Lapozzuk fel a Mt 8,28-34-et. Abban az időben, amikor az Újszövetséget lejegyezték, gyakori beszédtéma volt a Sátán és a démonok ténykedése. Nyugaton, a mai felvilágosult korban úgy gondolhatnánk, hogy ennek a témának már nincs olyan nagy jelentősége. – Amikor aztán kinyitjuk a Bibliát a Zsidókhoz írt levél 2. fejezeténél, és a Sátán meg a démonok tevékenykedéséről beszélünk, valamint az Úr munkálkodásáról, akkor tudnunk kell, hogy mindannak, ami Jézus korában fontos volt, ma, számunkra is ugyanolyan jelentősége van.
A Mt 8,28-34-ben ezt olvassuk: Amikor a túlsó partra, a gadaraiak földjére ért, két megszállott ment elé, akik a sírboltokból jöttek elő, és nagyon veszélyesek voltak; annyira, hogy senki sem tudott miattuk végigmenni azon az úton. 29 És egyszerre felkiáltottak: „Mi közünk hozzád, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt meggyötörj minket?” 30 Tőlük távolabbra volt egy legelésző disznónyáj, 31 azért ezt kérték tőle az ördögök: „Ha kiűzöl minket, küldj a disznónyájba.” 32 Ő pedig ezt mondta nekik: „Menjetek!” Akkor azok előjöttek, és belementek a disznókba. És íme, a meredekről a tengerbe rohant az egész nyáj, és beleveszett a vízbe. 33 A pásztorok pedig elfutottak, bementek a városba, és elhíreszteltek mindent, azt is, ami a megszállottakkal történt. 34 Akkor azután az egész város kiment Jézus elé, és amikor meglátták, kérték, hogy távozzék el határukból.
John Burgess, egy puritán prédikátor így kezdte az erről az igeszakaszról szóló prédikációját: Ebben a részben az ördög három angol közmondást igazol: 1.) Az ördög inkább kis játékot űz, mint semmilyet sem. 2.) Akit az ördög kerget, az gyorsan fut. 3.) Az ördög mindig a vásárra viszi a disznóját.
Azután folytatta a magyarázatát és azt mondta: 1.) Az ördög inkább kis játékot űz, mint semmilyet sem: Az összes démon könyörgött neki. 2.) Akit az ördög kerget, az gyorsan fut. A tisztátalan lelkek belementek a disznókba. 3.) Az ördög mindig a vásárra viszi a disznóját. Belevitte őket a vízbe.
Az ember azt hinné, hogy ez az igerész nem alkalmazható a 21. században. Az emberek közül sokan egyáltalán nem hisznek abban, hogy az ördög egy létező személy. Esetleg még hisznek egy személytelen „Gonoszban”. Még ha valaki hisz is az ördögben és a démonokban, akkor sem tudja elképzelni, hogy ilyesmi megtörténhet.
Most olvassuk el a Zsid 2,10-16-ot. Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé. 11 Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, 12 amikor így szól: „Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged.” 13 És ismét: „Én őbenne reménykedem” majd újra: „Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket az Isten adott nekem.” 14 Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; 15 és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. 16 Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel.
