Mai témánk: Az isteni elvek alkalmazása. Két vasárnapon keresztül ezt a témát fogjuk vizsgálni az Apostolok Cselekedetei 21. fejezetében. Ma az 1-17. verseket olvassuk. Legutóbb Pálnak az efézusi gyülekezet vénjeihez intézett beszédét néztük meg. Most továbbmegyünk:
1Amikor elbúcsúztunk tőlük, útnak indultunk, és egyenes irányban haladva Kószba érkeztünk, másnap Rodoszba, onnan pedig Patarába. 2Ott találtunk egy Föníciába induló hajót: beszálltunk és elhajóztunk. 3Miután Ciprust megpillantottuk, és bal kéz felől elhagytuk, Szíria felé tartottunk, és kikötöttünk Tíruszban, mert a hajó ott tette ki a rakományát. 4Felkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig. Ők a Szellem indítására azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. 5Amikor pedig eltöltöttük ezeket a napokat, és elindultunk, hogy utunkat folytassuk, valamennyien elkísértek bennünket feleségükkel és gyermekeikkel a városon kívülre, és a tengerparton térdre esve imádkoztunk. Lukács e beszámolója is azt bizonytja, mennyire valósághű a Szentírás. Érdekes, mennyire kiemeli a beszámoló a meghatottság érzését, a sírást az efézusi vének búcsújánál Milétoszban, amikor letérdeltek imádkozni. Tíruszban is elkíséri az apostolt a gyülekezet a hajóig, imádkoznak, de ekkor nem olvasunk semmilyen meghatottságról. Miért? Pál három évet töltött Efézusban. Szoros kapcsolatban állt ezzel a gyülekezettel. Tíruszban csak egy hétig volt, és a gyülekezethez való kötődése nem volt olyan erős, mint Efézusban.
6Ezután elbúcsúztunk egymástól, mi hajóra szálltunk, ők pedig visszatértek otthonukba.
7Hajóutunk végére érve Tíruszból Ptolemaiszba jutottunk. Köszöntöttük a testvéreket, és ott maradtunk náluk egy napig. 8Másnap elindultunk, és megérkeztünk Cézáreába. Bementünk Fülöp evangélista házába, aki a hét diakónus egyike volt, és nála maradtunk. Ez az a Fülöp volt, aki olyan sikeresen evangelizált Cézáreában, és aki a pusztában az etióp kincstárnoknak is segített hitre jutni.
Neki volt négy hajadon leánya, akik prófétáltak. 10Már több napja ott voltunk, amikor lejött Júdeából egy Agabosz nevű próféta. 11Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: Így szól a Szentszellem: Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják. Történhet ilyesmi az evangéliumi gyülekezetekben, akár a miénkben is? Mai egyházaink annyira túlszervezettek, hogy a Szentszellemnek esélye sem lenne arra, hogy szabadon kijelentse magát a szellemi ajándékokon keresztül. Cézáreában nyilvánvalóan más volt a helyzet, ott Agabosz kiállhatott, prófétálhatott és cselekedhetett.
Amikor ezt meghallottuk, a helybeliekkel együtt arra kértük Pált, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. 13De Pál így felelt: Miért sírtok, és miért keserítitek meg a szívemet? Hiszen én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért. 14Amikor pedig nem hagyta magát meggyőzni, megnyugodtunk, és azt mondtuk: Legyen meg az Úr akarata! 15E napok után felkészültünk, és felmentünk Jeruzsálembe. 16Velünk jött néhány cézáreai tanítvány is, akik elvezettek egy régi tanítványhoz, a ciprusi Mnászónhoz, hogy az ő vendégei legyünk. A mi gyülekezetünkben az úgynevezett egzegézises igehirdetést részesítjük előnyben. De mi is az az egzegézises prédikáció ? – kérdezhetnéd. A Szentírás egy könyvéből vagy leveléből származó szöveg folyamatos értelmezését értjük rajta. A magyarázó prédikáció lehet egy rövid szakasz, amelyben az író központi gondolatátjük nyomon. A magyarázó prédikáción azonban azt is értjük, amikor egy teljes könyvet veszünk át, folyamatában értelmezve. Ilyen esetekben felmerül az a probléma, hogy olyan részeken is végighaladunk, amelyek „eseménytelenbbeknek” tűnnek más, izgalmasan érdekes részekhez képest. Mit teszünk ilyenkor? Általában az ember kihagyja az „unalmasabb” részeket. A legtöbb evangéliumi gyülekezetben ez így történik. A kövér legelőkön legelészünk, a soványakat pedig kihagyjuk. Át lehet ugrani egyik szakaszról a másikra, mert sok érdekes szakasz van, de akkor a gyülekezet nem ismerkedik meg a Szentírás „teljes igazságával”. Amikor olyan igeszakaszokhoz jutunk, mint az Apostolok Cselekedetei 21., amelyekről alig találunk irodalmat, nagyon ritkán prédikálunk róla.
