6. Az elragadtatás: hogyan és mikor? (1. rész) 1Thessz 4,13-18

Mielőtt fellapozzuk az 1Thesszalonikai levelet, olvassuk el a Mt 24,29-31 verseket: „Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullnak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek. 30 És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. 31 És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig.” Figyeljük meg ezeket a verseket, mert sok minden megismétlődik az 1Thesszalonikai levélben, pl. hogy az Emberfia meg fog jelenni az égen, el fog jönni a felhőkön nagy hatalommal és dicsőséggel, illetve az angyalok szerepe a harsonaszóval a kiválasztottak összegyűjtésében.Mt 24,37-44: Ahogyan Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. 38 Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába, 39 és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. 40 Akkor ketten lesznek a mezőn: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, 41 két asszony őröl a kézimalommal: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. 42 Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!” 43 „Azt pedig jegyezzétek meg: ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana, és nem hagyná betörni a házába. 44 Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!” 

1Thessz 4,13-18: Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. 14 Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. 15 Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. 16 Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, 17 azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. 18 Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.

Figyeljük meg, hogy Pál ugyanazt a terminológiát használja, mint az Úr a Mt 24-ben. 

Az 1Thessz 4,13-18 az elmúlt kb. 100 év alatt a hívők számára vagy áldás volt vagy harctér. Áldás, mert az Úr dicsőséges visszajövetelét írja le, amikor mulandó testünket romolhatatlanná változtatja át, és utána az Úrral leszünk mindörökké. Ez áldás lesz Isten népe számára. – Ezek a versek azonban harctérré váltak, mert magában a tényben mindenki megegyezik, de hogy mi fog ott történni, hogyan és mikor, abban különböznek a vélemények. A vita kérdése az időpont és az, hogy mikor fogja romlandó testünket elváltoztatni. A kérdés: az elragadtatás vajon a nagy nyomorúság előtt vagy után történik majd? A probléma abban rejlik, hogy Pál apostol maga nem törődik ezzel a kérdéssel az olvasott versekben. Ezek a versek nem említik a visszajövetel idejét. Pál csak a visszajövetel tényéről beszél, hogy megvigasztalja azokat, akik elvesztették szeretteiket. Ennek ellenére a visszajövetel idejét illetően megoszlanak a keresztyének nézeteikben, gyakran haragos harcok tombolnak ebben a kérdésben. Erre még vissza fogok térni. 

A versek szerkezete világos. A 13. versben Pál megmagyarázza, hogy miért ír erről. A 14-17. versekben tényeket közöl és a 18. versben vigasszal fejezi be. 

Mi ezen sorok célja? A vigasztalás azok számára, akik elvesztették szeretteiket. Az írás tárgya világos: Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől. Persze a keresztyének számára a halál „alvás”, „elalvás”, „elhunyás”, mert az Úr Jézus kihúzta a halál fullánkját. Ő magára vállalta a halálbüntetést és ezért a hívő ember számára a halál csak „elhunyás”, „elalvás”. Az elalvás a halál átmeneti voltát fejezi ki. Mi a gyakorlati célja Pálnak? …és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mi történt Thesszalonikában? Pál hirdette az evangéliumot, sokan hitre jutottak, majd röviddel azután Pál elhagyta őket. Utána egyes thesszalonikai hívők meghaltak és ez sokkot váltott ki az életben maradott hívők között. Miért? Mert Pál az Úr közeli visszatérését hirdette, és most egyesek a visszajövetel előtt meghaltak. Mi történik elhunyt testvéreinkkel? Mi fog velük történni, ha az Úr visszatér? Mi volt a szomorúságuk oka? Biztosan nem az, hogy féltek, mert szeretteik elvesztek. Nem azért voltak szomorúak, mert azt hitték, hogy a lelkük alszik. A test ugyan „elhunyt”, de tudjuk más igékből, hogy a lélek él az Úr jelenlétében. Attól sem kellett félniük, hogy elmulasztják a feltámadást. Ez nem lehetett oka szomorúságuknak. A 15. versből világos, hogy a szomorúságuk oka az attól való félelem volt, hogy szeretteik el fogják mulasztani az Úr visszajövetelét: 15 Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Ez volt az ottani hívők problémája. Féltek, hogy az elhunytak hátrányba kerülnek, el fogják mulasztani az Úr visszajövetelét. Nem saját maguk miatt, se nem a szeretteik halála miatt voltak szomorúak, hanem mert féltek, hogy azok, akik meghaltak nem lesznek részesei az Úr dicsőséges visszajövetelének. Pál arról ír nekik, hogy mi lesz a meghaltak szerepe az Úr második eljövetelekor és mi lesz a viszonyuk azokhoz, akik az eljövetel idején élni fognak. 

