A 10. fejezet végén az apostol így szól: „Egész nap kitártam karjaimat az engedetlen és ellenszegülő nép felé.” Ez felveti azt a kérdést, hogyan viszonyul Isten ezek után Izraelhez a nekik tett ígéretek és az ő engedetlenségük fényében. Ezzel foglalkozik az apostol a 11. fejezetben.1. Azt kérdem tehát: elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izraelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből. 2 Az Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor az Isten előtt vádat emel Izrael ellen: 3 „Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat lerombolták, én maradtam meg egyedül, de nekem is az életemre törnek.” 4 Viszont mit mond neki az isteni kijelentés? „Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet a Baalnak.” 5 Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint; ha pedig kegyelemből van, akkor már nem cselekedetekért, mivel a kegyelem akkor már nem volna kegyelem. Egyes kéziratokban a másoló hozzátesz egy magyarázatot azáltal, hogy ezt a mondatot megfordítja: Ha pedig cselekedetekért, akkor már nem kegyelemből, mivel a cselekedet akkor már nem volna cselekedet. Ezzel kifejezi, hogy a kegyelem és a cselekedetek egymást kizárják.7 Mi tehát a helyzet? Amire Izrael törekedett, azt nem érte el. A kiválasztottak azonban elérték, a többiek pedig megkeményíttettek, 8 ahogyan meg van írva: „Adott nekik az Isten bódult lelket, olyan szemet, amellyel nem láthatnak, és olyan fület, amellyel nem hallhatnak mindmáig.” 9 Dávid is ezt mondja: „Asztaluk legyen számukra csapdává és hálóvá, megbotlássá és megtorlássá. 10 Homályosodjék el szemük, hogy ne lássanak, és hátukat görnyeszd meg egészen.”
Félelmetes szavak ezek, mert ítélet hangzik belőlük azok felé, akik az isteni kinyilatkoztatás birtokában voltak. Ezt az evangéliumi keresztyéneknek is nagyon komolyan kell venniük.
A téma: Végleg elvetette Isten Izraelt? A Római levél első 8 fejezete tulajdonképpen a Habakkuk 2,4 magyarázata. Erre a versre hivatkozik az apostol az első fejezetben, amikor a levél témáját megadja: az igaz ember a hite által él. Ebben három fogalom szerepel a következő sorrendben: igaz ember, hit és él. A Róm 1,1-től a Róm 3,20-ig az apostol az „igaz” fogalmát fejti ki. Ennek összefoglalása így szól: „Nincsen igaz ember egy sem.” (3,10)
Azután a „hit” fogalmát magyarázza a Róm 3,21-től a Róm 5-ig. Itt az üdvözítő hitről tanít: Mit jelent az, hogy „hitből”? Nem a törvény cselekedeteiből igazulunk meg hanem hit által – mondja Pál.
A Róm 6-8 fejezetekben az „élet” kérdéséről van szó. Az igaz ember hitből fog élni. Amikor a megszentelődésről és a megdicsőülésről ír, mely a megigazulásból indul, a hívő ember életével foglalkozik. A Róm 1,8-ban egy kiválasztott csoportról beszél, akik megigazultak hit által Jézus Krisztusban. Azonban ha figyelmesen olvassuk a levelet, észre kell vennünk, hogy Izrael hiányzik a kiválasztottak ezen csoportjából. Ezért Pál a 9. fejezethez érve felveti a kérdést: Nos, és a zsidók? Isten visszavonta az ígéreteket, melyeket Izraelnek tett a velük kötött szövetség szerint? Hol van Izrael helye most? A Róm 9-11 tulajdonképpen egy értekezés Isten Izraelhez való viszonyáról.
Pál apostol három pontot említ a Róm 9-11 fejezetekben.
Az isteni oldal a szuverén Isten kiválasztásában látható. Ő egyeseket kiválaszt, másokat mellőz (Izsák és Izmael, Jákob és Ézsau példája).
