Ezúttal a 3. és a 4. fejezetet vesszük át, azonban csak a 3. fejezet első 15 versét olvassuk el.
Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. 2 Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének. 3 Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak. Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek. 4 Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak. 5 Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összegyűjtésének. Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak. 6 Megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek. Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az eldobásnak. 7 Megvan az ideje az eltépésnek, és megvan az ideje a megvarrásnak. Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek. 8 Megvan az ideje a szeretetnek, és megvan az ideje a gyűlöletnek. Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének. 9 Mi haszna van a munkásnak abból, amiért fáradozik? 10 Láttam azokat a terheket, amelyeket Isten azért adott az embereknek, hogy bajlódjanak velük. 11 Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem (szív) elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől végig, amelyeket megalkotott. 12 Rájöttem, hogy nincs jobb dolog, mint ha örül az ember, és a maga javára törekszik egész életében. 13 De az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából. 14 Rájöttem, hogy mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad; nincs ahhoz hozzátenni való, és nincs belőle elvenni való. Azért rendezte Isten így, hogy féljék őt. 15 Ami volt, régóta megvan, és ami lesz, már régen megvolt; és az Isten előkeríti azt, ami tovatűnt.Ha eddig még nem foglalkoztál a Prédikátor könyvével, akkor most jó lesz odafigyelni, mert ezek a versek nem fordulnak elő máshol a könyvben, és ezek adják meg a könyv témáját és üzenetét.
Philip Edgcom Ewes, az Újszövetség professzora a Westminster Seminary-ban írt egy nagyon provokatív cikket a következő címmel: Has God lost control? (Elvesztette Isten az uralmat, az ellenőrzést a világ felett?) Ezzel kezdte: „Az emberiség állandó nyugtalanság állapotában van. Függetlenül a természeti katasztrófáktól, mint éhinség, árvizek, földrengések és tornádók, a háborúk elképzelhetetlen mészárlásokhoz és pusztításhoz vezetnek mind a katonaság, mind a civil lakosság körében. Nincs a világnak olyan része, amely ne változhatna harctérré, ahol minden és mindenki megsemmisülhetne. A tudomány vívmányai, melyek az emberiség számára hihetetlen áldást tudnának hozni, mészárló gépekké alakulnak át, és a hazug propaganda eszközeivé lesznek. Míg milliók küzdenek életbemaradásukért víz és élelem hiányában, addig milliárdokat költenek fegyverekre, melyek további milliók életét képesek kioltani. A világűr meghódítása lehetővé teszi a nemzetközi kémkedés kiterjedését és városok és országok hatékonyabb elpusztítását. Egyben riasztóan megnövekszik az erőszak, a brutalitás és a nyílt bűnözés a társadalmunkban. Ugyanakkor jellemző az ostoba babona, az erkölcsi degeneráció és a materializmus mértéktelen megszaporodása. Nagyon sötét helyzetkép ez. – Mi történt Istennel? Tényleg szuverén Isten, vagy elveszítette hatalmát?” Ez a professzor meglehetősen sötét képet fest, de be kell vallanunk, hogy igaz, amit ír. Gyakran tényleg úgy néz ki, hogy Isten eleresztette a gyeplőt. Mi, evangéliumi keresztyének állítjuk, hogy Isten kezében tartja a gyeplőt. Valljuk, hogy Isten szuverén és minden esemény benne van az Ő örök tervében. Nincsenek véletlenek, Istent semmi nem tudja meglepni. Továbbá valljuk, hogy amit Isten elhatározott, az be fog következni. – Azonban sok mindent nem tudunk megmagyarázni: a véres történelmünket, a népgyilkosságokat, a mészárlásokat, a pusztításokat és a nyomort, amikről naponta olvasunk az újságban. Az emberi létnek ilyen problémáival foglalkozik a Tanító és ezekről ír a könyvében. Pontosan ezekkel foglalkozik a 3. és 4. fejezetben. A Préd 3,1-15 versekben megállapítja, hogy Istennek tényleg van egy terve. Akármi történik, születés vagy halál, ölés vagy gyógyítás, hallgatás vagy beszéd, Isten mindennek megadta rendben az idejét. Isten szabta meg az ember