Mai textusunk az Apostolok Cselekedetei 21:18-40. Az apostol utolsó missziós útja után visszatér Jeruzsálembe és beszámol munkájáról a testvéreknek és a véneknek. Ezután válaszol a vének javaslataira, a fejezet pedig azzal zárul, hogy Pált elfogják a rómaiak.
Másnap eljött Pál velünk együtt Jakabhoz, ahol a vének is jelen voltak mindnyájan. 19Köszöntötte őket, majd részletesen elbeszélte, mit tett az Isten a népek között az ő szolgálata által. 20Amikor ezt hallották, dicsőítették az Istent, aztán így szóltak hozzá: Látod, testvérem, milyen sok ezren vannak a zsidók között, akik hívők, és mindnyájan buzgón ragaszkodnak a törvényhez. 21Rólad pedig azt hallottuk, hogy Mózestől való elszakadásra tanítod a népek között lévő zsidókat, és azt mondod, hogy ne metéljék körül fiaikat, és ne a zsidó szokás szerint éljenek. 22Mit tegyünk tehát? Mindenképpen híre megy annak, hogy megjöttél.
Pál érkezése problémává vált a jeruzsálemi gyülekezet számára.
Tedd hát azt, amit mondunk neked! Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat tettek. 24Vedd magad mellé őket, végezd el velük együtt a tisztulási szertartást, vállald a költségeiket, hogy megnyírhassák a fejüket! Így megtudja mindenki, hogy semmi sem igaz abból, amit rólad hallott, hanem magad is megtartod a törvényt, és aszerint élsz.
Valamit meg kell magyaráznom ezzel kapcsolatban. A zsidóknál szokás volt, hogy a férfiak rövid időre fogadalmat tettek, nazireusi fogadalmat. Ez az odaadás kifejezése volt, de komoly költségekkel járt. Ha egy nazír teljesíteni akarta a fogadalmát, akkor le kellett borotválnia a fejét, és haját a templom bejáratánál elégették. Aztán költséges áldozatot kellett hoznia, két juhot és egy kecskét kellett feláldoznia, és kenyeret és kalácsot kellett hoznia étel- és italáldozatul. A szegények számára ez nagy áldozat volt, és nem szabad elfelejtenünk, hogy a jeruzsálemi gyülekezetben sok szegény volt. Pál maga is hozott adományokat más gyülekezetekből a szegény jeruzsálemi gyülekezet számára. Ez volt az egyik oka annak, hogy Pál Jeruzsálembe akart menni.
Mivel ez egy költséges áldozat volt, és sokan nem engedhették meg maguknak, a gazdagabb zsidóknak szokásuk volt hozzájárulni a költségekhez. Ez tehát annak a mondatnak a háttere, amit olvastunk: 24Vedd magad mellé őket, végezd el velük együtt a tisztulási szertartást, vállald a költségeiket. Vagyis le kell borotváltatni a fejüket, és te fizeted az árát.
… Így megtudja mindenki, hogy semmi sem igaz abból, amit rólad hallott, hanem magad is megtartod a törvényt, és aszerint élsz.
A 25. versben a testvérek emlékeztetik Pált a jeruzsálemi tanács döntésére. Ez furcsa, hiszen maga Pál is részt vet a tanácskozáson. De nem ritka, hogy az emberek emlékeztetnek minket valamire, amit már tudunk. Különösen akkor, amikor tanácsot adnak nekünk, és emlékeztetnek minket arra, amiről már van ismeretünk. Bölcs dolog erre hallgatni, amikor azért teszik ezt az emberek, mert segíteni akarnak nekünk. Máskor persze előfordul, hogy a segítés szándéka nélkül teszik ezt, csak valamit az orrunk alá akarnak dörgölni. – Jeruzsálemben valószínűleg segíteni akartak Pálnak.
25 A pogányokból lett hívőknek pedig már megírtuk azt a határozatunkat, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott hústól és a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ez volt a zsinat döntése. A pogányok nem tartoznak a törvény alá, de nem szabad megbotránkoztatniuk a zsidókat, akik még mindig megtartják azt, amit Mózes előírt számukra.
26 Akkor Pál maga mellé vette ezeket a férfiakat, a következő napon elvégezve velük együtt a tisztulási szertartást, bement a templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le az ő tisztulásának napjai, amíg mindegyikükért be kell mutatni az áldozatot.
