Az isteni üdvterv folyamán a teremtéstől eljutottunk a Szent Szellem kitöltetéséig. A téma most Jézus Krisztus gyülekezete. Mikor a gyülekezetről beszélünk, sokan használják az „ekleziológia” görög kifejezést. Ekklezia a görög szó a gyülekezetre. Ekklezia + logosz = a gyülekezetről szóló ige. Beszéltünk már a szoteriológiáról is: szotéria a görögben üdvösséget jelent. A szoteriológia pedig az üdvösségről való tanítás. A pneumatológia a pneuma és a logosz szavakból tevődik össze, jelentése a Szent Szellemről való ige, vagy tanítás. Ezek mind nagyon fontosak. Ma a Szent Szellem korszakában élünk! E korszak célja, amint azt az Úr Jézus említi a Máté 16,18-ban, a gyülekezet építése. Én pedig ezt mondom neked: „Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán (Péter vallástételén: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”) építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.” Tehát e korszak egyik legfontosabb célja és feladata, a gyülekezet építése. Lehetne még az Ap.Csel. 15,14-et idézni, ahol Jakab arról beszél, hogy a Szent Szellem azért adatott, hogy a pogányok közül népet szerezzen az ő nevének. A gyülekezet, eklézsia szó az „ek”, vagyis ki, és a „kaleo”, hívás szavakból tevődik össze. A gyülekezet a kihívottak teste vagy testülete. Más igéket is lehetne még idézni.Ha Krisztus nem tenne mást ebben a korszakban, csak a gyülekezetet építené, akkor ez elég is lenne ahhoz, hogy ennek a fontosságát hangsúlyozzuk. Ezen kívül az apostolok Krisztus megváltó munkáját a gyülekezetre irányulónak tartották. Pál az Ef. 5,25-ben azt mondja: „Krisztus is szerette a gyülekezetet, és önmagát adta érte.” Amikor Pál a Kol. 1,24-ben a gyülekezetről beszél, megemlíti, hogy milyen fontos a gyülekezet, hiszen mennyit szenvedett érte. „Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely a gyülekezet.” Pál szenvedett a gyülekezetért, amint azt a 2.Kor. 11-ben részletesen leírja.
Ha a Biblia egészét tekintjük, akkor a bibliai kijelentés foglalkozik a természet állapotával és annak helyreállításával, mely kegyelem által lehetséges, az egyes embereken keresztül. A Biblia minden lapján utal arra, hogy az ember bűnös. Másik fontos üzenete az, hogy mit tett Isten értünk, egyénenként, kegyelemből, Krisztus megváltó szolgálatán keresztül, valamint az, ahogyan a Szent Szellem ezt a szolgálatot reánk alkalmazza. Ha az újtestamentumra gondolunk, különösen a levelekre, akkor meg fogjuk érteni, hogy a Biblia nemcsak a természet állapotával és annak egyes embereken keresztüli helyreállításával foglalkozik, hanem avval is, hogy az egyének egy szellemi társadalomba kell, hogy beépüljenek. Az újtestamentum nemcsak ránk vonatkozik, egyénenként, hanem velünk foglalkozik mint Krisztus testének tagjaival. A gyülekezet ebben az értelemben is nagyon fontos.
Mit mond a Biblia a gyülekezetről? Az egyik legfontosabb kifejezés, amit a Biblia a gyülekezetre alkalmaz, a „Krisztus teste”. Ez egy szókép. Tudjuk az Írásból, hogy a Krisztus teste szellemi ajándékokkal van ellátva, azért, hogy Istennek tetsző életet élhessünk. A gyülekezetnek bizonyos hatalom is adatott, mert Isten lakik a gyülekezetben mint testben. A gyülekezet egy hatalommal felruházott test.
