A rendszer jellegzetességei: Izrael és a Gyülekezet (2.)
Legutóbb a téma első részével foglalkoztunk. Szeretném röviden összefoglalni az előző előadás anyagát az összefüggés kedvéért.A Biblia megkülönbözteti a gyülekezetet Izraeltől, különösen Izraelt a pogányoktól, akik a gyülekezethez tartoznak. Láttuk, hogy a gyülekezetnek kettős megnyilvánulási formája van, a helyi gyülekezet és az általános gyülekezet. Volt szó arról is, hogy a gyülekezet valami új, anélkül, hogy ezt túlhangsúlyoznánk, és anélkül, hogy kifejtenénk azt, amit az Írás az „új”-ról mond. Az Ef 2-ben, ahol Pál a gyülekezetről beszél, leírja, hogy Isten lerombolta a választófalat a zsidók és a pogányok között és egy „új embert” teremtett. Pál így fejezi ki magát, ilyen értelemben a gyülekezet új. Persze nem kell azt hinni, hogy azért, mert a gyülekezet új, minden tekintetben új lenne. Az Ef 2. és 3. összefüggő értelméből világos, hogy az „újság” nem azt jelenti, hogy Isten egy új népet teremtett magának, hiszen a gyülekezet és Isten ótestamentumi népe közötti kapcsolat világosan le van írva. Az „újság” arra az új kapcsolatra utal, ami fennáll a zsidók és a pogányok között ebben az új testben. Az Ótestamentumban, ha egy pogány megtért és Isten népéhez akart tartozni, körül kellett magát metéltetni. Csak így tudott Izrael népéhez tartozni. Most, hogy a mózesi törvény félretétetett, a megtért pogány osztozik azokban az áldásokban, amelyekben a zsidó hívők részesültek. Az Ef 3,6-ban Pál világosan kifejti, hogy „tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által”. Pál ezt annyira kihangsúlyozza, hogy három kifejezést használ, melyek mindegyike azon kis görög prepozícióra épül, melynek jelentése: „velünk”. Örökösök (társak) velünk, egy test velünk, részesek velünk. A gyülekezet újdonsága egy új viszony a zsidók és a pogányok között Isten népén belül. Volt erre már utalás, mielőtt a gyülekezet megszületett volna. Amikor pl. az Úr Jézus a Ján 10,16-ban beszél egy nyájról és egy pásztorról. („Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.”) Akik eddig nem tartoztak a nyájhoz, most csatlakozni fognak hozzá.
Ebből adódik a kérdés: Izrael-e a gyülekezet? Azért tehát, mert a zsidók és a pogányok a gyülekezetben ugyanazokban az áldásokban részesülnek, mondhatjuk, hogy a gyülekezet egyenlő Izraellel? Rámutattam arra, hogy az, hogy ugyanazokon az áldásokon osztozunk, nem jelenti azt, hogy egy etnikai nép vagyunk. Láttuk a Róm 9,6-ban, ahol Pál azt mondja: „Mert nem tartoznak mind Izraelhez, akik Izraeltől származnak”. Igyekeztünk megérteni, hogy ellentétben azzal a nézettel, amit egyesek erre az igére vezetnek vissza, hogy pogányokat Izraelnek lehet nevezni, itt tulajdonképpen Pál egy Izraelen belüli megkülönböztetésről beszél. Ahhoz, hogy valaki igazi izraelita legyen, nemcsak arra van szükség, hogy etnikailag Izraelből származzon, hanem arra is, hogy higgyen a Messiásban. Mert nem tartoznak igazából Izraelhez mind, akik etnikailag Izraeltől származnak. Pál itt nem beszél a pogányokról. Aztán a Gal 6,16-ról volt szó, amit gyakran bizonyítéknak hoznak fel arra, hogy a gyülekezet és Izrael azonosak: „Békesség és irgalmasság mindazoknak, akik e szabály szerint élnek, és az Isten Izraelének!”
A görög „kai” kötőszó, mely normálisan „és”-t jelent, egyes különleges, ritka esetekben jelenthet „még”-et magyarázó értelemben. Gyakrabban azonban fokozó értelemben jelent „még”-et. Például, ha azt mondanám „Hollandiába mentem és (sőt még) a Rijks múzeumba is elmentem”, akkor a „még” szót fokozó jelentésben használtam. A „kai” szó előfordulhat ilyen értelemben. De ha valaki azt mondja „még az Isten Izraelének”, akkor ezt nem fokozó értelemben használja, hanem magyarázó értelemben. Például, ha azt mondom „Egy meccset néztem tegnap és láttam a Fradit játszani”. Itt az „és” a csapat azonosítására szolgál, nem fokozó értelemben, hanem azonosítási, értelmező értelemben áll.
