Először a 16. zsoltárt olvassuk ma, majd végezetül az ApCsel 2,29-36-t. Péter pünkösdi beszédében kimerítően foglalkozott a 16. zsoltárral, ezért olvassuk ezt először.
„Tarts meg engem, Istenem, mert hozzád menekültem! Ezt mondom az Úrnak: Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem. A szentekben, akik a földön élnek, és a dicsőségesekben telik minden kedvem. Sok fájdalmuk lesz azoknak, akik máshoz csatlakoznak. Nem mutatok be nekik vérrel kevert italáldozatot, még nevüket sem veszem ajkamra. Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat. Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem. Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm.”
A 8. verstől a zsoltár végéig található az a zsoltárrészlet, amelyet Péter idéz. Pál az ApCsel 13. fejezetéből kiindulva érvel. Olvassuk tovább.
„Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van. Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van. Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba. Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.”
Üssük fel az ApCsel2,29-nél. Péter épp a 16. zsoltárt idézi és ezt mondja: „Testvéreim, férfiak! Hadd szóljak nektek nyíltan ősatyánkról, Dávidról: meghalt, eltemették, és sírja is nálunk van mind a mai napig! De próféta volt, és tudta, hogy Isten esküvel fogadta neki, hogy véréből valót ültet a trónjára, ezért előretekintve, a Krisztus feltámadásáról mondta azt, hogy nem marad a holtak hazájában, és teste sem lát elmúlást. Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk. Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szent Szellemet, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is. Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe, hiszen ő maga mondja: Így szól az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.”
Talán feltűnt nektek is a különbség az „Úr” és az „én Uramhoz” között. Az Úr a héber Tetragramm, ami a fordításokban gyakran Jahveként jelenik meg. Isten ki nem ejthető neve. A második Úr, Adonáj a héberben „Mester” általában Istenre utal. Így kéne olvasnunk: „Így szól Jahve Adonájhoz”. Ahogyan a 110. zsoltárban is:
„Így szól az Úr az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem!” Ezért kiálthatott így Péter: „Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.”
Péter beszéde megérdemli, hogy alaposan megvizsgáljuk. A prédikáció címe lehetne ez: A názáreti Jézus, Úr és Krisztus. Ebben az apostoli beszédben nem találunk retorikai fogásokat, sem emberi bölcsességet, megérinti az értelmünket, a szívünket és az ember akaratát. Ez nem egy felvizezett prédikáció, amelyet oly gyakran hallhatunk különböző templomokban. Péter nem egy új teóriát, elméletet közvetített, hanem a Bibliát, az Ószövetséget, a Tanakhot magyarázta, tényekről és igazságokról beszélt olyan embereknek, akik ismerték az Isten Igéjét.
Péter prédikációja találó volt és nagyon egyszerű azok számára, akik a Szentírást ismerték, vagy akik éppen szeretnék megismerni. Azok számára, akiket a Biblia nem érdekel ez csak egy unalmas írásmagyarázat az Ószövetségről, ami akkor Péter számára a teljes Bibliát jelentette.
Vannak dolgok, amelyeket az embernek el kell intéznie. Ehhez kell egy jó mesterember, aki rövid időn belül kivitelezi a munkát. Ha valaki egy mérnök kezébe helyezi a munkát, akkor a mérnök tervrajzokat készít, és talán hetekbe kerül, ameddig a kivitelezés elkészül. Gyakran szükség van tervekre, azonban gyakran inkább kézbe kell venni a munkát.
Péter a kezébe vette azt. A háromezer megtért ember bizonyítéka ennek. Ez csakis a Szent Szellem kiáradásának következménye. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ezt az eseményt a gyülekezet imádságai készítették elő. Erről beszél az ApCsel 1,14 is:
„Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt.”
És az ApCsel 2,1-ben is így szól:
„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen…” Biztosan imádkoztak!
Az igehirdetésben lévő áldást mindig a Szent Szellem szolgálatának köszönhetjük. Az áldás elsősorban nem az elöl álló prédikátor szolgálatától függ, hanem attól, mennyire veszik komolyan a hallgatók, akik az imádságban a szolgálatot kísérik, és számolni kell azzal, hogy gyümölcsöt hoz, amelyet a Szent Szellem hat át. Így teszünk-e?
