5. A mennyei nép. Zsid 2,5-18

Bizonyára emlékszünk még arra, hogy a levél szerzője, hogy Krisztus nagyságát bemutassa, összehasonlítja Őt az angyalokkal, akik az Ószövetség közvetítői voltak. Szerzőnk azt mondja Róla, hogy nagyobb az angyaloknál, mivel Isten Fia. A 2. fejezetben utal az Ő nagyságára és azt mondja, hogy nagyobb az angyaloknál, mivel Ő Isten előre megígért embere, aki uralkodni fog a föld fölött és Krisztus az a férfi, aki bűn nélkül való, és aki visszaszerezte az embereknek ezt az uralmat. Mivel tehát ember, ezért nagyobb az angyaloknál.Zsid 2,5-18: „5. Mert nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot, amelyről szólunk. 6. Sőt valahol valaki így tett bizonyságot: “Micsoda az ember, hogy gondolsz rá, vagy az embernek fia, hogy gondod van rá? 7. Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, 8. mindent lába alá vetettél.” Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne lenne neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll, 9. azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált. 10. Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé. 11. Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, 12. amikor így szól: “Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged.” 13. És ismét: “Én őbenne reménykedem” majd újra: “Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket az Isten adott nekem.” (A „majd újra” szófordulattal azt akarja mondani, hogy „most egy másik idézet következik” vagy „a Biblia ezt mondja”.) 14. Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; 15. és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. 16. Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel. 17. Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. 18. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.” 

Ma, a Zsidókhoz írt levél 5. tanulmányában a témánk: A mennyei nép. Jézus Krisztus története nem egy egyedülálló személy története. Sokkal inkább mások közbenjárójának, ügynökének, képviselőjének a története. Vagy ahogy szerzőnk mondja, annak története, aki „üdvösségünk fejedelmévé lett”. Ez által a közbenjáró által szólt Isten az emberhez. Mindannyian tudjuk, hogy mit jelent másokat képviselni. Ha egy cégnél vagyunk alkalmazottak, akkor fel vagyunk hatalmazva arra, hogy ezt a céget bizonyos fokig képviseljük. Kiállíthatunk egy papírt, jogunk van aláírni és így magunkra vállalni a rizikót, hogy megteszünk valamit a cég nevében. Ha valamit rosszul becsülünk fel, akkor mi isszuk meg a levét. Vagyis lehetséges mások helyett cselekedni. 

Így képviselte Krisztus az embereket. Helyettük cselekedett. Ágoston azt mondta: „Az emberiség egész erkölcsi és szellemi története két ember története: Ádámé és Krisztusé”. Az Ószövetség illusztrációja Dávid és Góliát története. Góliátnak az volt a javaslata, hogy ne a hadseregek harcoljanak egymással. Ő majd kiáll a filiszteusok nevében és az izraeliták nevében is álljon ki egy férfi vele szemben. Aki győz, annak lesz a szolgája a vesztes nép. Így tehát kiállt Góliát a filiszteusok nevében, Dávid pedig Izrael fiai nevében. Ők ketten népük képviselőiként harcoltak egymással. 

Ezt megerősíti az a titulus, amit a Biblia ad Jézus Krisztusnak. A Szentírás úgy nevezi Őt, mint „a második ember, de az utolsó Ádám”. Ő volt a második ember, mert sokan azonosultak az Ő győzelmével. Ugyanakkor Ő az utolsó Ádám, mivel Ő az egyetlen ember, aki másokért odaadta magát. Ő volt az egyetlen képviselő. Ha Ő kudarcot vallott volna, akkor nem lehetett volna egyetlen további Ádám sem. Ezért Ő az utolsó Ádám! 

Ha tehát elmélyülünk a Zsid 2,10-ben, akkor tudatára kell ébrednünk annak, hogy Jézus Krisztus az emberiség képviselője. Ő a helyünkben cselekszik. Ha hiszünk Benne, ha azonosulunk vele, akkor az Ő története Isten szemében a mi történetünk lesz. Ez azért fontos, mert ez az Újszövetség tanításának a magja. Az író be akarja mutatni a zsidóknak, hogy Jézus Krisztus az igazi judaizmus virága, Isten utolsó szava az emberekhez. Szerzőnk azzal kezdi bizonyítását, hogy Ő nagyobb az angyaloknál, akik az Ószövetség közvetítői voltak. Általuk kapta Izrael a törvényt a papsággal és a szövetséget, amin az nyugodott. Azt olvastuk a 2,2a-ban: „Mert ha az angyalok által hirdetett ige… erős volt,”, vagyis a törvény általuk és a közbenjáró Mózes által adatott az embereknek. Az angyalokat Izraelben elismerték és tisztelték. És szerzőnk azt mondja, Jézus Krisztus nagyobb, mint az angyalok. Ennek a nagyságnak két oka van: 

