A zsidókhoz írt levél utolsó verseihez érkeztünk. A levél imádsággal, áldással és néhány személyes gondolattal fejeződik be. „20. A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, 21. tegyen készségessé titeket (tegyen tökéletesekké, tegyen képessé benneteket) minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen. 22. Kérlek pedig, testvéreim, legyen örömötökre az intő szó, hiszen csak röviden írtam nektek. 23. Tudjátok meg, hogy Timóteus testvérünk kiszabadult, (úgy tűnik, hogy Timóteus fogságban volt, ahonnan most kiszabadult, és a szerző azt akarja, hogy az olvasói ezt tudják meg) és ha megjön, hamarosan meglátogatlak titeket vele együtt. 24. Köszöntsétek vezetőiteket és a szenteket is mind. Köszöntenek titeket az Itáliából valók.” Ez egy érdekes kijelentés. Azt jelentheti, hogy ez a levél Itáliából érkezett, vagyis valószínűleg Rómában írták. Másrészt viszont a Zsidókhoz írt levelet először nyugaton ismerték meg, vagyis Rómában. Kelemen Rómából olyan pontossággal idéz részleteket a levélből, hogy a levelet nyilvánvalóan Rómában ismerték. – Másrészt viszont, az a kifejezés, hogy az „Itáliából valók” egy csoport „külföldi itáliaira” utal, akik ott voltak, ahol a levél írója tartózkodott és ezt az üdvözletet küldte a Rómabeli testvéreknek. Valószínűleg ez az elképzelés a helyes. „25. A kegyelem mindnyájatokkal!”
Azt gondolom, hogy mindannyian egyetértünk abban, hogy ez egy nagy fontosságú levél. Isten szeretné újra megnyerni és helyreállítani a Paradicsomban elveszett embert, hogy kifejezhesse Isten dicsőségének képmását, amelyet a teremtéskor kapott. A nagy főpap nem kíván többet, mint, hogy állandóan égjen a szívünkben az Isten utáni vágy tüze. Egy áhítatos könyvben írja az egyik igemagyarázó: „Amit Isten megtett Krisztusban az Ő váltságműve által, a szívünkben is hatékonnyá akarja tenni. Mindaz, amit tudni enged a megváltásról, azért van, hogy bízzunk benne és kiszolgáltassuk magunkat Neki. Ugyanazzal a hatalommal és erővel akarja bennünk kimunkálni a belső, szubjektív megváltást, a mennyei megváltást, ahogy az objektív megváltást véghez vitte ott a Golgota keresztjén.”
Amikor ilyesmit állítunk, akkor a legtöbb keresztyénnek nagy nehézsége van ezzel. Ugyanis túlságosan nagynak és lehetetlennek tűnnek számukra az Isten Igéjében lévő ígéretek, a célok, amelyekről itt a szerző ír, amikor azt mondja: „21. tegyen készségessé titeket minden jóra (minden jó cselekedetre), akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által”. Vajon Isten véghezviszi bennünk az Ő akaratát olyan módon, hogy az Neki tetsző legyen? Ez lehetetlennek tűnik a szemünkben. Egy igemagyarázó azt mondta: „Ha kételkednénk ezekben az ígéretekben, és azt gondolnánk, hogy ezek túl nagyok vagy lehetetlenek számunkra, minthogy azokat megtapasztalhatnánk, akkor figyeljük meg az univerzumot, a napot, a csillagokat, a hegyeket, az óceánokat és gondolkodjunk el azon, hogy ki teremtette a világmindenséget. Isten teremtett mindent, a kicsi dolgokat is. Ő egyszerre visel gondot a kicsi és a nagy dolgokról. Ha arra gondolunk, hogy Ő a teremtő és ugyanakkor a megtartó is, Aki mindenről gondot visel, akkor nem is olyan nehéz elképzelni mindazt, amit a Szentírás a szívünkről mond, hogy amit Isten ki akar munkálni benne, az valóság lesz! Ki állhatna ellen az Ő akaratának? Nem tudja vajon elvégezni bennem, amit eltervezett?”