Az emberi oldallal a Róm 9,31-33, 10,3-21 foglalkozik. Izrael csődje szellemi büszkeségükben és önelégültségükben rejlik. A Róm 9,31-ben ezt olvassuk: Izrael viszont, amely kereste az igazság törvényét, nem jutott el a törvény szerinti igazságra. Miért? Mert nem hitben keresték a megigazulást hanem cselekedetekben. Megbotlottak a megütközés kövében, mert meg van írva: „Íme, a megütközés kövét, a megbotlás szikláját teszem Sionba, és aki hisz őbenne, az nem szégyenül meg.” (9,33) Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem vetették alá magukat az Isten igazságának (10,3).
Nem értették meg, hogy senki nem üdvözül cselekedetek által, mivel nem azt cselekszi, amit Isten megkövetel. Az önelégültség büszkeségében maradtak. Mivel Isten nekik jelentette ki magát és mert abban a hitben voltak, hogy Isten mércéjének megfelelően élnek, azt hitték, Istennek az örök élettel kell jutalmaznia érdemeiket. Azt hiszem, a mai napig nem értjük, mit jelent a büszkeség Isten szemében! Bizonyára találkoztunk már olyan emberrel, aki így vélekedett a másikról: Ő igazán jó ember, de büszke. Ez olyan, mintha azt mondanánk: Ő igazán jó ember, de tolvaj. Hogyan lehet valaki jó ember és egyidejűleg tolvaj? A büszkeség a mi szemünkben azonban valami más! Isten szemében a büszkeség talán még rosszabb, mint a tolvajlás. Izrael nem értette meg a büszkeség bűnének súlyát.
Pál most visszatér az alapkérdéshez: Mi a helyzet Izraellel? A 11. fejezetben két választ ad:
Izrael kudarca nem teljes kudarc! Izrael nem lett teljesen félreállítva. Sok izraelita üdvözül. Számos zsidó tartozik a gyülekezethez a pogányokkal együtt, akik Krisztus gyülekezetét alkotják. Van egy maradék a kegyelem kiválasztása szerint!
Végül Pál azt mondja, hogy Izrael csődje nem végleges csőd! Eljön az idő, amikor Isten egész Izraelt megmenti. Az Ószövetség ígéretei be fognak teljesedni. Robert Louis Stevenson mondta egyszer: „Nem értem, hogy ti teológusok és igehirdetők miért alkalmazzátok a gyülekezetre azokat az ígéreteket, melyeket az Írások szerint Isten egyedül kiválasztott népének, a zsidóknak adott és melyek a népre és a Szentföldre vonatkoznak. Ezek a jövőben fognak beteljesedni. (…) Az Írásokban számos próféciát találunk, melyek tanítása, ha szó szerint értelmezzük azokat, inspirálóak és egy nagy, dicsőséges jövő bizonyosságára mutatnak rá. Ha spiritualizáljuk ezen ígéreteket, akkor nevetségesek lesznek – ha a gyülekezetre vonatkoztatjuk őket, az egy komédia.”
Amikor az apostol választ ad ezekre a kérdésekre, mindig az Írásokra hivatkozik. Számára az Írások voltak egyedül mérvadók. Isten hűsége a múltban megadja az irányt a jövőre nézve. Azt mondta egyszer Adolf Schlatternek egy őt csodáló ember: „Mindig szerettem volna találkozni egy teológussal, aki Isten Igéjén áll.” Schlatter válasza így hangzott: „Köszönöm uram a bókot, de én nem Isten Igéjén, hanem Isten Igéje alatt állok.” Számára Isten Igéje volt az egyetlen tekintély. Pál számára is.
Miután azt mondja Pál, hogy Izrael engedetlen és nyakas nép, felteszi a kérdést: Elvetette Isten a népét? Ezért kezdi Pál a 11. fejezetet ezzel: Azt kérdem tehát: elvetette Isten az ő népét? A görög nyelvben a feltett kérdés kifejezi a várt választ is. A magyarban is lehet ilyen módon kérdést feltenni: Te szeretsz futballozni, nem igaz? Ha így fogalmazom meg a kérdést, akkor igenlő választ várok. Pál is így teszi fel itt a kérdést. A válasz egyértelmű: Szó sincs róla!
