„Eljön az az idő – így szól az ÚR -, amikor új szövetséget kötök Izrael és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről.” (Ez volt a tóraszövetség.) „De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk – így szól az ÚR. Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izrael házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az ÚR -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, õk pedig népem lesznek. Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az URat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az ÚR -, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre” (Jer. 31,31-34).Tudnunk kell, hogy a Genezis 3,15-ben találjuk az első utalást arra, hogy az asszony magva, a Messiás, legyőzi a Sátánt és a bűnt. „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod.” Más igék az ótestamentumban kiegészítik ezt az ígéretet az asszony magvára vonatkozóan. Ezt csak azért említem meg, hogy felismerjük: egy egyenes vonal vezet Jézus Krisztus váltságművéhez. A Genezis 3,15. azt az ígéretet tartalmazza, hogy a Megváltó az emberi fajból fog származni. A Genezis 9,26-ban, Noé próféciájából láthattuk, hogy a Megváltó Sém vonalából ered majd. A kör tovább szűkül. Az ábrámi szövetségben Isten a Megváltó származását Ábrám magvára szűkíti le. A Genezis 49,10. azt tanítja, hogy a Megváltó Júda törzséből ered majd. Az 1.Krón. 17,11-ben mindez tovább korlátozódik Dávid házára. A Máté 1,1. pedig megismétli ezt a tényt.
Később olvassuk, hogy a Megváltó egy szűztől fog születni (Ézs. 7,14.), a Mik. 5,2. pedig születése helyét határozza meg: Betlehem. Ezt a Máté 2. is megerősíti.
A kör így szűkül: ember – Sém – Ábrám – Júda törzse – Dávid családja – szűz – Betlehem. Az írástudók és az ótestamentum olvasói számára ez mind ismert volt.
Dániel megadja a Megváltó tevékenysége kezdetének időpontját a Dán. 9,24-27-ben. A legfontosabb események, melyek a Megváltó szolgálatára fényt vetnek, azok a feltétel nélküli szövetségek, melyeket Isten az emberrel kötött. A feltétel nélküli szövetség annyit jelent, hogy ezek egyoldalú szövetségek. Ezekben Isten megígér dolgokat, melyeket tenni szándékozik. A feltételek nem tartoznak a mi felelősségünk körébe. Természetesen senki nem fogja Isten áldását élvezni hit nélkül. De a hit is Isten ígéreteinek egy része, a hit is Isten ajándéka. Egy szövetség tulajdonképpen egy ígéret, amint azt a Gal. 3,15-18-ból tudjuk. Isten három egyoldalú szövetséget kötött:
- Az Ábrámmal kötött szövetség, a magra (utódra) és a földre vonatkozó ígéret.
- A levitai szövetség, melyben Isten királyt és királyságot ígér Izraelnek. Egy király és egy királyság persze nem lenne elég. Isten egy örök királyt és egy örök királyságot ígért.
- Az új szövetségben Isten az üdvösség fundamentumát az ő szuverén, megmentő kegyelmére helyezi. Megígéri, hogy megbocsátja a bűnöket Jézus Krisztus által.
Soha nem fogja senki a keresztyénséget, illetve a keresztyén teológiát megérteni, amíg világossá nem válik, hogy a keresztyén tanítás alapja ez a három feltétel nélküli szövetség. Gyakran állítják keresztyének, hogy teológiánk kulcsa Krisztus első és második eljövetelében keresendő. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy Urunk két eljövetelének fundamentuma ezen a három feltétel nélküli szövetségen nyugszik. Ez a keresztyén tanítás és teológia sarokköve, különösen az eszkatológiai (ami a jövőt illeti) tanítás alapja. Ha tehát Isten üdvtervének csúcspontjait szeretnénk tanulmányozni, akkor ezeknek a szövetségeknek a nyomán kell haladnunk. Így fogjuk most ezt a bibliai nyomvonalat követni, melyhez magyarázatokat fűzök.
Az amillenialisták tagadják, hogy a földön lesz egy ezeréves királyság. (Ezért hívják ezeket a-millenialistáknak = az ezer év tagadóinak).