  1. Ő Isten Fia. És az 1. fejezetben, ezekben a nagyszerű versekben leírja a Fiú méltóságát, mivel Ő Isten Fia, Ő az isteni Fiú.
  2. A 2. fejezetben azt mondja, hogy nagyobb az angyaloknál, mivel Ő Az Ember. Az az ember, aki visszahódította a föld fölötti uralmat az embereknek. Ő Isten királyságának királya. Mivel ezt a királyságot Isten az embereknek ígérte meg, és Jézus Krisztus visszahódította azt az emberek számára, és mivel nem az angyaloknak lett megígérve, az ember Jézus Krisztus nagyobb, mint az angyalok.

Ez az, amit a 2,5-9 mond számunkra. Megtudjuk belőle, hogy Isten célja az volt, hogy mindent az emberek uralma alá vessen. De a körülmények másként néznek ki. Azt mondja a 2,8b: „Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll…”G.K. Chesterton mondta egyszer: „Bármi legyen is igazság vagy hazugság, egy biztos; az ember nem az, amire Isten elrendelte”. Ha kinyitjuk az újságot, találunk erre elég bizonyítékot. Az emberiség bukott volta világos. Ezt nem lehet nem látni. Olyan ez, mintha valakit felvinnék az Erzsébet-hídra, a korlát fölé hajolna, és amikor megkérdezném, hogy „Látod a Dunát?”, azt válaszolná: „Hol?” Pont ilyen lenne az, ha valaki megkérdezné: „Hol vannak a bűneset bizonyítékai?” Szinte minden régi keleti írásban vannak utalások az ember bukására. És akkor még itt van a kiirthatatlan, ragályos gonoszság, annak ellenére, hogy mi mindent teszünk a világ megjobbítása érdekében. Olyan oktatási rendszerünk van, ami arról tanúskodik, hogy az emberi természet változatlan marad. Vannak kormányok, amik azt bizonyítják, hogy az embert meg kell fékezni, hogy ne marcangolja szét saját magát. És van lelkiismeret, ami az megtört törvény árnyéka. És létezik a mindenütt jelen levő gonoszság, bárhová nézzünk is. Valaki azt mondta: „Az emberiség tengere hullámzik és habzik, felkavarja az iszapot és a szennyet. Elönti városainkat, elragadja legjobb intézményeinket, és ezt megtaláljuk a saját szívünkben is.” Ha valaki azt kérdezné, hogy „Hol van az ember bukása?”, akkor az vak. 

Írónk azt mondja a 2,8b-ben: „Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll” De látjuk Jézust! És ez az Isteni megoldás. 2,9: „a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál…”.

Az Ószövetség népe reménykedett Isten földi királyságában. És ez nem egy múlandó álom vagy egy kitalált látomás, képzelődés, hanem Jézus Krisztus az Ószövetség ígéreteinek záloga, hogy az ember uralkodni fog minden felett ami a földön van. 

Biztosan megfigyeltétek a 2,9 végét: „… a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált.” Az eredeti szövegben ez nem ennyire egyértelmű. Jelentése egyaránt lehet „mindenért” és „mindenkiért”, neme pedig ugyanúgy lehet semleges, mint hímnem. Én biztos vagyok benne, hogy azt jelenti: „mindenkiért”, azonban halálában mindenkiért és ezért mindenért meghalt. Mert végső soron minden teremtett dolog az embernek lesz alávetve, és az ember egyesül majd vele Isten földi királyságában. 