Ha Pál apostol volnék és azt akarnám mondani, hogy a gyülekezet egyenlő Izraellel, akkor kihagynám a „kai” kötőszót, az és-t. Békesség és irgalmasság mindazoknak, akik e szabály szerint élnek, az Isten Izraelének! Akkor tudnánk, hogy ez magyarázó értelemben értendő. Akkor Isten Izraelje azok, akik e szabály szerint élnek. Az a tény, hogy Pál használja a „kai” (= és) szót, arra utal, hogy Pál nem ilyen értelemben akart írni.
Említettem azt, hogy az „Izrael” kifejezést sohasem egy olyan embercsoportra használják, akik nem etnikai izraeliták. Soha nem alkalmazzák pogányokra.
Ezt a két verset sok vita övezi. Akik másként értelmezik, azok általában teológiai „érdekeik” alapján magyarázzák ezeket a verseket, mintsem nyelvtani alapon. Ők szeretnék, ha a gyülekezet Izrael és Izrael a gyülekezet lenne, így bizonyos ígéreteket, melyeket Isten Izraelnek adott, a gyülekezetre alkalmazhatnának. Ez a történelmi háttere ennek az értelmezésnek. Számos helyen, ha követjük a keresztyén irodalmat, találkozni fogunk azzal a nézettel, hogy a gyülekezet az új Izrael!
Persze az évek során felismerhetjük, hogy azoknak a nézeteknek, melyekhez eddig ragaszkodtunk, nincs elég bibliai támaszuk. Így keresni kell, hogyan védjük meg nézeteinket. Ez egy természetes folyamat. Ha felismerjük, hogy eddigi felfogásunkat csak nehezen tudjuk megvédeni, akkor keresnünk kell más érveket, hogy igazolni tudjuk. És ha kifogytunk az érvekből, akkor meg kell változtatnunk álláspontunkat. Ezt persze csak akkor lehet elérni, ha beszélünk egymással, vitatkozunk és nem húzódunk vissza a csigaházba, mert nem vagyunk képesek nézeteinket megindokolni, vagy félünk, hogy esetleg meg kell változtatni állásfoglalásunkat!
Korábban már egyszer megjegyeztem, hogy a korai keresztyén irodalomban senki sem azonosította a gyülekezetet Izraellel egészen 160-ig.
Az „Isten Izraelje” kifejezést illetően három uralkodó nézet létezik.
1. Amiről beszéltünk, egyesek állítják, hogy ez a kifejezés a gyülekezetre alkalmazható. Ennek a nézetnek nincs sok alapja.
2. Lehet ezt a kifejezést eszkatológiai értelemben is használni, a jövőre nézve. Ha tehát Pál azt mondja „Békesség és irgalmasság mindazoknak, akik e szabály szerint élnek, és az Isten Izraelének!” Akkor előre pillant a jövőbe arra a tényre, hogy az egész Izrael megmentetik (amint azt a Róm 11-ben említi), azaz az akkor élő Izrael egésze, akik az Úrhoz fordulnak. Ez egy lehetséges magyarázat lenne.
