A legutóbb olvasott rész a Fil 1,19-26 volt, melyben láthattuk, mi történik, ha keresztyének meghalnak. Erre a kérdésre nézve itt találjuk az apostol legvilágosabb tanítását. Ezúttal szeretném ezt a részt mint ugródeszkát használni és azzal foglalkozni, hogy mit is jelent a halál és a feltámadás közötti közbeeső állapot. Mi ennek az állapotnak a természete, milyen tudati állapotban vagyunk, és milyen tapasztalattal rendelkezünk ebben az időszakban. Pál nagyon határozottan állítja, hogy ha egy keresztyén Krisztusban hal meg, akkor abban a pillanatban Krisztus jelenlétébe költözik. Most szeretnék kicsit részletesebben foglalkozni ezzel a témával. Különösen azzal a kérdéssel, hogy a Krisztusban elhunytak tudatában vannak-e annak, ami itt a földön és a gyülekezetben történik?Fil 1,19-26: Mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus Szellemének segítsége által. 20 Ezért várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok. 21 Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség! 22 Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom. 23 Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; 24 de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak. 25 Erről meggyőződve tudom is, hogy életben maradok, és együtt maradok mindnyájatokkal, a hitben való növekedésetekre és örömötökre; 26 így még inkább dicsekedtek majd velem Krisztus Jézusban, amikor ismét megjelenek nálatok.
Véleményem szerint, ha Jézus Krisztus nem támadt volna fel a halálból harmadnapon, akkor egyetlen keresztyén tanítás sem lenne tartható. Jézus Krisztus istensége értelmét veszítené. Ha nem támadt volna fel, akkor nem lenne Isten. – A Szentírás ihletettsége is kétséges lenne, ha nem támadt volna fel. Az Ige újból és újból állítja, hogy Krisztus feltámadt a halottak közül. Ha az Ő csontjai valahol egy sírban lennének, akkor az egész Biblia egy csalás lenne. A Biblia minden tanítása értelmét vesztené, ha Krisztus nem támadt volna fel. A keresztyén hit összes örök igazsága függ az Úr Jézus Krisztus feltámadásától. Jézus Krisztus feltámadása a biztosíték arra, hogy az övéi is fel fognak támadni egy dicsőséges testben. Ha Jézus Krisztus nem él, akkor ha meghalunk, mindennek vége van. Ha azonban feltámadt a sírból, ha Ő él, akkor ha meghalunk is, élni fogunk. Van egy ilyen énekünk: „Ha Jézus él úgy élek én” (Wenn Jesus lebt…)… Ez egy húsvéti szolgálat lehetne, ha a naptár napjai úgy esnének. Akik Krisztusban halnak meg, azok valóban örökké fognak élni. A Fil 1,19-26-ban Pál a Krisztusban elhunytak halál utáni életéről ír. Ellene szól azoknak, akik azt állítják, hogy az elhunytak Krisztusban egy öntudat nélküli állapotban vannak, és nyíltan beszél arról, hogy a halál nyereség, mert a halál pillanatában a hívő ember Jézus Krisztus jelenlétébe kerül tudatos állapotban.
Legutóbb említettük, hogy ha Pálon múlott volna, ő szívesen elköltözött volna, hogy Krisztussal legyen, ahelyett hogy itt maradna. Akkor nem volt Isten akarata, hogy Pál meghaljon. Ő tovább szolgált Urának és sok gyümölcsöt hozott. De tudta, ha meghalna, az nem a véget jelentette volna, hanem annak az életnek kezdetét, amit Jézus Krisztus az övéinek megígért. Ma az egész ÚSZ-et annak tekintetében szeretném megvizsgálni, hogy mi történik a hívő emberrel, ha meghal. Hova kerül? Mi történik vele? Mit fog tapasztalni? Mit tud? Mivel tölti el idejét? Mivel foglalkozik? Mit lát? Foglalkoztál már ilyen kérdésekkel? Gondolom igen, legalábbis akkor, ha egy szerettünk elhagyott minket. Jó, ha van előtted egy Biblia, különben elvesztél. Mátétól a Jelenésekig számos helyet fogunk fellapozni. Mit tanít a Biblia erről a közbeeső állapotról? Ha közbeeső állapotról beszélünk, akkor azt is tudomásul kell vennünk, hogy ez egy átmeneti, időhöz kötött állapot a fizikai halál és az Úr visszajövetele között, amikor dicsőséges testet kapunk. Az átmeneti állapot, annak ellenére, hogy dicsőséges állapot mégis átmeneti, nem tökéletes.
