A rendszer jellegzetességei: Izrael és a Gyülekezet (1.)
Ha a gyülekezet természetéről és lényegéről beszélünk, akkor ki kell hangsúlyozni, hogy a gyülekezet a megváltottak közössége, akik az Úréi, mert megváltotta, megvette őket. Szerette a gyülekezetet és odaadta magát érte. Ez a megváltott közösség kétféle formában jut kifejezésre. Az egyik a helyi gyülekezetek formája, amiről az 1.Kor 1,1-2-ben olvasunk, és van egy általános megnyilvánulása, amelyről az Ef 1,22-23-ból tudhatunk. 1.Kor 1,1-2: „Pál, Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola, és Szószthenész, a testvér, az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett; mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják”. Itt azokra a szentekre utal, akik Korinthusban rendszeresen összejöttek egy helyen, ahol hirdették az igét, ahol éltek az adományaikkal, megtörték a kenyeret a presbitérium felügyelete alatt. Az, hogy szentek egy helyen összegyűlnek, nem jelenti azt, hogy egy gyülekezetet képeznek. A gyülekezet nem csak azt jelenti, hogy egy helyen jönnek össze, de azt is, hogy figyelnek az igére, bemerítenek és kenyeret törnek, továbbá presbiterek és diakónusok felügyelete alatt állnak.Ha most felütjük az Ef 1,22-23-at, itt az apostol arra utal, hogy a gyülekezet egy általános testület, nem csak azokból áll, akik egy bizonyos helyen összejönnek, hanem a hívők összességéből. „»Az ő lábai alá vetett mindent«, és őt tette mindenek felett való fővé a gyülekezetben, amely az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben”. Itt a gyülekezet a Krisztus teste és a szöveg összefüggésében (kontextus) olyanokról van szó, akik hisznek az Úr Jézusban, és valahol összejönnek.
A gyülekezet lényege, természete tehát emberekből áll, akiket Jézus vére által megváltott ebben a korszakban. Ennek kétféle megnyilvánulása van: egy helyi és egy általános. Ezenkívül a gyülekezet Istennek egy új munkája. Ez persze egy érdekes kérdést vet fel, hiszen az én Bibliám azt tanítja, hogy Istennek egy népe van. Az „egy nép” tanítása, ahogyan az az idők és a nemzeti történelem folyamán kibontakozott, a hívők száma a nemzet illetve nemzetek történelmében. Voltak időszakok, amikor az „egy nép” többségében izraelita jelleget viselt, egy más időszakban pogány jelleget. Valami történt azonban pünkösdkor, ami Isten népének kibontakozását illeti, amit újnak nevezhetünk. Lapozzuk fel az Ef 2,14-15-öt és olvassuk el, mit mond erről az apostol. „Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában.”Valami új történt pünkösdkor. Nem akarok részletekbe bocsátkozni, mert később még vissza fogunk erre térni, de valamit szeretnék hangsúlyozni. Pünkösdkor nem Istennek egy új népe született meg, hanem változás állt be Isten népében. Ez a változás olyan jelentős volt, hogy ezt a testet egy „új embernek” lehet nevezni. A jelentőségteljes esemény az volt, hogy azok a jellegzetességek, melyek a zsidó népet mint egy időleges testet jellemezték a sínai törvényadás óta, lezárultak, amikor az Úr Jézus meghalt a kereszten és a kárpit a templomban felülről lefelé kettéhasadt.
Pünkösdkor, amikor a Szentszellem kitöltetésére vonatkozó ígéret beteljesedett, a hívők csoportja, akik jelen voltak – többségükben zsidók, de néhány pogány is – össze lettek forrasztva egy testbe a Szentszellem által Krisztusban. Ami lényeges az az, hogy a különbség, ami a hívő zsidókat a hívő pogányoktól megkülönböztette, a választófal, le lett rombolva. „Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában.” Amit Pál mond: ettől a pillanattól kezdve, ha emberek hitre jutnak, akkor egy alapon jutnak hitre vagy térnek meg. Osztoznak ugyanazon kiváltságokban, ugyanazon ígéretekben és közös jövőjük van. Krisztus teste egy új ember, pünkösdkor jött létre. Ez annyiban új, hogy a hívők közösségében a zsidó és a pogány hívők közötti viszony valami egészen új lett. Erről később még részletesebben fogunk beszélni.