Hogyan bontakozik ki Pál gondolatmenete a 14-17. versekben? Ebben a szakaszban beszél a két csoportról, akik meg fogják tapasztalni az Úr visszajövetelét. 

14 Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. Az elhunytak feltámadása az Úr Jézus halálán és feltámadásán nyugszik. Jézus nem hunyt el, ő meghalt! Ő azért halt meg, értünk, hogy mi csak elhunyni tudjunk egy időre. A halál meghalt Krisztus halálában. Krisztus feltámadása a garancia a benne hívők feltámadására. „Kedves testvéreim, ne aggódjatok, azok, akik elhunytak Krisztusban vannak, ők Krisztus teste, és ha Krisztus, a fő eljön, akkor vele együtt jönnek el az elhunyt testvérek. 

Pál nem mondja: Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is fel fogja támasztani. Ő azt mondja: …az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. Az elhunytak nem fognak semmit sem elmulasztani! 

15 Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek… Pál az Úr tekintélyére hivatkozik! Mire utal itt Pál? Egyesek szerint ezt a Mt 24-re vonatkoztatja, amikor az Úr az ő visszajöveteléről beszél. Ebben én nem vagyok biztos. – Mások azt állítják, hogy Pál az Úr egy kijelentésére hivatkozik, mely nincs feljegyezve az evangéliumokban. Tudjuk pl., hogy Pál az ApCsel 20,35-ben is az Úr szavára hivatkozik: „Mert ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” Ilyen mondást nem találunk egy evangéliumban sem. Ezt az Úr mondta, de nem lett feljegyezve. Lehet, hogy ilyesmire hivatkozik itt Pál. – Egy másik lehetőség, hogy Pál egy különös kijelentést kapott erre nézve Istentől. Itt tulajdonképpen az élő és az elhunyt hívők viszonyáról ír. 

Pál két csoportról ír az Úr visszajövetelére vonatkozólag: mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Egyesek nem fognak meghalni, hanem élni fognak az Úr eljövetelekor. Mások elhunytak és nincsenek testben. A kijelentés, amit Pál apostol az Úrtól kapott, nagyon egyszerű volt: Az élők semmi előnyben nem részesülnek az Úr visszajövetelekor. Mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat! Itt a kronológiai, időbeli lefolyása van leírva: Az elhunyt hívők feltámadása és eljövetele és az élő hívők átváltozása és elragadtatása. 

16 Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak. Nemhogy hátrányban, hanem sokkal inkább előnybe kerülnek az elhunytak. Ők támadnak fel először! Azután leírja, hogyan történik majd az Úr eljövetele. Öt dolgot említ: Az Úr visszajön, az égből jön, riadó hangjával, arkangyal szava és az Isten harsonája kíséri. Vannak, akik szerint a riadó hangja, az arkangyal szava és Isten harsonája egy közös jel, mely az elragadtatást fogja jelezni. Én azt hiszem, hogy itt három egymást követő jelről van szó. A harsona hangja, amely riadót jelez, parancs az indulásra. Azt követi az arkangyal hangja és Isten harsonája. Nem tudom, hogy ki fogja kiadni a parancsot, mivel az itt nincs megírva, de a Jn 5,28 világosságában azt hiszem, hogy maga az Úr Jézus lesz az. Itt az áll: Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, 29 és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel. Isten harsonája az, melyről az 1Kor 15,52 tájékoztat: Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. 53 Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. Ugyanaz a harsona, amelyre az Úr a Mt 24,30-ban utal: És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. 31 És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig. Nem kétséges, hogy az Úr visszajövetele egy nagyon zajos élmény lesz; a trombita, a harsonák és az arkangyal kiáltása az egész földkerekséget rezgésbe fogja hozni. 