Egyébként a 2,9 az oka a Testvérgyülkezetek közötti érdekes szakadásnak. Sok évvel ezelőtt, amikor megalakultak a Testvérgyülekezetek Nagy-Britanniában, tettek egy „felfedezést”, ami a Scofield Bibliában jutott kifejezésre. A testvérek nagyrész episzkopálisok voltak és nagy befolyással bírtak. Ahogy ez az embereknél történni szokott, eljött az az idő, amikor elkezdtek szétválni. Ez egy szomorú része volt a „Zarándok gyülekezet”történetének. Voltak „Grant”-testvérek és „Stewart”-testvérek. Vagyis voltak különböző csoportok, különböző nevekkel. Edinburgh-ban egy a csoport jött össze, amelyik „Stewart”-testvérekhez tartoztak. De Új-Zélandon is voltak Steward-testvérek. Új-Zélandon egyszer felállt a gyülekezetben egy testvér egy összejövetelen és hangosan felolvasott a J.N.Darby Bibliából, ami a testvérek „hivatalos” fordítása volt. A Zsid 2,9-et olvasta fel és úgy olvasta fel, ahogy Darby ezt az igeverset fordította: „… mindenért megízlelte a halált”. És ez a testvér azt mondta az összejövetel végén: „Nem csodálatos, hogy az Úr mindenért meghalt, még a fűért is”. Ekkor felugrott egy másik testvér és azt mondta: „Várj csak, én nem hiszem, hogy az Úr Jézus egy fűszálért halt meg!” Így jött létre szakadás a Stewart-testvérek között Új-Zélandon. – Az Edinburghi gyülekezetben csak két család volt. Amikor az új-zélandi gyülekezet szakadásának híre elérte Skóciát, ami egyetlen igeversben (a Zsid 2,9-ben) található „mindenért” szó miatt jött létre, és ez ki lett hirdetve a gyülekezetben, a két család véleménye ellentmondó volt amire a gyülekezet megszűnt létezni. Ez volt az ismert „fűszál-szakadás”. 

Ez áll tehát a 2,9/b-ben: „… mindenkiért”, „mindenért”. Én nem szeretnék gyülekezeti szakadást okozni, de azt hiszem, hogy végső soron ebbe még a fű is beletartozik. 

Nézzük meg most a 2,10-et, mert ez egy nagyszerű vers. Tulajdonképpen a 2,10-13-ig minden verset végig szerettem volna venni, de az exegézis során megakadtam ennél a versnél, ezért most vizsgáljuk meg ezt a csodálatos verset. 

A szerző éppen most írja a 2,9b-t: „… ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált…” és most kiterjeszti a szöveget. A két vers rokon egymással. Különösen a 9b utolsó szakasza: „mindenkiért megízlelte a halált.” És a 2,10: „Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.” A 2,9 utolsó szakaszának három része a 2,10-ben van részletezve. Az első dolog, amit megemlít, az isteni megoldás helyessége az ember problémájára. „Mert az volt méltó Istenhez”, „mert ez illett hozzá”, „illett Istenhez”, összhangban volt Isten természetével, hogy Jézus Krisztust szenvedések által tegye tökéletessé. Miért mondja írónk az olvasóinak, hogy ez Isten természetével összhangban volt, hogy ez tetszett Istennek, hogy ez volt a gondolataiban, és az emberrel is összhangban volt, hogy Ő, Jézus Krisztust szenvedések által tegyen tökéletessé? Nyilvánvalóan voltak olyanok a csoportban azok között, akik a levelet megkapták, akik számára idegen volt az a gondolat, hogy a Messiásnak a bűnökért kellett szenvednie. Ez tulajdonképpen azon zsidók problémája volt, akik először hallották az örömhírt. Ők eddig soha nem örültek annak, amikor a keresztyének egy szenvedő Messiásról beszéltek. Amikor az Ószövetséget olvasták, soha nem ismerték fel ezt. Nem látták azt, hogy a Messiásnak szenvednie kell, halála után pedig fel fog támadni. Az Úr azt mondta az emmausi úton a tanítványainak: „Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” Az apostoloknak ki kellett hangsúlyozniuk, hogy a Messiásnak szenvednie kellett. Ezért írja szerzőnk, hogy teljes összhangban van Isten jellemével, hogy a Messiás az Ő szenvedése által lett tökéletessé. – Amikor nem keresztyénekkel beszélünk, olyankor is problémát szokott okozni a szenvedő Messiás fogalma. Amikor azt mondjuk, hogy az Úrnak szenvednie kellett és meg kellett halnia az ő bűneiért is, akkor gyakran az a válasz: „Nem sokra tartok egy olyan Istent, akinek arra van szüksége, hogy a Fia meghaljon az ember megváltásáért. Nem tartom Istenhez méltónak, hogy ilyen feltételeket állítson”. Nos, annak, hogy mi mit gondolunk Isten méltóságáról, annak nincs semmi jelentősége. Világos, hogy amit Isten tesz, az méltó hozzá. Ha valaki méltatlannak találja Istent valamire, akkor semmilyen új ismeretet nem ad nekünk Istenről, csupán a Szentírással kapcsolatos tudatlanságát árulja el vele. Ha elmondom azt, amit végső soron Isten tesz, akkor világos, hogy az méltó hozzá. – Szerzőnk tehát azzal kezdi, hogy a Messiás szenvedései által van megváltva az ember és ez által nyeri vissza azt a dicsőséget, amire rendeltetett. Ez az isteni megoldás és ez megfelel Isten természetének és az ember állapotának is. 

