Olvassuk el a Zsidókhoz írt levél 2,17-18 verseit. Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.Lapozzunk a Máté 14,22-33 versekhez: Jézus ezután nyomban kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot. 23 De miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre magánosan imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott. 24 A hajó pedig már messze eltávolodott a parttól, és a hullámok között hányódott, mert ellenszél volt. 25 A negyedik éjszakai őrváltáskor odament hoz-zájuk Jézus a tengeren járva. 26 Amikor a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrettentek, azt mondták, hogy kísértet, és ijedtükben felkiáltottak. 27 De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” 28 Péter ekkor így szólt hozzá: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vizen.” 29 Mire ő így szólt: „Jöjj!” Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vizen, és Jézus felé ment. 30 Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: „URam, ments meg!” 31 Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” 32 És amint beszálltak a hajóba, elült a szél. 33 A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: „Valóban Isten Fia vagy!”
Mai témánk a szenvedés, az együttérzés és a segítség. A Zsidókhoz írt level 2. részének utolsó két versében az isteni háztartás egyik fontos fogalmához érünk, amely a papság fogalma. Az evangéliumi keresztyének gyakran olyannyira tudatlanok a papság alapvető elemeit tekintve, hogy már annak említése is mintegy rémületbe ejti a gyülekezet tagjait. A jól ismert evangélista, Dr. Donald Grey Barnhouse meglátogatott egyszer egy evangéliumi gyülekezetet, melynek lelkipásztora 13 éve szolgált ott, és Melkisédek papságáról beszélt. Az alkalom után a lelkipásztor a következőt mondta valakinek: Merész dolog Melkisédek papságáról beszélni! – A téma azonban rendkívül fontos, s annak jelentőségét az adja, hogy a szerző nem kért elnézést, amiért bevezette a papság gondolatát. Azt várta a hallgatóságtól, hogy megértsék – és nagyon is értették. A témát minden bevezetés nélkül vezeti be, mivel valójában a végső elemzésben a papság a szellemi igazság eszenciája. Hiszen végtére is az Istenhez való közeledés a vége és a célja minden szellemi tevékenységnek és szolgálatnak. A pap a szellemi ismeret forrása és a szellemi élet és imádat csatornája. Minden vallás – beleértve a kereszténységet – alapja a papság. A papság léte az emberi lélek legmélyebb szükségéből fakad. Annak érzékelése, hogy szükség van bűnbocsánatra és az Istenhez való közeledésre az imádaton keresztül. A papság eszköze által tudjuk, hogy van bűnbocsánat, és hogy az imádat során Isten jelenlétébe kerülhetünk. Mert a papság révén mi, keresztyének az erő és a vigasz kincseit kaptuk Isten népe számára minden korban. Ezért ha a papság fogalmáról említést teszünk, emlékeznünk kell, hogy az igazság tekintetében ennek alapvető jelentősége van abban, amit hirdetünk, és amit hiszünk.
A Zsidókhoz írt levél 2. fejezetében látjuk, hogy Jézus Krisztus nagyobb az angyaloknál, mivel a teremtés feletti végső szuverenitás nem nekik, hanem az embereknek és Jézus Krisztusnak mint embernek adatott. Ő nem csupán ember, aki arra rendeltetett, hogy Isten teremtése felett szuverén úr legyen, hanem Ő az az ember, aki visszanyerte ezt a szuverenitást az ember számára, aki elvesztette azt, amikor elbukott az Éden kertben. Tehát a Fiú, aki szenvedett most felmagasztaltatik mint az utolsó Ádám, akiben bizonyosságot nyertek Isten ígéretei. Mivel az utolsó Ádám Isten jobbján van, így teljesen biztosak lehetünk annak a ténynek az ismeretében, hogy mi, akik Őbenne vagyunk a hit által, egy napon uralkodni fogunk Isten teljes teremtésén. Ez a lényege e fejezet bevezető részének, mivel azonban a szerző zsidó keresztyénekhez ír, így természetes, hogy a következő problémával kell szembenézniük:
Ha mindez igaz, akkor miért kellett a nagy főpapnak úgy szenvednie, ahogyan szenvedett? Ne feledjük, hogy a zsidóknak mekkora nehézséget okozott a szenvedő Messiás fogalma. Tehát a fejezet további részében, a 2,10-18-ban, a szerző szerint csak a reprezentatív szenvedés által nyerheti vissza az ember a rendeltetését. A reprezentatív szenvedés elképzelését továbbgondolva Jézus Krisztusra irányítja a figyelmet, aki azonosul az emberrel, és aki a 2,10-13 szerint képvisel minket, majd a 2,14-18-ban tovább viszi a szenvedés fogalmát. Tehát nagy hangsúlyt kap a reprezentatív szenvedés.