A 20-21. versek elképeztőek! Olyanok, mintha a levél összefoglalásai lennének. „20. A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, 21. tegyen készségessé titeket minden jóra, (tegyen benneteket tökéletesekké, tegyen titeket képessé) akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen.” Ez egy imádság. Egy megszólítás és áldás, amely az alábbi szavakkal kezdődik: „A békesség Istene”. Miért mondja ezt? Mások „a minden vigasztalások Istenéről” beszélnek. Azt mondják, hogy Krisztusnak a kereszten való váltságműve által, a bűnbocsánat által nekünk, akik lázadók és Isten ellenségei voltunk, most békességünk lehet Istennel.
Mindenesetre mindig hasznos, ha egy igeszakasz olvasásakor, megvizsgáljuk a közvetlen szövegösszefüggést is, hogy megértsük, mit akar mondani a szerző. Amit az előbb mondtam, érthetőnek tűnik. De az a kérdés, hogy a szerző vajon azt akarta mondani, amit gondoltunk, hogy mondani akart? Először a gyülekezeti vénekről írt, és a hívőket arra figyelmeztette, hogy rendeljék magukat alá nekik. A 13,7-ben azt írja: „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.” Aztán a 13,17-ben: „Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre”. Végül a 13,24-ben: „Köszöntsétek vezetőiteket”. A levél szerzője ismeri a zsidókeresztyének nehézségeit és egy dolog biztos, hogy nem rendelték alá magukat a vezetőiknek, elöljáróiknak. Figyelmezteti őket, hogy hagyjanak fel minden köztük levő nézeteltéréssel. A békesség Istenére hivatkozik, különösen ebben a helyzetben, amikor nézeteltérések vannak a gyülekezeten belül.
Aztán van még valami más is. Ezt nem állíthatom kifejezetten, de valószínűleg igaz. Egész levelét olyanoknak írja, akik abban a veszélyben voltak, hogy visszatérnek a judaizmushoz, ahonnan jöttek. Olyan zsidókhoz beszél, akik hitvallást tettek Jézusról. Amikor most azt mondja, hogy a „békesség Istene”, akkor talán azt akarja mondani, hogy ez az Isten a zsidókból és a pogányokból Krisztusban hívőkké lett emberek között kimunkálja a megbékélést és ezt minden nép keresztyéneinek el kell fogadniuk, hogy az újszövetségi gyülekezet Isten teljes áldását megkaphassa. A békesség Istene harmóniát, összhangot akar kimunkálni a hívők között, mivel fennáll az elfordulás és hanyatlás lehetősége.
Továbbá szavakat használ a 13,20-ban, amelyek kérésének alapját képezik. A békesség Istene „aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát”. Első olvasáskor nem vesszük észre, de itt egy ószövetségi igehelyre utal és az Ószövetség egyik nagy eseményére. Lapozzunk Ézsaiás próféta könyvéhez, ahhoz a részhez, ami valószínűleg eszébe jutott, amikor ezeket a szavakat írta. A próféta azt mondta a 63,9-ben: „Ezért szabadította ki őket minden nyomorúságukból”,aztán a 63,10-ben: „Ők azonban engedetlenek voltak, és megszomorították szent szellemét. Ezért ellenségükké vált, és harcolt ellenük.”Azután pedig az Ézs 63,11-ben: „De visszaemlékezett népe a régi időkre, Mózesre: Hol van, aki a tengerből kihozta nyájának pásztorát? Hol van, aki belé öntötte szent szellemét?” Ki a pásztor? Mózes a pásztor. És kicsoda a nyáj? A nyáj Izrael népe. Mózes kivezette őket Egyiptom földjéről, a Vörös-tengeren keresztül. Ez volt a nagy szabadítás, a megváltás, amire a próféták újra és újra utalnak. Mindig emlékeztették Izraelt a kezdetekre, amikor Isten hatalmas csodát tett közöttük, az exodusra. Hadd idézzekvalamit Spurgeon-től. Ez jobb, mint amit én mondhatnék: „Szeretném, hogy olvassátok el ezt a szakaszt, amire a szerző ráirányította a figyelmemet. Lapozzatok az Ézs 63,11-hez: „De visszaemlékezett népe a régi időkre, Mózesre: Hol van, aki a tengerből kihozta nyájának pásztorát? Hol van, aki belé öntötte szent szellemét? 12. Hol van, aki dicső karjával megragadta Mózes jobb kezét? Kettéhasította előttük a vizet, örök nevet szerezve magának.” Az a kifejezés, hogy „örök nevet szerezve magának” megegyezik levelünk utolsó fejezetével, ahol a 13,21-ben azt olvassuk, hogy „akinek dicsőség örökkön-örökké.” De olvassunk tovább – mondja Spurgeon – „13. Átvezette őket a mély tengeren, mint a lovat a pusztán; meg sem botlottak”. Azok, akikben az Úr munkálkodik nem fognak megbotlani.
