A 6. rész témája Jézus testetöltése volt a Luk. 1,16-28. alapján. Ha Jézus halálával és annak jelentőségével akarunk foglalkozni, akkor nehezemre esik egyes újtestamentumi igeverseket kiválasztani a sok közül, melyek ennek az üdvtörténeti sorozatnak a legjobban megfelelnek. Mégis választani kellett, így a Zsid. 10,1-18. mellett döntöttem, ahol le van írva, hogy a kiengesztelés Ábrahám utódja által lehetséges, illetve mindaz, amit ez jelent. A 8. részben a Szent Szellem eljövetelével, valamint a gyülekezet megszületésével foglalkozunk, mielőtt rátérnénk az eszkatológiai részre.A Zsid. 10,1-18. azért olyan fontos, mert itt a levélíró érvelésének csúcspontját éri el, ami az Úr Jézus főpapi szolgálatát illeti. „Mivel a törvény az eljövendő javaknak csak árnyékát, de nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza, ezért azokkal az áldozatokkal, amelyeket évenként rendszeresen bemutatnak, sohasem tudják tökéletessé tenni az odajárulókat. Különben megszűnt volna az áldozatok bemutatása, hiszen akik áldoztak, és egyszer megtisztultak, többé nem éreztek volna semmi bűntudatot.” (Zsid. 10,1-2.) A „bűntudat” szó nem egészen helyes, mert ez nem felel meg sem a görög szövegnek, sem a tapasztalatunknak. A szó, ami itt áll, lelkiismeretet jelent, nem bűntudatot. A bűn tudata nem szűnt meg. Itt a lelkiismeretről van szó, mely a bűn miatt vádol. Bűntudatunk van, de a megváltott embert nem vádolja többé a lelkiismeret. Aki ezt nem hiszi, az üsse fel a Róm. 7,13-25-öt, és ott olvasni fog arról, hogy Pál apostol nagyon is tudatában volt a bűnének.
„De az áldozatok évről évre a bűnökre emlékeztetnek. Mert lehetetlen, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el. Ezért, amikor eljön a világba, így szól: >Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem; égő- és bűnért való áldozatot nem kedveltél. Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem a te akaratodat, Istenem.< Előbb azt mondta: >Áldozatokat és ajándékokat, égő- és bűnért való áldozatokat nem akartál, nem is kedveltél< (ezeket a törvény szerint mutatják be), de azután így szólt: >Íme, itt vagyok, hogy teljesítsem a te akaratodat.< Megszünteti az elsőt, hogy helyébe állítsa a másodikat: az ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra. Minden pap naponként szolgálatba áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek bűnöket eltörölni. Ő ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért, örökre az Isten jobbjára ült, és ott várja, hogy ellenségei zsámolyul vettessenek lába alá. Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. De bizonyságot tesz nekünk a Szent Szellem is, mert ez után az ige után…” (Zsid. 10,3-15.)
Talán emlékszünk arra, hogy korábbi tanulmányainkban beszéltünk Isten három feltétel nélküli szövetségéről: 1. az ábrámi szövetségről, 2. a Dáviddal kötött szövetségről és 3. az újszövetségről. Ez a három szövetség a bibliai tanítás gerince. Ezek szövetségek, melyek kivétel nélkül be fognak teljesedni. Beteljesedésük garanciája Isten jellemében rejlik. (Az ok, amiért ezeket a verseket választottam az, hogy most következik az idézet az újszövetségről, mely a Jer. 31-ben található).
„>Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok múltán<, így szól az Úr: >Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom; bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg.< Ahol pedig a bűnbocsánatról van szó, ott nincs többé bűnért bemutatott áldozat.” (Zsid. 10,16-18.)
