Ap.Csel. 1,4-5: „Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: >Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szent Szellemmel kereszteltettek meg.<” Ap.Csel. 2,1-13.: „Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: >Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén: pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól.< Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: >Mi akar ez lenni?< Mások azonban gúnyolódva mondták: >Édes bortól részegedtek meg.<”Mostani témánk a Szent Szellem kitöltetése. Ha Isten üdvtervének nagy fordulópontjairól beszélünk, akkor ez az esemény nem kerülheti el figyelmünket. A Szent Szellemmel teljes emberek ma feltűnnek a gyülekezetekben. Ha egy gyülekezetben valaki a Szent Szellemtől áthatott életet él, akkor arról azt mondjuk: „szellemben jár”, mintha ez megkülönböztetné a többi keresztyéntől. Az első keresztyének között ilyesmi nem történhetett volna meg. Számukra egy Szent Szellemmel teljes élet nem volt különlegesség. Ma nem így van! A keresztyének gyengesége és a gyülekezetek tehetetlensége ennek az oka.
Egy lelkész egyszer egy prédikációra készült, de nem tudta, hogy Isten milyen szolgálatot bízott rá és hogy miről beszéljen. Volt ugyan egy témája, de nem volt biztos abban, hogy Isten ebben az esetben ezt az üzenetet bízta-e rá. Félretette jegyzeteit és a Szent Szellemre hagyatkozva János evangéliumának 14. fejezetét olvasta fel. Amikor a 7. vershez ért, megbizonyosodott róla, hogy erről kell beszélnie. „Ha ismernétek engem” – ez utalás az Atyára. Aztán még két verset olvasott, ahol az állt: „…és nem ismertél meg engem, Fülöp?” Ez utalás a Fiúra. A 17. versben pedig ezt találta: „…az igazság Szellemét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt.” A prédikáció összefoglalása ez volt: mi ismerjük az Atyát és a Fiút, de ismerjük-e a Szent Szellem közösségét úgy, ahogyan azt az apostolok ismerték? Ezek az igék provokálóak.
John Owen írt egy könyvet „A Szentháromság ismerete” címmel. Ebben ír arról, ahogyan az Atyát, a Fiút és a Szent Szellemet meg lehet ismerni. Ismerjük tényleg a Szent Szellem közösségét? Első kézből? A mai gyülekezetek egyik problémája, hogy a Szent Szellem ismeretére kevés időt fordítottak. Másrészt azok, akik felismerték ennek hiányát, átestek a ló másik oldalára, és ennek a hiányosságnak a pótlásából keletkeztek a karizmatikus gyülekezetek.
Egy másik ok, amiért valakire ma ujjal mutatnak, az, hogy „ez a testvér(nő) szellemben jár”, mert a gyülekezetek nem ismerik a Biblia teológiáját. Nem ismerjük Isten igéjét úgy, ahogyan a korábbi generációk. Tudunk a gyülekezetek szervezeti működéséről, rendszeréről, feladatáról, szociális és szórakoztató szerepéről. De Isten igéjének és igazságának ismerete más lapra tartozik. A protestáns gyülekezetekben a középpontban az évszázadok folyamán Isten igéjének tanítása állt. A Biblia tanítása volt a legfontosabb. Ha a tanítás kicsírázik és gyümölcsöt terem, akkor az emberek életében történni fog valami. Ha valakit az ige igazsága meggyőzött és örömöt, szépséget talál benne, akkor az hatással lesz az életére. Kálvin a tanítást Isten igéjével egy szintre helyezte. Azt vallotta, hogy ez a kegyelem legfontosabb eszköze. Ismerjük a szakramentumokat (szentségeket), mint kegyelmi ajándékokat, vannak tapasztalataink, próbatételeink, melyek szintén kegyelmi ajándékok, de a legfontosabb kegyelmi ajándék, mely hitbeli növekedésünket szolgálja, Isten igéje, és az, ahogyan ez által a Szent Szellem vezet. Egy egyszerű testvér mondta egyszer: senki sem beszélhet valami olyanról, amit nem ismer, éppúgy, ahogyan senki sem jöhet vissza onnan, ahol még nem volt. Ez egy bölcs filozófia!