A gyülekezet ezenkívül a Szent Szellem lakhelye. Üssük fel az I.Kor. 3,16-17-et: „Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Szelleme lakik bennetek?” Ez többes számban áll! Itt tulajdonképpen a Krisztus testéről van szó, a hívők összességéről. „Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” Itt is többes számot találunk. Az Ef. 2,18-ban hasonló olvasható: „Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek (zsidók és pogányok) egy Szellemben az Atyához”, illetve a 2,22-ben: „és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Szellem által.” Isten, a Szent Szellem, a Krisztus testében lakozik. Ha a Krisztus gyülekezetéről beszélünk, akkor ez nem valami csekélység. Ha a hívők csoportja, testülete összejön és egy helyi gyülekezetet képez, akkor ez a menny szempontjából nagyon jelentős dolog. Bennük lakozik a szentháromság Isten. Ha a mi gyülekezetünkre gondolunk, akkor itt nem csak egy épületről van szó, ahova néhányan eljönnek egy előadást vagy prédikációt meghallgatni. Itt egy testről van szó, emberekről, akik bizonyságot tesznek arról, hogy hisznek Jézus Krisztusban, akik egyesültek Istennel és egységet képeznek egymással. Ha összejövünk, tudhatjuk, hogy az Atya, és a Fiú a Szent Szellem által jelen van közöttünk. Nem csoda, hogy Isten nagy érdeklődést mutat a helyi gyülekezet iránt. Amikor az Úr Jézus azt mondta: „építeni fogom a gyülekezetemet”, akkor ez számára nagy jelentősséggel bírt, és nekünk is sokat kell, hogy jelentsen.
Lapozzunk az 1.Pét. 2,9-10-hez, és ehhez szeretnék néhány szót fűzni, ami a gyülekezet természetét és lényét illeti. „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.” Érdekes, hogy a gyülekezetet itt „Isten népének” nevezi. A gyülekezet Németországban „Kirche”, Skóciában „Kirk”, Svédországban „Kerk”, Oroszországban „Charkovi”. Ezek mind rokon szavak. Az angol „Church” is valamiféleképpen rokon ezekkel. Ezeket a kifejezéseket a „churiaka” szóból lehet levezetni, ami annyit jelent: „az Úr tulajdona”. Az „eklézsia” a „kihívott gyülekezet”. Az eklézsia persze nemcsak egyházi gyülekezetet jelentett, hanem eredetileg polgári gyűlést, gyülekezetet, politikai gyűlést. Nem használták ezt a szót a tanácsra, aminek neve „bulé” volt.
Az 1.Kor. 1,1-2-ben az apostol egy ilyen kihívott testről beszél. „…az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett; mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják.” Itt Isten gyülekezetéről beszél, az eklézsiáról, mely Korinthusban van, s azokat érti ez alatt, akik Krisztus Jézusban megszenteltettek, akiket elhívott szenteknek, akik Jézus Krisztus nevét hívják segítségül! Ezért a gyülekezet a kihívott test! Mintha az apostol így írna: írok az Istentől kihívottaknak, akik Korinthusban laknak, akik Krisztusban megszenteltettek, akik szentségre vannak elhívva azokkal együtt, akik az Úr nevét hívják segítségül. Akiket elhívott, azok hívják az Ő nevét segítségül.
A gyülekezet lényege, – ami felett több, mint egy évszázada vita folyik – amit gyakran „communio sanctorum”-nak is neveznek, a szentek összessége, a látható és a láthatatlan test összessége. A gyülekezet a kiválasztottak teste! De mégsem egészen, mert a kiválasztottak testéhez tartoznak olyanok is, akik még meg sem születtek, akik még nem lettek kihívva. Egy ember nem lehet addig tagja a gyülekezetnek, a kihívottaknak, amíg nincs kihívva, amíg nincs elhívása.
