Ma a második fejezet utolsó két versét olvassuk. Ezzel a két verssel lesz kerek az, amit Mikeás eddig mondott. Ezekben a versekben az előzmények ellenére csak a szabadulásról, a biztonságról, és a győzelemről van szó. Ezzel szemben az első fejezetben és a 2, 1-11 verseiben a próféta még vádolja a Samáriát és Júdát az Istennel szembeni hűtlenségükért, és engedetlenségükért. Erőteljes szavakat használ, amelyeket rendíthetetlenül mond ki. Nem volt tekintettel az emberekre, csak egyedül Urának, Istenének volt felelős, aki e küldetéssel megbízta. Nem kapott fizetséget semmilyen hivataltól, sem a királytól. Azoknak a gyülekezeteknek, amelyeknek nincs fizetett lelkészük, az egyik nagy előnyük az, hogy nem tartoznak számadással az egyházi hivatalnak, hanem csak egyedül Istennek, és csak azzal kell elszámolniuk, hogy mit ismertek fel Isten Igéjéből.
Ma nincsenek bibliai prófétáink, csak tanítóink vannak. A próféták kinyilatkoztatásokat közvetítettek, míg mi, ha tanítók vagyunk, csak az Írást értelmezzük. Mikeás próféta volt, rendíthetetlen és az emberek nem becsülték az üzenetét.
Minden bibliai rész hordoz kijelentést, tartalommal bír, és alkalmazható. Ha az ember olvas valamit, akkor mindig azt keresi, hogy „mit akar mondani az írás szerzője azzal?” Ha azonban az ember egy bibliai szöveget olvas, akkor azt szeretné tudni, hogy mit akart mondani az írója olvasóinak kétezer éve vagy még régebben. A szöveg jelentése, jelentősége csak úgy válik világossá számunkra, ha „meg szeretnénk valósítani”. Minden szövegnek van egy nyelvtani és történelmi tartalma és találhatunk benne olyat is, ami számunkra felhasználható.
Ha most feltennénk a kérdést, mit mond számunkra ez a két vers, mi lenne a válaszunk? Azt mondanánk, itt Mikeás talán az asszír vagy a babiloni fogságból való szabadulásról írt. Amikor például azt írja, hogy Isten össze fogja gyűjteni Izraelt, akkor ezalatt olyasmit érthetünk, hogy vissza fogja vezetni Izraelt a fogságból és egybegyűjti. A veszedelem Asszíriából nagyon közel volt.
Mi ennek a jelentése számunkra, mit mondhat nekünk? Jelentheti ez Izrael jövőbeni összegyűjtését a diaszpórából? Izrael számára ez valamelyes bátorítást adhat. – Vagy talán személyesen is szól ez valamiképpen hozzánk? Mert mi ugyan a történelem egy másik korszakában élünk, de hasonló problémákkal, tapasztalatokkal szembesülhetünk az életben?
Olvassuk el ezt a két verset, aztán megpróbálom magyarázni őket. Ne felejtsük el azonban, hogy Mikeás súlyos szavakkal ítéli el Samária és Júdea lázadását és engedetlenségét. Hirtelen megváltozik a hangnem, amikor így szól: 12 Összeszedem az egész Jákóbot, összegyűjtöm Izráel maradékát. Összeterelem őket, mint juhokat a karámba, mint nyájat az akolba, tömegestül lesznek ott emberek.
Mit jelent az,hogy tömegestül lesznek ott emberek? Jelentheti azt, hogy nagy lármát csapnak, mint az állatok, ha megbolygatják őket, amikor összeterelik őket.Másrészt azt gondolom, hogy ez a lárma, annak a zaja is lesz, amikor sok embert, Izrael maradékát Isten egybegyűjti, ésköszöntikegymást.
13 Előttük megy, aki utat tör, áttörnek, átmennek a kapun, és kivonulnak. Előttük megy át királyuk, élükön maga az ÚR.
Észre kell vennünk, hogy ez a két vers milyen gazdag tartalmilag és képekben! Például Mikeás az Úrról, mint Pásztorról beszél : Összeszedem az egész Jákóbot, összegyűjtöm Izráel maradékát. Összeterelem őket, mint juhokat a karámba, mint nyájat az akolba… Az Ószövetség újra és újra úgy ábrázolja Istent, mint Izrael népének Pásztorát.