Napjaink emberének többnyire háromféle választási lehetősége van, mint egy teszt jellegű vizsgán: 1. Hiszel Urunkban, Jézus Krisztusban? 2. Nem hiszel Urunkban, Jézus Krisztusban, vagyis materialista világnézetű vagy? 3. Babonás vagy? Csak ámulunk a babonaság terjedésén és növekvő népszerűségén. – Számunkra, keresztények számára fontos tudni, hogy állunk a Sátánnal. Növekszik a jósok, próféták és prófétanők száma, a spiritiszta médiumokkal való érintkezés még a teológiaprofesszorok között is, erre példa a korábbi püspök, Pike is. Napjainkban, amikor növekszik a babonaság, minden ember három lehetőség előtt áll: Krisztus / materializmus, azaz hitetlenség, ateizmus, agnoszticizmus / vagy a hamis istenekben, bálványokban való hit, azaz babonaság. – Nemrég az újságban egy olyan esküvőről olvashattunk, amelyet egy sátánista templomban tartottak. Azt mondták, a házasság nem a mennyben, hanem a pokolban köttetik. A ceremónián barátok vettek részt, köztük keresztények is, és természetesen a sajtót is meghívták. Azt gondolnánk, hogy ez egyedi eset volt, valami sokkoló, visszataszító esemény. Én azonban úgy vélem, hogy ez nem egyszeri esemény volt, és mint kiderült, ilyen gyakorlatot mindig is folytattak titokban. Most ez csak szalonképessé, elfogadottá vált. Mindig is léteztek sátánista templomok, az elmúlt 200 évben például Franciaországban nagyon aktív volt a démonok egyháza. Sok történész megfigyelte az okkultizmus eme különös mellékáramlatát az emberek életében. Egy ismert történész azt mondta: Ha az emberiség történetét tanulmányozzuk, és annak minden aspektusát megvizsgáltuk, és megpróbáltuk ezeket minden ismert eljárással elemezni, gazdasági, társadalmi és politikai összefüggéseket megmagyarázni, akkor is még mindig maradnak olyan tényezők, amelyeket csak az okkultizmussal lehet megmagyarázni. A történelemben sok dologra nem létezik normális, racionális magyarázat, csak az okkultizmus. Arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy az emberi történelemben valami ördögi is szerepet játszik.
Jézus Krisztus, Istennek az emberiséghez intézett utolsó szava legyőzte a Sátán birodalmát. Ő nagyobb az angyaloknál, és nagyobb, mint bukott vezetőjük, Lucifer. Olvastuk a Zsid 2-t, amely ezt teszi nyilvánvalóvá. Isten eredeti terve az volt, hogy az embert a teremtett világ urává tegye. Azt is olvastuk, hogy ez nem valósult meg, mert az ember vétkezett, és nem tudta betölteni a feladatát. Az ember olyan akart lenni, mint Isten, tőle független, de Isten azt mondta: Nem. Az ember múlandó és halandó lett. Isten azt mondta Ádámnak a Paradicsomban: Isten trónjára akartál ülni, olyan akartál lenni, mint Isten, ezért el fog jönni a nap, amikor föléd kerekedek. Ami porból lett, az ismét porrá válik. Az, hogy az ember meghal, annak bizonyítéka, hogy Isten szava igaz. Megpróbálhatunk Istent játszani, de nagyon hamar rájövünk, kicsoda Isten. De mi a helyzet az ember számára tett ígéretről? Mi van a reménnyel, amelyről a Biblia beszél? Vajon a bűnesettel végleg eljátszottuk annak a reményét, hogy az ember uralkodni fog a földön?
A levél szerzője egy zsoltárt használ háttérként az Ószövetségből, hogy Isten eredeti tervét kifejtse. Azt mondja: Ha az ember állapotát nézzük, akkor azt látjuk, hogy nem felel meg Isten eredeti tervének, de ha csak egy rövid pillantást vetünk Isten trónjának jobbjára, végül meglátjuk a megoldást Isten ígéreteire. Eljött egy ember, akit asszony szült, felnőtt, és 30 év alatt férfivá fejlődött; szeplőtelen, bűntelen, makulátlan életet élt. Emberként halt meg, és emberként támadt fel. Ez az ember most az Atya jobbján ül. 2,9: Azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált.
Isten első nagy ígérete nem egy kitalált látomás, ami Ádámnak adatott, múló álom, amelynek nem lehet hitelt adni. Az ősígéret, Isten ígérete be fog teljesedni. Jézus Krisztus munkássága a záloga, hogy az ember felfogja, mit tervez vele Isten. Eljön az a nap, amikor Isten az embert uralomra helyezi az összes teremtmény fölé, mint Isten közvetítőjét önmaga és a teremtés között, amelyért felelős.
Valaki ezt kérdezhetné: De miért kellett ennek az embernek szenvedni? Miért kellett végigjárnia a helyettes szenvedés folyamatát? Szerzőnk most erre a kérdésre válaszol.
