Olvassuk el a Zsid 13,10-19-ig terjedő igeszakaszt. Legutóbb láthattuk, hogy az író felhívja a figyelmünket, hogy ne ragadtassuk el magunkat idegen tanításoktól, mert jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek.
Majd így szól. 10 Van oltárunk, amelyről nincs joguk enni azoknak, akik a sátorban szolgálnak. 11 Mert amely állatok vérét a főpap a szentélybe beviszi a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül. 12 Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett. 13 Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozva. 14 Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. 15 Általa vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét. 16 A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten. 17 Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak. Hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra. 18 Imádkozzatok értünk! Mert meg vagyunk győződve arról, hogy lelkiismeretünk tiszta, hiszen mindenben helyesen akarunk eljárni. 19 Főként pedig azért imádkozzatok, kérlek, hogy mielőbb visszajussak hozzátok.
Milyen nehéz is az ó élet kötelékeit szétszakítani. Azokat a kötelékeket, amelyeket akkor hordtunk, mielőtt Jézus Krisztust megismertük. Alig van ember, aki számára a tény felismerése, hogy törés van az újjászületés előtti és az újjászületés utáni élet között, el lenne rejtve. A hitüket megvalló zsidókeresztyének, akiknek ír az író, küzdöttek ezzel a ténnyel. Volt egy vágy bennük, hogy elforduljanak a keresztyénségtől és visszatérjenek a judaizmushoz, amelyben ők felnevelkedtek. Következő volt a dilemmájuk: megtértek, de aztán kétségeik támadtak. Sok minden nyugtalanította őket. De három dolog különösen nyugtalanította őket.
Az első a kereszt botránya, mely ellentétben állt a templom dicsőségével. Csak bele kell gondolnunk, hogy Róma elfoglalta az országot, megalázta a népet és a vallásos dicsőségük odavolt. Később Krisztus keresztje és minden, aminek köze volt a keresztyénséghez, egy botránkodás volt Izráel számára. Minden, ami szerintünk ma az üdvösségünk alapja, nyugtalanította őket. Emlékeztek a régi szövetségre, amire büszkék voltak. Ez is nyugtalanította őket. Az ószövetségi rituálé, amely tele volt szimbolikákkal, ellentétben állt az egyszerű, rituálék nélküli összejövetelekkel, ahol az emberek az akkor létező írásokból olvastak és tehetséggel megáldott testvérek magyarázatait hallgatták. Nem volt liturgia. A hívők egyszerű helyiségekben jöttek össze és nem volt látható „istenség”, akit imádtak volna. – Tudjuk, hogy az első keresztyének kritikusai ilyen kérdéseket tehettek fel: Megkérdezték, hogy vajon létezik-e egyáltalán Isten a keresztyéneknél? Nem találtak erre bizonyítékot. Elmentek az összejövetelekre, ahol nem volt liturgia, szobor, ami arra utalt volna, hogy egy Istenben hisznek. A zsidók és nem-zsidók közötti különbségek jelei eltűntek, és a zsidók hasonló színvonalon voltak, mint a nem-zsidók. Pál a Galatákhoz írt levelében utal a körülmetélésre. Ha hitte volna, hogy a körülmetélés üdvösség kérdése lett volna, miért üldözték volna? Azt mondja: Engem pedig, testvéreim, ha még mindig a körülmetélkedést hirdetném, miért üldöznek? Hiszen akkor megszűnik a kereszt botránya. (Gal 5, 11) A tény, hogy az apostol nem ragaszkodott a körülmetéléshez, egyik oka volt üldöztetésének és ebben kitartott. Ezért kérdezi, „miért üldöznek?” Az üzenet, melyet közvetített, ez volt: Egyedül a kereszt ment meg!