Aztán így szól Mikeás: Előttük megy, aki utat tör, áttörnek, átmennek a kapun, és kivonulnak. Aki utat tör, az teszi lehetővé a nép számára, hogy ostromolt városból kitörjön. Itt az Írás úgy ábrázolja az Urat, mint a nép hadvezérét. Előttük megy át királyuk, élükön. Ő nemcsak a tábornok, Ő maga a Király is, Aki a népe felett uralkodik.
Végül a legnagyobb dolog, amit Mikeás mondhat: élükön maga az ÚR. Az ÚR, Jahve Isten szövetségi neve Izrael számára. Ebben a névben kapták meg a szabadulás és a megváltás ígéretét!
Tudjuk, hogy az Ószövetség Jahvéja nagyon gyakran Jézus Krisztus, ami Urunk, szövetséges népének feje. – Előttünk van tehát a pásztor képe, a hadvezéré, a Királyé és az Úré vagy Jahvéjé, a szövetség Istenéné.
A néppel kapcsolatban azt olvassuk, hogy összeterelte őket. De ez a maradék összeterelése. Itt különbséget kell tennünk a nép egésze és a hűséges maradék között. Ez mindig így van! Különbséget kell tenni a szövetség népe és azok között, akik bár e csoporthoz tartoznak, mégsem tartoznak a szövetséghez. Olvassuk el, Pál hogyan idézi az Ószövetséget és mondja: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” (Róm 9,7).Ez nem volt elegendő ahhoz, hogy valaki izraelita legyen, mert ő ezt is mondja: Mert nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak (Röm 9,6).
Ha szemügyre vesszük Izraelt, akkor az emberek nagyobb része engedetlen és ezért számukra nem érvényesek Isten ígéretei. Ugyanúgy, ahogy a névleges kereszténységben sem.Sokan nevezik magukat kereszténynek, de valójában nem hívők, nem adták át az életüket Jézusnak. A „maradék” gondolata végigvonul az egész Biblián!
A biztonság fogalma is megjelenik a szövegrészünkben, mert Isten hívja egybe őket. Ő a Királyuk és az Ő védelme alatt állnak.
Itt Izrael megoltalmazásáról van szó. A 12. versben Isten oltalmat ígér Izraelnek, és a 13. vers szól arról, milyen módonvalósul meg ez a megoltalmazás. Észre kell vennünk, hogy hangsúlyos az, hogy Jahvénál van a kezdeményezés és a vezetés!
12 Összeszedem az egész Jákóbot, összegyűjtöm Izráel maradékát. Összeterelem őket, mint juhokat a karámba, mint nyájat az akolba, tömegestül lesznek ott emberek. Mindkét vers nagyon erőteljesen hangsúlyozza, hogy Isten a kezdeményező.
Nem figyelemre méltó az, hogy a szakasz korábbi verseiben a próféta ítéletről és katasztrófákról beszél? Az ember azt gondolná, most így szól majd: „Elítéllek mindannyiotokat“. Ezt mondja is a korábbi versekben újra és újra. Most azonban így szól: 12 Összeszedem az egész Jákóbot, összegyűjtöm Izráel maradékát.
Hogyan akarja megoltalmazni a népet? Az Ő célja, hogy összegyűjtse őket. Össze akarja terelni a nyáját egy biztonságos karámba. A bárányok olyan sokan lesznek, hogy emberek tömegestől zsúfolodnak össze.
Világos, hogy Isten utolsó szava népéhez nem egy katasztrófát, nem az összeomlást jövendölimeg. – Érdekes, hogy itt egy kaput említ Mikeás. Már a 1,12-ben mondja: Hogyan remélhetne bármi jót Marót lakója, amikor veszedelem jön az Úrtól Jeruzsálem kapujára! Itt tehát Jeruzsálem kapujáról van szó.Más szavakkal azt mondja Mikeás: Még a legnagyobb katasztrófákban is mindig van remény.
Az is érdekes, hogy Mikeás az egész Izraelt úgy írja le, mint a maradékot. Ő azt mondja, hogy az eljövendő időkben:Összeszedem az egész Jákóbot, összegyűjtöm Izráel maradékát. Tudjuk a hasonló tartalmú igehelyekből, hogy ha az „egész Jákobról” beszél, akkor a maradékról szól. Ő fogja összegyűjteni őket, és a Pásztoruk lesz.
Ez egy olyan tanítással kapcsolatos, ami az Ószövetségben jelenik meg. Két-három igerészt szeretnénk felolvasni, hogy tisztában legyünk azzal, hogy Isten miként cselekszik.
