9. Egykor őrizet alatt, most Krisztusban. Gal 3,23-29

Warren Wiersbe, a chicagói Moody Templom pásztora mondta: „Az Ótestamentum előkészített bennünket Krisztus eljövetelére, az evangéliumok bemutatták nekünk Krisztust, és az Apostolok cselekedeteitől a Jelenések könyvéig terjedő részek által pedig megismertük Krisztusnak az életünkre való alkalmazását.” Ebben igaza van. Az Ótestamentum előkészített a Messiás eljövetelére azok által a próféciák, ceremóniák és intézmények által, melyek reá utaltak.
Az Ótestamentumnak van egy másik szerepe is a Krisztusra való előkészítésben, melyre Pál apostol akkor gondolt, amikor a Galata levél 3,23-29 sorait írta. Korábban említette, hogy Isten feltétel nélküli, egyoldalú ígéreteket tett Ábrahámnak. Megígérte, hogy hite által meg fog tudni állni Őelőtte, és megígérte neki a Szentszellemet (Gal 3,1-14). Később, amikor Mózes megjelent a történelem színpadán, és a törvény megadatott, ezzel Isten nem érvénytelenítette az előbbi ígéreteit. Az tény, hogy a törvény mást nem tudott nyújtani az embereknek, mint bűntudatot, mert nem volt alkalmas életet vagy megigazulást adni. Ha valaki Isten előtt meg akart állni, akkor a törvény nem volt képes őt megigazítani. Csak az Ábrahámnak tett ígéreteken keresztül létezett örök élet, és ezek az ígéretek most, Ábrahám igaz magvának, utódjának eljövetelében, Jézus Krisztusban érték el tetőpontjukat. Tehát volt egy fejlődési folyamat az Ábrahámnak tett ígéretektől, a törvényen keresztül, az ígéreteknek Jézus Krisztusban történő beteljesedéséig. Ez az ótestamentumi Krisztusra való előkészítés bizonyos értelemben minden egyes ember életében lejátszódik, aki a Krisztusé. Rendszerint az ember a bűntudatra ébredésén keresztül megy a kereszt alá, melyet a mózesi törvény igazságából ismer meg. 

„Istennek az a célja életünkben, hogy a törvényen keresztül megtapasztaljuk az ígéretek áldásait. Tragikus, hogy sok ember elválasztja egyiket a másiktól, amennyiben az egyiket akarja, és a másikat nem. Sokan először Jézushoz akarnak fordulni, és Mózesnek hátat fordítanak. Szeretnék az Ótestamentumot átugrani, és a megigazulás ígéretének birtokába jutni Krisztusban, anélkül, hogy előtte megtapasztalták volna a törvény ítéletének átkát. Mások Mózeshez és a törvényhez fordulnak, de megmaradnak annak kötelékében. Kitartanak az Ótestamentumban. Számukra a vallás egy kibírhatatlan iga. Sosem fordultak Krisztushoz, aki szabaddá tette volna őket” – írta John Stott. 

Térjünk rá az igeszakaszra. 23 Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. 24 Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg. 25 De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve. 26 Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. 27 Mert akik Krisztusba merítkeztetek be, Krisztust öltöttétek magatokra. 28 Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. 29 Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök. Az apostol még mindig bizonygatja a galatáknak és a judaistáknak, hogy az ember a törvény cselekedetei által nem, hanem csak a Krisztusba vetett hit által igazulhat meg. Választ ad arra a ki nem mondott kérdésre, mely tanítását azzal vádolja, hogy abban a mózesi törvénynek, mint üdvözítő eszköznek nincs helye. A törvénynek sosem volt az a célja, hogy üdvözítsen. Isten a törvény által a bűn bűnösségét akarta az emberek szeme elé festeni (vö. Gal 3,19-22). A fejezet további részében Pál apostol az embernek a törvény alatti alsóbbrendű helyzetét, majd a törvény rendelkezéseinek átmeneti jellegét részletezi. Akik a törvény alatt vannak, azok be vannak zárva (3,23-24.) – írja. Most, hogy a törvény korszaka elmúlt, elnyertük a szabadságunkat. A fiúság, az egység és az örökség jelentik az áldásokat azok számára, akik meg lettek mentve. Erről szól ez a szakasz. 

