A Fil 2,1-4 szakasz elolvasása után keressünk ki néhány verset a Jn 17-ből. Olvasás közben ne felejtsük el, hogy ez a 2,5-11 bevezetése, amely a leghíresebb és legvitatottabb krisztológiai szakasz az Újszövetségben.2,1-4 Ha tehát van bátorítás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó vigasztalás, ha van közösség a Szellemben, ha van irgalom és könyörület, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.Jn 17,20-26 Ez az Úr főpapi imája. Jelöljük meg ezt a részt, mert a későbbiekben még visszatérünk rá. „De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.”„Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt. Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél el engem. És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.”
1983 nyarán az Egyházak Világtanácsa 6. alkalommal ülésezett Vancouverben, melyen több mint 5000 ember vett részt a magukat keresztényeknek valló vallásokból. A hangsúly a „valló”-n van. Az ülés témája „Jézus Krisztus a világ élete” volt. Amikor az ilyen ülések felett elgondolkodom, két dologról kell fájdalommal megemlékeznem. 1.) A hiányzó egységről a Krisztus testében. A Reformáció óta 400 év telt el és ezalatt 20000 különböző vallás, gyülekezeti forma és szekta született. Ez nagyon elszomorító! 2.) Ugyanúgy szomorú, hogy az Egyházak Világtanácsa mindent megpróbált, hogy ezeket a szakadásokat összefoltozza. A magukat kereszténynek valló csoportok egy bizonyos egységes szervezetbe való összefűzésére irányuló próbálkozásaik szélsőséges formákat öltöttek, melyek az eretnekség határait súrolták és az esetek többségében a bibliai igazságok rovására történtek. Ugyanakkor ha elgondolkodom ezen kísérletek felett, meg kell állapítanom, hogy mi, evangéliumi keresztyének hajlamosak vagyunk előítéletekkel lenni az egység minden gondolatával szemben ezen szervezetek visszaélései miatt. Mi, evangéliumi keresztyének, akik egy ortodox, hithű tanítás érdekében harcolunk, gyakran azt gondoljuk, hogy az egység nem is annyira fontos az Egyházak Világtanácsában látható hibák és visszaélések miatt. Ezt a veszélyt el kell kerülnünk. Az ÚSZ-et olvasva szembetűnő, hogy a hívők közötti egység milyen kimagasló fontosságú. A főpapi imában ennek igen fontos szerepe van. A Fil 2-ben is láttuk, hogy ez Pál számára is nagyon fontos volt. A filippi gyülekezetben olyan problémák voltak, melyek a gyülekezet egységét veszélyeztették. Pál nem árulja el ezeket a problémákat. Lehet, hogy hasonló volt a probléma, mint Korinthusban. Korinthusban pártoskodás, klikkesedés volt, egyes hívők azonosították magukat egyik-másik vezetővel. Bizonyos keresztyének magukat különbnek tartották másoknál a szellemi adományok miatt. Ez szakadásokat okozott. Lehet, hogy Filippiben annyi időt töltöttek saját magukkal, hogy egymás idegeire mentek. Nem tudom, mi volt az ok. De a sürgető és komoly hang, ahogyan Pál ír, arra utal, hogy az ottani hívőknek volt egy problémájuk. Pál hangvételéből arra következtethetünk, hogy számára az egység nagyon fontos volt. A 2,2-ben azt mondja, hogy az ő öröme bizonyos fokig attól függött, hogy ezek a keresztyének milyen mértékben tettek bizonyságot a Krisztusban való egységükről.
A Fil 2,1-4 szoros kapcsolatban áll az előző versekkel és a 2. fejezet további részével. A 2,1-4 egyrészt következtetés, másrészt bevezetés. Egyrészt az 1,27-30-ból való következtetés. Ez közvetlenül kifejezésre jut a szövegben. Azért kezdi a 2,1-et a „Ha tehát” vagy „ennek okáért” szavakkal. Ha tehát van vigasztalás Krisztusban arra utal, hogy a következő rész intése az első fejezet utolsó verseire van alapozva. Másrészt az egység témája, amiről az első fejezetben ír, folytatódik a 2. fejezetben. Az 1,27-ben azt mondja: Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Szellemben, egy szívvel (egy értelemmel), együtt küzdve az evangélium hitéért. Aztán a Fil 2,2-ben így ír: hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Ez egy záró kijelentés arra, amit az 1. fejezet végén mondott. Van persze különbség az egység természetét illetően e két fejezet között. Az első fejezet végén azért inti a keresztyéneket az egység megőrzésére, hogy egységes frontot alkossanak a világ előtt, a világgal szemben. Legyenek egységesek teológiai látásukban, amikor az evangélium ellenségeivel állnak szemben.
