Ma csak a Mik 4,6-8 szakasz 3 versét olvassuk. Témánk: Biztatás az eljövendő nagyság által. Mint tudjátok, a 4. fejezet így kezdődik: Az utolsó napokban…
Aztán ezt olvassuk: 6 Azon a napon – így szól az ÚR – összeszedem a sántákat, összegyűjtöm a szétszórtakat, akikre veszedelmet hoztam. 7 A sánták meg fognak maradni, a gyengék erős nemzetté lesznek, és az ÚR uralkodik fölöttük a Sion hegyén, mostantól fogva örökké. 8 És te, őrtornya a nyájnak, Sionnak várhegye! Visszatér hozzád, és helyreáll a régi hatalom, Jeruzsálem királysága.
Ha manapság kézbe veszünk egy újságot vagy meghallgatjuk a híreket a tévében vagy a rádióban, akkor úgy tűnik, mintha napról napra növekednének és mélyülnének a válsággócok. Globális gazdasági válságot élünk meg, a szegénység által fenyegetett országokban pedig zavargások vannak.
Hogy mi van készülőben a Közel-Keleten, az Izraelt körülvevő arab államokban, az nem látható előre. Jeruzsálem a világ köldöke, és gyakran kegyetlen dolgok történnek körülötte. Mindenki békét akar, de az érintett figyelembe vétele nélkül. Nem számolnak a béke fejedelmével, aki mindenkinek békét tud teremteni, és nem is keresik őt. Abban reménykedtek, hogy eljön a „béke országa“, Izrael feladta Gázát, de csak még több háborút robbantott ki ezzel.
Izraelnek megvannak a maga belső konfliktusai is, a világiak és az ultraortodoxok, valamint az askenázi és a szefárd zsidók között. Gazdasági problémák is vannak, ami abból adódik, hogy a háborúk és a biztonsági tevékenység pénzbe kerül.
A Hós-5,15 egy olyan igevers, amelynek sajátos vonatkozása van Izrael jövőjére nézve: 15 Majd visszavonulok lakóhelyemre, amíg meg nem bűnhődnek, és hozzám nem folyamodnak. Nyomorúságukban keresnek majd engem. Ezek a szavak a Messiás szájából származnak. Ő már egyszer volt ott, és azt mondja, „most elmegyek, és akkor jövök vissza, ha majd a nyomorúságukban hozzám folyamodnak“. A „nyomorúság“ az Ószövetségben tulajdonképpen szomorúságot, bánatot jelent. Így is mondhatnánk: Izrael szenvedése, amelyet Isten enged meg, a nagy nyomorúságban fogja majd elérni a tetőpontját, akkor majd keresni fogják Őt. Pillanatnyilag Izraelt a humanizmus jellemzi, és még nem keresik Istent teljes szívükből.
Az ószövetségi próféciák nagy bátorítást jelenthetnének Izrael számára. Az évszázadok során átélt sok nehézség közepette mindig volt egy hívő maradék, még ha sokszor kicsiny számú is. Számukra írja le Mikeás próféciája, hogy mi Isten végső terve Izrael számára. Mikeás arról számol be, hogy Jeruzsálem a jövőben Jahve szuverén uralma alatt fog állni.
Akkor Sion ellenségeinek Isten fog majd választ adni, amiről a következő részben fogunk hallani. A Mik 4,11-ben ez áll: Most sok nép gyűlt össze ellened. Ezt mondják: Elbukott! Megvetéssel nézhetünk a Sionra! 12 De ők nem ismerik az ÚR gondolatait, és nem értik tervét. Hiszen ő gyűjtötte össze őket, mint kévéket a szérűre. 13 Indulj és csépelj, Sion! Mert olyanná teszem szarvaidat, mint a vas, patáidat pedig olyanná, mint az érc, és összezúzol sok népet, szerzeményüket az ÚRnak áldozod, vagyonukat az egész föld Urának.
Izrael 8 millió lakosa több mint 80 milliós arabsággal van körülvéve, akikben egy a közös: mindannyiuknak az a célja, hogy megsemmisítsék, és a tengerbe fojtsák Izraelt. – Ilyen kilátástalan helyzetben nem az lenne tanácsos, hogy Istenhez forduljanak? Ezt mégsem teszik még meg.