Olvassuk el először a Zsolt. 78,52-53-at. Ott ez áll: 52 Útnak indította népét, mint juhokat, vezette, mint nyájat a pusztában. 53 Biztonságban vezette őket, nem rettegtek, de ellenségeiket a tenger borította el. Isten összegyűjtötte népét Egyiptomból, átvezette a Vörös tengeren és a pusztán keresztül az ígéret földjére. Az ellenségeik belefulladtak a tengerbe.
Ha kinyitjuk a Bibliát az egyik nagy messiási zsoltárnál, a nyolcvanadik zsoltárnál, ott a 80, 2-3-ban ez áll: Figyelj ránk, Izráel pásztora, aki úgy terelgeted Józsefet, mint egy nyájat! Te, aki kerúbokon trónolsz, jelenj meg ragyogva. 3 Efraimnak, Benjáminnak és Manassénak! Mutasd meg hatalmadat, jöjj segítségünkre! Ez a megnevezés, Izrael pásztora Isten egyik hatalmas neve az Ószövetségben! – Aztán a 23. zsoltárban is: Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Mi egy pásztor feladata, mit tesz a népéért? A gyülekezetben szükség lenne olyan pásztorokra, akik képesek tanítani. A bárányoknak legelőre kellene találniuk, ahol jól laknak. A pásztornak nem kell minden vasárnap prédikálnia, de képesnek kell lennie arra, hogy másokat az igazságra vezessen. A gyülekezetnek joga van ahhoz, hogy táplálékhoz jusson.
A pásztoroknak a gyülekezetet „egészként” is tudnia kell vezetnie. Szellemi vezetőnek kell lenniük és szükség van arra, hogy a látásukat jól tudják közvetíteni. Ahogy a pásztor vezeti a nyáját, úgy kell tudni a véneknek vezetni a gyülekezetet.
A pásztornak meg kell tudni óvnia a nyájat a veszedelemtől. Ezért gyakran szükség volt arra az Ószövetség idején, hogy a pásztorok képesek legyenek megküzdeni az oroszlánokkal és más ragadozó állatokkal. Mindig vannak rablók, akik ott olálkodnak, és zsákmányra vadásznak a gyülekezetben. Pál lényeges Igéket írt le ezzel kapcsolatban a Tituszhoz írt levele első fejezetében. Azt írja, hogy a véneknek minden hamis tanítást vissza kell utasítani. Akik hamis tanításokat terjesztenek, azokat el kell hallgatatni. Ez egy kemény Ige, de fontos az, hogy a szenteket jól tanítsák.
A főpásztor minden pásztorok felett maga az Úr Jézus. Ő felelős táplálékunkért és az oltalmunkért. Ő vezet minket a Szent Szellemen keresztül.
Összeterelem őket, mint juhokat a karámba, mint nyájat az akolba, tömegestül lesznek ott emberek.
Meg kell jegyeznünk: A hangsúly ebben a versben azon van, hogy Isten visz majd véghez mindazt, amiről elhatározta, hogy megcselekszi. Ő fogja összegyűjteni őket: tömegestül lesznek ott emberek.
Amit eltervez, azt meg is fogja valósítani, mert Ő egy szuverén Úr. Ez egy fontos princípium, igazság. Isten megváltói művében van a biztonságunk! Nem történhet meg az, hogy Ő valamit eltervez és fel kell adnia, mert az emberek erősebbek Nála!
Ha igaz az, hogy Urunk Isten Fia, a Szentháromság második Személye, Aki minden isteni tulajdonsággal bír, akkor Ő végbe fogja vinni a terveit. A fontos kérdés nem az, hogy „kiért halt meg?”, hanem, hogy meghalt. Mert Ő Isten Fia, és biztos, hogy el fogja érni a célját.
Ez Isten minden ígéretére érvényes. Isten minden ígérete az Ő isteni szuverén hatalmán alapul! Minden ígéretét beteljesíti majd az Ő dicsőségére!
Számunkra nagy vigasztalás az, ha Ő mondja, hogy akik Jézus Krisztusban hisznek, azoknakörök élete van. Nincs hatalom, amely kiragadhatna minket a kezéből. Az Ő ígéreteiben biztosak lehetünk. Ha Ő azt mondja, hogy Szent Szellemmel fogja megajándékozni a hívőket, akkor teljes bizonyossággal tudhatjuk, hogy bennünk van a Szellem. Ha Ő megígérte, hogy vezetni fog bennünket, akkor vezetni is fog. Hogy az ígéreteket mennyire vehetjük komolyan, az mindig attól függ, ki teszi őket. Számomra ez nagyon fontos és nagyon megnyugtató!