A hitüket megvalló keresztyének nyugtalanok voltak a templom pompája és a szimbólumok hiánya miatt, amelyek a közelgő Messiásra utalnak. Nem voltak ott, hiszen ezek Krisztusra utaltak, aki már eljött. A kereszt botránya konfliktusban állt az istentisztelet külsőségeivel. Nem voltak látható papok, papi ruhák, nem voltak körmenetek, áldozatok, vérontás, ami a zsidók mindennapjaihoz hozzá tartozott. Hiányzott a hét ünnepnap, az engesztelés napja. Mindent kisepertek! – Nem sok evangéliumi keresztyén hajlik a külsőségekre, liturgiára, show-ra? Sok evangéliumi keresztyén nem elégszik meg az úrvacsorával, az igehirdetéssel, az énekekkel és az imával. Biztos voltak sokan az első keresztyének között, akikben felmerült a kérdés, hogy helyesen döntöttek-e, hogy Isten akaratát teszik-e, amikor elgondolkodtak a liturgia felől, amely a zsidóságot jellemezte. – Egy vallás sem tett olyan mély benyomást, mint a judaizmus. Az öltözet, az áldozatok, az ünnepnapok, a körmenetek, az ószövetségi írások, a múlt dicsősége, Mózes és a próféták. Nagy hatással volt minden a szemre és az értelemre. A kísértés nagy volt, különösen Krisztus keresztjével szemben.
Izráel esetében, a kereszt botránya konfliktusban állt Izráel szövetségi történetével. Mózes kivezette a népet Egyiptomból. Erről írtak a próféták. Ez sokat jelentett számukra. A próféták mindig emlékeztették a népet arra, hogy Isten hatalmas keze vezette ki őket Egyiptomból, hogy engedelmességben járjanak. Izráel története és az egész liturgia, a templom dicsősége és az oltárok szemük előtt voltak. – Ha azt olvassuk, hogy Van oltárunk, az a keresztyének bátorításaként szolgált. Nem voltak ószövetségi oltáraik, mivel azokat Jézus Krisztus szolgálata és áldozata felességessé tette, és azt kérdezték: „Tulajdonképpen, mink van még?” A pogány szomszédok úgy tekintettek a keresztyénekre mint ateistákra, mivel nem láttak jeleket, amelyek Istenre utaltak volna. Nem volt oltáruk, áldozatuk, épületeik, ceremóniáik, bálványisteneik. Minden, amit sok keresztyén templomban ma látni lehet. – „Ateisták” voltak a szomszédok szemében: Nem hittek Istenben, de ennek ellenére minden vasárnap összejöttek, hogy megtörjék a kenyeret. – Egy történelmi esemény bizonyítja ezt, sok évvel az apostolok után. Amikor Laud érsek 1633-ban I. Károly király megbízásából ellátogatott Skóciába, azt tapasztalta, hogy Skócia lakóinak „egyáltalán nincs látható vallása, amely engem mélyen elszomorít”. Érsek volt!
Mit mondanánk, ha valaki megkérdezne minket, hogy mink van azzal ellentétben, amit elhagytunk? Ha visszalapozunk a Zsidókhoz írt levélben, akkor láthatjuk, hogy az író hangsúlyozza már a Zsid 1, 3-ban a megváltás áldozatát, amikor Isten fiáról ír, Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított a mennyei Felség jobbjára ült. Majd a Zsid 9, 26-ban a következőket mondja Jézus második eljövetelére vonatkozóan: 26 Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt … 28 úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre. És a Zsid 13, 12-ben Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett.
Hangsúlyozza tehát, hogy ez az áldozat minden korábbi ószövetségi szimbólumnak, képnek és típusnak, amelyek a bűn eltörlésére utaltak, beteljesedése. Hangsúlyozza, hogy Krisztus áldozata által a bűnök eltöröltettek.