Pál először egy képet fest a börtönről, (23.v.) majd választ ad arra a kérdésre, hogy mire való a törvény. A törvény a nép börtönőre és rabszolga-tanítója volt. Így szól: mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. A „hit” amit itt említ, ugyanaz, amelyről az előzőekben írt, – a Jézus Krisztusba vetett hit, amely a törvény korszakát követte. Arra a megigazulásra utal, mely a Krisztusba vetett hit és bizalom által lesz az emberé a törvényhez való igazodás érdeme nélkül. 

Két ige utal a törvény alatti őrizetre vagy a védőőrizetre ebben a versben. Az „őrzött” azokra az őrökre utal, akik a börtönt őrizték. Ez azt jelenti, hogy „katonai őrizet alatt lenni” (vö. ApCsel 9,24; 2.Kor 11,32; Fil 4,7; 1.Pét 1,5). Ez az ige imperfektumban, azaz elbeszélő múlt időben áll, mely a múltban való, a törvény ideje alatti tartós állapotot fejezi ki. Izrael ebben az időben „őrizet” alatt állt. 

A második ige, az „egybezárva”, annyit jelent, hogy minden oldalról körül van véve. (vö. Luk 5,6; Róm 11,32; Gal 3,22.) Ez is egy kép a fogság hosszú időtartamára: A nép számára nem volt kiút. 

Pál apostol az előzőekben mondottak illusztrálására most a rabszolga-tanító képét használja. 24 Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig. A szó „paidagogos”, amiből a pedagógus szó származik, amit a magyar „nevelőnek” fordít, tulajdonképpen egy „gyermekkísérőt” jelent. A „paidagogos” rendszerint egy megbízható rabszolga volt, aki a gazdag ember fiát elkísérte az iskolába, aki ott maradt az órákon és hazakísérte a gyereket. Nagyon gazdag emberek családjában voltak még további rabszolgák, akik a gyerek táskáját és tábláit is hordták. A „paidagogos” rendszerint egy idősebb rabszolga volt, akinek jelleme ismert volt, és akiben meg lehetett bízni. Ő a gyerek testi és erkölcsi őre volt, egy barát, tanácsadó és útmutató. A fiú őt „mesternek” nevezte és felhatalmazása volt a gyereket megbüntetni. Szolgálata akkor fejeződött be, amikor a fiú felvehette a felnőttek tógáját. A fiatalember és a rabszolga között azonban fennmaradt egy lelki kapcsolat. 

Pál apostol idejében, – a tradíció szerint – a rabszolga-nevelőknek rossz hírük volt, ők voltak azok, akik a gyermekek szabadságát korlátozták. Ezt azért említem meg, mert Pál apostol evvel a példával nem azt akarja mondani, hogy a törvény Izraelt előkészítette, tanította, a Megváltó eljövetelére. A szöveg-összefüggésből nem lehet arra következtetni, hogy a törvény Izraelnek tanítómestere, nevelője volt a Krisztus eljövetelével kapcsolatban. Pál arra helyezi a hangsúlyt, hogy a törvény a szabadság korlátozója volt. A törvény az embert szolgaságba, átok alá, ítélet alá helyezi. 

A „Krisztusig” kifejezés egy terminus ad quem, azaz a rabszolga-kísérő addig szolgált, amíg Krisztus el nem jött. Utal a kijelentés egyik korának egy másik kor általi leváltására, a törvény korszakának végére, Krisztus eljövetelével. Ha a kifejezés azt jelentené, hogy törvény „Krisztusra vezérlő mesterünkké lett”, amint azt Károli fordítja, akkor ez annyit jelentene, hogy a törvény Krisztusra nevel, de ellentétes értelemben. Más szóval, megmutatja reménytelen állapotunkat, hogy Krisztushoz forduljunk. 

A 25-26.versben rátért a fiúság szabadságának témájára. Amikor Krisztus eljött minden megváltozott. 25 De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve. 26 Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. A „De” egy ellenzést fejez ki, és egy új kort harangoz be, egy kort, amiben ma élünk. Ezt a kort a rabszolga-tanító, vagyis a törvény távolléte jellemzi. Sőt, nemcsak nem vagyunk rabszolgaság alatt, de most fiak vagyunk. Valaki talán elvárta volna az apostoltól, hogy egy új vezetőt fog megemlíteni és nemcsak egy a családon belüli új pozíciót. Erre majd később fog utalni, amikor a galatáknak beszél a Szentszellemről, az új vezetőjükről (Gal 4,6.; 5,18.; Róm 8,14.). Itt csak annyit mond, ti „fiak” vagytok. 