– Bizonyára emlékszünk, hogy legutóbb J. arról beszélt, hogy az erős ember, vagy a Sátán kezében tartja a foglyait. A foglyok szabadulása lehetetlen addig, amíg az erős embernél egy még erősebb ember be nem lép a házába és le nem győzi őt. Ekkor fogja tudni kifosztani őt. A mi Urunk, Jézus erősebb, mint Belzebub. Ő eljött, belépett az emberi életbe és körülményekbe, és egyenesen a Sátán házába ment, és mivel Ő erősebb a Sátánnál, tönkretette őt. – Tehát a reprezentatív szenvedés vagy Jézus Krisztus eljövetelének célja az, hogy eljöjjön a gonosz világba, és ott győzzön és legyőzze a Sátánt azért, hogy az ember megszabaduljon, és hogy az elvégzett munka eredményeképpen visszaálljon hivatalába, mint pap azért, hogy teljesítse kötelezettségét. Ennél a pontnál járunk a 2. fejezetben. A 2,17-ben azt olvassuk, hogy “ezért”.
Egy pillanatra meg kell állnunk, hiszen a múltkor azt mondtam, hogy a 2,16-tal nem foglalkozunk az idő miatt, bár valójában az előző szakaszhoz tartozik. De szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az “ezért” szó kapcsolódik a 2,16-hoz: Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel.
Jézus Krisztus nem azért jött, hogy angyalokat mentsen meg, hanem hogy embereket. Valójában azt állítja, hogy Isten Fia megváltó munkájának tárgya nem az angyalok serege, hanem az ember. Ebben természetesen láthatjuk Isten Fiának nagyságát az angyalok felett, hiszen még az ember is nagyobb az angyaloknál Isten szemében, mivel ők Isten megváltó munkájának a tárgya.
Szeretném felhívni a figyelmet a másik igeszakaszra: amikor az Úr Jézus a vízen járt. Ennek háttere az 5000 ember megvendégelése. A nap végén az Úr elküldi az apostolokat a tengeren túlra. Az Úr a hegyen maradt imádkozni, s erre majd az üzenet végén szeretnék visszatérni. Az Úr imádkozott, ők pedig kimentek a tengerre. A tenger közepén nagy vihar kerekedett, és nem tudtak a partra evezni. Elég jól ismerték a Galileai tengert, azonban nem tudták kézben tartani a kis hajót ilyen nagy viharban. Ellenszél volt. Jó ideig küzdöttek, hiszen Jézus csak a negyedik őrváltáskor jött, tehát hajnal 3 és 6 között. Mikor végül megjelent, azt hitték, hogy kísértet. Így kiáltottak: Kísértet. Jézus pedig leadott egy három pontból álló prédikációt: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek. Péter megszólalt: Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vízen.” Péter kiszállt a csónakból és a viharos hullámokon járt. Ahogy Jézushoz közeledett, és már a jelenlétében volt (hiszen amikor süllyedni kezdett, az Úrnak csak ki kellett nyújtania a karját), azt gondolta magában: hatalmas dolgot tettem, képes voltam a vízen járni. Ilyen nem túl gyakran fordul elő az emberrel, de én, Péter, meg tudtam tenni.” Egy újságban láttam egyszer egy rajzot. Egy pár ült a medence szélén esernyővel és egy ember állt a tó vizének közepén. Nyilván az ugródeszkáról sétált a medence közepe felé. Azt mondja a férfi a feleségének: “Már évek óta nem csinált ilyesmit egy ember rendesen.” Valójában csak két ember volt képes a vízen járni: Jézus és Péter. De ahogy Péter az Úr jelenlétébe jutott és talán arra gondolt, hogy képes volt a vizen járni, a viharra tekintett, majd ezt olvassuk: Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: „URam, ments meg!” 31 Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt. Ez volt az Úr válasza Péter könyörgésére: Uram ments meg!. A Zsidók 2,16 ugyanazt a „megragadta” szót használja: “mert nyilván nem angyalokat karol fel (ragadott meg), hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel (ragadta meg)„. Más szóval a mi nagy főpapunk munkája minket ment meg, nem az angyalokat. Azért jött, hogy megszabadítson minket, ahogyan Pétert is, aki majdnem az örök pusztulás vizébe süllyedt. Isten Fia volt az, aki felénk nyújtotta kezét és megragadott minket. Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel. Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban…” Az Úrnak emberré kellett lennie, hogy ezt megtehesse. Ez az igazság vidámít meg a leginkább, mikor Isten Igéjét olvasom, hogy Jézus Krisztus nem angyalokat, hanem embereket mentett meg. Csodálatos az a felismerés, hogy Istent sokkal inkább érdekli az ember, mint bármi más a teremtésben. Bár az angyalok szent lények és hatalmasak Isten tervében és programjában, mégis az emberfiai azok, akik kiálthatnak: “az Úr szeretett engem és önmagát adta értem”. Egyetlen angyal sem lesz képes soha megismerni a megváltó Istennek kegyelmét és irgalmát. Csodálatos annak tudatában élni, hogy Isten megváltott minket Jézus Krisztusban és hogy egy örökkévalóságon át énekelhetjük azokat a gyönyörű énekeket a Báránynak, aki a vérét ontotta értünk, s amelyről a Jelenések könyvében olvashatunk. Észrevettük már, hogy a Jelenések könyvében egyetlen angyali lény sem énekel ilyen énekeket? Ezek a megváltott emberek énekei.
2,17a. Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban Ők a megváltás művének tárgya. A 2,17-ből úgy tűnik, hogy többről van szó, mint pusztán az Úr Jézus emberi mivoltára való utalás. A 2,18 fényében úgy tűnik, hogy az emberi fájdalom egészére gondol, amit az Úr kiivott, amíg itt volt, mikor Isten Fiának szenvedéséről beszél, és hogy ez a szenvedés az alapja a velünk való együttérzésének. Más szóval a pohár, amelyet az Úr kiürített nemcsak Isten haragjával volt tele, hanem az része volt megváltó szolgálatának, amellyel belépett az emberi élet megtapasztalásaiba, és megismerte az örömet, a fájdalmat, a sírást, a gyászt, amelyben nekünk, Istennel szemben vétkes embereknek részünk van. Ebben fejeződik ki az Úr Jézusnak velünk való azonosulása nemcsak a kereszten, hanem az élet minden területén. Hiszem, hogy – amint azt mindjárt látni fogjuk – nincs olyan emberi tapasztalat, amit az Úr Jézus ne értene meg.
Azt olvassuk, hogy “hasonlóvá kellett lennie”. Ez a szó kifejezi azt a mélységet, ahová az Úrnak le kellett jönnie. Fel kell tenni a kérdést: “Uram, miért kellett olyanná válnod, mint a testvéreid?” Erre egyetlen válasz létezik: mert szeretett minket és meg akart menteni. 2,17a. Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy belépjen az emberiség világába és megtapasztalja az emberi életet. Majd így folytatja:
„hogy irgalmas éa hű főpap legyen„.
Álljunk meg egy pillanatra és tegyük fel a kérdést, mit is jelent irgalmas főpapnak lenni? Úgy tűnik nekem, hogy az irgalom fogalma a mi fejünkben az emberhez kapcsolódik. Más szóval Ő azért könyörületes hozzánk, mert belépett a mi élettapasztalatainkba. – De ő hű főpap is. Ő hűséges Istenhez. Könyörületes az emberhez és hűséges Istenhez. Véghezviszi Isten munkáját, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy engesztelést szerezzen. 2,17. Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Véghezviszi Isten akaratát, hogy minket megmentsen. Ez jut kifejezésre abban, hogy irgalmas és hű főpap legyen. Mit jelent az, hogy főpapunk van? A levél tanulányozása közben megemlítek majd néhány dolgot, amely segít megérteni, mit jelent papnak lenni. Bízom abban, hogy az igemagyarázat végére érve leborulunk imádkozni, mert megértünk valamit a nagy főpap áldásából, aki Istennek jobbján ül. Mindent egyszerre nem tudunk kifejteni, viszont szeretnék 1-2 dolgot megosztani veletek a papsággal kapcsolatban. Talán vannak olyanok, akiknek segítség lesz ez a jobb megértéshez.