A 2. fejezetben arról az egységről beszél, ami a gyülekezet „belügyét” érinti, amire szükség van ahhoz, hogy a gyülekezet belül virágozzon. Ezzel a belső egységgel foglalkozunk most. Említettem, hogy ez a 4 vers nem csak zárszó az 1. fejezetben mondottakra, hanem bevezetése annak, ami később a 2. fejezetben következik. Nem nehéz ezt belátni, hiszen ez az egység csak akkor jöhet létre, ha a keresztyének önzetlenül és alázattal feladják magukat más hívők érdekében. Ezt mondja: Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál. Elvárható, hogy ezek után Pál egy példát hoz fel ennek szemléltetésére. Pontosan ezt teszi! A 2,5-11–ben az önzetlenség legjobb példáját említi Krisztus személyében. A 2,8-ban ezt olvassuk: „megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig”. A 2,1-4 versek egy zsanért, forgópontot képeznek az első és a második fejezet között. Ezt fontos megjegyeznünk, mert segíteni fog Pál érvelésének követésében. A 2,1-4 három részreoszlik, melyek egészen szoros kapcsolatban állnak egymással.
A 2,1-ben 4 bátorítást, 4 indítóokot ad a keresztyén egységre. Miért kell keresztyén egység? Erre ad választ Pál.
A 2,2-ben a keresztyén egység 4 jellemvonását említi meg. Mi a keresztyén egység? Erre válaszol.
A 2,3-4-ben 2 eszközt ad a kezünkbe, ami által az egységet el lehet érni. A kérdés: Hogyan jön létre egység?
Miért? – Mi? – Hogyan?
Miért?Ha tehát van bátorítás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó vigasztalás, ha van közösség a Szellemben, ha van irgalom és könyörület… A „Ha” nem arra utal, hogy Pál valamiképpen kételkedne abban, hogy vannak ilyenek. Éppen az ellenkezője igaz. „Mert” van bátorítás… Erre építi fel egész érvelését!
Elsőként említi a bátorítást Krisztusban. Ez jelenthet vigasztalást is! De bátorítás volt Pál gondolataiban. Ő a hívőket bátorítani, buzdítani, erősíteni akarta. A nehézség a „Krisztusban” kifejezésben van. Mit ért ez alatt?
Talán azt, hogy ő nem egy egyedülálló valaki, hanem mint egy hittárs egy másik hittárshoz szól, akik Krisztusban vannak?
Vajon nem azt mondja itt sokkal inkább, hogy a Krisztus váltságműve ad bátorságot a mi keresztyén élettapasztalatunkhoz? Én ezt tartom a helyes értelmezésnek. Más szóval, ha Krisztus maga és megváltó műve a bátorítás forrása, akkor járjatok és viselkedjetek ennek megfelelően. Ha Krisztusban bíztatást, bátorítást és vigasztalást nyertetek nehézségeitek között, akkor túl sok, ha arra kérünk, hogy legyetek egységben?
Mi a második indítóok? …ha van szeretetből fakadó vigasztalás. Ha van szeretetből fakadó vigasztalás, akkor tegyetek meg mindent az egységért. Kinek a szeretetéről ír Pál? Pál szeretetéről a filippiek felé? Vagy a filippiek szeretetéről Pál iránt? Vagy egymás iránt? – Nekem az az érzésem, hogy Pál Isten szeretetéről beszél a filippiek és minden keresztyén felé. Miért értelmezem ezt így? Azért, mert van egy ezzel párhuzamos vers a 2Kor 13,13-ban: „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentszellem közössége legyen mindnyájatokkal!” Ez az áldás 3 részből áll. Krisztus, szeretet és a Szentszellem közössége. – A Fil 2,1-ben ugyanezek a részek találhatók: Krisztus, a szeretet és a Szentszellem közössége. A szeretet Isten irántunk való szeretetéről beszél. Ezért értelmezem a Fil 2,1-et így. Pál azt mondja, ha megtapasztaltad életedben az Isten szeretetéből fakadó vigasztalást, akkor kövess el mindent az egység érdekében.