létének határait, ő adja meg az élete értelmét és jellegét, és mégis napról napra történnek dolgok, melyek ellentmondani látszanak Isten szuverén tervének. Témánk tulajdonképpen nem más, mint amivel teológusok és általában a hívők 2000 éve küszködnek: a gonoszság és a bűn problémája. A Prédikátor könyvének legnagyobb kérdése, amire a Tanító választ keres: a gonoszság problémájának kérdése. Hogyan egyeztethető össze az, hogy Isten mindennek megszabja a rendelt idejét, és mégis sok minden csalódottsághoz, frusztrációhoz vezet. Vannak dolgok, amelyek rejtélyesnek, gonosznak tűnnek. Sok minden nem hogy kívánatos lenne, de kimondottan utálatos. Ezekről ír a Tanító a 3. és 4. fejezetben. A 3,1-15 versekben találjuk az alapelveket, melyek világosak. Mindennek, minden cselekvésnek, eseménynek megvan a maga ideje. Isten szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem (szív) elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől végig, amelyeket megalkotott. 14 … amit Isten tesz, örökké megmarad; nincs ahhoz hozzátenni való, és nincs belőle elvenni való. Azért rendezte Isten így, hogy féljék őt. Mindenre van Istennek egy terve, minden egymásnak ellentmondónak látszó esemény beleillik a tervébe. De a 3,16 és az azt követő versek a 3. és 4. fejezetben 6 riasztó tényt tárnak fel, az emberi lét és a valóság 6 aspektusát, melyek ellentmondani látszanak annak, hogy Istennek van egy terve, és mindennek megvan a maga megszabott ideje.
A 3,16-17 témája az igazságtalanság. Ha Isten mindennek meghatározta a maga idejét, akkor hogyan lehet az igazságtalanságot megmagyarázni?
A 3,18-22-ben a halál kérdésével foglalkozik. Miért halnak meg emberek, miért nincs különbség a halál tekintetében ember és állat között? Mindegyik meghal és elporlad.
A 4,1-3 témája az elnyomás. Miért van annyi elnyomás és erőszak?
A 4,4-6-ban említi a 4. problémát: irigység és rivalizálás a kereskedelem és az ipar világában.
A 4,7-12-ben a magányosság, az egyedüllét problémáját írja le.
Végül 4,13-17-ben azt olvassuk, hogy a hírnév és ismertség mulandó. A következő generáció nem fog rá emlékezni.
Mindezek láttán alapelvként megfogalmazhatjuk: Istennek van egy terve, Ő szuverén, és nem adta ki kezéből a gyeplőt, de az emberi tapasztalat és a valóság Isten szuverenitásának ellentmondani látszik.
Mi is az alapelv? Olvassuk el még egyszer: Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Az ember minden tevékenysége visszavezethető a mindent átfogó isteni tervre. Mindent Isten rendelt el. Minden megváltoztathatatlan, mindennek megvan a maga ideje. A történelem minden fordulata meghatározott és Isten ellenőrzése alatt áll. Nincsenek véletlenek és meglepetések. Ezt erősíti meg a Tanító 14 ellentét párt állítva egymással szembe a 2-8. versekben.
Ezekben az ismert versekben a Tanító nem a kötelességeinkre akar minket emlékeztetni. Itt nem arról van szó, hogy mit kell tenni vagy nem tenni. Nem azt akarja mondani, hogy vegyük tudomásul, hogy van ideje az ölelkezésnek és máskor az öleléstől való tartózkodásnak, vagy hogy egyszer beszélni kell, máskor hallgatni. Ez persze igaz, bölcsen kell bánnunk a nyelvünkkel. Ezek a versek azonban nem erre utalnak. – A Tanító azt mondja, hogy Isten az, aki az időket és körülményeket elrendeli, amikor bizonyos dolgok bekövetkeznek.
Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. Isten rendeli el, mikor veszünk először lélegzetet és mikor utoljára. Ilyen fajta szembeállítás gyakran fordul elő a Bibliában. Már a Biblia első versében ez áll: Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. Az „ég és föld” kifejezi, hogy mindent, ami létezik, mindent, ami az ég és a föld között van. Ez a 14 szembeállítás kifejezi azt, hogy minden emberi tapasztalatnak, élménynek, minden munkának, az építésnek és a rombolásnak, minden érzelemnek, a sírásnak és a nevetésnek, mindennek, ami az életben előfordul, megvan a maga Istentől elrendelt ideje. Mindaz, amit gyakran „véletlenként” kezelünk, Isten gondviselő, szuverén rendelkezésére történik. Isten szabja meg a vetés és az aratás idejét, hogy mikor esik eső és mikor van szárazság, mikor fúj a szél és mikor jön jégverés.