Egy könyv folyamatos értelmezésének nagy előnye, hogy a gyülekezet megismeri az írott anyagot, jobban megérti az Igét. Végül is fontosnak tartom, hogy ne a gyülekezet problémáiról prédikáljunk, hanem az Igéről, hogy mindenki az Igéből tudjon választ találni kérdéseire. Úgy kell prédikálni, hogy a gyülekezet szellemi érettségre jusson. Mit értek szellemi érettségen?
Soha nem fogjuk elérni a teljes érettséget, de magunknak kell olvasni, ismerni és megérteni a Szentírást, hogy a Szentszellem vezetésével képesek legyünk alkalmazni az életünkre és önállóan tudjuk megoldani a problémáinkat. Nem úgy kellenne működnünk, hogy „X testvérünknek a gyülekezetünkben problémája van, és ezért foglalkozom vele a prédikációmban”. Ha magyarázó prédikációt akarsz tartani, akkor az ApCsel 21-et is tudnod kell értelmezni.
Vannak olyan részek a Bibliában, amelyekre oda kell figyelnünk, de nem olyan fontosak, mint a János 3:16 vagy János 1.
Az ApCsel 21-től kezdve Pál útja Rómába vezet. De előbb Jeruzsálembe akart menni. Ennek egyik oka az volt, hogy voltak nála adományok, amelyeket a gyülekezet szegényeinek akart vinni. Amikor elolvassuk a leveleit, érezzük, mennyire fontosak voltak számára ezek az adományok. Ő volt a nemzetek apostola, és a nemzetek gyülekezeteinek ajándékait a zsidó gyülekezetekhez vitte, és úgy találta, hogy ez fejezi ki a szegény jeruzsálemi gyülekezettel való kapcsolatukat. Ez Krisztus testének egységét fejezte ki. Szerintem nagyon fontos volt számára, hogy Jeruzsálembe menjen, még akkor is, ha kockáztatta, hogy ott elfogják.
Pál az Úr szavának vette, a Szentszellem vezetésének tartotta, hogy Jeruzsálembe menjen. Úton volt tehát Jeruzsálem felé. Az olvasott szövegben többször előfordul a „kötés”, „megkötözve lenni” kifejezés. Pál számára azonban az volt a legfontosabb, hogy Krisztus evangéliumához kötődjön és ahhoz hűséges legyen.
Az egyik fontos etikai alapelv ebben a szakaszban a keresztény ember egyik problémája: az engedelmesség és a keresztény vezetés és tanács közötti kölcsönhatás. Most ezzel fogunk foglalkozni. Pál több állomáson át jutott el Jeruzsálembe, mi pedg szeretnénk megállni ezeknél és megkeresni az igében, mit alkalmazhatunk abból, amit Pál ott átélt.