HA mi ma Péter pünkösdi prédikációját nézzük, akkor észrevesszük, hogy egészen egyszerű dolgokról beszél ószövetségi alapon. Először is bizonyítja, hogy Jesua a Messiás, aztán, hogy Ő az Úr és a 36. versben érkezünk meg a csúcsponthoz.
Ő a Messiás (29-32.) és a 16. zsoltárra hivatkozik. Aztán leírja Jézus életét, amelyet csodák és jelek köveztek ki. Ezeket az Ószövetség mint a Messiás csodáit írja le. Említi Jézus halálát is a 23. versben: „azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda”… Halála döntés, Isten terve volt, de egyszersmind „ti a bűnösök keze által keresztre szögeztétek és megöltétek.” Isten döntését és az ember felelősségét egy mondatban együttesen említik. Végezetül a 24. versben Péter így szól: „De őt Isten feltámasztotta, feloldva a halál fájdalmait, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt.” Péter a keresztre feszítés botrányát hirdeti, ami érthetetlen volt a zsidóknak és a pogányoknak is, hogy miért kellett a Messiásnak meghalnia.
Érthetetlen volt, mert az embernek nehezére esik elismernie, hogy bűnös, és nem képes önmagát megváltani, valakinek pedig meg kell halnia a bűnökért, hogy ő ne kárhozzon el. Ezt a büszkeség miatt nehezére esik az embernek elismerni. Az ember a bűneset óta büszke. A megváltás első lépése azt felismerni, hogy az ember bűnös és szüksége van Megváltóra. Ezért prédikál Péter a botrányról, amelyik olyan, mint egy kő, amelybe mindig belebotlik az ember, a megfeszített Messiásról.
Aztán be akarja bizonyítani, hogy a Messiás feltámadása már az Ószövetségben meg volt írva. Ezt kéne tudni, ahogyan a 16. zsoltárban meg is van írva. Az ApCsel 2,25-ben idézi Péter:
„Mert ezt mondja róla Dávid: „Az Úrra tekintek szüntelen, mert jobbom felől van, hogy meg ne tántorodjam. Ezért örül a szívem, és ujjong a nyelvem, és még testem is reménységben fog nyugodni, mert nem hagyod lelkemet a holtak hazájában, nem engeded, hogy Szented elmúlást lásson. Megismerteted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt.”
Péter Jézusra alkalmazza ezt és úgy vizsgálja a zsoltárt, mint ami Messiás-zsoltár. Jézus él, Ő a Szent és Ő Dávid magva. Azzal érvel, hogy Dávid nem tölti be azt, amit a zsoltár ír, de az Ő utódja be fogja tölteni. „Testvéreim, férfiak! Hadd szóljak nektek nyíltan ősatyánkról, Dávidról: meghalt, eltemették, és sírja is nálunk van mind a mai napig.”
Dávid Valakiről beszél, aki a halálban nem bomlik el. Ez egy vizuális tanítás volt, arra a sírra mutatott, amely nem volt messze a várostól, ahol Dávid feküdt, ahol az ő holtteste bomlott el. Ezt tudták a hallgatók. Dávid egy olyasvalakiről beszélt, akinek a teste nem fog elbomlani.
Nekünk ma problémánk van azzal, hogy Isten igéjében nem érezzük otthon magunkat. Ha a 16. zsoltárt nem olvastuk volna fel ma, látnád te azt a lelki szemeid előtt? Tudod mi áll a 100. vagy a 132. zsoltárban? Ha mi a 16., a 100. vagy a 132. zsoltárt megértettük volna, akkor Pétert is jobban megértenénk, aki erre a zsoltárra (16.) hivatkozik.
Dávid teste a földben elrohadt. Gondoljunk most Jézusra, mondja Péter a 30. versben.