Az a tény, hogy Pál nem azt mondja „elvetette Isten Izraelt?” hanem „elvetette Isten az ő népét” sugallja a várt választ: Szó sem lehet róla. Az Ószövetségben Isten több helyen is állítja, hogy nem veti el népét. Pl. a 94. zsoltárban: Nem taszítja el népét az ÚR, nem hagyja el örökségét (94,14; vagy Zsolt 95,4; 1Sám 12,11). Ez mind a mai napig érvényes.
Pál kérdésére három válasz lehetséges, amint az gyakran előfordul. Az első válasz: Szó sincs róla! Ha Pál kérdésére valaki azt válaszolná: Igen, Isten elvetette népét, akkor hazugsággal vádolná meg Istent. Ez támadás lenne Isten jelleme ellen! Ha Isten valamit vagy valakit kiválaszt, akkor azt nem egy időre teszi, hanem örökre szólóan. Ha Isten elvetné népét, akkor megszegné az Ábrahámmal kötött szövetséget. Isten feltétel nélküli szövetséget kötött Ábrahámmal! Az is feltétel nélküli szövetség volt, amikor Isten szövetséget kötött Izraellel és megígérte, hogy eltörli bűneiket. Ha Isten nem maradna hű ígéreteihez, akkor Ő egy szövetségtörő, hazug Isten volna.
Ha Isten elvetné Izraelt, annak ellenére, hogy ígéreteket tett neki, akkor minket is elvethetne egy nap, akik az evangélium ígéretének birtokában vagyunk. Ez esetben a Jn 3,16 sem maradna mindvégig érvényes, csupán egy időleges ígéret volna. A Róm 3,23-26 csak átmenetileg lenne igaz. A Róm 5,1 szintén egy átmeneti ígéret volna csupán, mivel Isten meggondolhatná magát. Ezért mondja Pál: Szó sincs róla!
A történelmet tanulmányozva szintén eljuthatunk a válaszhoz. Izrael engedetlensége ellenére még létezik. Persze sokan mondják: ez igaz, itt vannak közöttünk, de jobb lenne, ha nem lennének. Ezt nevezzük antiszemitizmusnak. Isten másként gondolkodik! Izrael azért létezik, mert mind a mai napig ők Isten kiválasztott népe, akikkel szövetséget kötött. Akik elvetettségükben kitartanak abban az értelemben, hogy nem reagálnak az evangéliumra, azok el fognak veszni. De Isten ígérete a nép dicsőséges jövőjére nézve továbbra is fennáll! „…és így üdvözülni fog az egész Izrael.” (Róm 11,26) Ha Izrael történelmét követjük, akkor létezésük egyetlen magyarázata csak az Ige fényében érthető meg. Tanulmányozd Izrael történelmét! Isten kezét kell meglátnunk ennek a népnek történelmében mind a mai napig.
Emlékezetem szerint létezik egy anekdota Nagy Frigyesről, aki egyszer a következő kérdést tette fel az udvari lelkésznek egy beszélgetés során: „Mi a bizonyíték arra, hogy a Biblia Isten kijelentése?” A lelkész így válaszolt: „Felség, amint kívánja, meg fogom tudni adni a választ egy szóban: A zsidók. A zsidók a Biblia ihletettségének bizonyítéka.”
Pál először kereken elutasítja a gondolatot: Szó sincs róla! Azután hivatkozik saját üdvösségére: Hiszen én is izraelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből. Én az apostol, aki ezt a levelet írom, én magam vagyok a bizonyíték arra, hogy Isten nem vetette el népét. Benjámin volt az arisztokrata a törzsek között. Amikor a tíz törzs elkülönült és elpártolt Istentől, saját papságot képeztek és idegen istentiszteleteket tartottak Bételben és Gilgálban, akkor Benjámin megmaradt Júda mellett és nem pártolt el Istentől. Így Izrael legkisebb törzse lett Izrael arisztokráciája. Amikor Mózes megáldotta a törzseket, akkor az egyik legnagyobb áldás Benjámin része lett: Az ÚR szerelmese ő, biztonságban lakik nála, oltalmazza őt mindenkor; vállai között lakik (Deut 33,12).