Mire fog a Tanító következtetni abból, hogy Istennek van egy terve, ami szerint mindennek megvan a rendelt ideje? 9 Mi haszna van a munkásnak abból, amiért fáradozik? Már a Préd 1,3-ban is felveti a kérdést: Mi haszna van az embernek minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt? Mi a munka eredménye? Ezt a kérdést mindenki felteszi valamikor élete folyamán! Tényleg szuverén Isten? Ha igaz, hogy mindennek megvan a rendelt ideje és Istennek van egy terve, amihez se hozzátenni se elvenni nem lehet, akkor mi haszna van az én munkámnak? Miért kell bármivel is törődnöm? Lehetek fatalista, hiszen semmivel sem járulhatok hozzá Isten elrendelt tervéhez.
Nem hiszem, hogy Salamon arra gondolna, hogy „nincs értelme a munkádnak”. Azt mondja, tapasztalataink szerint gyakran az az érzésünk, hogy minden fáradozásunk hasztalan. Ha Isten mindent elrendelt, akkor mi az én életem jelentősége és munkám értelme? Tudjuk azonban a Biblia egyéb részeiből, hogy Isten az Ő terve kivitelezésére eszközöket használ. Mik ezek az eszközök? Az Ő népe. Azért parancsol, utasít, bátorít Isten cselekvésre különböző helyzetekben. A baj az, hogy ezt gyakran nem vesszük észre, és azt hisszük, hogy akármit is csinálunk, annak nincs jelentősége. A Tanító azt tanítja, „van jelentőséged”! 11 Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem (szív) elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől végig, amelyeket megalkotott. Három dolgot említ ebben a versben: a) Isten mindent a maga idejében szépen megalkotott. A 14 szembeállítás a Préd 3,2-8 versekben mind szép a maga idejében és körülményei között. Ez mind szép, de nem vonjuk le a helyes következtetést. Gyakran csúnyának tűnik, mert nem értjük meg, hogyan illenek össze az egyes részek és alkotnak egy nagy képet.
Isten látja a teljes átfogó történelmet, mert Ő alkotta, Ő látja az egészet. Mit teszünk mi? Mi a történelem egy bizonyos helyén állunk és mit látunk? Hátra és előre tekintünk, jobbra és balra nézünk, elfelejtjük a múltat, és nem ismerjük a jövőt. A perspektívánk olyan kicsi, olyan behatárolt, hogy amikor látjuk a történéseket, a rombolást és az építést, a gyászt és a vigasságot, az eltépést és a varrást, minden emberi ténykedést, nem látjuk ezeknek értelmét. Nem tudjuk azt mondani, hogy mindez szép és hasznos. Inkább az az érzésünk, hogy több a csúnya, mint a szép és minden haszontalan. A Tanító azonban állítja, hogy minden esemény minden időben Isten tervét szolgálja. Pontosan ezt tanítja Pál apostol a Róm 8,28-ban: Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. Pál nem azt mondja, hogy minden jó, de Isten az Ő gondviselő szeretetével kivitelezi előre elrendelt tervét. Isten minden részletet ismer, és összefüggésében látja az egész művet. Mi ezt nem ismerjük. Ha a Préd 3,2-8 egyes mozzanatait elkülönítve, izoláltan tekintjük, akkor mindez csúnyának és gonosznak tűnhet. De tudván, hogy ezek szintén Isten tervének kivitelezésére szolgálnak, ebben az értelemben minden szép és hasznos.
b) A 11. versben a következőt olvassuk: Isten az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, (Más fordítás szerint az örökkévalóságot az emberi szívbe plántálta.) Más szóval, Isten a szívünkbe helyezte azt a vágyat, hogy keressük és lássuk az egészet, lássuk Isten gondviselését a kezdettől a végig. Szívünkben van a részletek megérzése, de Isten nem engedi meg, hogy az egész képet lássuk. Szívünkben van annak a vágya, hogy meglássuk és felismerjük a „véletlenek” és a rejtélyek, az egyes részek összefüggését, hogy felismerjük az összefüggéseket gyűlölet és szeretet, béke és háború, beszéd és hallgatás között. Az ismeret utáni vágyat Isten helyezte az ember szívébe, akit az Ő képére teremtett. Ezért kérdezzük mindig: „miért? miért?”. Miért vagyunk itt, miért születtünk, miért halunk meg, miért vétkezünk? Szeretnénk Isten teremtett világának szépségét látni, de képtelenek vagyunk rá. Bennünk van a vágy az esztétikai szépség után, a filozófiai kérdések után, keressük, minek mi az értelme. Az emberben benne van a veleszületett kíváncsiság és képesség, hogy minden tapasztalatot és eseményt megkíséreljen beleilleszteni az egészbe, de Isten ezt nem teszi lehetővé.