Most tehát Isten fiai vagyunk. A törvény alatt a galaták kiskorúságban voltak, egy rabszolga felügyelete alatt. Amikor eljött Krisztus, hittek benne és most nagykorú férfiak lettek. A „fiú” szó a hívő állapotát, a családon belüli szerepét hangsúlyozza, és kiemeli mindazokat az előnyöket, amelyeket Isten gyermekeiként élveznek. Pál talán arra a pillanatra gondol, amikor a római szokás szerint a fiatalemberre nagykorúsága elérésekor felöltik a tógát. Lányoknál nem volt ilyen hasonló szertartás, amikor felnőttek lettek. Fiúknál azonban, egy viszonylag fiatal korban, szokás volt, hogy levette a karmazsinvörös szalaggal beszegett tógát, a tóga praetexta-t. Aztán az egész család jelenlétében beöltöztették a tiszta fehér tógába, a tóga virilis-be. Ettől kezdve a fiatalember a családi tanács tagja lett, elfoglalta benne a helyét, és megkapta az ezzel járó előjogokat. 

Isten tehát nem csupán egy a törvény alapján létező bíró. Nem egy rabszolga-nevelő, nem ítél és átkoz többé a törvény által Ő most hit által Atya lett, és a fiai érett, nagykorú fiak. 

Nagyon fontos a 26. vers hátralevő része, „a Krisztus Jézusban való hit által”. A fiúság nem Isten teremtéséből következik. „Isten általános atyaságát sem Jézus Krisztus, sem az apostolok nem tanították” írja John Stott, és ebben igaza van. Minden ember Isten teremtménye, de nem mindenki szellemi fia Istennek. Lehet azt mondani, hogy minden ember Isten fia, úgy, mint teremtmény (vö. Luk 3,38.), – de nem mindenki Isten fia új teremtés által. Gyakran elfelejtjük, hogy a Biblia két atyaságot ismer, Isten atyaságát és az ördög atyaságát. Ha egyes emberek, akik nem ismerik az Úr Jézus Krisztust, mint megváltójukat és úgy imádkoznak „Mi Atyánk”, akkor nem lehet tudni, hogy imádságuk valójában nem a másik atyának szól-e, azaz a sátánnak. (vö. Ján 8,38-44). Hadd ismételjem meg: Mi a Krisztus Jézusban való hit által vagyunk Isten fiai.

A 27. vers „mert”-je megmagyarázza, hogyan jött létre ez a fiúság. A Szentszellem általi bemerítés Krisztusba, ez ennek az útja. Mert akik Krisztusba merítkeztetek be, Krisztust öltöttétek magatokra. Az „akik” nem azt jelenti, hogy csak egyesek öltötték magukra Krisztust, – mintha egyes hívők hittek volna, de nem merítkeztek be vízbe és ezért nem öltötték igazán magukra Krisztust. Az apostol nem tanítja úgy a bemerítkezést, mint a Krisztussal való egyesülésre vonatkozó szakramentumot. Az előző vers „mindnyájan”-ja adja meg az „akik” értelmét. A Szentszellem bemerítése által mind hittek, és mindnyájan magukra öltötték a Krisztust. Egyedül a Szentszellem képes egy embert Krisztussal egyesíteni (vö. Róm 6,3.; 1.Kor 12,12-13.). 

A „Krisztust öltöttétek magatokra”, mint képies megfogalmazás,arra a szokásra utal, hogy a vízbe való bemerítés előtt a hívők lerakják ruháikat, és a vízből való kijövetel után megint felöltöznek. Persze igaz, hogy a bemerítkezés, vagyis a Krisztusban való megváltásról szóló bizonyságtétel, szorosan összefügg a lélek üdvösségével, mely kifejezi a Szentszellembe való bemerítést, aki által a Krisztussal való egyesülés létre jön. Vagy utalhat arra, hogy egy új “tógát” öltöttünk fel? 