Először is az Ószövetségben a mózesi rendszerben a papot mindig Isten hívta el. Tehát az Istentől való elhívás az első követelmény, amelynek meg kell felelni. Senki nem végezhet szolgálatot Istenért vagy másokért, hacsak nem ruházta fel Isten hatalommal. Isten sok olyan papnak fogja feltenni a kérdést az ő trónja előtt, akiket nem ő választott ki, hogy kik vagytok ti? Az Ószövetségben Isten előtt csak a lévi papság volt elfogadható. Isten elhívta Áront. Csak ő tudott szolgálni Isten előtt. A papság megértéséhez elsőként annak isteni alapjait kell megfigyelnünk. Isten elhívott valakit, Áront és családját, hogy szolgálatot végezzen Neki az emberért. Tudjuk, hogy Lévi törzsében a léviták voltak azok, akik a szolgálatot végezték a Szent Sátor körül. Isten kiválasztott egy családot egy különleges szolgálatra. Áron fiai papok voltak. Ők végezték az imádattal kapcsolatos összes szolgálatot. Meggyőződésem, hogy ha Áron erre maga képes lett volna, akkor ő lett volna az egyedüli pap Izráelben. Mivel azonban nem volt képes egyedül elvégezni az összes áldozatot, ezért Isten a családját is bevonta a papi szolgálatba. Így Áron fiai is papok lettek. A főpapságot azonban csak a családon belül, egy vonalon lehetett örökölni. Áron volt a választott főpap és elsőszülöttje az örökös. A főpap egyenesen Árontól származott, a papok Áron családjában voltak és a léviták voltak azok, akik a papi szolgálatot végezték Izráelben. Mindez azért volt, hogy Istennek rendszeres szolgálatot tudjanak végezni. Áron, az Isten által kiválasztott főpap volt az, aki egy évben egyszer, az engesztelés napján elvégezte papi szolgálatát az egész népért. Ennek a szolgálatnak eredményeként Izráel szövetségi státusza még egy évre helyreállt. A népet minden évben az engesztelés napján (Jom Kippur) vissza kellett állítani az Istennel való szövetségi kapcsolatba az elmúlt év bűnei miatt. Bűneik eltöröltettek. Tiszta lappal indultak Isten előtt Áronnal, képviselőjükkel. A papok feladata elsősorban az, hogy áldozatot mutassanak be. Erre azért van szükség, mert az ember vétkezett Isten ellen és csak az áldozat eszközével lehet helyreállítani a kapcsolatot Isten és ember között. Áron volt a nép szellemi képviselője, aki napról napra áldozatot mutatott be. Mindez előre mutat a mi nagy főpapunk szolgálatára és a papi intézményre. A mi főpapunk áldozatával nem csupán egy időre, hanem örökre helyreállította kapcsolatunkat Istennel.
A pap másik dolga a közbenjárás volt. Az Ószövetség nem hangsúlyozza ezt annyira, mégis tényezője annak. Áldozatot mutatott be és közbenjárt Izráel népéért. Ő áldotta meg őket.