2 Az Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Ha figyelmesen olvassuk a Bibliát, akkor bizonyára ismerős az a történet, amikor az Úr szülei a csecsemő Jézust bevitték a templomba, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak. Ekkor találkoztak Simeonnal, aki próféta volt és akinek az Úr kijelentette, hogy nem fog meghalni, amíg szemei meg nem látják Izrael üdvösségét. Amikor a kisgyermeket elébe hozták, a Szentszellem szólt hozzá és erről prófétált (Lk 2,30 kk): „…mert meglátták szemeim üdvösségedet, 31 amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, 32 hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak, és dicsőségül népednek, Izraelnek.”
Azután Anna, az idős prófétanő, aki férje halála után majdnem 80 évig szolgált a templomban, szintén beszélt a megváltásról. Ezek mind zsidók voltak, akikben visszhangra talált az Úr Jézus Krisztus evangéliuma.
2 Az Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Szeretném felhívni a figyelmet az „…amelyet eleve kiválasztott” kifejezésre. A Károli fordítás szerint így olvashatjuk: Nem vetette el Isten az ő népét, melyet eleve ismert. A Bibliában Isten előre ismerése alatt az isteni kiválasztást kell értenünk. A református fordítás jelen esetben jobb! Tehát nem arról van szó, hogy Isten előre tudja, ki fog hinni és ezért ezeket fogja kiválasztani. Ha így lenne, akkor az ember választana és Isten alkalmazkodna az ember választásához. Ha a „melyet eleve ismert” azt jelentené, hogy „amelyet eleve kiválasztott”, akkor nem okozna problémát és senki nem tette volna fel a kérdést: elvetette Isten az ő népét? Ha eleve ismerte volna őket, tudván, hogy hinni fognak, akkor eleve kiválasztotta volna őket. – A probléma akkor áll elő, ha az isteni kiválasztásról beszélünk. Ő választott egy népet, amely ma elfordult Istentől! Mi lett a kiválasztásból? Itt van a probléma! Isten szerette és ma is szereti ezt a népet, szeretetből választotta ki őket. Egy bibliafordító így fordította ezt a verset: Az Isten nem vetette el az ő népét, melyet sajátjának szánt hajdan. A fordító tudta, hogy a kiválasztás egy személyes, intim viszonyra utal, amint egy vőlegény kiválasztja menyasszonyát. Isten nem gondolja meg magát. Neki van egy terve a tervén belül. Terve kibontakozik a történelem folyamán. Hogyha Isten kiválasztott és döntött, akkor az be is fog következni.