A harmadik motiváció „ha van közösség a Szellemben”.Ez talán a 2Kor 13,13-hoz hasonló gondolat. Ez arra az egységre utal, amit a Szentszellem a hívők között teremtett. A Szentszellem közösséget képzett a hívők között. Ha te ehhez a közösséghez tartozol, akkor törekedj az egységre. Amikor az Írás ilyen képeket és kifejezéseket használ, akkor gyakran nem vesszük figyelembe és nem gondoljuk át, hogyan is jellemzi Krisztus testét az ÚSZ. Ha meggondoljuk, hogy kik is vagyunk a Krisztus testében, akkor sok problémánk könnyebben megoldódna. Amikor Pál keresztyénekről ír, akkor sose úgy ír róluk, mint elkülönült egyénekről, akik megváltásban részesültek, hanem megváltott emberekről, akik egybe lettek szerkesztve Jézus Krisztusban. Mi nem teke figurák vagyunk, akik magukban állnak. Mi egy test vagyunk. Ezért van a gyülekezet egy testként leírva. Habár egyének vagyunk, de össze vagyunk kötve egy egységben. Nincs az ÚSZ-ben egyetlen olyan példa vagy hasonlat sem, amely a gyülekezetet mint egy zsákot írja le, ami tele van golyókkal. Ez nem az az egység lenne, mely a keresztyének között fennáll. Ha kinyitnánk a zsákot, akkor minden golyó szétgurulna minden irányban. Az Ef 2-ben mint kövek vagyunk ábrázolva, de nem mint önálló kövek, hanem mint amelyek összeilleszkednek egy szent templommá, amiben az Úr lakozik. Ezt az egységet a pokol kapui sem fogják legyőzni, mondta az Úr. Erre az egységre hivatkozik Pálapostol.
Végül azt mondja, ha van irgalom és könyörület. Az irgalom gyengédséget is jelent. Ezzel a kifejezéssel már találkoztunk a Fil 1,8-ban. Mert tanúm az Isten, mennyire vágyódom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szeretetével– más szóval Jézus Krisztus legbelsejével vágyódom utánatok. Itt az érzelmek legbensőbb magváról beszél. Az „irgalom” vagy kegyelem szó, amit a Fil 2,1-ben használ, a vágy és az együttérzés külső megjelenési formájára utal.
Itt azonban ismét fennáll a probléma: kinek az irgalmáról és kegyelméről beszél és ki felé irányul ez az irgalom. Pál irgalma a filippi hivők felé, vagy az övék Pál iránt? Vagy egymás között? Azt hiszem, egyik sem. Biztos vagyok abban, hogy Isten felénk irányuló kegyelméről és irgalmáról beszél. Ugyanarra utal, mint amiről a Fil 1,8-ban beszélt.
Tisztában kell lennünk azzal, hogy Pál itt indokokat, motívumokat hoz fel a helyes keresztyén viselkedésre, életvitelre. Tudnunk kell, hogy ezek csak akkor lesznek hatásosak, amennyiben tudatában vagyunk ezek valóságának életünkben. Pál azért utal ezekre az igazságokra, valóságokra a keresztyén közösséget illetően, mert biztos abban, hogy ezek fontosak és alkalmazhatók a filippi hívők életére. Ezek hálát váltanak ki a szívükben. Ha ezek a mi életünkben nem valóságok, akkor Pál intése a mi életünkre nézve nem lesz hatással. Pál arra indít, hogy gondolkozzunk ezek felől, mélyüljünk el abban a csodálatos gondolatban, hogy Krisztusban van a mi bátorításunk és nem máshol. Minket a Krisztus örök szeretete vigasztal és támogat. Gondolkozzunk afelett, hogy mit is jelent egy testben egységben lenni mint hívők. Gondolkozzunk Isten irántunk mutatott szeretetének nagyságán, az ő irgalmán és könyörületén. Amennyiben keresztyénekként nem követünk el mindent a test egysége érdekében, azzal semmibe vesszük mindazt, amiről Pál beszél. Más szóval, amennyiben nem követünk el mindent az egység érdekében, akkor megvetjük ezen áldásokat! Hogyan merünk az Úrtól irgalmat és könyörületet, szeretetet és közösséget elfogadni, míg hátat fordítunk azoknak, akiket Ő megváltott?! Hogyan merjük magunkat a test tagjainak vallani, akiket a Szentszellem közössége köt össze mialatt a testvériséggel szemben elutasítóan viselkedünk?!!! Ezért van olyan erő ezekben a mondatokban a 2,1-2-ben.