Mik lesznek az Úr visszajövetelének a következményei? Először, a halottak fel fognak támadni. A hívők, akik élni fognak elragadtatnak felhőkön az Úr fogadására a levegőbe és így mindenkor az Úrral leszünk. 

A halottak támadnak fel először. Szép „a Krisztusban elhunytak” megfogalmazás, mely kifejezi, hogy a halál nem töri meg a kapcsolatunkat az Úrral. Lehet valaki fizikailag halott, mégis Krisztusban van. A Krisztusban elhunytak megelőzik azokat, akik akkor élni fognak. Amikor az Úr visszajön, magával hozza a megváltottak seregét, és akkor kapják meg az új testüket. Mi, akik akkor még életben leszünk, szintén meg fogjuk kapni a sajátunkét. 

… azután mi, akik élünk, és megmaradunk,… úgy tűnik, mintha itt egy kis szünet lenne, de ez a szünet nagyon rövid lesz, mert Pál az 1Kor 15,52-ben azt mondja, hogy mindez egy szempillantás alatt fog megtörténni (mindnyájan el fogunk változni. 52 Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra;). 

Mi velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Ez ugyanaz, amiről az Úr a Mt 24,31-ben beszél: És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az õ választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig. Úgy lesz, mint később mondja: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Erre utal az Úr szava a Jn 14,3-ban, amikor így szól: …ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is

velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe. A „fogadás” tulajdonképpen „találkozás”. Erre rövidesen vissza fogok térni. Azután azt mondja: és így mindenkor az Úrral leszünk. Nem azt mondja: „…és ott mindenkor az Úrral leszünk,” mintha mi mindig az égben maradnánk. Sok más ige felvilágosít arról, hogy mi uralkodni fogunk Krisztussal a földön. Más szóval, mi mindenkor ott leszünk, ahol Krisztus van. 

Végül: 18 Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel, a hitben elhunyt testvéreitekre nézve. 

Gyorsan vettem át ezeket a verseket azért, hogy legyen idő foglalkozni a kérdéssel: mikor fog ez megtörténni? Gondolom, mindenki megérti, mit akar Pál mondani; az Úr visszajövetelének természete és folyamata világos. A kérdés: mikor lesz ez? 

Ez a kérdés sok hangos vitát váltott ki hívő keresztyének között, amire nem lett volna szükség. Ha valaki nem osztaná velem az erre vonatkozó nézetem, remélem, ennek ellenére megmaradhatunk testvéri szeretetben. Fontos megértenünk, mit akar Pál mondani ezekben a versekben. Ezen versek olvasásakor néhány dolgot szem előtt kell tartanunk. 

Az első és talán legfontosabb: Ha az Úr Jézus a nagy nyomorúság előtt jön vissza, akkor akiknek ez a meggyőződésük, azoknak bizonyítékokkal kell rendelkezniük. Minden evangéliumi bibliaiskola, szeminárium és egyetem megegyezik abban, hogy az Úr Jézus vissza fog jönni a nagy nyomorúság után. Mindenki egyetért abban, hogy ezeket az eseményeket a Mt 24 leírja. Minden tanszék megegyezik abban, hogy a 2Thessz 1,7-10 az Úr visszajövetelének leírása a nagy nyomorúság után. Ugyanez vonatkozik a Jel 19. fejezetére. Ha valaki, minden más teológiai látás ellen, abban hisz, hogy az Úr a nagy nyomorúság előtt fog eljönni, akkor annak bizonyítékokkal kell szolgálnia. Annak bizonyítania kell, hogy két „eljövetel” van, egy a nagy nyomorúság előtt, és egy másik a nagy nyomorúság után. A testvérgyülekezetek nagy része hisz a „pretrib” (a „pretribulation rapture” rövidítése – az angol teológiai nyelvben a „tribulation” azt jelenti, hogy „nagy nyomorúság” és a „pre” vagy a „post” előképző az „előtt” ill. az „után”-ra vonatkozik.) elragadtatásban. Én is ebben a tanításban nőttem fel, de sok minden ellentmond ennek a tannak. Én hiszek abban, hogy az Úr eljövetele egyszeri esemény lesz és a nagy nyomorúság után fog megtörténni. A pretrib nézetű testvéreim ennek ellent fognak mondani, ezért foglalkoznunk kell ezekkel az ellenvetésekkel. Döntse el mindenki magában, hogy véleményem elfogadható-e vagy sem. 