H. E. Ironside egy érdekes történetet mond el egyik könyvében. Ő, felesége és gyermekei Colorado-n át utaztak. Legidősebb fia még kisfiú volt és szívesen szaladgált a vonat folyosóján fel és le és újságeladót játszott. Édesapjától traktátusokat kapott, amiket mint „újságeladó” szétosztott. Ironside leírja, hogy neki biztos megtiltották volna, hogy traktátusokat osztogasson, de egy kisfiút senki nem akart elutasítani. Később, amikor maga Ironside ment végig a vonaton, egy hölgy megszólította és ezt mondta: Ha jól tudom, az ön fia adta nekem ezt a traktátust, igaz? Ironside igennel válaszolt a kérdésre és a hölgy hellyel kínálta. Így folytatta: „Nagyon örülök, hogy mások is vallásosak ezen a vonaton.” Ironside megkérdezte, „ön is az?” Ó, igen – felelte a hölgy – egész életemben vallásos voltam.” Ironside: „És mikor született újjá?” A hölgy: „Édesapám vasárnapi iskolai tanár volt és egyik nagybátyám, valamint két testvérem lelkészek.” Ironside: „Ó, ez nagyon szép, de szabad még egyszer megkérdeznem, hogy mikor tért meg?” A hölgy: „Ó, nem értett meg engem, apám vasárnapi iskolai tanár volt, egyik nagybátyám és két testvérem lelkészek.” Ironside: „De nem gondolja komolyan, hogy édesapja és testvérei ruhájába kapaszkodva a mennybe fog kerülni, még akkor is, ha ők megtértek? Ön fordult már Istenhez?” A hölgy: „Semmiképp, de azt hittem, ha így fogalmazok, akkor tudni fogja, hogy a vallás a családunkban fontos szerepet játszik.” Ironside: „A vallás ott lehet a családjában, de vallás és keresztyénség két különböző dolog. Sok ember van, akik nagyon vallásosak, de nincsenek megmentve. Az Úr egyszer egy nagyon vallásos emberrel beszélt és a következőket mondta neki: Újonnan kell születnie.” Ironside-nak nagy fáradságába került, hogy elmagyarázza a hölgynek, hogy a vallásosság és a keresztyénség között nagy különbség van.
Azt hiszem, hogy a Zsidókhoz írt levél olvasóinak is hasonló problémáik voltak. Megvallották hitüket, de nem értették, mi valójában a keresztyénség. Ezért ír az író arról, hogy mit tett Jézus Krisztus.
Hangsúlyozza az újszövetségi imádatot, ami minket az Úrhoz vezet. Hamarosan visszatérünk erre, ha a 13,15-16-ról fogunk beszélni.
Hangsúlyozza az új szövetség történetét, a halált, a nagy pásztor feltámadását, aki nagyobb, mint Mózes.
A Zsid 13,10-14-et tekintsük válaszként azokra a problémákra, amik olvasóinak gondot okoztak. Bemutatja az új engesztelő áldozatot. Van oltárunk mondja. Szeretnék két mondatot összekötni: Azt mondja Van oltárunk és a 13,14-ben azt mondja Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Ebből látja az ember, hogy a megváltásnak, amiről az író ír, két aspektusa van. Van egy beteljesedett és egy be nem teljesedett oldala. Van oltárunk, de ugyanakkor nincs maradandó városunk. Bizonyos értelemben a keresztyénség, amit hirdet, egy beteljesedett tény, másrészről még nem teljesedett be. Jézus Krisztus megváltó munkája, golgotai áldozata beteljesedett, és a bűnök bocsánata azokért történt, akik hisznek benne. Ebben az értelemben a jövőnk biztosított, beteljesedett. Az Úrnak nem kell többet szenvednie. De az üdvösség, amely az áldozati halál által adatik, még nem teljesedett be. Nincs még meg minden előjogunk és hasznunk. A „maradandó város”, amelyről a 13,14-ben