„De próféta volt, és tudta, hogy Isten esküvel fogadta neki, hogy véréből valót ültet a trónjára, ezért előretekintve, a Krisztus feltámadásáról mondta azt, hogy nem marad a holtak hazájában, és teste sem lát elmúlást.” Ez egy utalás a 132. zsoltár 11. versére: „Megesküdött az Úr Dávidnak igazán, nem másítja azt meg: Véredből való utódot ültetek trónodra.”
Dávid próféta volt, Isten kijelentését birtokolta. Dávid tudta, hogy Isten szövetséget kötött vele, ígéretet kapott, hogy az ő utódja örökli trónját Jeruzsálem felett. El tudnám képzelni, hogy Dávid sok utódja tette fel saját magának ezt a kérdést: Talán én vagyok? Az utódok bűne azonban diszkvalifikálta őket addig, ameddig egy bűntelen jött, akinek joga volt Dávid trónjára.
A Messiást meg kellett feszíteni, különben nem lenne egy nép se, amin neki uralkodnia kéne. A nép – amelyen neki uralkodnia kellene – volt a bizonyíték arra, hogy egy megfeszített Messiásnak kell lennie. Ezt az apostolok aligha fogták fel és Izráel és a ma élők sem érthetik meg. Valakinek magára kellett vennie az ember bűneit.
Aligha érthető, hogy az emmausi tanítványok sem sejtették, értették az eseményeket. Így szólt hozzájuk: „Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie? És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.” Nehézségekkel küzdöttek annak megértésében, hogy szükség van egy megfeszített Messiásra az uralkodó Messiás előtt.
Aztán a 32. versben hozzáfűzi Péter: „Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk.” Az Írás elegendő lenne, de mi a feltámadt Krisztus szemtanúi vagyunk. Az ígéretről, amit Dávid kapott, szemünkkel is megbizonyosodhattunk. Ezért Ő a Messiás!
Ezenkívül nem csak Messiás, hanem Úr is! Ez egy erőteljes kijelentés! Miért? Ha valaki azt mondja, hogy ő Úr, akkor azt jelenti, hogy övé a végső tekintély. Egy emberi Messiás ezt magáról nem állíthatja. Ezért követi most a bizonyítás az ő uralmát. Péter kikiáltja: „Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk.”
Talán valaki a tömegből odakiáltott neki: ’És hol van most Ő?’ Péter pedig választ adott neki: Isten jobbján ül!
A 33-35. versekben Péter így érvel: „Miután tehát az Isten jobbjára felemeltetett, és megkapta az Atyától megígért Szentlelket, kitöltötte azt, amint most látjátok és halljátok is. Mert nem Dávid ment fel a mennybe, hiszen ő maga mondja: Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől, amíg ellenségeidet lábad alá teszem zsámolyul.” Más szavakkal, ő még mindig aktív. Ezt fogjuk látni a következő fejezetekben, amint Péter munkálkodik a következő napokon. Amikor a bénát meggyógyította az ApCsel 3,6-ban mondja: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!” Aztán az ApCsel 4,10-ben tanúsítja: „tudjátok meg valamennyien, Izráel egész népével együtt, hogy a názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból: őáltala áll előttetek ez az ember egészségesen.” Más szavakkal: Emberek, minden, amit láttok, ami körülöttetek történik, az teszi, aki a mennybe felment és most az Isten jobbján ül.
Amint mi egy kevés idővel ezelőtt az ApCsel 2,12-t olvastuk és a nép feltette a kérdést: „Mi akar ez lenni?” Aztán Péter erre a szócskára „ez” Jóel prófétát idézte „hanem ez az, amiről Jóel így prófétált”… Amivel ő nem azt vélte, hogy az egész Jóel prófécia beteljesedett, de utalt a Szent Szellem kiáradására ezzel. Hogy még jobban alátámassza a 2,33-ban mondja ezt: „Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szent Szellemet, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is.” Ez Péter számára fontos volt és a középpontban állt. Az Úr diadalmas, dicsőíttetett a Szent Szellemmel együtt, akit az Ő gyülekezetére kiárasztott.