Aztán azt is megtaláljuk Ézsaiásnál, hogy „ami kedves őelőtte”.„14. Mint mikor a jószág pihenni tér a völgybe, úgy pihentette meg őket az ÚR szelleme”. Itt van a „békesség Istene” a szövegösszefüggésben.”
Aztán „aki az örök szövetség vére által megmentette népét”. Melyik szövetség által? A páska szövetsége és az ott kiontott vér szövetsége által. Amit az ajtók szemöldökfájára kentek. Elvezette őket a Vörös-tengerhez, nem csak a partjára, hanem a mélyére, amelyben eltemettettek. A tenger a halál helye volt számukra. A vízfalak között és a felhőoszlop alatt az átkeléskor bemerítkeztek Mózesre. (Ez az a kifejezés, amelyet Pál az 1Kor 10,1-ben használt. „1. Nem szeretném, ha nem tudnátok, testvéreim, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, 2. és mindnyájan bemerítkeztek Mózesre a felhőben és a tengerben.” Ők ott az ő vezetése alatt jöttek át).A bemerítkezésben, keresztségben el lettek temetve egy vízsírba. De ők kijöttek a sírból, ami a fáraó sírja lett, dicsőítő énekkel és ujjongással. Spurgeon azt mondja: a párhuzam a következő: A nagy pásztornak, aki nagyobb volt mint Mózes, le kellett szállnia a halálba a népe helyett, a népe helyettesítő áldozataként, helyettük kellett meghalnia. Odaszánta az Ő testét és meghalt, de az Úr kivezette a mélységből, feltámadt dicsőségben, és vele együtt mindazok feltámadnak, akik az Övéi. Azon a napon valószínűleg olyan hálaének szólt, mint Mirjam éneke: „énekeljetek az Úrnak, mert csodálatosan győzött, mert győzött, keze győzedelmes volt”. Az örök szövetség vére által való nagy megmenekülés után nem a háború Istenének, hanem a békesség Istenének énekelnek zsoltárt.
Más szavakkal, amikor átkeltek a Vörös-tengeren, a túlsó parton dicsőítő éneket énekeltek az Úrnak. A békesség Istenének, ugyanannak az Istennek, aki azelőtt az ő harcos Istenük volt. – Spurgeon úgy gondolta, hogy Pál ezt a képet a Vörös-tengerből vette (mivel azt hitte, hogy Pál volt a szerzője a Zsidókhoz írt levélnek).
Szerzőnk, amennyiben a Septuaginta szövégét követjük, ugyanazokat a szavakat használta, amelyeket az Ószövetség görög fordítása, amikor azt mondja: „A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát”. Más szavakkal: Ahogy Mózes kivezette Izrael fiait Egyiptomból a Vörös tengeren át, úgy vezetett ki az Úr Jézus Krisztus bennünket, az Ő népét a szabadságba, a kereszt által, ahol az életét adta, aztán eltemették, de azután feltámadt, mint helyettes áldozatunk.