A gyülekezet, melyben a zsidó és a pogány hívők osztoznak az azonos áldásban, azonos ígéretekben és egy azonos jövőben, valami teljesen új! Fel lehetne tenni a kérdést: volt-e valaha utalás arra, ami pünkösdkor történt? Hiszen Pál úgy beszél erről, hogy ez egy titok, mely különös módon csak neki adatott meg. Mit is mond az Ef 3,1-5-ben? „Ezért vagyok én, Pál, a Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért. Ha ugyan hallottatok az Isten kegyelme megbízásáról, amelyet nekem adott a ti javatokra, amikor kijelentésével ismertette meg velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam. Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én a Krisztus titkát, amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kijelentette szent apostolainak és prófétáinak a Szellem által.” Mi ez a titok? A 6. versben megmondja: ”…hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által.”Más szóval, nincsenek választófalak többé a zsidók és a pogányok között. Az Ótestamentumban, ha egy pogány megtért, akkor zsidóvá kellett lennie és életét a mózesi törvény szabályai alatt kellett élnie. Körül kellett őt metélni és Izrael közösségében kellett hogy éljen. A gyülekezet valami új, amit az ige világosan tanít. A kérdés csak az, hogy voltak-e ezt megelőzően már utalások erre a változásra? Itt vannak bizonyos kételyek. Személyesen hiszem, hogy voltak utalások korábbi kijelentésekben, pl. a Mát 16,18-ban az Úr azt mondja, hogy gyülekezetét építeni fogja. A hangsúly a jövő időn van. A Mát 18-ban beszél a gyülekezeti fegyelemről ebben az eljövendő gyülekezetben, aztán a Ján 10,1-21-ben világos utalások vannak, három kis példabeszédbe foglalt illusztráció a pásztor munkájáról, mely előrevetíti a gyülekezet árnyékát. Ján 10,16: „Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből a nyájból valók (azaz nem zsidók): azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.” Az, hogy a zsidók és a pogányok egy nyájat fognak képezni utal arra, hogy Isten népe, zsidók és pogányok, egy fundamentumra lesznek helyezve és osztoznak ugyanazokban az áldásokban.
Ha valakiben kételyek támadnak, akkor el kell olvasnia a Róm 11-et. A Róm 11,17-ben ez áll: „Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél, ne dicsekedj az ágakkal szemben.” A pogányok a zsidó hívők közé lettek beoltva az olajfába, mely az ábrahámi áldás ígéreteinek kifejezője, és örököstársak lettek az olajfa gyökerének nedvében. Később a Róm 11,24-ben ezt az olajfát Izrael olajfájának nevezi. A pogányoknak tett ígéretek elsősorban Izraelnek tett ígéretek! A pogányok részesülnek az Izraelnek tett ígéretekben. Az olajfa Izrael olajfája. Ha a Bibliát olvassuk, akkor meg kell, hogy lássuk, hogy Isten célja a történelemben különös jelentőséggel bír Izrael számára. Az ígéretek, az Ábrahámnak tett ígéretektől kezdve, mind Izraelnek adattak! De Isten gondoskodott a pogányokról is. Mellesleg Ábrahám megigazult, mielőtt ígéreteket kapott volna, mielőtt megkapta volna a körülmetélés jelét. De Izrael az, akin keresztül Isten az ő tervét az egész világra nézve kivitelezni fogja.
Most a kérdés: a gyülekezet Izrael? Ez nem lenne téma, ha nem lennének emberek, akik azt állítják, hogy a gyülekezet Izrael. A Róm 11. alapján ilyet sose lett volna szabad állítani. Ez vezetett az ún. „replacement theology”-hoz, (németül „Ersatztheologie”), magyarul a helyettesítő teológiához.
1. Mi különbözteti meg a kettőt?
A.) Ha történelmi forrásokat keresünk arra a nézetre vonatkozóan, hogy a gyülekezet Izrael, akkor ezeket kell figyelembe venni:
Kr.u. 160 előtt soha senki nem állította, hogy a gyülekezet egyenlő Izraellel. Az egyházatyák írásaiban és bibliamagyarázataiban sose találkozunk olyan gondolattal, hogy a gyülekezet egyenlő lenne Izraellel. Amire figyelnünk kell, az az a tény, hogy ez a nézet az apostolok halála és az Újtestamentum után merült csak fel.