3. Én személyesen azt hiszem, és ez az utóbbihoz nagyon közel áll, hogy Pál a zsidó hívőkről beszél, akik az ő idejében éltek. Gondoljuk meg a helyzetét: egy levelet írt a galáciai gyülekezeteknek. „Én veletek voltam korábban és hirdettem nektek az evangéliumot és ti hittetek az evangéliumnak és olyan buzgók voltatok, hogy még a szemeteket is nekem ajándékoztátok volna.” Miután azonban továbbutazott, júdaizáló hívők jöttek Galáciába és azt hirdették a galáciaiaknak, hogy ők még nem igazi hívők, mert még nincsenek körülmetélve. A hitben fiatal galáciaiak, annak ellenére, hogy az apostol hirdette nekik az igét, összezavarodtak. Hajlottak arra, hogy átvegyék a júdaizálók tanítását. Ezek a tanítók nagy tekintéllyel bírtak, hiszen Jeruzsálemből jöttek, jól ismerték Izrael történelmét, maguk is izraeliták voltak. Pál levelében olyan kifejezéseket és nyelvi időket használ, melyek arra utaltak, hogy ezek a galáciai hívők már majdnem elhajlottak és bevették ezeknek a tanítását. Mit tanítottak? Nem elég Krisztusban és az ő megváltó munkájában hinni, hanem körül kell, hogy metéltessék magukat ahhoz, hogy üdvözüljenek. Ez egy divatos tanítás volt azokban a napokban, mert csak így lehetett valaki Izrael népének a tagja. Az ótestamentumi hagyományt átvitték az újtestamentumi gyakorlatba. Ez a magyarázat arra is, hogy a papok bizonyos keresztyén vallásokban pompás ruhákat viselnek. Ezek átvették az ótestamentumi előírásokat. Ide vezethetők vissza a ceremóniák és a liturgia is. A gyertyák használata a szemnek nyújtott élményt. A júdaizmus liturgiája a legszebb volt a világon, ha meggondoljuk a zsidó ünnepek szertartásait. Ezek a tanítók ugyanazt tanították, amit Pál, ami Krisztus megváltó munkáját illeti. Hittek Isten fiának isteni mivoltában, hittek a Szentháromságban, hittek a kiontott vér általi megváltásban. Csak egy valamiben különböztek Páltól: hogyan jutunk a Krisztus kereszthalála érdemének birtokába? Pál azt mondta, egyedül hit által! Ők azt állították, hit és a körülmetélés által.
Nem tartoztak ezek a tanítók is Isten gyülekezetéhez? Sokan, akik azt mondják, csatlakozzunk a római katolikus egyházhoz, rámutatnak a sok közös vonásra. Ma sok katolikus teológus hivatkozik arra, hogy hisznek az egyedül hit által lehetséges megigazulásban. Sok protestáns hívő hajlik arra, hogy beadja a derekát. Ameddig a pápa nem tagadja meg a ceremoniális rendszert, a gyermekkeresztséget, a mise és a gyónás szükségszerűségét a napi bűnök bocsánatára, a halotti kenet szükségességét és a tisztítótűz hatásosságát a bűnöktől való megtisztításra, addig nem hiszek hitünk azonosságában. Bibliai, evangéliumi keresztyének abban hisznek, hogy Krisztus elvégezte megváltó munkáját, és ez egyedül hit által lehet a miénk.
Pál egy erőteljes hangvételű, majdnem haragos levelet írt. Annyira fel volt háborodva, hogy még a szokásos köszöneteket és áldásokat is elfelejtette, amiket más leveleiben mindig bevezetésként írt. Azonkívül még valamit tett, amit máskor nem: saját kezével írta a levelet, amit a végén megemlít. Máskor mindig diktálta leveleit, most úgy látszik, elvesztette türelmét és nem volt ideje egy titkárt alkalmazni.
Még valamit írt. Ha valaki egy más evangéliumot hirdet, mint amit én nektek hirdettem, az menjen a pokolba! Az „anatéma” szó, melyet használt, pontosan ezt fejezi ki. Ennyire erősen érintette a dolog. Ma nem lenne közkedvelt alak. Gondold meg, ha ma Pál egy gyülekezetben ilyesmit mondana, mi történne? A hívők fel lennének háborodva. A szentimentális szeretet érzései fel lennének dúlva.
Az apostol hat fejezetet ír és a vége felé, a Szentszellem hatása alatt, igyekszik kedves és szeretetteljes hangot megütni. Már óvta őket, hogy abban a veszélyben vannak, hogy kiesnek a kegyelemből. Ezt a kifejezést használja Pál! Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek (Gal 5,4). Ez nem azt jelenti, hogy elveszítitek az üdvösségeteket! A kegyelem nem egyenlő az üdvösséggel. A kegyelem egy elv, amely szerint Isten velünk bánik. Az elv, mely által üdvözülünk. Ha azonban a Krisztusba vetett hithez hozzáadjuk a körülmetélést, akkor kiestek a kegyelem metodikájának üdvösségéből. Végül Pál azt gondolja magában: azokat az igazi zsidó hívőket, akik nem alkalmazkodtak a júdaizáló tanítókhoz Galáciában, bátorítanom kell. Ezért írja: „Békesség és irgalmasság mindazoknak, akik e szabály szerint élnek, és az Isten Izraelének!” Azok az igazi hívő izraeliták, akik nem hajlottak el e tévtanítók tanítása felé. Ez egy logikus gondolat. Ez megegyezik Pál többi levelével és nyelvhasználatával.