Két dolgot kell szem előtt tartanunk, mielőtt ebbe a témába belekezdenénk. Tisztáznunk kell a fogalmakat, melyeket használni fogunk. Legalább hat verset találunk az ÚSZ-ben, melyben az áll, hogy egy ember lelke vagy szelleme tovább él a fizikai halála után. Ezért ha az elhalt szentek mennyei tapasztalatairól beszélünk, akkor a testtől megfosztott lelkekre vagy szellemekre gondolunk. Tudnunk kell azonban, hogy a hívő ember reménysége nem ez a testetlen állapot. Ez csak egy átmeneti állapot. Mi a test feltámadását várjuk!
Másodszor, nem szabad elfelejteni, hogy ez az átmeneti állapot a halál és a feltámadás között habár tökéletlen, nem végleges állapot, azonban nem egy boldogtalan állapot. Ha mi a földön sóhajtozunk is magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására (Róm 8,23), az elhunyt hívő Krisztus jelenlétében nem fog sóhajtozni.
Nézzük meg ezeket a helyeket a Bibliában. Egyes versek egyértelműek, mások kevésbé világosak. Máténál kezdjük és a Jelenéseknél fejezzük be. Mt 17,1-3: Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény. És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy Mózes és Illés éltek. Tudatos állapotban voltak, Krisztussal beszéltek. Érdekes kérdés persze, hogy honnan tudta Péter, hogy ez a két alak Mózes és Illés volt? Hiszen sok évszázaddal Péter előtt éltek, hogyan ismerhetett rájuk!? Talán pólót viseltek „Mózes”, „Illés” felirattal. Szerintem inkább isteni ihletés tudatta velük, hogy kik ők. Mindenesetre fontos: ők éltek, tudatos állapotban voltak és ami a legfontosabb, Krisztussal voltak.
A Lk 16,19-31 részben Lázárról és a gazdag emberről olvasunk. Mindketten meghaltak, Lázár Ábrahám keblére vitetett, a gazdag ember ellenben a Hádeszben találta magát, ahol kínok gyötörték. Lk 16,22-26: Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt. Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és hűsítse meg a nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban. De Ábrahám így válaszolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ezen felül még közöttünk és közöttetek nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki. Nem akarok erről prédikálni és részletekbe menni, ami azonban a történetből világosan kiderül az az, hogy ha az igaz ember meghal, akkor Jézus Krisztussal lesz. Ábrahám kebelének említése szimbolikus utalás Isten dicsőségének jelenlétére. Egy zsidó számára, ha meghal, nincs dicsőségesebb, mint atyáihoz haza menni. Az is világos, hogy ottani élete kellemes és minden földi kíntól szabad, tudatos életet él, és ami szintén fontos: Ez egy végleges állapot. Nagy szakadék választja el a kettőt egymástól. – Amikor az Úr Jézus a kereszten függ és a haldokló gonosztevővel beszél, a gonosztevő így szól: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.” Erre Ő így felelt neki: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.” – Két dolgot kell itt megfigyelnünk:
· MA leszel velem… Nem hosszú eonok átalvása után.
· A paradicsomban! Rövidesen visszatérek arra, hogy mit is jelent a „paradicsom”. Azonban akik tagadják, hogy a hívő ember halálakor azonnal Krisztus jelenlétébe kerül, azoknak foglalkozniuk kell a „paradicsom” fogalmával.