Miért kövessük tehát az egységet? Ezzel kezdi a 2. fejezetet.
Most arról beszél, hogy mit kell tenni! Tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Ne feledjük el, Pál apostol örömének a kulcsa nem az ő közelgő kiszabadulása a börtönből, hanem a filippi hívők egysége!
Négy dolgot említ. Ha ezeket egyenként vizsgálnánk meg, akkor elveszítenénk valamit abból az erőből, amit Pál kifejezésre akar juttatni. Tulajdonképpen egy dologról beszél, amit más-más oldalról világít meg. Ugyanaz az akarat, ugyanaz a szeretet ugyanarra törekedjetek! Egy gondolat, négy különböző oldalról megvilágítva. A gondolat: egység nélkül nincs meg a test egysége. Ez egy abszolút szükségszerűség. Egység nélkül nem terjed az evangélium. Nincs győzelem az ellenséggel szemben egység nélkül.
Ha ez olyan jelentőségteljes, akkor mi az egység lényege, természete? Ahhoz, hogy ezt megértsük, szeretnék három alapelvet megemlíteni, ami a keresztyén egység lényegét illeti.
Először: A keresztyén egység egy adomány és egyúttal cél is. Az egység egy adomány, amit birtokolunk, akár tetszik nekünk, akár nem. Persze szeretnünk kellene az egységet. Az egység kegyelemből van. Pál írja az 1Kor 12,13-ban: Hiszen egy Szellem által mi is mindnyájan egy testté meríttettünk be, amikor hitre jutottunk. Ha örök életünk van, ha meg vagyunk mentve, akkor egyek vagyunk Krisztusban. Létezik ez az egység, amely egy adomány. De egyidejűleg cél is. A Jn 17-ben az Úr így imádkozik, „én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek”.Az egység tökéletességéért imádkozik. Ef 4,3: Igyekezzetek megtartani a Szellem egységét a békesség kötelékével. Van egység, de igyekeznünk kell, meg kell magunkat erőltetni ahhoz, hogy ezt az egységet megőrizzük! Meg lehet sérteni ezt az egységet. El lehet rejteni magunk és a világ elől. Az egységet nem tudjuk meg nem történtté tenni, de el lehet sötétíteni, felhő árnyékolhatja be. Mit mond Pál az Ef 4,14-16-ban? Arról beszél, hogy milyen fontos együtt növekedni az egységben, Krisztusban. 4,16 Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben. Az egység attól függ, hogy ki mivel járul ahhoz hozzá a maga módján. Az egység nem csak egy adomány, hanem olyasvalami, ami felé törekednünk kell. Adomány és egyúttal cél. Éppúgy, mint az üdvösség: ez is adomány és mégis igyekszünk Krisztusban a tökéletesség felé. Ez az első fontos igazság a keresztyén egységről.