Az első ellenvetés ez: Ha a thesszalonikai hívők hittek volna abba, hogy át kell menniük a nagy nyomorúságon, akkor a problémájuk nem az elhunytak kérdése, hanem a saját létük kérdése lett volna a nagy nyomorúság alatt. Ha Pál arra tanította volna ott a hívőket, hogy az elragadtatás előtt át kell menniük a nagy nyomorúságon, akkor az nagy félelmet váltott volna ki belőlük és a kérdés az lett volna, hogyan fogjuk ezt átvészelni? 

Ez egy rendkívül bibliaellenes nézet, ami a szenvedést illeti. Ennek a levélnek az első fejezetébe Pál írja, hogy sok szenvedés ellenére a Szentszellem örömével fogadtátok be az igét. A második és harmadik fejezetben is írja, hogy előkészítette őket, hogy sok szenvedésen kell átmenniük. Ezek a hívők elő voltak készítve a szenvedésre! A filippi keresztyéneknek azt írta Pál (1,29): Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte. A szenvedés, mint adomány, egyenlő a hit adományával! Ha valaki szent életet akar élni, akkor szenvedni fog! Ez bibliai tanítás és nem az ellenkezője, hogy Isten meg fog kímélni a szenvedéstől. 

Tudnunk kell azt is, hogy vigasztalás és reménység nem zárják ki kölcsönösen egymást a szenvedéssel. Mit tanított az Úr a felső szobában? Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket (Jn 15,18). Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak (Jn 15,20) és A világon nyomorúságotok van (Jn 16,33). De mit mondott ezzel egy időben az Úr? …de bízzatok: én legyőztem a világot. A vigasztalás és reménység nem zárják ki a szenvedést. Ezek kiegészítik egymást, mert Krisztus legyőzte a halált. A hívők Thesszalonikában nem foglalkoztak saját sorsukkal, se szenvedéseikkel, se a nagy nyomorúsággal, őket az elhunyt szeretteik jövője foglalkoztatta és ezért írta nekik Pál ezeket a verseket. 

Egy másik érv az, hogy ha az Úr visszajövetele és az elragadtatás a nagy nyomorúság után történik, akkor Pálnak ezt meg kellett volna említenie. Miért nem említi Pál, hogy előbb el kell jönnie a nagy nyomorúságnak? Ez persze ellentmond a levél szövege céljának. Pál célja más volt és ő fittyet hányt az esemény időpontjára. Ez nem volt téma számára. Később az 1Thessz 5,1-12-ben ír az Úr visszajövetelének időpontjáról, sőt nagyon világosan fejezi ki magát. Pál számára itt nem az Úr eljövetelének részletei fontosak, hanem a thesszalonikai szentek aggodalma elhunyt testvéreik miatt. Őket akarja vigasztalni, és csak ezért írja ezeket a verseket. 

Persze ha Pál számára fontos lett volna megemlíteni a „posttrib” elragadtatást, akkor megemlíthette volna a „pretrib” időpontját is! Az, hogy Pál nem említ időpontot, az mindkét esetben egy feltehető kérdés. 

Akiket nehéz meggyőzni, azok gyakran teszik fel a kérdést: Hogyan lehet egy „posttrib” elragadtatás vigasz a hívők számára? – Erre az a válaszom, hogy Pál számára az elragadtatás nem a vigasz tárgya. Nem azért ragadtatik el a hívő, hogy valami elől megmeneküljön. Pál a Krisztusban elhunytak szerepéről ír, mely vigaszt jelent azok számára, akik életben vannak. 

Mások azt kérdik, hogyan lehet ez egy boldog reménység, ha előtte át kell mennünk a nagy nyomorúságon? Ezzel teljesen egyetértek. A keresztyéneket zaklatták, üldözték, kínozták, sőt megölték, mely egy pillanatig sem befolyásolta reménységüket. Sőt, éppen ellenkezőleg, a szenvedés gerjeszti és megerősíti a Krisztusba vetett reménységet és azt a kívánságot, hogy mindörökké vele legyünk. 

