A mai textus az ApCsel 2,37-47-ben található. A 37-40. versekkel ma nem szeretnék foglalkozni, mert ott arról a kérdésről esik szó, hogy a keresztség üdvszükséglet. Mivel mi nem fogunk ma keresztelni, ezt a kérdést későbbre hagynám. Eltekintve ettől, a keresztség kérdése később, a 10. fejezetben is még egyszer visszaköszön.
Emlékezzünk! Péter egy nagy beszédet tartott a Pünkösdöt ünneplőkhöz és végezetül ezt mondta: Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak? Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szent Szellem ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! És aztán ezt olvassuk: Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.
Ebből ez utóbbi verseket szeretném magyarázni. Az Elberfelder fordítás az „és” szócskát és a vesszőt a közösség után helyezi el. Tehát itt nem négy különböző fogalomról van szó. Az apostoli tanítás és a közösség összetartozik. A kenyér megtörése és az imádkozás a közösséghez tartozó magyarázatok. Tehát három dolog áll itt előttünk, amelyek az első gyülekezetet karakterizálták: 1. Kitartóan részt vettek az apostoli tanításban. 2. A kenyér megtörésének közösségében, 3. és az imádkozásban. Fontos tudni, hogy a közösséget nem definiálja és nekünk nem kéne spekulálni a jelentéséről. Közösség a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Ez a három dolog mutatja meg az első gyülekezet, a korai egyház karakterét.
Aztán olvassuk: Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel. Napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel. Hasonlóan fejezte ki ezt a Luther fordítás is: hozzáfűzött, hozzáadott. A gyülekezet vagy egyház szó nem található meg a megbízható forrásokban.
Ennek a résznek (ApCsel2,41-47) azt a címet adhatnánk: A hívők első gyülekezete.
Péter igehirdetése egy erőteljes reakciót váltott ki a hallgatókból. Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak? Péter így szólt hozzájuk: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szent Szellem ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.
Nem meglepő, hogy a meggyőződés a megtérés előtt van? Nem meglepő. A meggyőződés mindig megelőzi a megtérést. Isten a mózesi törvényeket adta, hogy Izráel tudjon a bűneiről. Pál mondja a Róm3,20-ban: törvényből csak a bűn felismerése adódik. A törvény egy embert sem tud megmenteni! Ha mi őszintén a törvény alá állítjuk magunkat, akkor meggyőződünk, hogy bűnösök vagyunk. Isten a törvényt azért adta, hogy minket felkészítsen a Jézus Krisztusban adott örömhírre. Természetesen előbb van a meggyőződés mint a megtérés.
Péter kifejtette Jézus szolgálatát a prédikációjában és a hallgatóság egy része felismerte az ő Isten ellen való vétkét. Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak? Péter egy csodálatos ígéretet ad válaszul megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét.” És ezt is mondta: Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.
Az ígéret nektek, zsidóknak és a ti gyermekeiteknek szól. A ti generációtoknak azt ti fogjátok követni. Az ígéret nem csak nektek, hanem a pogányoknak is adatott, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr. Ezek az ígéretek a mieink is, ha mi Péter szavait követjük: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szent Szellem ajándékát.
Megdöbbentő, hogy Isten ilyen ígéretet ad, hogy az emberek erre nem tudnak mit mondani. Az Ószövetség idejéhez gyakran egyáltalán nem volt az embereknek ígéretük és a bizonytalanságba süppedtek mégis Istenhez fordultak. Előttünk van néhány példa a Bibliából. Jónás könyvéből Ninive története ilyen. Jónás a városba ment és hirdette: Még negyven nap és elpusztul Ninive! (Jón3,4) A király és az egész nép erre böjtölni kezdett és zsákruhába és hamuba öltöztek. Mondták: Ki tudja, talán felénk fordul és megszán az Isten, megfékezi izzó haragját, és nem veszünk el! Nem volt garanciájuk, se ígéretük, hogy Isten kegyelmes lesz. Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg.