Másrészt szerzőnk beszél a Fiú beteljesedéséről, tökéletességéről. Beszél egy helyettesítő szenvedőről, olyan valakiről, aki másokért szenved. Beszél a helyettesítésről, vagyis arról, hogy Ő a mi üdvösségünk fejedelme. Azt mondja, hogy őt szenvedések által tegye tökéletessé. Mit jelent ez? 

Írónk nyelvezetében a tökéletesség egy közvetítőként való minősítést jelent. Más szavakkal kifejezve, Isten a mi Urunk Jézus Krisztust az új szövetség igaz közvetítőjévé teszi. Isten főpapként áldozatot hoz, amin az új szövetség nyugodhat, amelyet a megváltás szövetségeként kínált fel az embernek. Jézus szenvedése által teljesítette be az akaratát. – Csodálkoztok rajta, hogy ilyesmit mondok? – Így lett az Ő jelleme lekerekítve és így igazolta az Atya iránti odaadását. 

Olyan gyakran mondják nekünk, evangéliumi keresztyéneknek, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, hogy nem vesszük észre, hogy ő valóságos ember volt, a bűnt kivéve. Soha nem volt a szívében olyan gondolat, ami ellentétben állt volna Isten akaratával. Soha nem tett olyasmit, amivel megsértette volna Isten törvényét. Ugyanakkor azonban teljes egészében ember volt. Emberi természetében kellett fejlődnie és így is fejlődött. Meglepődtél? Van fejlődés a kiskorúságtól a nagykorúságig. A kiskorúság nem bűn! Ő növekedett az Isten és az emberek előtti bölcsességben és testben is. Ne csodálkozzunk ezen! Sőt, ez inkább meg kell, hogy vigasztaljon bennünket. Neki is mindent meg kellett tanulnia, ahogy neked és nekem. Tanulmányoznia kellett a Szentírást. Naponta Istenre kellett bíznia magát, ahogy az Úr ezt kijelentette neki, és tanította őt, mint engedelmes Fiát. Az élet megtapasztalásai tették Őt tökéletessé. A tökéletesség ÉRETTSÉGET, TELJESSÉGET, ALKALMASSÁGOT, MEGFELELŐSÉGET jelent. Az élet megtapasztalásai által méltóvá vált a főpapi tisztségre, amelyet gyakorolnia kellett. A mindennapi szenvedések által, a szenvedés gyakorlata által tanulta meg az engedelmességet. Ő volt a Fiú. 

Ez volt az Atya jó akarata, hogy szenvedések által tegye Őt tökéletessé. Örülök annak, hogy Jézus Krisztus ezen a földön járt és élt, mint te és én. Ő nem olyan volt, mint egy tábornok, aki a távoli főhadiszállásról vezényeli ki a katonáit, és onnan vigasztalja vagy irányítja őket a parancsaival. Nem, Ő közöttünk volt igazi emberként. Ha Isten Fiának szenvedései meglepnek téged, akkor tudnod kell, hogy szenvedéseinek oka az emberek bűne és gonoszsága volt. Mi okoztuk a szenvedéseket. A Sátán okozta a szenvedéseket. A világ volt az oka az Ő szenvedéseinek. – Ebből láthatjuk, hogy Isten még az Ő Fiával sem bánik könnyelműen! Nem tudom, nem Matthias Claudius volt-e az, aki 4 gyermekét vesztette el egy járvány során és ezt mondta: Most már tudom, milyen kemény tud lenni Isten. Isten nagyon kemény tud lenni. És Ő nagyon kemény volt Fiával, Jézus Krisztussal, mert az ember gonosz, és a világ ellenáll Isten akaratának. Isten Fiának szenvednie kellett, hogy Ő a mi Megváltónk és Főpapunk lehessen. Ha valaki azt gondolja, hogy Jézus Krisztus azért jött el, hogy egy tanító, egy példakép vagy egy teológia professzor legyen, akkor téved. Azért jött el, hogy Megváltó legyen. És soha nem fogjuk Őt megérteni, amíg nem értjük meg azt, hogy ez a küldetés, ez a tisztség, amit Ő kapott, a lehető legnagyobb szenvedést követeli meg. 