A premillenialisták (pre = előtt, millenium = ezeréves királyság) hisznek abban, hogy az Úr eljön, és a földön egy időre, azaz ezer évre egy királyságot fog berendezni, ahogyan ez a Jel. 20-ban áll. Sok zsidó is hisz ebben. A zsidó irodalomban számtalan erre való utalás található.
A postmillenialisták (post = után) abban hisznek, hogy az evangélium elterjed és megérinti az emberi szíveket, ami lehetővé teszi az ezeréves királyság létrejöttét, és azután jön el az Úr.
Az amillenialisták azt állítják, hogy nincsenek Izraelnek szóló sajátos ígéretek. Az „Ábrám magva” kifejezés az ő szemükben egy, a fajtól független szövetségi népre vonatkozik. Más szóval, a zsidók és más nemzetek mind Ábrám magva, és az etnikai Izrael számára nem adattak különleges ígéretek.
A premillenialisták abban hisznek, hogy Isten Ábrámnak ígéreteket adott és a mag az etnikai Izraelre vonatkozik. Meg vagyok győződve arról, hogy a Biblia világosan a premillenialista álláspontot támogatja.
Először az ábrámi szövetséggel foglalkozunk. Gen. 12,1-3: „Az ÚR ezt mondta Ábrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” Ebből is látszik, hogy a szövetség egy egyoldalú, feltétel nélküli szövetség volt. A „föld”, a „nagy nép” és a „föld minden nemzetsége” utalnak a szövetség tág kereteire.
Gen. 13,14-17.: „Az ÚR ezt mondta Ábrámnak azután, hogy Lót elvált tőle: Emeld föl tekintetedet, és nézz szét arról a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugatra. Azt az egész földet, amelyet látsz, neked és a te utódaidnak (magodnak) adom örökre.Hasonlóvá teszem utódaidat (magodat) a föld porához: aki meg tudja számolni a föld porát, az tudja megszámolni a te utódaidat is. Indulj, járd be ezt a földet széltében-hosszában, mert neked adom.” Ábrám kapott személyes ígéreteket: naggyá teszem nevedet, illetve a népre vonatkozó ígéreteket is, az etnikai hívő mag számára egy földet ad Isten. Akkor a „magban”, azaz Jézus Krisztusban, a föld minden nemzetsége meg lesz áldva.
A dávidi szövetségről a 2.Sám. 7,12-17-ben olvashatunk: „Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd utódodat, aki a te véredből származik, és szilárddá teszem az ő királyságát.” (A Messiásnak Dávidtól kellett származnia. Azért kezdődik a Messiás családfája így a Máté 1-ben: „a Dávid fiának, az Ábrahám fiának nemzetségkönyve”.) „Ő épít házat nevem tiszteletére, én pedig megerősítem királyi trónját örökre. Atyja leszek, és ő a fiam lesz. Ha bűnt követ el, megfenyítem férfihoz illő bottal és embereknek kijáró csapásokkal. De nem vonom meg tőle szeretetemet, ahogyan megvontam Saultól, akit eltávolítottam előled. Így a te házad és királyságod örökre megmarad, és trónod örökre szilárd lesz. Nátán pontosan e beszéd és látomás szerint beszélt Dáviddal.”
Ez egy figyelemre méltó prófécia, különösen azért, mert Dávid utódának egy házat és királyságot ígér, mely örökkévaló lesz. Továbbá egy örök királyi széket, melyet háromszor megismétel. Ez az Ábrámi szövetség részletekbe menő kibővítése. Az is érdekes, hogy amint az ígéret elhangzik, rögtön megemlíti, hogy valaki a leszármazottak közül vétkezhet. Ebből azt kell megtanulnunk, hogy a prófécia nem egy bizonyos személyre vonatkozik, hanem egy „vonalra”, utódokra. Ezt jelenti a „mag” kifejezés. „Atyja leszek, és ő a fiam lesz. Ha bűnt követ el…” Ez nem vonatkozhat az Úrra! „…megfenyítem férfihoz illő bottal és embereknek kijáró csapásokkal. De nem vonom meg tőle szeretetemet.” Más szóval: a bűn nem bontja fel a szövetséget, mert Isten egyoldalúan és feltétel nélkül kötötte azt, ezért be fog teljesedni.