Először is elmagyarázza, miért kellett emberré lennie. Vagy másképp fogalmazva, miért öltött emberi alakot? Azután elmondja, miért kellett szenvedni és meghalni neki, és hogy mit vitt véghez ezzel. Amikor ezeket a verseket olvassuk, megfigyelhetjük, hogyan írja le Jézus azonosulását az emberrel, aztán pedig elbeszéli Jézus szenvedését.
Legutóbb a 2,10-et néztük meg. Arra utaltam, hogy a helyettes szenvedés jogszerű („méltó hozzá”). 2,10: Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé. Ez azt a képet festi le, ahogyan egy sereg bevonul az ígéret földjére a vezérük zászlaja alatt. Csak úgy változtathatja őket a képmásává, ha az ő alakjukat ölti magára. Azáltal, hogy bemegy a mennybe, számukra is biztosítja a belépést. Ez a 2,10-es vers mondanivalója.
Annak érdekében, hogy a lelkünkre kösse ezt a kijelentést, és hogy bizonyítsa: Jézus Krisztus által rendelkezünk ezzel a csodálatos elhívással, a levél szerzője azt hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus és az ember valóban egy egységet alkot. Isten Fiának az emberi nemhez való szolidaritását akarja bizonyítani. Annak igazolásához, hogy uralkodásra vagyunk elhívva, azt kell bizonyítania, hogy Jézus Krisztus ember volt. Azután mi, akik emberként egyek vagyunk vele, vele együtt fogunk uralkodni. Emlékezünk csak: Isten két emberen keresztül cselekszik. Az első Ádámon keresztül, aki vétkezett. Azután pedig az utolsó Ádámon keresztül cselekszik, akinek a személyében az ember győzelmet aratott. Az utolsó Ádám meghalt az első Ádám bűneiért, és az ő leszármazottainak az azóta elkövetett bűneiért is. Halálának következményeként ez az utolsó Ádám az Atya jobbján ül, és ő a bizonyítéka, hogy a győzelem ki van vívva.
A 2,11-es vers így kezdődik: „Mert”. Ez vezeti be annak magyarázatát, hogy miért neveznek minket gyermekeknek. Ő „számtalan fiát vezette dicsőségre”. Isten nem elégedett meg egy fiúval. 2,11 Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni. A 2,11-ben két kifejezés van, amit hangsúlyoznunk kell. Ha ma a megszentelődésről beszélünk, akkor sajnos gyakran furcsa gondolatok suhannak át a fejeken. A megszentelődésre sokan úgy gondolnak, mint olyan bibliai tanításra, amely szerint az újjászületés utáni állapotban már nem tudunk vétkezni. Ez nem biblikus.
Mások úgy gondolkodnak a megszentelődés tanáról, hogy miután elfogadtuk Jézus Krisztust, imádkozunk, várakozunk, és ostromoljuk Istent, hogy egy második áldást ajándékozzon nekünk, imádkozunk azért, hogy a Szent Szellem betöltsön minket nyelveken szólásban, hogy teljes legyen a megszentelődésünk, ami után már nem követünk el bűnt. A Biblia nem ilyen értelemben beszél a megszentelődésről.
Ha az Írást tanulmányozzuk, és meghallgatunk egy igemagyarázatot, akkor azt tudhatjuk meg, hogy a megszentelődés egy háromszoros, sőt négyszeres folyamat.
1. A megszentelődés Jézus befogadását jelenti, amely során el leszünk különítve az ő számára, a hit számára. Ez az előkészítő megszentelődés. Abban a pillanatban, amikor hitre jutunk Jézus Krisztusban, már megszentelődünk, vagyis ez nem azt jelenti, hogy máris gyakorlatilag bűntelenek vagyunk, hanem hogy Isten szemében ugyanolyan helyzetben vagyunk, mint Jézus Krisztus. Törvény szerint Isten előtt elkülönített állapotban vagyunk. Ez a helyzeti megszentelődés.
2. A hitben való járás során idővel növekedünk a kegyelemben. Ezt nevezzük progresszív megszentelődésnek. Egyre jobban hasonlóvá leszünk Krisztushoz.