A hetednapos adventisták és Jehova Tanúi nem hiszik, hogy a hívő halálakor rögtön Krisztus jelenlétébe kerül. Ők másként hangsúlyozzák az Úrnak a kereszten elhangzott szavát: Bizony, mondom néked ma, velem leszel a paradicsomban. A vesszőt máshová helyezik. – Nem nehéz felismerni, hogy mennyire abszurd állítás ez. Mikor mondhatta Jézus ezt, tegnap vagy holnap? Ez teljesen értelmetlen. Miért mondja az Úr „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.”? Mert a kérés így hangzott: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodban. Erre felel az Úr: Ma, még ma velem leszel…
Pál apostol a 2Kor 12,1 kk. versekben magyarázza meg a „paradicsom” szó értelmét. A „paradicsom” kifejezés háromszor fordul elő az ÚSZ-ben. Itt, a 2Kor 12-ben, a Lk 23,42-ben és a Jel 2-ben. 2Kor 12,1-4: Dicsekednem kell, habár nem használ; rátérek azért az Úr megjelenéseire és kinyilatkoztatásaira. Ismerek egy embert a Krisztusban: tizennégy évvel ezelőtt – hogy testben-e, vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja, – elragadtatott a harmadik égig. Én tudom, hogy az az ember – hogy testben-e vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja, – elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket nem szabad embernek elmondania. Miért beszél harmadik személyben? Világos, mert nem akar dicsekedni és ezért a saját tapasztalatát úgy állítja be, mintha egy harmadik személyről lenne szó.
A „paradicsom” kifejezés az ÚSZ-ben 3-szor fordul elő, de az ÓSZ görög fordításában, a Szeptuagintában többször előfordul és itt mindig azt a kifejezést használja, ami a Genezisben Éden kertjére vonatkozott. Az ÓSZ-ben mindig királyok és előkelő emberek kertjére és parkjaira vonatkozott. Mit ért Pál és maga az Úr, amikor a „paradicsom”-ról beszélnek? A paradicsom Isten jelenlétét és dicsőségét akarja leírni. Az Éden kertjét Isten jelenléte tette „paradicsommá”, ahol Ádám és Éva Istennel beszéltek, ahol Vele közösségben voltak a bűneset előtt.
Amikor Pál azt mondja, hogy elragadtatott a paradicsomba, akkor ezalatt azt érti, hogy belátást kapott ebbe az átmeneti állapotba. Ő láthatta Isten jelenlétét és azok dicsőségét, akik most Krisztussal vannak. A paradicsom nem egy elsötétített várószoba. A paradicsom a menny dicsőséges előszobája. Az árnyéka a végső mennyei dicsőségnek. Itt vannak azok, akik hitben haltak meg és együtt vannak a második Ádámmal. Ebben a paradicsomban nincs bűntől, kiűzetéstől való félelem, mint az első paradicsomban. Ott várják a megváltottak megváltásuk koronáját, a lelkük és a megdicsőült testük egyesülését. Amikor az új ég és az új föld előáll és a megváltás műve elveszi koronáját.
Mit mond Pál? Ő láthatta a halottak lelkét és a Krisztus közösségét. Ezért ír a 2Kor 5,8-ban olyan világosan erről az átmeneti állapotról. De bizakodunk, és inkább szeretnénk kiköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz. Ez a vágyakozás benne volt, mert első kézből tapasztalta meg ezt az állapotot. Ezért tudta a szenvedéseket, az üldöztetést, a kínokat is elviselni. Azért tudta Pál a Róm 8,18-ban ezt mondani: Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. Miért tudta ezt mondani? Mert megtapasztalta, látta. Mit mond még? Hogy olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket nem szabad embernek elmondania. Pál jó szónok, nagy tanító volt gazdag szókinccsel. Most azt mondja, hogy kimondhatatlan beszédeket hallott. Olyan dolgokat látott, amiket nem tud leírni, nem tud megmagyarázni, amire nem talál szavakat. Ez vár ebben az átmeneti állapotban azokra, akik hitben halnak meg. Amikor az Úr azt mondja a gonosztevőnek, hogy „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban”, akkor azt mondja neki, hogy halála pillanatában Krisztus jelenlétében lesz és meg fogja tapasztalni azokat a kimondhatatlan dolgokat, amiket Pál láthatott.