Ha most Pál azt mondja: „Hiszen én is izraelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből”, akkor valaki azt mondhatná, „egy fecske nem csinál nyarat”. Ezért érvel az apostol tovább ószövetségi idézetekkel. Pál azt mondja, hogy a helyzet ma ugyanaz, mint Illés napjaiban volt. Mi volt akkor a helyzet? Az egész nép elpártolt, alig lehetett hívőket találni egész Izraelben. De az elpártolás nem volt általános! Illés azt hitte, hogy az eretnekség általános volt. A Kármel hegyén történt győzelme után félelem fogta el őt Jezabel fenyegetése miatt és elfutott a Sínai félszigetre, ahol elbújt és Istent vádolta: 3 „Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat lerombolták, én maradtam meg egyedül, de nekem is az életemre törnek.” 4 Viszont mit mond neki az isteni kijelentés? „Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet a Baalnak.” Ezért folytatja Pál a következőképpen: 5 Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint; Amikor Pál itt „maradékról” ír, akkor egy zsidó maradékra gondol. Isten gyülekezetében vannak zsidók és ez a bizonyítéka annak, hogy Isten nem felejtette el az Ábrahámnak tett ígéreteit. Ha krisztushívő zsidót látsz, akkor mindig elmondhatod, hogy az Ábrahámnak tett ígéretek beteljesedtek! Azért nevezi Isten a hívőket „Ábrahám fiainak”. A gyülekezet kezdete egy zsidó gyülekezet volt és a gyülekezet „zsidósága” a mai napig nem szűnt meg. A zsidó vonal nem szakadt meg, mert a történelem folyamán a mai napig volt egy maradandó „maradék”, a Krisztusban hívő zsidók! A budapesti Testvérgyülekezet a múlt század negyvenes éveiben számos krisztushívő zsidó gyülekezete volt, pl. Ungár Aladár, Berliner Hugó, Tímár (Pollák) László, Rózsa Gyula, Zajk László, Ország György és sokan mások. Sosem voltak sokan, számuk azonban ma rohamosan gyarapszik. Aki azt állítja, hogy a zsidó vonal megszakadt és a gyülekezet egy új vonal, egy új olajfa, melyet Isten ültetett, az valótlant mond! 5 Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint; kegyelemből! Ezért fűzi hozzá az apostol: „ha pedig kegyelemből van, akkor már nem cselekedetekért, mivel a kegyelem akkor már nem volna kegyelem.” A kegyelem és cselekedetek egymást kizárják.
Mi jellemzi a törvényeskedést, más szóval az arra tett kísérletet, hogy Isten szemében érdemeket szerezzünk, érdemeink által üdvözüljünk vagy megszentelődjünk? Három dolog jellemzi a törvényeskedést:
1. Megváltás emberi erőlködés által, más szóval cselekedeteken keresztül kiérdemelni Isten jóváhagyását.
2. A kalmár szellem, vagyis az a magatartás, hogy Istenhez fordulunk miután teszünk valamit és azt mondjuk: „Uram, meg kell jutalmaznod azért, amit tettem.” Nem gondolkoztál gyakran így: ma ezt és ezt tettem érted, szolgáltam, nélkülöztem, engedelmes voltam, most adósom vagy Uram, meg kell, hogy jutalmazz. Meg kell jutalmazzon a bibliaolvasásomért, a hű imádságomért, a bizonyságtételemért.
3. A negatívumok iránti előszeretet: ezt nem szabad, azt nem szabad… A tabuk felállítása és a tabuk betartása. Az emberi tabukat azután isteni tabuknak nyilvánítják! Betartottam ezeket a tabukat és most Istennek meg kell jutalmaznia ezért. (Soha nem mentem színházba, se moziba, minden „új zenét vagy új audiovizuális evangelizációs módszert” elvetettem, stb.) Szánj rá időt és gondold át, mik ezek a tabuk a te gyülekezetedben. Ha pedig kegyelemből van, akkor már nem cselekedetekért, mivel a kegyelem akkor már nem volna kegyelem. Sokan nem értik meg az apostolt. Evangéliumi keresztyének között is gyakran hallható: Pál leveleit olvasva nehezen értem meg őt. Ha valaki azt állítja, hogy Pál apostol érthetetlen vagy hogy úgy festi elénk a keresztyén hitet, hogy az elfogadhatatlan, akkor az ellentmond a történelem és a tapasztalatok tényének. Pálnak sok kritikusa volt a 2000 év folyamán, keresztyének és nem-keresztyének között egyaránt.
Sokak számára azonban érthető Pál tanítása. Nem kell ehhez egyetemi képzettség (habár segítség lehet), nem kell jártasnak lenni a filozófiában, és zseninek sem kell lenni ahhoz, hogy Pált megértsük. Valamire azonban szükségünk van ahhoz, hogy Pált megértsük. Ez pedig a kétségbeesés! Szellemi kétségbeesés. Ez történhet akkor, ha valaki felismeri, hogy bűnös és Isten ítélete alatt van, és valamiféle kiutat keresve elolvassa: Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által (Róm 5,1). A kétségbeesés az, amely Pál szavait gyakran érthetővé teszi. Pál nem egyetemi előadásokat tartott. Ő bűnösökhöz beszélt és írt. A bűnös ember ma is megérti Pál szavait és nagyon aktuálisnak tartja.