„Kihozta a halottak közül a mi Urunkat”. Ez a keresztyénség központi üzenete. Csodálatos dolog a feltámadásra gondolni, és arra, hogy mit jelent ez számunkra. Ha figyelmesen olvastuk a Zsidókhoz írt levelet, akkor talán feltűnt, hogy a „feltámadás” szó sehol nem fordul benne elő. Egy ilyen hosszú és fontos levélben egy szó sem esik a feltámadásról. A levél beszél „felemeltetésről”, „felmenetelről” vagy „megdicsőülésről”. Ezek a kifejezések feltételezik a feltámadást. Ez az egyetlen hely a Zsidókhoz írt levélben, ahol a szerző megemlíti a feltámadást.
A feltámadás csodája magába foglal minden más csodát, ami a Bibliában előfordul. Gondolkodjunk el ezen egy pillanatra! Mit tett az Úr Jézus a földön? Meggyógyította a süketeket, hogy hallhassanak. Beszélővé tette a némákat, lábra állította a bénákat. Vajon a feltámadás nem foglalja mindezt magában? Az Úr halott volt, a szemei vakok voltak, a fülei nem hallottak, a szája nem tudott beszélni, a lábai nem tudták vinni, stb. A feltámadásban mindezek a képességei újra helyreálltak, mégpedig örökre. Ez volt a mindent megkoronázó bizonyíték, a jel és a pecsét, hogy Jézus a Messiás. Ahogy Pál a Róm 1,4-ben mondja: „a Szentszellem szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. Ez a Jézus Krisztus a mi Urunk”.
Az Úr háromszorosan is halott volt: halott volt a keresztre feszítés következtében, a keresztülszúrt kezei és lábai miatt, az átszúrt szíve következtében, és a sír lepecsételése miatt, ami akkor lehetetlenné tette volna számára a légzést, ha addig még nem halt volna meg. Isten a feltámadás által, ez által a csoda által életre keltette Őt és egy megdicsőült testet ajándékozott Neki.
Érdekes, amit az író itt tesz, mert ez egy típus az antitípussal szemben. Az Ószövetségben, amikor Isten emlékeztetni akarta Izraelt, hogy milyen hatalmas volt és milyen nagy dolgokat tett velük, akkor az Egyiptomból való kivonulásra emlékeztette őket. Pl. a Mik 7,15-ben azt olvassuk: „Csodás dolgokat mutatok neked, mint amikor kijöttél Egyiptomból”. Az Ószövetségben Isten hatalmának és nagyságának mértékét az mutatta meg, hogy mit tudott tenni Izraelért, és ez az egyiptomi fogságból történő szabadítás volt. Ahogyan száraz lábbal átvezette őket a Vörös-tengeren, az üldözőik pedig megfulladtak. Ez volt Isten hatalmának megnyilvánulása Izraelre nézve. Ez a szabadítás legalább három dolgot foglalt magában:
1. Az ajtók szemöldökfájára kent vér által a halálból való szabadítást. Ennek következtében a halál angyala elkerültre az ő házaikat.
2. A gravitáció felfüggesztését azáltal, hogy a tenger vize falként állt balra és jobbra.
3. Meghaltak az ellenségeik. A fáraó és egész hadserege.
Az Úr feltámadásában vannak párhuzamok.
Minden lélek megmenekül, aki a vér védelme alatt van, akik az Úrban vannak, akiket Ő helyettesített halálában.
Jézus feltámadásával és mennybemenetelével fel lett függesztve a gravitáció.
És minden ellenség le lett győzve, a Sátán és az ő összes fejedelme, amikor Jézus Krisztus elfoglalta helyét az Atya jobbján. Ezek a párhuzamok arra kellene emlékeztetni minket, hogy ugyanaz az Isten, aki Izrael népéhez beszélt a zsoltárírókon és a prófétákon keresztül, hozzánk is beszél ma az Újszövetség és a Szentszellem által.