beszél, még nincs a tulajdonunkban. – A keresztyénség tehát egy befejezett mű és be nem fejezett dolgok vannak vele összekapcsolva. A zsidókeresztyének, akikhez a levél szólt, úgy vélekedtek, hogy az evés és ivás az áldozat idején, vagy egyáltalán az asztalközösség önmagától, ha az ember együtt étkezik és iszik másokkal, spirituális hasznot és áldást hoz. Ez volt a zsidó tanítás, ezért mondja a 13, 9-ben Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek. A gondolat, hogy az ember asztalhoz ül és együtt étkezik és ezáltal szellemi áldásokat kap, az olvasóknál elfogadott volt de írónk ellentmond. Ugyanakkor pedig utal a múlt realitására, arra, amit Jézus Krisztus tett. Azt mondja, van egy oltárunk. A keresztyének tápláléka nem fizikai táplálék. A hívők igazi tápláléka Jézus Krisztus áldozata. Belőle táplálkozunk, aki meghalt értünk. Az oltár az áldozatra mutat. Alkalmaz valamit, amit metonímiának nevezünk. (Névelváltozás, átnevezés, latinul metonymia) Ez olyan valami, amikor egy fogalmat alkalmazok valamire, ami azzal rokonértelmű. Mondhatjuk pl. „ez vagy az a koronáé” amivel tulajdonképpen az ember a királyra gondol, nem magára a koronára. – Itt jön szóba az „oltár” szó. Az oltár az a hely, ahová az ember áldozatot visz. Az „oltár” szóval azt akarja mondani: Van egy áldozatunk! Ha azt mondja, hogy „oltár”, akkor Jézus Krisztus áldozatára gondol. Ezt az oltárt azonban nem úgy szemléljük, mint a templomban lévő oltárt. Jézus Krisztus láthatatlan oltára Isten igéjében le van írva. Nem vagyunk ateisták. Nincsenek látható bizonyítékaink, de van egy bizonyítékunk. Oltárunk Jézus Krisztus keresztáldozata és a vele járó áldások.
Mit mond a 13, 10 második része? Van egy oltárunk, amelyről nincs joguk enni azoknak, akik a sátorban szolgálnak. Gyakran van olyan érzésünk, hogy elveszítettünk valamit, ami értékes, és szeretnénk visszakapni. A liturgia, a rituálé, amik a szemünkre és érzéseinkre mély benyomást tesznek. Ezek a zsidók, a papok, akik a templomban szolgáltak, nem volt joguk az áldozati oltárból enni. Azok, akik az Úr Jézusban nem hisznek, nincs joguk az engesztelő áldozathoz, amit Jézus Krisztus a kereszten véghezvitt. Amíg a templomban szolgál, nincs joga! Aki a judaizmust követi, nincs joga az áldozathoz. Feladhatja a judaizmust és fordulhat az Úrhoz. De aki kitart a judaizmus mellett, nincs joga a keresztyének áldozatához. – Másképp mondva: Az ószövetségi áldozatok hatályon kívül vannak azok számára, akik a judaizmus mellett maradnak. Áldozatunk egy érvényes áldozat, zsidók és nem-zsidók számára is, akik Krisztushoz jönnek.
A 13, 11-ben magyarázatként mondja el: Mert amely állatok vérét a főpap a szentélybe beviszi a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül. A Lev 16,27-ben olvasunk az engesztelés napjáról, a Jom Kippur-ról: A vétekáldozati bikát és a vétekáldozati kost, amelyeknek a vérét a szentélybe vitték engesztelés végett, vigyék ki a táboron kívülre, és égessék el a bőrüket, húsukat és ganéjukat. A vétekáldozati bika engesztelő áldozat a főpap számára, a vétekáldozati kos pedig engesztelő áldozat Izráel gyermekei számára. A véráldozat után ezeket az állatokat a táboron kívül elégették.
Ez egy tipus, egy kontraszt!
- Az ószövetségi papok nem vehettek részt, mi igen.