Dávid első fia Salamon volt. Ő volt az első „mag-jelölt”. A bűn azonban Dávid minden utódát ellehetetlenítette, de az Úr mindegyiküket fenyítette, büntette, s helyrehozta. Azután jött el „a mag”, Jézus Krisztus.
Salamon után az utódok egész sora következik, de „a magra” való várakozás nem szűnik meg. Mi jellemző a „magra”? A „mag” egy örök személy kellett, hogy legyen, mert Isten egy feltétel nélküli szövetséget kötött, melynek be kell teljesedni. Ha a királyi szék és a királyság örök, akkor a király is örök kell, hogy legyen. Ebben a próféciában nem csak részletek vannak megadva, a prófécia magva az eljövendő örök Fiú, aki az örök királyi széken fog ülni az örök királyságban. Ez Istennek egy feltétel nélküli ígérete. Dávid nemzetsége csak akkor állhat fenn örökké, ha egy örök személyben végződik, aki örökké él. Jézus Krisztus ez a király!
Amikor az új szövetség ígérete Jeremiásnak adatott, Izrael népe szellemi és politikai mélyponton volt, és szükségük volt néhány vigasztaló szóra. A Jeremiás könyve 30-34. fejezetét sok igemagyarázó „A vigasz könyvének” nevezte. Az új szövetség kibővíti az Ábrámi és a Dávidi szövetséget és egy fontos adalékot fűz hozzájuk, ami eddig hiányzott. Ha az említett szövetségeket tanulmányozzuk, mi az, ami hiányzik? Az áldások alapja. Isten nem tud feltétel nélküli ígéreteket tenni bűnösöknek anélkül, hogy bűneik kérdése rendezve ne legyen. Az új szövetség rakja le a megváltás, a megmentés alapját, amely által az ígéretek élvezői a szövetségi áldások birtokába juthatnak. Egy alapvető ismeretről van itt szó, Isten ismeretéről, és egy tapasztalatról, mely tőle származik, hogy Isten bennünk, a szívünkben lakozik, hogy ő a mi Istenünk és mi az ő népe vagyunk. Isten ismerete általános lesz a földön, mind a zsidók, mind a nem zsidók körében. Ez a csodálatos új szövetség, szintén egy feltétel nélküli és egyoldalú szövetség Isten részéről.
Figyeljük meg, amint Isten a szövetség egyoldalúságát hétszer megismétli és kihangsúlyozza. Figyeljük meg, hányszor mondja az Úr azt, hogy „én” vagy „én fogom”: „Eljön az az idő – így szól az ÚR -, amikor én új szövetséget kötök Izrael és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk – így szól az ÚR. Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet én Izrael házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az ÚR -: Törvényemet én helyezem a belsejükbe, szívükbe én írom be. Én leszek Istenük, ők pedig népem lesznek. Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az URat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az ÚR -, mert én bocsátom meg bűneiket, és én nem gondolok többé vétkeikre.”
Ha fellapozzuk Máté evangéliumát, akkor a 26,26-29-ben megtaláljuk e szövetség ratifikációját, megerősítését: „Miközben ettek, vette Jézus a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: >Vegyétek, egyétek, ez az én testem!< Azután vette a poharat és hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: >Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.<” Itt hirdeti ki az Úr az üdvösség, illetve Isten Ábrámnak és Dávidnak tett ígéreteinek alapját, valamint az új szövetségben a bűnök bocsánatára tett ígéretét, mert „ez az én vérem, a szövetség vére”.
Amikor azt mondja: „amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára”,akkor megfigyelhető, – összevetve azokkal az igékkel, melyek szintén az új szövetségről beszélnek – hogy a „sokakért” prepozíciója (görög „peri”) helyettesítésre, azaz egy helyettesítő áldozat vérére utal. Ha tehát az engesztelő áldozat, melyet az Úr meghozott, helyettesítő áldozat, akkor ez vagy általános, univerzális, vagy egyéni, individuális. Ha ez egy igazi helyettesítő, engesztelő áldozat, akkor vagy általános érvényű, vagy egyedül Isten népére vonatkozik. A 29. versben az Úr nagyon fontos kijelentést tesz: „De mondom nektek: nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában.” Ha az Úr Jézus Ábrám és Dávid „magva”, aki vére által egy új szövetséget kötött, akkor miért nem állította föl azonnal a királyságot? Itt azt mondja, hogy lesz egy közbevetett idő az új szövetségnek a kereszten történő megerősítése és az Isten üdvtervének kiteljesedése között. Ha a Máté evangéliumának 13. fejezetében található példázatokat elolvassuk, akkor láthatjuk, hogy az Úr ezt már előre jelzi. A magvető példázatában, az idők végére való utalásban stb. Itt világosan kifejezi azt, hogy lesz egy közbevetett idő Isten szövetségi üdvtervének beteljesedése előtt.