A következő szakasz a Jn 17, az Úr imája. Jn 17,24 „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt. A hangsúly itt is azon van, hogy ott legyenek, ahol én vagyok, ugyanezt emeli ki a Fil 1-ben is. Mi vonja magára a hívők figyelmét ott abban az állapotban? …hogy lássák az én dicsőségemet! Szószerint, hogy személői, szemtanúi legyenek az én dicsőségemnek.
A 2Kor 5,6-8-ban Pál erről az átmeneti állapotról ír. Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban. De bizakodunk, és inkább szeretnénk kiköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz. Ha az enyém lenne a választás, akkor én így választanék: hazaköltözni – szép kifejezés! Amíg e földön vagyunk, nem vagyunk igazán otthon. Bizonyos értelemben azt lehetne mondani, hogy a keresztyén ember e földön a honvágy ellen küzd! Ha igazán otthon érzed magad e földön, akkor kétségem támadna a hited felől. Ha otthon érzed itt magad és meg vagy elégedve azzal, amit magad körül látsz, akkor a Szentszellem még nem érintette meg igazán a szívedet. A keresztyén csak zarándok a földön. Amíg testben vagyunk, távol vagyunk Krisztustól.
A következő ilyen szakasz a Fil 1. Itt szeretnék bizonyos dolgokat kihangsúlyozni, amelyekről eddig nem volt szó. Fil 1,23: Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; Krisztussal lenni, ezen van a hangsúly. – Szó sincs a lélek alvásáról. Pál tudja, hogy a halál jobb, mint a földi élet. Ez bizonyítja, hogy a halál után tudatos élet van. Pálnak, míg élt, tudatos közössége volt Krisztussal a lét minden szenvedése és bűne ellenére. Hogyan mondhatná, hogy a halál nyereség, ha a halál után nem egy még szorosabb közösségbe lépne az ő mesterével. Krisztussal lenni Pál számára minden más örömet felülmúlt.
Hiszem azt is, hogy a „Krisztussal lenni” kifejezés magában hordozza azt, hogy a hívők, akik Krisztussal vannak a mennyben, tudnak arról, ami itt a földön történik. Jonathan Edwards mondta: „Minden kétségen felül biztos, hogy a szentek a mennyben látják a gyülekezet virágzását, növekedését a földön. Hogyan kerülhetnék el ennek ismeretét, amikor a Király jelenlétében vannak. A gyülekezet Krisztus királyságához tartozik, és Ő intézi a gyülekezet ügyeit. Lehet a király családját tudatlanságban tartani a királyság kibontakozása felől?” Hogyan lehet valaki intim, szoros közösségben a királlyal anélkül, hogy tudna arról, ami az ő királyságában lejátszódik? Hogyan lehet valaki közösségben a királlyal, akivel beszél, mindig az oldalán áll és akivel szellemi közösségben vannak úgy, hogy ne tudjon arról, hogyan intézi szuverén ügyeit ezen a földön?
A Zsidókhoz írt levélben két helyet kell megnéznünk. A Zsid 11-ben a hit hőseiről olvasunk. A következtetést a Zsid 12,1-ben találjuk: Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. A kulcsszó a „bizonyságtevő” vagy „tanú”. Ennek a szónak két értelme lehet: 1) egy személyre vonatkozik, aki bizonyságot tesz, aki tanú egy perben. 2) Vonatkozhat valakire, aki valaminek a szemlélője. Aki egy perben tanúskodik, az valamit látott és arról tesz bizonyságot.
Melyik jelentést kell itt alkalmazni? Lehet-e az, hogy az ószövetségi szentek tanúságot tesznek és figyelik a mi futásunkat, mint Jézus Krisztus követői? Egy analógiát használ és úgy ír le minket, mintha egy versenypályán egy maratoni futásban vennénk részt és a 11. fejezetben ezek a szentek minket figyelnek és szurkolnak a futásunkért. – Persze nem biztos, hogy valóban ezt akarja mondani. Lehet, hogy azt mondja: Ezek a szentek példát mutattak, bizonyságot tettek arról, hogy a Krisztusba vetett reménységben futottak, és ebben kell őket követnünk. Nem egészen világos, hogyan kell értelmezni ezt a verset.