- Az ószövetségi áldozat hatástalan, érvénytelen, a mi áldozatunk érvényes. Ezért mondja a 13, 12-ben Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett. Az engesztelés napjának áldozati ceremóniái, az áldozatok, az oltár meghintése, az állatok elégetése, stb. az író számára tipusok, mintaképek. A 13, 13-ban ezt mondja végül Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozva. Isten Izráel között lakott. „A táboron kívülre” tartozik minden, ami nem a judaizmust ábrázolja. Az állatokat a táboron kívül égették el. Egyszer Izráel történelmében a nép olyan engedetlen volt, hogy Mózes a táboron kívül kijelölt egy helyet imádat helyéül, amivel azt akarta kifejezni, hogy Isten már nincs Izráellel a táborban, nincs velük összhangban, amíg nem vezekeltek. Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre, ezzel a következőket akarja mondani: Ha azonosítottátok magatokat a keresztyénekkel, akkor olyanok vagytok, mint az ószövetségi állatok, akiket elvetett, kitaszított állatoknak tekintettek. Ti kivetettek vagytok. Az Úr a kitaszított. Jeruzsálem falain kívül szenvedett. Elítélték, mert az örök Istennek tartotta magát. Ezért feszítették keresztre. Kirekesztették a judaizmusból. Ha ez így van, akkor el kell hagynunk a judaizmust, még legtisztább formájában is, hogy belőle részesedjünk, hiszen Krisztus áldozati műve mindezt felülmúlta. Minden vallásos rendszert, amely Jézus Krisztusnak nem adja meg a teljes tiszteletet, el kell vetnie a hívőknek. El kell fordulniuk ettől. Pál ezt írja a 2Tim 3-ban (1) Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. 2 Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, … 5 Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el tehát ezektől. Hadd foglaljam össze képletesen: Az ószövetségben megölték az állatokat, a vért a szentélybe vitték, meghintették vele a szövetség ládájának fedelét, az állatokat a táboron kívül elégették annak jeleként, hogy elvetették őket. – A Jézus Krisztusban való beteljesedés miatt a hatalmon lévő zsidók keresztre feszítették az Urat jelezve, hogy megvetették őt. Ő olyan volt, mint az állatok az ószövetségben. Ezért figyelmezteti a hívőket: Ha az Úr Jézussal akarjátok magatokat azonosítani, akkor Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozva. Ha a hívő ember elgondolkozik az Úr felől, úgy, ahogy a Zsidókhoz írt levélben le van írva, akkor két álláspont létezik. A levél nagy része úgy ír az Úrról, mint aki a kárpiton belül van. Meghalt, feltámadott, felment a mennybe és az Atya jobbján ül. Ott a kárpit mögött végzi a főpap munkáját és közbenjár érettünk. Erre utal Zsid 7,25 Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük. Majd a Zsid 9, 28-ban Úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye, másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik őt várják. Tehát a kárpit mögött van és közbenjár értünk. Ez a keresztyénségnek egyedül álló kiváltsága, hogy élő Urunk van az Atya jobbján, aki képvisel minket. Elvégezte a váltságművet értem, az én bűneimért. Nem csak azt, hanem szüntelenül imádkozik értünk. Mindannyiunkért. A kárpit mögött van.
Ez tulajdonképpen a mi álláspontunk. Mi is a kárpit mögött vagyunk, mivel ő képvisel minket.