A Zsidókhoz írt levél három ótestamentumi pilléren nyugszik. 1. a Zsolt. 110. rész, amelyben az új, Melkisédek rendje szerinti papság van leírva, 2. a Jer. 31, ahol az újszövetség ígéretéről olvasunk, és végül 3. a Zsolt. 40, amelyben az új áldozat lesz leírva, mely Isten követelményének eleget tesz. Ezt idézi a Zsid. 10,5-7. Spurgeon egyszer hallgatóinak Londonban a következőket mondta: „Egy igazságot szeretnék megismételni, ami erről a szószékről már számtalanszor elhangzott. Az ismétlésért nem kérek bocsánatot, mert az igazságot nem lehet elég sokszor megismételni. Ha éjszaka feltekintünk az égre, a csillagok számtalan sokfélesége tárul szemünk elé. A csillagász, ahova csak távcsövét irányítja, elámul. Ilyenek a Biblia tanításai. Tele van szépséggel és változatossággal. Egyes csillagképeket azonban jobban ismerünk mint másokat. A hajnalcsillagot, a nagy medvét, vagy a déli féltekén a dél csillagát. Az emberek ezeket mindig fel fogják ismerni.” Spurgeon aztán beszélt a kiengesztelődésről és a megigazulásról. Ezek a tanítások iránymutató csillagok, melyek segítségével tájékozódunk. Fontos, hogy gyermekeink és mindenki, aki hallgat minket, ismerjék ezeket a tanításokat. Más dolgokban lehet tévedni, de ezek felől bizonyosságunk kell, hogy legyen, mert ezek adhatnak csak örök békességet.
Jézus Krisztus váltságműve és az ő főpapi szolgálata ilyen alapvető tanítások, melyek felől egyértelmű és kétségtelen bizonyosságunk kell, hogy legyen, és ismernünk kell ezeket egész mélységükben.
A három fent említett idézet az új papságról, az új szövetségről és az új áldozatról beszél, mely örök, egyszeri és megismételhetetlen. Nem lesz más papság, az újszövetség az utolsó szövetség, és nem lesz más áldozatra se szükség. Ezeknek nincs folytatásuk. A Zsid. 10,12-ben ezt olvassuk: „Ő ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért, örökre az Isten jobbjára ült.” (Jó a Zsidókhoz írt levelet újból és újból elolvasni. Írója Istennek nagy embere volt, akit nem ismerünk, de valaki olyan lehetett, aki Isten igéjét jól ismerte és valószínűleg nem volt apostol. Bepillantást enged az első gyülekezetek életébe: tanítottak és tanultak.)
A levélíró arra tanít, hogy egy örök papság, egy örök szövetség és egy végső áldozat adatott. Először Isten akaratáról beszél, mely Jézus Krisztus áldozatában jutott kifejezésre. Avval kezdi, amit tudnunk kellene. Korábban is láttuk, hogy a hívő ember nem él a törvény mint kódex, magatartási szabályzat hatálya alatt, mely által az üdvösség birtokába lehet jutni. A levélíró ezzel egyetért, különösen, ami a ceremoniális törvényeket illeti. Említettem már korábban is, hogy nincs az újtestamentumban egy hely sem, mely arra utalna, hogy a törvény ne lenne egységes egész. Az újtestamentum sehol nem osztja fel a törvényt erkölcsi, szertartási, vagy polgári törvényekre. Az írók számára a törvény törvény. Az újtestamentum minden írója számára a mózesi törvény, „a törvény”. Egyikük sem mondja, hogy az egyik törvény vonatkozik ránk, a törvény egy másik része pedig nem.
Az említett passzusban, a levélíró a ceremoniális törvények összefüggésében ír. Azt mondja, hogy „a törvény az eljövendő javaknak csak árnyéka”. Ha az újtestamentumot és a ceremoniális törvényeket tanulmányozzuk, akkor fel kell ismernünk, hogy ezek Isten üdvtervének, Jézus Krisztus váltságművének csodálatos illusztrációi. Az áldozatok, a papi szolgálat, mind az eljövendő dolgok árnyékai voltak. A törvény ráveti árnyékát az eljövendő dolgok valóságára! „…az áldozatokkal, amelyeket évenként rendszeresen bemutatnak, sohasem tudják tökéletessé tenni az odajárulókat”. A tény, hogy állandóan meg kellett őket ismételni, elárulja hatástalanságukat. Ha vásárolok valamit egy üzletben, és otthon észreveszem, hogy nem működik, akkor visszaviszem. Megjavítják, de ha otthon megint nem működik, akkor ez annak a jele, hogy nem javították meg, vagy, hogy az egész nem ér semmit. Az áldozatokkal épp így jártak. A Jom Kippurt, az engesztelőnap ünnepét, minden évben megünnepelték. Már az ünnepet követő napon várni kellett a következő Jom Kippurra. A vétkekért sose volt engesztelődés. A szertartások csak arra tanították a népet, hogy mit fog az eljövendő Messiás elvégezni. Minden reggel és este áldozatokat kellett bemutatni. Újból és újból. Ebből kellett megtanulniuk, hogy Izrael bűnös emberekből állt. Ezt nekünk is meg kell tanulnunk. Az ismétlés emlékeztette őket arra, hogy nincs bűnbocsánat. A katolikus misén bemutatott „áldozat” megfosztja Jézus Krisztus egyszer és mindenkorra meghozott áldozatát annak dicsőségétől.
