Az ApCsel 20,28-32-ben olvashatjuk Pál apostolnak az efézusi vénekhez intézett szavait, útban Jeruzsálem felé: „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentszellem, hogy legeltessétek az Isten eklézsiáját, amelyet tulajdon vérével szerzett.” Az apostol az elöljárók kötelességének tekintette, hogy védjék és táplálják a nyájat. „29. Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, 30. sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. 31. Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat. 32. Most pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek a szentek között.”
Zsid 13,7-9: „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket. 8. Jézus Krisztus tegnap, ma és mind- örökké ugyanaz. 9. Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek.”
1865 egyik reggelén 07 óra 22 perckor egy férfi megszűnt lélegezni. A védelmi miniszter, Edward Stanton az ablakhoz ment, elhúzta a függönyt és megfordult. Ránézett a halott elnökre, Lincolnra és azt mondta: „Most már az örökkévalósághoz tartozik.” Azt mondják, hogy ez volt a legrövidebb és az egyik legjobb életrajz Abraham Lincolnról. – De ez sajnos nem igaz, mert csak egy valaki van, aki az örökkévalósághoz tartozik, és akié az örökkévalóság, és ez az Úr Jézus Krisztus, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.
A Zsid 13,8 egy lenyűgöző igevers. Az első Indiába való kiutazásunk előtt ezzel az igeverssel búcsúztatott bennünket Hans Bürki. Ez egy túlságosan nagy és sokatmondó ige, ahhoz, hogy beszélni lehessen róla, de ahhoz is túl nagy, hogy átugorjuk. Olyan, mint a Jn 3,16, amely szintén túl nagy ahhoz, hogy beszéljünk róla és ahhoz is, hogy átugorjuk. Ha megpendítjük a Zsid 13,8 húrját, akkor abban megcsendül az isteni teremtés, az isteni váltságmunka és az eljövendő dicsőség teljes harmóniája. „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.”
Szinte már közhelynek számít, és elcsépelten hangzik, ha valaki azt mondja, hogy egy robbanásszerűen változó világban élünk. – Tulajdonképpen semmi változatlan dolog nincs ezen a világon. Még maga a természet is változik. Írónk is azt mondja, hogy az ég és a föld el fognak múlni. Hol vannak a történelem nagy világhatalmai? Hol van Asszíria? Vagy Babilon? Hol vannak a történelem nagy férfijai? És napjaink nagy férfijai? Minden változik. – Az egyik pillanatban boldogok vagyunk, egy másikban pedig, amikor valamilyen veszteséget szenvedünk el boldogtalannak érezzük magunkat. – A gyülekezet is változik. Hol van az efézusi gyülekezet? Semmi sem emlékeztet minket Efézusban egy gyülekezetre. Csak néhány romot találunk ott, semmi mást. Mert a gyülekezet változik. Az efézusi gyülekezet elhagyta az első szeretetet, és már a nyomait sem lehet megtalálni. A múlt gyülekezetei és a múlt szentjei eltűntek. A szentek is változnak életük során. Egyszer aktívak és élettel teliek, más alkalommal pedig tompák, halottak és gyümölcstelenek. Én ismerek ilyen embereket. Bűnbe esnek vagy valamilyen tévtanításba, közömbösökké válnak és kivonják magukat a forgalomból. Gyümölcstelenné válik az életük. Sokan megkeserednek, visszahúzódnak a csigaházukba néhány más emberrel, mert bűn van az életükben.
A világ, a gyülekezet, a férfi- és a nőtestvérek is változnak. Csak egy valaki nem változik meg soha: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.”
A Zsid 13,8 két olyan igevers között áll, amelyek közvetlen összefüggésben állnak egymással. A levél szerzője összefoglalja a zsidókeresztyénekhez intézett figyelmeztetéseit és azt mondja a 7. versben: „Ne feledkezzetek meg változó vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.” Ez a gyülekezet véneire vonatkozó felszólítás. Ebben a fejezetben háromszor beszél az elöljárókról. Egyszer a 13,17-ben: „Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk!” Aztán a 13,24-ben: „Köszöntsétek vezetőiteket.” A 7. versben nem azokra gondol, akik még életben vannak, hanem azokra, akik már meghaltak. Én szívem szerint így fordítanám a 7. verset: Emlékezzetek meg egykori vezetőitekről, akik már befejezték életútjukat, és akik egykor beszéltek hozzátok. A régi gyülekezet vezetői bizonyságának meg kellene maradnia a mai keresztyének emlékezetében. Ez talán egy utalás azokra is, akiket a 2,3-ban említett meg: „akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az Úr hirdetett először. Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra”. Azok, akik hallották az Úr Jézust, szólták Isten Igéjét a zsidókeresztyének felé. Továbbadták azt. Köztük éltek és bizonyságát adták annak a kegyelemnek, amelyet hirdettek. A szerző most azt mondja: „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.” Ők hirdették nektek Isten Igéjét, és életükkel példáját is adták a hitüknek. Presbiterekként az lehet a legnagyobb reménységünk, hogy évek múlva azok a presbiterek, akik követni fognak bennünket és át fogják venni a gyülekezet felügyeletét, azt fogják mondani: Ne feledkezzetek azokról, akik az Igét hirdették nektek. Emlékezzetek rá, hogy mit mondott nektek Károly vagy István”. „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.”