Ha egy énekeskönyvet kezünkbe veszünk és kikeressük azokat az énekeket, amelyekben a Szent Szellem előfordul, akkor láthatjuk, hogy a többségük avval kezdődik: „jöjj Szent Szellem”, mintha a Szent Szellem nem töltetett volna ki pünkösdkor. Vannak gyülekezetek, amelyek hívják a Szent Szellemet! Nem akarok túl kritikus lenni, hiszen evvel az óhajjal a Szent Szellem közelségét és a vele kapcsolatos tapasztalatot keresi a hívő. Ha azonban valaki hívő ember, akkor nem kell a Szent Szellemet hívnia. Nem kell az istentisztelet alatt azt mondani: „járuljunk az Úrhoz imádságban”, hiszen sehova sem kell járulni, mert Isten itt van közöttünk. A Szent Szellem lakozást vett a hívő emberben. Hisszük ezt és ennek megfelelően élünk?
Minden bibliaolvasó ember tudja, hogy pünkösdkor kitöltetett a Szent Szellem. Ezen a napon a megváltottak élete megváltozott. Ekkor született meg az „új ember”. A pogányokból és zsidókból egy új test született. A gyülekezet egy embercsoport, akikben a Szent Szellem lakozik. A gyülekezet a Szent Szellemmel összhangba került. Érezhető ez összejöveteleinken?
Ha a Bibliát nagyvonalakban tekintjük át, akkor fel fog tűnni, hogy az ótestamentumban az Atya szerepel mindenek előtt. A Fiú csak a teofániákban (az Isten látható alakban való megjelenése) nyilvánul meg, a domináns azonban mindig az Atya. A Szent Szellem is előfordul az ótestamentumban, de csak ritkán.
A testetöltéstől pünkösdig tartó időszak a Fiú korszaka. Pünkösdkor azonban minden megváltozott, és az újtestamentum írói állandóan hivatkoznak a Szent Szellem gyülekezetben való jelenlétére. A Szent Szellemnek a hívők életében zajló tevékenysége hozta létre az első gyülekezeteket. John Owen mondta: „A kegyelem sokféle tevékenysége és minden szolgálata a Szent Szellem munkájának tudható be”. Minden jó, ami a gyülekezet és a hívő ember életében történik, amit Isten közöttünk végez, a bennünk lakozó Szent Szellem munkájára vezethető vissza.
A következőkben öt témával szeretnék foglalkozni:
- a Szent Szellem ígérete az ótestamentumban,
- a Szent Szellem típusai az ótestamentum lapjain,
- a Szent Szellem ígérete az újtestamentumban pünkösd napja előtt,
- az ígéret történelmi beteljesülése az Ap.Csel. 2-ben, végül
- pünkösd napjának jellegzetességei.
(1) A Szent Szellem ígérete az ótestamentumban
Itt Jóel könyvének 3. fejezetét kell felütnünk, melyet az Ap.Csel. 2. fejezete idéz. „Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálókra is kitöltöm lelkemet abban az időben. Csodás jeleket mutatok az égen és a földön: vért, tüzet és füstoszlopokat. A nap elsötétül, a hold vérvörös lesz, mielőtt eljön az ÚR nagy és félelmetes napja. De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék az ÚR ígérete szerint, és azok menekülnek meg, akiket elhív az ÚR.” (Jóel 3,1-5.)
(2) Vannak az ótestamentumban más helyek is, ahol egy típusról van szó, melyek szerintem még fontosabbak. Ilyen a Leviticus (III.Mózes) 23. fejezete, ahol Izrael ünnepei vannak leírva. Az ünnepek naptára! Hét ünnep kerül itt felsorolásra:
1. A pászka ünnepe, mely a húsvéti bárány, Jézus halálát jelképezi.
2. A kovásztalan kenyerek ünnepe, mely a hívők életét ábrázolja, melynek bűntelennek kellene lenni.
3. Az első kéve ünnepe, mely utal az Úr Jézus feltámadására. Ő a feltámadás zsengéje.
4. Aztán következik az aratási hálaadó ünnep, mely a gyülekezetet ábrázolja pünkösdkor.
Lev. 23,15-18: „Számoljatok a szombatra következő naptól, tehát attól a naptól, amelyen elviszitek a felmutatásra szánt kévét, hét teljes hetet. Ötven napot számoljatok a hetedik szombat utáni napig és akkor mutassatok be új ételáldozatot az ÚRnak. Hozzatok lakóhelyetekről két kenyeret felmutatási áldozatul; kéttized véka finomlisztből készüljenek, kovásszal sütve, az első termésből való áldozatul az ÚRnak. A kenyéren kívül mutassatok be hét hibátlan, esztendős bárányt, egy bikaborjút meg két kost. Legyenek ezek az ÚR égőáldozatai, a hozzájuk tartozó étel- és italáldozattal együtt. Kedves illatú tűzáldozat ez az ÚRnak.” Aztán a Lev. 23,22: „Amikor földetek termését learatjátok, ne arassátok le egészen a mező széléig, és az aratás közben elhullottat ne szedjétek föl. Hagyd ott azokat a nyomorultnak és a jövevénynek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek!”