Pál most levonja a logikus következtetést: 7 Mi tehát a helyzet? Amire Izrael törekedett, azt nem érte el. A kiválasztottak azonban elérték, a többiek pedig megkeményíttettek. A többiek megkeményíttettek! A Pál által használt görög „callus” szó kérgesedést, elcsontosodást jelent. A kiválasztottak elnyerték, de a többség megkeményedett. Ki keményítette meg őket? Saját maguk? Bizonyos értelemben igen, de a következő vers azt mondja: „Adott nekik az Isten bódult lelket, olyan szemet, amellyel nem láthatnak, és olyan fület, amellyel nem hallhatnak mindmáig.” 9 Dávid is ezt mondja: „Asztaluk legyen számukra csapdává és hálóvá, megbotlássá és megtorlássá. 10 Homályosodjék el szemük, hogy ne lássanak, és hátukat görnyeszd megegészen.”
Az ember szabadon választhat, elfogadja vagy elutasítja-e az evangéliumot. Ez az emberi oldal. Ha azonban valaki elutasítja, az nem jelenti azt, hogy ő és az elutasított Megváltó között minden kapcsolat megszakadt. Fennmarad a kapcsolat közte és a Megváltó között, akit elutasított. Az evangélium, amelyet elutasított, maradandó hatással lesz jellemére és sorsára. Megbotránkozás kövévé lesz, melyen a hitetlensége és elutasító magatartása miatt összetöri saját magát.
Az Ószövetségben azt olvassuk, hogy Izrael azt kívánta, hogy olyanok legyenek, mint az őket körülvevő pogány népek. Ők kőből és fából való isteneket akartak imádni. Erre mondta Ezékiel: Semmi sem lesz abból, amin ti gondolkoztok… (Ez 20,32). Sosem mondhatod, hogy olyan szeretnék lenni, mint a pogányok, s nem törődöm az evangéliummal. Tudnod kell, hogy az evangélium, még ha suttogva hallod is, nyomot hagy benned. Sosem leszel már ugyanaz, mint aki voltál. Te olyan vagy, mint egy megvilágítatlan film, melyen a legkisebb fénysugár is nyomot hagy. Nem lehet meg nem történtté tenni a megvilágítást. Az evangélium mindig nyomot hagy az ember szívében. Hirdetjük az evangéliumot, az emberek hallják, és meg vagyok győződve, hogy senki nem utasította vissza passzívan Isten szeretetének evangéliumát Jézus Krisztusban. Mindenki, aki az evangéliumot hallotta, valamiképpen reagált. Az ember szívében és akaratában történik egy megmozdulás. Amikor valaki hallja az evangéliumot, akkor még a legkeményebb bűnözőben is megmozdul a lelkiismeret: Lépj, lépj, és az akarat talán alig érezhetően azt mondja: Igen akarom, akarom. De mégsem teszi. Isten szeretetének fénye rávilágít, fényt vet az ember lelkének tükrére. „Lépj! – akarok, de nem tudok.”
Nem igaz, hogy mindazok, akik elutasítják Krisztust, passzív módon utasítják el azzal, hogy mellőzik őt. Az evangélium mindig egy belső harcot vált ki, amelynek végén az ember hátat fordít Krisztusnak. Ha Krisztus a válladra helyezi kezét és te lerázod a kezét, akkor nem maradsz passzív. Ha Krisztus kezébe veszi a kezedet, akkor a kezed nem csak hideg marad, de elvonod a kezéből. Elhallgattatod a lelkiismeretedet, megkeményíted szívedet és utána rosszabb ember lettél, mert Isten szeretetének fénye Jézus Krisztusban felvillant előtted. János így fogalmazza meg: az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot (Ján 3,19).