c) Ezt mondja a 11. vers végén: de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől végig, amelyeket megalkotott. A puzzle, a darabos rejtvény minden része a kezünkben van, de nem tudjuk összerakni. Talán egy kis sarkot össze tudunk illeszteni, de ez is darabos ismeret. Talán abból a kis sarokból, amit összeillesztettünk sejteni kezdjük a kép szépségét, amelyet Isten alkotott a történelem folyamán. Sejtjük a dolgok méltóságát és dicsőséges voltát még a háború és a mészárlások ellenére is. Isten úgy teremtett, hogy keressük az összefüggéseket a sok értelmetlennek látszó dolog között. Az első kérdésünk: miért teremtette Isten meg ezt a világot? Szüksége volt neki a világra? Önző érdekből teremtette a világot, az „énje” kielégítésére? Mi nem növeljük Isten dicsőségét azzal, amit teszünk. Elismerjük ugyan teremtését, munkáját, de nem járulunk hozzá Isten dicsőségéhez. Egy teli vödörbe hiába töltünk vizet! Miért teremtette meg Isten a világot? Ilyen kérdések merülnek fel bennünk, mert az Ő képmására vagyunk teremtve. Kérdezzünk, hiszen Isten ilyennek teremtett. A probléma azonban az, hogy Ő nem ad választ. Nem szabad kérdezni? Nem szabad a választ keresni? Szabad, sőt kell is, de ostobaság azt hinnünk, hogy az Úr visszajövetele előtt választ kapunk kérdéseinkre. A cél biztos, de hogyan jutunk a célba, az ismeretlen. Tudjuk, hogy Krisztusban fog minden kiteljesedni. Tudjuk, hogy Isten elhatározta, hogy mi az Ő Fia képmására leszünk átformálva. De ebben az életben, a mostani látószögünkből a „hogyan”-t nem tudjuk felismerni.
Ezek után nem kell csodálkoznunk, ha a Tanító a 10. versben azt mondja: Láttam azokat a terheket, amelyeket Isten azért adott az embereknek, hogy bajlódjanak velük. Isten a gonoszság, a bűn problémájával szembesít. Az egyik oldalon Isten szuverén és mindent szépen megalkotott, a másik oldalon sok minden csúnya, fájdalmas és értelmetlennek tűnik.
Nincs válasz. De két dolgot javasol:
12 Rájöttem, hogy nincs jobb dolog, mint ha örül az ember, és a maga javára törekszik egész életében. 13 De az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából. Adjunk hálát az életért, amit Isten nekünk adott, köszönjük meg annak ajándékait, örömeit és azt a képességet, hogy ezeket élvezhetjük. Éljünk odaadással és keressük a választ, a megoldást tudva, hogy végül minden Jézus Krisztusban kerül megválaszolásra. A Tanító nem erkölcstelen hedonizmusra buzdít, ezzel a Préd 2-ben már foglalkoztunk. Nem azt javasolja: egyél, igyál, gyönyörködjél, mert holnap meghalsz. – Nem mond mást, mint hogy ismerd fel, hogy ez az élet nem ad önmagára nézve választ! Tekintsd úgy az életet, mint Isten ajándékát, amelyet szabad élvezned, amíg élsz. 14 Rájöttem, hogy mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad; nincs ahhoz hozzátenni való, és nincs belőle elvenni való. Miért? Azért rendezte Isten így, hogy féljék őt. Azért nem engedi Isten, hogy összerakjuk a részeket egy nagy képpé, mert félnünk kell Őt. Mekkora arroganciát váltana ki belőlünk, ha tudnánk a választ és látnánk, hogyan illeszkednek a részek? Akkor mi lennénk Isten, akik mindent tudunk. Micsoda önelégültséget váltana ez ki belőlünk, és emellett nem ismernénk el Isten szuverenitását. Ha mindent tudnánk és ismernénk, akkor hol maradna a hit, a bizalom, az odaadás, más szóval az istenfélelem?