Van még további három ünnep:
5. A harsonák napja (ros hasono), mely a második advent kihirdetését ábrázolja.
6. Az engesztelő nap (jom kippur), mely Izrael népének a megígért áldásokban való részesülését fejezi ki. Végül a
7. Sátoros ünnep (szukkót), mely Isten királyságának korszakát jelképezi.
Ezek az ünnepek Isten üdvtervének történelmi kibontakozását hivatottak velünk megértetni. Az ezen események közötti időközöket nem ismerjük, de tudjuk, hogy a sor a pászka ünnepével kezdődik, melyet a kovásztalan kenyerek ünnepe, majd az első kéve, a feltámadás ünnepe követ, illetve ez utóbbit, ötven nappal később, az aratási hálaadó ünnep, a pünkösd. Ezután Izrael naptárában egy nagy szünet következik. Majd a harsonák ünnepe jön, a ros hasono, Izrael összegyűjtésének ideje, és ezt követi a jom kippur, az engesztelő nap, amikor Izrael fel fogja ismerni azt, akit átszögeztek, és akit siratni fognak. Végül az utolsó, sukkot, a sátoros ünnep, mely az eljövendő királyságot fejezi ki.
Az ünnepek történelmi eseményeket ábrázolnak, Isten üdvtervének eseményeit. Fontos tudnunk, hogy a pünkösd nem véletlenül történt. Isten örök üdvtervének része, mely a Lev. 23-ban van leírva. Mondani lehetne: ha felismerték volna a prófécia jelentőségét, akkor az Úr feltámadásától számított ötvenedik napra várhatták volna a Szent Szellem kitöltetését. Az Úrnak figyelmeztetni kellett tanítványait, hogy várjanak Jeruzsálemben, mert nem voltak annyira jártasak az Írásban. Az Írás szerint a pünkösd Isten üdvtervének része. A pünkösd a megváltás művének egy eseménye volt, melyet a keresztből és a feltámadásból lehet levezetni.
(3) Térjünk most rá az újtestamentumi ígéretekre, melyeket az Úr a Szent Szellem kitöltetésére nézve adott. Az Úr nem akarta, hogy tanítványait a pünkösd eseménye felkészületlenül érje. Még így is meg voltak rökönyödve. A Ján. 7,37-39. többek között egy fontos igehely: „Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: >Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!<” És most János magyarázata következik: „Ezt pedig a Szellemről mondta, akit a benne hívõk fognak kapni, mert még nem adatott a Szellem, mivel Jézus még nem dicsőült meg.”
A Szent Szellem az ótestamentum idejében is aktív volt. A pünkösd azonban egy különös nap volt Isten üdvtervében, ekkor kezdte el szolgálatát a Szent Szellem a jelen korszakban.
A Ján. 14. fejezetében, Jézus búcsúbeszédében, amikor a tanítványaitól való elválásra készült, ismét egy ígéretet tett (Ján. 14,16-17): „…én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek…” (Később János az Úrról mint pártfogónkról ír, tehát mondhatjuk azt, hogy két pártfogónk van. Isten Fia a mennyben, aki képvisel minket az Atya előtt, ha bűnbe esünk, és van egy pártfogónk, aki a szívünkben él.) „…hogy veletek legyen mindörökké…” (Mi hiszünk abban, hogy a szentek nem veszhetnek el. Megmaradnak a hitben és nem veszíthetik el üdvösségüket. A szentek örök biztonsága Isten kiválasztó kegyelmén alapszik, a Szent Szellem örökké velünk marad.) „…az igazság Szellemét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” Az, hogy „bennetek lesz”, valami egészen új! Itt mutatkozik meg a különbség az ótestamentum és az újtestamentum korszaka között. Az ótestamentumban a Szent Szellem egyes emberekre szállt egy bizonyos időre. Bizonyos feladatok elvégzéséhez erővel lettek felruházva. A jelen korszakban azonban minden hívőben lakozást vett a Szent Szellem, és ez különbözteti meg őket azoktól az emberektől, akik Jézust nem ismerik.