Mik a gyülekezet tulajdonságai? Klasszikus definíciója: a gyülekezet egy katolikus (általános) test. Hadd idézzek a belgiumi hitvallásból néhány sort. „Mi hiszünk egy katolikus, általános egyházban, mely az igaz hívők gyülekezete. Akik valamennyien Jézus Krisztusban tudják üdvösségüket, akik megmosattak az Ő vérében, megszenteltettek és lepecsételtettek a Szent Szellem által.” Ez egy gyülekezet, nem pedig sok. Egy általános egyház. Egy szent gyülekezet. Szent, ami a helyzetünket illeti. Elkülönítve az Úr számára. Isten szemében, ha nem is az emberi szem számára, „szent”.
„…az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett.” Befejezett múlt! Szentek és megszenteltek. A két szónak közös a gyökere. Ha a korinthusi levelet tovább olvasnánk és nem lenne elég teológiai ismeretünk, akkor megkérdezhetnénk: ezek szentek, megszenteltek? Sok vitatott kérdés, házastársi problémák, bajok egymás közötti viszonyukban, problémák az áldozati hússal, voltak közöttük olyanok, akik nem hittek a feltámadásban stb. A gyülekezet ennek ellenére szent és Isten számára elkülönített volt. A gyülekezet egy általános, egyetemes egyház, összetéve zsidókból és pogányokból.
Másvalami, amit a hitvallások a gyülekezetre nézve mondanak, az, hogy a gyülekezetnek kapcsolata van az apostolokkal. Ez utal arra az egységre, ami az igazságban összeköti őket. Az egységre utal, mely a fundamentumát képezi az apostoli tanításnak. Egy, szent, általános és apostoli gyülekezetről van szó (a niceai hitvallás szerint). A helyi gyülekezetnek összhangban kell lennie az apostoli tanítással. A gyülekezetnek tanítania kell azt, amit az apostolok tanítottak. Martin Lloyd-Jones, aki nem sokra tartotta az ökumenikus mozgalmat, mondta egyszer: „Ha az összes egyházi hullát egy sírba tennénk, akkor ez még nem váltaná ki a feltámadást.”. Ha mindenkit, akik mindent hisznek, összehozunk, az még nem teszi ki az apostoli gyülekezetet.
Szeretnék a gyülekezet megalakulásáról beszélni. Lapozzunk az Ap.Csel. 2,1-4-hez. „Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szent Szellemmel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Szellem adta nekik, hogy szóljanak.” Ha a gyülekezet születéséről beszélnek emberek, akkor ezt rendszerint a pünkösddel hozzák kapcsolatba. Vannak olyanok is, akik azt hiszik, hogy a gyülekezet mindazok összességéből áll, akik valaha is hittek, ezek szerint a gyülekezet Ádámmal kezdődött. Akik a pünkösdöt tartják a gyülekezet születésnapjának, azok abban a meggyőződésben élnek, hogy ami pünkösdkor történt, annak semmi köze sincs ahhoz, ami azelőtt történt. Meg vagyok győződve arról, hogy mind a két nézet téves.
Ha a gyülekezetről beszélünk, akkor ne felejtsük el azt, amit Péter mondott Isten népéről. Nem kétséges, hogy Ádám Isten népéhez tartozik. Gondolom, ha a mennybe kerülök, találkozni fogok Ádámmal és sok más ótestamentumi szenttel. Hogy ők tényleg a testhez tartoznak-e, melynek pünkösdkor volt egy új kezdete, az egy másik kérdés.
Először egy más témával kell foglalkoznunk, mert oda szeretnék kilyukadni, hogy az, ami pünkösdkor történt, összefüggésben áll a pünkösd előzményeivel, de ugyanakkor új dolgok is történtek pünkösdkor, melyek a gyülekezetet mint egyedülálló unikumot jellemzik.