A másik álláspont az, hogy miközben az Úr személyében a kárpit mögött vagyunk, egyidejűleg a táboron kívül is vagyunk. Az író számára ez a vallás, a judaizmus. A „táboron kívül” vagyunk és bátorítja az olvasóit, hogyMenjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozva! Urunk megvetett volt az emberektől és a judaizmustól, sőt még a nemzetek is megvetették. Jézus Krisztus gyülekezete is egy kisebbség a világon! Az Írás ezt tisztán kifejezi. Azt mondja, hogy aki e világ barátja, az Isten ellensége. A világ Jézus Krisztus megvetésének a helye. Ezt látjuk is saját társadalmunkban. Van egy kisebb egység, akik keresztyéneknek vallják magukat, hasonlítva a földön élő milliárd emberhez. Azt mondhatjuk tehát, hogy az Úr a „táboron kívül” van. Ő a judaizmus táborán kívül volt, ami minden vallás között a legnagyobb, hisz a judaizmus egy Istentől beiktatott vallás volt, és még most is a táboron kívül van. Az író felszólít minket, hogy menjünk ki hozzá. Ha azonosítani akarjuk magunkat az Úrral, azt csak a táboron kívül tehetjük meg. Minden keresztyén, aki az életét valóban Jézus Krisztusnak adta, egy kitaszított, elvetett ember, az Úrral együtt. Aki e világ barátja, az Isten ellensége. Miért tölt sok keresztyén sok időt azzal, hogy a világgal barátkozzanak, aki Jézus Krisztust gyűlöli? Az Írás azt mondja, hogy idegenek és jövevények vagyunk ezen a világon. Alapjában véve idegenek vagyunk társadalmunkban. Ha meg akarjuk találni Jézus Krisztust, a táboron kívülre kell menni, vele azonosulni és szégyenét hordozni. Írónk ezt írta Mózesről a Zsid 11,24-ben Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. 25 Mert inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, 26 mivel nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett. Miért érezzük magunkat idegennek ebben a világban? Ha valódi keresztyének vagyunk, akkor mindig érezzük a diszharmóniát magunk és a világ között. Egyszerűen mások vagyunk! Az emberi természet felfogóképessége, világszemléletünk alapjaiban véve más. Jövőnk nem e világon van. A mi jövőnk Jézus Krisztusban van, aki a táboron kívül van.
Ami a judaizmust illeti – mivel hitüket megvalló zsidókhoz beszél – a jövő nem a „táborban” volt, hanem a pogánymisszióban – ugyanis Pál a nemzetekhez küldetett. Jézus Krisztus gyülekezetét hitvalló keresztyének és zsidók teszik ki.
Szeretteim, meg kell békélnünk azzal, hogy mások vagyunk. Kell, hogy legyen bátorságunk, hogy megtartsuk e pozíciót! Másabbak vagyunk, mint a világ és bátraknak kell lennünk, hogy Jézus Krisztus szolgálatába lépjünk ott vagy oda, ahová Isten vezet. Tehetnénk mindig bizonyságot, de milyen gyakran hallgattunk? Milyen gyakran beszélnek jelenlétünkben antikrisztusi dolgokról és mi hallgatunk. El kellene viselni a gyalázatot, mint ahogy Mózes tette az igéért, az igazságért, az Úrért. Nem a kulturális „különlegességünkért”. Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozva. Ez a mondat, hasonlít ahhoz ami az Úrról szól, ami a Golgotára vezető útjáról szól. Mit vitt az Úr, amikor a Golgotára ment? Vitte, viselte az ő keresztjét. Ki kell mennünk a táboron kívülre az ő gyalázatát hordozva. Mi az ő gyalázata? A kereszt és minden, ami azonosit vele. A kereszt nem egy ékszer amit az ember a nyakán hord!
Nincs senkiben másban üdvösség, csakis Jézus Krisztusban! Milyen gyakran megvalljuk ezt egy-egy szituációban, amibe kerülünk. „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” Ami az üdvösséget illeti, a keresztyénség egyedülálló! Hitre jutottam, mert valakinek volt bátorsága elmondani nekem, hogy nincs senki másban üdvösség, csak Jézus Krisztusban.
Majd azt mondja (14) Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Miért kellene felidegesíteni magunkat a világ miatt? Reménységünk nem e világban van. Nagy örömeink nem e világból valók. Itt szenvedés van, de jövőnk a maradandó város, az új Jeruzsálem. Ahogy a 12, 22-ben mondta: Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez; 23 az elsőszülöttek ünnepi seregéhez. Ez a célunk.