Az első 6 felolvasott vers Pálnak a Milétoszból Tíruszba vezető útját írja le. Az efézusi vénekhez intézett beszéde már a missziós programja végét jelzi. A pogányok misszionáriusa maradt, de missziós útjai itt véget értek. Azt olvassuk: 3 Miután Ciprust megpillantottuk, és bal kéz felől elhagytuk, Szíria felé tartottunk, és kikötöttünk Tíruszban. Majd a4. versben: Miután megtaláltuk a tanítványokat… Érdekes, hogy Pál és csoportja intenzíven kereste a tanítványokat Tíruszban. Tírusz nagy város volt, és Pál találkozni akart az ottani tanítványokkal. Amikor megérkezett valahová, mindig azt kérdezte: „Hol vannak a keresztények?” (Ilyenek voltak az én utaim is Budapestről Szegedre, Bécsbe, Bázelbe, Bombaybe.) Egy prédikátor egyszer megemlítette, hogy Pál apostolt nem érdekelték a nagyszerű műalkotások azokon a helyeken, ahol járt. Ő nem turista volt, aki a szállodába érkezve felszáll a városnéző buszra, és lefényképezi a város összes nevezetességét. A városok és azok a területek, ahol Pál járt, gyönyörűek és művészileg nagyon figyelmereméltóak voltak, de a Biblia semmit sem árul el Pál kulturális érdeklődéséről. Egy dolgot azonban tudunk: számára az Úr munkája volt a legfontosabb, valamint az, hogy mit akar tőle az Úr. Pál csak az emberek elveszett voltát tartotta szem előtt, és Krisztus evangéliumát akarta átadni nekik. Művelt ember volt, bizonyára volt érzéke a szépséghez és a művészetekhez, de itt arról van szó, hogy mi a legfontosabb. Az Úr azt a terhet rakta rá, hogy hirdesse az evangéliumot a pogányoknak. (Mi a helyzet a mi prioritásainkkal?)
Pál végül rátalált a Tíruszban élő tanítványokra, és az, amit tőlük hallott, nem tetszett neki. Felkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig. Ők a Szellem indítására azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. Nyilvánvalóan prófétai jellegű kijelentés volt ez tőlük, akik „a Szellem által” beszéltek. Azt mondták: „Ha Jeruzsálembe mész, ott meg fognak kötözni és szenvedni fogsz.“ – Pál azonban már megtérésekor tudta, hogy az Úr sok szenvedést ígért neki az Ő nevéért. Efézusban azt a parancsot kapta az Úrtól, hogy menjen Jeruzsálembe. Az apostol tehát megköszönte a tíruszi tanítványoknak a tanácsukat, és elbúcsúzott. Hajóra szálltak, és Ptolemaioszba mentek. A 7. versben azt olvassuk: 7Hajóutunk végére érve Tíruszból Ptolemaiszba jutottunk. Köszöntöttük a testvéreket, és ott maradtunk náluk egy napig. 8Másnap elindultunk, és megérkeztünk Cézáreába. Bementünk Fülöp evangélista házába.
A cézáreai tartózkodás figyelemre méltó volt. Érdekes, hogy Fülöp nem diakónusként van megemlítve – mint az apostolok által kiválasztott 7 diakónus egyike az Apostolok Cselekedetei 6. fejezetében –, hanem így szól a beszámoló: Bementünk Fülöp evangélista házába. Fülöp fontos személy volt az Apostolok Cselekedeteiben. Fülöp volt az első evangélista, aki Jeruzsálemen kívül tevékenykedett. Kezdetben az evangélium csak Jeruzsálem területére korlátozódott. Aztán amikor Saul üldözni kezdte a gyülekezetet, a hívők szétszóródtak, és így jutott el az örömhír Júdeába és Samáriába.
Lukács most felvillantja az ApCsel 8-at, ahol Fülöp elment Samáriába, ott pedig emberek tértek meg. Azután az Úr felhasználta őt az etióp kincstárnok megtérésében. Ő volt a gyülekezet első misszionáriusa, aki a pogányok között munkálkodott, most pedig találkozik Pállal, aki a pogányok legnagyobb misszionáriusa. A két embernek ugyanaz az Ura. Képzeljük csak el ezt a találkozást!
Csak néhány szót Fülöpről. Ragyogó karriert futott be. Ő volt a főszereplő az ApCsel 8-ban, majd eltűnik Lukács szeme elől. Fülöp nem volt felszentelve, nem volt megbízatása, mégis ő volt az első, aki Jeruzsálemen túl vitte az evangéliumot a nem zsidókhoz.