B.) Filológiai vagy nyelvészeti bizonyíték.
Az „Izrael” kifejezés számtalanszor előfordul az Ótestamentumban. Az egész Ótestamentumban sehol, senki sem ad más értelmet az „Izrael” szónak, mint az etnikai Izrael. Az Ótestamentum összes könyvében az „Izrael” szónak csak egy értelme van: az etnikai Izrael. Igaz, hogy ebben világosan az áll, hogy ha valaki hitetlen izraelita volt, akkor nem volt igazi izraelita. De ha valakit izraelitának neveztek, az sose volt nem izraelita. Isten gyakran, különösen Illés és Jeremiás idejében, amikor a hitehagyás szélsőséges formákat öltött, egy izraelitát csak külsőleg nevezett izraelitának, de nem benső emberében. Mégis izraelitának lehet őt nevezni etnikai értelemben. Ha valaki nem volt szívében körülmetélve, akkor nem lehetett őt igaz izraelitának hívni.
Az Újtestamentum is rengetegszer használja az „Izrael” szót. Nincs ebben egy hely sem, ahol az „Izrael” szó mást jelentene, mint az etnikai Izraelt. Felüthetünk két helyet, ahol egyesek állítják, hogy Izrael mást jelent. Ezek az érvek azonban gyenge lábon állnak. Az első a Róm 9,1-6.
Pál a Róm 1-8. fejezeteiben leírja Isten üdvtervét. Ezekben a fejezetekben sehol sem említi a kiválasztottak csoportjával kapcsolatban, akik Pál szolgálata által jutottak hitre, Izrael nevét. Ez problémákat okozott volna, hiszen sokan, akik Pál szolgálata révén jutottak hitre, a zsidó néphez tartoztak. Ha ők hallották volna a keresztyén tanítást, feltették volna a kérdést: „és mi van Izrael népével?” Isten a kijelentést és az ígéreteket a zsidó népnek adta. „Pál, a teológiádban hol szerepel Izrael?” Ha Izraelnek nincs helye, hogyan higgyünk? Isten az Ótestamentumban kijelentette, hogy Ő az igaz Isten és Izrael az üdvtörténelemben jelentős helyet foglal el. Pál választ ad a Róm 9-11. fejezetben arra vonatkozóan, hogy mi történik Izraellel.
Róm 9,1-5: „Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentszellem által, hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok(anatéma), Krisztustól elszakítva, testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett; akik izraeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek (!) és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek,(!) akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen.” Pál gyötrődik Izrael miatt, ő maga szeretne átokká lenni helyettük, Krisztustól elszakítva, hogy ők üdvözüljenek. Nekik adattak mindezek a kiváltságok, melyek közül a legnagyobb az, hogy a Messiás belőlük származik. De mi történt? Pál más szóval azt mondja, ti nem olvastátok helyesen a Bibliátokat. Ha figyelmesen olvastátok volna, akkor nem hittétek volna azt, hogy csak azért, mert valaki származására nézve Izrael népéhez tartozik, automatikusan üdvözülni fog. Ezért mondja a következőket a Róm 9,6: „De ezt nem úgy értem, mintha Isten igéje erejét vesztette volna.” Más szóval, nem úgy tekintünk vissza az Ótestamentumra, mint ahogyan azt sokan teszik, hogy Isten valamit tervezett Izraellel és ez a terv most meghiúsult, ezért Istennek valami újat kellett kigondolnia magának. (Sokszor elrémít, hogy embereknek ilyen istenképük lehet. Egy Isten, akinek a terveibe az emberek beleavatkoznak, keresztezik, meghiúsítják, egy Isten, aki nem tudja, hogy mit is tegyen. Egy Isten, aki nem szuverén! Ez ellentmond minden épeszű, istenfélő bibliai látásnak.) A Róm 9,6. azt mondja, hogy Isten nem egy olyan isten, aki bosszankodik, hogy terveit meghiúsították.