Ez mind jó és szép, de hol vannak az emberi lét tényei, melyek mind ellentmondani látszanak annak, hogy Isten mindent szépen megalkotott, és amit Isten tesz, örökké megmarad; nincs ahhoz hozzátenni való, és nincs belőle elvenni való. Hogyan hozzuk ezt össze az élet nagy kérdéseivel, rejtélyeivel?
Erre utal a Tanító a 16. versben, amikor az igazságtalanság kérdésével foglalkozik: Még azt is láttam a nap alatt, hogy a törvény helyén törvénytelenség van, az igazság helyén pedig gonoszság. Az emberben van egy belső tudat, mely az igazságtalanság ellen kiált. Még a bűnös, újjá nem született emberben is van igazságérzet, egyfajta képesség, amely megkülönbözteti a jót a rossztól.
Szeretnénk, ha minden történetnek jó kimenetele lenne! Szeretnénk, ha minden „happy-end”-del végződne, de azt is tudjuk, hogy ez nem mindig lehetséges. Nem minden történet végződik úgy, hogy két ember kéz a kézben megy a naplemente felé. El tudunk fogadni történeteket, melyeknek szomorú vége van. Sámsonnak az életébe került, amikor legyőzte a filiszteusokat. Rómeó és Júlia anélkül halnak meg, hogy szerelmük beteljesült volna. Nem minden végződik úgy, ahogyan szeretnénk, de megtanultunk élni a szomorúsággal.
Nehezebb azonban az igazságtalanságot elfogadni. Hamupipőke kétségbeesésével együtt tudunk érezni, de nem tudnánk elfogadni, ha a goromba mostohatestvér lenne megjutalmazva Hamupipőke helyett. Az igazságtalanság mindig felháborít. A tisztességes helytállást becsüljük, és készek vagyunk azért harcba szállni. Azt szeretjük, ha a védtelen megmenekül, és a bűnösöket megbüntetik. Legyen az igazságszolgáltatás hatékony, és a bűnös nyerje el büntetését.
Gondolkozzunk el egy pillanatra: lehet élni a bűnözés és a bűntettek világában. Ugyan zavaró az a gondolat, hogy körül vagyunk véve bűnözőkkel, de amíg vannak eszközök, van egy rendszer, amely a bűnöst kész megbüntetni tetteiért, addig el lehet tűrni az életet. Ha azonban a bűnöző meg tudja vesztegetni a bírókat és a tárgyalás után büntetés nélkül vonul ki a teremből, az tűrhetetlennek tűnik. Az igazságtalanság felháborít, tűrhetetlen. Volt egy film, a „The Verdict” („Az Ítélet”), amelyben egy orvos hanyagsága miatt egy fiatal asszony műhiba következtében irreverzibilis kómába esett. Végül az orvost elítélték és ez bizonyos megelégedést adott a nézőknek, mert végül is az igazság győzött, még ha az áldozat és hozzátartozói szenvedtek is. Volt igazságszolgáltatás.
Erre tanít a Tanító: Itt van Isten nagy terve, melyet kivitelezni fog és ezzel szemben áll a sok igazságtalanság, ahol a bűnözőből áldozat lesz, az áldozatból pedig bűnös. Ez a gondolat olyan szörnyű és elviselhetetlen, hogy a Tanító a 3,17-ben azt mondja: De arra gondoltam, hogy az igazat is, a bűnöst is megítéli az Isten, mert minden dolognak eljön az ideje, és ő ügyel minden cselekedetre. Isten mindent rendbe hoz, Ő igazságosan fog mindent megítélni.
Van egy másik probléma is, mégpedig a halál kérdése. Ha Istennek van egy nagy terve és mindent szépen megalkotott, amihez semmit nem lehet hozzátenni vagy abból elvenni, és ez a terve örök, akkor miért van szenvedés, betegség, miért omlik össze „sátorunk”, miért öregszünk meg és halunk meg végül? Miért ugyanaz a sorsunk, mint az állatoké, hogy ember és állat is porrá lesz? 3,18-21: Úgy gondoltam, hogy az embereket ilyen módon próbálja meg Isten. Így tűnik ki, hogy ők magukban véve hasonlók az állatokhoz. 19 Az emberek sorsa olyan, mint az állatoké, egyforma a sorsuk: ahogyan meghal az egyik, ugyanúgy meghal a másik is, és egyfajta lélek van mindegyikben, nem különb az ember az állatnál. Bizony minden hiábavalóság! 20 Mindegyik egy helyre kerül, mindegyik porból lesz, és újból porrá lesz mindegyik. Mégis van különbség a kettő között. Még a halálban is van szépség, amennyiben fölszáll az emberek lelke a magasba, és leszáll az állatok lelke a föld alá. A 21. vers nem egy kérdés. Sok fordításban ez kérdő mondatként jelenik meg, de nem hiszem, hogy ezek pontos fordítások. Ez egy állító mondat. Minden szomorúság, szenvedés mellett, amit a halál okoz, Istennek van egy terve, amit kivitelezni fog.