Nem akarok részletekbe bocsátkozni, de szeretnék egy rövid áttekintést adni arról a horizontról, melyet az ótestamentum prófétái felrajzolnak. Valaki egyszer így fejezte ki magát: „Amikor a próféták írtak, tollukat a szivárvány színeibe mártották”. Ezek az ígéretek csodálatosak!
Az Ézs. 11,1-16. nagyon fontos fejezet. Itt az áll, hogy eljön majd egy király, aki egy különös kenetet fog kapni, és uralkodni fog a nemzetek és Izrael felett is. „Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az ÚR lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az ÚR ismeretének és félelmének lelke. Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, hanem igazságosan ítél a nincstelenek ügyében, és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában. Megveri a földet szájának botjával…” Ezeket az igéket többször idézik az újtestamentumban. Írói megértették, hogy itt eljövendő eseményekről van szó. „…ajka leheletével megöli a bűnöst.” Ez az Antikrisztusnak az idők végén bekövetkező megölésére utal. „Igazság lesz derekának öve, csípőjének öve pedig a hűség. Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. A tehén a medvével legel, fiaik együtt heverésznek, az oroszlán pedig szalmát eszik, mint a marha. A kisded a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek a mérgeskígyó fajzata felé nyújtja kezét. Nem árt, és nem pusztít szent hegyemen senki, mert tele lesz a föld az ÚR ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja.” (Ez emlékeztet a Jer. 31-re!) „Azon a napon Isai gyökeréhez fognak járulni a nemzetek, mert zászlóként magaslik ki a népek közül, és székhelye dicsőséges lesz. Azon a napon másodszor is kinyújtja kezét az Úr, hogy megvegye népe maradékát, mely megmarad Asszíriában és Egyiptomban, Patrószban, Kúsban és Élámban, Sineárban meg Hamátban és a tenger szigetein.” (Lehetséges lenne, hogy az első alkalom, amire utal, az Egyiptomból való kivonulásra, a „másodszor” pedig a babilóniai fogságból való szabadulásra vonatkozik? Nem, mert amikor ezek a sorok íródtak, Izrael még nem volt a babilóniai fogságban. Ez egy visszatérésre utal, amelyről eddig az ótestamentumban nem volt szó. Ez Izrael számára egy második exodus /kivonulás/ lesz.) „Jelt ad a nemzeteknek, és összegyűjti Izrael szétszórt fiait, egybegyűjti Júda elszéledt leányait a föld négy széléről. Megszűnik Efraim irigysége, Júda ellenségeskedése kivész. Efraim nem irigykedik Júdára, Júda sem lesz Efraim ellensége. Repülnek a tenger felé a filiszteusok lejtőjén, együtt ejtik prédául a keleti népet. Ráteszik kezüket Edómra és Móábra, és Ammón fiai nekik engedelmeskednek. Az ÚR pedig kiszárítja Egyiptom tengerének öblét. Öklével megfenyegeti az Eufráteszt, forró szelével hét ágra vágja, és saruval is járhatóvá teszi. Olyan útja lesz népe maradékának, az Asszíriában megmaradtaknak, amilyen Izraelnek volt, amikor kijött Egyiptomból.” Ez egy eljövendő exodusra utal, mely kezdetének talán szemtanúi vagyunk.