„Mert lehetetlen, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el” (Zsid. 10,4.). A hangsúly a „lehetetlen” szón van. Amit a szertartás nem tudott véghezvinni, azt az Úr Jézus megtette.
A levélíró egy ótestamentumi igére utal, hogy állítását alátámassza. „Ezért, amikor eljön a világba, így szól…” (Zsid. 10,5.) Az író az Úr Jézusról, mint egy preegzisztenciális, előzetesen létező lényről beszél. Nem azt mondja, hogy „amikor megszületett”, vagy „amikor létrejött”. Azt mondja, hogy ő a világba jött! Az Úr Jézus csak egyszer mondta azt, hogy ő született: Pilátus előtt, aki nem értette volna meg, amit mondani akart. Mindig arról beszélt, hogy „eljöttem”. Isten preegzisztenciális fia eljött a világba. A levélíró a Zsolt. 40,7-9-ben megtalálja azokat a szavakat, melyek az Úr Jézus szájából elhangzottak. „Akkor így szóltam: Íme, megjelentem, a könyvtekercsben írva van rólam” (Zsid. 10,7.). Itt utal a testetöltésére.
„Ő ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért, örökre az Isten jobbjára ült.” (Zsid. 10,12.) Ebben a versben van a mennybemenetel igazolása. Nincs itt hely a Zsolt. 40. részletes tanulmányozására, de a központi üzenete ez: a szentek nem felhőtlen kék ég alatt élnek. Sok keresztyén szeretné, ha örök kék ég alatt élhetne. Ez persze nem így van, és a tapasztalatunk bizonyítja az ellenkezőjét. Sokan sokat és sokáig szenvednek. Minden gyülekezetben vannak ilyenek. Sokak élete hasonlít az áprilisi időjárásra. A zsoltáríró meg akar tanítani, hogy az élet harcait bizalommal kell megharcolni. Ő megtapasztalt egy szabadítást. Zsolt. 40,1-6: „Várva vártam az URat, és õ lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az URat, és bíznak benne. Boldog ember az, aki az ÚRba veti bizodalmát, nem igazodik a kevélyekhez és az elvetemült hazugokhoz. URam, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni”. Hogyan tudná háláját kifejezésre juttatni? Hogyan tudná megköszönni a szabadítást? Nem áldozatokkal. Az ótestamentum világosan kifejezi azt, hogy Istent nem lehet áldozatokkal kielégíteni. Áldozatokra szükség volt, de nem maga az áldozat volt az, amit Isten kívánt, hanem egy szerető és bizalomteljes szívből hozott áldozatra várt Isten. Erről beszél Ámósz, Hóseás, Mikeás és sok zsoltár. Mindegyikük azt mondja, hogy az áldozat maga nem tetszik Istennek. A júdaizmus, a zsidó vallás az, mely áldozatok árán szeretne megigazulni. Az engedelmesség tetszik Istennek. Ők azt mondják, engedelmesek leszünk, és cselekedeteink által teremtünk Istennel kapcsolatot. Ma a zsidó vallás a cselekedetek vallása. Minden attól függ, hogy mit tesz valaki. A bibliai út ezzel szemben a következő: az áldozatok nem elégítik ki Istent, ha a szív nem engedelmes és hiányzik a bizalom. Végül is, Jézus Krisztus töltötte be a törvényt képviselőnkként.