Egy másik vers a Zsid 12,22-23 Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez; az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez. Itt a dicsőséges mennyei állapotról beszél a mennyei Jeruzsálemben, az angyalok ezreiről és az Isten gyülekezetéről, akik most a mennyben vannak… a tökéletességre jutott igazak lelkeiről. Ez a csoport minden kor szentjeit magában foglalja, akik most Isten jelenlétében vannak. Ezekhez járultunk, amikor befogadtuk szívünkbe Jézus Krisztust hitben. Ez a megigazultak serege, együtt az angyalok ezreivel.
Szeretnék egy kicsit mint keresztyén érvelni. Tudom, hogy minden érvelés és következtetés bizonyos rizikóval jár, de hiszem, hogy érvelésem logikus és értelmes. Ebből a szövegből számomra világosnak tűnik, hogy a Krisztusban elhaltak, minden kor szentjei, együtt vannak az angyalokkal. Ezekből a versekből tehát következtethetünk az elhalt szentek élményeire, tapasztalataira. Mit tudnak az angyalok arról, ami e földön történik? A Lk 15,7-10-ből tudjuk, hogy ha valaki megtér a földön, akkor öröm van a mennyben az angyalok között. Elképzelhető akkor, hogy ne tudnának erről az örömről azok a szentek, akik együtt vannak az angyalokkal? Az 1Kor 11,10-ből ismeretes, hogy az angyalokat érdekli, hogyan zajlik az istentisztelet a földön. A Zsid 1,14-ből tudjuk, hogy angyalok szolgálnak nekünk. Az 1Pét 1,12-ből tudjuk, hogy az angyalok vágyakoznak betekinteni a megváltás titkába. Tudják, hogy ők ezt nem képesek egészen megérteni. – A Jel 22,9-ben angyal tudatja Jánossal, hogy Isten mit fog tenni a korszak végén.
Nem kétséges, hogy az angyalok nagyon is tudják, mi történik a földön, ismerik Isten országának ügyeit.
Fontos vers erre nézve az Ef 3,8-10: Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát, és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében; és hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt az Isten sokféle bölcsessége. Mit mond Pál? A gyülekezet szolgálata, élete, növekedése által, az egyháztörténelem folyamatán keresztül, a te és az én tapasztalatom által lesz Isten kegyelme és dicsősége leginkább ismert. Kik számára? A mennyei fejedelemségek és hatalmasságok számára. Gondolom, mind az elbukott, mind a kiválasztott angyalok számára. – Elképzelhető, hogy ezek az angyalok, akik együtt vannak a szentekkel, egy szóval sem említik meg ezeket a dicsőséges dolgokat nekik? Sose beszélnek ezekről? Vagy Isten megtiltja nekik, hogy ezekről beszéljenek?
Ezen versek alapján szabad arra következtetni, hogy azok a szentek, akik most az Úrral vannak, tudnak arról, ami e földön történik. Ismerik Isten kegyelmes munkáját, türelmét, igazságosságát nem csak a gyülekezetben, hanem az egész földön.
Végül nézzük a Jelenések könyvét. Itt sok vitatott vers van, melyek értelmezése nem egészen világos. Azonban látni fogjuk azt, hogy több hely bizonyságot tesz arról, hogy ebben a pillanatban, amikor beszélek vagy amikor ezeket a sorokat olvasod, mit tesznek az angyalok. Az első a Jel 4,2-5, 8-11 Azonnal elragadtattam lélekben, és íme, egy trónus állt a mennyben, és a trónuson ült valaki. Aki ott ült, hasonlónak látszott a jáspishoz és a karneolhoz; és a trónus körül szivárvány volt, amely pedig a smaragdhoz látszott hasonlónak. A trónus körül láttam huszonnégy trónt, és a trónusokon huszonnégy vént, amint ott ültek fehér ruhába öltözve, és a fejükön aranykorona. A trónusból villámok törtek elő, hangok és mennydörgések; a trónus előtt pedig hét lámpás égett lobogó lánggal: az Isten hét lelke. … (8) A négy élőlény, amelynek egyenként hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel, és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondta: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!” És amikor az élőlények dicsőséget, tisztességet és hálát adnak a trónuson ülőnek, aki örökkön-örökké él, leborul a huszonnégy vén a trónuson ülő előtt, és imádja az örökkön-örökké élőt; koronájukat is leteszik a trónus elé, és ezt mondják: „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett.”