A második figyelmeztetés közvetlenül csatlakozik ehhez: „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről…… Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” A történelem folyója tovább hömpölyög és elszakítja tőlünk a vezetőket, de az örök kőszikla továbbra is megáll. A szerző megerősíti ezt, amikor azt mondja: „te pedig ugyanaz maradsz; és esztendeid nem fogynak el.” (Zsid 1,12). Dávid három generációt élt meg, majd meghalt. Sok vezető egy vagy két generációt él meg, és amikor beteljesedik a bizonyságtételük, meghalnak. De amikor a gyülekezetben a vezetésről beszélünk, ne felejtsük el, hogy a gyülekezet tulajdonképpeni feje Jézus Krisztus. A gyülekezet feje nem Rómában, New Yorkban vagy Moszkvában lakik, hanem a mennyben. Mindörökre ő a fő. Amikor az emberi vezetőkre gondolunk, akik az Igét hirdették nekünk, és amikor az életükre emlékezünk, és követjük a hitüket, ne felejtsük el, hogy ők múlandóak és sok mindenben hibásak voltak. De egy valaki örökké megmarad, és Ő az a példa, akit végső soron követnünk kellene. Nem azokat, akik az Igét hirdették nekünk, akik vezettek bennünket, hanem azt, aki él, Jézus Krisztust, aki tegnap ma és mindörökké ugyanaz. A gyülekezet fejét nem a szentszék helyettesíti. Nem valami eredetire van szükségünk, hanem annak utánzására, amit Ő elkezdett és folytatott. Jézus legnagyobb titulusa, amit évszázadokon keresztül használtak rá: „Az Ugyanaz” A misztikusok a középkorban gyakran úgy beszéltek Istenről, mint aki „Ugyanaz”. Azt mondták: „Az Ugyanabban keresünk védelmet”. Azt mondták: „Az Ugyanabban hiszünk”. Ez volt az Úr titulusa. Jézus Krisztus, az UGYANAZ. Ez az Ő neve. Ez különbözteti meg mindenki mástól. Ő egy változhatatlan Megváltó.
Álljunk meg egy pillanatra és elemezzük Jézus Krisztus nevét. A név jellemzi a személyt. És amikor azt mondjuk, hogy Jézus Krisztus, akkor tudnunk kell, Őt nem csak azonosítjuk ezzel a névvel, hanem ez leírja az Ő jellemét is.
Ismerek olyan embereket, akik nem szívesen beszélnek Jézusról, mint Jézusról. Szívesebben használják azt a megszólítást, hogy „az Úr Jézus Krisztus”. Egyetértek ezeknek a testvéreknek az érzésével, akik meg akarják adni az Úrnak a tiszteletet. Az is jó, amikor emlékeztetnek bennünket arra, hogy adjuk meg az Úrnak az őt megillető tiszteletet. Ő az ÚR Jézus Krisztus. De úgy gondolom, az sem rossz, ha Jézusról beszélünk, ugyanis a Jézus név az a név, amely az örök Jahveként jellemzi Őt. A Jézus név azt jelenti: „Jahve szentje”. „Jahve szent”. „Jahve megment”. A Jézus név magában foglalja az ÚR-at is. Ő már a jászolban is Jézus volt: „Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” Már kicsi korában is Jézusnak hívták. Szolgálata során is Jézusnak hívták. Ezt a nevet olvashatjuk, amikor Péter a vízen járt. Azt olvassuk, hogy amikor süllyedt „Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Ez a név azt jelenti: „hatalmas megmentő”, Jahve. Ez a keresztneve is. Ott, amikor az egyik gonosztevő ahhoz fordult aki középen függött, nem azt mondta: „Uram, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba!”, hanem azt mondta: „Jézus, emlékezzélmeg rólam, amikor eljössz királyságodba.” Ez volt a neve annak, aki meghalt értünk.