Másodszor: A keresztyén egység nem szervezeti, hanem szellemi egység. Jn 17,21: hogy mindnyájan egyek legyenek (épp)úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hasonló módon legyenek eggyé! 17,22: Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, (hogyan? Mi az egység természete?)ahogy mi egyek vagyunk. Az Atya és a Fiú. Az Úr Jézus nem egy ökumenikus szolidaritásról beszél egy hatalmas, egységes egyházban! Nem az egyházak világtanácsának elképzeléséről vagy egy hatalmas multikulturális egyházszervezetről beszél az Úr. Ő olyan egységről beszél, mint ami közötte és az Atya között, a Szentháromságban áll fenn. Mi ez? A Szentháromság személyei között egy lényazonosság áll fenn. A Jn 10,30-ban azt mondja az Úr: „Én és az Atya egy vagyunk.” Az Atya és a Fiú között egy kölcsönös benne rejlés létezik. Ezt nehéz le- vagy körülírni, ez egy titok. De ugyanolyan egység van egymás között a keresztyéneknél! Ez egy szellemi egység, azonosság azzal, akiből az életünk származik.
A Szentháromságban egység áll fenn a célban, az akaratban, a gondolatban is. Pl. Jn 5,19: Bizony, bizony, mondom néktek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit õ tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon. Azonosság áll fel a ténykedésükben. Jn 5,30: Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem. Fennáll az akarat egysége. Jn 6:38: mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem.Itt egy tökéletes azonosság van a célkitűzésben, az akaratban, életükben, a lényükben. Éppúgy kell a keresztyének közötti egységünknek kifejezésre jutnia.
Az egység harmadik alapelve szintén a Jn 17-ben található. A keresztyén egységnek, habár ez szellemi egység, láthatóvá kell válnia. Nehéz ezt megérteni. Igaz, hogy a köztünk lévő egység hasonló a Szt. Háromság egységéhez, ami szellemi és bizonyos értelemben láthatatlan. Mégis látnia kell ezt az egységet a világnak. Jn 17,21: mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, (miért?) hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél. Bizonyos értelemben, ennek a szellemi egységnek kifejezésre kell jutnia a világ szemében. A világnak fel kell figyelnie erre az egységre, és el kell gondolkodniuk: Isten elküldte a Fiát és közösséget teremtett a hivők között, mely szemünk előtt áll láthatóan.
Hogyan áll elő ez az egység? Valahol kell, hogy legyen egy ige, egy szó, ami ezeket a hívőket megkülönbözteti, ami a világ előtt láthatóvá teszi a hívők csoportját! Van egy ilyen szó a Jn 13-ban: a szeretet az, ami minket összeköt! Az egység természete Krisztusban olyan, hogy a gyülekezetben abban a szeretetben jut kifejezésre, mely a világ szemében láthatóvá teszi azt, hogy Isten Szelleme lakozik bennünk. Miért hiányzik az egység sok gyülekezetben és gyülekezetek között? Mert hiányzik a látható szeretet a hívők között. Hiányzik az egymásért való feláldozás, odaadás.
Az egység egyszerre adomány és cél. Nem szervezeti egység, hanem szellemi, mégis láthatónak kell lennie.
Ez mind szép és jó. De ha ennek meg kell valósulnia, akkor a keresztyéneknek nem szabad csak maguknak szolgálni. Nem jöhet létre ez az egység, ha minden keresztyén csak magával foglalkozik, csak a saját mondókáját szajkózza, vagy a saját érdekeit keresi és saját céljait követi. Ezért fordul Pál a 2,3-4-ben a „mi”-től a „hogyan” felé. Hátrahagyja azt, hogy mi képezi az egységet és két dolgot ír le, ami feltétlenül szükséges, ha az egységet gyakorolni akarjuk a Krisztus testében.
A „miért” és a „mi” után most nézzük meg a „hogyan”-t.
Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál.
Ez az első, amire tekintettel kell lennünk. A testvért tekintsd fontosabbnak magadnál.
Másodszor: „és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is”. Más szóval, szolgálj a testvérednek és ne magadnak. Két út, két lehetőség, mely lehetővé teszi azt, hogy az egység láthatóvá váljon. Tartsd a testvért különbnek, tartsd többre magadnál és szolgálj neki.