Egy másik érv, melyet gyakran hallhatunk: Ha Krisztus célja az, hogy a nagy nyomorúság után térjen vissza a földre – ez így is van –, akkor miért előzi ezt meg az elragadtatás? Ha az Úr célja, hogy visszajöjjön a földre és elpusztítsa az Antikrisztust és seregét Armagedonnál és felállítsa az ezeréves királyságát, akkor miért kell előtte a szenteket elragadtatni? Az érv a következő: Ha az elragadtatás a nagy nyomorúság után történik, akkor az egy felesleges dolog. – Az elragadtatás szükségessége itt persze nem is téma. A kérdés nem a szükségszerűség, hanem a helyénvalóság! A választ itt találjuk a 17. versben: azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úrral találkozni a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.
A ”találkozni” (görög „apantézisz”) szó az egyik leggazdagabb kifejezés az ÚSZ-ben. Ez a szó a görög, nem bibliai irodalomban egy hétköznapi és ismert szokást ír le. Ezt arra a polgári szokásra használták, amikor egy város polgárai egy előkelő vendég elé mentek, hogy bekísérjék a városba. Csak három helyen fordul elő ez a szó az ÚSZ-ben: 1Thessz 4,17, Mt 25,6 és ApCsel 28,15. Ez utóbbi erre ad példát. Pál egy hosszú utazás végén volt, megérkezett Rómába és most azt olvassuk: Mikor az ottani testvérek hallottak érkezésünkről, elénk jöttek Appiusz fórumáig és Tres Tabernaeig. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és megtelt bizakodással. 16 Amikor megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy külön lakjék az őt őrző katonával. Ugyanez a szó áll a tíz szűz példázatában a Mt 25,6-ban, ahol a tíz szűz feladata volt, hogy a vőlegény elé menjen és bekísérje őt az esküvőre. 

Pál szerint az elragadtatás célja az, hogy amikor Krisztus eljön, az övéi elébe menjenek és a szentek serege kísérje Őt, amikor dicsőségben visszatér a földe. Adhatok egy időszerű példát erre? Tegyük fel, hogy a magyar köztársasági elnök, Mádl, elhatározza, hogy látogatást tesz Bernben, felhívja a jelenlegi svájci elnököt és jelzi látogatását. „Remek”, – mondaná Schmid, a svájci elnök – „nagyon örülünk a látogatásának. Remélem, idetalál Bernbe.” Mi lenne egy ilyen válasznak a következménye? Másnap le kellene mondania. Ha egy előkelő vendég jön, akkor piros szőnyeget szokás leteríteni előtte. Elébe kell menni, kocsit küldeni érte, el kell kísérni a szállására stb. Így látja Pál az elragadtatást! Ez az elragadtatás célja és értelme. Nemcsak az, hogy akkor egy új testet kapunk, hanem az, hogy az Úrnak legyen kísérete eljövetelekor. 

Van még egy érv, amiről tudok. A 16. és 17. versben olvasunk az Úr jöveteléről és az elragadtatásról, de egy szó sem áll itt arról, hogy akkor jön el a földre uralkodni. Ha a 2. eljövetel célja az, hogy felállítsa 1000 éves uralmát a földön, akkor erről miért nem tesz Pál említést ezen a helyen? Az érv így hangzik: Az Úr eljön, mi elragadtatunk, eléje megyünk, de nem jövünk akkor vele el a földre. 

Ez valójában persze nem is érv, hiszen amint említettem, Pál szóhasználata, a vele való „találkozás”, magába foglalja az eljövetel folyamatát, az elébe menést és a visszakísérést a földre. A találkozás szóban benne van az Úr célba érkezése a földön. 

Tegyük azonban fel, hogy az Úr a nagy nyomorúság előtt jön el és akkor lesz az elragadtatás, amint azt a pretrib-látás képviselői állítják, és aztán az Úr visszatér a mennybe a feltámadt és elragadtatott hívőkkel együtt 7 évre. Fel kell tennünk a kérdést: Hol találunk ezekben a versekben utalást arra, hogy az Úr visszatér a mennybe, úgy ahogyan azt a „Bibliai Panoráma” ábrázolja? Ezekben a versekben semmiféle utalás nincs sem arra, hogy az Úr eljön a földre, de arra sem, hogy visszatér a mennybe. 