Itt is meg kell jegyeznünk valamit. Pál maga nem tett nazireusi fogadalmat. Amit tett, gyakori volt a jámbor zsidóknál, akik hosszú időt töltöttek a pogányok között. A pogányok között élve beszennyezték magukat, és amikor visszatértek, rituális szertartást kellett végezniük, hogy megtisztuljanak. Pál tehát alávetette magát ezeknek a szertartásoknak, és úgy intézte, hogy ez egybeessen a nazireusi fogadalmat tett testvérekével. Így a zsidók láthatták, hogy Pál megtartja a zsidó szokásokat.
27 Amikor végéhez közeledett a hét nap, az Ázsiából való zsidók meglátták őt a templomban. Fellázították az egész sokaságot, megragadták… A gyülekezet vénei is csak emberek voltak, így egy fontos dologról megfeledkeztek. Bár a szöveg szerint sok zsidó hívő volt a városban (több ezer), de elfelejtették, hogy pünkösd ünnepére a világ minden részéből érkeztek zsidók, még Kis-Ázsiából is, néhányan Efézusból is. Pál ismert volt Efézusban, 3 évig élt a városban, és miatta robbant ki ott egy komoly zavargás. Az efézusi zsidók tudtak erről, így nehézségek merültek fel, amelyekre a vének nem számítottak. Amikor ezek a zsidók meglátták Pált a templomban, fellázították a népet, és megragadták Pált. 28 …és így kiáltoztak: Izráelita férfiak, segítsetek! Ez az az ember, aki a nép, a törvény és a szent hely ellen tanít mindenütt mindenkit, sőt még görögöket is hozott be a templomba, és megszentségtelenítette ezt a szent helyet. 29Néhányan ugyanis látták vele a városban azelőtt az efézusi Trofimoszt, és azt hitték, hogy Pál bevitte a templomba. Innen tudhatjuk, hogy ezek Efézusból jöttek. Ismerték Trofimoszt, tudták, hogy nem zsidó, és amikor meglátták őt a városban, Pál iránti gyűlöletük miatt azt feltételezték, hogy Pál bevitte őt a templomba, és így meggyalázta a szent helyet.
30Felbolydult tehát az egész város, a nép összecsődült, Pált megragadták, kivonszolták a templomból, és a kapukat azonnal bezárták. A templom őrei nem akartak zavargást a templomban, ezért kivonszolták onnan Pált, de azzal már nem törődtek, hogy mi történik a templomon kívül. – Ugyanaz történt, mint amikor Jézust megfeszítették. A vallásos zsidók meg akarták ölni Jézust, de úgy, hogy az ne ütközzön a vallási előírásaikkal. Pált is meg akarták ölni, miközben a „Ne ölj” parancsolatra hivatkoztak. – Nem szabad, hogy a templom területén kövessék el a gyilkosságot. Ez eléggé jellemző az emberi természetre, igaz?
31Mikor pedig meg akarták ölni, jelentés érkezett a helyőrség ezredeséhez (a templomőrségért felelős katona volt), hogy egész Jeruzsálem lázong. 32Ez azonnal katonákat és századosokat vett maga mellé, és lerohant hozzájuk. Amikor azok meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését. 33Amint az ezredes odaért, elfogatta őt, és megparancsolta, hogy verjék kettős bilincsbe, majd kérdezősködött, hogy ki ez, és mit követett el. (Pálnak esélye sem volt válaszolni a tömeg kiabálása miatt.) 34De a tömegből ki ezt, ki azt kiáltotta. Mivel a zajongás miatt nem tudhatott meg semmi bizonyosat, megparancsolta, hogy vigyék a várba. (Közvetlenül a templom mellett volt a vár.) 35Amikor pedig a lépcsőhöz ért, valósággal vinniük kellett Pált a katonáknak a tömeg erőszakossága miatt, 36mert az egész tömeg követte, és kiáltozott: Végeztesd ki! 37Amikor már éppen be akarták vinni Pált a várba, így szólt az ezredeshez: Szabad valamit mondanom neked? Az megkérdezte: Te tudsz görögül? 38Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki néhány nappal ezelőtt fellázította és a pusztába vezette a szikáriusok négyezer emberét? Ezek az emberek gyilkosok voltak.
Mindez történelmi tény. Josephus Flavius a „Zsidó háború” című művében ír egy egyiptomi férfiról, aki azt mondta, hogy beteljesedtek a messiási próféciák, és kissé túlozva azt írja, hogy „30 000 embert vezetett ki”. Azt hiszem, Lukács közelebb állt az igazsághoz, amikor azt írta, 38Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki néhány nappal ezelőtt fellázította és a pusztába vezette a szikáriusok négyezer emberét?