Mik. 7,14-20.: „Pásztorold botoddal népedet, tulajdon nyájadat, amely elhagyatva élt az erdőben, termékeny földön! Hadd legeljenek Básánban és Gileádban, mint a régi időkben! Csodás dolgokat mutatok neked, mint amikor kijöttél Egyiptomból. Látják majd ezt a népek és szégyenkeznek, elvesztik minden erejüket, kezüket szájukra teszik, füleik megsüketülnek, port nyalnak, mint a kígyó, mint a föld férgei, reszketve jönnek elő rejtekhelyükről, rettegve folyamodnak Istenünkhöz, az ÚRhoz, és félnek majd tőled is. Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket! Hűségesen bánsz Jákobbal, kegyelmesen Ábrahámmal, ahogyan megesküdtél őseinknek a régi időkben.” Más szóval, azért fognak imádkozni, hogy Isten ismételje meg azt a csodát, melyet akkor tett, mikor népét kivezette Egyiptomból. A Jom Kippur napi istentiszteleten, ezt a részt szokták felolvasni a zsinagógákban.
Arra a kifejezésre: „a tenger mélyére dobja minden vétkünket” az ortodox zsidók a Ros Hassónó napján különös hangsúlyt fektetnek. A délutáni istentisztelet után a zsidó gyülekezet kimegy a tengerpartra, vagy egy folyó partjára, és ott olvassák fel a bűnbánatra és a megbocsátásra vonatkozó igehelyeket. „Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket!” Ez a hathatós kegyelem. Harcolni fog, amíg el nem tapossa őket, és győzelmet nem arat. Ha Isten ígéretet tett, hogy az ő szentjeit, akik bűnösök, megmenti, akkor ezt meg is fogja tenni! Ő a diadalmas Úr, aki az ellenségeskedést és az ellenállást legyőzi, a lázadást leveri. A középkor végén vált az ortodox zsidók szokásává az, hogy szimbolikusan fejezzék ki bűneik tengerbe vetését azzal, hogy a morzsákat és mindent, ami a zsebükben van, dobnak a vízbe. Később a rabbik a dobást, a „paslikot” (= ő dobni fog) úgy értelmezték, hogy evvel Istent emlékeztetik Ábrahám és Jákób érdemeire. Érdekes, hogy az Írás világos szavait mennyire el lehet ferdíteni, hiszen itt az áll: „Hűségesen bánsz Jákóbbal, kegyelmesen Ábrahámmal”, és a rabbik mégis emberi „érdemekre” hivatkoznak.
Az Ámós 9,11-15. azért olyan fontos, mert ezt idézte Jakab a jeruzsálemi zsinaton, amikor az volt a kérdés, hogy körül kell-e metélni a nem zsidókat azért, hogy üdvözülhessenek. Jakab bátorítja a zsidó hívőket, – akik kissé nyugtalanok lettek, mert Péter és mások a körülmetélést nem tartották szükségesnek a nem zsidó hívők számára – és azt mondja, eljön az idő, amikor az etnikai Izrael az ígéret áldásaiban részesülni fog. „Azon a napon fölállítom Dávid összedőlt sátorát, kijavítom réseit, helyreállítom romjait, fölépítem, és olyan lesz, mint hajdan.” (Ez utalás arra, hogy Dávid trónja a jövőben szétesik, de eljön az idő, amikor Isten megint helyreállítja a trónt.) „Birtokba veszik Edóm maradékát és mindazokat a népeket, amelyeket majd rólam neveznek el – így szól az ÚR, aki ezt véghezviszi.” (Edóm a pogány világot képviseli.) „Eljön majd az idő – így szól az ÚR -, amikor nyomon követi a szántó az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt. Must csurog a hegyekről, és ömlik a halmokról. Jóra fordítom népemnek, Izraelnek sorsát. Az elpusztult városokat fölépítik, és laknak bennük. Ültetnek szőlőket, és isszák azok borát, kerteket művelnek, és eszik azok gyümölcsét. Én ültetem el őket földjükbe, és többé nem tépik ki őket földjükből, amelyet nekik adtam. Ezt mondja az ÚR, a te Istened.” Van-e tehát remény Izrael számára, hogy birtokolni fogják az országot? Persze, igen. Isten Igéje erre a garancia.