„De ezt nem úgy értem, mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Izraelhez, akik Izraeltől származnak.” Vannak, akik állítják, hogy ez a vers azt jelenti, hogy egy izraelita is lehet izraelita, illetve egy pogány is lehet izraelita. De ha figyelmesen olvassuk, akkor itt az áll, hogy nem mind izraeliták, akik Izraelből valók. Egy szóval sem mondja, hogy a pogányok izraeliták. A pogányokat meg se említi! Nem a zsidók és a pogányok között tesz különbséget, hanem egyszerűen kétféle izraelitáról beszél. Nem mindenki igazi izraelita, aki Izraelből való, aki Izrael népéhez tartozik. Ahhoz, hogy valaki igazi izraelita legyen, Izrael népéből kell, hogy származzon, azonkívül hívő izraelita kell, hogy legyen. Az Ótestamentum ezt számtalanszor megismétli. Ahhoz, hogy valaki a „körülmetéléshez” tartozzon, első helyen a szív körülmetélése számít és csak másodsorban a testi körülmetélés. Pál csak ennyit mond és ez egy egyszerű üzenet. Sokan nem szeretik, ha valami egyszerű és inkább kitalálnak valami mást. Ha a Jer 9,24-25-öt, vagy az Ezék 44,7-et fellapozzuk, akkor látni fogjuk, hogy ha egy izraelita Istennek tetszeni akar, akkor hívő izraelitának kell lennie. Pál nem akar mást mondani, mint ezt: nézd, Izraelben kétféle ember van: az egyik a hívő izraelita, a másik a hitetlen, de etnikailag mindkettő izraelita. Pál itt ennél még többet is mond. Igaz, meg lehet tudni, ki az igazi izraelita, a hitét tekintve. De honnan van a hite? Isteni kiválasztás által. Nehéz ezt elfogadni? Ez a vers a Római levélben nem beszél a hitről csak a kiválasztásról. A kiválasztott izraeliták az igaz izraeliták, és a nem kiválasztott izraeliták ugyan izraeliták, de nem igaz izraeliták. Mit mond Pál? Olvasd az Írást! Róm 9,7: „és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: »Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.«” Más szóval, Izmaelre Isten nem volt tekintettel, Izsákot választotta ki. Nem a hús szerinti gyermekek, hanem az ígéret gyermekei az utódok, a mag. Róm. 9,8: „Vagyis nem a testi származás szerinti utódok az Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak. Mert az ígéret szava ez: »Abban az időben visszajövök, és fia lesz Sárának.« De nem csak ezt az esetet lehet említeni, hanem Rebekáét is, aki egytől fogant, a mi atyánktól, Izsáktól.”
Ohó, mondhatná egy zsidó, Izsák Ábrahám és Sára fia volt. Izmael pedig Ábrahám és Hágár fia. Ezért lett Izsák és nem Izmael a kiválasztott. Így az isteni kiválasztás nem játszik szerepet. Izmaelnek nem volt megfelelő anyja, csak megfelelő apja. Az ilyen érvelésre válaszol Pál apostol: gondolj az ikrekre! „…hanem Rebekáét is, aki egytől fogant, a mi atyánktól, Izsáktól.” Pál olvasta a Bibliáját! Egész teológiáját a Bibliából tanulta. Isten kiválasztó kegyelmének tanítását az Írásból vette. Róm. 9,11: „Még ugyanis meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy az Istennek kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, ne a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, megmondatott Rebekának, hogy »a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek«, úgy ahogyan meg van írva: »Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem«.” Isten szuverén kiválasztó kegyelmének magyarázata, mely kiválasztja Jákóbot, akiből Izrael lesz, és Ézsaut, aki Izraelből való, de mégsem Izrael.
A Gal 6,16-ban ez áll: „Békesség és irgalmasság mindazoknak, akik e szabály szerint élnek, és (kai = és) az Isten Izraelének!” Ha itt az „és” áll, akkor ez a szövegnek egy bizonyos értelmet ad. Ha azonban úgy hagynánk, ahogy egyes fordítások teszik („…még az Isten Izraelének is!”), akkor azok, akik e szabály szerint élnek, akik a mostani korban élnek, azok „Isten Izraelje”. Ez igazolná, hogy ebben a szövegben az Izrael címet a pogányokra lehetne alkalmazni. Persze Pál a galatáknak ír, akik többségükben pogány hívők voltak.