Ez a feltámadás neve is. A Jelenések könyve végén azt olvassuk (22,16): „Én Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt.” Ő maga használja ezt a nevet jelen időben, amikor kinyilatkoztatja a gyülekezetnek a jövőjét. „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” Soha ne felejtsd el, hogy az Ő neve azt jelenti „Jahve megment”. Ez a második eljövetel (második advent) neve is, mert „ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.” Ez egy drága név! Soha ne felejtsük el használni. Adjunk meg Neki minden tiszteletet. Ő az ÚR. Az Úr Jézus. „Samuel Rutherford volt az, aki Argyll gróf előtt prédikált, és amikor a végéhez ért és elkezdett Krisztusról beszélni, a gróf közbekiáltott: Ember, most van a helyes nyomon, maradjon ennél!” A Jézus névre a mennyben is szükségünk lesz. Nekünk is szükségünk van rá.
A Krisztus is Jézus. Jézus a felkent. A felkenés az ő királyi tisztségét hangsúlyozza. A koronázási zsoltárban, a Zsolt 45,8-ban olvashatjuk: „ezért kent föl téged társaid közül Isten, a te Istened öröm olajával.”
Ő a felkent pap is. A papokról a Zsid 10,11-ben olvastunk: „Minden pap naponként szolgálatba áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek bűnöket eltörölni. 12. ő ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért, örökre az Isten jobbjára ült A papokról a Zsid 10,11-ben olvastunk: „Minden pap naponként szolgálatba áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek bűnöket eltörölni..” A mennyben egy ülő főpapunk van, ami azt tanúsítja, hogy a váltságmű elvégeztetett.
Van egy felkent prófétánk is. Az olvasott szakaszban ennek különleges jelentősége van. Mivel Jézus a gyülekezet egyedüli feje, az ő tanítása, és csakis az ő tanítása az, amelyet követnünk kell. A tanítás a gyülekezetben az Úr Jézus tanítása, aki a mi prófétánk. Ha egy tanítás nem egyezik meg Jézus tanításával, akkor azt nem szabad elfogadni. Nekünk nincs semmilyen különleges hitvallásunk. Sok hitvallás létezik, az apostoli, awestminsteri, az ágostoni, és még több másik, amelyek mindegyikének fontos szerepe van az egyháztörténelemben. Végső soron azonban a mi prófétánk, Jézus Krisztus tanítása az, ami mértékadó. Ez az, amit követnünk kell. Úgy, ahogy ő tanított életében és a feltámadása után, és ahogy azt az apostolok megtanulták tőle és továbbadták a Szentszellem által. Egyedül csak Isten Igéjére van szükségünk, mint mértékre. Mindent ehhez kell mérnünk. Tisztelhetjük Kálvint, Wesleyt, Whitfieldet, Darbyt és az egyháztörténet többi nagy tanítóját. De az a kérdés, hogy mit mond Isten Igéje! Ha valami népszerűtlennek is számít a 21. században, akkor is Isten Igéjét kell követnünk.
Ha azt mondjuk, hogy „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”, akkor az Ő változatlanságáról beszélünk. Ez nem mozdulatlanságot jelent, tehát nem azt jelenti, hogy Jézus Krisztus nem mozdul meg, hogy mozdulatlan. Azt jelenti, hogy ő nem változik meg. Amikor a változatlanságról beszélünk, akkor ezt szembe állítjuk a változással. Változás csak egy bizonyos irányban történhet, például a jótól a rossz felé. A mi Urunk biztosan nem változik meg így. Történhetne változás a rossz irányból a jó irányba is. De Ő ebben az irányban sem változik. Amikor állandóságról beszélünk, beszélhetnénk az éretlenségtől az érettségre vezető irányról. Ilyen van az embereknél. Itt azonban az Istenség egyik személyéről van szó. Ő az örök Fiú. Ő nem változhat se rossz irányból jóba, sem jó irányból rosszba, sem éretlen állapotból érettre. Ő változhatatlan.„Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”.
„Egy konferencián a résztvevőknek alkalmuk adódott arra, hogy bizonyságot tegyenek. Valaki felugrott és azt mondta: Ma tettem egy nagy felfedezést. Egy testvér azt mondta nekem, hogy ugyanúgy kell beszélnünk Istenhez, mint minden más emberhez. Ma, amikor felébredtem, azt mondtam legelőször: Oh, Istenem, jó reggelt, hogy vagy? Mit fogsz ma csinálni? – Rendkívül izgatott volt, e felfedezés miatt!” Micsoda butaság! Isten mindig jól van! Ő mindig ugyanaz! Mindig! „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”.