Mikeás idejében is szorongatták Izraelt, először az asszírok, majd 100 évvel később a babilóniaiak, és ennek az volt az oka, hogy elfordultak a szövetség Istenétől.
Ahogyan Isten gondot visel a gyülekezetére, és megmondta előre, hogy megfegyelmezi a gyermekeit, úgy a népét is megbüntette és szétszórta őket a szélrózsa minden irányába.
Ugyanakkor azonban azt is megígérte, hogy újra visszaviszi majd őket az országukba. Közben sokan elvesznek, mert egy hitetlen izraelita olyan Isten szemében, mint egy pogány. Izrael azonban azt az ígéretet kapta, hogy Isten helyre fogja állítani a nemzetet. Minden, ami körülöttünk zajlik a történelemben, Izrael helyreállítását szolgálja.
Az összes ószövetségi próféta, aki Isten elhatározásáról és annak beteljesedéséről jövendölt, hitt abban, hogy Isten szuverén uralmat gyakorol az ember sorsa fölött. Mindannyian meg voltak győződve arról, hogy a menny Ura nemcsak az emberek gondolatait és tetteit tartja ellenőrzése alatt, hanem minden azt a célt szolgálja, hogy Isten üdvterve beteljesedjen.
Gyakran csodálkozunk a prófétai igék olvasásakor, hogy az emberek nem ismerik fel, hogy Isten tartja a kezében az emberek sorsát. Pál apostol hívő zsidóként azt mondja, hogy Isten mindent a saját akarata és elhatározása szerint cselekszik (Ef 1,11). Ez az, amiben az ószövetségi próféták is hittek.
Vegyük észre a domináns gondolatokat ebben a 3 versben. Megtaláljuk bennük a pásztor és a bárányok gondolatát. Keleten a királyokat a nép pásztorának tekintették, akik gondoskodtak a népről. – A másik kiemelt téma Jeruzsálem.
Az egész szakasznak az a célja, hogy bátorítsa Izraelt az asszír fenyegetettség nehéz napjaiban. Gyengeségük közepette erőt ígér nekik, a lealacsonyítás és megalázás helyébe pedig végül isteni dicsőséget ígér.
Az olvasás során észrevesszük, hogy összefüggés van e szakasz és az előző között. Az 5. vers ezzel fejeződik be: Ha minden nép a maga istenének nevében jár is, mi az ÚRnak, a mi Istenünknek nevében járunk mindörökké.
Isten Jeruzsálem fölötti uralma, valamint a nép életében és engedelmességében megnyilvánuló hűség szorosan összekapcsolódik. Azt mondják, mi az ÚRnak, a mi Istenünknek nevében járunk mindörökké, a 7. versben pedig Isten azt mondja:ÚR uralkodik fölöttük a Sion hegyén, mostantól fogva örökké. Istennek a próféták hűségére adott válasza az, hogy örökké uralkodni fog Jeruzsálem felett. Ez a két dolog szorosan összetartozik. Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a 6-7. versben a nép helyreállításáról, a 8. versben pedig Jeruzsálem helyreállításáról van szó.
Ne felejtsük el, hogy Mikeás olyan országban prófétált, amely két részre volt szakadva: az északi Izraelre és a déli Júdára. Mikeás elsősorban Júda prófétája volt, de mindig Izraelre is gondolt.
Azon a napon – ez a bevezetője az ezután következő próféciának. Milyen napról van itt szó? A fejezet kezdete megadja a választ: az utolsó napokban. Már a legutóbbi alkalommal is beszéltünk arról, hogy az Ószövetségben ez a kifejezés mindig, vagy majdnem mindig a messiási korra vonatkozik. Ha ezeket az igehelyeket mind megkeressük és elolvassuk, tudni fogjuk, hogy a kifejezés a nagy nyomorúságra és annak végére, a Messiás második eljövetelére és királyságának felállítására vonatkozik. Itt tehát erről az időszakról szól a szerző.
Ezután arról beszél, hogy mi fog majd történni. Azon a napon – így szól az ÚR – összeszedem a sántákat, összegyűjtöm a szétszórtakat, akikre veszedelmet hoztam.
Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy ha Izrael újra erőt és hatalmat kap, és Isten helyreállítja, hogyan fogja Isten mindezt véghezvinni? Vajon mindez csak egy nagyszerű álom, halk reménység, csak képzelgés, azért, hogy bátorságot öntsünk magunkba, vagy pedig valóságos események megjövendölése, amelyeket Isten be fog teljesíteni?
Sokan gondolják azt, hogy a prófétai igéket nem vehetjük szó szerint. Szerintük nem szabad úgy érteni a szöveget, ahogy le van írva. Ezek csak bátorításul szolgálnak az olvasó számára, mint a zsoltárok. Sokan azért olvassák a zsoltárokat, hogy vigasztalást és bátorítást nyerjenek belőle, de nem Isten ígéreteiként olvassák őket. Számukra ezek az igék csak arra szolgálnak, hogy egy kis „lelki pluszt” nyújtsanak. Liberális szószékekről erre ösztönzik az embereket.
Mit mond nekünk ez a mondat: Azon a napon – így szól az ÚR – összeszedem a sántákat, összegyűjtöm a szétszórtakat, akikre veszedelmet hoztam. Milyen „lelki pluszt” ad ez nekünk? Én úgy gondolom, hogy amikor Isten azt mondja: „Azon a napon”, akkor ez Isten hatalommal és tekintéllyel megnyilvánuló igéje, egy orákulum. A világmindenség Istene áll emögött, az az Isten, aki megkötötte Izraellel a szövetséget. Amit kijelentett, az be is fog következni, meg fog történni, tehát nem csak egy álomkép, a próféták vágyálma.
Az „összegyűjtöm” igét gyakran a pásztorokra használták, akik a bárányaikat gyűjtötték egybe, terelték össze. A „sánta” szó is jelentőséggel bír: olyan főnév, amely Júdának mint megbénult, megsántult nyájnak a megszemélyesítése. Itt egy pásztor metaforájával van dolgunk, amelynek a nyája emberekből, megvetettekből áll, akik sánták. A szétszórtakat gyakran fordítják kitaszítottaknak, megvetetteknek. Itt tehát egy pásztor képét látjuk, akinek a nyája megsántult és szétszórt emberekből áll.
Mikeás kortársainak fel kellett ismerniük, hogy a dicsőség nem áll közvetlenül előttük, hanem az oda vezető út szétszóratáson, kiközösítettségen, megvetettségen keresztül vezet. Szét lesznek szórva, megsántulnak, és ebben az állapotban fogja őket Isten újra összegyűjteni. A népnek hosszú útra kell felkészülnie, amely nem lesz kellemes.
A „sánta” szó érdekes módon az Ószövetségben csak háromszor fordul elő, a Zof 3,19-ben és a Gen 32,32-ben. Biztosan emlékeztek arra a történetre, amikor Jákób Isten angyalával birkózik. Jákób meglepve látja, hogy a követ nem Ézsautól jön, hanem nem más, mint az Úr maga.
Ezt olvassuk: 25 Jákób pedig ott maradt egyedül. Ekkor Valaki tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig. Ezután pedig a következményt látjuk: 26 De látta, hogy nem bír vele, ezért megütötte a csípője forgócsontját, és kificamodott Jákób csípőjének forgócsontja a tusakodás közben. Egész éjjel birkóztak, tusakodtak egymással, amíg a nap fel nem kelt. Az Ószövetség azt tanítja, hogy meg kell halnia annak az embernek, aki Istent szemtől szemben látja. Nappal lett, és az angyalnak meg kellett érintenie Jákób csípőjét, ami kificamodott. 27 Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem. 28 Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób. 29 Erre azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. 30 Jákób ezt kérte: Mondd meg nekem a nevedet! De ő ezt mondta: Miért kérdezed a nevemet? És megáldotta őt. 31 Jákób Penúélnak nevezte el azt a helyet és ezt mondta: Bár láttam Istent színről színre, mégis életben maradtam. Jákób Jézust látta, az ő alakjában jelent meg Isten! 32 Már sütött a nap, amikor átkelt Penúélnál, és sántított csípőjére. Itt fordul elő a „bénulás” vagy „sántítás” szó.
Ha most Mikeásnál ezt olvassuk: Azon a napon – így szól az ÚR – összeszedem a sántákat, összegyűjtöm a szétszórtakat, … az tulajdonképpen a következőt jelenti: „Azon a napon összegyűjtöm a sántikáló Jákóbokat, az én Jákóbomat, aki végre megértette és felismerte Isten nagyságát.” Annak az Istennek, aki sántává tette Jákóbot, arra is van hatalma, hogy újra összegyűjtse és helyreállítsa.