A pünkösd új hitet adott Isten népének. Hamarosan felmerült a „gyülekezet” kifejezés. Mit kell a gyülekezetről feltételezni? Pál említi, hogy azokban az Írásokban, amelyek rendelkezésére álltak, nagyon kevés utalás volt a gyülekezetre mint Krisztus testére. János evangéliumában van utalás Jézus Krisztus gyülekezetére a Ján. 10,16-ban. A jó pásztor példájában említi: „…ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát: és én életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből a nyájból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.” Ha figyeltetek, akkor észrevettétek, hogy nyájat olvastam és nem akolt. Az akolba több nyáj beterelhető. De itt egy nyájról van szó! Egy nyájról van szó, a hívő zsidó nyájról, mely akkor létezett. És vannak más juhai is, melyeket vezetnie kell, hallgatni fognak hangjára és lesz egy nyáj és egy pásztor. Itt olyanokról van szó, akik nem tartoznak Izrael nyájához, tehát pogányok.
Üssük fel a Ján. 12,20-28-at: „Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: >Uram, Jézust szeretnénk látni.< Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak. Jézus így válaszolt nekik: >Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. Most megrendült az én lelkem. Mit mondjak: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet.<” Miért rendült meg a lelke? A Gecsemánéban is megrendült a lelke, mert tudta, hogy előtte a kereszt. Tudta, hogy erőszakos halált kell, hogy haljon. De itt miért? Azért, mert néhány görög volt azok között, akik felmentek az ünnepre. Ezek Jézust kívánták látni! Az Úr érezte, hogy a Szent Szellem elkezdte munkáját a szívekben, megérintett embereket Izraelen kívül. Azáltal, hogy ezek az evangélium felé fordultak, érezte az Úr, hogy változás állt be Isten programjában. Pál lett később a pogányok apostola és tudjuk, hogy a misszió a pogányok felé ennek a kornak a jellegzetessége. Ez addig fog tartani, amíg a pogányok száma betelik, és akkor Izrael számára is eljön az üdvösség, amint az a Róma 11-ben olvasható. Látható, hogy vannak jelek, melyek egy változásra utalnak.
Ezenkívül meg kell említeni a Máté 21,43-at, ahol az Úr, miután egy példázatot elmondott, jelentőségteljes magyarázatot fűzött hozzá: „Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek (Izraeltől) az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét.” Ez megint egy utalás, hogy Isten üdvtervében hamarosan eljön az idő egy változásra.
Szeretnék valamit bebizonyítani, ha sikerül. Azt, hogy pünkösdkor a gyülekezet egy új fázisba lépett. Pál szavaival élve (Ef. 2,15): „…békességet szerezve, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában.” Egy új ember született meg pünkösdkor.
Szeretném néhány lépésben igazolni, hogy a gyülekezet számára új szakasz kezdődött pünkösdkor. Aztán szeretnék arról a kapcsolatról beszélni, amely a gyülekezet és az ótestamentumi hívők között áll fenn.
a.) A gyülekezetet a Biblia „Krisztus testének” nevezi. (Kol. 1.)
b.) Az 1.Kor. 12,12-13-ban Pál arról beszél, hogy hogyan kerülnek egyesek a gyülekezetbe. Ha a gyülekezet a Krisztus teste, akkor a kérdés az: hogyan kerülök bele ebbe a testbe? „Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. Hiszen egy Szellem által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg.” Ebből világos számomra, hogy a Szent Szellem keresztsége által kerülünk be a gyülekezetbe. A Szent Szellem merít bele, ő egyesít minket Krisztus testével.
c.) A következő lépés: lehetséges, hogy ez az évek során történik meg? Azt hiszem, a Biblia egy eljövendő folyamatról beszél Krisztus szolgálata szempontjából, a kereszthalála előtt. Mit mond a Máté 16,18-ban: „erre a kősziklára fogom a gyülekezetemet építeni.” Nem azt mondja, hogy „építem”, hanem „fogom építeni”. Ha a test létezett volna földi életének ideje alatt, akkor azt mondta volna: „építem”, de ő azt mondta: „fogom építeni”. A gyülekezet egy jövőbeli tény, ha az Úr kereszt előtti szolgálata szempontjából tekintjük.
