a messiás eljövetelére. A Sínai hegytől a golgotai keresztig, ahol Jézus meghalt. A kárpit felülről lefelé széthasadt, s ezzel Isten azt mondta: „mostantól fogva nem vagytok a törvény, mint egy kód alatt, hanem kegyelem alatt”. A Szentszellem lakozást vett minden hívőben és Ő tanít meg minket a törvény betartására. Ezért a törvény célja Krisztus.
A „végcél” értelmezhető úgy is mint antitípus, az előképek vége. A mózesi törvényben nem lehet különbséget tenni az erkölcsi, polgári és ceremoniális részek között. A törvény egy egész, és aki annak egy részét megszegi, az megszegte az egészet. Ha valaki ma nem mutat be áldozatokat Jeruzsálemben, amint azt a törvény megköveteli, az megszegte az egész törvényt. Ez ma is érvényes. A „cél” utal a törvény által megkövetelt áldozatokra, mely Krisztusra ill. arra mutat, amit eljövetelekor tenni fog. Ő volt az égőáldozat, az ételáldozat, a békeáldozat, az italáldozat, a vétekáldozat stb. Ő az engesztelőnapi nagy áldozat. Mindezek az Isten bárányának szerepét akarták megértetni Izraellel, mielőtt Ő eljött. Ő a törvény vége, az antitípus, minden előkép bevégzője.
A Zsidókhoz írt levél írója a törvényről, mint árnyékról beszél. Zsid 10,1: Mivel a törvény az eljövendő javaknak csak árnyéka. Lehet, hogy Pál apostol erre gondol, amikor a törvény végcéljáról ír.
Még egy értelmezése van ennek a mondatnak. A „végcél” kifejezheti a törvény végét, befejezését: „Krisztus a törvény befejezése.” Őbenne végződik a törvény. Véleményem szerint itt erre céloz Pál, azonban nem szeretném nézetemet másokra kényszeríteni, hiszen az említett értelmezések mindegyike beleillik a Biblia összességének tanításába. A Gal 3,10-ben Pál említi: „mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: „Átkozott mindenki, aki nem marad meg abban, amiről megvan írva a törvény könyvében, hogy azt kell cselekedni.” És hozzáfűzi 11 Az pedig, hogy törvény által senki sem igazul meg az Isten előtt, világos, mert „az igaz ember hitből fog élni”. Ezt az Ószövetségben olvassuk. A Megváltó kivételével senki nem fogja tudni azt állítani, hogy cselekedetei által igazult volna meg. Pál azt mondja, a törvény nem hitből van. A törvény nem egy „hitrendszer”. A törvény azt mondja: „aki cselekszi, az fog élni általa”. Ha lenne egy igaz ember – elméleti síkon feltételezve –, az megigazulna Isten előtt. De Pál a Róm 10-ben világosan megmondja: a törvény célja Krisztus. Ő a törvény vége. 4 Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására.
Úgy, mint a gazdag ifjú, aki egy nap az Úrhoz jött. Az élet összes kulcsa a kezében volt. A maga szemében tökéletes volt. Odalépett az Úr elé és azt mondta: „Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”(Mt 19,16) Persze már a kérdés is helytelen volt. Ő így válaszolt neki: „Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat.” Tartsd be mindig, minden pillanatban, mindhalálig! Ez az ifjú jogász saját önigazságának fényében, ami minden önigaz ember jellemzője, felteszi a kérdést: „Melyeket?” „Ezeket: ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, 19 tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint magadat!” 20 Az ifjú erre ezt mondta: „Ezt mind megtartottam, mi fogyatkozás van még bennem?” Milyen elképzelése volt ennek az ifjúnak a „megtartásról”?! Az Úr válaszával megmutatta neki, hogy a törvényt nem tartotta be: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem.” 22 Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Az ifjú nem szerette tehát az Urat, Istenét, teljes szívéből, teljes lelkéből és teljes elméjéből. Meg akarta magának őrizni a vagyonát. – A tanítványok látták és hallották ezt, és feltehették magukban a kérdést, hogy ha ez a vallásos, buzgó fiatalember nem jut a mennybe, akkor vajon ki fog bejutni? Az Úr odafordult hozzájuk mondván: „Bizony, mondom néktek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába.” 24 Sőt azt is mondom nektek: „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.” Itt nem a tevekapura gondolt Jézus, hanem egy valódi tűre. 25 Amikor meghallották ezt a tanítványok, nagyon megdöbbentek, és így szóltak: „Akkor ki üdvözülhet?” 26 Jézus rájuk tekintett és ezt mondta nekik: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” Istennél minden lehetséges! Ő meg tud menteni mindenkit, aki az első és legnagyobb parancsolatot megszegte! Ez a kegyelem és ez Pál apostol üzenetének is magva az Ef 2,8-ban: Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; 9 nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Istennél minden lehetséges.