A „szétszórtak” is érdekes kifejezés: a szórványban élő Izraelre használták. Viszont amikor Mikeás ezeket a sorokat írta, Izrael még egyáltalán nem élt diaszpórában.
Lapozzuk fel a Deut 30,1-4-et: 1 Amikor majd beteljesednek rajtad az áldásnak és az átoknak mindezek az igéi, amelyeket eléd adtam, és megszívleled mindazok közt a népek közt, amelyekhez elűzött Istened, az ÚR, és ha megtérsz Istenedhez, az ÚRhoz, és fiaiddal együtt teljes szívvel és teljes lélekkel hallgatsz a szavára, egészen úgy, ahogyan ma megparancsolom neked, akkor jóra fordítja sorsodat Istened, az ÚR, könyörül rajtad, és újra összegyűjt minden nép közül, amelyek közé elszórt Istened, az ÚR. Ha az ég széléig űzött is el Istened, az ÚR, még ott is összeszed, onnan is elhoz.
A „szétszórt”, „elűzött” kifejezések, a melyeket a Mik 4,6-ban olvasunk, már a Deut 30,4-ben is előfordulnak. Azon a napon – így szól az ÚR – összeszedem a sántákat, összegyűjtöm a szétszórtakat, akikre veszedelmet hoztam. A szétszórtak és elűzöttek, akiknek Isten „rosszat tett”, a nagy nyomorúság idején majd segítségül hívják Istent, Ő pedig össze fogja gyűjteni őket. Mikeás idejében Izrael népe még nem volt szétszórva, innen tudjuk, hogy ez egy prófécia, amelyet részben mi is átélünk, de majd csak a jövőben fog beteljesedni.
7 A sánták meg fognak maradni (egy maradék lesz), a gyengék erős nemzetté lesznek. Érdekes, hogy Isten hatalmas nemzetté teszi a sántákat, azokat, akiket visszavezetett. Olyan nagyhatalommá válnak, amellyel a többi nemzetnek számolnia kell!
Egyik próféta sem hirdeti ki nekünk Isten menetrendjét. Nem tudjuk, pontosan mikor fognak beteljesedni a próféciák. Az Újszövetségből tudjuk, hogy Jézus első és második eljövetele között hosszú idő telik el. De Izrael azt az ígéretet kapta, hogy nagy nemzet válik belőle.
Nem tudom, mi az Izraeli Védelmi Hadsereg erőssége, de azt lehet tudni, hogy a legjobb kiképzésben részesültek és a legjobb felszereléssel rendelkeznek, és hogy a többi hadsereg csak tanulhatna tőlük. Jól ismert az „Iron Dome” fegyverrendszerük, drónjaik és légierejük. Bámulatos, hogy a 8 milliós Izrael fenn tud maradni 80 millió arabtól körülvéve, akik mind azt tűzték zászlajukra, hogy teljesen megsemmisítik Izraelt. De a prófécia szerint egy napon majd ők lesznek a világ legnagyobb nemzete.
A többi nemzetnek nincs ínyére ennek a gondolata. De Isten szuverenitása sem tetszik nekik. Istennek azonban megvannak a maga tervei, és ezeket véghez is fogja vinni. Erről a Mik 4,12-ben olvashatunk: De ők nem ismerik az ÚR gondolatait, és nem értik tervét. Hiszen ő gyűjtötte össze őket, mint kévéket a szérűre. Az eredményt a 7. vers végén találjuk: és az ÚR uralkodik fölöttük a Sion hegyén, mostantól fogva örökké.
Itt van tehát a pásztor, aki a sántákból és kitaszítottakból álló nyájat össze fogja gyűjteni. Ez az isteni uralom egyik képe. A pásztor az ókorban mindig az uralkodás kifejezése volt! A Zsolt 2,9-ben is azt olvassuk, hogy a Messiás vasvesszővel fog uralkodni a nyája fölött. Össze fogja tehát gyűjteni a nyáját és a királyuk lesz örökké.