Pál így felelt: Én Tarzuszból való zsidó vagyok, Kilikia nevezetes városának polgára (azaz római polgár). Arra kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez. 40Miután ő megengedte, Pál a lépcsőkön állva intett kezével a népnek, és amikor nagy csend lett, héber nyelven így kezdett beszélni:
Szokatlan, hogy egy fejezet vagy vers vesszővel vagy kettősponttal végződik. Legközelebb azzal a résszel foglalkozunk, ami a kettőspont után következik.
Legutóbb azt mondtam, hogy az ApCsel 21 egy nehéz fejezet. Amikor a prédikátorok keresik a megfelelő igeszakaszt, amelyről prédikálhatnak, nem az ApCsel 21-et fogják választani. Ezért az Apostolok Cselekedetei 21. fejezete a Biblia egyik legelhanyagoltabb igeszakasza. Nincs központi üzenete vagy témája, és nehéz megtalálni a húst a csonton. A magyarázó prédikációnak megvannak a maga előnyei, de a nehézségei is. Ha most megnézzük a fejezet második felét „Az isteni elvek alkalmazása” címmel, felmerül pár kérdés, amikor az itt zajló eseményekről olvasunk.
Pált Agabosz próféta már figyelmeztette arra, mi fog történni vele Jeruzsálemben. Feltételeztük, hogy Pál az Úrtól kapta a megbízatást, hogy Jeruzsálembe utazzon. Vajon Lukács úgy értette, hogy Pálnak nem kellett volna bemennie a templomba, és a négy férfival együtt alávetnie magát a szertartásoknak?
Szerintem Pál elment volna a templomba. De vajon azonosulnia kellett-e ezzel a négy férfival, akik letették a nazireusi fogadalmat? Helyesen tette? Lukács szerint ez rossz döntés volt? Az esemény része annak az útnak, amelyet Pálnak meg kellett tennie. Úti célja Róma volt, ahol tanúságot kellett tennie Jézusról. Ez volt a küldetése és Isten akarata. Fogolyként kellett Rómába mennie? Szükség volt erre? Ezeket a kérdéseket kellett Lukácsnak feltennie magának, amikor leírta ezt az eseményt.
Még fontosabb kérdés, hogyan értelmezzük Pál cselekedetét, aki azt vallotta, hogy nem vagyunk a törvény alatt. Hogyan fér össze ez a megtisztulással és a nazireusi fogadalmat tett 4 férfival való azonosulással? Pál apostol nagyon világosan mondja a Róm 6,14-ben: nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek. Majd a 7. fejezetben ismét megerősíti ezt: Most azonban, miután meghaltunk annak a számára, ami fogva tartott minket, megszabadultunk a törvénytől, és hogy egyértelművé tegye, hogy az egész törvényről beszél, nem csak a szertartási törvényekről, hozzáteszi (7,7): „Ne kívánd!”
Világos tehát, hogy Pál szerint a hívő nem a mózesi törvény, még csak nem is a tízparancsolat hatálya alatt áll. De olyan ember sem volt, aki úgy gondolta, hogy a mózesi törvényt meg lehet szegni, mert minden levelében arra szólítja fel a hívőket, hogy a tízparancsolat erkölcsi követelményei váljanak láthatóvá az életükben. A Róm 8,4-ben azt írja, hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Szellem szerint. A Gal 5,18-ban is ez áll: Ha pedig a Szellem vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt. Amikor tehát Pál azt mondja, hogy nem a törvény alatt áll, mégis betartja a zsidó törvényt, akkor vajon összekeveri a törvény és a kegyelem fogalmát? Ez valóban komoly kérdés, mert olyan nagy és ismert teológusok, mint például G. Campbell Morgan, azt állítják, Pál élete legnagyobb hibáját követte el azzal, hogy csatlakozott ehhez a négy férfihoz a megtisztulás szertartásában. – Donald Grey Barnhouse pedig azt mondta, hogy Pál önfejű, makacs öregember volt. De hozzátette: „ez olyan rossz ötlet volt, mintha Pál bement volna egy katolikus templomba, és odaállt volna a pap elé, hogy vegye az oltáriszentséget”. Pál döntése tehát sokkoló volt, de sok tanító él a sokkolás módszerével, hogy valamit könnyebben megértsünk.