A 40. zsoltárban az író beismeri bűnét. Ezért ez nem utalhat közvetlenül a Messiásra. Dávid köszönetet mond megmentéséért, de továbbmegy saját tapasztalatán a Szent Szellem vezetése alatt, és igazságokat közöl, melyek csak Jézus Krisztusra alkalmazhatók. Sok ilyen igehely van az ótestamentumban, melyek csak a Messiásban találják meg beteljesedésüket.
„Véresáldozatban és ételáldozatban nem telik kedved: nyitott fület adtál nekem. Égőáldozatot és vétekáldozatot nem kívánsz. Akkor így szóltam: Íme, megjelentem, a könyvtekercsben írva van rólam. Abban telik kedvem, Istenem, hogy akaratodat teljesítsem, törvényed szívemben van”. (Zsid. 10,7-9.)
Ennek fontos gyakorlati jelentősége van! Sok gyülekezeti hívő abban a hitben él, hogy Istent ki lehet elégíteni az istentiszteleteken, a bibliaórákon való részvétellel vagy más keresztyén aktivitással. Olyan tevékenyek lesznek, hogy az Úrhoz való viszonyuk lesüllyed a fagypontra. Sok mindent kötelességérzetből tesznek, és arra hagyatkoznak, hogy Isten ezt becsülni és értékelni fogja. Ha Isten felé való szeretetből és bizalomból tevékenykedünk, akkor az rendben van. Saját tapasztalatból mondhatom, hogy sokszor tettem valamit, ami látszólag kegyes cselekedet volt, tanítottam, prédikáltam, látogattam stb., de ez nem Istennek tetsző, ha szívemben nem bízom magam őrá. A szakramentumok (szentségek) és a kegyes tevékenység fontosak, de még fontosabb a szív motívuma.
Carl Armeding egy kis történetet mesélt el fiáról, Hudsonról, aki később a Wheaton College elnöke lett. Egy nap, amikor Carl Armeding irodájában dolgozott, hallotta hogy a fagylaltos kocsi befordult az utcájukba. A fagylaltos kocsi ismert volt harangjátékáról. Hudson beosont apja irodájába és megállt az íróasztal mellett. Az apja tudta, hogy fia ott van, de úgy tett, mintha nem vette volna észre. Hudson szeretett volna egy dollárt fagyira. Az apja várt. A harangjáték mind hangosabb lett, majd megint elhalkult, amint a kocsi befordult a sarkon. Ekkor az apa megkérdezte a kisfiút: mit szeretnél fiam? A válasz így hangzott: semmit, csak téged. Carl Armeding, amikor ezt a történetet elmesélte, hozzáfűzte: ebben a pillanatban legszívesebben neki ajándékoztam volna az egész pénztárcámat. A szeretet és bizalom kapcsolata az, amit az Atya elvár.
Az író a Zsid. 10,8-10-ben ezt írja: „Előbb azt mondta: >Áldozatokat és ajándékokat, égő- és bűnért való áldozatokat nem akartál, nem is kedveltél< (ezeket a törvény szerint mutatják be), de azután így szólt: >Íme, itt vagyok, hogy teljesítsem a te akaratodat.< Megszünteti az elsőt, hogy helyébe állítsa a másodikat: az ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra.” Más szóval, az áldozati rendszer érvényét vesztette, és minket Krisztus váltságműve szentelt meg. Hogyan fejezi ezt ki? „…megszentelt minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra.”
Innen egyenesen a 11-14. vershez ugrik. Krisztus váltságművére nézve csak a fő gondolatokat szeretném itt kiemelni. Isten gondoskodott egy teljes értékű, helyettesítõ áldozatról fiának papi áldozatán keresztül. A papok naponként hozták meg ugyanazokat az áldozatokat, melyek nem voltak képesek a bűnöket eltörölni. Jézus, egyszer s mindenkorra áldozatot hozott a bűnökért és aztán Atyja jobbjára ült. „Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.” Ugyanezt mondja a Zsid. 10,10. is: „az ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra.”