A harmadik probléma: az elnyomás. (Préd 4,1) Láttam azt is, hogy milyen sok elnyomás történik a nap alatt. Láttam az elnyomottak könnyeit, akiknek nincs vigasztalójuk. Elnyomóik erőszakosan bánnak velük, és nincs vigasztalójuk. A politikai elnyomásban szenvednek egyes kelet-európai, ázsiai vagy dél-amerikai országban. A gazdagok elnyomják a szegényeket, gyermekmunka, özvegyek elnyomása… Nincs vigasztalójuk. Ilyen körülmények láttán mi a következtetés? 4,2-3: Ezért boldogabbaknak tartom a halottakat, akik már régen meghaltak, az élőknél, akik még életben vannak. 3 De mindkettőjüknél jobb annak, aki meg sem született, mert nem látja azokat a gonosz dolgokat, amelyeket elkövetnek a nap alatt.
Igazságtalanság, elnyomás, halál. Ezért jobb meg sem születni.
Van egy további probléma, mely Isten tervének ellentmondani látszik: a versengés, az irigység problémája. 4 És láttam, hogy minden fáradozást és sikeres munkát az emberek kölcsönös irigysége kísér. Ez is hiábavalóság és hasztalan erőlködés! Ez egy nagyon jó megfigyelés, és az emberek ezt nem szeretik hallani. Vannak ugyan kivételek, de a világban valóban azt látjuk magunk körül, hogy a munka motivációja a versengés és irigység. Miért dolgozunk olyan keményen, miért túlórázunk, miért erőltetjük meg magunkat ennyire? Azért, mert meg akarom keresni a kenyeret a családomnak, mert Istent akarom munkámmal dicsőíteni, a közösség, a gyülekezet érdekében? Ha azonban elcsendesedsz és megvizsgálod indítékaidat, lehet, hogy kiderül, ezek gyakran csak amolyan mondvacsinált magyarázatok. Ha őszinte vagy, akkor felfedezed, hogy irigy vagy a szomszédodra, a munkatársadra. Nem az az örök nyugtalanság ösztökél, hogy kiszúrj a másikkal? Nem csak egy vállalatnál, egy hivatalban vagy az egyetemen van ez így, hanem a gyülekezetekben, az egyházi hierarchiában, a bibliaiskolákban és a teológiai fakultásokon is. Hány egyetemi dolgozat és cikk jelenik meg nem az igazság iránti szeretetből, nem azért, hogy Isten igazságát feltárják az olvasóknak, a hallgatóknak, hanem azért mert keresik az elismerést és a dicséretet feletteseiktől.
Hol van a megoldás? Tegyünk úgy, mint az ostoba az 5. versben? Az ostoba karba teszi a kezét, és tönkreteszi önmagát. Más szóval felemészti önmagát. Ez nem megoldás! 6 Jobb egy marokra valót szerezni nyugodtan, mint két marokra valót hajszoltan és hasztalan erőlködéssel. Azt hiszem, ez a Péld 15,16-ra utal: Jobb a kevés az ÚR félelmével, mint a sok kincs, ha nyugtalanság jár vele. A válasz a mértékletesség!
Van még egy probléma. Mi történik, ha visszahúzódsz a versengésből, az elnyomásból, az igazságtalanságból és a magányt keresed? 4,7 Láttam a nap alatt ilyen hiábavalóságot is: 8 Van egyedülálló ember, akinek nincs senkije, sem fia, sem testvére, még sincs vége fáradozásának; nem elégszik meg a gazdagsággal, és nem mondaná: Ugyan kiért fáradozom, és kiért vonom meg magamtól a jót? Ez is hiábavalóság és elhibázott dolog. Ha elkülönülsz, visszahúzódsz, akkor a magányosságtól fogsz szenvedni. Erre az esetre a Tanító ad egy tanácsot és megoldást. A 4,9-12 versekben a társulásról és annak hasznáról beszél. Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha van valakinek társa az nemcsak hasznos, de kellemes is. 12 Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent.A hármas fonál nem szakad el egyhamar. A társ védelmet is ad.