Ha Pál tévedett, akkor Lukács miért számol be nekünk erről az eseményről? Csak azért, hogy beszámoljon arról, hogy Pált a Rómába vezető úton letartóztatták? És mi volt Pál hibája?
Ha olvassuk az Apostolok Cselekedeteit, akkor láthatjuk, hogy a könyv nagy figyelmet szentel Pál római útjának. Elérkeztünk tehát az Apostolok Cselekedeteinek egy olyan pontjához, amely Lukács számára nagyon fontosnak tűnt. Az Apostolok Cselekedetei 28 fejezetből áll, most a 21. fejezetnél tartunk. A könyv utolsó negyede Pál római útjának leírásáról szól. Lukács számára nagyon fontos volt, hogy beszámoljon arról, hogyan jutott el az evangélium Jeruzsálemből a Római Birodalom fővárosába. Szellemi szempontból nézve Pál tanú volt abban a perben, amely Jézus Krisztus evangéliuma ellen folyt. Ha tehát érvekkel akarjuk alátámasztani, hogy a világ Krisztus evangéliuma ellen fordul, akkor ezek a fejezetek bizonyítékul szolgálnak erre. A vallásos világ, a politika és a kormányzatok világa szemben áll Isten igazságával. Miért? Mert az emberek, a vallási és politikai vezetők nem keresztények. Azok, akik nem keresztények, természetüknél fogva Krisztus evangéliumának ellenségei. Ilyen az emberi természet, és a történelem is ezt bizonyítja.
A Szentírás olvasásakor mindig akadnak nehézségek. Röviden szeretnék még egyszer utalni erre, utána pedig az apostolnak a törvényhez való viszonyával szeretnénk foglalkozni.
Amikor Pál utolsó missziós útja után Jeruzsálembe érkezett, pünkösd volt. A városban többször annyian tartózkodtak, mint ahány lakosa volt. Ez az egyik legnagyobb ünnep volt, és az emberek a világ minden tájáról érkeztek az Jeruzsálembe. Láttuk, hogy Kis-Ázsiából, Efézusból is jöttek fel az ünnepre.
Feszültség uralkodott a levegőben. Jeruzsálem Isten városa volt, és Isten nagy ígéreteket tett ennek a városnak, amelyek a jövőben fognak beteljesedni. – Most Róma gyakorolta az uralmat a szent város felett. A zsidók mindig ellenálltak ennek, Izrael történelméből tudjuk, hogy a Makkabeusok idejétől kezdve az ÚSZ előtti időkig.
A városban feszült volt a hangulat. Isten azt az ígéretet tette, hogy Izrael a nemzetek feje lesz, nem pedig a farka. Egy kis szikra elég volt ahhoz, hogy kirobbanjon a feszültség.
Pál tehát megérkezett, és szokása szerint kereste a kapcsolatot az itt élő testvérekkel. Meglátogatta Jakabot és a véneket. Pál beszámolt nekik arról, milyen nagy dolgokat tett Isten a nemzetek között, Görögországban és Kis-Ázsiában, és a vének dicsérték ezért Istent. Lukács szerint felismerték, hogy amik történtek, az az Úr műve.
A vének javaslatot tesznek Pálnak, ez pedig a tanításban való gyengeségüket bizonyítja. Nem akartak feltűnni és meg akarták őrizni a békét. Azt gondolták, a békesség a legfontosabb, de az igazság gyakran fontosabb, mint a béke. Ha olvassuk és meg akarjuk érteni ezt a fejezetet, akkor tudnunk kell, hogy itt a hívő embernek a törvényhez való viszonyáról van szó.
A vének kéréssel fordultak Pálhoz, és azt mondták: „Pál, te azt tanítod az egész világon, hogy felejtsék el Mózest, a körülmetélkedést, minden hagyományt és a zsidó ünnepeket. Mivel itt vagy, és ismernek téged, ebből nekünk gondjaink lesznek. A zsidók buzgón követik a törvényt.“
„Pál, menj a templomba. Van 4 férfi, akik nazireusi fogadalmat akarnak tenni, kopaszra borotválják fejüket, a hajukat elégetik, és áldozatot mutatnak be”. Tudták, hogy Pál nem fogja visszautasítani kérésüket, mert már korábban is tett ilyen fogadalmat, és az volt a szokás, hogy ha egy zsidó hosszú ideig élt pogányok között, meg kellett tisztulnia, mert a pogányok között tisztátalanná vált. „Menj velük, Pál, azonosulj velük, és még az áldozathoz szükséges összeget is kifizetheted. A zsidók akkor látni fogják, hogy tiszteletben tartjátok a zsidó hagyományokat.”