„És aki erre a kőre esik, összezúzza magát” (Mt 21,44), mondta az Úr Jézus. Ez az egyháztörténelem eretnekeinek története. Figyeljük meg az egyháztörténelem eretnekségének történetét! Nagytudású, okos emberek ellenszegültek Isten igazságának szívós harcot folytatva ellene, olyanok, mint Marcius, Juliánusz, Ariusz, Pelagiusz, Voltaire, Bultmann, Zölle, Lüdemann és sokan mások mind a mai napig. Ők az igazság ellen harcoltak. Tagadják Jézus Krisztus isteni voltát, helyettesítő áldozatát és sok más alapvető isteni igazságot.
Sok keresztyén kérdezi, „mi a véleményed erről és erről a tanításról?” mert egyes kérdésekre nem tudják a választ. Kétségbe esnek, féltik a gyülekezetet, óvni akarják azt a tévtanításoktól. Félnek, ha valaki az evangéliumot kritizálja, félnek a bibliakritikától, az egzisztencializmustól, a különböző filozófiai irányzatoktól, a materializmustól, az evolúciótól és mindentől, amely támadás Isten igéje ellen. A hívők reszketnek.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy az évek múltával a különböző eretnek tanítások eltűnnek a történelem süllyesztőjében, de Isten Igéje hathatós marad és élesebb minden kétélű kardnál úgy, mint az első évszázadban volt. Légy türelemmel! 50 évvel ezelőtt ismert volt a „Chicagói liberalizmus”. Ma senki nem emlékszik már rá. Aztán itt volt Barth Károly, kinek tanítása sok igazságnak és néhány hamis állításnak a keveréke volt. Aztán itt volt Bultmann, Käsermann, és sokan mások. Őnáluk egy kevés igazság keveredik sok hamis tanítással. Azóta is, mind a mai napig, a bibliakritikusok serege mindig kitalál valamit, amivel kétségbe vonhatják a Biblia hitelességét. Ezek mind összezúzzák magukat a megütközés kövén.
Ezek az eretnek tanítások Ézsaiásra emlékeztetnek. Ézsaiás Babilon királyáról és a világra gyakorolt befolyásáról, az általa terjesztett eretnekségről prófétál. Végül Isten megsemmisíti és Ézsaiás lefesti Babilon királyát, akit az alvilágban ezekkel a szavakkal köszöntenek az árnyak, a világ hatalmasai: Te is erőtlen lettél, mint mi, hozzánk hasonlóvá lettél! (Ézs 14,10) Ott lesznek Arius, Socinus, Sabellius, az Ebioniták, a Bultmanniánusok.
Biztosak lehetünk abban, hogy Isten Igéje megmarad és kiállja a filozófiák és filozófusok viharát. Ezeket a történelem el fogja söpörni.
Nem szeretnék közéjük kerülni. Isten szentjeihez szeretnék tartozni. Szeretnék az apostolok társaságában és Kálvin, Luther és a többi reformátor társaságában lenni. A mennyben megtisztulunk minden hamis tanítástól és együtt fogjuk tölteni az örökkévalóságot.
Szeretném még felhívni a figyelmet arra a veszélyre, amit úgy hívnak: „az evangéliumtól megkeményedett”. Erre utal az apostol, amikor Dávidot idézi. Előtte idéz egy részt a törvényből, azután idéz egy prófétát, majd a bibliai „szépirodalomból”. Amikor a 69. zsoltárt, egy átokzsoltárt, idézi, ezt mondja: Asztaluk legyen számukra csapdává és hálóvá. Aminek áldást kellett volna jelenteni, az oltár, ahol az áldozatokat hozták, az most csapda lett. Az áldozatok, amelyek a messiási várakozásra utaltak, most átok lett számukra. Olyan ez, mintha azt mondaná: Legyen a vasárnapi istentiszteletetek, a kenyértörés, csapda számotokra, ha Isten Igéjére nem reagáltok. Ha Isten igazsága csak látszat marad, akkor az áldásból átok lesz.