A levélíró nem mondja, hogy látta a templomot, de olvasta Mózes könyveit és elgondolkozott a szent sátor jelentősége felett. Ismerte a ceremóniákat és ezek értelmezését. Ismerte a naponta visszatérő papi szolgálatok taposómalmát, a reggel, délben és este hozott áldozatokat. A bűnáldozatokat, az ételáldozatokat, az italáldozatokat, engesztelőáldozatokat stb. Ezek, a részben véres áldozatok, nagy benyomást tettek azokra, akik elgondolkoztak felettük.
Ha ez tényleg így van, akkor mi történik a katolikus egyház szertartásakor? Mi történik a misén? Hogyan viszonyul a mise Krisztus áldozatához? Az áldozat ugyanaz. Az áldozat tárgya se változott meg. De ahogyan az áldozatot hozzák, az megváltozott. A misében vértelen áldozatot hoznak. Hogyan magyarázza meg a katolikus klérus, papság, hogy a misében nem ismétlik meg az áldozatot? Az egyház állítja, hogy az áldozatot nem ismétlik meg, csak folytatják. Csak egy áldozat van, de az folyamatos. Azt mondják, hogy az áldozat nem ismétlődő, hanem folytonos. A Zsidókhoz írt levél pontosan ezt a kettőt állítja szembe: a folytonos áldozatokat az egyszer és mindenkori tökéletes áldozattal. A törvény korszakában egy áldozat meghozatala után rögtön készülni kellett a következőre. Isten tudatosította Izraellel, hogy bűnösök. Mi is bűnösök vagyunk. Ez a legnagyobb felismerés, amit Isten az emberi szívben előidézhet! Csak ennek belátása után menekülhet valaki a kereszt alá. Ezt mint keresztyének se felejtsük el soha. Ez a felismerés mély gyökeret kell, hogy eresszen bennünk.
Az ótestamentumi rendszer egy papi rendszer volt. Isten így rendelkezett, ez az ő parancsa volt. Ha az ótestamentumban a papi rendszer és az áldozatok, nem voltak képesek a bűnöket eltörölni, akkor az újkori papok szolgálata jelentőségtelen. Egy pap sem mondhatja magáról, hogy papi szolgálatát a Szentírás felhatalmazása által kapta. Ha az áldozatok Jeruzsálemben nem tudtak bűnöket eltörölni, akkor mit ér egy újkori pap szolgálata? Bűnöket csak a nagy főpap, Jézus Krisztus tud megbocsátani. Ő pedig az Atya jobbjára ült. A papok számára nem voltak székek se a szent sátorban, se a templomban. Szolgálatuk ideje alatt sose ültek le. Jézus Krisztus, a nagy Főpap Júda törzséből (nem Lévi nemzetségéből), a királypap Melkisédek rendje szerint, egy áldozatot hozott, mellyel az áldozatok millióit feleslegessé tette és utána „leült”. Az ő áldozata „sui generis”, egyedülálló! Nincs más bűnáldozat!
A Zsid. 10,14-ben ezt olvassuk: „Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.” Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy a megszenteltek bármikor Isten színe elé járulhatnak! Ennek nincsen többé akadálya, egyszer és mindenkorra tökéletes és végleges. Az újszövetséget senki fel nem bonthatja. Ők, a megszenteltek, örökké Isten családjának tagjai. Mi a garancia? Az ige és Jézus Krisztus áldozata.