Van még egy probléma, mely ellentmondani látszik Isten tervével. A 4,13-15 verseket nehéz értelmezni. Lényegében akármi vagy, bölcstelen király vagy egy fiatal bölcs, függetlenül attól, hogyan kerültél hatalomra, az emberek hamarosan ki fognak belőled ábrándulni, elégedetlenek lesznek, csakúgy, mint elődöddel. 13 Többet ér a szegény, de bölcs gyermek a vén, de ostoba királynál, aki nem ismeri el, hogy figyelmeztetésre szorul. 14 Amaz a fogházból is kikerül, és király lesz, még ha szegénynek született is emennek az uralkodása idején. 15 Láttam, hogy aki csak él, és jár-kel a nap alatt, a másikkal, a gyermekkel tart, aki amannak a helyébe lép. 16 Határtalanul nagy az a nép, amelynek élére kerül. De az utána következők már nem örülnek neki. Mert ez is hiábavalóság és hasztalan erőlködés.
Ott vagyunk most, ahol kezdetben voltunk. Tudjuk Isten Igéjéből, hogy Istennek van egy terve ezzel a világgal, mindennek van értelme, és Isten mindent elrendelt a maga idejére a nap alatt. Mindennek van szépsége az egészre nézve. – Másrészt minden rejtély: az igazságtalanság, az elnyomás, az irigység, a magányosság, a hírnév és közkedveltség változása. Szeretnénk mindezt beleilleszteni Isten átfogó tervébe, mert Isten szívünkbe helyezte ezt a vágyat, de nem mutatta meg, hogyan lehetséges ez. Gyakran panaszkodnak hívő keresztyének, hogy a hitről való bizonyságtételükre az emberek a következő választ adják: Ha Isten jó és szuverén, és ha van terve az életünkkel és a világgal, akkor miért vannak háborúk, öldöklések, és miért van ennyi megoldatlan kérdés a világban? Miért szenved az istenfélő, és miért van jó dolga a gonosznak? Miért vannak az ártatlanok elnyomva, miért élnek emberek magányosságban? Hogyan egyeztethető össze e problémák száma azzal, hogy Isten mindent szépnek alkotott?
Meg vagyok győződve, hogy ezekre a kérdésekre nem fogunk választ kapni Krisztus eljövetele előtt. A Tanító utasít: Keress! Kérdezz! Nézz körül! Isten talán enged egy kis bepillantást annak megértésébe, ami a nap alatt történik. Talán megláthatod a dolgok szépségét a maga idejében, és akkor dicsőítheted az Urat. Ne várd el azonban, hogy életedben minden zavartalanul zajlik majd le. Valami történni fog, ami kibillent az egyensúlyodból – amikor megtudod, hogy a szomszédod, egy 4 gyerekes családapa rákban megbetegedett. Vagy ha ugyanez a villám a te családodba üt be. Akkor kezdheted elölről feltenni a kérdéseket. Miért, Uram? Ezt nem értem. Hol van itt a szépség? Tudom, hogy mindennek megvan a maga ideje, a születésnek és a halálnak, de hogyan hozzam mindezt egy kalap alá? De tudom, Isten követeli tőlem, hogy tegyem fel ezeket a kérdéseket.
A Tanító arra is tanít: Ne ess kétségbe! Élj úgy, ahogy Isten azt neked adta. Élvezd azokat az ajándékokat, melyeket Ő adott neked. Légy megelégedett abban a munkában, amit Isten számodra elrendelt. Miért? Azért rendezte Isten így, hogy féljék őt (3,14). Hogy élhess szentül, alázattal, bizalommal és hitben! Ismerd el, hogy Ő rendezett el mindent, ami bekövetkezik. Ő fog mindent kiteljesíteni Krisztusban a maga idejében. Ne dobd be a törülközőt. Ha nem tudod a választ arra a kérdésre, hogy „ha Isten jó, akkor miért van annyi nyomorúság a világban”, tudd, hogy Isten nem fogja megadni a végső választ. Élj az Úr iránti félelemmel és bizalommal, aki mindent szépen megalkotott a maga idejében.