Ap.Csel. 1,4-5. (a kereszthalál és a feltámadás után vagyunk): „Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: >Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szent Szellemmel kereszteltettek meg.<” A Szent Szellem keresztsége itt még mindig várat magára, de már nincs messze. A gyülekezet, az „új ember” ekkor még nem létezett. Hívő zsidók léteztek, az apostolok is és még sokan mások.
Az Ap.Csel. 2-ben találjuk leírva az „új ember” születésnapját. Emlékezzünk, az Ef. 2,14-15-ben azt olvastuk: „és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában.” Az Úr megteremti a gyülekezetet, a Krisztus testét zsidókból és pogányokból. Ez véleményem szerint pünkösdkor történt meg. Miért? Ha áttekintjük a Bibliában előforduló zsidó ünnepeket, akkor a pünkösd az ünnepek rendjében tipikusan jellemző a Szent Szellem eljövetelére. Ha fellapozzuk a Lev. 23,16-ot, akkor látni fogjuk, hogy az új ételáldozat két részből áll, mely egy áldozatot képez (zsidókból és pogányokból). A pünkösd az első zsengék ünnepét követi, mely az Úr Jézus feltámadását jelképezi.
Ha ez kevés bizonyíték, akkor üssük fel az Ap.Csel. 11,15-17-et és figyeljünk jól oda arra, ahogyan Péter igazolja szolgálatát Kornéliusz házában. Elmondja, hogy mi történt: „Amikor pedig elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Szent Szellem, ahogyan ránk is leszállt kezdetben. (Mi volt ez a kezdet? Pünkösd. És most következik az értelmezése.) Ekkor eszembe jutott az Úr szava, aki így szólt: János vízzel keresztelt, de ti Szent Szellemmel fogtok megkereszteltetni.” Péter apostol ismeri fel, hogy az történt pünkösdkor, amit az Úr megígért az Ap.Csel. 1,4-5-ben. A „keresztség” szót nem olvashatjuk az Ap.Csel. 2-ben. Mikor fordul elő a gyülekezet először, a Máté 16. próféciája után? Nem kerül említésre az Ap.Csel. 5,11-ig, habár egyes kéziratokban már az Ap.Csel. 2-ben is felbukkan. Az 5,11-ben ez áll: „Erre nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet és mindazokat, akik hallották ezeket”. Valami egészen új kezdődött el pünkösdkor, és az „új ember”, Isten népének egy új formája itt született meg.
Ez felveti a kontinuitás és diszkontinuitás (folytonosság és megszakítottság) kérdését Krisztus testével kapcsolatban. Ez egy hevesen vitatott kérdés a teológusok között. Milyen értelemben folytatólagos a gyülekezet, mennyiben áll fenn kontinuitás arra nézve, ami a gyülekezetet megelőzte, és milyen értelemben beszélhetünk törésről, vagyis beszélhetünk-e diszkontinuitásról?
A következőkben csak röviden annyit szeretnék mondani, ami felett elgondolkozhattok. Először az a kérdés: mi az, ami régi a gyülekezetben? A gyülekezet pünkösdkor született, de nem volt minden tekintettben abszolút új.
Először is a megváltás fundamentuma volt régi. Az, amit Krisztus a kereszten véghezvitt, Izrael, a pogányok és Ádám üdvösségének is az alapja. Ez Jézus Krisztus igazi gyülekezetének minden tagja üdvösségének fundamentuma. Az üdvösség fundamentuma a gyülekezet születésnapja előtt lett lerakva. Nincs az üdvösségnek két különböző útja. Az alap Jézus Krisztusnak a kereszten elvégzett műve, melyet a Szent Szellem által adományozott hit révén kap meg mindenki, akit Isten elhívott.
Másodszor, ami nem új a gyülekezetben, az az egység az ótestamentumi és újtestamentumi hívők között, mely a közös hit következménye.
Mi az új a gyülekezetben? Pál mondja, hogy egy „új ember” jött létre. Mi különbözteti meg a gyülekezetet Izraeltől?