A 13. vers valamelyest már más hangvételű. Itt nem a nép összegyűjtéséről van szó. Egy körülzárt, ostromolt város képe áll itt előttünk, amely nem tudja megszabadítani magát. Amit ez a vers ígért, az az, hogy habár az asszír hadsereg Sanheribbal az élén ostromolni fogja a várost, mégis lehetséges lesz az, hogy kitörjenek, mert a Király, Jahve előttük megy.
Említettem már korábban, hogyan dicsekedett azzal Sanherib, hogy Ezékiást körbezárta Jeruzsálemben, mint madarat a ketrecben. Itt azonban Mikeáson keresztül egy ígéret hangzik el, hogy eljön majd az idő, mikor az Úr kitör majd és az asszírok okozta veszedelemből megmenti őket.
A 13. vers egy szabadítót ír le. Előttük megy, aki utat tör, áttörnek, átmennek a kapun, és kivonulnak. Előttük megy át királyuk, élükön maga az ÚR. Jahve az, Aki utat tör, a kivonulás Istene, Aki megszabadította őket, és Aki meg fogja szabadítani. A szövetség Istene szabadulást ígér.
Időnként az Ószövetség a Király városának nevezi Jeruzsálemet. Jahve a nagy Király. Az ember ezt abban látja, hogy az Isten, Akiről Mikeás beszél nem egy öreg nagyapó, aki csak jót tesz. Ő az az Isten, Aki megtartja az ígéreteit, de meg is büntet és meg is tud fenyíteni, ha arra van szükség. Azonban Ő a nagy Szabadító is kegyelmében.
Álljunk meg egy pillanatra. Milyen üzenetevan ennek a szakasznak számunkra? Szeretném megismételni, hogy ha az ember egy igerész jelentését tudni szeretné, akkor a nyelvtani, történelmi kontextusát ismernie kell. Tudjuk, hogy Mikeás Ezékiás király alatt szolgált. Ezt a Mik 1,1 verséből tudjuk. Tudjuk az Írásból, hogy Jeruzsálem egy bizonyos ídőre átélte, hogy felszabadult. – Ha azonban feltesszük a kérdést, hogy milyen üzenetevan ennek ma számunkra, akkor két dolog jut eszembe.
Nem tudom, mennyire vonatkoztathatja az ember ezeket a verseket ma közvetlenül vagy közvetve Izrael népére a szorongattatásában. A nagy összegyűjtésről van szó itt, a napjainkban folyó alijázásról (hazatérésről) Izraelbe? Izrael magára vonatkoztathatja ezeket a verseket, ígéreteket. Összeszedem az egész Jákóbot, összegyűjtöm Izráel maradékát. Úgy gondolom, hogy Izrael értheti ezt magára.
Szeretném még, ha az Ézsaiás 59-nél kinyitnátok, ahol Izraelreményekkel teli jövőjéről olvasunk. Ezek a legnagyobb ígéretek, és Izrael nemzetére vonatkoznak. Olvassuk el az Ézs 59,20-21-et: 20 De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! – így szól az ÚR. 21 Ilyen szövetségem van nekem velük – mondja az ÚR: Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, amelyeket szádba adtam, nem fogynak ki a szádból, utódod szájából és utódod utódainak a szájából, mostantól fogva mindörökké – mondja az ÚR.
Tovább olvasom a hatvanadik fejezetet: 1 Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége. 2 Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az ÚR, dicsősége meglátszik rajtad. 3 Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez. 4 Emeld föl tekintetedet, és nézz körül! Mindnyájan összegyűltek, és hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek, (jegyezzük meg, hogy „messziről”!) leányaidat ölben hozzák. 5 Ha majd látod, örömre derülsz, repesve tágul a szíved. Özönlik hozzád a tengerek kincse, a népek gazdagsága hozzád kerül. 6 Ellep a tevék sokasága, Midján és Éfa tevéi. Mindnyájan Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az ÚR dicső tetteit hirdetik. 7 Kédár minden nyáját hozzád terelik, Nebájót kosai szolgálatodra állnak, hogy oltáromra kerüljenek kedves áldozatként. Így ékesítem föl ékes templomomat.