Minden király és kormányzó, Izraelben éppúgy, mint a nemzetek között, csupán alkirály és helytartó. A jövőben maga Isten fog uralkodni az újra helyreállított templomából.
Vegyük észre, hogy a királyi palota a templom mellett állt, ahol a papok végezték a szolgálatukat. Közvetlenül a templom mellett uralkodott a király mint szuverén uralkodó. A templomban volt elhelyezve a szövetségláda, amely az Úr jelenlétének szimbóluma volt. A jövőben Jahve a templomból fogja kormányozni népét.
A 8. versben a próféta Jeruzsálem újbóli helyreállításáról beszél. Azt mondja:: 8 És te, őrtornya a nyájnak, Sionnak várhegye!… A 6. és 7. versekben található pásztor-motívumba óvatosan bele van szőve a király székhelye, az uralkodó őrtornyának formájában. Jeruzsálemet dombok veszik körül, az ókorban pedig a pásztorok Jeruzsálem tornyaiból őrködtek a nyájaik fölött, a tolvajokat és a vadállatokat kémlelték. Ezért nevezik a nyáj őrtornyának. A többi városban is voltak ilyen tornyok. A német nyelvű egyszerű fordítás itt jól adja vissza a tartalmat, magyarul így hangzik: „Te pedig, Jeruzsálem dombján álló erődítmény, benned majd egyszer egy király fog lakni, úgy, mint korábban; úgy fog őrködni fölötted, mint egy pásztor.”Az „úgy, mint korábban“ kifejezés Dávid és Salamon korára utal, amikor az ország még nem szakadt ketté, hanem virágkorát élte.
A 8.vers végén ez áll: … És te, őrtornya a nyájnak, Sionnak várhegye! Visszatér hozzád, és helyreáll a régi hatalom, Jeruzsálem királysága. Jeruzsálem ismét méltó lesz arra, hogy otthont adjon a Királyok Királyának. Újra helyre fog állni.
A próféta ezt mondja: Visszatér hozzád, és helyreáll a régi hatalom,… Ez tehát egy olyan prófécia, amely az egyesített királyságról szól, arról az állapotról, amikor az ország még nem szakadt ketté Júdára és Izraelre.
Nem tudom, hogyan reagáltak erre a próféta kortársai, vagy hogy mit jelentett ez számukra. Ha hitben elfogadták volna Mikeás szavait, akkor nem lett volna problémájuk Asszíriával, később pedig Babilonnal. A 10. versben ezt olvassuk: 10 Gyötrődj és kínlódj, Sion leánya, mint a szülő asszony! Mert el kell távoznod a városból, a mezőn fogsz tanyázni. Babilóniába kell menned…. Ez egy elképesztő jövendölés, amit 100 évvel a bekövetkezése előtt kijelentett a próféta, aki a száműzetésük helyét is megnevezi. Nyilvánvaló azonban, hogy nem lett hatása a próféta szavainak, mert a népet elhurcolták Babilonba.
A nép maradéka visszatért a fogságból, azután pedig jött Jézus. Nem tértek meg arra a felhívásra, hogy „elközelített a mennyek országa”, a Messiást pedig keresztre feszítették. Isten kénytelen volt a fegyelmezés végső eszközét is bevetni: a néptől (átmenetileg) elvették az országot, a templomot lerombolták, és szét lettek szórva a szélrózsa minden irányába.
Isten gyűjti a népét, és már egy kis részét birtokolják annak az országnak, amelyet Isten nekik ígért. De még mindig nem keresik az Urat, a Királyok Királyát.
A Zsolt 122,6-ben ez áll: 6 Kívánjatok békét Jeruzsálemnek! Legyenek boldogok, (legyen békesség azokkal) akik téged szeretnek! Az egyszerű fordítás így hangzik: Imádkozzatok Jeruzsálem békességéért! Akik szeretnek téged, Jeruzsálem, békét és nyugalmat találjanak benned! Ez egy felhívás, amely mindannyiunknak szól, akik szeretjük az Urat. Ugyanazt mondja, mint amit a Jézus által ránk hagyott mintaimádságban imádkozunk: Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, mind a menyben, mind a földön is. Amikor Jeruzsálem békességéért imádkozunk, akkor azért is imádkozunk, hogy Isten vigye véghez üdvtervét, addig a napig, amíg majd megjelenik dicsőségben. Ámen.