Továbbá azt mondja a szerző Istenről, hogy „a juhok nagy pásztora”. A juhokhoz hasonlít bennünket! Elgondolkodtál már a juh voltunkon? Tudjátok, hogy a juhok a legbutább állatok? Egy juh úgy el tud tévedni, mint semmilyen más állat. Elkóborol, eltéved, és végül nem tudja, hogy hol van. Egyszerűen elvész. Milyen szépen kiábrázolja ez a velünk való hasonlóságot. Juh természetünk van! Dr. Bob Smith, egy presbiteriánus lelkipásztor, aki később filozófiát tanított egy keresztyén egyetemen Minnesotában, gyakran megnevettette tanítványait és állitotta, hogy az ember juh természete és a juh puszta létezése a legjobb bizonyíték az evolúció ellen. A juhok annyira buták és kiszolgáltatottak, hogy lehetetlen lett volna, hogy továbbfejlődjenek. Miből fejlődtek volna ki? Kezdettől fogva buták, makacsok és gyámoltalanok. És ma is ilyenek. Ez egy nagyon találó kép rólunk. Makacsok és gyámoltalanok vagyunk, mint a juhok. Az Úr Jézus Krisztus nélkül elveszettek vagyunk. Szükségünk van egy pásztorra. Csak így vagyunk képesek túlélni, te is és én is. Van egy nagy pásztorunk – mondja szerzőnk – a mi Urunk Jézus Krisztus. Ha felismered, hogy mennyire makacs, fásult, buta és tudatlan vagy, akkor menekülj a te nagy pásztorodhoz. Bízd rá magad életed minden napján.
Ő a juhok nagy pásztora nem pedig a kecskéké vagy a farkasoké. Ő csak a juhok pásztora! Csak ők tartoznak hozzá. A pásztor és a juhok összetartoznak.
Azt mondja „az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül”. A vér! KarlFranzDielitsch egy kétkötetes kommentárt írt a Zsidókhoz írt levélről. (Ő egy hívő teológus volt, aki nagyon szívén viselte a zsidók megmentését). Jézus Krisztus véréről a következőket írja: Jézus feltámadása győztes személyként mutatja be Őt, az által a vér által, amely az emberek bűneiért ontatott ki, (a Zsid 9,28-ra utal, ahol az áll: „úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre”.) – ami teherré lett számára az Ő halálában.(Nem egy finom kifejezés ez, hogy a bűnösök bűneit a mi Urunk teherként magára vette, amikor a kereszten függött. Ő hordozta a mi bűneinket.) Ez a vér kioltotta Isten haragját! A vér lecsillapította Isten haragját, a mi bűneink miatt. A halála által megbékéltetett bennünket Istennel. Kiárasztotta ránk Isten szeretetét. Nem mintha Isten nem szeretett volna minket már előtte is, szeretett, ezért küldte el az Ő Fiát. De ez a szeretet kiáradt, hogy beteljesítse az Isteni szeretet célját a mi megváltásunkban. Új kapcsolatot teremtett Isten és az ember között, a szeretet örök közösségének kapcsolatát. Másrészt, ez által a vér által lett Ő a juhok nagy pásztora, mert ez a vér egy örök szövetséget mutat be, amellyel megpecsételte a juhokhoz való jogát. Bebizonyította az Ő hűségét és kivívta számukra Isten örök szeretetét.” Milyen szépen mondta Delitsch! Isten, az Atya, megvásárolt bennünket a Golgota keresztjén és így az övéi vagyunk! Hozzá tartozunk az Ő kiválasztása és a kereszten történt megvásárlása által. Az örök szövetség vére által!