Az ő népét is ugyanazzal a változhatatlan szeretettel szereti! Van egy megváltoztathatatlan célja: az, hogy kiválasztottjait Isten jelenlétébe vigye. Összegyűjt egy népet, amely hordozni fogja az ő nevét. Ezt az ő Igéje hirdetése által teszi.
Ő ugyanaz a tanításában. Ugyanazt tanítja minden korban. Azt mondják, hogy „időszerűen”, az adott kornak megfelelően kellene prédikálni, és „időszerű” könyveket kellene írni. Ha a nyelvezetről, a könyvborítóról vagy az írásfajtáról van szó, akkor egyetértek. A tartalom azonban az évszázadok alatt nem változott meg. „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”. Ez azt jelenti, hogy Isten tanítása ugyanaz marad. Nincs külön Istenünk az 1. vagy a 2. vagy a 3. évszázadra! A mennyben nem lesznek együtt különböző emberek, olyanok, akik az evolúciót fogják dicsérni, mások, akik az új teológiákat fogják magasztalni és olyanok, akik a bárány énekét fogják énekelni. Csak egyetlen dicsőítés létezik a mennyben, a bárány dicsérete, aki szeretett minket és önmagát adta értünk.
Csak egyetlen forrás van. Ha szükségünk van egy Lutherre, akkor egy Luthert fog előhozni. Felhasznált egy szerzetest, hogy megrendítse az egész, Róma befolyása alatt élő kereszténységet a 16. században. Amikor egy Wesleyre volt szüksége, előhozott egy Wesleyt, vagy ha egy Kálvinra volt szükség, akkor egy Kálvint hozott elő. Vagy egy Moodyt, vagy egy Spurgeont. „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”.
Ma is megvan ugyanaz a megmentő hatalma, mint régebben. Ez az üzenete az Apostolok cselekedeteinek is. Jézus elment, de a Feltámadott még mindig itt van. Ha valaki ma Hozzá jön, akkor Ő ugyanúgy elfogadja, mint azokat, akik 1000 vagy 100 éve mentek hozzá. Csak azt kell mondanunk Neki: „Köszönöm Neked, Uram, hogy meghaltál értem”. Ez ugyanaz az üdvösség, ami Pálé volt, vagy Lutheré, Kálviné, Moodyé vagy bármely más hívő keresztyéné volt. Jézus Krisztus ugyanaz, és nekünk is ugyanaz a forrás áll rendelkezésünkre.
Ő ugyanaz, aki meg is tud bennünket őrizni. „Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.” (Jn10,28)
Elérkeztünk a 13,9-hez. Amikor azokról az emberekről van szó, akik előttünk jártak, hirdették nekünk Isten Igéjét, és nekünk megvan a bizonyosságunk, hogy Jézushoz fordulhatunk és követhetjük őt, aki változhatatlan, őt, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Mi tudunk az ő változhatatlanságáról, tanításának változatlanságáról, tisztségének változatlanságáról, így van egy figyelmeztetésünk is, hogy soha ne forduljunk el az ő tanításától. Amikor tehát azt olvassuk, hogy „különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni”, akkor ezt a 8. verssel együtt kell olvasnunk. Jézus a változhatatlan Úr és nincs szükség semmilyen újításra, mítosztalanításra a 20. vagy 21. században. Semmilyen egzisztencialista filozófia nem tudja helyettesíteni a Szentírás igazságát. Semmilyen titkos tanításnak nincs helye a Szentírás mellett. Az Úr jelen van és tanít bennünket. János a 2. levelében ír egy nagyon fontos szót ebben az összefüggésben. 2Jn 9: „Aki túllép ezen, és nem marad meg a Krisztus tanításában, abban nincs benne Isten; aki megmarad a tanításban, abban benne van az Atya is, meg a Fiú is.” Más szavakkal kifejezve, lehetséges egyfajta fejlődés Isten Igéjén belül. Pontosabban egy fejlődés az Ige megértésében, a Szentszellem tanító tevékenységében, aki új betekintést enged az Igébe. De ha túlmegyünk ezen és nem maradunk meg az Igében, ami változhatatlan, akkor nincs bennünk Isten. Isten igazságát nem lehet felülmúlni! Nincs szüksége kiegészítésekre! Ha ezen túlmegyünk, akkor nem maradunk meg az Ő Igéjében. „Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni”. Miért hangzik el ez a figyelmeztetés a tévtanítások ellen? Nos, az emberi szívben mindig van valami, ami hajlik a tévtanításokra és különleges tanításokra. Ez a valami a régi természetünk, ami ott van bennünk. A tévtanítások mindig büszkeséggel kapcsolódnak össze! És az ember büszke. És az a tény, hogy van