Ez az igazi imádat. Ez történik, mialatt mi itt együtt vagyunk vagy amikor ezeket a sorokat olvasod. Ez a fő tevékenysége azoknak, akik az Úrban haltak meg. Felteszem a kérdést: Van-e nagyobb és hatásosabb lehetőség Isten és az Ő nevének dicsőítésére, mint tanúságot tenni arról és figyelni azt, ahogyan Isten kegyelmét gyakorolja e föld lakóival szemben? Mi utasítást kaptunk arra, hogy tegyünk tanúságot, bizonyságot Isten gondviseléséről életünkben és életünkkel és dicsőítsük Istent, amint keze munkáját szemléljük a gyülekezetben és a földön. Ez meg fog szűnni a mennyben? Ellenkezőleg, még fokozódni fog.
Jel 5,13: És hallottam, hogy minden teremtmény, a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: „A királyi széken ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké?” Minden teremtmény Isten jelenlétében dicsőíti Istent.
Jel 6,9-11: És amikor feltörte az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak a lelkét, akiket az Isten igéjéért öltek meg, és azért a bizonyságtételért, amelyet megtartottak. És hatalmas hangon kiáltották: „Urunk, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?” Akkor fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint őket. A fehér ruha mindig a tisztaságnak és az áldásnak a kifejezője. Ezek a mártírok nem bosszúállóak vagy türelmetlenek, hanem gondjuk van Isten nevének dicsőségére. Meddig nem állsz bosszút! A szentek tudják, mi történik itt a földön.
Megemlítek még egy néhány helyet, amit később fellapozhattok: Jel 7,9-17; 14,1-5; 13
Ez utóbbit idézem: És hallottam egy hangot az égből, amely ezt mondta: „Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Miért boldogok? Mert az Ő jelenlétében vannak. Bizony, ezt mondja a Szellem, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket.” Isten nem felejti el hűségüket e földön, cselekedeteik követik őket.
Jel 15,1-4; 19,14 (ezt idézem) A mennyei seregek követték őt fehér lovakon, tiszta fehér gyolcsba öltözve. Ez az Úr második eljövetelét írja le. Ez a hadsereg, a szentek serege most előkészül a vele való visszatérésre. A Jelenések könyvében ez a hadsereg azokból áll, akik Krisztusban haltak meg. Ez nem angyali sereg! Ezek azok, akik az 1Thessz 4 szerint Krisztussal térnek vissza, amikor eljön, hogy a gyülekezetét elváltoztassa.
Akik most Jézus Krisztussal vannak, azok nagyon is tudják, hogy mi történik itt a földön, mi történik a gyülekezetben. Minden, amit e földön igaz szándékbóltettünk, minden, ami jogos örömet okozott, minden, ami itt Istent dicsőítette, az folytatódni fog az örökkévalóságban. Értelmetlennek tűnik számomra, hogy mindaz, ami egy hívő számára öröm és boldogság volt és amivel Istent dicsőítették e földön, egyszerre csak megszűnjön, amikor Jézus Krisztus jelenlétébe kerülnek. – Nincs nagyobb ok és lehetőség amivel Őt jobban lehetne dicsőíteni, mint annak megfigyelése, ahogyan Ő gondoskodik gyermekeiről. Jonathan Edwards sokat írt azokról, akik Krisztusban haltak meg és azok tapasztalatairól. Nincs lehetőség arra, hogy idézzük mindazt, amit írt. Rámutatott arra, hogy azok a hívők, akik Krisztussal vannak, az ő testének tagjai, és azt kell megtapasztalniuk, amit ő tapasztal. Amit Ő lát, azt ők is látják saját mértékük szerint, amit az Úr az ő gyülekezetéből lát a földön, annak növekedését, problémáit, azt látják ők is, amit Ő lát ellenségeinek büntetéséből a pokolban, azt ők is látják. Aminek az Úr örül, annak örülnek ők is, vele vannak a dicsőségben, részesei annak a szeretetnek, amivel az Atya szereti Jézust. Vele örülnek a gyülekezet növekedésének, egy bűnös megtérésének. Ha Ő kardját köszörülve jön seregével dicsőségben, hogy megküzdjön az ellenséggel, akkor ők is vele vannak dicsőségben. (Jel 19) Akik Krisztusban vannak, azok vele vannak a trónon. Ef 1,20-ban áll, hogy az Atya Krisztust jobbjára ültette a mennyekben, feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, és aztán folytatja Ef 2,5-ben hogy minket életre keltett a Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért. Az uralmat, amivel Jézus Krisztus uralkodik, megosztja azokkal, akik most vele vannak, akik hitben haltak meg. J. Edwards azt is írja, hogy akik az Úrban halnak meg, nem tűnnek el az Isten országa és a gyülekezet látóköréből. Nem lépnek ki abból a munkából, amiben eddig szoros részük volt, hanem kilépnek a tökéletlenségből és belépnek a tökéletességbe, az Úr munkájának napfényébe, ahol minden tökéletes világosságban látható.