Először, a Szent Szellem állandó lakozást vett a gyülekezetben. Ez nem volt így pünkösd előtt. Az Úr Jézus ezt mondta a tanítványainak a Ján. 14,15-17-ben: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Szellemét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” Az ótestamentumban a Szent Szellem segített egyeseket különböző feladatok elvégzésében. Van néhány, nem sok, utalás az ótestamentumban a Szent Szellemre. Felhatalmazott egyeseket, mint például Sámsont, Gedeont és másokat, de tartósan nem vett lakozást senkiben.
Másodszor, szabadok vagyunk a törvénytől. Erről volt már szó, a Róma 6,14, 7,1-6, 2.Kor. 3,3-18-ban. A hívők ma szabadok a törvénytől. Persze nem élhetünk kedvünk szerint, hiszen az újtestamentumban ott van Krisztus és a Szent Szellem tanítása. Nekünk a Szellemben kell járnunk, aki a Biblia szerzője. Mi nem élünk törvény nélkül, de nem vagyunk a mózesi törvény hatálya alatt! Az újtestamentumban nincs egy hely sem, ahol Pál apostol valami mást értett volna a „törvény” alatt, mint a ceremoniális, a szociális és az erkölcsi törvények összességét. Különbséget tenni a törvény különböző részei között csak homiletikai (az egyházi beszéd elmélete és története) szempontból lehet.
Harmadszor, a pogányok örökbefogadásáról kell szólnunk. A Róma 11,11-24-ben az apostol az olajfa hasonlatát használja. A természetes ágak helyére, melyek kitörettek, természetellenes ágak oltattak be. Ezután azt mondja, ha a természetes ágak kitörettek és a természetellenes ágak beoltattak, mennyivel inkább elvárható, hogy a természetes ágak megint be legyenek oltva. Róma 11,26: „…és így üdvözülni fog az egész Izrael”. Nem minden izraelita, de Izrael mint egység, nép. Az „egész Izrael” kifejezés ilyen értelemben használatos az egész ótestamentumban.
Negyedszer, zsidók és pogányok egyenértékűek a gyülekezetben. Pál apostol erre a „titok”, vagy „misztérium” kifejezést használja. Miért? Mert ez nem fordul elő az ótestamentumban. Ha egy pogány egyenlő akart lenni egy izraelitával, akkor mit kellett tennie? Csatlakoznia kellett Izrael népéhez. Csak így lehetett izraelita. Pünkösd óta az izraelita és a pogány egyenértékű. Pál ezt egy titoknak nevezi. Lapozzuk fel az Ef. 3,4-6-ot: „Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én a Krisztus titkát, amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kijelentette szent apostolainak és prófétáinak a Szellem által: hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által.” Ez volt a titok! Pünkösd óta a pogányok örököstársak. Gondolj vissza az Ap.Csel. 15-re, ahol nagy vita folyt a jeruzsálemi zsinatban, ugyanis egyes hívő zsidók a hívő pogányokat körül akarták metéltetni. Végül Péter felállt és ismertette a zsinat döntését: „Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők.” (15,11). Ez volt a döntés. Ha egy pogány a Krisztus testébe be lesz oltva, akkor annak, a zsidóval egyenjogú, tagja. Ez a gyülekezet titka, ez az, ami más, új a gyülekezetben, ez teszi ki az „új embert”.
Ötödször, a hívők általános papsága. 1.Pét. 2,9-10: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.” Minden hívő Isten papja. Ezért gyülekezünk össze az Úr asztala körül, ezért hirdetjük az igét, ezért imádkozunk. Ezért szabad a szolgálat a gyülekezetben, mindenkinek az adományai szerint. Kivéve ott, ahol Pál tiltja a nők tanítói szolgálatát. Mindenki pap, férfiak és nők.