Azt is tudnunk kell, hogy ha nekünk, ma élő keresztyéneknek Jézus Krisztus bizonysága valamit ér, akkor meg fogjuk tapasztalni, hogy életünk során valahogy mi is részesei lehetünk ebből a szenvedésből. Ennek nem kell feltétlenül fizikai szenvedésnek lennie – bár bizonyos országokban ez is lehetséges – de szellemi és lelki szenvedést és stresszt fog jelenteni, ami gyakran még rosszabb lehet, mint a testi szenvedés. 

2,10: „Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé”.Vegyük észre, hogy Ő üdvösségük vezetője! Az író egy megszámlálhatatlan sereg képét festi a szemünk elé, amely a dombokról özönlik Isten városa felé zászlót lobogtatva, amelyen ez áll: Jézus Krisztus, a Királyok Királya, minden Uraknak Ura. A vezetőnek elől kell menni, neki kell mutatni az utat, és szükséges hogy legyenek követői, akik követni akarják. És a fejedelem feladata, hogy gondoskodjon azokról, akik követik Őt. 

Ez a vers az Ézs 52,12-re emlékeztet engem: 

De nem kell sietve vonulnotok, nem kell futva mennetek, mert az ÚR jár előttetek, Izráel Istene lesz mögöttetek is”.

Nem először hangsúlyozom azt, hogy az Újszövetség kulcsa az Ószövetség. De az Ószövetségben is meg kell találni az Ószövetséget. A próféták ismerték Isten kinyilatkoztatásait, amelyek az Ő idejük előtt lettek kijelentve, és ráhagyatkoztak azokra. Mit mond Ézsaiás? Isten fog elől menni, és hátul is Ő fogja védelmezni őket. Azt hiszem, nem fér hozzá kétség, hogy Ézsaiás próféta előtt az a kép jelent meg, amikor Izrael átkelt a Vörös-tengeren. Isten kivezette a népet Egyiptomból, át a Vörös-tengeren és nemsokára megtudták, mit jelent Izrael Istenéért szenvedni. Visszatekintettek, és látták, hogy a fáraó serege üldözi őket. Jönnek az üldözők! És akkor azt olvassuk az Exodusban (2Móz-ben): „Ekkor elindult az Isten angyala, aki Izráel tábora előtt járt, és mögéjük ment. Elindult az előttük levő felhőoszlop is, és mögéjük állt.” Az az Isten, aki kivezette őket, egyben az ő hátvédjük is volt. 

Boldogok lehetünk és biztosak lehetünk abban, hogy olyan vezetőnk van, aki nemcsak kivezet bennünket, hanem hátulról is vigyáz ránk. 

Alexander White, aki egy ismert skót prédikátor volt, elmondta egyszer, hogy milyen kísértés és bűnbánat üldözhet egy embert. Azt mondta: „A kísértés és a bűntudat kutyaként követhetik az embereket a mennyország kapujáig, és véres nyáluk nyomát hagyják a menny kapuján.” Ez így van. Keresztyénként tudjuk, hogy a kísértés és a bűn követni fog minket, de tudjuk azt az igazságot is, hogy Jézus Krisztus a mi vezérünk hátulról is megvéd minket az ellenségtől, Ő garantálja túlélésünket. 

Ti is észrevettétek, hogy nem azt mondja „üdvösségünk fejedelme” hanem „üdvösségük fejedelme”? Jézus Krisztusnak nincs szüksége megváltóra, üdvösségre! – P. T. Forsyte vetette papírra a következő nagyszerű gondolatot, amelyet szeretnék megemlíteni: „Ő az emberek és Isten közé állt, az emberekkel állt Isten elé. … Ő nagyobb volt, mint a templom, nagyobb, mint bármelyik próféta. A gonosz szőlőművesekről szóló példázatban Ő volt a szőlősgazda egyetlen Fia, akit elküldött a szolgák után. Soha nem imádkozott a tanítványaival, de értük imádkozott”. Velük soha, de értük sokszor! Soha nem mondta a tanítványainak: „Gyertek, tartsunk egy imaórát”. Tudjátok miért? Mert nem közülük való volt, akinek Istenhez kellett volna fohászkodnia. Bár hitt az imádságban! Hátrahagyott egy imádságot, de Ő maga soha nem imádkozta azt. 