Ámós felteszi a kérdést: mit tart Isten a színlelésről és a képmutatásról? Próféciájában megtaláljuk a választ: nem is veszi figyelembe. Válasza az: ha istentiszteleteiteket és a szertartásaitokat el is végzitek, én nem leszek jelen. (Milyen sokat is mond ez nekünk!) Izrael azt gondolta: „mi vagyunk Isten népe, akiket az Úr Egyiptomból kihozott”. Isten pedig azt mondja (Ámós 9,7-8.): „Nem olyanok vagytok-e előttem, Izrael fiai, mint az etiópok? – így szól az ÚR. Én hoztam ki Izraelt Egyiptomból,” (persze – fogják a zsidók mondani) „a filiszteusokat meg Kaftórból és az arámokat Kírből!” (ezeket is én hoztam ki Kaftórból és Kírből) „Az én Uram, az ÚR szemmel tartja a vétkes országot. Kipusztítom azt a föld színéről!” (Itt valaki közbevethetné: nos, és mi van Isten feltétel nélküli szövetségével?) „Bár mégsem pusztítom ki egészen Jákób házát – így szól az ÚR.” Itt tehát arról olvasunk, hogy az Úr helyreállítja Dávid házát, Izrael össze lesz gyűjtve, a Messiás, az utolsó Ádám, a második Dávid uralkodni fog a helyreállított királyságban, az országukban. Az átok megszűnt és beköszöntött az aranykor.
Az újtestamentum néhány helye utal arra, hogy mindez nem csak egy ótestamentumi történet. A „mag”, az Úr Jézus eljövetelére vonatkozó, de csak részben beteljesedett ígéretek, meg kell, hogy győzzenek minket arról, hogy a Messiás eljövetelével kapcsolatos megígért áldások mind be fognak következni. A Messiás eljött és minden áldásra sor fog kerülni.
A Luk. 1,46-55. írja le Mária „Magnificat”-ját. Amit Máriától megtanulhatunk az az, hogy tanulmányozta a Bibliát. Ha „Magnificat”-ját elolvassuk, akkor látni fogjuk, hogy nyelvezete az ószövetség szavaiból áll. Mária ezt mondta: „Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt, mert rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve, irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel. Éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel. Felkarolta szolgáját, Izraelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké.” Milyen öröme lehetett Máriának, amikor tudatára ébredt az ábrámi ígéretek beteljesedésének. Az ígéret még nem teljesedett be maradéktalanul, de itt volt a „mag”, az utód.
Luk. 1,67-79.: „Apja, Zakariás, megtelt Szent Szellemmel, és így prófétált: >Áldott az Úr, Izrael Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki. Erős üdvözítőt támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából…<” („Erős üdvözítőt támasztott nekünk”, szó szerint: „Felemelte nekünk az üdvösség szarvát.”) „…ahogyan kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva: hogy megszabadít ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket; hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről, arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk, hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján. Te pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétája leszel, mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait, hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által, Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból; hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára.”
Ap.Csel. 3,19-26.: Péter szavai, amikor Izraelt felhívja a bűnbánatra. „Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek. Őt azonban az égnek kell befogadnia addig, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik. Erről az Isten öröktől fogva szólt szent prófétái szája által.” (A prófétai üzenet helyreállítása!) „Maga Mózes mondta: Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Úr, a ti Istenetek, olyat, mint én: őt hallgassátok mindenben, amit csak mond nektek. És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül. A próféták is – Sámueltől és az utána következőktől fogva -, akik csak szóltak, mind ezekről a napokról jövendöltek. Ti vagytok a fiai ezeknek a prófétáknak és annak a szövetségnek, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: És a te magodban áldatik meg a föld minden nemzetsége. Istenelsősorban nektek (Izraelnek!) támasztotta fel és küldte el Szolgáját, aki megáld titeket azzal, hogy mindenkit megtérít a maga gonoszságából.”
Az apostolok feltettek egy kérdést az Úrnak az Ap.Csel. 1-ben: „Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izraelnek?” Sokan állítják, hogy nem lesz Izrael számára eljövendő királyság. Ezt mondta az Úr? Ezt mondta: „Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.” Hogyan szólt a kérdés? „Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izraelnek?” Erre ad az Úr választ az Ap.Csel. 3,21-ben.: „Őt azonban az égnek kell befogadnia addig, amíg a mindenség újjáteremtése (helyreállítása!) meg nem történik.” A „felállítani” (apokatisthemi), vagy „helyreállítás” (apokatastasis) szavak gyökere a görögben azonos, és utal arra, hogy ez a válasz a tanítványok kérdésére. A felelet tehát a következő: a királyság a második advent alkalmával lesz felállítva. Egy biztos: a királyság létre fog jönni.