Valaki megkérdezhette volna: De a 16. zsoltár nem csak Dávidról beszél? Találhatunk egy-két kommentárt, amely ezt állítja. Péter ezt jobban tudta, mint sok teológus. Ezért mondja: „Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe, hiszen ő maga mondja: „Így szól az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.” Nem Dávid egyenlítette ki a számlát, nem ő ment fel a mennyekbe. Nem Dávid, hanem az Úr Jézus. Dávid maga mondja a 110. zsoltárban: „Így szól az Úr az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem!” Az Írást az Írással kell magyarázni. Ezt az apostolok tudták. A verseket a saját kontextusukból nem lehet kiszakítani és az Írás nem mond ellent saját magának. Péter a 110. zsoltárt citálja.
Bámulatos, hogy Péter tudta magyarázni az Írást, hiszen Lukács az apostolról a Lk18,34-ben ezt mondta: „Ők azonban semmit sem értettek ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat.” Mindenesetre az apostolok 40 napig tanulhattak. Ezért a 40 napért, a feltámadás és a mennybemenetel között, irigylem az apostolokat. Biztosan sokkal értékesebb volt, mint 40 évnyi teológiai stúdium. És még a Szent Szellemet is megkapták és Péter mindent megértett.
Péter emlékezett, hogy az Úr az ő halála előtt a 110. zsoltárra utalt. A Mt 22,41-46-ban olvasunk egy fogadóóráról, amelyet Jézus tart. Az írástudók kérdéseket tettek fel neki és ő megválaszolta azokat. Végül az Úr ezt mondta: Most én kérdezek tőletek. „Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia? Ezt felelték: Dávidé.” A válasz helyes volt. Az Úr továbbkérdezett: „Hogyan nevezheti akkor Dávid a Szellem által urának, amikor ezt mondja: „Így szól az Úr az én Uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet!” Ha tehát Dávid Urának nevezi őt, miképpen lehet a fia?” Más szavakkal: Kinek a fia a Messiás? Dávidé. Ez stimmel, de hogyan mondja Dávid a Szellem által, hogy Jahve szól az én Adonai-omhoz, ülj az én jobbomra… A Messiást nevezi Dávid az „én Uramnak” . HA Dávid őt Úrnak nevezte, hogyan lehet a fia?
Ma valaki ezt mondaná: Ez teljesen normális nálunk. A gyerekeink a mi családunkban az Urak. De ki a családban a fő? A gyerekek? Ez nem értelmetlen? „Olyan templomba, gyülekezetbe megyek, ahol a gyermekeim boldogak.” Ez egy helyes érv? A gyerekeknek nem egy olyan gyülekezetben kéne felcseperedniük, ahol Isten Igéjét a maga mélységében hirdetik? Nos, ez csak egy mellékgondolat.
Mit akart Péter a hallgatóinak mondani? A Messiás egyaránt Dávid fia és Dávid Ura! Dávid Fia Ő, mert Dávid utóda és övé Dávid természete. A Messiás Dávid és Isten Fia. Ezt az ő hallgatóinak meg kellett értenie. Sokan megértették, de a többség nem. A Mt 22,46-ban olvassuk: „De senki sem tudott neki válaszolni egyetlen szót sem, és attól a naptól fogva senki sem merte őt megkérdezni többé.”
A 110. zsoltár úgy jellemzi, mint Dávid Ura és Isten Fia és ehhez azt az észrevételt fűzi: „amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet!” Miért lennének a Messiásnak ellenségei? Hogy jön el az ellenségeihez? Voltak ellenségei a földi élete alatt, akik megölték aztán, zsidók és pogányok együttesen. Ezek voltak ők, akik az örömhírét elutasították. Péter előtt voltak ők, akik az Urat megölték. Így jutott el Péter az ő ünnepélyes kijelentéséhez: „Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.”