Amikor itt az „örök szövetségről” olvasunk, akkor arra az új szövetségre gondolnánk, amelyet a Zsidókhoz írt levél többször is megemlít. Pl. azt olvassuk a Zsid 8,7-10-ben:
„ Mert ha az első hibátlan lett volna, nem lett volna helye egy másodiknak. 8. Mert hibáztatja őket, amikor így szól: „Íme, eljön majd az idő, így szól az Úr, amikor új szövetséget kötök Izráel házával és Júda házával; 9. nem olyan szövetséget, amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Mivel azonban ők nem maradtak meg az én szövetségemben, én sem törődtem velük, így szól az Úr. 10. De ez lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával ama napok múltán kötök, így szól az Úr”… és aztán eljutunk a nagy ígéretekhez. Azt gondolhatná az ember, hogy „örök szövetség” alatt ezt az új szövetséget érti a szerző, ami az Úr kiontott vére által lett elpecsételve. Azt hiszem, hogy itt valóban az új szövetségről beszél.
Exegetikailag, a Zsidókhoz írt levél nézőpontjából azt kell mondanom, hogy itt utal először az „örök szövetségre”. Jogosan nevezi az új szövetséget „örök szövetségnek”. Mindent, amit a Zsidókhoz írt levél megemlít, amit az Úr Jézus tett, mindig az „örök” kifejezéssel jellemzi, pl. „örök örökség” stb. Az „örök” szó az egyik legjellegzetesebb kifejezés a Zsidókhoz írt levélben. Minden, amit az Úr elvégzett, „örök”. El van intézve, semmi sem következik azután. Az nem csak „örök”, hanem teljes is, ahhoz már nem kell semmit hozzátenni. Isten ígéretei beteljesedtek Őbenne.
Szeretnék még valamit elmondani. A Biblia azt mondja nekünk, hogy volt egy egyesség az Atya és a Fiú között, mielőtt Jézus eljött erre a világra. A Biblia nem mond erről sok mindent, de világos, hogy a Fiú egy Atyától kapott megbízatással jött el a világba. A Jn 6,38-40-ben ez áll: „mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem. 39. Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. 40. Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon.” Beszél egy parancsról is, amelyet az Atyától kapott. Ezért mondhatjuk azt, hogy volt egy megegyezés az Atya és a Fiú között, és mivel Szentháromság van, a Szentszellemnek is jelen kellett lennie ebben. A Fiúnak végre kellett hajtania egy tervet, amit a Szentháromság személyein belül eldöntöttek. Ismét elolvasok valamit, amit Spurgeon írt a kommentárjában a Zsid 13,20-ról, az örök szövetséggel kapcsolatban. A megváltás örök szövetségéről ír: A „megváltás örök szövetsége” kifejezést nem találjuk meg a Bibliában, de világos, hogy az Atyának, a Fiúnak és a Szentszellemnek is vannak feladataik, amelyeket teljesíteni akarnak. Egy értelmes, sőt szükséges következtetés, hogy a Szentháromságnak volt egy terve, és ez a „megváltás örök szövetsége”. Spurgeon azt írja:„Szárnyra kel a lelkem a képzeletem és hitem múltjába, és belepillant a titkos tanácsterembe. Látom, ahogy az Atya elkötelezi magát a Fiú felé, és ahogy a Fiú és a Szentszellem egyaránt elkötelezik magukat az Atya felé, és ez az isteni szövetség. Ez el volt rejtve a sötét múltba, beteljesedett napjainkban és nyilvánvalóvá lett a mennyben és minden szent örömére és reménységére vált. Mik voltak a feltételei ennek a szövetségnek? Körülbelül így lehetne megfogalmazni: Isten tudta, hogy az ember, a teremtés után a cselekedetek szövetségét meg fogja szegni az Éden kertjében. Bármilyen szép és kedves is lesz megbízatása a kertben túlságosan nehéz lesz számára, fel fog lázadni ellene és meg fog romlani. Isten azt is tudta, hogy választottai, akiket minden ember közül kiválasztott el fognak bukni Ádám bűne által, mert Ádám képviselte őket és az emberiség maradékát. Az