Ján. 16,7-15: „Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek;mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek,elküldöm őt hozzátok.” Nem lenne jobb, ha az Úr még közöttünk lenne? Persze akkor nem lehetne mindig mindenkinél. Akkor hozzá kellene zarándokolni. Így azonban biztosítva van állandó jelenléte a hívőknél. „Az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett.”„Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni: amikor azonban eljön õ, az igazság Szelleme, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.” Honnan veszi a Szent Szellem az információkat, melyeket velünk közöl? Az Úr az, aki nem szűnt meg minket tanítani a Szent Szellemen keresztül. „Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.”
Lapozzunk a Luk. 24,49-hez. Ezek a szavak az Úr halála és feltámadása után hangzottak el: „És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.”Ironside testvér mesélte el egyszer a következő történetet egy testvérről, aki egy nagy összejövetelről jött, ahol a Szent Szellem kitöltetésére vártak. Ironside megkérdezte: „Mi késztette magukat arra, hogy a Szent Szellemre várjanak?” A válasz a következő volt: „Hát nem az áll a Bibliában, hogy maradjatok Jeruzsálemben, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel?” „Testvérem, nem téveszti maga össze a helyet és az időpontot? Maguk majdnem kétezer évet késtek és sok ezer kilométerrel odébb vártak a Szent Szellem kitöltetésére”. Ironside még hozzáfűzte, ha a tanítványok Názáretben, Betániában vagy Betlehemben vártak volna, akkor elmulasztották volna a pünkösdöt. Isten üdvtervében a Szent Szellem kitöltetésének meghatározott helye volt, mégpedig Jeruzsálem.
Az Ap.Csel. 1,5. egy megjegyzéssel zárul: „János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szent Szellemmel kereszteltettek meg.” A tanítványoknak egy rövid időn belül bekövetkező eseményre volt kilátásuk.
(4) Pünkösd napja maga az Ap.Csel. 2. fejezetében van leírva. A remény, hogy a tanítványok mennyei erővel ruháztatnak fel, ötven nappal a feltámadás után beteljesedett. Ez az aratási hálaadó ünnep (savout) antitípusa. Milyen jelenségeket tapasztaltak? A szél, a tűz, hallható és látható jelek voltak szellemi tartalommal. A szél a Szent Szellem erejét fejezi ki, a tűz pedig Isten jelenlétének szimbóluma. (Emlékezzünk az égő csipkebokorra, a tűzoszlopra a sivatagban, Illés tüzére a Kármel hegyén stb.) Olvasunk arról, hogy nyelveken szóltak. Minden jelenlévő megértette a tanítványokat. Ez az adomány kielégítette azoknak a szükségleteit, akik különböző nyelveket beszéltek. Pünkösd után az apostolok nem voltak ugyanolyanok, mint pünkösd előtt. Akik jelen voltak, saját nyelvükön hallották a mondottakat. Ez azonban nem extatikus halandzsa volt, amit senki nem ért. A nyelveken szólás egy nyelvi adomány.
(5) Mik voltak pünkösd napjának jellegzetességei? Mit jelent a pünkösd Isten programjában? Mindenekelőtt, a pünkösd Jézus életének és szolgálatának diadalát jelentette. Mit is mond Péter az Ap.Csel. 2,32-33-ban?„Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk. Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szent Szellemet, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is.” Érdekes az események sorrendje: halál, feltámadás, mennybemenetel, és ott kapja meg a Fiú az Atyától a közvetítőt azok számára, akiket képviselnie kell. Ezután árasztja ki a Fiú a Szent Szellemet tanítványaira pünkösdkor. Ez elsősorban „mennyei tranzakció” volt, mely a földön mutatkozott meg. „Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe, hiszen ő maga mondja: Így szólt az Úr az én uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem. Tudja meg tehát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” (Ap.Csel. 2,34-36.)Az első apostoli prédikáció az első apostoli hitvallásba torkollik: Jézus Krisztus Úr! A Szent Szellem kitöltetése Jézus életének és szolgálatának győzelmi proklamációja, közzététele: örök istenségének, keresztségének, megkísértésének, megdicsőülésének, halálának, feltámadásának és mennybemenetelének helybenhagyása volt. A papi áldozat meghozatala után az Atya jobbján foglalt helyet. Ott a dicsőségben angyalok imádata és öröm veszi körül, ahogyan a Zsidókhoz írt levélben olvashatjuk (12,1).