Hatodszor, az adományok általános használata a presbitérium felügyelete alatt, az istentiszteletek és a szolgálatok egyszerűsége a Krisztus gyülekezetében. Ahol a Szellem valóságosan a gyülekezet vezetője, a testvérgyülekezeti forma az a forma, mely, azt hiszem, az első gyülekezetek gyakorlatához legközelebb áll. Ha Pál apostol most a városban járna és különböző gyülekezeteket látogatna, azt hiszem közöttünk érezné magát leginkább otthon. Talán sok mindenben megfeddne és megdorgálna, de otthon érezné magát. A hit szabadsága, az ige hirdetése, a szellem adományainak használata jellemzik a gyülekezetet.
Szeretnék egy skót professzort idézni, James Danyt, a múlt század elejéről: „Tanulmányoztam, hogy hogyan lett a Szent Szellem az egyháztörténelem folyamán elfojtva. Az egyháztörténelem szomorú tanúságot tesz arról, hogyan lett ez az elv megsértve, és ugyanakkor, hogyan szegült a Szent Szellem ez ellen. Az apostol azt mondta, ahol a Szent Szellem, ott a szabadság. A szabadságnak azonban meg vannak a veszélyei a társadalomban. A társadalom védi a rendet, és a törvény védői nem sokat törődtek a szabadsággal. Így már nagyon korán a rend kedvéért az egyházban elnyomták a Szellem szabadságát.
A vezetés ajándéka, mint Áron vesszője, elnyelte a többi ajándékot. Az egyházi vezetők osztályt képeztek és teljesen elkülönítették magukat a többi hívőtől. A szellemi ajándékok gyakorlása csak rájuk korlátozódott. Ebből a monstruózus, iszonyatos gondolatból dogma lett: csak ők őrzik az evangélium kegyelmét és igazságát. Csak rajtuk keresztül léphet az ember kapcsolatba a Szent Szellemmel. Más szóval, amikor a keresztyének összegyűltek az istentiszteletre, akkor a Szent Szellem ki lett oltva. Egy nagy tűzoltó berendezést hoztak működésbe, hogy a hívők szívében kioltsák a lángot. A tűznek nem volt szabad látszani, nem volt szabad az istentisztelet rendjét és illendőségét dicsérettel, vagy imádsággal zavarni. A keresztyén istentisztelet és imádat már nagyon korán erre a színvonalra redukálódott, egyszerűsödött, és sajnos sok helyen a mai napig is ezen a színvonalon maradt. Nyertünk ezzel valamit? Nem hiszem. Az idők során mindez tűrhetetlenné vált. A 2. század modernistái, a középkor elszakadt szektái, a független gyülekezetek, a kvékerek, a metodisták laikus igehirdetői, az Üdvhadsereg, a testvérgyülekezetek és napjaink más evangéliumi társaságai, mind a Szellem tiltakozását juttatják kifejezésre. Egy jogos és üdvös tiltakozást az ellen az autoritás, hatalom ellen, mely a Szent Szellemet oltja, és amely az egyház elszegényedéséhez vezet.
Sok nonkonformista gyülekezetben fennáll a tendencia, hogy visszatérjenek a liturgiához. A liturgia védelmet adhat annak az egy embernek a hidegsége és inkompetenciája, illetéktelensége elől, akinek az egész istentisztelet a kezében van. Igazi védelmet nem egy ilyen mechanikus retesz nyújt, hanem az, ha a résztvevő hívők lelke és szája megnyílhat. Egy liturgia, akármilyen szép is legyen, szomorú tanúja annak, hogyan lesz a Szent Szellem kioltva. Lehet jobb, lehet rosszabb, mint egy ember imája, de sose lehet összehasonlítani egy élő gyülekezet spontán imáival. Sose hiányozzon az a vitalitás, frissesség és nyíltság összejöveteleinkről, amely által a hívők kifejezik azt, amit Isten a szívükre helyezett, egy élő közösségben és imádatban.”
Hetedszer, ami egyedülálló és új a gyülekezetben, az a reménység! Az ótestamentumi szentekkel együtt várjuk az Úr Jézus második eljövetelét.