8 Kik ezek, akik repülnek, mint a felhő, mint a galambok szállnak dúcaikba? 9 Csak szavamra várnak a szigetek, legelőször Tarsís hajói, hogy elhozzák fiaidat messziről, ezüstjükkel és aranyukkal együtt, Istened, az ÚR nevének dicsőségére, Izráel Szentje dicsőségére, hogy fölékesítsen téged. 10 Idegenek építik várfalaidat, és királyaik szolgálatodra állnak. Bár haragomban megvertelek, de most kegyelmesen irgalmazok neked. 11 Kapuid legyenek nyitva állandóan, ne legyenek zárva se éjjel, se nappal, hogy elhozhassák a népek gazdagságát királyaik vezetésével. 12 De azok a népek és országok, amelyek nem szolgálnak téged, elpusztulnak, azok a népek egészen kipusztulnak. 13 Hozzád kerül a Libánon dicsősége: ciprus, kőris és fenyő egyaránt, hogy ékesítse szent helyemet. Így teszem lábam zsámolyát dicsőségessé. 14 Meghajolva járulnak eléd sanyargatóid fiai, lábad elé borulnak mind, akik megvetettek, és így neveznek: Az ÚR városa, Izráel Szentjének Sionja. 15 Bár elhagyott és gyűlölt voltál, feléd sem járt senki, de majd örökre fenségessé teszlek, és örvendezővé nemzedékről nemzedékre. 16 Népek tejét szopod, királyi emlőkön táplálkozol, és megtudod, hogy én, az ÚR, vagyok szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene. 17 Réz helyett aranyat hozatok, vas helyett ezüstöt, fa helyett rezet hozatok, és kő helyett vasat. Békét adok, hogy az irányítson, és igazságot, hogy az parancsoljon. 18 Híre sem lesz többé országodban erőszaknak, határaidban pusztulásnak és romlásnak. Isten szabadítását nevezed kőfalaidnak, és dicséretét kapuidnak.
19 Nem a nap lesz többé napvilágod, és nem a hold fénye világít neked, hanem az ÚR lesz örök világosságod, és Istened lesz ékességed. 20 Nem megy le többé napod, és holdad nem fogy el. Az ÚR lesz örök világosságod, letelnek gyászod napjai. 21 Egész néped igaz lesz, örökre birtokában lesz az ország; facsemete, amelyet én ültettem, kezem alkotása, amely megmutatja dicsőségemet.
Amikor Urunk megkezdte a szolgálatát, az Ézs 61,1-2-öt idézte a názáreti zsinagógában. Az Ézs 62. fejezetében olvasunk Sion dicsőségéről, és új nevéről. Ezért gondolom, hogy az ígéretek, amelyek itt állnak, Izraelnek adattak. Ezek egy csodálatos jövőt ígérnek Izraelnek.
De mit akarnak mondani számunkra ezek a versek? Mit mondanak történelmi összefüggésükben? Ha az Ószövetséget olvassuk, akkor magunkra is vonatkoztathatjuk ezeket az Igéket? Izrael Istene a mi Istenünk is. Az Ő igazságai változatlanok! Ő az az Isten, aki sohasem változik, s a jellemvonásai sem változnak. Ő Jahve! Ahogy Izraellel bánt, úgy fog velünk is bánni. Ezért utal olyan gyakran az Újszövetség az Ószövetség egy-egy fogalmára,pl. azt olvassuk, hogy Isten Izrael Pásztora és az Újszövetségben, hogy az Úr Jézus a Gyülekezetének Pásztora. Ezért kell feltennünk a kérdést, hogy milyen igazságokat, tanulságokat vonatkoztathatunk magunkra a mai igerészünkből, és hogyan kell ezt értelmezünk saját magunkra nézve?
Van egy lenyűgöző ígéretünk, miszerint: Izrael, noha ítélet lesz rajta, biztos az, hogy az ítéleten keresztül a hívő maradéka egy csodálatos jövő birtokosa lesz majd. Ők az áldás címzettjei. Isten lesz az ő és mi pásztorunk!
Minden keresztény értheti magára ezt az Igét: Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm. Noha az Úr Izrael Pásztora, egyben a mi Pásztorunk is.
Miis joggal mondjuk: Ő a mi Királyunk. Mondhatjuk: Ő a mi szövetségünk feje. Miért? Mert így szólt az utolsó vacsorán: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki. Az Úr itt Jeremiás új szövetségét erősítette meg, és e szövetség által bocsátja meg a bűneinket és leszünk az áldások részestársai.