A Bibliából sokat lehet tanulni. Először is, a Bibliában nincs az Ige hirdetésére való felszentelés. A Bibliában nincs felszentelési szertartás. Egy jól ismert evangélista egyszer azt mondta: „Gyakran az ilyen szertartás üres kézrátétel üres fejekre”. Amikor azok, akiknek van ajándékuk, akiknek Istentől van megbízatásuk, akiknek az Úr terhet helyezet válukra az igehirdetésre, nem prédikálhatnak egy gyülekezetben, akkor Pál ezt a Szentszellem „kioltásának” nevezi. Nem kell arra várnunk, hogy egy felszentelt személy magyarázza és hirdesse az Igét. Mit mond nekünk az egyháztörténelem? Kálvin nem volt felszentelve, Spurgeon soha nem volt felszentelve, és hosszú ideig tartana felsorolni azokat az embereket, akik soha nem voltak felszentelt papok, mégis erőteljes igei üzenetet hirdettek a szószékről. Ezekre a férfiakra az Úr azt a terhet rakta, hogy hirdessék az Igét, és közülük az egyik Fülöp volt. Aztán az Apostolok Cselekedetei 8. fejezetében leírt események után eltűnik a színről. Rátermett, hűséges és szorgalmas ember volt, és körülbelül 20 évig nem hallani felőle. Vajon ő lehetett az, aki a cézáreai gyülekezetet alapította és felépítette? Nem tudjuk.
De Fülöpöt nem fedte be a feledés homálya. Amikor kinyitjuk a Bibliát, olvashatunk Fülöp diakónusról, egy Szentszellemmel teljes férfiról, ahogyan Lukács jellemzi őt az Apostolok Cselekedetei 6. fejezetében. Aztán a Szentírás később evangélistának nevezi.
Fülöpnek négy lánya volt. Érdekes lányai voltak, de nem azért, mert négyen voltak. Vannak emberek, akiknek négynél több is van. Egyikük sem volt férjnél. Ami érdekes, hogy prófétanők voltak! Négy hajadon leány, akik prófétáltak. Érdekes, az apostol Cézáreába jön Fülöp házába, ott találkozik a testvérekkel, és ott van a négy prófétanő is. Isten azonban nem rajtuk keresztül szól Pálhoz, hanem egy Jeruzsálemből érkezett prófétán, Agaboszon keresztül, aki azt a figyelmeztetést adta: „Ne menj Jeruzsálembe”.
Tudom, milyen nehéz manapság a férfiak és nők kapcsolatáról úgy beszélni, hogy ne keveredjünk vitába. Hamar azzal vádolják meg az embert, hogy antifeminista vagy rasszista. Különböző vélemények léteznek anélkül, hogy az egyiknek vagy mindkettőnek igaza lenne. De mit mond erről Isten? A Szentírásnak van erre nézve útmutatása.
Auns professzor terjedelmes könyvet írt „A korai egyház a Földközi-tenger térségében” címmel. Nem volt a kezemben a könyv, de olvastam tőle egy idézetet, ahol ez áll: „Az 1Kor 12-14 alapján úgy tűnik, hogy a próféták mindig csak a keresztény istentisztelet keretében prófétáltak”. Más szóval, amennyire tudjuk, a próféciák csak a gyülekezeti összejöveteleten hangzottak el. Nem azt mondja, hogy az istentiszteleten kívül nem volt prófécia. Csak azt mondja, hogy a prófétálás ajándékát a hívők a gyülekezet keretei között gyakorolták. – Ha ez igaz, akkor Agabosznak bizonyára Jeruzsálemből érkezett Cézáreába, mert az istentiszteleten prófétált, míg Fülöp leányai a gyülekezeten kívül gyakorolták prófétai ajándékaikat. Ez így volt rendjén. Pál azt mondja az 1Tim 2,12-ben: A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendben. Ez nem azt jelenti, hogy a nők nem egyenrangúak a férfiakkal. Tudjuk, hogy a nők gyakran sokkal nagyobb tehetséggel rendelkeznek, mint sok férfi. A tanításban is gyakran jobbak a férfiaknál, de itt az isteni rendről van szó!!
Ezek az asszonyok sikerrel prófétáltak. Lukács megemlíti ezt, és nem hallgatja el olvasói elől. A Szentszellem vezetése alatt álltak, de nem prófétáltak a gyülekezeti összejövetelen. Agabosz az istentiszteleten prófétált. Figyelmeztette Pált. Korábban, az Apostolok Cselekedetei 11-ben megjövendölte az éhínséget, ami be is következett. Jó próféta volt.