A 26. versben azt olvassuk: „Pál maga mellé vette ezeket a férfiakat, a következő napon elvégezve velük együtt a tisztulási szertartást, bement a templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le az ő tisztulásának napjai, amíg mindegyikükért be kell mutatni az áldozatot”. A jeruzsálemi testvérek azt hitték, hogy Pál ezzel minden gyanút elhárított.
Vannak teológusok, akik azt állítják, hogy ez a történet nem igaz; Lukács nem megbízható forrásokat használt. Pál, aki leveleiben olyan egyértelműen állást foglal a törvényt illetően, nem vethette alá magát ennek a szertartásnak. Egyikük azt mondta: „Ez olyan hihetetlen, mintha Kálvin a halálos ágyán egy arany köpenyt hagyott volna hátra a Szűzanyának „. Amit Pál ott állítólag tett, az ellentmond a természetének.
Mi másképp tekintünk a Bibliára. Azok az események, amelyekről olvastunk, tények. Pál elment a templomba, és a hét nap elteltével a kis-ázsiai zsidók meglátták őt a templomban, és lázadást indítottak, Pált pedig foglyul ejtették. A vének tévedtek, elfelejtették, hogy nem csak jeruzsálemi zsidók vannak a templomban, hanem hitetlen kis-ázsiai zsidók is. Ezek ismerték Pált, látták őt utazásai során, ellenálltak neki, és most itt állt előttük ez a “lázító”.
„Ráadásul Trofimosz is vele volt, néhány napja láttuk, biztosan bevitte őt is a templomba, pedig nem szabadott volna”.
Tudjuk, hogy a templom fontos része volt Jeruzsálemnek. Sok koncentrikus négyzet alakú udvarból állt. Volt egy udvar az idegeneknek, egy a nőknek, egy a férfiaknak. Mindenki szét volt választva. – Néhány évvel ezelőtt az ásatások során egy feliratot találtak a következő szöveggel: „Idegen nem léphet be a templomba és az udvarait körülvevő falon belülre. Bárki, akit rajtakapnak, hogy ezt a tilalmat megsérti, felelős saját haláláért”. – A rómaiak ezt elfogadták, és ha Trofimoszt rajtakapták volna ezen, akkor törvénysértőként bántak volna vele.
Meglátták tehát Pált, feltételezték, hogy Trofimoszt bevitte a templomba, elfogták, kivonszolták a templomból, és bezárták a kapukat. A templomban nem szabad a törvényt megszegni. Kívül viszont igen. Ugyanez volt a mi Urunkkal is. A városon belül nem tudták megölni, de a városon kívül igen. Nem emberi ez? Meg lehet ölni valakit a vallás nevében, egy ideológia nevében. Ezt látjuk az emberiség egész történelmében egészen napjainkig.
Tehát nagy felzúdulás támadt, és a nép azt kiáltotta: „El vele!”, ugyanazokkal a szavakkal, mint Pilátus előtt. Pál ugyanazt élte át, mint amiért az ő Ura szenvedett. – Bámulatos, ahogy Jeruzsálem az evangélium ellen fordul, a rómaiak megvédik Pált, és az Úr mindezeket az eseményeket felhasználja arra, hogy Pált Rómába juttassa. Ez az egész Apostolok Cselekedeteinek a célja!
Ezzel elérkeztünk a fő problémához: hogyan lehet Pál magatartását összeegyeztetni azokkal az elvekkel, amelyeket vallot? Mik voltak Pál elvei? Leveleiből tudjuk, hogy a pogányokra nem vonatkoznak a zsidó törvénye, és nem kell megtartaniuk a mózesi rendeleteket. A Gal 5,1-ben Pál ezt írja: Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni! Ebből világosan kitűnik, hogy a pogányok nem tartoznak a mózesi törvény hatálya alá. Ők kegyelem alatt állnak. A Róma 6 és 7, a 2Kor 3 és a Gal 3,4 is megerősíti mindezt. Az 1Tim 1,9-ben is így olvassuk: …tudjuk azt is, hogy a törvény nem az igaz ellen van, hanem a törvényszegők és az engedetlenek ellen. A mózesi törvénynek nincs érvényessége a nemzetek számára. Csak az erkölcsi alapelvek ismétlődnek meg az ÚSZ-ben. A szombatnap törvényének kivételével minden erkölcsi elv kötelezővé válik a hívők számára, akik Szellem szerint járnak.