Kérdezhetné valaki: Ha a szentek, akik az Úrban haltak meg látják azt, ami itt a földön történik, nem szomorodnak meg szívükben, ha látják a bűnt és a szenvedést? – Nem, az ő szenvedésük ideje elmúlt. Ők úgy látják a dolgokat e földön, mint ahogyan azt Krisztus látja.
Még valami. Sokszor idézem a Róm 8,28-at: Mi pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. Azok, akik az Úrral vannak azt is tudják, hogy „hogyan szolgál javukra minden azoknak, akik Istent szeretik”. Mi többnyire nem értjük, hogy hogyan szolgál bűn, szenvedés és nehézségek javunkra, de ők tudják. Nekik mélyebb belátásuk van. Ezért nincs szomorúság a mennyben! Edwards mondja: A szentek a mennyben jobban rálátnak arra, hogyan virágzik Isten országa a földön, mert látják és megértik Isten csodálatos tetteit és dicsőséges munkáját és azt is, hogyan lesz Sátán legyőzve.
Végül egy záró gondolat: sokan kérdezik, akiknek egy szerettük hazaköltözött az Úrhoz, hogy lesz-e az örökkévalóságban olyan szoros szeretetkapcsolat közöttük, melyben itt a földön részünk volt? Én hiszem, hogy lesz. Nincs egy vers sem erre vonatkozóan a Bibliában azokon kívül, amelyeket idéztem. De Pál számos helyen említi, hogy ő várja az Úr napját, az Úr visszajövetelét azért, mert azon a napon viszont fogja látni azokat, akikben különös öröme volt e földön. Pl. 2Kor 1,14: ahogyan részben meg is értettetek minket: hogy ti velünk dicsekedtek, amiképpen mi is veletek a mi Urunk Jézus napján. Majd az 1Thessz 2,19-20: Ki is volna a mi reménységünk vagy örömünk, koronánk és dicsőségünk, ha nem ti, a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt – mikor? – az ő eljövetelekor?Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk. Pál hisz abban, hogy az örökkévalóságban van egy közösség, együttlét. A szeretet és az intim viszony, amit Isten közöttünk teremtett e földön, egy bizonyos értelemben folytatódni fog az örökkévalóságban.
Jézus Krisztus feltámadt a halottak közül. Az Ő élete által mi is élni fogunk őbenne. Ha valaki egy szerettét elvesztette, aki az Úrban halt meg, akkor biztosak lehetünk abban, hogy amint most itt együtt vagyunk, ők egy kimondhatatlan dicsőségben élnek és látnak minket, abban a mértékben és úgy, ahogy Krisztus lát minket. Micsoda reménység számunkra tudni, hogy mi is be fogunk lépni abba a dicsőségbe, amit Pál apostol két szóval így ír le a Fil 1,23-ban: Krisztussal lenni. Dicsőség Istennek, hogy Ő feltámadt a halálból.