Hermann Bawing, holland teológus a következőket írta a keresztyénségről: „A keresztyén vallás különlegessége, amit ellenségei is elismernek, Krisztus személye. Minden más vallás egy bizonyos fokig független az alapítójától. Az alapítók voltak az első vallói a vallásuknak. De Jézus nem az első keresztyén volt. Ő a Krisztus, aki volt, és aki van. Ő nem a vallás alanya, hanem tárgya. A keresztyénség nem Jézus vallása, még kevésbé Jézus imádása, hanem Krisztus vallása. A keresztyének Krisztust imádják. A keresztyénség rajta nyugszik minden pillanatban, éppúgy, mint amikor a földön járt. Ő nem olyan valaki, aki csak a múltban tevékenykedett, Ő még ma is aktív, próféta, pap, király és elöljárója a gyülekezetnek, melyet alapított”. Ha a keresztyénségről beszélünk, akkor tudnunk kell, hogy ez minden más vallástól különbözik. Mi az örök Istent imádjuk, az Atyát, a Fiút és a Szent Szellemet, aki él, munkálkodik és közöttünk van. Mi nem pillantunk vissza, hanem szemünket fölfelé irányítjuk.
Másodszor, pünkösdkor egy új háztartás került beiktatásra. A Szent Szellem kitöltetett egy bizonyos napon, egy bizonyos helyen, és a megváltottak közössége ki lett terjesztve zsidókra és pogányokra egyaránt. Ezek a Szent Szellem keresztségében harmonikus egységet képeznek. Pál ezt úgy fejezi ki az Ef. 2,15-ben: „egy új ember” született meg. Ez az új ember a gyülekezet.
Harmadszor, a bábeli esemény visszafordítása történt pünkösdkor. Ismerjük a bábeli torony történetét. A Gen. 10-ben Mózes felsorolja a nemzeteket és leírja az emberek lázadását Isten ellen, és hogy hogyan zavarta össze Isten a nyelvüket. Ez a mai napig fennáll. Pünkösdkor sok nemzetből gyűltek össze emberek Jeruzsálemben, és a Szent Szellem működése által megkapták a nyelvek adományát és megint képesek voltak kommunikálni. Ez a jövő előszele volt. A tüzes nyelvek és a jelenlévő nemzetek jelezték az Ap.Csel. 1,8 beteljesedését: „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szent Szellem, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” A gyülekezet mindig egy beszélő, tanúbizonyságot tevő gyülekezet volt, kezdettől fogva. Az újtestamentumban Isten igéje minden ember számára hirdettetett. Akik az igét terjesztették, azok olyan emberek voltak, akik beteljesedtek Szent Szellemmel, és akik tudták, hogy szolgálatuk a Szent Szellem munkáján keresztül történik életükben. Valaki azt mondta: egy apostol se emlékezett vissza Krisztusra. Mit értett ez alatt? Az apostolok még mindig az Úr jelenlétében éltek! Most ugyan nem volt számukra látható, de nem kellett rá emlékezni, mert minden nap, minden percben vele éltek. Így kellene nekünk is élni! Mi sem emlékezünk Krisztusra, habár az úrvacsorával megemlékezünk az ő kereszthaláláról. Mégsem emlékezünk rá mint valami hajdan élt emberre, hősre. Ő él! Naponta vele élünk, ö megtapasztalható. Kapcsolatban vagyunk vele, mint élő személlyel. Ha egyedül vagyok, akkor kettesben vagyunk. Ő mindig jelen van, mindig fordulhatok hozzá. Ha igéjét olvasom, felette elgondolkozom, akkor szól hozzám, és én beszélek vele imádságban.
A reformáció gyülekezetei hirdették az igét és nem szórakoztatták az embereket. Nem úgy, mint ma, amikor a Szent Szellem erejének hiányát különböző programokkal és tevékenységekkel palástolják. Luther mondta: „A gyülekezet Krisztus sebeinél vette kezdetét.” Ha valaki megérti, hogy mit jelent számára a kereszt és Isten kegyelméből hozzá fordul, az meg fogja tapasztalni, hogy Isten vele van. Úgy, ahogy azt a nagy reformátorok is megtapasztalták.
A sorozat következő részében a gyülekezettel, Krisztus testével fogunk foglalkozni.