Az ÚSZ-ben van néhány fontos figyelmeztetés a prófétálással kapcsolatban. Pál azt írja a thesszalonikaiaknak: A Szellemet ne oltsátok ki, 20a prófétálást ne vessétek meg, 21de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, (1Thessz 5,19-21). Mit jelent „kioltani a Szellemet”? Ez az imádattal kapcsolatos. Azt jelenti, hogy az ajándékokkal rendelkező embereknek képesnek kell lenniük arra, hogy adottságaikat az istentiszteleten felhasználják. Ha bármelyik egyházban vagy gyülekezetben, amikor a hívők összejönnek, nincs szabadság, ahol gyakorolhatják a szellemi ajándékokat, akkor kioltják a Szellemet. A szövegkörnyezetben egyértelmű : 2a prófétálást ne vessétek meg. – Pál tudja, hogy nem minden próféta igazi próféta, vannak hamis próféták is. – Ismerjük Bálámot, a nagy prófétát. Nagy volt, mert 4 messiási prófécia hangzott el a szájából. De aztán az Izráellel való kapcsolatában mégis kiderült, hogy hamis próféta volt. Ezért mondja Pál apostol a thesszalonikaiaknak: mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg.
Ki a próféta? A próféta nemcsak a jövőről beszélt, hanem Isten Igéjét is hirdette. A jelenről is beszélt. A próféciát az jellemzi, hogy az Isten közvetlen kinyilatkoztatása, nem pedig Isten szavainak egyszerű értelmezése, akár a jövőről, akár a jelenről van szó.
Rosszul tette hát Pál, hogy Jeruzsálembe ment? Agabosz eljött, elvette Pál övét, és mint sok más ószövetségi próféta, ilusztrálta próféciáját. Megkötözte a lábát és a kezét az övvel, és azt mondta: Ezt mondja a Szentszellem: Azt az embert, akié ez az öv, a jeruzsálemi zsidók így fogják megkötözni és a nemzetek kezébe kiszolgáltatni. Pál mégis elment Jeruzsálembe. Helyes vagy helytelen cselekedet volt ez?
Pál olyan ember volt, mint te és én. Lehet, hogy igaza volt, de lehet, hogy nem. A próféták az apostoloknak vannak alárendelve, mondja nekünk az 1 Kor 12,28, ha követjük az ottani felsorolást.
A Didakhé (bővebb magyar címe: A 12 apostol tanítása) a 2. század első felében keletkezett ókeresztény dokumentum volt. Ebben találjuk az első olyan leírást a gyülekezetek összejöveteleiről, amely nem található meg az ÚSZ-ben. Leírja, hogy mit kell és mit nem szabad tenni az gyülekezetben.
A Diadakhé 11. fejezete rövid, de szeretnék róla valamit mondani, hogy észrevegyük, mennyire aktuális ez még ma is. A diadache jelentése ” tanítás”. Nem tudjuk, ki írta. Olyan, mint egy egyházi kézikönyv, vagy használati utasítás. Ismerteti a gyülekezet rendjét, azt, hogyan kell benne viselkedni, hogyan kell megszervezni az összejöveteleket stb. Ezt olvassuk benne: „Minden apostolt, aki hozzátok jön, úgy fogadjátok, mint az Urat; de ne maradjon egy napnál tovább. Szükség esetén maradjon még egy napot, de ha három napot marad, akkor ő hamis próféta”. Hát nem érdekes? Aztán azt mondja, hogy amikor egy gyülekezet valamiyen megbízással apostolt küld egy másik gyülekezethez (vendégprédikátornak nevezzük ma), az utasítás a következő: „Amikor az apostol elutazik, csak kenyeret vigyen magával, amíg vissza nem tér; de ha pénzt kér, akkor ő hamis próféta.“ A korai egyház nyilvánvalóan felismerte, hogy nem minden próféta volt igazi próféta.
Biztos vagyok benne, hogy Pál nagy türelemmel hallgatta a próféciákat, amelyek arra figyelmeztették, hogy ne utazzon Jeruzsálembe. De szilárd meggyőződése volt, hogy Jeruzsálembe kell mennie. Olvassuk el, mit ír Lukács: De amikor nem hagyta magát meggyőzni, mi hallgattunk, és azt mondtuk: Legyen meg az Úr akarata! Őket a Pál iránti szeretet indította, de Pál indítéka az Isten iránti szeretet volt. Pált figyelmeztették, tudta, hogy mi vár rá, de tudta, hogy neki mennie kell.