Hasonló a történet a Tékozló Fiúról az Újszövetségben. A Lk15-ben olvasható történetből nem tudjuk meg, hogy a fiú az atyához való visszatértekor bizonyos volt-e, hogy az atya vissza fogja-e fogadni. Ismerte az apját és rizikóvállalással tette meg a lépést. De az apa felé futott és megölelte őt.
Ott is hasonló, amikor a tolakodó özvegyasszony segítséget keresett a peres ügye miatt egy igazságtalan bírónál. (Lk18,1kk). Nem akart neki segíteni, végül mégis azt mondta: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, mégis mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki. Nekünk Istentől ez a csodálatos ígéretünk van és mégis milyen sokan nem fordulnak Istenhez.
Szeretnék ma reggel a versek alapján egy képet rajzolni az első gyülekezetről. Hogy állt elő? 41. vers! Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. Vegyünk észre három lépést: 1) Ők hallgattak a szóra. Ez a kezdete az új életnek. Aztán megkeresztelkedtek.
Sokan nem értik: Hogyan tud egy ember 3000 embert megkeresztelni. Ha a keresztség olyan lenne, ahogyan mi gyakoroljuk. Mi mindenkit egyesével keresztelünk és feltesszük a kérdéseket és a többi. Biztosak lehetünk benne, hogy minden apostol és minden hívő részt vett a keresztségben és ez biztosan lehetséges 3000 embert egy nap alatt megkeresztelni.
A harmadik, amit olvasunk: Lelkek csatlakoztak hozzájuk. A 47. versben áll: dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel. Elfogadhatjuk, hogy a szó „csatlakoztak” a mi Urunk Jézus Krisztus hatására vonatkozik. Hogyan kezdődik Lukács tudósítása az ApCsel1,1-ben?Az első könyvet arról írtam, Teofiloszom, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva…Ott látjuk mi, amit Jézus most tanít és tesz. A Szentszellem működésén keresztül megtérnek az emberek és a gyülekezethez csatlakoznak. Az Úr építi a gyülekezetet! Csatlakoztak, de semmi sem áll itt egy névjegyzékről! Az egész Újszövetségben semmi nem szól egyházfenntartói névjegyzékről. Ha egy gyülekezet az Újszövetség alapvetéseire épül fel, akkor nincs szüksége névjegyzékre.
Hogyan válik valaki egy evangelikál gyülekezet tagjává? Először is újjászületett keresztyénnek kell lennie, aki rendszeresen látogatja a gyülekezeti alkalmakat és a presbiterek felügyelete alatt áll. Aztán mondhatja: „a gyülekezet tagja vagyok”. Ennyire egyszerű ez.
Én, amióta Jesuát a szívembe zártam tagja vagyok a Testvérgyülekezetnek Budapesten és Bázelben, és időközben Indiában is. Nem volt névjegyzék és most egy egyszerű tagja vagyok a gyülekezetnek, a többi vezető testvérek felügyelete alatt.
A presbiterek tudják lista nélkül, ki tartozik a gyülekezethez. Ha ők nem tudják, ki tartozik oda, akkor az rajtuk múlik és nem a hiányzó listán.
Nézzük meg a gyülekezet tevékenységét a 2, 42-47 alapján. A kérdés, amit fel kell tenni: a gyülekezet apostoli utódlás kérdése.
Van egy egyházi vagy ekkléziasztikai utódlás. Ha egy gyülekezet vagy továbbmenve egyház az első egyházhoz hasonló, azt jelenti, hogy legközelebb az apostolokhoz áll és az ő „szervezetükhöz” hasonlóan működik és formálódik, akkor tudunk ekkléziasztikai utódlásról beszélni. De lehet személyes, püspöki, episzkopális egyházról is beszélni. Elfogadhatnánk, hogy Péter az első püspöke volt a római gyülekezetnek és Péternek meghatározott tekintélye volt, hogy a hivatalát tovább adja. Ez karakterizálja az egyik legnagyobb egyházat, hogy ez biblikusan megalapozott lenne, ezt most nem fejtem ki, mert túl messzire vezetne.