Ha valaki azt állítja, hogy a gyülekezet az új Izrael, és ezalatt azt érti, hogy a kettő között analógia áll fenn, akkor ebben nincs semmi kivetnivaló. Sajnos azonban sokan nem így értelmezik, hanem rendszerint az Isten Izraeljét pogány hívőkre alkalmazzák. Erre pedig nincs példa az Újtestamentumban.
Vannak más vitatott versek is a Bibliában, pl. Fil 3,1-3, melyet félre lehetne érteni. Pál itt nem használja az Izrael szót, csak egy rokon kifejezést, Fil 3,3: „Mert mi vagyunk a körülmetélkedés, akik Isten Szelleme szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk”. Sokan úgy vélik, hogy amikor azt mondja, mi vagyunk a körülmetélkedés, akkor evvel azt akarja mondani, hogy a gyülekezet a körülmetélkedés. Persze először azt kell megkérdezni, hogy ki a „mi”? Pogányokról beszél? Gondolom, hogy az apostol ebbe beleértette a pogányokat is. De mit mond az előző versben? Fil. 3,2: „Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosz munkásoktól, óvakodjatok a megmetéltektől!” Miről beszél itt Pál? A Biblia ismerői mind egyetértenek abban, hogy Filippiben ugyanavval az eretnekséggel kellett küszködniük, mint Galáciában. Itt is júdaisták tanítottak, akik összekeverték a keresztyén igazságot az ótestamentumi igazságokkal. Pál itt jelképes beszédet használ. Kutyákról beszél. A kutyák azokhoz hűek, akik enni adnak nekik. Ilyenek a hamis tanítók is. Ezek kóbor kutyák voltak a keleti világban. Ebben az is kifejezésre jut, hogy ezek, mint a tisztátalan állat, ki voltak zárva Isten népének közösségéből. Mi volt a hibájuk? Gonosz munkások voltak, olyanok, akik a munkát, a cselekedeteket hangsúlyozták. Végül hovatartozásukat akarja meghatározni, ezért említi a csonkítás szót. Nem használja a körülmetélés kifejezést! A körülmetélés egy világos utalás volt Izraelre. A Róm 2,29-3,1-ben, arról beszél, hogy nem az az igazi zsidó, aki külsőleg zsidó, aki a testén körül van metélve, hanem az, aki belsejében zsidó. Mi akkor a zsidó előnye, vagy mi a körülmetélés haszna? A zsidókra utaltak a körülmetéléssel, de a Fil 3,2-ben csonkításról beszél. Ha valaki egy júdaizáló hamis tanító, akkor a jel, amit a testen visznek végbe, sebészetileg ugyan körülmetélés, de a valóságban, ha valakinek nincsen hite, ez csak a test csonkítása.
Ezen júdaizáló hamis tanítókra jellemző, hogy a cselekedetekről úgy beszélnek, mint az üdvösség útja, követik az ótestamentumi liturgiát. Utána mondja Pál, hogy „mi vagyunk a körülmetélés, akik Isten Szelleme szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk”. Itt egy szóképet használ Pál. Nem azt mondja ezzel, hogy mi mind zsidók vagyunk. Hanem azt, hogy mi vagyunk azok, akiket a körülmetélés tulajdonképpen az Ótestamentumban képviselt. A körülmetélés azokra volt jellemző, akik az Ábrahám szövetségéhez tartoztak és hisznek az ígéretekben, illetve birtokolják azokat. Itt szóképekről van szó.
Van még egy vers, amelyről vitázni lehetne: 1.Pét 2,9-10: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok”. Péter itt egy analógiát használ. Sok minden, ami csak Izraelre vonatkozott, most alkalmazható ránk. Miért? Azért mert Istennek csak egy népe van, és ez mi vagyunk. Amint Izrael egy választott nép volt, úgy mi is. Amint Izraelnek királyi papsága volt, úgy mi is azok vagyunk. Szent nemzet? Mi is. Akik nem voltak egykor az ő népe, akik számára nem volt irgalom, most irgalomra találtak. Péter utal az Exod 19,5-6-ra, a Hós 2,25-re és a hívőkre alkalmazza ezeket hasonló módon.