valami bennünk, ami nyitott a tévtanításokra, azt jelenti, hogy az apostolnak újra és újra óvnia kell bennünket a tévelygőktől. Óvni kell minket a tévtanítóktól. Az ApCsel 20,29-ben az efézusi vénekhez szól Pál és azt mondja nekik: „Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat”. Ezt már mi is átéltük a gyülekezetünkben. Fel lehet ismerni a farkasokat, mihelyst elkezdenek beszélni. Azt is mondja még ezen kívül: „sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat”. Gyakran a kóbor juhászkutyák a legjobb szövetségeseik a farkasoknak. Ha nem vagyunk meggyökerezve Isten Igéjében, akkor ezek a farkasok elrabolnak és szétszaggatnak bennünket. Pál ezután azt mondja a véneknek az ApCsel 20,32-ben: „Most pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek a szentek között.” Ez az ő kegyelmének Igéje. Ezt állítja szembe Pál a szertartásokkal. „Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek.” Kegyelem által erősödünk meg. Isten tesz valamit értünk. Az emberek hozzák létre a tabukat, minden „nem szabad”-ot, „ne érintsd meg”-et. Nem a törvény erősíti meg a szívet, hanem a kegyelem, amit Isten érted és értem tesz! „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”. Ő ma is ugyanaz szeretetében, hatalmas kegyelmében, megmentésében, hatalmában, megőrző hatalmában. Mindabban, amit Jézus Krisztus értünk tesz, megerősít minket. Nem emberi rendelkezések és tabuk által erősödünk meg, legyenek azok lévita ceremóniák, vagy a 21. század evangéliumi egyházainak szertartásai. Nagyon sok olyan tabu van, ami nincs benne Isten Igéjében, és amelyeknek csupán kulturális gyökereik vannak. Abban a pillanatban, amikor valaki túlmegy a Szentíráson és egyéb követelményeket támaszt azon az üdvösségen kívül, amit Jézus ajándékoz nekünk, akkor az, „túllépte” a Biblia kereteit. Csak kegyelem által erősödik meg a szív!
Szerzőnk ezután azt mondja: „nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek.” Évszázadokon keresztül olyan dolgokkal foglalkoztak a szerzetesek és apácák, amiknek semmi hasznuk nem volt. Haszon egyedül csak Jézustól és az Ő kegyelméből származik. A változhatatlan Messiásnál vannak az élet kulcsai. Századunk filozófiái és ideológiái általában kevesebb, mint száz éven belül el lesznek felejtve. A Szentírás Igéi és Jézus szavai soha nem lesznek korszerűtlenek, elavultak. Ő ma is ugyanazokat a szavakat szólja hozzánk, mint 2000 évvel ezelőtt a tanítványaihoz. Az Ő szavai érvényesek, és minden alkalommal szólnak hozzánk, amikor fellapozzuk a Bibliát. Ez mindig fontos! Ezt az örökérvényű Igét hirdetjük mi. Ez elég volt számodra a múltban. Ma is hatékony és holnap is elegendő lesz. „íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”. Bármilyen megpróbáltatások és változások történjenek is az életedben, a változhatatlan Krisztus mindig veled lesz. Egy valami szükséges ehhez: Ismerned kell Őt!
Van egy anekdota Sir Walter Scott életéből. Lockhard írta meg a legjobb életrajzát. Egy napon Scott együtt volt egy férficsoporttal. Ismerte korának minden irodalmi nagyságát. A beszélgetés során azt mondta neki a St.Andrew Egyetem dékánja, hogy rendkívül csodálta Lord Byront, és mennyire szerette volna egyszer az arcát látni. Scott a következőképpen válaszolt neki: Doktor, előfordulhat, hogy egy kép megfelel a valóságnak, még sincs benne élet. Mindannyiunknak van Bibliája, ugyanaz a Biblia. Mindegyikünk Bibliája úgy kezdődik, hogy „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet”, és azokkal a szavakkal fejeződik be, hogy,,Bizony, hamar eljövök”. Ámen. Jöjj, Uram Jézus! Az Úr Jézus kegyelme legyen mindnyájatokkal! Amen.” Mindannyian ismerjük Isten Igéjét, és hallottuk a Jézus Krisztusról szóló üzenetet. A kép megfelel a valóságnak, de nincs benne élet egészen addig, amíg az ember nem ajándékozza Jézusnak a bizalmát. Te már odafordultál az örök Messiáshoz? Megköszönted már neki, hogy meghalt érted? Személyesen meg kell ismerned Jézus Krisztust, aki „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”.