Szükségünk van arra, hogy Jézus vére megmosson minket. 3 Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem vetették alá magukat az Isten igazságának. Nem ismerték fel elveszett állapotukat.
Egy ismert amerikai igehirdető a következőképpen illusztrálta, mit is jelent Isten igazságának birtokában lenni: Úton voltam családommal autóval. Dél felé egy városba érkeztünk és meg akartunk ebédelni. Megláttunk egy szállodát, megálltunk és bementünk ebbe a többcsillagos szállodába, majd az étterem felé vettük az irányt. Az étterem előtt egy nagyon jól öltözött, nyakkendős úr állt és ránk nézett. Nem szólt egy szót sem, csak rázta a fejét. Mi persze csak ingujjban voltunk. Vissza akartunk fordulni, de ebben a pillanatban egy fiatal nő lépett hozzánk és azt mondta, „ott, a ruhatárban, a sarkon túl kaphatnak egy zakót”. Nem akartunk tovább éttermet keresni, ezért odaléptünk a ruhatárhoz és megkérdeztük, kaphatnánk-e zakót? „Persze” volt a válasz, „van még nyakkendő is”. Amikor visszatértünk az étteremhez, az ajtóban álló férfi még mindig ott volt. Most sem szólt semmit, csak a fejével biccentett, hogy mehetünk. Így bementünk és jóllaktunk.
Hasonlít ez valamennyire Isten igazságosságához, amelynek nem vagyunk birtokában. Ezt az igazgatóságtól kapjuk. Az igazgatóságtól kapott zakó és a nyakkendő lehetővé tette, hogy belépjünk. Isten igazságossága az Úr Jézus Krisztus kiontott vére árán elég, hogy befedezze minden bűnünket, azt, hogy vétkeztünk az első és legnagyobb parancsolat ellen.
Szeretnék végül néhány dolgot megemlíteni, mielőtt befejezem.
Figyeljük meg az üdvösség univerzális érvényességét. Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására. Ez mindenki rendelkezésére áll, Isten szabadon adja mindenki számára, aki hisz. Isten kegyelme adja a hitet, amely által Isten előtt megállhatunk. Az üdvözítő hit olyan egyszerű, hasonló egy mustármaghoz. Ez az a hit, amely megérinti Jézus ruhájának szegélyét és felkiált: „Uram hiszek, segíts hitetlenségemben!” Az a hit, mellyel a hitetlensége miatt süllyedő Péter kiáltott: Uram, ments meg! – és Jézus kinyújtja kezét és megmenti. Ez a hit, amely rábízza magát Krisztusra, kilép önmagából és rátámaszkodik arra, aki egyedül képes őt megmenteni.
A hit egyedi dolog. „Mert a törvény végcélja Krisztus, minden egyes hívő megigazulására.” A „minden” egyes számban áll! Minden egyes hívő számára Krisztus a törvény vége. A kegyelem következménye a hálaadás. Ha felismerted, hogy elveszett bűnös vagy és rábízod életedet Jézusra, aki meghalt érted mint helyettesítő áldozat, akkor ujjongva fogsz hálát adni az üdvösségedért. Isten érintse meg szívedet!