örök szövetségnek ezért az volt a célja, hogy a kiválasztottakat helyreállítsa, és most megérthetjük, hogy mik voltak ennek a feltételei. Az Atya megfogalmazta a szövetséget. Én nem tudom nektek visszaadni mennyei nyelven, hogy hogyan hangzott ez a szerződés, de megpróbálom emberileg érthető nyelven visszaadni. A szövetség szavai körülbelül így hangozhattak. Az Atya azt mondta: <Én, a leghatalmasabb Jahve adok szeretett Fiamnak egy népet, egy megszámlálhatatlan sokaságot, akik olyan sokan lesznek, mint a csillagok, akik majd nála lesznek, bűneiktől megmosva, akiket majd megőriz, vezet és végül a trónom elé állít, foltok, ráncok és más hasonló dolgok nélkül. Saját magamra esküszöm, mert nem esküdhetek nagyobbra, hogy azokat, akiket a Fiamnak adok, örökkön-örökké szeretetem tárgyai lesznek. Meg fogok nekik bocsátani a vér miatt, teljes igazságot fogok nekik ajándékozni, fiaimként és lányaimként fogom őket fogadni, és velem együtt fognak uralkodni Krisztus által mindörökké.>
Akkor megszólalt a Szentszellem is, aki szintén a szövetség részese: <Ezennel esküszöm, hogy mindazokat, akiket az Atya a Fiúnak ajándékoz, a megfelelő időben életre fogom kelteni. Meg fogom nekik mutatni, hogy szükségük van a megváltásra, meg fogom őket szabadítani minden hamis reménységtől, lerombolom hazug kifogásaikat, és eljuttatom őket a Jézus vérében való hitre, mindannyiukban munkálkodom a kegyelem által, megőrzöm a hitüket, megtisztítom őket, minden nyomorságukból megszabadítom őket, és végül hibátlanul és szeplőtlenül állítom ide őket.> – Ez volt a szövetség egyik oldala, ami minden részletében pontosan így teljesedett be napjainkban.
A szövetség másik oldalán Krisztus esküdött meg az Atyának. Azt mondta:<Atyám, esküszöm neked, hogy amikor eljön az ideje, emberré leszek, magamra veszem az elbukott emberiség alakját és természetét, az ő nyomorúságos világukban fogok élni, megtartom és beteljesítem a törvényt az én népemért, és feddhetetlen igazságosságban fogok járni, amely megfelel a Te igaz és szent törvényednek. Ha eljön az ideje, hordozni fogom azok bűneit, akik az enyéim. A bűneiket rám terhelheted, és az ő békességük árát, a büntetést én fogom hordozni, és ők az én sebeim árán fognak meggyógyulni. Esküszöm Atyám, és megígérem, hogy engedelmes leszek mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Megdicsőítem, és tiszteletben tartom a Te törvényedet. Mindent el fogok szenvedni, amit nekik kellett volna, elhordozom a törvény átkát, és elfogadom, hogy a bőrömön fogom érezni teljes haragodat. Azután fel fogok támadni, felmegyek a mennybe, és közbenjárok értük a Te jobbodon. Minden egyes ember felelősségét átvállalom, hogy senki se vesszen el azok közül, akiket nekem adtál. Minden bárányt, amelyet nekem adtál, biztonságban vezetek majd el hozzád.>” Halleluja! Eddig tart az idézet Spurgeon-től.
Bizonyára észrevettétek, amikor az új szövetség ígéreteiről olvastatok a Zsid 8-ban, hogy ezek az ígéretek nem olyan személyekre irányulnak, akik saját akaratukból erre reagálnak. Az ígéretek egy szuverén formában fogalmazódtak meg. Zsid 8,10: „De ez lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával ama napok múltán kötök, így szól az Úr; törvényeimet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek.”
Aztán a 8,12: „Mert irgalmas leszek gonoszságaikkal szemben, és bűneikről nem emlékezem meg többé.” Semmi „ha” vagy „de”! Csak „én leszek”, „én adok”. Minden ígéret így van megfogalmazva. Ha ezt mondta Isten, akkor vajon nem fogja megtenni?
Mielőtt befejeznénk ezt a nagy levelet, szeretnék még valamit, egészen röviden mondani.