A harmadik utódlás, a doktriner utódlás. Amit az apostolok tanítottak, azt vették át a keresztyén csoportok és tanították. Ez lenne a doktriner utódlás.
Erről a háromról azt gondolom, hogy az Újszövetség az utolsót ajánlja. Az apostoli közösség az apostoli tanítás terméke és mi ezt az Újszövetségnek nevezzük. Minden gyülekezet követte az apostoli tanítást és abban maradtak az apostolok utódai is. Ha nem maradtak benne, akkor egy perifériára szorult szervezethez tartoztak volna, amelyik egy utódra hivatkozik, aki nem apostoli követő. Ha valaki az Ó- és Újszövetséget tanulmányozza, annak világos lesz, hogy a harmadik forma az igazi utódlás.
Nézzük meg az első gyülekezet tevékenységét röviden összefoglalva a 42. versben. Lukácsnak különleges adottsága volt, hogy sokat mondjon kevés szóval. Mint például ahogyan a tizenkét éves Jézus egy mondattal leírta: A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és Isten kegyelme volt rajta. És akkor a következő tizennyolc év: Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben. (Lk2,52)
Ugyanúgy foglalja össze Lukács is a gyülekezet tevékenységét egyetlenegy mondatban: Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Itt két alapvető dolgot találunk. Kitartóan vettek részt az apostoli tanításban és a közösségben. A gyülekezetnek két alcíme van. Az apostoli tanítás a kezünkben van, az Újszövetség. Ha most Péter a városba jönne és a piactéren prédikálna, egy tömegnyi embert mobilizálna. Ez egy „Flash Mob” lenne. Az emberek hallgatnának, de csak egy kis idő múlva lelohadna bennük az érdeklődés és a tér kiürülne. Ugyanígy lehetne ez a mi Bibliánkkal is. Idővel elveszítjük a kíváncsiságunkat, azt mondjuk magunkban: „ezt már ismerem, ezt már sokszor olvastam vagy hallottam” és az oldalára fektetjük a Bibliát, felütjük alkalomadtán megszokásból vagy rossz lelkiismeretből, de unalmasnak találjuk. Már egyszer az egészet elolvastuk.
Mi itt nem egy apostoli hitvallásról olvasunk. Csak utalásokat találunk ott. Semmi problémám sincs a hitvallásokkal, ha készek vagyunk változni az Isten Igéjében való ismeret növekedése által. Isten Igéjét egyre jobban és jobban megértjük, nekünk késznek kéne lennünk, hogy a mi hitvallásunkhoz igazodva éljünk. Gyakran kapaszkodunk bele egy hitvallásba és nem vagyunk készek igazodni hozzá, ha a Szent Szellem a Szentírás megértését kibővíti.
Első helyen áll a tapasztalat, az apostoli tanítás. Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban. C.S. Lewis a könyvében „Keresztény vagyok” (Mere Christianity) említ egy angol repülőtisztet, aki a keresztyénségről hallott egy előadást és végezetül tiltakozásban kiáltott fel: „Nincs szükségem minderre, én egy vallásos ember vagyok. Én hiszek Istenben, átéltem ezt egy éjszaka a sivatagban. Ez egy óriási titok. Azért nem hiszek a ti dogmáitokban és megfogalmazásaitokban róla. Mindenkinek, aki az Igazat átélte, minden pedáns kis limlom, amivel a Valóságnak nincs dolga.” Lewis bölcsen válaszolt: Talán valami igaz, amit ott mondtak. Gyakran érzékeljük, ha papíron bibliai igazságokról olvasunk, hogy valamit elveszítsünk a saját tapasztalásunkból. Muszáj azonban átgondolnunk! Ha valaki az Atlanti Óceán partján áll és a vízre tekint és egy Atlaszt vesz a kezébe és az óceán térképét nézi, a hullámok valóságát és az óceán távlatait érzékeli, jóllehet ez csak egy darab papír, egy színezett térkép, ami előtte van. De, ha valaki elmélyül a térképben, akkor nem csak az egy valamiről szóló tapasztalatot ad vissza a térkép, hanem ezermillió tapasztalást, ahogyan az óceánt oly sokan megélték és amely tapasztalatokat belevittek az óceán kartográfiájába, hogy egy igazi képet alakítsanak ki az óceánról… De nézd, ha Európából Amerikába akarsz utazni, akkor szükséged van egy térképre. Ha az igazi valóságot akarod ismerni, akkor szükséged van a Szentírásra. Csak ezáltal tapasztaljuk meg Istent valósággal. Minden keresztyén megtapasztalásnak meg kell jelennie Isten Igéjében. Keresztyén tapasztalatok, amelyek nincsenek összeköttetésben Isten Igéjével, legtöbbször egyáltalán nem keresztyén tapasztalatok. Ezért nem meglepő, mondja nekünk Lukács: Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban. Az első helyen az apostoli tanítás áll!