Létezik egy csodálatos egység azok között, akik Jézus vérén váltattak meg! Ha olvassuk a Bibliát, mindig Jézust kell keresnünk!
Ide kivánkozik egy rövid történet: Egy prédikátor azt mondta igehirdetésében, hogy minden igehirdetés summázata és lényege Jézus Krisztus. A következő illusztrációt fűzte hozzá:
Egy fiatal egy idősebb, tapasztalt lelkész jelenlétében tartott igehirdetést. Utána a tiszteletre méltó pásztorhoz ment a fiatalember és megkérdezte: mit gondol az igehirdetésemről? Nagyon silány prédikáció volt – hangzott a válasz. Silány? De hisz órákon át dolgoztam rajta. – Igen, ez igaz lehet, ennek ellenére csapnivaló prédikáció volt. – Arra gondol, hogy a magyarázatom nem helyes? – De az megfelelő volt. – Hiányosak voltak a szemléltető példáim és a Igerész magyarázata? – Semmi kivetnivalót nem találok ezekben, mégis pocsék volt a prédikáció.
– Mondja, miért nevezte akkor silánynak a prédikációt? – Jó, megmondom: Krisztus nem volt benne a prédikációban! – De Krisztus nem fordult elő a Igerészben és az embernek mégis csak azt kellene értelmeznie – szólt a fiatal prédikátor. Mire az öreg pásztor így felelt: – Tudja fiatalember, hogy minden faluból, minden településről, minden városból egy út a fővárosba vezet? – Igen, ezt tudom. – Nos, mondta az idős ember, a Biblia minden részében egy út vezet az Írás fővárosába és ez Krisztus. Kedves barátom, ha egy szakasz van Ön előtt, meg kell kérdeznie, hol van ebben a Krisztushoz vezető út? Aztán a prédikációjában ezen az utón kell haladni az értelmezésben. Sohasem olvastam olyan Igerész, amely ne közvetlenül Krisztushoz vezetett volna. És ha előkerülne egy, akkor én magam építenék utat. Ha egy prédikációban nem található meg Krisztus, akkor hiányzik a sava-borsa és nem élvezhető.
Azt gondolom, az Úr erről beszélt tanítványainak a Luk. 24. fejezetében útban Emmaus felé. Azt mondja, hogy ez egész Ószövetség Róla szól. Mózestől a Prófétákon át kezdi el magyarázni, hogy mindez Őt vetíti előre. Később még említi a zsoltárokat. Az egész Ószövetség egy nagy tanúságtétel a Messiásról. Minden igerész Jézushoz vezet, vagy ha nem, akkor hibát követtünk el.
Spurgeon mondta, hogyha egy szakaszt szemügyre vesz, akkor toronyiránt megy Jézushoz. Természetesen szükség van arra, hogy az ember figyelembe vegye a nyelvtani, történelmi tartalmát, de a cél a Megváltó.
Előttünk áll tehát egy hatalmas ígéret, mert Jézus Krisztus, Jahve, a mi Pásztorunk. Királyunk, Urunk, aki meghalt a bűneinkért. Minden nap újra meg kellene tanulnunk eztbecsülni.
Hans Walter Wolf az Ószövetség professzora volt a heidelbergi egyetemen. Mikeás könyvéről is írt egy kommentárt. Egy istentisztelet alkalmával a heidelbergi „Heiligengeist“ templomban fiatal hallgatóknak beszélt. Amit Mikeásnál olvasunk, az a szemünk előtt játszódik le, mondta. Beszélt a németországi egyházról, és azokról a népekről, akik „kereszténynek“ nevezik magukat, és azt mondta: az emberek eldobják a hitüket, és azok, akik valóban hisznek, csak egy kis maradékot alkotnak a keresztény egyházban.
Ma hasonló helyzetben vagyunk, mint Mikeás idején, amikor Judeában és Samariában Jahvét kellett volna imádniuk, de csak egy maradék volt az, ami hűségesen megtartotta az Igét. Ezért különösen fontos korunkban Mikeás üzenete. Az egyház – ahogy Wolf profeszor mondta – individualizálódott. A magukat kereszténynek nevező társadalmak sokaságában az ember talál itt-ott valódi keresztényeket.
Adjon az Úr bátorságot számunkra ezen ígéretek által és legyen életünk bizonyság Isten kegyelméről abba a helyzetben, amelyben vagyunk. Ámen