Ez felveti a kérdést: milyen kapcsolat van a gyülekezet és Izrael között? Milyen viszonyban állnak? A tény, hogy a gyülekezet különbözik Izraeltől, nem jelenti azt, hogy nincs kapcsolat közöttük. Izrael Isten kiválasztott népe volt. Nekik adatott egy bizonyos ceremoniális rendszer és a törvény. Amikor azonban az Úr a kereszten meghalt, ez félre lett állítva. Amikor pünkösdkor a Szentszellem kiöntetett, egy új helyzet állt elő. Ha most egy ember Isten népéhez csatlakozott, akkor nem kellett átmennie a ceremoniális rendszer formaságain, amint azt egy pogánynak tennie kellett az Ótestamentum idejében. Isten népének tagja lett, egyedül hit által. Izrael és a gyülekezet, mindketten együtt Isten népe. Ez a viszony nagyon fontos a mai időkben! Később majd foglalkozni fogunk a Róm 11-gyel és az Ef 2-3-mal, ahol meg fogjuk kísérelni kidolgozni ennek a jelentőségét. Itt csak utalni szeretnék a kettő közötti kapcsolatra.
Egyesek, akik szeretnék kihangsúlyozni a különbséget a gyülekezet és Izrael között, olyan álláspontra helyezkednek, mely nem biblikus. Kitartanak amellett, hogy nincs kapcsolat a gyülekezet és Izrael között. Ha a Bibliát olvasod, akkor meg kell látni, hogy ez egy tévedés. Ha persze valaki nagyon meg van győződve az igazáról és talán ezen a tanításon nőtt fel, ilyen tanítókat követett, akkor ez emberi gyengeség. Gondold meg a következőt: kikből állt az első keresztyén gyülekezet, amint az Újtestamentum a „gyülekezet” szót használta? Menjünk vissza pünkösd napjára. Kik voltak ott jelen? És ha a gyülekezet a Szentszellem kitöltetése által született meg, kikből állt a gyülekezet? Izraelitákból. Majdnem mind izraeliták voltak. A gyülekezet etnikai izraelitákból állt. Később, az apostolok szolgálatán keresztül, a nemzet, mint a nemzet egésze, elfordult az evangéliumtól és Isten Pált a nemzetekhez küldte. Pál volt a pogányok apostola, amint azt az ApCsel leírja. Az ő szolgálatán keresztül a pogányok kapcsolatba kerültek Istennel és Isten népével. Ma a gyülekezet nagyrészt, többségében pogány, de lassan mind több zsidó ismeri fel megváltójukat! Mindig voltak zsidók a gyülekezetben. A zsidó vonal sose szakadt meg. Mindig volt egy maradék. Erről beszél Pál a Róm 11-ben. Ez Isten Izraelje a Gal 6,16-ban.
Mi a kapcsolat a gyülekezet és Ábrahám magva között? Mit jelent az „Ábrahám magva” kifejezés? Az Újtestamentumban ez a kifejezés a természetes, fizikai leszármazottaira vonatkozik elsősorban. Az Úr Jézus a zsidókra utal a Ján 8,37-ben. Pál magáról beszél mint Ábrahám leszármazottjáról. Róm. 11,1: „Azt kérdem tehát: elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izraelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből.” Másodszor utal magára Krisztusra. Gal 3,16: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak, és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: »és az ő utódainak«, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: »és a te utódodnak«, aki a Krisztus.”
Végül, és ez egy kritikus állítás sok hívő számára: ez a kifejezés vonatkozik minden pogány hívőre e korszakban? Ők tényleg Ábrahám magva? Nem formál ez belőlünk etnikai zsidókat? Nem. Ábrahám maga sem volt izraelita. Jákóbtól erednek az izraeliták. Ábrahám fiai nem izraeliták, hacsak nem Jákób fiai. Izmael sem izraelita, Ézsau sem. Ábrahám minden hívő atyja, akár Jákóbtól származnak és etnikai izraeliták, akár pogányokból lett hívők. Ezért ír Pál a Gal 3,29-ben így: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök”. A gyülekezet nem Izrael magva, hanem Ábrahám magva. Ez egy nagy különbség! Jákób neve változott meg Izraelre. A Biblia nagyon óvatos a szavak használatával! Ha valami nem világos és kérdések merülnek fel, hagyd a kérdéseket és várj, amíg választ találsz rájuk.
Két tény biztos:
1. Minden ember Ábrahám hitének mintájára igazul meg.
2. Ábrahám minden természetes, etnikai, Jákóbon keresztüli leszármazottja Ábrahám magva.