A Zsid. 10,15-18-ban szó esik a Szent Szellem bizonyságtételéről. 15. vers: „De bizonyságot tesz nekünk a Szent Szellem is.” Hogyan teszi ezt? Sokan azt mondják, hogy általa kapjuk a meggyőződést szívünkbe. Ez biztosan így van. Azonban itt ennél többről van szó: a Szent Szellem bizonyságot tesz az igében! Miért? Azért mert itt a Jeremiás 31-ből idéz. A Szent Szellem számunkra egy tanú. Hol találjuk meg az üdvösség örök nyugalmának ígéretét, és honnan tudunk Jézus Krisztus papi szolgálatáról, ha nem a Szentírásból? A Szent Szellem, aki a Szentírás írója, tesz bizonyságot: „Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok múltán”, így szól az Úr: „Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom; bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg.”(Zsid. 10,16-17.) Nem csodálatos, hogy azt mondja, hogy „bűneikről nem emlékezem meg”? Feledékeny lett Isten? Bizonyos értelemben igen. Ő mindentudó, tud mindent, ami történni fog. Ő ismerte bűneimet, még mielőtt vére elmosta volna őket. Ő biztosan többet tud rólam, mint amennyit én magamról. Milyen értelemben nem emlékezik meg többé bűneimről? Olyan értelemben, hogy nincs bűnöm, mely engem vádolhatna. Hányszor kértél az Úrtól megbocsátást ugyanazért a bűnért? Ha beismerjük és bevalljuk bűneinket, akkor elhihetjük, hogy Ő többé róluk meg nem emlékezik. Ez az Úr dicsőségét szolgálja.
Végül a 18. vers azt mondja: „Ahol pedig a bűnbocsánatról van szó, ott nincs többé bűnért bemutatott áldozat.” Se megemlékezés, se áldozat, se vádoló lelkiismeret. Spurgeon mondta: „Ez az igazság indította Dávidot arra, hogy a szövetség ládája előtt táncoljon”. Milyen csodálatos, ha valaki megigazultan állhat Isten előtt. Egy kommentárban ez olvasható: „Ez a levélíró érvelésének a legfontosabb pontja.” A 10. fejezet a levél csúcspontja, ahol a 18. versben áll a fentebb idézett mondat. Ez teszi feleslegessé a misét. Továbbá a vezeklési gyakorlatokat (melyek során az ember maga szeretne valamivel hozzájárulni a bűnbocsánathoz, de ezzel Isten váltságművét fosztja meg annak dicsőségétől, vagy azt kisebbíti). Protestáns gyülekezetekben is gyakran kísért a gondolat, hogy össze kell töretni ahhoz, hogy a bűnbocsánatot és az üdvösséget elnyerjünk. Ez nem igaz! Jézus Krisztus mindent elvégzett a kereszten. Ha tudatában vagy bűneidnek, akkor nincs szükség semmiféle önkínzásra, és nem kell arra várnod, hogy összetörjél, vagy összetörtnek érezd magad. Menj egyenesen az Úrhoz és fogadd el tőle bűneid bocsánatát. Gyakran csak akkor törünk össze, amikor felismerjük és felfogjuk a megbocsátás nagyságát!
A hangsúly a váltságmű véglegességén és örök érvényűségén van. Fülöpnek igaza volt, amikor azt mondta: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak” (Ján 1,45).
Modern teológusok beszélnek a „kellemetlen CSAK”-ról. Mit értenek ők ezalatt? Ha valaki hirdeti, hogy „csak egyedül Krisztus”, akkor az kellemetlen érzéseket ébreszt. Miért? Azért, mert ezzel azt mondjuk, hogy üdvösség csak egy személy által van! Ő az út, az igazság és az élet. Senki nem mehet az Atyához csak rajta keresztül. A „csak” kellemetlen érzését gyakran le kell győzni, és be kell vallani az igazságot. Nincs más út Istenhez, csak általa és örökérvényű áldozata által.
Egy élet áll előttünk Isten jelenlétében, az örökkévalóságban, Jézus Krisztus egyszer és mindenkorra elvégzett áldozata árán. Jellegzetesnek tartom, hogy a levélíró ezt a szakaszt az új szövetségre való utalással fejezi be. Utal az új szövetségre, melynek jóváhagyása, ratifikálása megtörtént. Az utolsó széder (a páska ünnepének első estéjén a családi asztalnál történő szertartás) estén került erre sor, a páska ünnepén, amikor az Úr vette a kelyhet és azt mondta: „E kehely az új szövetség az én vérem által… a bűnök bocsánatára”. A kereszten nyert ez a szövetség megerősítést. Ha ez a szövetség ratifikálva lett, mennyivel inkább beteljesül az Ábrámmal kötött szövetség minden ígéretével, az országra tett ígéretekkel, és a Dáviddal kötött szövetség az örök királyságra nézve?!