3. Amikor végül Jézus Krisztus visszajön, és elragadtatunk az ő jelenlétébe, akkor ugyanolyan testet kapunk, mint amilyen Jézus Krisztusnak volt a feltámadása után. Ezt nevezzük végleges megszentelődésnek.
A levél szerzője a megszentelődés fogalmát itt a helyzeti megszentelődés értelmében használja, vagyis azt a helyzetet érti, amit Isten előtt elfoglalunk. Ezt nagyon precízen fejezi ki. Magától értetődő, hogy olvasta az Ószövetséget, ismerte a szertartásokat és az áldozatokat, amelyeket odavittek, és ismerte a terminológiát, a nyelvet is, amelyet ezekre használtak. A megszentelt emberről az Ószövetség nyelvén beszélt. Az Ószövetségben például azt olvassuk, hogy a főpap megszentelt volt, hogy vezethesse az istentiszteletet. A megszenteltség az Ószövetségben egy bizonyos alkalmasságot jelent, hogy valaki Istent imádhassa. Éppen erre gondol itt a levél írója! Áron és a papok megszenteltek voltak, hogy bemehessenek a Szentek Szentjébe. – Ezzel a háttérrel beszél rólunk mint megszenteltekről, akik alkalmasak arra, hogy Isten színe elé járuljanak Krisztus értünk elszenvedett kereszthalála alapján. Aki megszentel minket, az a mi Urunk, Jézus Krisztus. 2,11: Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni. Mindannyian ugyanattól az apától származunk. Ő Isten Fia, mi pedig Isten gyermekei vagyunk. Ő az utolsó Ádám, mi pedig az ő családja vagyunk.
Ezután a 2,12a versben ezt olvashatjuk: Amikor így szól: „Hirdetem nevedet testvéreimnek,…” Miért szégyellené valaki, hogy testvérnek nevezze a testvérét? Valaki szégyenkezhetne a testvére miatt, ha az elkövetett valamit. Ha lenne fivérem, és ő olyasmit tenne, ami szégyent hozna a családunk nevére, akkor szégyelleném őt a fivéremként bemutatni. Mivel az Édenkertben történt valami, egy másik családnak köteleztük el magunkat, ami nem Isten családja. Ez az első Ádám családja volt. Azóta Ádámnak hívnak minket is. Engem is Ádám Flesch Károlynak kellene hívni. Mindannyian Ádám leszármazottai vagyunk. Ő nem szégyelt a testvéreinek nevezni bennünket, az Éden-kerti közjáték ellenére sem.
Van még valami nagyszerű ebben az igerészben.
Ha – a hasonlatom alapján – olyan lennék, mint a fivérem, aki szégyent hozott a családunkra, akkor nem kellene szégyenkeznem miatta, amikor bemutatom őt, mint testvéremet. Ebben a versben nemcsak az ember múltjának elismerése található, hanem Isten Fia nagyságának elismerése is. Mert a megszentelő …, akiről az első fejezet beszél, aki maga Isten, akit idéz: Nagy vagy te, csodákat teszel, te vagy Isten egyedül!(Zsolt 86,10) Vagy: de a Fiúról így szól: „A te trónusod örökké megáll, ó Isten.” Maga Isten sem szégyell minket testvéreinek nevezni. – Ami engem illet, ha lenne egy fivérem, aki valami nagy tettet vitt véghez, vagy híres lenne, akkor biztosan megemlíteném mellékesen egy beszélgetés során, hogy van egy Ádám Flesch X. nevű testvérem. Ön tényleg az ő testvére? Igen, ő a testvérem. – Ez a vers: „nem szégyelli őket testvéreinek nevezni” tehát csodálatos megerősítése az ő nagyságának, és annak a ténynek, hogy egyek vagyunk Vele.