– Volt egyszer két fiatal fiú. Az egyik keresztyén volt, a másik nem. Gyakran beszélgettek szellemi dolgokról. A római katolikus fiú megkérdezte a másiktól, hogy elmenne-e vele misére a templomba. A keresztyén fiú igent mondott, amennyiben a másik elmegy vele az evangéliumi gyülekezetébe. Megegyeztek. A katolikus mise, a rituálék, az illatok és a különös nyelv, amit a pap a ceremónia alatt használt nagy hatással voltak a fiúra. Mikor a barátja megkérdezte, hogy tetszett, azt felelte, meglehetősen új volt számára. Egy másik alkalommal elmentek a kis evangéliumi gyülekezetbe, amelybe megtért emberek jártak. Részt vettek az istentiszteleten, majd a végén megkérdezte katolikus barátját: Hogy tetszett? Nem rossz azoknak, akik ezt szeretik, de nincs papotok! A keresztyén fiú elmondta ezt otthon a hívő édesapjának, aki a következőt mondta: Van nekünk papunk. Főpapunk van, nagy főpapunk. „De soha nem láttam!” Aztán az édesapja megmutatta neki a Zsidókhoz írt levélben, hogy egy nagy főpapjuk van. “És mit tesz Ő értünk?” Az édesapja elmondta, hogy imádkozik. A fiú már alig várta, hogy elmondhassa a barátjának, hogy van főpapunk. “És mit tesz ő érted?” – volt a természetes kérdés. Imádkozik értünk – felelte a fiú. A másik fiú vágyakozva mondta: csodálatos lehet, ha valaki mindig imádkozik érted.
Mi, keresztyének, akik a nagy főpapunk áldozata által rendezhettük kapcsolatunkat Istennel, elmondhatjuk, hogy valaki folyamatosan közbenjár értünk. Ebben a pillanatban valaki imádkozik a mennyben értem. Hát nem csodálatos? Lehet, hogy különösen most imádkozik értem, mert tudja, hogy néha olyasmit mondok az igemagyarázat során, amit nem kellene. Isten a 2,17a-ban azt mondja Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen… – A pap természetesen előkép az Ószövetségben, mivel Áron feladata volt, hogy véghezvigye azt a szolgálatot, amely az Úr Jézus szolgálatát tükrözi. Isten olyannyira kézben tartja az emberi történelmet, hogy amikor Áront kiválasztotta, tudta, hogy egy nála nagyobb jön el és lép be a papi hivatalba, amelynek Áron csak előképe, hogy bemutassa azt az áldozatot, amely egyszer s mindenkorra eltörli a bűnt, és örök megváltást hoz. 2,17. Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyenaz Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Jézus Krisztus segítsége nem egy bölcs tanítónak a segítsége. Ő nem azért jött, hogy tanító legyen, vagy hogy nagyszerű példa, bár szükségünk van ismeretre, tanítókra és példákra. Ő azért jött, hogy kapcsolatot teremtsen köztünk és Isten között, hogy közösségben legyünk egymással. Papként teszi ezt az által, hogy áldozatot mutat be, amellyel megelégszik Isten. Ez a jelentése a “megbékélés’ szónak. Hogy vezekeljen az emberek bűneiért, és hogy engesztelő áldozatot mutasson be. Tehát ennek az egyszer s mindenkorra való áldozatnak fényében szolgál. Ő közbenjárt az üdvösségünkért és a megbékélésünkért is, s ez az ő állandó szolgálata. Hitem szerint ez a kifejezés mindkettőt magában foglalja, mivel jelen időben áll. 2,17b. hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Ő ezt végzi.
Jézus Krisztus a közbenjáró, aki Isten előtt képvisel engem.