A 13,15-16 megválaszolja a kérdést, hogy miért „nincs istentiszteletünk?” Van istentiszteletünk. Azoknak, akik a judaista istentiszteleti rendszerre minden pompájával együtt gondolnak, azt akarja mondani: Van istentiszteletünk Általa! Egy istentisztelet sem elfogadható Isten számára, ha nem „általa” történik. Ezért mondja: 15 Általa vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét. 16 A jótékonyságról és az adakozásról (tudniillik a közösséget) pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten. Van tehát egy oltárunk, így áldozatunk is. Az oltár a kereszt. Mik az áldozatok? Négyet említ. Háromvan itt megjegyezve, a negyedik egy másik helyen. A Róma 12, 1-2-re fogtok emlékezni. Ott van az első áldozat. Mi magunk. Itt az áll: Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; 2 és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. Az első áldozat maga a személy, az én.
A második áldozat a Zsid 13, 15-ben található. Azt mondja: Általa vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor (vagyis állandóan), azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét. Nem csak reggel vagy este, hanem folyamatosan. Ez az ideális állapot. Nem csak vasárnap vagy szerda este. Minden nap 24 órában. Dicséret megszakítás nélkül! Mit teszünk, ha szüntelen dicsérjük őt? Elsősorban áldozati halálára kell gondolnunk, amit értünk tett és folyamatosan tesz. Ha bele gondolunk, hányszor fogadtuk el áldását? Mind magától értetődő? Áram, hogy megborotválhassuk magunkat, főzhessünk, stb.
A harmadikáldozat a Zsid 13, 16-ban áll, A jótékonyság! Ez keresztyén filantrópia! Feláldozza személyét, dicsőségét és jót tesz. A jótékonyság és adakozás bár összetartoznak, de én szétválasztottam őket. A jótékonyság olyan dolog, ami a keresztyéneket jellemzi.
A negyedik áldozat Az adakozás (vagy jobb fordítás szerint) megosztás. Ez kommunikációt fejez ki, talán ez anyagi javak vagy gondolatok megosztása, amelyek segítenek másoknak a szellemi életben akadályokat leküzdeni.
Ez a keresztyén „liturgia” négy része. Ez a mi „vallásunk”, ahogy ezt Jakab az 1,27-ben kifejezi Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól.
Mi a keresztyén „vallás”? Önmagunk odaadása, szüntelen dicsőítés, jótékonyság, és megosztozás.
A Zsid 13,17-19-ben az író új felelősségekről beszél. A közösség vezetőinek támogatásáról van szó: Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak. Hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra. Ezt azért mondja, hogy támogassuk, engedelmeskedjünk a vezetőknek. Imádkozzatok értük. Ők őrzik a nyájat. „Őrzik” azt jelenti, hogy keveset alszanak, feláldozzák alvásukat, pihenésüket! A görög agroupneo álmatlanságot, ébrenlétet jelent. Számot kell adniuk mint vezetők a szolgálatukról. Engedelmeskedjetek nekik, hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra.
Végül a 13,18-19-ben Imádkozzatok értünk! Sajnos nem mondta, hogy ez mit jelent. Mert meg vagyunk győződve arról, hogy lelkiismeretünk tiszta, hiszen mindenben helyesen akarunk eljárni. Pál valami hasonlót mond és azt gyakran érvként hozzák fel, hogy Pál volt a levél írója. Főként pedig azért imádkozzatok, kérlek, hogy mielőbb visszajussak hozzátok.
Röviden összefoglalva: Az óélet köteleit nehéz szétszakítani. De az oltárunk és áldozatunk arra emlékeztet minket, hogy nincs külső vallásunk, úgy mint ahogy a judaizmusnak különböző ceremóniái voltak vagy mint manapság néhány egyházban keveredik a judaizmus a keresztyénséggel. Viszont van oltárunk, Krisztus keresztje és áldozatunk, mi magunk, dicséretünk, jó cselekedeteink és közösségünk, adakozásunk abból, amink van.
Ez elég ok arra, hogy kimenjünk hozzá a táboron kívülre.