Szerzőnk olyan férfi, aki szereti a Bibliával alátámasztani, amit mond. Ez ma már nem divatos. De hiszek abban, hogy egy gyülekezetnek hivatkoznia kell bibliai igehelyekre, amelyekre ezt mondja: Ez a mi fundamentumunk. Mindenben, amit teszünk, a Bibliához kell fordulnunk. Semmi olyat nem szabadna gyakorolnunk, amit a Biblia helytelennek nevez. Szerencsére Isten áldása nem attól függ, hogy 100 %-ig engedelmesek vagyunk-e. De áldása biztosan arányos azzal, amennyire mi vagyunk összhangban az Igével. Amíg Isten akaratának középpontjában állunk, addig áldás alatt vagyunk. Mihelyt azonban belemegyünk egy kompromisszumba, és a célszerűségtől vezérelve döntjük el, mit tartunk jónak vagy előnyösnek, akkor már az engedetlenség útjára léptünk. Isten áldása el fog hagyni bennünket. Továbbra is összegyűlhetünk, sőt, gyarapodhat a létszámunk, nőhet a gyülekezet bevétele, de Isten áldása elhagyhat minket. Nevünket akkor IKABAD-nak fogják hívni, ami azt jelenti: „A dicsőség elmúlt”. Talán nem vesszük észre, de később meglesznek a következményei.
Szerzőnk szereti az Írást, és olyanokhoz szól, akik ismerték is az Igét. Nem kellett mindig utánaolvasniuk, mint nekünk. Mi nem tudjuk könyv nélkül a Bibliát! 2,12 …amikor így szól: „Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged.” A középpontban ez a szó áll: „testvérek”. Jézus Krisztus a beszélő. Krisztus némelyeket a testvéreinek nevez. A Zsolt 22,23-at idézi, ahol Dávid Jézus Krisztusról beszél illusztrációként. Dávid sok szenvedés és félelem után vallja, hogy hirdetni fogja Isten dicsőségét a testvérei között. Dávid ezt csak hasonlatként mondja az eljövendő királyról. Ez a király el fog jönni és Isten nevét fogja hirdetni a testvérei között. – Egyszer, amikor még nagyon fiatal voltam, akkor nekem is hirdette. Átéltem ezt. Ha valódi, újjászületett keresztény vagy, akkor te is hallottad. Isten Fia a Szent Szellem által Isten nevét hirdette. Soha nem fogom elfelejteni, hogy egy nap, amikor hitetlenül éltem, Isten szembesített azzal a ténnyel, hogy van Isten, aki tud rólam, ismer engem, és elismertem őt. Megmenekültem!
Ha Jézus Krisztus valójában nem az, aki Istent kinyilatkoztatja, akkor nem létezne Isten. A deizmus és a teizmus nem elég ahhoz, hogy a mai, tudományban hívő generáció számára kinyilatkoztassa Istent. Ha nem olyan Istenünk van, akit Jézus Krisztus mutat be, akkor Istenről csak kis i-vel beszélhetünk. Vagy a Krisztus által kinyilatkoztatott Isten, vagy senki. Nincs más választási lehetőség. Ha nem lennék keresztény, akkor nem lennék vallásos sem.
Egy idézet nem elég, szerzőnk tovább idéz. 2,13a: És ismét: „Én őbenne reménykedem”. Bárcsak lenne időnk, hogy elolvassuk az Ézs 8-at, és arról beszélhetnénk, mit értett azon a próféta, amikor az adott körülmények között ezt mondta: És várom az URat, …… és benne reménykedem. Érdekes fejezete ez az Ószövetségnek. A próféta a hanyatlás időszakában élt. Izrael és a vezetői Szíriával akartak szövetséget kötni, hogy ez megvédje őket Asszíriától. Isten figyelmeztette őket, hogy ne a húsban és a fegyverekben bízzanak, hanem Istenben és az ő ígéreteiben. Isten majd törődik Asszíriával. A próféta hirdette az üzenetet, de Júdea királya nem hitt neki. A próféta ezt mondta neki: király, gondold meg, hogy utánad jön majd egy másik király, akinek Immánuel a neve, azaz „velünk az Isten”. Amit mondott, az tulajdonképpen a következő volt: Minden alkalommal, amikor belekontárkodunk Isten művébe, és a saját kezünkbe vesszük a gyeplőt, ahelyett, hogy Benne bíznánk, a hanyatlás útjára lépünk. Pl. amikor