Nézzük meg az elsőt: A testvért becsüld többre, mint magadat. Pál ezt negatív és pozitív módon írja le. Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból. – Itt arról a pártoskodó szellemről beszél, ami önző ambícióból származik. A versengés Krisztus testében, akármi is legyen annak oka, összeférhetetlen az egységgel. Azt is mondja, hogy kerüljük az üres beképzeltséget = hiú dicsőségvágyat. Ez a kifejezés csak itt fordul elő az egész ÚSZ-ben. Arra a testvérre utal, aki arrogáns módon magáról azt tartja, minden jogosultság nélkül, hogy neki mindenben igaza van. Olyan testvérről beszél, aki azt hiszi magáról, hogy igaza van, de alapjában véve téved. Egy kommentárban így áll: „Olyanról van szó, aki azt mondja magáról, hogy amit gondol, az helyes, amit javasol, az a legjobb, érvelése vitathatatlan és tervei támadhatatlanok. Az ő szemében aki másként gondolkodik, az annak a bizonyítéka, hogy nincs ítélőképessége. Aki neki ellenáll, az ostoba vagy megbocsáthatatlanul önfejű. Magát tekinti jogos vezetőnek. Miért is ne? – gondolja –, engem kell követni.” Ezt a magatartást kell kerülnünk, mondja Pál apostol.
De mi a pozitív oldal? Alázattal tartsátok különbnek egymást magatoknál. Az alázat nem számított erénynek az első keresztyének között. Az antik világban az alázatot hiányosságnak, jellemtelenségnek tartották. Az alázat a rabszolgák tulajdonsága volt, nagyon alábecsült fogalomnak számított. Az alázat nem illet a nemes és büszke polgárokhoz. Az Úr Jézus azonban az alázatot erénnyé tette. Ő maga volt a tökéletes példa erre. Erről beszél Pál a 2,8-ban, habár ő Isten formájában lévén… megalázta magát, és… szolgai formát vett fel.
Az alázatosság fogalmát Pál pontosabban meghatározza: hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál.Ez nagyon nehéz dolog. Legyünk őszinték saját magunkhoz. A legnehezebb dolog, még keresztyén ember számára is, hogy másokat fontosabbnak tartson önmagánál. Mi természetünknél fogva önzőek vagyunk. Senkinek nem kell arra tanítania, hogy szeressem önmagamat. Ez olyan természetes, mint a lélegzés. Természetellenes, hogy másokat különbnek tartsuk magunknál. Még akkor is, ha bizonyos értelemben nem különbek. Hogyan tegyem ezt? Három mód van erre.
- Meg kell vallanom, hogy minden, amim van jóságban vagy fontosságban, Isten ajándéka. Mi is volt a korinthusiak problémája? Akiknek sok ajándékuk volt, azok mások fölé helyezték magukat és lenéztek azokra, akiknek kevesebb ajándékuk volt. Mit mond Pál nekik az 1Kor 4,7-ben? Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna? A képességeid, a talentumaid, a megjelenésed, minden, amivel rendelkezel az Úrtól van. Miért dicsekszel tehát?
- Meg kell vizsgálnunk magunkat, és látnunk kell a hiányosságainkat. Akik beképzeltek, azokból gyakran hiányzik az önvizsgálat.
- Meg kell értenünk, hogy a test minden tagjának van feladata, értéke a benne lakozó Szent Szellem által. Erről beszél Pál az 1Kor 12-ben. A kis lábujj, amely a zokniban és a cipőben nem látható, érezhetővé válik, ha el van törve. Próbálj meg törött lábujjal sétálni menni! Akkor fogod megérteni, hogy minden hívő, tekintet nélkül az ajándékokra, Krisztus testének tagja.