Fellapoztam Luther életrajzát, ahol ezt találtam:
„1521-ben, április 14-én érkezett (Luther) Frankfurtba, és innen írt Spalatinnak, aki figyelmeztetést küldött neki, hogy ne jöjjön Wormsba. A következő rövid levél bepillantást enged Luther szilárd hívő gondolkozásába: Jövünk, bár a Sátán több betegséggel próbál megakadályozni. Eisenachtól idáig végig gyenge voltam, és még mindig nem vagyok jól, eddig ismeretlen okból. De azt is nagyon jól látom, hogy Károly császár parancsa, hogy megijesszenek, elterjedt. Krisztus azonban él, és mi be fogunk menni Wormsba, dacolva a pokol minden kapujával és az ég fejedelmeivel. …. Ezért Spalatin futárt küldött, hogy figyelmeztesse Luthert az utolsó útszakaszon, miután már elhagyta Oppenheimet. … A hit hősies harcosa így válaszolt: Huszt megégették, de az igazság nem égett el vele, megyek, mégha annyi ördög is vesz engem célba, ahány cserép van a háztetőkön.“
Hálásak lehetünk, hogy Luther Wormsba ment (a birodalmi gyűlést Nürnbergben kellett volna megtartani, de a pestisjárvány miatt Wormsba helyezték át), és hogy Pál Jeruzsálembe ment, mert tanúságot tett az igazságról.
Elérkeztünk a 15-17. versekhez, ahol egy bizonyos ciprusi Mnázonról, egy régi tanítványról olvashatunk. A régi szó itt a görög „archais” szóból származik. Ezért szeretem annyira ezt a tanítványt, aki a korai tanítványok egyike volt. Talán ismerte Urunkat, talán jelen volt a keresztre feszítésnél, valószínűleg Jeruzsálemben volt pünkösdkor. Az első jeruzsálemi gyülekezethez tartozott. Amikor megöregszel, észreveszed, hogy van valaki, aki megmaradt, aki nem adta fel. Amikor megöregszel, azt is tudod, hogy elveszíted a barátaidat, testvéreidet, a baráti köröd egyre kisebb lesz. Tudom, hogy alig él már valaki azok közül, akik ott voltak az esküvőnkön. Talán valakik a feleségem vasárnapi iskolájából.
Itt ez az öreg tanítvány, aki sok mindent megélt, sokan elhagyták, meghaltak, de az Úr nem hagyta el, és Mnázon hű maradt hozzá. – Nem csak egy öreg tanítvány volt, hanem idős kora ellenére nyitott volt új eszmékre. A jeruzsálemi zsidóknak valójában azért volt problémájuk Saullal vagy Pállal, mert vitte a pogányoknak az evangéliumot anélkül, hogy körülmetéltette volna őket. Mnázon azonban olyan tanítvány volt, aki örömmel hallgatta Pál tanítását.
Folyton mondjuk, hogy fiatalokra, fiatal tanítványokra van szükségünk a gyülekezetekben ahhoz, hogy fennmaradjunk, hogy a munka folytatódjon és gyümölcsöt teremjen. Ez igaz. De a legtöbb egyházban az idős emberek azok, akik a számlákat fizetik. Hálásak lehetünk mindazokért, akik fenntartják a gyülekezet életét, akik kitartanak.
Itt van Mnázon, a régi tanítvány. Nem volt zseni, nem volt prédikátor, nem volt apostol vagy diakónus, de tanítvány volt. Gyönyörű sírfelirat: „egy tanítvány”.
Sok testvért temettünk el. Legutóbb egy idős testvérnőt. Szerény volt, de hűségesen járt a gyülekezetbe, ameddig csak tudott, és hűséges volt az imádságban és a végrendeletében is. Tanítvány volt, ez a legnagyobb dicséret, amit elmondhatunk róla.
De ha nem vagy Krisztus tanítványa, ha soha nem engedted be Jézust a szívedbe, ha a bűneid nincsenek megbocsátva, akkor sürgetlek: Jöjj Jézushoz, add át neki az életedet, add a gyeplőt az ő kezébe, aki meghalt a bűneidért. Az életed új értelmet nyer, és az új életed az örökkévalóságig ér majd Isten jelenlétében. Az Úr legyen veletek. ÁMEN.