mi, keresztények úgy gondoljuk, hogy támogatnunk kell Isten munkáját, és egyedül Istenre tekintünk. Aztán pedig elkezdünk aggódni. Elvesztjük Istenbe vetett hitünket. Ha ráléptünk egy útra Isten munkájában, aztán pedig elkezdünk rövidített utakat tenni, és saját kezünkbe vesszük a dolgokat, hogy Isten munkájába besegítsünk, de ez szemben áll azzal a meggyőződésünkkel, amit abban a helyzetben Isten igéje tanít nekünk, akkor elvesztettük a bizalmunkat Istenben. – Ha Áháznak azt mondtuk volna, hogy hitetlen, vehemensen tiltakozott volna ellene. Én hívő vagyok, bízom benne, de meg vagyok győződve arról, hogy fel kell vonulnunk az asszírok ellen. De Isten azt mondta: Nem. Ézsaiás aztán, a 8. fejezetben azt mondja: Még ha a király és a nép is engedetlen, én akkor is Istenben bízom. Elvált a királytól és a néptől, és hű maradt Istenhez. Nemcsak ezt, de azt is mondta, hogy az eljövendő Immánuelről, a nép későbbi vezetőjéről szóló bizonyságtételt tovább fogja adni a tanítványainak (Ézs 8,16). Ézsaiásnak volt egy kis tanítványi csoportja, akik az igazságot képviselték, és akik hittek ebben az igazságban. A 8,17-ben ezt mondja: És várom az URat, … és benne reménykedem. Továbbadja a hitét egy kis csoportnak, mint egy kis gyülekezetben. Hívők egy kis csoportja. – Az egy kiváltság, ha fiatal embereknek magyarázzuk az Igét, és tudjuk, hogy ez maradandó nyomot hagy az életükben. Úgy, ahogyan a próféta mondta a tanítványaira mutatva (Ézs 8,17): „Én pedig és e gyermekek, akiket az ÚR adott nekem”. A gyerekek, akik hallgatnak ránk, idősebbekre. Azokra is, akik a vasárnapi iskolákban tanítanak. Nagy kiváltság ez.
De Ézsaiás valami nagyobbra gondol. Tudjuk az igazságot, amelyet Isten bízott ránk, Immánuelről, aki el fog jönni. Van ígéretünk Immánuelről, és a győzelemről, amit ő fog kivívni. „Én pedig és e gyermekek, akiket az ÚR adott nekem” – ez egy prófétai előrelátás, illusztráció az élő Jézus Krisztusról. –aki a tökéletes próféta, és a világon élő igaz hívőkről, akik hozzá tartoznak, a gyermekek, akik vele vannak.
Az a tény, hogy „gyermekeknek” hívnak bennünket, és az, hogy Jézus egy ember, aki Istenben bízik, összekapcsol minket, eggyé tesz bennünket vele.
14/a. Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek. Legutóbb azt mondtuk, hogy Jézus nem maradt a „főhadiszálláson”, hogy onnan osztogassa a parancsait és az üzeneteit, hanem köztünk élt, egy volt közülünk. 14 Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; Ő teljesen ember volt! Nem képzeletbeli Krisztus, aki csak úgy nézett ki, mint egy ember, és nem is olyan Krisztus volt, akiben lélek helyett a Logosz lakott. Ő test és vér … részese lett! Fizikai valóságában egy volt velünk. Meg lehetett érinteni. Ha megsérült, vérzett. Test és vér részese volt. Az a tény, hogy Ádámtól származunk, test és vér, Isten teremtménye vagyunk, ugyanannak a részesévé tette őt is … hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt. Nem pusztította el, de „hatályon kívül helyezte”. Az ördög még nem pusztult el teljesen, még mindig elég aktív. Láncon van tartva, meglehetősen hosszú láncon.
Jézus hús-vér emberré lett, Isten megtestesülésévé. Éppen olyan testet öltött, mint amilyennel mi rendelkezünk. Dorothy Sayers egyszer azt mondta: „Ha a megtestesülés nem izgalmas dolog, akkor mi lehet egyáltalán izgalmas?” Isten emberré lett. Ezt azért tette, hogy a halál által megsemmisítse a halált. A halál a halál által halott! Az alabástromedényt össze kellet törni, hogy Krisztus váltságművének jó illata eláraszthassa az egész világot.