28 Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Az egyes hívők egyesülése Krisztussal és egymással, aminek mélysége felett csak ámulni lehet. A görög szöveget úgy kell értelmezni, hogy „mindnyájan egy vagytok” (egy személy vagytok). Az egység a viszonyra vonatkozik, nem a lényre. Az utóbbival Ján 10,30-ban találkozunk. Itt nincs Krisztusban rangbeli vagy nembeli különbség. Vigyáznunk kell azonban! Amint ez ismert, gyakran feminista keresztyének ezt az igehelyet félremagyarázzák, és érvként használják annak a nézetnek támogatására, hogy a gyülekezetben nincs különbség a szolgálatban férfi és nő között. Pál apostol nem képviseli ezt a nézetet. Az újtestamentumi gyülekezetben továbbra is fennmaradtak a faji, szociális és nembeli különbségek. Az apostol itt a Galata levélben a Krisztus általi szellemi áldásra utal, különösen a vele való közösségben, ahol nincsenek faji, szociális és nembeli különbségek. Azonban a családban, az államban és a gyülekezetben fennállnak státusbeli, és a feladatok elosztását illető különbségek. Őbenne mindannyian egyenlő áldásban részesülünk, és akkor vagyunk leginkább tetszésére, ha elismerjük és vállaljuk az istenadta és a tőle meghatározott szerepünket, és így szolgálunk neki az Ő dicsőségére. A jutalom nem függ a szerepünktől, hanem csak a szolgálatban való hűségünktől. 

29 Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök. Ez ennek a szakasznak a csodálatos összefoglalása. Krisztusban az övéi vagyunk és egymással közösségben és Krisztusban Ábrahámé is vagyunk, mert Krisztus az ő magva. Ha valaki Krisztusban van, akkor egyúttal Ábrahám utóda is. Ha pedig Ábrahám utódai vagyunk, akkor Istennek Ábrahámnak tett ígéreteiben is örökösei vagyunk. A hívők képezik Ábrahám utódainak sorát. Isten a mózesi törvény cselekvőit elutasítja. Isten visszautasítja azokat, akik a mózesi törvény betartása által akarnak igényt tartani az üdvösségre. 

Az apostol azon állítása, hogy a jelen kor hívői „Ábrahám magvát” képviselik, nem egyedülálló. A Zsidókhoz írt levél írója ugyanezt a nézetet vallja. (Zsid 2,16.: Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel.) Amíg az emberi oldalon a hívők kapcsolata Ábrahámmal a hit közössége, ugyanez az isteni oldalon pedig az Isten kiválasztó kegyelmének következménye. Mi valamennyien a hű szentek seregéhez tartozunk, akik ezen a földön zarándokúton vagyunk. „Nem érezzük magunkat többé gazdátlan kóborlóknak” – mondja John Stott, és hozzáfűzi, „mint jelentéktelen semmik, mint hordalékfa a történelem sodrában”. Megtaláltuk a helyünket Isten kibontakozó tervében. Ábrahám atyánk szellemi magva vagyunk, aki 4000 évvel ezelőtt élt és meghalt, mert Krisztusban örökösei lettünk azoknak az ígéreteknek, amelyeket Isten ígért meg neki. 

Az eddigieket összefoglalva a következőket szeretném szívetekre helyezni: 

A törvény nem tud megigazítani, hiszen nem arra volt szánva, hogy életet és megigazulást adjon. A törvény a rabszolga-nevelő volt, a börtönőr szerepét töltötte be azért, hogy elítéljen és bezárjon. Bár előkészített Krisztus eljövetelére, de nem nevelt Krisztusra (kivéve azt, hogy az ótestamentumi szertartások előre mutattak Rá). A törvénynek erkölcsi előkészítő szerepe volt, melynek célja Izrael számára rámutatni a bűn átkára és ítéletére, hogy odameneküljenek Krisztushoz. Ennek az igeszakasznak az a kérdése feléd:
Felismerted-e bűneidet, megláttad-e, hogy nem tudsz Isten előtt megállni a cselekedeteid alapján, és odamenekültél-e a Megváltódhoz? Krisztusé vagy-e? 

Leave a comment