A gyülekezet és az Ábrahámnak adott ígéretek viszonya
Egyesek állítják, hogy a gyülekezet örökli az Ábrahámnak adott ígéreteket, kivéve a földre vonatkozókat. Más szóval, a szellemi ígéreteket öröklik, a földre tett ígéreteket nem. Ha a Róma 11-et olvassuk, akkor felmerül a kérdés, hogyan lehet egyes ígéreteket örökölni és másokat nem? Amint Pál mondja a Gal 3,29-ben: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök”. Vagy öröklünk mindent vagy semmit.
Ha megvizsgáljuk, hogyan használja Pál a Gal 3,16-ban az Ótestamentumot, akkor egy felfedezést tehetünk. „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak, és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: »és az ő utódainak«, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: »és a te utódodnak«, aki a Krisztus.” Itt az apostol olyan kifejezést használ („és a te utódodnak”), mely egy idézet a Szeptuagintából, az Ótestamentum görög fordításából. Ha ezt a kifejezést megkeressük az Ótestamentumban, akkor látni lehet, hogy a szövegösszefüggés értelmében ez a föld ígéretére vonatkozik! Mit mond tehát Pál apostol? Ha valaki az Ábrahámnak adott ígéretek örököse lett Krisztusban, ha valaki Krisztusé, akkor az az ember minden ígéret örököse, még a földre vonatkozó ígéreteké is. Mi minden ígéretben osztozunk. Nem lehet az Ábrahámnak adott ígéreteket szétválasztani és felosztani. Ezenkívül, amint később látni fogjuk a Róm 11-ben, a pogányok, akik ezen ígéretekben osztoznak, ezáltal teszik Izraelt féltékennyé, és ezért fog a nép egésze odafordulni az Úrhoz utolsó időkben.
A gyülekezet és az Újtestamentum
Az Újtestamentum, amint Jeremiás mondja, Izrael és Júda házának adatott. Az Újtestamentum Isten szövetségi programjának megváltási oldalára utal. Majd ha az Újtestamentummal foglalkozunk, akkor részletekbe is fogunk bocsátkozni. Most csak röviden: azok az ígéretek, melyek a bűnök bocsánatára vonatkoznak, szükségesek, ha örökölni akarjuk az ábrahámi és a mózesi szövetségben tett ígéreteket. Ha az Újtestamentum ígérete Izraelnek és Júdának adatott, hogyan viszonyulunk mi ezekhez? Hadd emlékeztesselek arra, hogy az Ábrahámnak tett ígéretek egy passzust tartalmaznak. Ábrahám neve nagy lesz, földet, országot fog kapni és benne lesz megáldva a föld összes népe. Az ábrahámi ígéretekben Isten gondoskodott egy univerzális áldásról. Pál később a Róm 11-ben arról beszél, hogy a pogányok beoltatnak az olajfába, és részesei lesznek az olajfa áldásainak. Kié az olajfa? Amikor Pál ezen illusztráció végére ér, mit is mond? Ha a természetes ágak kitörettek és a természetellenesek beoltattak (ez már megtörtént), akkor mennyivel inkább elvárható, hogy a természetes ágak megint beoltatnak az ő saját öreg olajfájukba! Kié az ígéret? Izraelé. Izrael és Júda házáé. Hogyan leszünk mi részesei? Isten kegyelme és kívánsága az, hogy őket féltékenységre ingerelje, ezért lesznek a pogányok beoltva az olajfába. Amíg a pogányok „teljessége bemegy”. Ilyen egyszerű a dolog. Az Újtestamentum életbe lépett, amikor az Úr Jézus eljött, kiontotta vérét, és az ígéretekben osztoznak az etnikailag zsidó és a pogány hívők.
Akik evvel a gondolattal nem tudnak megbarátkozni, mert ragaszkodnak megrögzött nézeteikhez, azok két újszövetségről kezdenek beszélni: egy újszövetség Izrael és Júda számára és egy újszövetség a gyülekezet számára. Meddig képes az ember elmenni, ha el akarja kerülni az Ige világos tanítását! Pál a Róm 11. végén tanácsot ad arra, hogyan lehet az egészet egy kalap alá venni. Most nincs idő erre, majd később a Róma 11. tanulmányozásakor.
Legközelebb a keresztyén törvényhez való viszonyával fogunk foglalkozni:
(A sorozat következő részének száma a 13. ahol a törvény és kegyelem kérdésével foglalkozunk.)