Ha megvizsgáljuk az „alászállni”szót a 16. versben, akkor látjuk, hogy az egy teljes leszállást jelent, hacsak nincs a szöveg összefüggő értelmében utalás valami másra. Ezt a szót találjuk a Szentszellem „alászállásáról” pünkösdkor és Krisztus bemerítésekor. Ugyanezzel a szóval találkozunk akkor, amikor a Biblia a Krisztus alászállásáról ír első eljövetelekor. Ha tehát nincs a szövegben utalás egy megállásról vagy egy visszafordulásról, akkor az „alászállás” az Úr eljövetelére utal egészen a földig. 

Végül válaszom a következő erre az érvre: Sehol nincs utalás arra, hogy az Úr nem egyszerre jön el a földre. Mind a pretrib, mind a posttrib látás képviselői megegyeznek abban, hogy az Úr Jézus második eljövetele a földre a Bibliában legalább háromszor kerül említésre: Mt 24, 2Thessz 1 és Jel 19. Senki nem vonja kétségbe, hogy ezek az igék az Úr Jézus eljövetelét írják le a mennyből a földre. Mégis, ezek egyike sem említi világosan, hogy az Úr egyvégtében jön el a földre vagy sem. Hogyan lehet akkor az olvasott szakaszból tagadni a nagy nyomorúság utáni eljövetelét az Úrnak? Ha valaki ahhoz ragaszkodik, hogy itt érvként alkalmazni kellene azt, hogy az Úrnak a földre egyszerre való eljövetelét nem említi meg külön az ige, akkor eszerint az Úr sohasem tudna a földre visszatérni. 

Bocsánat, hogy ilyen aprólékosan foglalkoztam ezzel a témával, ennek oka a következő: Félek, hogy bennünk, evangéliumi keresztyénekben, a 21. században annyira rögződött a megtanult pretrib-elragadtatás nézete, hogy nem tudjuk feltételezni azt, hogy az Úr a gyülekezetet belevezeti a szenvedésbe, és ezért meg fogja kímélni az igazságért való szenvedéstől. Hisszük, hogy szörnyű lenne, ha az Úr megengedné, hogy a gyülekezet a földön maradjon az Antikrisztus uralma alatt és szenvedjen az elnyomás alatt abban az időben. Meg vagyok győződve, hogy az ÚSZ egészének tanítása, ami a szenvedést illeti, arra utal, hogy mi keresztyének, ahelyett hogy a szenvedés elől való szabadításban reménykedünk, tekintsük áldásnak a szenvedést és készüljünk fel rá. Mi volt a tanítványok magatartása ApCsel 5-ben? Megverték, megostorozták, megkínozták őket, és ők örömmel távoztak, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért (ApCsel 5,41). Persze nem kell a szenvedést keresni vagy szükségtelenül üldöztetést kiváltani, de az Úr kívánsága, hogy hordozzuk a keresztet és örüljünk neki tudva, hogy az Úr az, aki meg fog tartani. 

Még egy utolsó megjegyzés ehhez az igeszakaszhoz. Szomorú tény, hogy evangéliumi keresztyének harcolnak és szeretetlenül vitatkoznak e tanítás felett. Sőt, megszakítják a testvéri kapcsolatot e tanítás miatt, mert nincsenek egy véleményen az elragadtatás időpontját illetően. Annyira belehevülünk a vitába, hogy a lényeget elfelejtjük. Mi a lényeg? Pál az 1Thessz 1,10-ben utal erre: várjuk a mennyből Jézust, aki feltámadt a halottak közül. Ha az elragadtatás időpontja feletti vita csak egy pillanatra elterelné figyelmünket az Úr Jézus eljöveteléről, akkor egész teológiánk értelmetlen lesz. Az Ő visszajövetele dicsőséges lesz, függetlenül az időponttól. Készek vagyunk Őt fogadni? Várjuk Őt?

Leave a comment