A második Ige: Ők pedig kitartóan részt vettek ….., a közösségben. Mi a közösség egy keresztyén gyülekezetben? Mi ezalatt sokszor azt értjük, hogy kellemesen együtt vagyunk, csevegünk, eszünk és a szociális kontaktokat élvezzük. Ez keresztyén közösség? Jó összejönni és beszélgetni, egy Apero az istentisztelet után tényleg jó dolog. Nem jellemezhető keresztyénként.
Ha azonban keresztyének összejönnek, hogy az Úrról, a mi Igével és az életben való tapasztalatunkról beszéljenek, akkor ez „keresztyén közösség”. Ez felépíti, hogy egymást segíthessék, egymást erősítsék. Ez jó.
Amire Lukács gondolt a következő két dolgon keresztül karakterizálhatóak. Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. A közösség után nincs és, ezért a kenyér megtörése és az imádság kifejtése a közösség kifejezésének. A közösség a kenyértörés és az imádság volt. Három dolog karakterizálja a gyülekezetet: az Ige hirdetése, a kenyér megtörése és az imádság. Minden gyülekezeti tag meg volt keresztelve. Ha te egy a Bibliához hű gyülekezethez szeretnél tartozni, akkor meg kell keresztelkedj. Ez nem üdvkérdés, de Úri parancs és egy egyszerű engedelmességi lépés, amelyet meg kell tenni.
Tudnunk kell, hogy a korai egyház minden vasárnap úrvacsorázott. Ez jól alátámasztott a korai egyházatyák irataiban. Charles Haddon Spurgeon mondta: „minden vasárnap úrvacsoráznunk kellene.” John Wesley is mondta: „minden vasárnap úrvacsoráznunk kellene.” És Kálvin maga is azt írta az Institutiojában: „Kívánatos lenne minden vasárnap megtörni a kenyeret.” Ez jól megalapozott és egy református gyakorlat hagyománya. Kitartóan részt vettek a kenyér megtörésében egyfajta kontinuitást fejez ki. A King James fordításban azonos szót használ a Róm13,6-ban az adófizetésre. Az adót állhatatosan kell megfizetned.
Az imádságról különböző helyeken az ApCselben olvasunk, például az ApCsel3,1-ben, amikor apostoli közösség imádkozik, aztán a 4. fejezetben és az ApCsel 1-ben is. A közös imádság egy oszlopa a gyülekezetnek. Imádkoznak az ő összejöveteleiken, amire mutat Lukács. De ha mi az apostoltörténeteket figyelmesen olvassuk, sehol nem olvasunk imaórákról. „Imaóra szerdán” – nincs ilyen. Ma a gyülekezetek imaórákat, imanapokat például Izrael imát. Semmi problémám nincs az imaórákkal, de a Bibliában nincs semmi. Szabadságunk van imádkozni úgy, ahogy akarunk, de az első keresztyének összejöttek, ha szükséglet, egy speciális szükség állt fenn, hogy azért imádkozzanak.
Az Úr Jézus nem maradt a mennyben és nem onnan osztogatta a parancsait. Nem, ő maga jött le a háborúba, harcolta a saját háborúját, amint Dávid Góliát ellen és győzedelmeskedett a gyülekezetéért, értünk.
Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. A következő versek néhány információval látnak el minket a gyülekezeti életről. Nagy félelem volt a városban a történtek miatt. Nagy alázatosság volt, az igehirdetés által a Szent Szellem erejében és a csodán keresztül, amelyeket az apostolok tettek. Pál később írta a 2Kor12,12-ben: Apostolságom ismertetőjegyei a teljes állhatatosságban, a jelekben, a csodákban és az isteni erőkben nyilvánultak meg közöttetek. Mi a 44. versben olvassuk: Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.
Ez nem a szocializmus vagy a kommunizmus volt. Amit ők tettek, azt szabad akaratból tették! A jó üzenet betört a gazdasági életbe. Ha valaki mondaná: „De a korai egyház, ha nem is kommunista volt, de szocialista. Akkor mondanom kellene: ők kudarcot vallottak ebben. Miért kellett akkor Pálnak a gyülekezetekben pénzt gyűjtenie a jeruzsálemi gyülekezet szegényeinek?
A Biblia nem sokat mond a szocializmusról. Az Úr az én ismereteim szerint a kapitalista rendszert preferálta. Ugyanazt mondta például a Mt20,15-ben: Hát nem tehetek azt a javaimmal, amit akarok? Vagy azért vagy irigy, mert én jó vagyok hozzájuk? Itt jogos, ha valakinek tulajdona van. Az ApCsel5-ben ehhez még mást is mondanak.
Aztán olvassuk a 46.versben: Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben. Összejöttek a házaknál és együtt ettek. Ma ezt szeretetvendégségnek hívnánk. Egy Agapé, ami szeretetet jelent. Volt gyülekezeti étkezés, étkezési idők, és gondolom a kenyeret is megtörték.
A 47. versben olvassuk: ők dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel. A gyülekezet növekedett, bővült.
Összefoglalhatom mindezt egy pár pontban? A gyülekezetet a nép biztosan kedvelte, következménye a gyülekezet odaadásának az Úr Jézus által és Isten által, akit imádtak. Dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép… A szeretet is egymás között egy jó benyomást tesz a világra. Talán az ebben rejlő egyszerűség! És amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel (osztatlanul) és tiszta szívvel részesültek az ételben. Befolyásos gyülekezetté váltak? Mi tesz egy gyülekezetet befolyásossá? Átgondoljuk ezt egy pillanat alatt? … Ez a nagyság, vagy a gazdagság, egy gyülekezet, amelyik sok tevékenységet, projektet folytat?
Egy befolyásos gyülekezet – ugyanúgy mint más nagyok – az, amelyik az apostoli tanítást, a kenyér megtörését és az Újszövetség mércéje szerinti imádságot követi. A laodiceai gyülekezetnek mondja az Úr a Jel3,15-ben:Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból. Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen…
Befolyás, ha ennek jelentősnek kell lennie, akkor az Isten Igéjének megtartásától függ. Az első keresztyének bizonysága felébresztette a bűnök felismerését. Mi nem tudjuk magunktól megoldani, amit csak Isten tud talán a káoszon keresztül a világban. Vagy ha valaki Krisztus bűntelen karakterét figyeli. Ha valaki a saját karakterét Jézussal összehasonlítja. Ha valaki mondja, „én annyira szent vagyok, mint Jézus és ezért nincs szükségem bűnbocsánatra”, akkor könyörüljön rajta Isten maga.
Mi lázadók vagyunk, nem békés, legelő bárányok. Mi Isten törvénye alatt állunk. Ha valaki bűnismeretre vágyna, akkor a keresztre kell tekintenie, ahol Isten szeretete mutatkozik meg számunkra.
Az Úr mondta: (Jn6,37) Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el;
Krisztus gyülekezetéhez való tartozás parányi feltétele újjászületés a hit és a Szent Szellem által. Akarod, hogy üdvbizonyosságod legyen, akkor jöjj Hozzá!
Ámen.