De mi a helyzet a zsidó hívőkkel? Ők is szabadok a törvénytől. Az adott történelmi helyzetben úgy éltek, ahogyan nevelték őket. Áldozatokat mutattak be, megtartották az ünnepeket, ahogyan a mózesi törvényben meg van írva. A hívő zsidók szabadok voltak a törvénytől, de megvolt a szabadságuk arra is, hogy engedelmeskedjenek a törvénynek.
Ha tanulmányozzuk Pál életét, és nem csak egyetlen ilyen vers alapján, látni fogjuk, hogy úgy élt, mint egy hívő zsidó, ma azt mondanánk, mint egy messiáshívő zsidó. Megtérése után is zsidóként élt, a neveltetésének megfelelően.
Példaként az ApCsel 16,3-ban Timóteusról olvassuk: Pál azt akarta, hogy ez utóbbi menjen vele, és fogta és körülmetélte őt a zsidók kedvéért, akik ott voltak, mert mindnyájan ismerték az apját, hogy görög volt. Így Timóteus szolgálhatott a zsidók között. Az ApCsel 18,18-ban ez áll: Pál pedig még jó néhány napig ott maradt, azután elbúcsúzott a testvérektől, és Szíriába hajózott Priszcillával és Akvilával együtt, előbb azonban megnyíratta a fejét Kenkhreában, mert fogadalmat tett. 19Efezusba érve elvált tőlük, maga pedig bement a zsinagógába, és vitázott a zsidókkal.
Pál keresztényként szabadon cselekedhetett zsidó módon. Az Apostolok Cselekedetei 20,6-ban ezt olvassuk: Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után elhajóztunk Filippiből, és öt nap múlva érkeztünk hozzájuk Tróászba, ahol hét napot töltöttünk. Megtartotta a páska ünnepét, és más zsidó ünnepeket. Pál Jeruzsálemben akart lenni Sávuotkor, pünkösdkor, és nem akart időt vesztegetni Efézusban. – Pál adott tizedet? Tudjuk, hogy az ÚSZ-ben semmi sincs a tizedről. A tized adó volt Izraelben. Szerencsétlen dolog, amikor a keresztény egyházakban a tizedről beszélnek. A gyülekezetben vagyon szerint adakozol, 0-tól felső határ nélkül.
Pál követte a zsidó szokásokat. Nekünk is vannak különböző szokásaink, amelyeket gyakorolunk. És nekünk is vannak tilalmaink, amelyek idővel változhatnak. Régebben, talán 50 évvel ezelőtt, sok tilalom volt kegyes körökben: például nem lehetett moziba, színházba menni, a szoknyáknak bizonyos hosszúságúnak kellett lenniük, és így tovább.
Amit Pál Jeruzsálemben tett, azt tanította is. Megnézhetjük az 1Kor 9,20-22-t, ahol az áldozati hús evésével kapcsolatban magyarázza életmódját, amely számára általános érvényű volt: „A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő – pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt –, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket. 21A törvény nélkülieknek olyanná lettem, mint aki törvény nélküli – pedig nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye szerint élek –, hogy megnyerjem a törvény nélkülieket. 22Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket”. Pál szabad, emancipált ember volt. Szabadsága volt nem a törvény alatt lenni, és szabadsága volt arra is, hogy megtartsa a törvényt. Az evangéliumot hirdette, szabadsága az evangéliumnak volt alárendelve. A legjobb példa erre Timóteus, akit a zsidók miatt körülmetéltetett, és Titusz, aki nem volt körülmetélve, azért, hogy hatékonyan szolgálja az evangéliumot. Te hogyan élsz a szabadságoddal? Az evangélium áll a középpontban, vagy a törvényi hagyományok és tilalmak? Jó, ha otthon is elolvassátok a Gal 2,1 és az utána következő verseket!
Ha ma itt vagy, és még soha nem hittél az Úr Jézus Krisztusban, akkor higgy az evangéliumban, Krisztus meghalt a bűnösökért. Te bűnös vagy, NEKED szükséged van a bűnök bocsánatára. Krisztus meghalt a bűnösökért. És ha Isten kegyelméből elhitted, hogy bűnös vagy, akkor gyere Őhozzá. Nincs más Megváltó. Isten adjon nektek kegyelmet, hogy Hozzá jöjjetek és higgyetek benne.
Ámen