„… vagyis az ördögöt;” Mit ért a szerző ezen? Azt mondja: A bűneset óta minden egyes ember a Sátán rabszolgája. Mindannyian a Sátán foglyai vagyunk, felnőttek és gyerekek egyaránt. A börtönigazgatónak manapság is egy bírósági végzésre, bírósági iratra van szüksége, hogy szabadon engedhessen egy rabot. Senki sem jöhet ki szabadon, kivéve, ha megszökik. Ahhoz, hogy a fogva tartott kijöhessen a börtönből, fel kell tudnia mutatni egy elbocsátó iratot. Ha ez a dokumentum megérkezik, akkor a börtön alkalmazottja odamegy a cellához, kinyitja, és azt mondja: Ön szabad, elmehet. Ezt tette lehetővé Jézus a golgotai kereszten. Magára vette a minket sújtó ítéletet amikor meghalt értünk, és Isten ezt elfogadta elbocsátó dokumentumnak. A Szent Szellem által hirdethetjük, hogy a börtön ajtaja nyitva van, és szabadon távozhattunk.
2,15 …és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. Halálfélelem. Te is félsz a haláltól? Magától értetődik, hiszen te is ember vagy. Sokan nem félnek magától a haláltól. Gyakran hihetetlen, ahogyan katonák háborúba mennek, vagy ahogyan feláldozzák magukat társaikért. Azt hiszem, ez az emberi bátorság legnagyobb megnyilvánulása. – Az ember fél a halál pillanatától, de amitől még jobban félünk, az az, hogy mi következik a halál után. Szerzőnk azt mondaná: „És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,…” Minden ember fél haláltól. Jézus Krisztus azonban azért jött, hogy megszabadítsa azokat, akik ebben a halálfélelemben éltek. Szembe tudok nézni a halállal és azt tudom mondani: „Nem kedvellek, de tudom, hogy az én Uram, Jézus Krisztus halála által, az utolsó Ádám által, aki legyőzte a halált, én is győztem a halál felett. A halál engem nem tud fogva tartani. Számomra a halál nem más, mint átmenet Jézus Krisztus jelenlétébe. Ez csodálatos igazság. Ezáltal fog a számomra biztosított sors valóra válni.
A 16. vers tárgyalását halasszuk a következő alkalomra, mert szeretném lezárásként a következőket mondani:
Őbenne van a szabadítás az okkultizmusból, a Sátán és a démonok hatalmából. Az asszony magva széttaposta a kígyó fejét. Már nem kell félnünk a haláltól. A Sátántól és démonaitól sem kell tartanunk. Jézus Krisztusban van a szabadulásunk az okkult erőkből. Ezek léteznek, de nem tudnak nekünk kárt okozni, azoknak, akik az Úrban bízunk, mint Ézsaiás. Jézus Krisztus győzelme elnyelte a halált. Pál ezt mondja: „De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” Ezt mondhatom az ördögnek: Már le vagy győzve. Amíg az Úrban nyugszik a lelkem, addig győzedelmeskedem a halál fölött.
A halál birodalmában, ami az emberi lét, az életnek forrása fakadt föl. Ha az Úrban bízunk, aki felülkerekedett az ördögön és az ő angyalain, akkor ott leszünk majd, amikor Jézus Krisztus a mennyben körülnéz, és elmondhatja: senki sem veszett el, az egész család összegyűlt az Atya házában. Ezt egy gigantikus kijelentés fogja követni: „Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket az Isten adott nekem.” Ehhez a családhoz tartozol, vagy csak szimpatizáns vagy? Az Úrba vetetted a bizalmadat? Félsz a haláltól, és ami azután jön? Meg akarsz szabadulni ettől a félelemtől? Megszabadulhatsz, ha arra gondolsz, hogy Jézus Krisztus szeret téged, és meghalt érted, a bűneidért. Isten gyermeke lehetsz, Jézus Krisztus testvére, ha egyszerűen azt mondod: „Köszönöm Uram, hogy meghaltál értem. Szívembe fogadlak mint személyes megváltómat.”