Végezetül a 2,18 verssel foglalja össze. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek. A főpapnak embernek és emberségesnek kell lennie. Együttérzése a kísértés elszenvedéséből ered, abból, hogy a hitetlenség bűne megkísértette. – Úgy vélem, sok keresztyén nem érti, hogy Jézus Krisztus tényleg együtt tud érezni velük. Gyakran tesznek fel ilyen kérdéseket: Hogyan tud Jézus Krisztus együttérezni velem? Benne nincs az a bűnös természet, mint bennem. Jézus Krisztus azonban nem a te bűnös természeteddel érez együtt. Ő meghalt azért. Ő nem a bűnnel érez együtt. Ő Istennek szent Fia. – Szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy minden próba végül is ugyanaz. Mi a próba, a kisértés – eredjen az a bűnös természetedből, vagy kívülről, a világból? Mi a próba? A kisértés az, hogy az ember elforduljon Isten akaratától. Ez a kísértés lényege. Annak kísértése, hogy elforduljon Isten akaratától. Minden bűn törvénytelenség, mindegy, hogy kívülről vagy belülről fakad. A próba ugyanaz. Ezért Jézus Krisztus – bár nem volt bűnös természete – pontosan tudja, milyen próbában vagy most. Talán más irányból ered, de lényegében ugyanaz. A miénk a világból, a gonosztól és a testtől származik. Az Övé a világtól és a Sátántól. Ő teljesen ismeri azt a próbát, amelyben vagy. Fontos, hogy ezt felismerd, különben soha nem fogod megtudni, mit jelent az, hogy van egy együttérző főpapunk. Soha nem lehetett olyan élményed, amelyről Jézus Krisztus ne tudott volna. Ő tudja, mit jelent az Isten akaratától való elfordulásnak a próbája. Ez a lényege a főpap együttérző szolgálatának. – Valójában Jézus Krisztus sokkal jobban ismeri a próbát, amiben éppen vagy. Miért? Mert Ő is nagy megpróbáltatást szenvedett a bűn által, sokkal inkább, mint bárki más. Miért? Mert az ember túl hamar elbukik. Mert elég egy kicsi próba és már el is buktunk. Van, aki előbb, van, ki utóbb bukik el. Egyesek 5%-os próbánál, mások 10%-nál. Amikor a próba 25%-os, X úr elbukik. Bizonyos intenzitású próbák után minden ember elbukik. – Krisztus emberi mivoltában fokozatos intenzitású próbának volt kitéve, és Ő 100%-ig kiállta azt. Ezért tudja, mit érzel 5 vagy 10 %-os próbában. Ő olyan mértékű megpróbáltatást szenvedett el, amelyről mi semmit nem tudunk. Következésképpen együtt tud érezni velünk. És mivel Isten Fia is, ezért azt is tudja, hogyan kezelje az 5 vagy 10%os megpróbáltatást. Jézus Krisztus ismeri a kísértések minden intenzitását és Ő képes megszabadítani. Ezért olyan fontos megértenünk, hogy olyan főpapunk van, akit meg tud érinteni a gyengeségünk. Akármilyen próbában van is az életed, az Úr Jézus megérti, ismeri és tudja, hogyan szabadítson meg belőle, hiszen Ő már legyőzte azt.
Akkor most mit csináljak? – merül fel a kérdés. Egyszerűen bíznod kell benne. Ő tudja, mit kezdjen az 5 vagy a 10 %-os próbákkal. Bármivel kell is szembenézned, Krisztus tudja, hogyan kezelje azt. Ezért beszél a Zsidókhoz írt levél annyit a főpapról. Csak ismernünk kell Őt és bíznunk benne teljesen. Ismernünk kell a róla szóló tényeket, és rá kell bíznunk magunkat. Engednünk kell, hogy mindent megtegyen értünk. Az Ő emberré létele biztosít minket az együttérzéséről, Istensége pedig az erejéről. De tekintsük úgy a kísértéseket, mint áldott lehetőségeket, amikor bizalmunkat az Úrba vethetjük és felismerhetjük a mi nagy főpapunk segítségét. Hogyan reagálsz a nehézségekre? Haraggal? Nehezteléssel? Csalódással? Vagy pedig megedződsz általuk, ahogyan arról a 12. fejezet beszél. Legyenek a megpróbáltatások lehetőségek arra, hogy Jézus Krisztushoz fordulj és felismerd a szabadítását.