Az ő hitük fejedelmét tette tökéletessé Isten. 

Végül azt mondja írónk: „akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan gyermekét (fiát) vezeti dicsőségre,”. Ez a végső cél! „10. Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé”. Isten nem elégszik meg egyetlen fiúval a mennyben. Sok fiat akar a mennybe. Sok fiat akar a dicsőségbe vezetni. Ez Isten céljának legcsodálatosabb koncepciója, amit az Újszövetségben találunk. Isten sok fiat akar a mennybe vezetni, hogy örökké együtt élhessenek az Ő Fiával. Ez az igazság nem egy titok, amit csak írónk ismer. Azt olvassuk a Róm 8,28-29-ben: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között”.

„Sok testvér között”. De Ő az elsőszülött. Ő nem szégyelt minket testvéreinek nevezni. De Ő az első a testvérek között! 

És aztán itt van a „dicsőség” szó. Ki tudja ez megmagyarázni vagy leírni? Isten dicsősége! Ez magában foglalja az üdvösséget, ami minden mást magában foglal. Magában foglalja a Megváltót, Istent, a szeretetet, a mennyet stb. Ki tudja ezt elmagyarázni? 

Jákob kapott egy leckét Bételben. Megtanulta ott, hogy Isten vele van. – Pál megtapasztalta, amikor elragadtatott a harmadik egekig, hogy soha nem fogja Istent megérteni, amíg a földön él. Isten gondolatai felfoghatatlanok számunkra. – A lator a kereszten megtapasztalta, mit jelent Jézussal lenni. Nem csodálatos? Isten az Ő fiaiként a mennybe, a dicsőségbe fog vezetni bennünket. 

Akár ki is lehetne hagyni az „akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség” közbevetést, és így is egy teológiailag helyes kijelentés lenne. De mégis itt van, és ezért fontos. Isten minden dolognak a végső oka. Minden az Ő dicsőségéért van. Ő tökéletessé tette a Fiút. – Ez volt a két nagy igazság, ami elveszett, amikor Ádám vétkezett. Nem minden dolog volt Istenért. Nem az volt Isten szándéka, hogy minden dolog az Istennel való közösség nélkül legyen az emberé. Az embereknek kötelességük lenne a hűség, a szentség. Isten áldása a belé vetett bizalom és a hozzá való odafordulás által jött volna létre. Minden dolog Istenért van és minden dolog Isten által van. Istenhez való hűség, szentség, minden Istenért. Minden Isten által. Mindez csak bizalom által lehetséges! 

Most itt van egy ember a földön, aki a realitásnak ezt a két tényezőjét magában foglalja. Jézus Krisztus számára, minden Istenért volt. Ez dicsőség Isten számára. És mindenben, amit mondott és tett, az Atyától függött, vagyis minden Isten által történt. És most, üdvösségünk fejedelmeként, az Atya jobbján ül, hogy elérhetővé tegye számunkra mindazt, ami Isten által és Istenért ott van számunkra. Egy csodálatos tény, hogy egy keresztyén, aki teljesen rábízza magát Jézus Krisztusra, egészen megszenteli és odaadja magát Istennek, olyan dolgokat fog véghezvinni Isten által, ami nélküle nem lehetséges. Mit mond Pál a Fil 2,12-ben?: 

félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően”.

Istenért akarsz tenni mindent a te életedben? Általa szeretnél tenni mindent az életedben? Meg akarod tudni, hogy mit jelent az odaszánás? Hogy mit jelent a bizalom és az áldás, ami azt követi? Akkor van egy ígéretünk. Isten az, aki kimunkálja benned az akarást és a cselekvést az Ő akaratának megfelelően. Szeretnéd ezt megtapasztalni? Tudod, hogy mi a tennivalód? Semmi egyéb, mint hogy meghajolsz Isten előtt, köszönetet mondasz neki, imádod Őt és engeded, hogy Ő munkálkodjon az életedben. Isten fel fogja ébreszteni a szívedben az Ő szelleme által a vágyat és a sóvárgást az iránt, hogy érte és általa élj.

Leave a comment