Itt egy különös problémával állunk szemben, amiről röviden beszélnünk kell. Három szemszögből lehet ezt nézni.
a.) Itt Pál „Izrael”-t a gyülekezetben élő pogány hívőkre alkalmazza. Tulajdonképpen az egész gyülekezet „Isten Izraelje”. Ezt a nézetet azok képviselik, akik azt tanítják, hogy az „Izrael” kifejezés a gyülekezetre alkalmazható.
b.) Azt is lehet mondani, hogy ez annyit jelent, Izrael, az élő etnikai Izrael „Isten Izraelje”. Pl. Pál a Róm 11-ben avval kezdi: „Azt kérdem tehát: elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izraelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből. Az Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor az Isten előtt vádat emel Izrael ellen: »Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat lerombolták, én maradtam meg egyedül, de nekem is az életemre törnek.« Viszont mit mond neki az isteni kijelentés? »Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet a Baalnak.« Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint.” A kérdés az, kire utal a „maradék”? Az Isten népére vonatkozik a szöveg összefüggő értelmében. Olvasd el az előző fejezet utolsó versét, a Róm 10,21-et: „Izraelről viszont így szól: »Egész nap kitártam karjaimat az engedetlen és ellenszegülő nép felé.«” Izrael a nép, és ha azt mondja, hogy van egy maradék a mai napon a kegyelem kiválasztása szerint, akkor egy hívő maradékra céloz Izrael nemzetségéből. Ez világos!
Tehát helyes bibliai tanítás manapság Krisztus testében különbséget tenni a zsidókból lett hívők és a pogányok közül való hívők között? Ma ugyanaz a helyzet, mint Pál napjaiban! A gyülekezet többsége pogányokból lett hívőkből áll, de a mai napig van egy maradék a gyülekezetben, a hívő zsidók. Ezek „Isten Izraelje”. Ezek az igazi hívő izraeliták mind ez ideig. Ez a második nézet a Gal 6,16-tal kapcsolatban.
Hogyan értelmezzük a „kai” (= és) szót ebben a versben? Nos, normális, közönséges értelmében. A görög szöveg minden olvasója megegyezik abban, hogy a szó kontinuitást, összeköttetést fejez ki a mondatrészek között, egy kötőszó (conjunktív értelemben). A „kai” azonban bírhat adjunktív, járulékos jelentéssel. A szövegösszefüggés figyelembe vételével lehet eldönteni az értelmét. A Biblia tele van „és” szócskával. Az azonban, ahol a „kai” „is”-t jelent, talán csak 1%-a a szó előfordulásának. Lehet továbbá a „kai”-nak egy jóváhagyó, magyarázó (explicativ vagy assentive) értelme is: „még” vagy „mi több”. Hadd magyarázzam meg. Az Újtestamentumban azoknak a helyeknek a száma, ahol a „kai” „még”-et jelent, még ritkább, mint ahol „is”-t jelent. Azokat a helyeket, ahol a „még” (appositional) értelmező formában használatos, egy kézen meg lehet számolni, szemben ezer más hellyel az Újtestamentumban.
A hermeneutikának van egy alapvető szabálya, amit mindenkinek, aki a Bibliát olvassa vagy magyarázza, követnie kell. Sajnos ezt nem mindenki teszi. Ha egy szó közönséges jelentése a mondatnak értelmet ad, akkor sose szabad a ritka vagy szokatlan alkalmazásokhoz nyúlni. Elfogadható ez? Ezt követeli meg a józan ész. Ha egy szó a megszokott, mindennapi értelmében egy mondatnak nem ad tartalmat, csak akkor szabad azt keresni, hogy milyen különleges, ritka értelme lehet a szónak.
c.) Lehetséges ezt a verset eszkatológiai értelemben átértelmezni. Miért? Mert amit Pál mond, azt lehet úgy magyarázni, mintha a jövőbe pillantana, amikor Isten Izraelje visszatér hozzá, amint az a Róm 11,26-ban áll: „…és így üdvözülni fog az egész Izrael”. Lehet tehát a Gal 6,16-ot így olvasni: „Mindazoknak, akik e szabály szerint élnek, békesség és irgalmasság (kegyelem) és Isten Izraeljének, azaz a hívők azon testületének, akik a jövőben az Úr második eljövetelekor hozzá fognak fordulni”. Nem vagyok biztos abban, hogy a mondatnak ez a jelentése, de lehetséges ez is, mert sok hívő teológus így értelmezi ezt a verset.