Jézus vizen járásának története azt a tényt ábrázolja ki, hogy ellenszélben kell munkálkodnunk. Aztán Jézus a vízen járva jön, hogy megszabadítson. Végezetül hadd emlékeztesselek benneteket néhány szellemi igazságra a történet kapcsán:
1.) A vihar gyakran Istentől származik. Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy menjenek át a tavon. Lehet, hogy Péter a tó közepén megkérdezte: “miért pont most küldött minket az Úr ki a tengerre? Ha Ő Isten Fia, márpedig úgy tűnik, tudnia kellett volna, mi fog történni.” Bizonyára volt némi neheztelés a tanítványok szívében. A vihar gyakran Istentől jön. De figyeljük meg, hogy míg ők keményen dolgoztak, addig Jézus a hegyen imádkozott. Látta őket, ahogy bajlódnak az evezéssel. Rajtuk volt a szeme a viharban. Az emberi élet viharainak közepette a mi nagy főpapunk a hegyen imádkozik értünk. Ő teljesen tisztában van azzal, minek vagyunk kitéve. Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, – nem könyörögni fogok -, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait.” Más szóval az élet tapasztalatai nem csupán a saját, hanem mások javára is vannak. Ő várhat, hiszen a történetben is a negyedik őrváltásig várt. Miért nem az első őrváltáskor jött? Talán Péter azt mondta: „Egész éjjel vártunk, és nem jött!” János talán így szólt: „Nem jön, menjünk a part közelébe és ússzunk ki”. Jézus Krisztus mindig törődik velünk. Egy régi kommentárban valaki ezt így fejezi ki: ”A keresztyénség Istene törődik velünk. Minden más vallás azzal van elfoglalva, hogyan vehetné rá Istent arra, hogy törődjön az emberrel.” – Isten válaszai gyakran ijesztőek lehetnek. Mikor hozzájuk ment, így kiáltottak: Kísértet. Gyakran visszautasítjuk azokat a dolgokat, amelyeket Isten hoz az életünkbe, hogy megszabadítson egy nehézségből, mert azt hisszük, szellemek. Rátekintünk és megítéljük azokat. Ők azt hitték, szellem, pedig Isten válasza volt a megpróbáltatásukra. Milyen gyakran tettük mi ezt? Mit mondasz, amikor Isten olyasmit hoz az életedbe, amelyről nem látod, hogy Isten válasza az imádra? “Ez nem lehet Isten válasza!”, pedig az a válasz. Ezek a “szellemes” dolgok válnak a szabadításod eszközévé. Emlékezz arra, hogy van egy Istened, aki törődik veled és egy főpapod, aki imádkozik és önmagát adta érted. Életünk megpróbáltatásaira a megoldás az, ha Jézus Krisztust bevesszük a hajónkba. Amint belépett a csónakba, csend lett. – Épp akkor vendégelte meg az 5000 embert. Ő az élet kenyere, Ő tudja megszaporítani azt. Ő a nagy hullámok Ura, aki le tudja azokat csendesíteni. – Mi a legnagyobb feladata egy megváltott léleknek? Mikor Jézus belépett a csónakba, a tanítványok imádták Őt. Az imádat a legnagyobb feladata a megváltott léleknek. Nem a szolgálat, nem a prédikáció, nem a bizonyságtétel, nem az imádság és nem is a bibliaolvasás, hanem az imádat! Az az imádat, amely Krisztus lényének megértéséből fakad. Imádták Őt a csónakban. Isten imádókat keres. Az élet folyamán eljutunk ide. A keresztyén élet egy kapcsolat, amelynek természetfeletti élményeken keresztül imádathoz kell vezetnie. A keresztyén élet nem elsősorban tevékenységek sora, hanem kapcsolat. Minden más hamis.
2. A legnagyobb kinyilatkoztatások gyakran a legszörnyűbbnek kinéző élményekből adódnak.
Feladták a reményt. És mikor a szellem megjelent, azt gondolták, itt van a vizek démona, hogy a víz mélyébe küldje őket. De Jézus jön, belép a csónakba, lecsendesedik minden, a tanítványok imádják, és ezt mondják: Te vagy az Isten Fia. – Ez volt az első alkalom, hogy az ember Isten Fiának nevezte Jézust! Egy ijesztő élményen keresztül megértették, ki Ő és mire képes! Az élet tanítása az, amelyen keresztül felismertjük, ki Ő és mire képes. Isten népeként csak a csapásokon, nehézségeken és megpróbálatotásokon keresztül tudunk fejlődni. Ezeken keresztül újra és újra megérthetjük Isten Fiának imádatát egyénileg és közösségileg is.
Ha nem bízol Krisztusban, és soha nem is hittél neki, akkor nincs főpapod. Akkor nem tudsz a közelébe járulni, nem tudod Őt imádni. Ő feláldozta magát érted, és a főpapod akar lenni. Bízz benne. Nem szeretnéd tudni, hogy Istennek jobbján az Ő Fia imádkozik érted? Isten segítsen neked, hogy megtaláld Őt, és hálát adj azért, hogy érted adta életét.