Az írás és a történelem ad bizonyítékot, hogy az Úr Jézus Krisztus a Messiás. F.F. Bruce professzor kommentálta így: „az első apostoli prédikáció vezet közvetlenül az apostoli hitvalláshoz, „Jézus az Úr”. Gondoljuk át egy pillanatig a 36. verset. „Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” Ő nem csak Krisztus, aki a Messiás, hanem Úr is. Pál ennek hivatkozásaképp a Fil 2,7-11-t veszi:„hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” Nem csak azt nem tekintette zsákmánynak, hogy a mi Urunk Úr, de Ő az Ószövetség Ura! Ott van az Atya, Jahve, aztán a Fiú Jahve és a Szent Szellem Jahve, az Úr, aki teljes Szentháromság. Három személy egy lényeg. A Szentháromság uralkodására való igény ezen a ponton válik jogossá. Emlékeztek arra is, amikor Jézus a Nagytanács előtt állt és kérdezték: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk! Ő pedig így válaszolt: Ha megmondom nektek, nem hiszitek, ha pedig én kérdezlek titeket, nem feleltek. De mostantól fogva ott ül majd az Emberfia a mindenható Isten jobbján. Erre mind azt kérdezték: Akkor hát te vagy az Isten Fia? Ti mondjátok: én vagyok.” Ahogyan az Ő szolgálatának kezdetén, a keresztelésénél is már bebizonyosodott, és a Megdicsőülés Hegyén is, amikor az Atya így szólt: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok!” (Mt 17,5) Ő a Próféta, a Pap, aki az áldozatot hozta és Ő lesz a király, aki eljön az ő végső hatalmával és dicsőségével. A 16. zsoltár 8. versében áll ez: „Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van. Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem.” Ő az, akit az angyalok imádnak, akit követnek és az igazak, aki az Ő vérében mosattak meg, előtte leborulnak. Az egész menny imádja és dicsőíti a Bárányt. Az egész teremtett világ követi Őt, aki uralkodik a gondviselésben. Minden, ami történt az Ő akarata szerint volt. „Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.” (Kol 1,17) Minden lélegzetvétel, amit te éppen veszel, az Ő akarata és tudása szerint történik. Dániel könyvében (5,23) áll ez: „De azt az Istent, akinek a kezében van az életed és a sorsod…” Ezt a fellélegzést Isten Fia adja meg. Ő minden kegyelem és irgalom adományozója az Ő kiontott vére által. Ahogyan az Ő ítélőszéke előtt fogunk mindannyian megállni.
Péter beszédének zárásaként így szól: „Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt, a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” Ti vagytok a Messiás bolondjai és az ellenségei, akikről Dávid beszél a 110. zsoltárban. Ha kitartotok az ellenségességetekben, akkor mint zsámolyt a lába alá vet titeket. Ez nem csak a tömegre vonatkozik, akik ott Pünkösdkor Pétert hallgatták, hanem minden emberre az elmúlt 2000 évből. Ez érvényes mindenkire, aki Jézus tanúságát elhárítja, akik Őt elvetik, neki ellenállnak. Aki kiáltott: „az Ő vére rajtunk és a mi gyermekeinken”.
Ma józanabb és politikailag korrektebb módszerekkel végezzük ki Jézust. Elhanyagolhatjuk Őt, félretehetjük Őt, mint holtat magyarázhatjuk Őt, ignorálhatjuk Őt. És ha valaki Jézus örömhírét ignorálja, akkor a szíve megkeményedik.
A keresztyének is képesek eltávolodni az Úrtól. Péter elhagyta Őt, Júdás is. Péter megtalálta az utat vissza hozzá, Júdás azonban soha.
Péter beszéde nem szentimentálisan zárul. Ő nem arra hívja hallgatóit, hogy énekeljenek egy kegyes éneket, kórusban háromszor egymásután. Nem akarja rábeszélni az embereket. Az evangélium megszólítja az értelmüket és az akaratukat. Az emberek a Szent Szellem által hittel válaszoltak.
„Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.”
A te hited erős? Hiszed, hogy Jézus a Messiás és az Úr? Rábíztad már a te életedet?
Később ezt olvassuk a hallgatóságról: „Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket…”. Szíven szúrta őket, mondja egy másik fordítás. Bűnbánatot tartottak és meg lettek mentve. Az én kívánságom, hogy légy a Messiás ellenségéből a Messiás barátja. Egyszerű: Higgy az Úr Jézus Krisztusban és megment téged és a te házadat, ha hiszel. Ámen.