Donald Grey Barnhouse mondta el egyszer, hogy a japánok tanulmányozták, hol van Amerika leggyengébb, sebezhető pontja, mielőtt Pearl Harbort bombázták a II. világháborúban. Úgy döntöttek, hogy egy vasárnap reggel támadnak, amikor az előző pénteken a katonák már megkapták a zsoldjukat. A háború után a japán katonai levéltárban megtalálták az erre vonatkozó vizsgálatok iratait. A japánok tudták, hogy a zsold kifizetése után a katonák pénteken és szombaton dorbézolni fognak, berúgnak és vasárnap reggel fogják kialudni mámorukat. Ekkor lehet őket meglepni, ilyenkor nem lesz ellenállás. – Sok évvel ezelőtt vasárnap volt az a nap, amikor az emberek a gyülekezetben, az istentiszteleten erőre kaptak. Az áldásból most átok lett. Isten Igéjét hallgatni megfontolandó dolog. Ha csak formalitás, akkor átok lesz belőle. Az Ige hallása által minden ember megváltozik, vagy javára áldásként vagy megkeményedik és átokká, csapdává lesz.
Figyeljük meg azokat, akik a kereszt körül álltak. A katonák, akik sorsot vetettek az Úr ruháira. Ott ültek és figyelték a kivégzést. Ma is sokan figyelik a keresztet anélkül, hogy tudatában lennének annak, ami ott lejátszódott. Aztán ott voltak a farizeusok és a szadduceusok, intelligens, vallásos emberek. Figyelték Jézust és azt mondták, ha tényleg az vagy, akinek mondod magad, akkor szállj le a keresztről és ments meg minket. Ott voltak az őszinte asszonyok is, akik sírtak. „Ne sírjatok miattam, sirassátok meg gyermekeiteket. Sírjatok a várandós asszonyokért, mert eljön az idő amikor kívánják, hogy ne lennének terhesek.” – Aztán ott volt a gonosztevő, az egyedüli, aki megértette az események súlyát. A kétségbeesés, a kilátástalan helyzet érttette meg vele, hogy ki volt Jézus. „Mi ugyan megérdemeltük a büntetésünket, de ez az ember nem követett el semmi bűnt”, és ezzel odafordul Jézushoz és azt mondja „Uram, emlékezz meg amikor eljössz a te országodba”. Más szóval: Uram ments meg! A kétségbeesés hozta őt ebbe a helyzetbe. Az Úr odafordul hozzá és azt mondja: Még ma velem leszel a paradicsomban. Az összes Jézust körülálló ember vak volt és nem értették meg, hogy miért halt meg ott Jézus a kereszten, kivéve ezt a gonosztevőt.
Sokszor gondot okoz nekem a gyülekezetem helyzete. Annyiszor hirdetjük az Igét, annyira otthon vagyunk az Írásokban, mégis a hűvös, kemény magatartás, a közömbösség az, ami jellemez minket. Hiányzik belőlünk az élet. Ha összejövünk vasárnap reggel, akkor vagy álmosak vagyunk a szombatesti vendéglátás miatt, előkészületlenül jövünk az istentiszteletre, hiányzik az imádság vagy ha imádkoznak is egyesek, akkor az a kánaáni nyelv formalizmusában merül ki. Hiányzik a pezsdülő élet a szavakból. Nem úgy vagyunk, mint az izraeliták? Nem különbözünk a korai gyülekezetektől. Olyanok vagyunk, mint az a gyülekezet, akihez az Úr így szólt: Elhagytátok az első szeretetet.
Jó lenne, ha hazamenve le tudnánk térdelni az ágyunk elé és bocsánatot kérnénk Istentől a közömbösségünkért, azért, hogy az életünk nem egy olyan bizonyságtétel, mint amit Ő elvárna tőlünk. Ha elfog minket az elveszett emberek iránti közömbösség, akkor szükséges, hogy megvizsgáljuk ennek okát.