A Zsid 13,21-ben azt mondja a szerző imádságában: „teljesítsen ki titeket” (tegyen titeket tökéletessé, tegyen készségessé).Ez egy olyan ige, amely akkor szerepel a Szentírásban, amikor az apostolok a hálóikat foltozták. Ez egy olyan szó, amelyet akkor használunk, amikor helyreáll egy olyan férfitestvér vagy egy nőtestvér, akinél zavar volt az Úrral való kapcsolatában. Teljesítsen ki, tegyen tökéletesekké, foltozzon meg, hozzon rendbe benneteket. Időről időre meg kell minket foltozni, amikor nem Isten akarata szerint járunk. Azok a cselekedetek, amelyeket megígért, hogy kimunkálja bennünk, a tökéletesedésünkre szolgálnak. „teljesítsen ki titeket”. (tegyen titeket tökéletessé, tegyen készségessé) „minden jóra, (jó munkájára) akaratának teljesítésére”.
Észrevettétek, hogy csak azok a cselekedetek jó cselekedetek, amelyek megegyeznek az Ő akaratával? (Nem túlozom el Isten szuverén akaratát. Csak annyit mondok, amit a Biblia mond erről.)
„Munkálja ki bennetek” – mondja a szerző. Ugyanezt mondja Pál is a fil 2,13-ban: „13. mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” Isten az, aki az ember akaratát mozgásba hozza. Ha véghezvisszük Isten akaratát, ki lesz megdicsőítve? Kit illet ezért a tisztelet? A mennyei Atyát, aki munkálja bennünk a jócselekedetek akarását. Ez a jelentése annak, hogy„munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által”.
Ő az, aki feltámadt. Ő van az Atya jobbján! Ő a mi nagy pásztorunk! Nem emberi pásztorra van szükségünk. Persze szükségünk van lelkipásztorokra és vénekre (elöljárókra) a gyülekezetben, de az, akinek valójában felelősek vagyunk, a mi nagy pásztorunk az Atya jobbján. Az egyetlen út Isten szemében, ami neki tetsző, az Úr Jézus Krisztusban való bűnbocsánaton keresztül vezet. Kálvin azt mondta: Bűzlik mindenféle úgynevezett jócselekedet, ha nem a megbocsátáson és Jézus Krisztus váltásművén alapul.
„… akinek dicsőség örökkön-örökké.” Ez a békesség Istenére vonatkozik, de vonatkoztatható Jézus Krisztusra is vagy a teljes Szentháromságra. Ez egy utalás az Ézs 63-ra. Egyedül az Úr nevét illeti tisztesség Izrael gyermekeinek megmentésében.
A Zsid 13,22-23-ban vannak személyes utalások. Nagyon röviden említem, a téma súlya és fontossága miatt. Mennyi ideig tart elolvasni ezt a levelet? Egyszerűen elolvasni, anélkül, hogy elgondolkodnánk rajta. Én nem próbáltam, de azt mondják, hogy egy óra. „22. Kérlek pedig, testvéreim, legyen örömötökre az intő szó, hiszen csak röviden írtam nektek.” Ennyi üzenet egyetlen órában.
A végszó a 13,24-25-ben áll.
Eljutunk ennek a levélnek a végére, a mi nagy főpapunk örök szolgálatának leírásához, az isteni örök szövetségben. Az Ő szolgálata szünet nélküli a juhaiért, a gyermekeiért, testvéreiért, akiket a 9. fejezetben így nevez, akiket elhívott. Hogyan lehetünk részesei ennek a szolgálatnak? A kiválasztáson, a kereszten történt váltságmű által ahol megvásárolt, aztán azáltal, hogy a Szentszellem kimunkálja az életünkben az Evangéliumot gyakorlatban. Ő legyőzi az ellene való ellenségeskedésünket, véget vet a makacsságunknak, befogadóvá teszi a szívünket, legyőzi az önelégültségünket, és kényszerít, hogy kegyelmet kérjünk a mi Megváltónk lábainál.