A Róma 11,23-24. beszél Izrael elvettetéséről, de Izrael az Isten ígéreteinek hordozója. Az apostol beszél arról, hogy Izrael Isten előtti helyzete helyre kell, hogy álljon. Az olajfa, Isten üdvtervének szimbóluma, Izrael olajfája. A kereszt és a feltámadás után is, amikor a Fiú az Atya jobbjára ült, a mai korszakban is, az olajfa áll, megcsonkított ágakkal, de áll, mint Isten programja, és ez Izrael! „Viszont ha ők nem maradnak meg a hitetlenségben, szintén beoltatnak, mert Istennek van hatalma arra, hogy ismét beoltsa őket. Hiszen ha te levágattál a természetes vadolajfáról, és a természet rendje ellenére beoltattál a szelíd olajfába, akkor azok a természetes ágak mennyivel inkább be fognak oltatni saját olajfájukba!” Ez az ő fájuk. Az ígéretek az övék. Kinek adattak az ígéretek? Ábrámnak, Dávidnak, Izraelnek és Júdának. A Róma 9-ben ez áll: „nekik adattak az ígéretek”. A nemzeteknek nem adattak ígéretek. Ezen szövetségeken kívül nincs a nemzeteknek ígéretük a gyermekké fogadásra, az adoptálásra. „Megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.” (Gen. 12,3.)
A Róma 11,26-27. a három feltétel nélküli szövetség szavaiból van összeállítva: „…és így üdvözülni fog az egész Izrael, ahogyan meg van írva: >Eljön Sionból a Megváltó; eltávolítja a hitetlenséget Jákob házából, és én ezt a szövetségemet adom nekik, amikor eltörlöm bűneiket.<” Ezekben a szavakban benne van az ábrámi, a dávidi és az új szövetség. Mindegyik szövetség Izrael megmentésekor fog kiteljesedni, amikor a Megváltó megjelenik közöttük.
Azok a keresztyének, akik nem foglalkoznak a próféciával, gyakran megkérdezik: nos, és mi van a földre tett ígéretekkel? Ezekre az újszövetség nem fektet hangsúlyt, és ilyenkor tesznek ilyen megjegyzéseket: „Tehát már nincsenek érvényben a földre vonatkozó ígéretek?” Ez nem így van. Ha megkérdeztük volna Pált: mi van a földet illető ígéretekkel? Akkor Pál homlokát ráncolta volna, hogyan lehet egy ilyen furcsa kérdést feltenni. Miért? Mi volt az apostolok Bibliája, akik az újtestamentumot írták? Mit hirdettek az apostolok, amikor bejárták az országot? Mi volt a kezükben? Az, amit az ótestamentumból ismertek. Ezek tele vannak Isten ígéreteivel. Ez egy logikus érv. Lehetne Péter apostolt is idézni (2.Pét. 3,1.): „Ez már a második levél, szeretteim, amelyet hozzátok írok: ezekben emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkozásotokat, hogy eszetekbe jussanak a szent próféták előre megmondott szavai, és apostolaitoknak az Úrtól és Üdvözítőtől kapott parancsolatai.” Péter azt mondja: összpontosítsátok egész figyelmeteket az ótestamentumra. Létezik egy nagyon elterjedt téves nézet. Azt mondják: semmi sem érvényes az ótestamentumból, hacsak az újtestamentumban nincs megismételve. A helyes alapelv a következő: az ótestamentum számunkra teljességében érvényes, hacsak az újtestamentumban „expressis verbis”, azaz kifejezetten, ez vagy az érvénytelenítve nem lett, például a ceremoniális törvények stb. A Biblia nem kell, hogy ismételje magát azért, hogy érvényességét bizonyítsa. Az ótestamentumból mindent el kell fogadni, hacsak az újtestamentum nem állítja ellenkezőjét. Az apostolok mind az ótestamentum írásait hirdették!