A második dolog, amire tekintettel kell lennünk az egység érdekében, a 2,4-ben áll: És senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Fontos, ahogyan Pál fogalmaz. „hanem a másokét is”. Szabad a magam hasznát keresni, kell is, hogy élni tudjak. Azt mondja, hogy ne hagyd, hogy a saját érdekeid minden felett álljanak. Ne légy egocentrikus. Az „ego” nem hanyagolható el, de ne álljon a középpontban. Az Ige értelme azonos azzal, amit az 1Kor 13,4-5-ben olvasunk: A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát… Itt arról a szeretetről beszél Pál, ami nemcsak a maga nehézségeivel küzd, hanem a mások nehézségeivel is. Jonathan Edwards egy csodálatos kommentárt írt az 1Kor 13-hoz. A következőket írja „a szeretet nem keresi a maga hasznát” vershez: „Ez az a szeretet, mely nemcsak a maga nehézségeit és terheit hordozza, hanem a másokét is. Mások körülményeinek nehézségeit és azokat, akik teher alatt roskadoznak, nagyra becsüli, és sajátjának tekinti. Egy önző lelkületű ember kész a saját próbatételeit felnagyítani és úgy tenni, mintha az ő nehézségei nagyobbak lennének másokénál. Ha pedig nem szenved, akkor azt hiszi, hogy nem kell azzal szolgálnia másoknak, ami neki rendelkezésére áll”. Az ilyen lelkületű ember mindenkivel tudatja, ha neki problémái vannak. Az ő problémái mindenki másénál nagyobbak, és ha nincsenek problémái, akkor nem érzi kötelességének, hogy azokon segítsen, akik próbatételek alatt vannak. „Az önző ember nem keresi a mások bajait, inkább elfordítja fejét. Alig lehet figyelmét mások problémáira terelni. De a jó szándékú ember figyelmes mások próbatételeire, segítőkészen odafordul, mintha azok a saját nehézségei lennének.” Edwards azt mondja később, hogy ez a szeretet, ez az alázatosság és a kölcsönös törődés egymással összehasonlítható azzal a szeretettel, mellyel az Úr Jézus szeretett minket. Milyen messze kell mennem ebben a szeretetben és szolgálatban? Nézz az Úr Jézusra. Ha ez a szellem, ez a szeretet van bennem, akkor az én szeretetem nem függhet a mások felém irányuló szeretetétől, hanem szeretni fogom őket, még ha ellenségeim is lennének. Olyan erősnek kell lenni az egységnek, hogy a másik testvér problémáját a sajátomnak tekintem. Az ő javát keresem, mint ahogy Krisztus az én javamat kereste. Mindazt, amit mások számára teszek, tegyem úgy, hogy ne várjak ellenszolgáltatást. Úgy, ahogy azt Krisztus tette. Nagy segítség lehet az egység megvalósításában, ha meggondoljuk, hogy nem mi vagyunk saját magunk alkotója, sem végcélja. Gyakran úgy teszünk, mintha mi teremtettük volna meg magunkat. Úgy teszünk, mintha mi lennénk felelősek azért, amik vagyunk. Hajlamosak vagyunk arra, hogy magunkat létünk végcéljának tekintsük. Azért létezünk csak, hogy magunknak szolgáljunk és Isten csak azért teremtett, hogy a saját boldogságunkon dolgozzunk. – A Biblia világosan tanítja: mi sem a kezdete, sem a vége nem vagyunk saját létünknek. Isten teremtett, nem saját magunk szolgálatára, hanem a maga és mások számára. A keresztyén élet kulcsa, sem egyénileg, sem gyülekezetileg nem a saját magunk megvalósítása, hanem saját magunk megtagadása. Pontosan az ellenkezője, mint amit pszichológusok, gyakran keresztyén pszichológusok tanítanak. Nem az önmagam szeretete a kulcs a Krisztusban való növekedéshez. A kulcs az egymásért való szolgálat.
Ez nem jelenti azt, hogy nem kellene megelégedést találni a gyülekezeten belüli szolgálatban. De honnan jön az elismerés? Nem magunkból, hanem más hívőktől. Az elismerésnek, a dicséretnek és a bátorításnak nem magunkból kell jönniük, hanem azoktól, akik felé szolgálsz. Neked kell a másik testvért bátorítani, ösztönözni. Itt van elrejtve a kölcsönös elismerés és a szeretet Krisztus testében. A Krisztus testében való kölcsönös függőség hozza létre az egyénekben és a közösségekben azt az érettséget a megszentelődésben, amit Isten látni szeretne. Az operatív ige: Mt 20,28 „Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy õ szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Erről a példáról beszél Pál a következő (2,5-11) versekben. Nem a magam igazának erőltetése, nem a magam igazolása, hanem a készség, hogy elfogadjuk azt, ami jogosan a miénk azért, hogy másokat különbnek tartsunk, és jobban tudjunk nekik szolgálni. Csak akkor, és tényleg csak akkor fogja a világ a gyülekezetet mint testet látni, és azt mondani: „Tényleg, Isten lakik közöttük”.